Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A gazdaságpolitikáról szóló vitákban újra felbukkan egy régebbi kifejezés, mi Magyarországon kevésbé szoktuk használni, ha jól látom, a közeljövőben egyre több okunk lesz rá, hogy használjuk. Amire utalok, az a vudu-gazdaságtan, amit állítólag először 1980-ban, még az előválasztások során a mai amerikai elnök édesapja, ma azt mondjuk, hogy idősebb George Bush használt, egyébként republikánus párti riválisának gazdaságpolitikájáról értekezve. Végül egyébként ez a rivális lett az elnök, jól ismerjük, Ronald Reagan. Mások szerint nem innen származik, hanem egy James Tobin nevű, egyébként méltán híres Nobel-díjas közgazdász találta ki ezt a nagyon izgalmas, nagyon érdekes, sokat sejtető kifejezést, hogy vudu-gazdaságpolitika vagy -közgazdaság.

De nem csigázom tovább a kedélyeiket, és nem is kívánok itt találós kérdésekbe bocsátkozni, mert gyanítom, hogy azért legtöbbünk sem itt, sem a képernyők előtt nem tudná ezt lefordítani; a vudu-gazdaságot arra a gazdaságpolitikára használják, amely szembemegy a közgazdaságtan ismert tételeivel, amely szembemegy a racionális megfontolással, amely a vágyakból és az irracionalitásból épít keszekusza, bár sokak számára hihetőnek vélt politikát.

Nem véletlenül hozom elő ezt a kérdést, vissza fogok majd rá térni felszólalásom végén, hogy miért is tartottam ezt fontosnak, azt is megjegyezve persze, hogy időnként nem könnyű eldönteni, hogy mi is a helyes és mi is a racionális, nemegyszer csak a végső tapasztalat bizonyító erejű. Ha viszont innen nézem, akkor azt nyugodtan állíthatjuk, hogy ami az elmúlt kilenc hónapban történt, azt az élet a tekintetben igazolta, hogy eredeti célkitűzéseihez közelebb értünk, és arra a pályára áll lassan a magyar gazdaság, amiről beszéltünk. Sokan kételkedtek ebben tavaly nyáron, sokan itt a parlament ellenzéki padsoraiból és sokan másutt is. Naponta húzták a vészharangot, hogy ó, te jó ég, azt a programot, amit összeállítottunk, nem fogja elfogadni senki sem Európában - különösen utalva itt Brüsszelre -, ha meg mégis, akkor az lesz a vége, hogy újabb és újabb kiigazításokat kell majd tenni, mert egyébként ez egy fabatkát nem ér.

Nem mondhatom azt, hogy mára kész összegzést adhatunk, ez talán korai lenne, de van most már elegendő tapasztalat a kezünkben annak belátására, hogy jó irányba, abba az irányba megy-e közös gazdaságpolitikánk alakítása, amit ígértünk közel egy évvel ezelőtt. Mit látunk? Sokan azt mondják - és azt hiszem, alapvetően joggal -, hogy a legnagyobb kihívás az volt, hogy a magyar gazdaság külső és belső egyensúlya felborult. Az egyiket úgy hívják, hogy folyó fizetési mérleg, a másikat úgy, hogy költségvetés. És már a kilenc-tíz hónap után, egyébként időnként valóban rendkívül nehéz és nem kétséges, helyenként csak teherrel viselhető intézkedések nyomán azt látjuk, hogy hihetetlen gyors tempóban a magyar gazdaság az egyensúly felé mozdul. Évek óta először az év végére várható hiányt nem fölfelé, hanem lefelé korrigáljuk. Ez jó. Ez nem azt jelenti, hogy már ott vagyunk, ahová szeretnénk érni 2009-ben. 2009-ben lesz nagyjából egyensúlyban a magyar költségvetés.

