Készült: 2020.02.23.19:06:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

75. ülésnap (2019.06.19.), 14. felszólalás
Felszólaló Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 25:22


Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egészen andalító volt hallgatni kormánypárti képviselőtársaim és a szakemberek felvezetését arról, hogy hogyan látják ők a jelenkori Magyarországot, viszont egészen megdöbbentő, hogy mennyire különböző valóságokat élünk meg mi, hiszen a magyar rögvalóságot tekintve egyáltalán nem a termelési jelentés pozitív hangulata és egyáltalán nem a hurráoptimizmus sugárzik felénk. Azt kell hogy lássuk, hogy a mindenkori költségvetés megtárgyalásakor a kormányzatnak a korábbi megvalósult tényszámok, adatok birtokában illene megmagyarázni a bizonyítványát. De mennyire komoly ez a vita, ha már sokadik éve tesszük mindezt egy olyan zárszámadás nélkül, amely az előző költségvetési tervek teljesüléséről letenne egy bizonyítványt az asztalra? Ennek függvényében el tudnánk dönteni akár együttesen, hogy a következő időszakra hogy, mire, milyen forrást allokálunk, különítünk el, költünk el.

A helyzet az, hogy a fideszes vezérszónok úr arra intett minket, hogy bízzunk azokban a szakemberekben, a Pénzügyminisztérium szakembereiben, a miniszter úrban, akiknek a jóslatain múlik igazából az, hogy milyen költségvetést fogadunk el a következő évekre. Ez a „bízzunk a szakemberekben” kiszólás véleményem szerint abszolút szubjektív, elfogadhatatlan, hiszen, képviselőtársam, a költségvetési tervezés, a pénzügyi tervezés egy szakma, ez nem egy érzelmi műfaj, ezt nem lehet hasonló szubjektumokra alapozni. Én kiváló szakembereket ismerek a kormány köreiben, kiváló államtitkárokat, és olyanokat is ismerek, akikre nem bíznék egy pénzügyi tervezési folyamatot, mert még egyszer mondom, ez egy szakma. És a szubjektumáról annyit, hogy ha megkérdeznek egy átlagos jelzáloghitel-károsultat, hogy mondjuk, a kormányzat pénzügyi tervezései, EBRD-paktuma hogyan hat a mindennapi magyar emberek életére, vélhetően egészen mást fog mondani erről a kérdésről, mint egy kormánypárti képviselő, tehát az üléspont fogja meghatározni az álláspontot sok esetben.

Éppen ezért én arra kérem önt, hogy ne hasonló szubjektumokra, hanem tényadatokra, tényszerűségekre alapozzunk. Ezt viszont nem tudjuk megtenni, mert az előző költségvetési időszakról nemcsak lezárt zárszámadásunk nincsen, de a várható adatok tekintetében is sötétben járkálunk. És én nagyon örülök, ha nem lesz óriási eltérés a várható adatok és a valóság között, de ez innentől kezdve egy kormányzati jósda látszatát kelti.

Beszéljünk a tényekről! Melyek azok a ténykörök, amelyekről egy ilyen bizonyítvány magyarázatának kellene szólni? Egyrészt a legfontosabbról, a demográfiai népesedési mutatókról. Sajnálatos módon, és bárcsak ne így lenne, minden egyes mutató tekintetében rosszabbat tud felmutatni ez a kormányzat, mint akár egy vagy két évvel ezelőtt, és még egyszer mondom, nem vagyok ellendrukker, egyáltalán nem örülök ennek.

Másrészt a magyar nemzetgazdaság, tehát a mi saját nemzetgazdaságunk állapotáról szeretnénk többet megtudni. Erről az égadta világon semmit nem hallottunk, egy szót sem. GDP-adatokkal jöttek, gyakorlatilag azzal jöttek, hogy a Magyar Köztársaság területén belüli gazdasági folyamatok milyenek, hogyan tervezhetőek. Jellemző módon német, nyugat-európai autógyártók és különböző összeszereltetést itt végző cégek teljesítményéről vitatkoznak, amikor GDP-adatokról vitatkoznak. De örülök a kormánypárti korrektségnek, hiszen elmondták, hogy 12 000 milliárdos nagyságrendű uniós forrásbevonás várható, erre építik a magyar gazdaság teljesítményét.

