Készült: 2024.05.12.23:54:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2018.11.26.), 375. felszólalás
Felszólaló Horváth László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:24


Felszólalások:  Előző  375  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Aligha van olyan magyar ebben a hazában, aki ne ismerné azt a nevet, hogy Kékes, és ha mondjuk, nem is tudja azt, hogy mi a Kékes magassága  1014 méter , azt viszont mindenki tudja, hogy a Kékes az ország teteje, az ország legmagasabb pontja. Egyébként pont 130 éve annak, hogy a Kékesen megépült az első kilátó, ez a mátrai és hazai természetjárás úttörőinek volt köszönhető, akik 20 méter magas, keményfából készült, kemény 1200 forintba kerülő kilátót építettek. A Kékes ebben az időben, 130 évvel ezelőtt még nem volt annyira ismert pontja az országnak, nem volt ikonikus pontja az országnak, Trianon tette azzá. Trianon tette ikonikussá a Mátrát is és a Kékest is, hiszen ha megnézzük Magyarország történelmi címerét, akkor azt látjuk, hogy a hármas halom két magasabb csúcsát elvitte Trianon, a Tátra és a Fátra elkerült az országtól, maradt a legkisebb és a legalacsonyabb, amiből a legnagyobb és legmagasabb lett, ez a Mátra. Azért azt megjegyezném a címer kapcsán, hogy az a kettős kereszt azért kemény talapzaton, a Mátrán áll. De Trianon óta mindenki tudja és ismeri ezt a nevet, és azt gondolom, hogy minden honfitársunk, hogyha teheti, van rá alkalma és módja, akkor el is akar látogatni erre a helyre életében legalább egyszer, de mi szeretnénk, hogyha ez többször is megtörténhetne.

Ma a Kékes állapota, azt lehet mondani, hogy méltánytalanul elhanyagolt. Mondom ezt annak ellenére is, hogy az elmúlt hetekben újult meg az ugyancsak ikonikus kékesi tévétorony panorámaterasza, kávézója, és tényleg kulturált körülmények között, a Kékeshez illően és méltóan tudja fogadni az idelátogatókat, de szeretnénk, hogyha ez az illő és méltó környezet fogadná a Kékes teljes vidékére látogató turistát, aktív kikapcsolódást kereső kerékpározó vagy akár síelő, természetjáró honfitársainkat és a gyógyulni vágyókat is, hiszen a Mátrának ez a magas része, a Magas-Mátra vagy Felső-Mátra kiváló hely a légúti betegségekben szenvedő honfitársaink gyógyulására is.

Reménykedünk abban, annál is inkább, hogy ez a komplex felújítása a Kékesnek, ami régóta várat magára, megtörténik, merthogy a kormány a közelmúltban elfogadott egy határozatot, döntést hozott a Kékes komplex megújításáról szóló tervek elkészítéséről. Ennek a tervnek egy lényeges eleme szintén egy nagyon régi, sok évtizedes adósságnak a teljesítése, ami arról szól, hogy egy felvonó, egy négyévszakos felvonó kötné össze Mátrafüredet vagy Mátraházát a Kékestetővel, négyévszakosan biztosítva a forgalmat, úgy, hogy ugyanakkor csökkenti a Mátra és a Kékes környezeti terhelését. Egy ilyen beruházás  bátran mondhatjuk  szervesen illeszkedne abba a trendbe, ami örvendetes módon az elmúlt időszakban szintén tapasztalható és érzékelhető volt, nevezetesen az, hogy a Mátrába látogatók száma az elmúlt években megduplázódott, és a Mátrában eltöltött vendégéjszakák száma pedig, volt olyan hely, ahol a több mint két és félszeresére növekedett.

Nekünk a turizmus ebből a szempontból egy nagyon fontos gazdasági tényező is, hiszen a turizmusban tényleg fenntartható és szerves módon jönnek létre munkahelyek, és nagyon fontos a gazdasági teljesítményünk szempontjából is.

(21.40)

Azért az előző vitában elhangzottakra szeretnék reagálni csak egy mondattal, hogy igen, a Mátra északi vidékén 2010-ben, amikor kezdtük a munkát, volt olyan hely, ahol 23 százalékos munkanélküliséggel kellett szembenézni. Ennyit csak a munkaalapú társadalom fontosságáról, és bizony minden erőfeszítésünk ellenére van olyan hely, bár a Mátra déli lábánál a munkanélküliség ma már eltűnt, azt lehet mondani, de az északi részen van olyan hely, ahol valóban még 10 százalékos munkanélküliséggel kell szembenéznünk, és nekünk a munkanélküliség tartós felszámolása érdekében és munkahelyek teremtése érdekében, fenntartható munkahelyek teremtése érdekében a turizmus igenis nagyon fontos gazdasági ágazat.

Egyszóval szeretnénk, hogyha a Kékes méltó módon tudná fogadni az idelátogatókat, akik vissza akarnak majd térni erre a területre, mert azt gondolják, hogy nemcsak a nevében, hanem az élményben is csúcs ez a hely. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  375  Következő    Ülésnap adatai