De nagyon régen volt olyan, hogy egy hónapban, csak egy hónapról beszélek, mondjuk, április hónapban - nem is emlékszünk, hogy mikor volt ilyen - közös költségvetésünk, az ország költségvetése, a nemzet költségvetése pozitív egyenleget mutatott. Úgy hívják ezt, hogy szufficites volt; ezt a szót újra meg kellett tanulnunk, hogy mit is jelent. Még egyszer mondom, csak az irányt mutatja, hogy az az erőfeszítés, amit tett az ország - és itt nem magunkról beszélek csak, kormányról, parlamentről, az emberek sokaságáról -, hozza az első gyümölcseit. Hozzáteszem - muszáj mondanom is -, nemritkán azt gondolom, hogy van, akinek leginkább az fáj, ha a folyamatot előre vetítjük - sokan gondolják, és remélem, egyre többen lesznek, akik így gondolják -, hogy sikeres lesz ez a politika, sikeres nemcsak eredményében, hanem hitelességében és elfogadásában. Ezt van, aki nem szeretné, de ezt hagyjuk rájuk.

Nem kétséges, hogy ennek az eredménynek egyik mellékhatása, hogy nagyon felgyorsult az infláció, de mindjárt tegyük hozzá: az idei hónap volt az első, amikor az infláció trendje megfordult, már nem növekszik - az elmúlt napokban hozták nyilvánosságra az utolsó havi inflációs adatokat -, hanem elkezdett csökkenni, és ez év végére, az év második felére várható gyorsabb csökkenés után lassan az infláció visszatérhet abba a körbe, ahol már sokkal könnyebben kezelhető, és amely emlékeztet a mögöttünk hagyott évek csökkenő inflációs trendjére. Ez jó.

Mit látunk még? Azt látjuk, hogy az elmúlt időszakban vagy 30-35 ezerrel növekedett a regisztráltan állásban lévők, a regisztráltan foglalkoztatottak száma, és nem lehet nem észrevenni, hogy emögött a gazdaság kifehéredése is van. Nagyon sokan beszélnek itt a gazdaság kifehérítéséről, de az elmúlt tizenhét évben most először történik az meg, hogy elemzők és kutatók egyaránt azt mondják, hogy mérhető és érzékelhető, hogy nagyobb lett a legális munkavégzés, hogy működnek azok az ösztönzők, amiket az elmúlt években bevezettünk - sok van ilyen. Nem volt kis feladat, és azt sem mondom, hogy nem kell ezt továbbvinni.

(13.10)

2006-ban már négyszer annyi embernek volt alkalmi munkavállalói könyve, mint két évvel megelőzően. Négyszer annyinak! - Azok az emberek, akik kicsi munkát végeznek, ház körüli munkát, mezőgazdasági munkát, de így már végre biztosítottak, legálisan dolgoznak. Aki böngészi a statisztikát, azt látja, hogy ott növekedett leginkább a foglalkoztatás, és ott növekedtek nagyon a kimutatott bérek, amely ágazatokról korábban tudtuk, hogy bizony igen gyakori a feketemunka: építőiparban, idegenforgalomban és vendéglátásban például. Az történt, hogy akik korábban is dolgoztak, azokat végre bejelentik. Ez pedig borzasztóan fontos. Mert megőrizni az emberi méltóságot csak akkor lehet, ha az embernek nemcsak munkája, hanem becsületes, tisztességes, legális munkája van. És ez a gondoskodás és gondolkodás a holnapról.

Az építőipari feketemunka megszüntetése vagy csökkentése érdekében, talán jól emlékeznek rá, hogy például a szabályszegőket kitiltottuk a közbeszerzési eljárásból, jól emlékeznek rá, hogy bevezettünk egy nagyon magas építésfelügyeleti bírságot, a munkaügyi ellenőrzés hatáskörét kibővítettük, és 2006-ban a korábbi időszaknál négyszer több ellenőrzéssel négyszer több olyan munkavállalót találtunk, akit arra kényszerített a munkáltatója, hogy bejelentés nélkül dolgozzon. Azaz lehet cselekedni, lehet tenni ennek érdekében, és lehet ostorozni ezeket az egyébként káros jelenségeket. Ez a kormány képes volt arra, hogy megfordítson itt egy folyamatot.