(10.30)

Tehát az a köldökzsinór-szindróma, ami a magyar gazdaságot sajnos évtizedes távlatban jellemzi, bizonyos területeken csillapodni látszik, de összességében rendszerszinten fennáll, megvan, és a magyar gazdaság kitettsége érdemben nem tudott csökkenni. Értem én, mondjuk, az államadósság szerkezetének átalakulását, és támogatom, hogy ne külföldi erőterek számára legyünk kitettek, de akkor is el kell hogy mondjam, ettől függetlenül az államadósság nominatív módon folyamatosan növekszik, és lehet, hogy találunk olyan százalékos mutatókat, ahol átmeneti csökkenés mutatkozik, és ezeknek én örülök.

Még egyszer mondom, nem vagyok ellendrukker, de a magyar államadósság szintje a számok szintjén vizsgálva folyamatosan növekszik. Nem hallottam sem a miniszter úrtól, sem a megszólaló szakemberektől, sem a vezérszónokoktól azt illető tervet, hogy hogyan lehetne kinőni az államadósságot, hogy lehetne ezt az éves szinten ezermilliárdos nagyságrendű terhet, ezt a ballasztot legalább részben levenni Magyarországról, és ha csak ennek a felét fejlesztési forrásként hasznosítani tudnánk, elképesztő felfutást tapasztalnánk.

Meg kell magyarázni továbbá a magyar bérszínvonal helyzetét. Itt sokadszor elhangzott a bérnövekmények kormánypárti képviselőtársak által dicsért szintje. Itt újfent vitatkoznom kell. Egy nagyon alacsony bázisról indulva vitathatatlan, hogy növekedtek a magyar bérek, mint ahogy egyébként minden európai országban növekedni szoktak, ahogy infláció is minden évben jellemzően van. A vita közöttünk ott van, hogy regionális összevetésben, illetve európai összevetésben ez a növekmény kimagaslónak mondható vagy elfogadhatónak mondható, esetleg kevésnek. Én azt mondom, hogy egy alacsony bázisról indulva a százalékos növekedése lehet, hogy magasnak tűnik, viszont ha megnézzük, hogy Magyarország ezzel hova jut el, akkor jutunk vizsgálatunk tárgyához.

Ha megvizsgáljuk a 2018-as órabérekre vonatkozó adatokat euróban mérve, államtitkár úr, azt találjuk, hogy a magyar átlagos órabérek 9,2 eurót tesznek ki. Az EU 28-ak tekintetében ez a 25. helyhez elég. Ha megvizsgáljuk a dolgozói szegénységet, egyébként az utolsó előtti helyen találják Magyarországot. Ha megvizsgáljuk a régió országainak bérnövekményét, azt látjuk, hogy sajnos itt sem sikerült kiugró adatot elérni. Ha pedig azt vizsgáljuk meg, hogy a magyar háztartások milyen vagyoni helyzetben vannak, azt látjuk, hogy a régió országai is elhúztak mellettünk.

Az egy főre jutó GDP tekintetében a csatlakozás óta, tehát a több mint tíz év alatt, egyáltalán nemcsak az önök kormányzásáról beszélek, ne vegyék teljes mértékben magukra, de Magyarországon az egy főre jutó számadat 59 százalékkal tudott növekedni, ez impozánsnak tűnik. De ha megvizsgáljuk az összes többi országot a térségben, azt találjuk, hogy ez a legalacsonyabb fejlődési adat, Lengyelországnál 100 százalék ugyanez a mutató. Tehát ha egy kicsit kiterjesztjük a horizontot, azt látjuk, hogy nem sikerült átütő eredményt elérni. Bárcsak sikerült volna!

A következő faktor, a negyedik, ami szerintem egy költségvetés milyenségét megmagyarázhatja, az pedig a szociális háló helyzete, a szociális biztonság helyzete. Számomra disszonáns, nem azt mondom, hogy visszatetsző, inkább szomorú dolog hallani a kormányzat családtámogatásról szóló dicshimnuszait, és egyébként támogatom a családtámogatási rendszer pontjait… (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Kérem, majd nyomjon egy gombot, és ne magyarázzon bele ilyen formában, mert fontos dolgokról van szó, és nem szabad ezeket lezülleszteni az ön színvonala által folytatott politikai viták szintjére.

Szeretném elmondani, hogy a családtámogatási rendszer elemeit én magam támogatom, ugyanakkor egy olyan kormány esetében, amely három év alatt több mint tízezer kilakoltatást engedett megtörténni Magyarországon, legalábbis disszonáns, legalábbis furcsa ezekről beszélni.

