H/7729 |
A Törökország által az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció ellen indított támadásról |
Varju László (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK) |
2019.10.18 |
K/7472 |
Mi a helyzet a kétféle mértékkel? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.09.16 |
K/7288 |
Miért a kórházak fizetnek az állam helyett? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.09.03 |
H/7269 |
Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. |
2019.09.02 |
K/7025 |
Hány közalkalmazott alapvető jogait vették semmibe? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.08.02 |
A/6689 |
Sok bába közt az Etele tér |
Dr. László Imre (DK) |
2019.07.01 |
K/6678 |
Lakópark vagy lakómocsár? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.06.28 |
A/6602 |
Sok bába közt az Etele tér |
Dr. László Imre (DK) |
2019.06.24 |
K/6580 |
Lakópark vagy lakómocsár? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.06.21 |
A/6514 |
Sok bába közt az Etele tér |
Dr. László Imre (DK) |
2019.06.17 |
I/6463 |
Tesz-e kezdeményezést a betegekhez kiérkező orvosok és ápolók parkolási nehézségeinek enyhítése érdekében? |
Hajdu László (DK)
2019.06.12.: Dr. László Imre (DK)
|
2019.06.12 |
H/6417 |
Az emberi és kisebbségi jogokról és az ezeket fenyegető szervezetekről |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) |
2019.06.07 |
K/6323 |
Mit tegyek még? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.06.03 |
H/6307 |
Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben |
Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. |
2019.05.31 |
K/6282 |
Hogyan gondoskodnak a vendégmunkások egészségügyi ellátásáról? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.05.30 |
I/6173 |
Ha egyetlen kerület egészségügyi ellátását sem képesek megszervezni, mire számítson az ország? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.05.21 |
K/6128 |
Lehetne-e javítani az ápolók, egészségügyi szakdolgozók helyzetén? |
Hajdu László (DK), Dr. László Imre (DK) |
2019.05.14 |
K/5923 |
Javítható-e a mozgáskorlátozottak élethelyzete? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.04.23 |
K/5922 |
A tízből hány szűrőbusz nem készült el a szerződés szerinti határidőben2.? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.04.23 |
T/5869 |
A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) |
2019.04.17 |
T/5724 |
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásának rendezéséről |
Varju László (DK)
2019.04.09.: Dr. László Imre (DK)
|
2019.04.09 |
A/5569 |
Miért kell nyolcvan kisgyermeknek meghalnia? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.04.01 |
H/5360 |
A magyar lakosság egészségi állapotának javításáról és az egészségügyi rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatokról |
Dr. László Imre (DK), Bősz Anett (független), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Szél Bernadett (független), Hohn Krisztina (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.03.22.: Arató Gergely (DK)
|
2019.03.18 |
T/5354 |
Az Európai Unió közösségéhez tartozó magyar családokért |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) |
2019.03.18 |
A/5143 |
KRÍZISTERÁPIÁT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN! |
Dr. László Imre (DK) |
2019.03.11 |
I/4839 |
Jár-e a magyar nőknek az esély kigyógyulni az emlőrákból |
Dr. László Imre (DK) |
2019.02.27 |
K/4665 |
Tiborcz István vámpír üzemmódban? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.02.20 |
K/4643 |
A tízből hány szűrőbusz nem készült el a szerződés szerinti határidőben? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.02.19 |
A/4589 |
Tiborcz István vámpír-üzemmódban? |
Dr. László Imre (DK) |
2019.02.18 |
K/4463 |
Miért nem segítenek megfékezni a HIV-fertőzés terjedését a HIV-tesztek engedélyezésével? |
Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. László Imre (DK) |
2019.02.07 |
T/4066 |
A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról |
Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.12.21 |
K/3944 |
Meddig tart még a bújocska? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.12.07 |
K/3941 |
Meddig tart még a bújocska? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.12.07 |
T/3897 |
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek a belépési engedélyek kiadásával összefüggő rendelkezéseinek a módosításáról |
Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.12.04 |
K/3814 |
Miért kell még saját, pozitív kezdeményezésüket is elpuskázni? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.11.29 |
T/3809 |
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény az egészségügyi alapellátást nyújtó személyek feladatellátásának megkönnyítése érdekében szükséges módosításáról |
Hajdu László (DK), Dr. László Imre (DK) |
2018.11.29 |
T/3756 |
A magyar állampolgárok lakáshelyzetének javításáról |
Dr. Vadai Ágnes (DK)
2019.02.15.: Dr. László Imre (DK)
|
2018.11.27 |
K/3754 |
Csakugyan nem kell felelősséget vállalni 750 milliós kár okozásáért? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.11.27 |
T/3746 |
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról |
Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.11.27 |
H/3731 |
A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Szabó Timea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 11 képviselőtársuk. |
2018.11.26 |
A/3691 |
Bevándorlási szervezet a magyar kormány, indít-e vizsgálatot a legfőbb ügyész? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.11.26 |
V/3543 |
Az éghajlatváltozás a XXI. század egyik legnagyobb globális és hazai kihívása; megfékezése és a várható hatásokhoz való alkalmazkodás nem tűr halasztást |
Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Vadai Ágnes (DK), Varju László (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Dr. László Imre (DK), Arató Gergely (DK), Székely Sándor (DK) és 4 képviselőtársuk. |
2018.11.15 |
I/3391 |
WC-papír, kötszer nincsen, most már információ se lesz? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.11.07 |
K/3242 |
Még mindig nem veszik komolyan a sürgősségi és intenzív ellátással kapcsolatos aggasztó jeleket? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.10.31 |
H/2959 |
Az Oktatási Minimum Programról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (független), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Székely Sándor (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Ungár Péter (LMP), Varju László (DK) |
2018.10.24 |
K/2912 |
Anarchia és káosz? Csak a kórházakban, vagy másutt is? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.10.19 |
K/2430 |
Miért nem tartja be a törvényt az Állami Egészségügyi Központ parancsnoka? |
Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. László Imre (DK) |
2018.10.12 |
A/1942 |
Miért nem naprakészek a KSH adatai? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.10.08 |
A/1729 |
Az ajkai példa - Merre tart az egészségügy? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.10.01 |
T/1728 |
Egyes törvényeknek a magánélet védelméhez szükséges módosításáról |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.09.29 |
I/1666 |
Mikor kívánnak a folyamatosan romló egészségügyi helyzeten javítani? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.09.26 |
T/1609 |
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény és a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosításáról |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.09.21 |
T/1608 |
A szociális biztonságot érintő egyes törvények módosításáról |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.09.21 |
T/1607 |
A tanulás, oktatás, kutatás szabadságához való jog helyreállításáról |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.09.21 |
T/1606 |
Az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségének kibővítéséről és az Alkotmánybíróság egyes jogainak helyreállításáról |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.09.21 |
T/1605 |
Az országgyűlési képviselők választásáról |
Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) |
2018.09.21 |
K/1582 |
Hány helyen van veszélyben az egészségügyi ellátás biztonsága? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.09.21 |
K/1255 |
Mennyit költöttek tavaly és mennyit idén szúnyoggyérítésre? |
Dr. László Imre (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK) |
2018.08.31 |
K/832 |
Miért mennek szembe a saját államtitkárukkal? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.07.13 |
I/723 |
Miért nem gyorsítják föl az innovatív gyógyszerek befogadását? |
Dr. László Imre (DK) |
2018.06.27 |
A/589 |
A háziorvosi ellátásról |
Dr. László Imre (DK) |
2018.06.18 |
K/381 |
Mit kíván tenni a Kormány a kórházak növekvő adósságállományával |
Dr. László Imre (DK) |
2018.06.01 |