Keveset beszélünk róla, még biztosan lesz is vele konfliktusunk, nem mondom, hogy nem, de az egészségügyi reform egyik nagyon fontos, egyébként kívánt következménye, nem mellékhatása, hogy nagyon-nagyon sokan fogják megtanulni és elfogadni azt a szabályt, hogy ahhoz, hogy egészségügyi szolgáltatást kapjak, bejelentett jogviszonynak kell lenni; vagy munkavégzésre irányuló jogviszonynak, de lehet ez egyébként egy szociális alapú együttműködés is az önkormányzattal. Fehéredik és tisztul a gazdaság.

Az elkezdett vagyonosodási vizsgálatok nem várt következménye, hogy olyanok kezdtek önrevízióba visszamenőleg, akik úgy gondolták, hogy jobb békében élni az adóhatósággal. Nem is gondolnák, hogy 30 milliárd forint folyt be abból, hogy tavaly év végéig önellenőrzésre jelentkeztek olyanok, akiknek korábban ez eszébe sem jutott volna.

Folytathatnám még a sort. Csak annyit kívántam érzékeltetni, hogy látunk itt egy nagyon világos jelrendszert: a terveknek megfelelően csökkenő hiányt, a terveknek megfelelően csökkenő inflációt és a terveknek megfelelően fehéredő gazdaságot. Ezek nagyon fontos dolgok, ezek azok, amelyekre majd lehet építkezni. Természetesen nem állítom, hogy önmagában az egyensúly - van, aki azt mondja, hogy a megszorítás - gazdaságpolitikai cél. Dehogy, nem önmagában! Ez egy eszköze annak, hogy később egészséges és jó növekedési potenciállal rendelkező gazdaságunk legyen. Amíg nem létezik ez a fajta állapot, amíg nem fehér a gazdaság, amíg nem alacsony az infláció, amíg nincs egyensúly, addig mindenfajta növekedésorientált gazdaságpolitika csak időlegesen érhet el sikert, mindenfajta munkahelybővítésre irányuló szándék csak rövid időszakra érheti el célját.

Azt gondolom, hogy ahogyan a konvergenciaprogramban lefektettük, a kiigazítás legbonyolultabb, legnehezebb részén az ország lassan túl van. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tovább csinálni. Ez nem azt jelenti, hogy nincs tovább feladat, de azt igen, hogy belátható, mi ennek a vége; lehet látni a fényt az alagút végén, ezt jelenti. Nagyjából három komoly pillér van: a konvergenciaprogram, az államreform és annak teljes politikája és a fejlesztéspolitika. Emlékszem arra, hányan mondták, hogy bizony-bizony ezt a fejlesztési programot, az Új Magyarország fejlesztési programot dehogy fogja elfogadni Brüsszel. Sőt, még olyan pártvezérre is emlékszem, aki hol Brüsszelben, hol idehaza majdnem még biztatta is Brüsszelt, hogy olyanoknak aztán végképp ne adjanak egy fillért sem a fejlesztési forrásokból, akik itt némi régi kommunista időkre emlékeztető módon teszik-veszik a dolgukat. Alig lehetett nem kihallani azt a vágyat, hogy ártson valaki a kormánynak, ezen keresztül persze leginkább az országnak.

Hát, nyilván csalódhattak azok, akik most azt tapasztalták a múlt héten, hogy Brüsszel elfogadta az Új Magyarország fejlesztési tervet, sőt azok is, akik állandóan arról beszéltek, hogy ó, hát nagyon le vagyunk maradva. Magyarország az első tíz tagállam között van, ahol érvényes, elfogadott, a Bizottság és az ország között aláírt fejlesztési program van. Az első tízben, nagy dolog ez! Azt mutatja, hogy azok, akiknek ez volt a dolga, jól végezték a dolgukat. Emlékeztetnék csak arra, hogy Magyarország az az ország, ahol legelőször kiírtunk pályázatokat. A pályázatok már akkor megjelentek, amikor még nem volt elfogadott fejlesztési terv, a pályázatok már akkor megjelentek, amikor még sehol másutt Európában - január végén.