Államtitkár Úr! Önöknek nyilatkozniuk kell arról, hogy az EBRD-vel kötött paktumokat fenntartjáke vagy sem. Ez egy költségvetést meghatározó kérdés. Magyar családok ezreinek a kilakoltatása múlhat ezen. Ezeket a családokat utána szociális transzferekkel életben kell tartani, az ő mindennapi szükségleteikről gondoskodni kell, őket nem lökhetik az utcára vagy az út szélére, vagy az árokba. Ez egy költségvetést befolyásoló tétel. Én azt várom el önöktől, hogy bontsák fel, rúgják fel az EBRD-vel kötött paktumot a magyar családok érdekében, ez a költségvetés szintjén is meg fog jelenni egyébként tízmilliárdos, százmilliárdos nyereségként hosszú távon. De legalább ezt a vitát folytassuk le. Úgy érzem, hogy ez egy legitim vitaalap és egy korrekt megközelítés részünkről.

Szeretném elmondani azt is, hogy bár említettük, hogy ezen új eljárás, miszerint hamarabb tárgyaljuk a költségvetést az elfogadott zárszámadás, a korábbi tényadatok ismerete nélkül, véleményem szerint semmilyen előnyt nem mutat, tehát nem látszanak ennek a konkrét előnyei. De azt is láthatjuk, hogy a vizsgált területek alapján, nem túlzás kijelenteni, mindez a jövő felélésének költségvetése, ha azt vizsgáljuk, hogy bizonyos társadalmi csoportoknak kedvez és ez vitathatatlan, de komplett magyar társadalmi osztályokat hagy körön kívül.

Beszéljünk egyről, kedves képviselőtársaim, egy társadalmi csoportról, a kényszerből kivándorolt magyarokéról! Számukra mit tesz le az asztalra ez a költségvetés? Mit javasol? Milyen víziót kelt? Milyen magyarázatot kelt arról, hogy a magyar jövőnek itt és ilyen formában van értelme, és van értelme visszatérniük az országba? Nem látszik ebben a költségvetésben számukra megfogalmazott üzenet.

Én mondanék egyet, amivel kapcsolatban újfent lesz jobbikos módosító javaslat, egy átfogó bérlakásépítési és otthonteremtési program, amely nálunk a „Mi várunk” program cím alatt fut. Ez egyértelmű üzenetet küldene a magyar fiatalok számára a tekintetben, hogy van értelme ide visszatérni, nem kell tizenöt vagy húsz évet az ő életükből nagyon nehéz körülmények között, spórolással tölteni, egy átlagos méretű fővárosi vagy nagyvárosi lakás elérése, megszerzése érdekében.

Hiszen, államtitkár úr, önöknek arra is válaszolniuk kell a költségvetési tervezés során, hogy az érintett társadalmi csoportok Magyarországon való megmaradási feltételei adottake avagy sem. A 150 ezer forint fölötti átlagos budapesti albérletárak tekintetében én várok egy kijelentést arról, hogy önök szerint ez tartható, kigazdálkodhatóe Magyarországon egy átlagos fizetésből, elvárhatóe ezektől a fiataloktól, hogy családot alapítsanak és minél több gyermeket vállaljanak ilyen körülmények között, vagy pedig támogatásra, segítségre szorulnak. Én az utóbbira szavazok: minden címszó alatt bérlakásépítési programmal, lakhatási támogatási szisztémával helyzetbe kéne hozni ezeket a fiatalokat, megspórolni nekik azt a legalább tíz esztendőt, amit nagyon masszív spórolással kell tölteniük, igen nehezített pályán, nehéz körülmények között az önálló otthon elérése érdekében.

Azt is látjuk, hogy ha a gazdasági folyamatokat vizsgáljuk és vesszük górcső alá, számomra a legfontosabb, ami befolyásolja a magyar nemzetgazdaságot, befolyásolja hosszú távon a bérszínvonalat is, a munkatermelékenység növekedési üteme. Úgy látom, hogy ha a magyarországi termelékenységi folyamatok javulnak, multiplikátor hatásként ez magával húz olyan további folyamatokat, amelyek bérnövekedésben csúcsosodhatnak ki, a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzetének javulásában. A munkatermelékenység növekedési üteme azonban jövőre elmarad az előző évekétől a tervezés alapján, 2,7 százalékos lesz mindössze. Úgy látom, úgy gondolom, hogy hosszú távon ez képes aláásni a gazdaság bővüléséről szőtt álmokat.

