Felszólalás adatai
275. ülésnap (2005.12.01.), 176. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Kovács László (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:41 |
Felszólalások: Előző 176 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogok Pettkó képviselő úrral vitatkozni, tökéletesen egyetértek azzal, hogy az elektronikus ügyintézésnek egyre jelentősebb szerepe van ezen a jogterületen is. Két mondatban arra szeretnék időt szánni, hogy amellett érveljek egy picikét, miért kellene most, még ezen az őszi ülésszakon elfogadni ezt a törvénycsomagot.
Egyrészről már a vezérszónoki felszólalásban is utaltam rá, hogy meglehetősen széles szakmai és társadalmi vita előzte meg ezeket a törvényjavaslatokat, tehát azt hiszem, hogy ilyen értelemben jó előkészítettségről beszélhetünk.
Másrészről szükségesnek érzem azt, hogy 2006. július 1-jei hatálybalépést feltételezve a szakmai és egyéb közvélemény meg tudja ismerni ezeket a törvényeket, tehát minél hamarabb kihirdetésre kerülhessenek a Magyar Közlönyben, hogy a majdan hatályos joganyaggal meg tudjanak ismerkedni a jogalkalmazók.
Harmadrészről egy picikét utalnék a három törvényjavaslat egyéb jogszabályi összefüggéseire is, jelesül itt a tőkepiaci törvényre gondolok. Tehát szerencsés lenne, ha ezeknek a kihirdetése és részben hatálybalépése egymással konform, összetett módon tudna megvalósulni, és emiatt tartom ezt szükségesnek, elnök úr. Elfogadom azt a véleményt természetesen, hogy itt a képviselői felelősségnek is vannak bizonyos megnyilvánulási formái, de azt hiszem, ezek az érvek meggyőzőek ahhoz, hogy még az idén ez ügyben zárószavazást tudjunk tartani.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 176 Következő Ülésnap adatai