Megjelentek már a regionális pályázatok. Közép-Magyarországon, nézek Hiller miniszter úrra, például iskolafelújítási nagyprogram indul, a pályázatot már kiírtuk. Az Észak- és Dél-Alföldön ipari parkok létesítésére írtunk ki pályázatot. Elindultak az első gazdaságfejlesztési pályázatok. A következő két évben 250 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztési támogatást fognak kapni alapvetően a hazai kis- és közepes vállalkozások. Mi ez, ha nem igazi patrióta gazdaságpolitika? Mi ez, ha nem a későbbi, a holnapi, a holnaputáni siker előfeltétele? 420-an nyújtottak be pályázatot a gazdaságfejlesztési programokra kiírt pályázatokra. Ez önmagában háromszor annyi, mint ahányan az egy évvel ezelőtti időszakban támogatást kaptak. Ebből a 420-ból már 200-at elbíráltak, és több mint 70-en már megkapták a pénzt.

Olyan tempóban alakítjuk át az egész intézményrendszert, amilyen tempóban csak lehet annak érdekében, hogy ne várjanak a támogatásra, hanem megkapják a támogatást. Ez lesz az a forrás, amelyből majd a most átalakuló egészségügyben is egy szinttel jobb minőséget lehet majd produkálni az intézmények sokaságában; nyilván akkor, ha befejeztük az intézményi átalakítást, és tudjuk azt, hogy kire milyen feladat vár. Akkor pedig ők fognak jönni.

Azok, akik kritikával illették a programot, és akik itt felálltak mindennap, a múlt héten, amikor Magyarország aláírt a németországi Hofban, akkor nem jelentkeztek, hogy miniszterelnök úr, elnézést kérünk; a bántás, a kritika méltatlan volt, miniszterelnök úr, elnézést kérünk; nem volt igazunk akkor, amikor egy évvel ezelőtt, ha kellett, ha nem, Magyarország rossz hírét keltettük; miniszterelnök úr, gratulálunk kormányának és mindazoknak, akik dolgoztak, mert Magyarország az elsők között van, és azt a programot fogadta el Brüsszel, amit benyújtottunk. Ez nagy dolog! Én abban hiszek, hogy egy stabil egyensúlyi pályán mozgó gazdaságra, egy megreformált államra lehet egy fejlesztéspárti gazdaságpolitikát építeni, amely növekedésről szól, és munkahelyteremtésről szól.

Ez a két cél, több munkahely egy növekvő gazdaságban. Ennek a jövedelmét lehet aztán igazságosabban szétosztani. Nyilván az a kérdés, hogyan lehet ezt megtenni. Ebben vannak viták. Azt gondolom, hogy itt az eszközök elég világosak.

(13.20)

Változtatni kell, egyszerűsíteni kell az üzleti tevékenységet sújtó bürokráciát, a nehézkes ügyintézést, mint ahogyan például átalakítottuk a cégbejegyzés gyakorlatát. Magyarországon nem is olyan soká három órán belül céget lehet alapítani - három órán belül. Aki ismeri a korábbi gyakorlatot például volt igazságügy-miniszterként, pontosan tudja, hogy micsoda eredmény ez.

Az kell, hogy átalakítsuk a szakképzés és a felnőttképzés teljes rendszerét, hogy rendelkezésre álljon elegendő szakképzett munkaerő, mert ma Magyarországon foglalkoztathatósági problémák vannak. Az egyik nagy autógyártó vállalat újabb fejlesztéseken töri a fejét, de az az igazság, nem talál Magyarországon elegendő munkaerőt, és azzal kalkulál, hogy lehet, hogy Szlovákiából fog majd hozzánk jönni munkáskéz.