Én nagyon örülök annak, hogyha a magyar GDP-adatok impozánsak, mondjuk, 4 százalék fölött lesznek, akkor is örülök, hogyha ez főként német autógyártóknak és külföldi érdekeltségeknek köszönhető, de még jobban örülnék, hogyha ide letennék az asztalra, hogy a saját nemzetgazdaságunk, a magyar cégek teljesítménye hogyan alakult az utóbbi időszakban.

N-2 szabályt már régen nem kérünk számon önökön, bár ez lenne az igazi költségvetési tervezhetőségi szempontból. Tehát a kettővel ezelőtti és az eggyel ezelőtti pénzügyi ciklus konkrét adatai ismeretében összevetésre lenne alkalmas ez a költségvetés. Nem ezt kérem, látom, hogy csak az adott tervezett évnek az adataival számolnak. Ugyanakkor azt mindenképp jó lenne látni, hogy a magyar nemzetgazdaság mozgásai hogyan viszonyulnak az itt működő, adott esetben külföldi erőterek cégeihez képest.

A beruházások vizsgálata során nemcsak azt látjuk, hogy a termelékenységi adatok egy kicsit gyengébbnek mutatkoznak, mint amit az érdekeink megkívánnának, hanem azt is, hogy a nagy volumenű, tehát jellemzően százmilliárd forint fölötti beruházások mögött kizárólag német autógyárak, dél-koreai és amerikai cégek állnak. Egyetlen kivételt találtunk mi, ez az a MOL, amelyben, ugye, a magyar államnak azért minimális részesedése van, amely egyfajta égő fáklyaként mutatkozik ezen a térképen a rengeteg kedvezményezett külföldi cég között. De azt elmondhatjuk, hogy a 9 százalékosra csökkentett társasági adó jellemző módon nem a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kedvez, hanem ezen társaságoknak, amelyek a nagyberuházások szinte összességét megvalósítják Magyarországon.

Ugye, nem akarják elhitetni senkivel, hogy az ilyen beruházások mögött keletkezett profit a magyar nemzetgazdaságban hasznosul? Ugye, nem akarják egy költségvetési vita során kijelenteni azt, hogy ezen multicégek haszna a magyar gazdaságban nagymértékben jelentkezik? Hiszen azt látjuk a nemzetközi vizsgálatok alapján, hogy a top multicégek, ahogy a tegnapi vitán is megbeszéltük, ugyanazok a multicégek ugyanazon márkanév alatt és tevékenységi körrel Csehországban összességében 19 százalék fölötti adóterhelést vállalnak, Magyarországon 1 százalék alattit. Ez, államtitkár úr, nem a helyi vagy különböző klimatikus viszonyokon múlik, hanem a mindenkori kormányzat viselkedésén, azon, hogy hogyan bánik ezekkel a cégekkel.

Ez megint nem csak önöknek szól, hiszen a 2002 és ’10 közötti időszakban ezen multicégek kényeztetése tulajdonképpen csúcsra járatódott, indokolatlan módon, teszem hozzá, mert egyáltalán nem biztos, hogy a munkahelyteremtési és infrastrukturális támogatások vonzzák ide ezeket a cégeket.

(10.40)

De amire soha nem gondoltam volna, az az, hogy 2010 után önök ezeket a folyamatokat meg felpörgetni voltak képesek, és ahelyett, hogy a stratégiai megállapodásokban kikötötték volna, a magyar bérek lassú felzárkóztatásának legalább a szándéknyilatkozatát letették volna az asztalra, a helyzet az, hogy inkább azzal kampányoltak, hogy a magyar munkabérek kellőképpen  önök szerint  alacsonyak, és rugalmas a munka törvénykönyve.

