Felszólalás adatai

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is hadd kezdjem azzal, hogy Hegyi Gyula képviselőtársam önmagával keveredett ellentmondásba. Ha keményebben akarunk fogalmazni, akkor önmagát leplezte le, hiszen a második idézet teljesen másról szólt, mint amit először mondott.

A második idézetben benne volt az, kedves képviselőtársam, hogy a felhalmozott tudás is például a polgárság egyik ismertetőjele lehet, és úgy gondolom, hogy már csak az, aki írni-olvasni tud, egyértelműen valamiféle tudással rendelkezik, sőt ellenzéki képviselőtársaim sem vitatták, hogy a szegénység felszámolásának egyik legfontosabb lehetősége éppen a tanulásban rejlik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen túl valóban úgy gondolom, hogy komoly különbség van a jobbközép és az előző kormány szociálpolitikája között. Hegyi Gyula szavaival: nyugdíjasoknak, szegényeknek, diákoknak, munkavállalóknak, azt hiszem, egyértelműen kedvezőbb az a fajta szociálpolitika, amit ez a kormány folytat. Elég csak megnézni a statisztikákat: mi történt például a nyugdíjasokkal az előző négy évben, és hogyan változtak a nyugdíjak ebben az évben?

Persze, lehet azt mondani, tisztelt képviselőtársam, hogy más volt a gazdasági helyzet, de az az igazság, hogy ha mondjuk, a GDP-növekedéssel vetjük össze, azzal állítjuk arányba azt a nyugdíjcsökkenést, a nyugdíjnak azt az értékcsökkenését, ami az önök kormányzása alatt bekövetkezett, meg a mostani GDP-növekedéssel állítjuk arányba a nyugdíjak növekedését, ezzel korrigáljuk, akkor is teljesen egyértelműen látszik a különbség.

De filozófiai különbség is van. Az előző kormány a segélyezésben látta a szegények felemelésének egyetlen lehetőségét, és valóban a legszegényebb rétegekre koncentrálva próbált valamiféle segélyezési rendszert kialakítani. Mi ebben nem hiszünk. Legalább három fontos problémát látunk pusztán a segélyezéssel kapcsolatban: egyrészt visszafogja a gazdaságot, hiszen abban teszi érdekeltté az embereket, hogy ne dolgozzanak többet, hiszen ha a család egy főre jutó jövedelme véletlenül átlépi a 15 500 forintot, abban a pillanatban elesik a családi pótléktól; vagy a feketegazdaság irányába irányítja a jövedelmeket, hogy rejtse el, és akkor még az állami támogatásokra is igényt tarthat. Ráadásul még társadalmi feszültségeket is gerjeszt, hiszen a társadalom egyes rétegei azt élik meg, hogy bizony egyes rétegek kerülőutakon részesülnek azokból a javakból, amelyeket ők megtermeltek.

(14.30)

Én azt gondolom, hogy a két társadalomfilozófia között a különbséget nagyon jól szimbolizálja az a vita, ami a családi pótlék iskoláztatási támogatása környékén lezajlott. Az ellenzék azt mondta, hogy ne alakítsuk a családi pótlékot iskoláztatási támogatássá, mert azok a szerencsétlen gyerekek, ahol a szülők nem járatják iskolába a gyermekeket, elesnek a családi pótléktól, és ebből milyen problémák lesznek.

A kormánypártok, a koalíció azt mondta, hogy nem megoldás, ha a gyermeket 18 éves koráig segélyezzük, és ez alatt elvégzi a harmadik vagy negyedik osztályt, hiszen iskolába se kellett járnia, mert utána ez a gyermek miből tud megélni. Meg tud élni továbbra is segélyekből, vagy meg tud élni lopásból, rablásból - egyáltalán nem megoldás ilyen módon a segélyezés.

De ugyanezt a vitát folytattuk le, mondjuk, az önkényes lakásfoglalók esetében is. Az ellenzéki padsorokból többen felháborodtak, hogy azokat, akik feltörtek egy lakást, és önkényesen elfoglalták, nemcsak bírósági úton, hanem ennél rövidebb úton is ki lehetett lakoltatni. Mi azt mondjuk, hogy azok a megoldási módok, amelyeket ellenzéki képviselőtársaink felvetettek, nem megoldások a szegénységre.

A tanulásra ösztönzés, a munkára ösztönzés az elsődleges feladat, hiszen hosszú távon csak a tanulással és a munkával lehet kitörni a szegénységből. Átmenetileg szükség van a segélyezésre, ezt nem vitatja senki, de az igazi kitörési pontot nem ez jelenti. A tanulás, az én szakterületem ebből kifolyólag különösen fontos. S ha megnézzük, hogy milyen folyamatok történtek a rendszerváltás óta a magyar társadalomban, mondjuk, az oktatás területén, akkor egy különösen szomorú statisztika az, amire például Szabados képviselőtársam is utalt. Ma a kistelepülési iskolában a nyolcadik osztályt elvégzett gyermekek tudásszintje nem éri el a fővárosban végzett nyolcadik osztályosok tudásszintjének 60 százalékát. És itt az igazán nagy probléma, mert ez a polarizáció az oktatási rendszeren belül évről évre növekedett, legalábbis a monitorvizsgálatok szerint.