Hozzá kell nyúlni nyilván majd az adószerkezethez, egy nagyon aktív gazdaságdiplomáciával olyan térségek felé kell utat nyitni, ahol 8-10 százalékos növekedés van. Utat, helyet kell csinálni a magyar áruknak, ezért kell Délkelet-Ázsia felé menni például, és megyünk tovább is. Egyetértek, aktív kkv-politika kell, a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak nem mesélni kell arról, hogy támogatni kell őket, hanem támogatni kell őket, ahogyan tesszük.

Na most, ezen a ponton térnék vissza a vudu-gazdaságpolitikához. Azt hallom, hogy ezen viszonylag bonyolult, sokelemű eszköz helyett van, aki azt állítja, hogy ugyan, kérem szépen - mondhatnám azt, hogy lárifári -, ehhez egyetlenegy dolgot kell csinálni: csökkenteni kell az adókat, de radikálisan, és akkor majd növekszik a gazdaság. Egyébként az az igazság, hogy pont erre mondta George Bush, hogy ez vudu-gazdaságpolitika.

Tudják, programot alkotni nem azt jelenti, hogy az ember mond valamit. Programot alkotni azt jelenti, hogy az ember olyasvalamit mond, ami működőképes. Évek óta azzal áltat bennünket és a választókat a legnagyobb ellenzéki párt, hogy ugyan, kérem, komoly tapasztalat van itt ebben, hát mikor '95-ben is csökkentették az adókat, a társasági adót, majd 2000-2001-ben a járulékokat csökkentették, akkor több lett a járulékbevétel, és több lett az adóbevétel. Úgy látom, hogy akik ezt mondják, azok jobban szeretnek beszélni, mint számolni vagy olvasni. Ezért, ha véletlenül nem lenne meg nekik, akkor felhívnám a figyelmüket Erdős Tibor akadémikus úr egy három héttel ezelőtti közlésére. Erdős akadémikus úr vette a fáradságot, és kiszámolta, hogy mi történt '95-ben az adócsökkentéskor, és mi történt 2000-2001-ben a járulékcsökkentéskor. Láss csodát, kiderült, hogy mi történt: nagyjából éppen annyival csökkent az adóbevétel, és éppen annyival csökkent a járulékbevétel, amennyivel csökkentették az adó- és járulékkulcsot, ha megtisztítottuk minden egyéb hatástól. Fáradságos dolog számolni egyébként, ez igaz. Na de hát, tudják, ez ilyen felelősségteljes dolog, politikusnak lenni.

Azt javasolnám azoknak, akik nagyon kényesek arra, hogy ők legfeljebb csak tévednek, de nem hazudnak - olvasom Navracsics Tibor egyik interjújában (Szórványos derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ha már itt van!) -, hogy számoljanak már, nézzék már meg, mert tudják, a tévedés jóhiszemű félreértés. De ha bizonyításra kerül, hogy amit mondanak, az nem állja meg a helyét, hogy az vudu-gazdaságpolitika, akkor onnantól az hazugság. Hát micsoda szégyen lenne, ha hazugságba esne a legnagyobb ellenzéki párt és annak elnöke, akiről tudjuk, hogy még soha nem hazudott!? (Szórványos derültség az MSZP soraiban.) Énszerintem erkölcsösnek lenni és használni az országnak most úgy lehet, hogy önök válaszolnak erre a világos szakmai felvetésre, és elmondják, hogy éveken keresztül tévedtünk, és mostantól kezdve, ha ugyanezt mondjuk, akkor már hazudunk is. Hát, nagy kár lenne önökért! (Szórványos derültség az MSZP soraiban.)

De valamiért még nagyobb kár lenne: az országért. Ezért azt mondom, hogy a vudu-gazdaságpolitika helyett felelős gazdaságpolitikát kell csinálni. A felelős gazdaságpolitika nehéz, összetett, de eredményt hoz, mint ahogy látjuk most. Azt javaslom, hogy maradjunk ennél az útnál, a felelős, megbízható politika útjánál, a vudu-gazdaságpolitikát meg hagyjuk meg másnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)