Ezt a hozzáállást tartom tehát elfogadhatatlannak, mert még a jelenlegi termelékenységi mutatók mellett is magasabb béremelésekre, béremelkedésre lenne lehetőség, viszont azt látom, hogy az utóbbi években jellemző módon ott nőttek a bérek, ahol a munkaerőhiány ezt kikényszerítette. Ez nem tudatos kormányzati beavatkozás eredménye volt, hanem egy olyan piaci kényszeré, melynek értelmében több mint félmillió honfitársunk távozott ebből az országból, és bizony a hiányterületeken jobban meg kellett fizetni a maradókat. Ezt semmiképpen nem a kormányzati bizonyítványba tenném oda, mondjuk, a példás vagy jeles osztályzat magyarázata mellé, hanem a piaci körülményekből kifolyólag egy nehéz kényszerhelyzetnek tudom be, hiszen számosan, százezrével nem önszántukból élnek a szülőföldjükön kívül, a szülőhazájukon kívül, hanem kényszerből. Mint említettem, például hollandiai bevételükből fizetik az itteni jelzáloghitelük maradékát.

Azt is szeretném elmondani, hogy ha megvizsgáljuk a költségvetést, láthatjuk azt, hogy a társaságiadó-bevételek várakozásai az egytizedét sem teszik ki, kevesebb, mint az egytizenkettedét teszik ki pontosan az áfavárakozásoknak, tehát a magyar háztartások, polgárok fogyasztását  ha mondhatom ilyen csúnyán és nem túl szakmai módon  szénné adóztatja Magyarország Kormánya egy olyan európai uniós rekorder áfakulccsal, amelyet véleményem szerint a történelem szemétdombjára kellene küldeni.

Ennek a kormánynak meg kellene szüntetni a 27 százalékos áfát. Luxusjachtok esetében vitatkozhatunk róla, hogy megmaradjon, tehát ott teljes nyitottsággal találkoznak részemről. Ez nem frakcióálláspont, hanem magánvélemény, de el kell hogy mondjam önöknek: a luxuscikkek kivételével elfogadhatatlan a 27 százalékos áfa. Ha pedig csak részben igaz az, amit elmondtak a magyar gazdaság kedvező állapotáról, akkor érthetetlen is, hogy miért kell gyermeknevelési cikkek tekintetében 27 százalékos áfát fenntartani. Erre kérem, hogy ma válaszoljon nekem valaki, hogy a demográfiai fordulat szándékának megfogalmazásakor hogyan lehet megmagyarázni azt, hogy a gyermeknevelési cikkek áfatartalma 27 százalék. Milyen racionális, észszerű magyarázat lehet erre? Nincs, nem lehet, elfogadhatatlan. Tehát küldjék ezt a 27 százalékot  még egyszer mondom  a történelem szemétdombjára!

Gazdaságvédelmi megfogalmazások és a gazdaságvédelmi akcióterv tekintetében szeretnék két pontra kitérni nagyon röviden. Az egyik a szocho csökkentése, amit egyébként támogatok. Nem kormányzati nóvumról, újításról van szó, hanem egy hatéves megállapodás következményéről, amit sajnos egy pénzügyi év eltolásával valósított meg ez a kormányzat, de megvalósította.

Nem kaptam tegnap kimerítő választ a tekintetben, hogy ha a munkáltatói oldalon csökkentjük a járulékokat, amit helyes iránynak tartok, és mellette engedményeket foganatosítunk a kiva, a kata és egyéb olyan területeken, ahol a járulékfizetés mérhetően csökken a munkavállalók részéről, akkor a társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatósága hogyan alakul húsz-harminc évvel később; egyszerűbben fogalmazva: hogyan lesz ezeknek az embereknek nyugdíjuk? Felelőtlen hozzáállás csak az amúgy általam támogatott csökkentésről beszélni, de nem megfogalmazni a másik oldalon azt, hogy ezen honfitársaink milyen kilátásokra számíthatnak. Itt számtalan alternatíva lehetséges, mondhatják azt is, mondhatja a kormány azt, hogy oldják meg ezek az emberek majd nyugdíjaskorukban, ahogy akarják, vagy dolgozzanak halálukig. Úgy gondolom, ez nem lenne túl humánus megközelítés.

Mondhatják azt is, hogy majd egy nyugdíj-kiegészítő szociális támogatási vagy transzferformát dolgoznak ki húsz vagy harminc év múlva, és abból fogják legalább életben tartani ezeket az embereket, de hát itt adódik a kérdés, hogy miből fogják, miből akarják ezt kitermelni egy elöregedő társadalomban. Tehát úgy érzem, hogy most még ilyen történelmi távlatból tudnánk közös megoldásokat kidolgozni ezen kérdésekre, de az, hogy meg sem fogalmazzuk ezeket, tökéletesen elfogadhatatlan.

