Felszólalás adatai
183. ülésnap (2008.12.02.), 142. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Tatai-Tóth András (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:39 |
Felszólalások: Előző 142 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor a költségvetési törvény részletes vitájának is a vége felé közeledünk, néhány dolgot szeretnék kiemelni abból, hogy a vita megkezdése óta milyen indítványokat, milyen kezdeményezéseket tartott a képviselőcsoportunk jónak elsősorban a közoktatás területén, és milyen ügyeket szeretnénk a rendelkezésünkre álló kevés forrásból is megoldani.
Első helyre tettük a források felosztásánál - természetesen a mozgástéren belül - azt, hogy a közoktatás területén lehetőleg minden intézménybe, minden iskolába, óvodába valamivel több forrás jusson az úgynevezett teljesítménymutatóhoz kapcsolt normatíva segítségével. Erre adtunk be kapcsolódó módosító indítványt.
Ugyancsak rendkívül nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy a legnehezebb körülmények között, bármilyen nehéz gazdasági helyzetben van az ország, a legnehezebb helyzetben lévő gyermekek oktatását, nevelését segítsük. Gondolok itt a sajátos nevelési igényű gyermekekre és azokra a különböző gondokkal született kisgyermekekre, akiket ha kora gyermekkorban nem fejlesztünk, nem kapják meg azt az ellátást magas színvonalon, amire szükségük van, akkor nem válhatnak egészséges felnőtté. Ezekre a területekre is csoportosítottunk át forrásokat.
Ugyancsak nehéz körülmények között működnek a kistelepülések iskolái. Törekedtünk arra, hogy azok a kistelepülési iskolák, amelyek a többcélú kistérségi társulások keretein belül közösen oldják meg a feladatukat, lehetőleg ne kerüljenek sokkal nehezebb helyzetbe, mint jelenleg vannak. Oda is igyekeztünk többletforrásokat átcsoportosítani.
Remélem, a költségvetési módosítók szavazásánál önök is támogatni fogják ezeket az indítványainkat.
A forrásoldalról még annyit: hogy ha szűkösen áll rendelkezésre, akkor olyan prioritást állítottunk fel, hogy a kötelező feladatokra jussanak források, és inkább valamelyest csökkenjenek idén a pályázati keretek. Nagyon fontos, hogy a pályázatokból is nyerhessenek az iskolák forrást, de talán a nehéz időkben fontosabb az, hogy az alapvető működés feltételei minél nagyobb biztonsággal megjelenjenek a fenntartóknál, az intézményekben.
Én mindössze ezekről szerettem volna ma szólni, hogy ezen szempontok szerint ezekre a területekre igyekeztünk többletforrást biztosítani, hogy jobb körülmények között tudjuk a gyermekeinket felnevelni. Azt gondolom, abban egyetértés van a Házban, bármilyen nehéz az ország helyzete, a gyermekeinket fel kell nevelni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(13.20)
Felszólalások: Előző 142 Következő Ülésnap adatai