Azt hiszem, hogy abban egyetérthetünk, hogy ennek a tudásszintkülönbségnek a szétnyílása mindannyiunk közös érdeke, mert így is látjuk (Bauer Tamás: Összezáródása.), bocsánat, a szétnyílás megállítása mindannyiunk közös érdeke, ezért én azt hiszem, hogy ha megvizsgáljuk, hogy milyenfajta oktatáspolitikát folytatott a mostani kormány, és milyenfajta oktatáspolitikát folytatott a Fidesz, akkor látszik, hogy nyugat-európai értelemben ez többé-kevésbé egy baloldali oktatáspolitikával írható le. Mert mi is a nyugat-európai értelemben vett baloldali oktatáspolitika lényege? Nézzük meg például a skandináv országokat! Hosszú ideig, 8-9 évig egységesen, egyben kívánják tartani a gyerekeket, mégpedig azért, mert a társadalmi mobilizáció lehetősége így sokkal nagyobb.

Mit történt Magyarországon? Egy rosszabb rendszer alakult ki, mint az a rendszer, amikor négy osztály után különválnak a gyerekek életútjai, hiszen sajnos már az első osztályt úgy választják a gyermekeknek a szülők, hogy amelyik iskola nem tudja megtartani ötödik osztályban vagy hetedik osztályban a gyermekeit - mert a legjobbakat elviszik egy jobb iskolába, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba -, oda már be sem íratják a gyerekeket. Olyan mértékű szegregáció zajlott le a magyar oktatási rendszerben, ami szinte egész Európában példa nélküli. Ez sajnos hosszú távon nagyon nagy problémát fog jelenteni, hiszen már a gyerek beiratkozási pillanatában eldől az, hogy milyen életesélyekkel vág neki az életnek. Éppen ezért próbáltunk több lépést is tenni.

A kistelepülések irányába volt kedvező lépés a normatívák emelése. Az ellenzék többször kifogásolta, hogy ez a személyi jövedelemadó rovására történt. Való igaz, korlátozott források álltak rendelkezésre, de a kistelepülések mindenképpen jól jöttek ki ebből. Az 1200 fő alatti településeknél kiegészítő normatívát vezettünk be, 46 ezer forint volt ez az előző évben. Azt gondolom, hogy ez is próbálta csökkenteni azokat a különbséget, amik a kistelepülési és a városi iskolák között fennálltak.

Tehetséggondozó programokat indítottunk, ilyen az Arany János-program. Mi is láttunk benne problémákat, javasoltunk is változtatásokat; ilyen a roma program, a Bursa Hungaricáról már volt szó, de itt is az önkormányzati forrásokkal növekedett a diákok támogatására szolgáló források nagysága.

Engedjék meg, hogy a romákról néhány szót még szóljak, a mai vitában is több szó esett róluk. A rendszerváltozás után kiderült, hogy nincs valódi integráció, szinte nincs értelmiség, a munkaerőpiacon nincs eladható képzettségük. Sajnos, hasonló a helyzet Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Jugoszláviában. Ha végignézünk a rendszerváltás után az országokon, elmondhatjuk, hogy ez valószínűleg nem a most uralkodó, most regnáló kormányok bűne, ez a szocializmus cigányságpolitikájának a csődje. Látens integráció volt, nem volt értelmiség, nincs eladható végzettség, és az az igazság, hogy segélyezéssel ugyanezt az állapotot tudnánk kitölteni, kihúzni.

Azt gondolom, hogy itt is az egyetlen lehetőség... - és ebből a szempontból örvendetes, hogy az ösztöndíjjal támogatott roma diákok száma többszörösére nőtt. Saját tapasztalatom szerint azt kell hogy mondjam, hogy ahol én megfordultam, és ezt említettem, a társadalomban mindenütt pozitív fogadtatása volt ennek, hiszen a társadalomban mindenki tudja, hogy ezt a problémát kezelni kell. Azt hiszem, hogy a társadalomban érzik azt, hogy ez egy olyan kezelési út, amely valós társadalmi integrációhoz vezethet.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a közoktatásról már elég sokat beszéltünk, az iskolarendszerről még szólnék néhány szót. Az iskolarendszerben nagyon sajnálatos problémák alakultak ki, de itt is hadd hívjam fel a figyelmet, hogy nagyon sokan a parlamenti ellenzékben a hátrányos helyzet problémáiról tesznek említést, ugyanakkor, amikor az iskolarendszer olyan sajnálatosan alakult át Magyarországon, nem emelték fel a szavukat, holott az iskolarendszer átalakulásának egyik következménye az, hogy a hátrányos helyzetű rétegek ma sokkal hátrányosabb helyzetben vannak, mint a rendszerváltozás pillanatában voltak. Azért volt szükség, tisztelt képviselőtársaim, a kerettantervek bevezetésére is, hogy a szétnyíló ollónak a nyílását valamilyen módon visszafogjuk és megállítsuk.

Még nagyon röviden néhány mondatot a felsőoktatásról. Szóba kerül már a tandíj eltörlése, nagy vita volt róla. Lamperth Mónika képviselőtársam említette a diákhitelrendszerrel kapcsolatos problémákat. Valóban van probléma, lehetne erre nagyobb összeget is áldozni, ugyanakkor én azt hiszem, hogy mivel limitálva van, és 6 százaléknál többet a fizetésből nem lehet levonni, én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon-nagyon sokan igénybe fogják venni ezt a kedvezményt.

Költségtérítéses képzés, gyesen, gyeden lévő kismamák ingyenesen tanulhatnak. Azt gondolom, hogy ez mind pozitív.

Még egyszer azt akarom kiemelni, hogy átmeneti megoldásokat szolgáló segélyezéssel szemben a valódi társadalmi integrációra, a szegénység valódi csökkentésére a Fidesz szerint csak a tanulással és a munkával lehet tartós eredményeket elérni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)