Végül pedig szeretnék kitérni arra, amit több fideszes képviselőtárs elmondott, büszkén hangoztatva azt, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül munkásszálló-építési program fog bővülni. Én elképedve állok ezen kiszólás előtt, hiszen tudjuk azt, nemcsak a KSH, de a BÁH adatai alapján is, hogy jóval több mint százezer, idegenből idehozott, úgynevezett vendégmunkás dolgozik jelen pillanatban is Magyarországon, és sem államtitkár úr, sem a miniszterelnök, sem miniszterei nem végezték el soha azt a felmérést, álláspontom szerint  cáfoljon meg, ha nem így van , amely azt vizsgálná, hogy azokban az ágazatokban, ahova tömegesen idehozzák ezeket a dolgozókat, valóban szükség vane az ő jelenlétükre.

Hiszen a hatóságok döntése a nagyvállalkozások szóbeli bemondásán alapul, az érintett igénybe vevő nagyvállalatok szóban jelzik azt, megkérdezik őket, és szóban válaszolnak arra, hogy melyik területeken éreznek munkaerőhiányt, a helyzet az, hogy ez viszont nem mindig találkozik a valósággal.

És amikor 3 ezer magyar dolgozó a Távol-Keleten éppen felemel egy üzemet, itt Magyarországon pedig 3 ezer távol-keleti dolgozó állami támogatással épít Tiszaújvárosban vagy bárhol máshol egy üzemet, akkor adódik a kérdés, hogy ez a világ természetes rendjéhez igazodike avagy sem. Álláspontom szerint nem, ráadásul az idegenek tömeges ittléte a munkaerőpiacon kétségkívül letöri a bérszínvonalat, az amúgy sem túl magas bérszínvonalat, és gondoljunk egy életszerű példát végig, államtitkár úr: mi történik akkor, ha egy ilyen cégnél azt mondják, hogy kötelező túlmunkára van szükség? Fog az idejövő vendégmunkás tüntetéseket szervezni, demonstrációkat szítani, szakszervezetet alakítani? Értelemszerűen nem fog. Sokkal inkább a tömegvonzás a magyar dolgozót is belehúzhatja egy olyan helyzetbe, hogy a további kizsigereléséhez kell hogy hozzájáruljon a munkahelye megőrzése érdekében. Azt látom tehát, hogy ezek nagyon káros folyamatok. A munkásszálló-építés, a munkaerő-mobilizáció elfogadható lenne egy szabolcsi fiatal esetében, akit ki kell képezni, kollégiumi rendszeren keresztül szakmához juttatni, és ha országon belül úgy gondolja, hogy máshol tudja megtalálni a számítását, akkor talán azt mondom, hogy ezt lehetővé kell tenni számára, viszont idegen munkaerő tömeges importjával hozzájárulni egy leendő lakosságcseréhez, népességcseréhez, véleményem szerint elfogadhatatlan.

Annyit szeretnék még mondani, hogy a demográfiai csomag egy-két pontjára kitérve vannak közöttünk azonosságok. Én a demográfiai csomag egyébként mindegyik pontját tudom támogatni, pontosan az a bajom, hogy a költségvetés mozgásteréhez képest ezek nagyon leszűkített pontok, elképesztően kevés magyar családot tudnak elérni. (Soltész Miklós közbeszól.) Államtitkár úrnak mondom, aki megint beleszól a képviselőtársa szavaiba, de soha nem gombnyomással teszi meg, hanem mindig csak benyögésekkel (Soltész Miklós közbeszól.), hogy bizony, az a helyzet, hogy önök ígérték több mint egy évvel ezelőtt, hogy azok a magyar édesanyák, akik legalább három gyermeknek életet adnak  háromnak, nem négynek , személyijövedelemadó-mentességet élvezhetnek életük végéig.

A helyzet az, hogy ez az önök ígérete volt, nem én ígértem, nem én álltam fel itt a parlamentben ezt az ígéretet tenni. Egy év elteltével pedig tulajdonképpen a köré fonnak dicshimnuszt, hogy a négygyermekes édesanyák számára teszik ezt lehetővé. Ha Soltész államtitkár úr  mert képviselőtársai hiányolták, hogy nem nevesítettem; tiszteletem  megvizsgálja azt, hogy milyen széles társadalmi csoportról van szó, azt fogja találni, hogy háromgyermekesek esetén százezrével lehetne kedvezményezni magyar embereknél, a négygyermekesek tekintetében nagyjából 30-40 ezres csoportot fog találni. S ha megvizsgálja azt, hogy közülük hányan vannak regisztrálva olyan álláshelyen, ahol mérhető, mondjuk, átlagfizetés fölötti bevételhez jutnak, azt fogja találni, hogy kevesebb, mint fele az érintett számnak. Tehát egy nagyon szűk csoportot tudnak, egyébként helyesen és jogos módon kedvezményezni, én ezt támogatom, de a költségvetés mozgástere sokkal szélesebb lehetőségek tárházát biztosítaná.

