Felszólalás adatai

Mi, a betegek gyógyításáért felelősséget érző orvosok ugyanis pontosan tisztában voltunk azzal, hogy olyan, még Európa szegényebb országaihoz képest is példátlanul alacsony anyagi ráfordítással, amelyet az évről évre történő ismétlődő forráskivonások eredményeztek, nem lehet már eleget tenni a biztonságos betegellátással kapcsolatos igényeknek, elvárásoknak, követelményeknek. Tudtuk, hogy az orvosi eskünkből fakadó hivatásbeli kötelezettségünket a továbbiakban már nem rendelhetjük alá politikai szempontoknak és a frakciófegyelemnek, mert ezzel betegeinknek szenvedést, esetenként halált okozhatunk.

Csoda-e ezután, ha a mostani, 2012. évi költségvetés egészségügyre vonatkozó részének ismeretében az orvos képviselő nem lát olyan eszközöket, amelyekkel itthon tarthatók a külföldre menekülők, amelyekkel megakadályozható, hogy a rájuk háruló mértéktelen fizikai és pszichikai teher alatt összeroppanjanak a még itthon dolgozók, és végül, de nem utolsósorban, amelyekkel helyreállítható az a bizalom, az a közbizalom, amely nélkül nincs gyógyítás, nincs gyógyulás. Sajnos úgy néz ki, hogy ez a költségvetés a meglévő egészségügyi szervezet működtetésére sem elegendő. Csoda-e, ha gyógyító orvos kollégáink - ahogyan ezt az Orvosi Kamara legutóbbi országos küldöttgyűlésén megfogalmazták - a gyógyítás jelenlegi körülményei között már nem tudnak felelősséget vállalni a betegellátás biztonságáért?

A jelen körülményeket mik sem jellemzik jobban, mint azok a statisztikai adatok, amelyek szerint folyamatosan növekszik az elkerülhető halálesetek száma Magyarországon, vagyis olyanok halnak meg egyre többen, akik kellő időben, kellő helyen, megfelelő ellátással megmenthetők lennének. Az elkerülhető halálesetek száma az utóbbi években már jóval meghaladta a 20 ezer főt, azaz ilyen okkal évente egy kisváros lélekszámával fogy nemzetünk.

Kedves Képviselőtársaim! Félek, hogy önök sokan csak számokat látnak, és nincsenek tudatában a betegellátásban megoldatlanul maradó problémáknak. Tudják-e például, hogy mivel jár, ha a kellő szakmai tapasztalattal bíró szakorvosi középgeneráció elhagyja az országot? Többek között megszakad az a képzési lánc, amelyben ezek a kollégák tudásukat átadhatják a fiatal orvosoknak, akiknek ezáltal úgy kell megtanulni a szakmát, hogy nincs közben olyan, aki a betegre s egyben a szakmát tanuló fiatal orvosokra is vigyázzon. Ennek az elégtelen létszám miatti túlterhelésnek köszönhetően nő a hibázás esélye, vagyis nő a betegellátás kockázata, ami az orvosi műhibák megszaporodásához vezethet. Az ellátáshoz szükséges szakszemélyzet számának és képzettségi szintjének csökkenése miatt időben elhúzódnak, késnek, netán elmaradnak az ellátások, vagyis az egyre növekvő várólisták mellett egyre jobban csökken az ellátás színvonala. Pedig azok a betegségek, amelyek a leginkább felelősek Európa-szerte legelőnytelenebb halálozási statisztikáink kialakulásában, csak a lehető legjobb színvonalon működő egészségügyben gyógyíthatók eredményesen.

Sajnálatos, hogy a jelenlegi költségvetési tervezetből sem derült ki, hogy mit is tekint a kormány a magyar egészségügyi ellátórendszer célállapotának. Hiábavaló az egészségügy megmentésére tett sok szép ígéret, a Semmelweis-terv, ha a megvalósításhoz forrást, fedezetet ez a költségvetés sem biztosít. Nem található benne fedezet az egészségügy legégetőbb problémája, a humánerőhiány orvoslására sem.

(8.20)

Azokat a kormányzati ígéreteket sem tükrözi a tervezet, amelyek szerint az egészségügyben megspórolt vagy különféle adókból az egészségügyi kassza bevételi oldalát növelő összegek majd az egészségügyi bérek fejlesztésére kerülnek felhasználásra. Ez a pénz, mint mondtam, még a működtetésre sem lesz elegendő. Ehhez képest a kormányzat nem adni, hanem komoly pénzeket kíván elvonni a rendszerből. Gondolok itt arra a 200 milliárdra, amellyel csökkenteni szándékoznak a járulék fizetésére nem kötelezettek utáni költségvetési hozzájárulást.

Kedves Képviselőtársaim! Ennek a fenyegető helyzetnek a megoldása a mi felelősségünk. Nem a fejezetgazdák dolga, hanem a mi dolgunk megmondani, hogy a kormány mire és mennyit fordítson a közpénzekből. A mi dolgunk eldönteni, hogy miért és mely közszolgáltatásnak adjunk prioritást. Lehet hivatkozni a pénzhiányra, minden más egyéb okokra és indokokra, lehetnek ezek az indokok bármennyire is helytállók (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - elnézést, elnök úr -, nem hagyható figyelmen kívül, hogy rossz döntésünk nyomán emberek veszthetik el egészségüket, emberek lesznek képtelenek visszanyerni az egészségüket, emberek válhatnak munkaképtelenné, és ami a legszörnyűbb, emberek halhatnak meg szükségtelenül. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.)

Kedves Képviselőtársaim! Ha ezt a költségvetést nem reformáljuk meg olyan módon... (Kikapcsolják a mikrofonját.)