Ugyanígy az autóvásárlás tekintetében: a nagycsaládosok tipikus magyar élethelyzete nem az, hogy 8 vagy 9 millió forintért egy új gépjárművet vásárolnak, sokkal inkább az, hogy szűkös forrásaikból egy olyan használt gépjármű felé tudják kinyitni az érdeklődésüket, amely a megfelelő minimális műszaki paramétereknek megfelel. Én tehát erre nyitnám ki ezt a csomagot.

Az otthonteremtés tekintetében pedig, mindig említettem, bérlakásprogram nincs. Azon magyar fiataloktól, akik lakáscélú előtakarékosság állami támogatásával, tehát LTP-vel szedték össze a CSOK önrészét, mondjuk, elvették ezt a lehetőséget. Tehát számtalan magyar fiatal azért nem tud a CSOK-ba belépni, mert az előtakarékosság, egy önrész összeszedésének az állami támogatását ez a kormány megszüntette.

Mit tett a helyébe, kérem szépen? Lehet az ellenzéki képviselőket bármivel ekézni, miszerint miért nem kérnek bocsánatot  nem is értem, hogy milyen állampárti stílus ez… , miért nem kérnek bocsánatot, ha bizonyos tényszámok nem úgy teljesülnek, ahogy mondják őket. Én csak hallottam erről a korszakról, nem gondoltam volna, hogy még benne kell élnem, de azt szeretném elmondani önöknek, hogy ilyen esetekben önöknek nem válaszadási lehetőségük: kötelezettségük van. Megszüntették az LTP-rendszer állami támogatását. Mit tettek a helyébe? Mit érnek el azok a magyar fiatalok, akik takarékoskodni szeretnének, és mondjuk, a CSOK önrészére összeszedni a szükséges forrásokat? Konkrét választ várok mindenre.

(10.50)

Azt is szeretném elmondani, hogy a CSOK, igen, kedvezni tud jóval átlagfizetés felett, s jellemzően a felső középosztálytól felfelé. De mi lesz azokkal a magyarokkal, akiknek vannak lakáscéljaik, gyermeket szeretnének vállalni, a vágyott gyermekek statisztikájában ők is megjelennek, mégsem tudnak Magyarországon gyermeket vállalni anyagi és főleg lakhatási okok miatt? Hiszen a lakhatási válság szorosan a második helyen van a vágyott gyermekek meg nem születésének okai tekintetében. És ezen lehetne változtatni, nemcsak bérlakásprogrammal, hanem értelmes motivátorokkal.

Azt is szeretném elmondani, hogy ezen családok gyermekvállalása nagyon sokszor a mindennapi létbiztonság hiánya miatt marad el. Tehát a szociális védőháló tekintetében garanciákat várnék el ettől a kormánytól, és abban az esetben lehetne egyáltalán a költségvetés támogatásának lehetőségéről beszélni, ha nem mi lennénk a több mint tízezer kilakoltatott országa az utóbbi három évben, a már említett EBRD-paktumot felbontaná a kormányzat, stratégiai szerződést kötne a magyar banki károsultakkal, az érintett családokkal. Úgy gondolom, hogy egy ilyen széles társadalmi csoport tekintetében már a demográfiai mutatókon is látszik az, amit a kormányzat nem tett meg az utóbbi kilenc évben.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, támogatható pontjai ellenére azért nevezem a jövő felélése költségvetésének az előttünk fekvő tervezetet, mert nem koncentrál komplett magyar társadalmi osztályokra, jellemző módon azon magyar fiatalokra, azon magyar adófizetőkre, akiknek lennének lakhatási céljaik, vállalnának gyermekeket, de jelen körülmények között nem tartoznak azon csoportok közé, akiket ez a kormány kedvezményez, ily módon a jövő felélése nettó módon megvalósul. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai