A felszólalás szövege:
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Kuncze Gábor képviselőtársam említette az '56-os kutatóintézet kérdését.
Engedtessék meg, felhívjam a figyelmet arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia különböző kutatóintézetei, többek között a Történettudományi Intézet is, alapkutatásokat kell hogy végezzen, ez a feladata. És ha a nemzeti tragédiákat vesszük számba és sorra, amilyen '56 is természetesen, akkor tisztelettel szeretném javasolni, hogy állítsunk fel tatárjárás-kutatóintézetet, Mohács-kutatóintézetet, a Rákóczi-szabadságharcot követő kérdéskörök megtárgyalására külön intézetet, egy 1849-es, úgynevezett világosi kutatóintézetet, s a sort még lehetne folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szabados Tamás: Amit te képviselsz, az a tragédia!)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Két dolgot szeretnék megjegyezni. Nem a most előttem felszólalók megjegyzéseihez kapcsolódik, de nagyon lényegesnek tartom az egyetemi integráció kérdésével összefüggésben.
(21.00)
Az egyik elem - és erről már volt szó a múltkor, az előző vitaidőszakban - a tudományos minősítésekkel kapcsolatos, és ezzel összefüggésben az egyetemi belső kinevezésekhez kötődik. Azt gondolom, az a törvényi keret, amely a jelenlegi rendszert szabályozza, önmagában jó, csak az egyetemek belső szabályzatai e tekintetben rettentően eltérnek egymástól, és elég komoly anomáliák vannak most, per pillanat. Azt hiszem, az egyetemi integrációval kapcsolatosan érdemes erre gondolni.
A másik egy nagyon is gyakorlati probléma: az akkreditáció kérdése. Az egyetemi integrációval kapcsolatosan az az akkreditációs előírás, amely most van, jó, csak vannak olyan szakok, ahol problémát okoz. Nevezetesen ilyen a közgazdászképzés és ilyen a jogászképzés is, ezek azok a szakmák, amelyek a piacon is versenyképesek, és ebből következően ezeken a karokon, ezeken a szakterületeken jó és szakképzett oktatókat találni olyan számban, ami az akkreditáció követelményeinek megfelelne, bizony elég nehéz. Kis ország vagyunk, nincs olyan túl sok jó szakember, aki főállásban tudná ezt az adott egyetemeken tanítani, az akkreditációs szabályzatok pedig iksz számú főállásban lévő, ilyen-olyan-amolyan minősítettséggel bíró oktatót írnak elő. Azt hiszem, hogy ez a kérdés megint csak egy olyan komoly problémakör, amely a jövőre nézve mindannyiunk számára megoldást követelne.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. A korábban elhangzottakhoz szeretnék pár szóval hozzászólni.
Az egyik észrevételem az, hogy elhangzott az az állítás, hogy az lenne szerencsés, miszerint az egyetemi oktatóknak nem kellene utazni különböző helyekre több állás gyanánt és így tovább. Tökéletesen egyetértek! Csak van egy másik olvasata is a dolognak - nevezetesen az, hogy ha ez nem lenne, akkor jó néhány magyar felsőoktatási intézmény különböző szakja, tanszéke komoly bajban lenne. Ez is hozzátartozik a valósághoz. Ez összefügg azzal, hogy valóban utánpótlási problémák adódnak különböző szakoknál.
Amit viszont szeretnék megemlíteni, Jánosi György említette a hétfői nap folyamán, hogy szerinte a gazdasági igazgatóknak a miniszteri kinevezése az egyetemi autonómiát csorbítja. Én azt gondolom, hogy ennek azért lenne most jelentősége, mert bevallom őszintén, hogy reális veszélynek tartom azt, hogy az integrálódó intézmények egyike-másika-harmadika - én persze ezzel nem kívánok senkit gyanúsítani, de e tekintetben azért pesszimista vagyok - esetleg hajlamos arra, hogy komoly adósságot felhalmozva menjen be egy ilyen közös rendszerbe, és onnantól kezdve ez a komoly adósság az összes többinek a nyakára is rászakadhatna.
Én azt hiszem, ilyen szempontból, hogy ez ne történjen meg, és ilyen vonatkozásban azért viszonylag tiszta kép legyen - nyilván az a bizonyos átmeneti időszak, amit ez az előterjesztés is tartalmaz, jó, de szerintem szükségeltetne egy ilyen típusú külső garancia is hozzá -, tehát én ezt egyelőre nem úgy érzékelem, hogy ez az autonómiának valamiféle katasztrofális megsértése lenne.
Szeretnék még egy dolgot megemlíteni. A jövőre nézve - ez nyilván nem a mostani előterjesztéshez kapcsolódik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - lényeges lenne végiggondolni, hogy azon teológiák esetében, amelyek esetleg állami egyetemekhez akarnak kapcsolódni, milyen megoldási módozatok lehetségesek.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Ha szabad azzal kezdenem, én pont ellenkezően gondolom, mint ahogy Balczó képviselő úr az előbb elmondta. Én maximálisan egyetértek azzal a felszólalással, amit Bazsa György mondott a rektori, illetve főigazgatói címekre és titulusokra vonatkozóan, ellenben vitatkoznék Jánosi Györggyel. Ezt már a múltkor is részben megtettük: nevezetesen a gazdasági főigazgatók vagy igazgatók kérdéskörével kapcsolatosan.
Én azt gondolom, hogy a gazdasági igazgatók helyzetét és funkciójukba való beiktatásukat tekintve a szituáció, a helyzet most egy kicsit - nem is kicsit, nagyon - más lesz, mint jelenleg, meg mint ami korábban volt. Én a következőkre gondolok:
Egyrészt azt hiszem, hogy az a tény, hogy a gazdasági főigazgatók mégiscsak napi szinten vinnék az egyetemek pénzügyi gazdálkodását, önmagában is felelősség. A kérdés az, hogy jelenleg hogyan működik a rendszer. Mert azt hiszem, ha ebből indulunk ki, akkor tovább lehet gondolni egy-egy későbbi lépés kifutási lehetőségeit is. Előre szeretném bocsátani, hogy természetesen tisztelet a kivételnek, és nem kívánok az általánosítás alatt mindent összemosni, inkább csak az érzékeltetés kedvéért.
Én a következőt tapasztalom és érzékelem: egyrészt azt, hogy az elmúlt évek során elég sok magyarországi, hazai felsőoktatási intézmény, többek között egyetem is halmozott fel adósságokat. Ennek nyilván rengeteg oka van, nem vitatom, hogy ennek rengeteg objektív vonzata is van. De én azt gondolom, hogy azért emögött vannak személyi felelősségek is. Konkrétan olyan ügyekre gondolok, amikor bizonyos intézmények sokszor arra játszottak meg játszanak is, hogy túlköltekeznek - ezen intézmények alatt elsősorban nagy intézményeket értek -, olyan megfontolásból, hogy úgyis nagy intézmény, az állam előbb-utóbb pénzügyi mentőövet fog neki dobni. Valljuk be őszintén, hogy ezek a várakozások, számítások eddig azért szépen sorra-rendre be is jöttek.
Kérdezem én, hogy ha az intézmények élén e tekintetben mégiscsak egyszemélyi felelősség van, volt-e komolyabb következménye ennek bárhol, bármikor. Én legalábbis nem tudok róla. Lehet, hogy volt, akkor az én tájékozottságom nem teljes e téren. De ez elég rossz következményeket szül, ugyanis ha a nagy intézmények esetében elnéző a rendszer, és mindig kisegíti őket egy-egy ilyen mentőövvel, akkor azon intézményeket, amelyek viszont jól igyekeznek gazdálkodni a lehetőségekhez mérten, gyakorlatilag bünteti.
Ha szükségeltetik, én még azt is meg merem kockáztatni, hogy például elég közhelyszerű a felsőoktatás szférájában az, hogy az ELTE pénzügyi dolgaihoz úgysem mernek hozzányúlni, mert mi lesz ott, hogyha. Ellenben én soha nem hallottam azt, hogy a vidéki egyetemek esetében bárki bármilyen helyzetben elnézőnek mutatkozott volna.
(23.10)
Bevallom őszintén, nem tartom jó rendszernek, mint ahogyan azt sem tartom szerencsés helyzetnek, hogy ugyancsak - majdhogynem mondhatni közhely - ember legyen a talpán, akik egy-egy nagy intézmény pénzügyeihez hozzá mer nyúlni, mert az egyszerűen átláthatatlan. Itt valahol szerintem a dolog nincs rendben. Ha a túlköltekezés ilyen értelemben nincs megfogva, akkor azon túlmenően, hogy büntetik azokat az intézményeket, amelyek nem mennek bele egy ilyen megoldásba, feszültségeket is gerjeszt az intézmények között, ugyanis a jól gazdálkodó egyetemektől és főiskoláktól tulajdonképpen forrásokat von el az, hogy a máshol keletkezett hiányt valahogy szanálni szükségeltetik. Ez hosszú távon - most konkrétan nem az egyetemi integráció kérdésére gondolok - nem szerencsés, mert azt gondolom, hogy a főiskolák, egyetemek szintjén országosan is jó integrált egyetemektől vagy felsőoktatási intézményektől függetlenül is nagyon is kell és helyes dolog, ha vannak szakmai kapcsolatok és vannak akár projekt szintű együttműködések is - én ezt legalábbis a jövőre nézve fontosnak tartanám.
A másik megjegyzésem az, hogy egy ilyen jelenség nem más, mint a közpénzek pazarlása, és ezt megint nem tartom helyesnek és megengedhetőnek. Ha a közpénzekkel el kell számolni, márpedig az úgy helyes, ha el kell számolni, akkor azt gondolom, az is helyes, ha ennek viszonylag jól megfogható a felelőse is. Nem vitatom, hogy törvény jelenleg azt mondja ki, hogy egyszemélyi felelősség van, de a gyakorlatban ez nem minden esetben tetten érhető. Van egy másik oldala is ennek az egész ügynek: a mindenkori intézményvezetők - akár főigazgatókról van szó, akár rektorokról van szó - teljesen normálisan arról a szakterületről kerülnek ki, amelyben dolgoztak. Biológus volt, matematikus volt, filozófus volt, teljesen mindegy, a megfelelő tudományos minősítéseket megszerezte és a többi, és megválasztatik egy intézmény élére. Azt gondolom, hogy egyetlenegy ilyen vezetőtől sem várható el az, hogy jártas legyen, mondjuk, a közbeszerzési törvény mindenféle rejtelmeiben, a számviteli törvény mindenféle rejtelmeiben és így tovább, magyarán az ilyen vezetők óhatatlanul is a gazdasági igazgatóra vannak ráutalva.
Ilyen logika szerint persze érthető lenne az a felvetés, amit mondott Jánosi György, hogy úgymond azzal dolgozik együtt, akiben meg tud bízni. Nem vitatom, de lehet olyan szituáció is minden további nélkül - ha már volt egy ilyen típusú felvetés -, hogy jöhet majdan egy gonosz kormány, aki így meg úgy meg amúgy cselekedhet, de fordítva is fel lehet tenni a kérdést, hogy mi van akkor, ha az aktuális egyetemi vagy főiskolai vezetőnek ilyen értelemben nincsen biztos munkatársa a gazdasági igazgatói posztra, akire számíthatna, hanem gyakorlatilag valakit kell keresnie.
Gondolom, ebben a körben megint nem kell nagyon bizonygatnom, hogy egy ilyen felelősségteljes munka során nem kis összeggel kell bánni, és ugyanilyen volumenű tevékenységért egy gazdasági szakember a piacon sokkal többet keres, ergo előfordulhat az a verzió, hogy nem feltétlenül a legjobb szakembereket sikerül ehhez megtalálni, de lehet, hogy ez így nem mindig igaz. Amennyiben mégis dönteni kell egy gazdasági főigazgató személyéről, és ezt egy intézményi tanács teszi meg, ami jelenleg van, akkor az a kérdés merül fel, hogy hogyan áll össze egy ilyen intézményi tanács. Abban vannak oktatók, általában minősített oktatók, adott százalékban vannak benne az intézmény dolgozói részéről, alkalmazottai részéről, vannak benne természetesen hallgatók is, és ennek a testületnek kell döntenie olyan funkcióról, olyan feladatkörről, amely feladatkörre egyiknek sincs igazából komoly rálátása, ha úgy tetszik, szakmai kompetenciájuk egy pályázat érdemi elbírálásához nincs. Honnan fogja tudni - nem akarok megbántani senkit - mondjuk, egy nyelvész professzor, hogy X. Y.-nak, aki a gazdasági igazgatói posztra pályázik, a pályázati anyaga szakmailag valóban jó-e, korrekt-e és így tovább, lehetne ezt sorolni.
Azt gondolom, hogy egy olyan előterjesztésben, amely arról szól, hogy pályázat van, az intézményi tanács azt mérlegeli, véleményt alkot róla, és utána még befut egy újabb kört a minisztériumnál, több biztosítékot látok, egészen egyszerűen azért, mert azt gondolom, hogy több eszköze van egy minisztériumnak szakmai oldalról körüljárni egy ilyen dolgot. Az egyetemeknek általában nincsenek külső szakértői, vagy nagyon minimális oldalról lehet ezt megközelíteni.
A következő észrevételem ezzel kapcsolatban az, hogy így is elég komoly vagyon felett kell napi szinten gazdálkodniuk és rendelkezniük, de egy integrált egyetem esetében ez a többszörösére növekszik. Önmagában az integráció gyakorlati folyamata, az elkövetkezendő egy év elég komoly vagyoni kérdéseket fog felvetni, elég sok napi szinten megjelenő bizonytalansággal, az átmenet minden nyűgével. Azt gondolom, hogy ilyen helyzetben, amikor ráadásul többszörösére növekedett felelősség van, és amikor a szervezeti kérdések sokasága is napirenden van és terítéken van, akkor szerencsés az, hogyha a gazdasági ügyek vonatkozásában elég világosan látni lehet azt, hogy X. Y. az, aki ezért felelni fog.
Az egyetemek, főiskolák integrációja kapcsán csak érzékeltetésül mondom, hogy milyen tételekről lehet majdan itt beszélni; én a debreceni ügyeket ismerem értelemszerűen. A debreceni egyetemek, felsőoktatási intézmények integrációjával olyan volumenű költségvetéssel fog rendelkezni már az integrált egyetem, amely megközelíti magának a városnak a költségvetését, és ezek nagyságrendileg már nem ugyanazok az összegek, mint voltak eddig külön-külön a Kossuth Egyetemen, az orvosi egyetemen, az agráregyetemen és így tovább. Ezek nagyon komoly tételek. Ha az a szerkezet, amelynek hiányosságai jelenleg mégiscsak vannak - utaltam adósságokra és így tovább -, változtatás nélkül kerül át az integrált egyetemek méretére, akkor ezen hibalehetőségek ugyanúgy benne vannak. Nem vitatom persze, hogy a másik esetben is lehetnek hibák, csak arról még nem tudunk. Ha ezek a hibalehetőségek benne vannak, és ugyanúgy felhalmozódhatnak adósságok, hiányok és így tovább, akkor a probléma ott van, hogy jelenleg a különböző egyetemi szinteken megjelenő adósságok százmilliós tételekben mérendők. Ez is nagyon sok, ilyen nagyméretű, integrált felsőoktatási intézmények esetében tartok tőle, hogy ezek már milliárdos tételékké duzzadnak.
Szerintem nem lenne szerencsés dolog, ha az ezredforduló előtti és utáni évtizedeket sommásan úgy lehetne minősíteni, hogy, mondjuk, a '90-es évek a bankkonszolidáció évei voltak, és a 2000-2010 közötti esztendők pedig az egyetem konszolidációinak évei lesznek - vagy voltak, ha az utókor erre visszatekint. Én nem tartanám ezeket szerencsésnek.
Van egy másik megjegyzésem: általában a nyugati egyetemeken külön van választva a szakmai irányítás és a pénzügyi irányítás. Azt gondolom, hogy az első lépést megtehetjük itt, Magyarországon is ebbe az irányba, és azt hiszem, hogy ez egy ilyen javaslat lenne.
Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azzal kezdeném, amit Jánosi György vetett fel, hogy az önkormányzatok vonatkozásában kellene az autonómiát összehasonlítani. Egyetlenegy példát hadd említsek. Az önkormányzatok esetében előírja a törvény, hogy milyen határidőn belül kell például költségvetést elkészíteniük - ellenkező esetben vannak szankciók. Az egyetemek esetében évek óta visszamenőleg tudok arra példát, hogy az egyetemi költségvetés tavasz közepére, sok esetben tavasz végére készült el. Semmilyen típusú konzekvenciája, szankcionálási konzekvenciája nincsen.
A másik felvetés, hogy felfelé haladva nő-e a kompetencia vagy nem nő a kompetencia. Bocsánat, én nem ezt mondtam. Én azt mondottam, hogy egy miniszternek több technikai lehetősége van ahhoz, hogy egy pályázat érdemi részét nagyobb biztonsággal el lehessen dönteni. Ugyanis egyetemi vonatkozásban ott is lehet szakértőket felkérni, ezt nem vitatom, de sok esetben előfordulhat, hogy nincsen rá pénz. Sajnos ez egy gyakorlat.
Azt nem tudom, hogy érdemben eladósodtak-e az egyetemek vagy sem. Egyetlenegy információt szeretnék csak felvetni kérdésként is. Kedves kollégám, Orosz István, aki az előző parlamenti ciklusban képviselő volt itt, azt mondotta nekem, hogy emlékei szerint a SOTE-nél közel 1 milliárdot megközelítő adósság volt akkor, amikor ő képviselőként ült a padokban. Hogy helytálló-e az információ vagy sem, nyilván nem tudok róla érdemben nyilatkozni. De azt gondolom, hogy ez egy elég tekintélyes eladósodási mérték volt akkor.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem kívánok sok mindenre reagálni, egyetlen megjegyzésem van csak.
Az önkormányzatokat hozta példának a kedves képviselőtársam. Az önkormányzatok esetében szeretném megjegyezni, hogy azok nem költségvetési szervek, ellenben az egyetemek azok. Ilyen szempontból az összehasonlítás, akármilyen oldalról nézem, azt gondolom, hogy nem állja meg a helyét, és nem azonos mezőben mozgunk, amikor ezt a kettőt próbáljuk pénzügyi szempontból összevetni.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! A nyugati országok többségében, amelyekhez Magyarország is csatlakozni kíván, a piacgazdaság működését és hatékonyságát nagyfokú biztonság alapozza meg. Mindez a kiszámíthatóságon, tervezhetőségen, a döntések következményeit hosszabb távon figyelembe vevő, azokat előre prognosztizáló gondolkodáson alapul. Ezekben az országokban nemcsak egy-, hanem többéves időtartamot is átfogó költségvetési és gazdasági tervezés érvényesül. A költségvetési politika szerves része a makrogazdasági politikának. Éppen ezért üdvözlendő, hogy a kormány - programjának, valamint a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjának szellemében -, Magyarország kiegyensúlyozott fejlődését és jövőjét szem előtt tartva, három évre szóló költségvetési irányelveket fogalmazott meg, és terjesztett a tisztelt Ház elé.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk kétségkívül óriási esélyt ad hazánknak. A közösségi források igénybevétele azonban csak akkor lehetséges, ha ehhez megfelelő hazai források is párosulnak, és Magyarország képes lesz eleget tenni az uniós felzárkózás szerteágazó, mellesleg igen költséges követelményeinek.
Az európai piacba történő integrálódással és részben a közösségi pénzforrásokból az elkövetkező években lehetőségünk nyílik egy gyorsított modernizáció megvalósítására. Ehhez azonban már időben világosan ki kell jelölni a prioritásokat, a hosszabb távú költségvetési irányelvek szintjén is azt az utat, amelyen haladni akarunk. Világos jövőkép hiányában az előző kormány, ahogyan oly sok minden mást, ezt is elmulasztotta megtenni.
A tisztelt Ház elé terjesztett országgyűlési határozati javaslatban szereplő prioritások közül minden szempontból a külügyekkel és védelempolitikai kérdésekkel összefüggő irányelvek jelentik azt a nagy keretet, amely az ország stabilitásának elsődleges garanciája.
Külön említésre méltónak érzem, hogy a határozati javaslat részletes indoklásának 2/e pontjában nevesítetten szerepel, hogy az ország NATO-csatlakozása következtében a vállalt védelemnövekedési kötelezettségünket teljesíteni kell, s a védelemnövekedési előirányzatok egyfajta prioritást élveznek.
A Pénzügyminisztérium által készített tájékoztatóból, melyben hét európai uniós ország vonatkozásában a kormányzati szektor legfontosabb adatai a GDP százalékában szerepelnek, világosan kitűnik, hogy Magyarországon az egészségügy mellett a védelem marad el legjobban az Európai Unió átlagától. A magyar haderő személyi állományának, felkészültségének, műszaki-technikai eszközeinek a NATO színvonalához emelése mellett, a védelmi kiadások növekvő, évekre előre történő tervezését térségünk feszült nemzetközi helyzete még inkább indokolja. A délszláv s különösen a koszovói viszonyok minden jel szerint még hosszú ideig komoly bizonytalansági tényezőt fognak jelenteni határaink mellett. A védelmi szférában megjelenő tartós reálérték-növekedés reményeink szerint nagyobb biztonságot fog eredményezni olyan természeti csapások ellen is, mint az ország közlekedését nem is oly régen megbénító rendkívüli havazás, vagy a soha nem tapasztalt mértékű árvíz és belvíz. Nem utolsósorban persze bízunk abban is, hogy ezáltal újra presztízse és rangja lesz a katonai pályának.
Ha az elkövetkező két-három évben előttünk álló feladatok sokaságát vesszük számba, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk során növekvő kiadási tételekkel kell számolnunk. Azt gondolom, itt és most elég, ha csak a nyelveket tudó, képzett diplomaták, tisztviselők, jogászok, közgazdászok szükséges nagy számára utalok. A humán erőforrások megteremtése mindenképpen hosszabb távú tervezést tesz szükségessé. Ugyanakkor számolnunk kell azzal a kihívással is, amit a versenyszféra, illetve a nemzetközi vállalatok által kínált fizetések jelentenek ezen előbbi szférára vonatkozóan. De említhetném azt a tényt is, hogy határőrizeti, határvédelmi rendszerünket az Európai Unió elvárásaihoz kell igazítani. Ez szintén évekre előre szóló tervezést és ütemezést igényel, hiszen itt sem két forintról van szó.
Kül- és belpolitikai szempontból egyaránt az ország versenyképességének, stabilitásának erősítése a legfontosabb feladat. Ezért biztatónak és perspektivikusnak tűnnek a GDP és a reálbérek növekedésére, az infláció csökkenésére, valamint az állami jövedelemcentralizáció trendjének további mérséklődésére vonatkozó pénzügyminisztériumi előrejelzések, tervezési irányelvek. Az országgyűlési határozat tervezetét ezért elfogadásra javaslom a tisztelt Ház számára.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Takács képviselő úr, de Bauer képviselő úr is elmondta, hogy önmagában nem elegendő motiváló tényező az, ha a gyedben gondolkodunk. Azt gondolom, ezzel lehet persze vitatkozni, de még mindig jobb, mint ha nem lenne. Márpedig ha arra gondolunk, hogy mihez képest kell ezt most vizsgálni, akkor az a kulcskérdés, hogy korábban nem volt, most pedig a szándékaink szerint lenne.
A megállapítás, amelyet Bauer úr mondott, miszerint a társadalom lélektani állapotától természetesen függ az, hogy milyen a gyermekvállalási kedv, ez önmagában igaz, de a pozitív lélektani állapotot, ha lehet, próbáljuk meg elősegíteni! És ha a társadalom azt érzékeli, hogy a kormányzati politika nyújt ehhez kapaszkodókat - lehet, hogy ez még nem teljes körű, hiszen említette Horváth Zsolt is, hogy ez része egy nagy rendszernek, ami a jövőben reményeink szerint majd kiépül -, ha ehhez kellő kapaszkodókat tud nyújtani a kormányzat, kellő jelzések érkeznek a társadalom felé, akkor azt hiszem, az első lépéseket meg tudjuk tenni annak az irányába, hogy ez a lélektani beállítódás pozitív legyen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Azt gondolom, hogy Kóródi Mária aggódása - a bábáskodó állam miatt - alaptalan. Hiszen ha csak arra gondolunk, hogy számos európai országban akármilyen vidék- vagy területfejlesztésről volt szó, az hogyan működött és milyen módon ment végbe, akkor nagyon pozitív példákat találhatunk arra nézve, hogy az államnak milyen pozitív szerepe lehetett mindebben oly módon, hogy ezzel természetesen nem sértette az önszerveződések logikáját sem. Számos példát sorolhatnék, de csak Írországra szeretnék utalni.
A másik felvetésem, amit, azt hiszem, megint csak érdemes lenne megfontolni. Szerintem nagyon sarkított az a megközelítés, hogy Budapestnek, úgymond, a nem fejlesztése. Azt hiszem, hogy egyébként erről szó sincsen, de mégis így hangzott el, hogy Budapest nem fejlesztése azt jelenti, hogy nem fejlődik az ország. Elnézést kérek, azt mondom, hogy Budapest fejlesztése egyébként sem marad el; az más kérdés, hogy mikor milyen hangsúlyokat és hova kell tenni.
Személy szerint például tarthatatlannak tartom azt a szituációt - tudom, hogy ez majdnem százéves örökség -, hogy minden Budapestre fut össze. Ilyen a közlekedési rendszerünk - ez egy centrális szituáció -, és Trianon erre még ráfejelt. Ezt is megértem. De az mégiscsak nonszensz, hogy mind a mai napig a közlekedési rendszer, a Dunán átívelő hidak itt futnak, és ha a budapesti hidakat nem számoljuk, akkor lényegében az ország nyugati és keleti része közötti közlekedés például nem megoldható. Azt gondolom tehát, hogy ha a főváros kiragadott példa, akkor ez nem jó megközelítés, mert ezzel azt mondjuk, hogy Magyarország nem más, mint egy Budapest-városállam. Én azt mondom, hogy pont fordított a helyzet. Az egész ország együttes fejlődését kell elősegítenie minden területfejlesztési törvénynek és módosításnak.
A harmadik észrevételem pedig csak egy zárójeles megjegyzés... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - bocsánat. Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a külügyi bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! A külügyi bizottság szeptember 15-ei ülésén megvitatta az európai régióban a felsőoktatási képesítések elismeréséről szóló lisszaboni elismerési egyezmény megerősítéséről szóló H/1509. számú országgyűlési határozati javaslatot. Tekintettel arra, hogy ez az egyezmény a felsőoktatási képesítések, beleértve a felsőoktatásba bejutási lehetőséget biztosító középfokú végzettségek európai régióban történő elismerését tartalmazza, amelyet az Európai Unió is messzemenőkig támogatott, és gyakorlatilag a hatálya alá tartozó területen egységes európai elismerési és végrehajtási mechanizmust alakított ki, az ehhez történő magyar csatlakozást a bizottság az oktatásügy területén az európai integráció irányába tett fontos lépésként értelmezte.
Figyelembe véve azt, hogy a magyar gazdaság hosszabb távú növekedéséhez fontos előfeltételt jelent a minél nagyobb számú, jól felkészült, magas tudással rendelkező, felsőfokú végzettségű, diplomás szakember, elemi érdekünk a magyar ifjúság külföldi tanulmányainak elősegítése, valamint a hazai diplomák általános európai elismertetése. Magát az egyezményt aláíró felek, így hazánk is, lehetővé akarják tenni az egyes országok oktatási intézményeiben tanuló hallgatóknak, hogy tanulmányaikat egy másik ország vagy országok felsőoktatási intézményeiben folytassák, illetve tanulmányaik egy részét ott végezzék el. E mobilitást pedig elsősorban a megszerzett bizonyítványok, oklevelek és fokozatok kölcsönös elismerésével lehet elősegíteni.
Mivel a magyar szakemberek a világban eddig is megbecsülést és széles körű elismerést vívtak ki maguknak és hazánknak egyaránt, a diplomák európai elismerésével tovább bővülnek lehetőségeink, javulnak pozícióink. Az egyezmény tehát Magyarországra nézve hasznos és előnyös, ezért az Országgyűlés külügyi bizottsága ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag az egyezmény általános vitára bocsátását ajánlja az Országgyűlésnek. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A világ közvéleményét megdöbbentették és megrázták azok a hírek, amelyek az augusztus 30-ai ENSZ-ellenőrzés mellett a függetlenségre voksoló kelet-timori népszavazást követő terrorhullámról szóltak.
Kelet-Timor 1975-ben vált függetlenné Portugáliától, de Indonézia annektálta a területet. Az indonéz lépést akkor csak Ausztrália ismerte el, az Egyesült Államok hallgatólag támogatta, a nemzetközi közvélemény igyekezett kerülni az állásfoglalást, és mindez gyakorlatilag Indonéziának kedvezett. A kelet-timori függetlenség és önrendelkezési mozgalom Portugália EU-taggá válását követően nyert erőteljes nemzetközi támogatást, alapvetően emberi jogi megfontolásokból. Az elszakadási törekvések hátterében indonéz, iszlám és timori katolikus, azaz vallási ellentétek is húzódtak. A Suharto-rendszer eróziója, de a nemzetközi közvélemény álláspontjának, az emberi és közösségi jogok védelmének hangsúlyosabb felvállalása irányába történt elmozdulása egyaránt közrejátszott abban, hogy ez év májusában az ENSZ égisze alatt Portugália és Indonézia között megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy a terület sorsáról népszavazást tartanak.
Habibie indonéz elnök a népszavazást megelőzően leszögezte, hogy annak eredményét, bármi legyen is az, tiszteletben fogja tartani. Azzal az elképzeléssel szemben, hogy Kelet-Timor Indonézián belül kapjon különleges autonómiát, a lakosság közel 80 százaléka a teljes függetlenség mellett foglalt állást. Ezt követően azonban az indonézbarát kelet-timori milíciák - az indonéz hadsereg bátorító passzivitása mellett - terrorhullámot indítottak, amely ellenőrizhetetlen helyzetet, több ezer emberáldozatot, köztük négy ENSZ-képviselő halálát és százezres nagyságrendű menekülthullámot eredményezett. A nemzetközi közösség a délszláv térség majd' egy évtizede tartó vallási és etnikai válságából is tanulva helyesen ismerte fel, hogy az ilyen konfliktusoknak gátat kell szabni, mert következményei kiszámíthatatlanok és beláthatatlanok.
Portugália és a menekültek áradatától tartó Ausztrália számos nyugati ország támogatásával nemzetközi béketeremtő katonai akciót kezdeményezett. Habibie indonéz elnök előbb rendkívüli állapot bevezetésére tett kísérletet, majd végül beleegyezett, hogy az ENSZ kereti között nemzetközi erők biztosítsák a rend helyreállítását. Az Európai Unió támogatta, hogy Indonézia egyetértését tudomásul véve, nemzetközi békeerőket telepítsenek a konfliktus helyszínére, ugyanakkor a szervezett szabadcsapatok hallgatólagos támogatása miatt változatlanul az indonéz kormányt tekintette felelősnek a rendért és a törvényességért.
A magyar kormány és a Fidesz-Magyar Polgári Párt azt a fejleményt, mely nemzetközi szinten az elmúlt években fokozatosan erősödött, nevezetesen, hogy az emberi és kisebbségi jogok, valamint az önrendelkezés elve fontosabb az egyes államok szuverenitásánál s ezen jogok és elvek megsértését nem lehet egy adott ország belügyének tekinteni, a határon túli nagy számú magyar kisebbség okán üdvözlendőnek és az általános stabilitás és béke megteremtése érdekében tett fontos lépésnek tekinti. Magyarország 1997-ben társszerzőséget vállalt az ENSZ emberi jogi bizottságában az emberi jogok kelet-timori megsértését elítélő határozatának meghozatalában. Az Európai Unió ugyancsak 1997-ben kért fel bennünket először csatlakozásra a Kelet-Timorral kapcsolatos közös állásponthoz.
A jelenlegi konfliktussal kapcsolatban a magyar Külügyminisztérium nyilatkozata az Európai Unió elnökségének állásfoglalását tette magáévá.
A Fidesz elítéli az erőszakos cselekményeket és a népszavazás eredményének tiszteletben tartásában látja a helyzet rendezésének lehetőségét. Egyetértünk azzal, hogy a népszavazás eredményének érvényesítése érdekében szükség volt a nemzetközi fellépésre, ahogyan az emberi jogok megsértése és az etnikai tisztogatás miatt szükség volt Boszniában vagy Koszovóban is. A határainkon túli magyar kisebbségekre való tekintettel Magyarország nagyon is érzékeny arra, ha bárhol a világon diszkrimináció ér etnikai vagy vallási kisebbséget, alkotó közösségeket. Érdekünk ugyanakkor Indonézia stabilitása, a demokratizálódási folyamat folytatódása, hiszen ez gazdasági együttműködésünk fejlesztésének is elengedhetetlen feltétele.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt, tekintettel arra, hogy Magyarország a közvetlen szomszédságában, Boszniában és Koszovóban már részt vállalt béketeremtő, békefenntartó nemzetközi misszióban, úgy véli, hogy költségvetési okokból nem fogja tudni teljesíteni az ausztrál kormány azon kérését, hogy hazánk is vegyen részt a kelet-timori nemzetközi béketeremtő kontingensben. Ugyanakkor a magyar kormány kész arra, hogy a Vöröskereszttel együttműködve humanitárius segítséget nyújtson a kelet-timori menekülteknek.
Magyarország egyúttal csatlakozott az Európai Unió külügyminisztereinek 1999. szeptember 13-ai brüsszeli... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. A nyugdíjkérdéssel kapcsolatosan engedtessék meg, hogy egy más aspektust is előhozzak, amit nagyon sokan sérelmeznek az általam ismert választópolgári körből. Az előző kormányzat idejéből datálható az a gyakorlat is, hogy nyugdíjkorhatár elérését követően is állásukban megmaradnak emberek, és kapják a fizetésüket is, valamint kapják a nyugdíjukat is.
Én azt gondolom, hogy ez a rendszer vagy ez a fajta logika azért sem a legszerencsésebb, mert egyrészt a foglalkoztatás esélyeit rontja az egyik oldalról, a másik oldalról pedig azon nyugdíjasok pozícióit is rontja - ha szabad így fogalmaznom -, akik viszont már csak és kizárólag a nyugdíjukból élnek. Ez az előző kormány időszakától kezdve vált gyakorlattá, tehát én azt gondolom, ha az egyik oldalon a Horn-kormány emelte a nyugdíjkorhatárt, akkor a másik oldalon azoknak esetében, akik úgymond már nem estek bele ezen nyugdíjkorhatár-emelési kvótába, talán nem kellett volna feltétlenül ilyen típusú kiváltságot vagy privilégiumot biztosítani.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előbb szabad demokrata és szocialista képviselőtársaink arról beszéltek, hogy minden családnak és minden gyermeknek joga van egyformán részesülni az állami támogatásokból. Minden gyermek egyformának születik, ez így is van, ez az elv helyes és méltánylandó, én csak egyetlenegy dolgot nem értek, bevallom őszintén: az önök soraiból jó néhányan, amikor a VIP-hiteleket felvették, akkor ezt az elvet magukra nézve miért nem tartották ugyanúgy érvényesnek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból. - Folyamatos közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Egy rövid megjegyzést szeretnék tenni. Bauer Tamás képviselő úr azt említette, hogy a kormány akkor terjeszt elő olyan törvényjavaslatokat, amelyeket egyébként kétharmados formában kell elfogadni, amikor demonstrálni akarja azt - ha rosszul idézem, akkor elnézést kérek, de igyekszem pontos lenni -, hogy az ellenzék azzal nem fog egyetérteni. Azt gondolom, hogy ez nem helyes megközelítés, és azt hiszem, kifejezetten abba a kategóriába tartozik, ami arra alkalmas, hogy azok, akik ilyen kijelentést hallanak, úgy gondolják, hogy ez valóban így is van - magyarán félrevezetőnek tartom.
Azt gondolom, azok a törvényjavaslatok, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak és beterjesztésre kerültek az elmúlt időszakban - 1998-tól értem mindezt -, ezek között olyan megfogalmazások és szándékok voltak, amelyek - a mi meglátásunk szerint - teljesen kézenfekvőek és minden jó érzésű ember egyetértésére számíthatnak. Gondolok elsősorban olyanra, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatos törvényjavaslatok között is jó néhány kétharmados lett volna. Elemi társadalmi igény, hogy ezek a típusú problémák mérséklődjenek, vissza lehessen szorítani, és lehetne persze sorolni. Az ilyen szándékokat annak minősíteni, hogy ez juszt is azért lett beterjesztve, hogy a kormány állandóan lejárassa az ellenzéket, én ezt nagyon rosszindulatú hozzáállásnak tekintem, és azt hiszem, nem is fedi a valóságot.
Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A 2000. évi költségvetés részletes vitájában a határon túli magyar kisebbségek támogatásának kérdéséhez kívánok hozzászólni.
A kormányprogram azt a célt tűzte maga elé, hogy elősegítse a környező országokban élő magyarság szülőföldön maradását, gyarapodását, s ennek érdekében növeli a határon túli magyarok nemzeti önazonosságának megőrzését célzó anyagi támogatást, és segíti az ezt szolgáló intézményrendszer erősítését. A nemzetpolitikai elvek mellett hosszabb távon társadalmi és gazdasági érdekeink is erre ösztönöznek. Kétségtelen, hogy a magyar gazdaság figyelemre méltó növekedést ért el az Európai Unió piacain, és reméljük, hogy ennek mértéke a jövőben még tovább nőhet, de előbb-utóbb elérjük azt a határértéket, amit már nem nagyon fogunk tudni tovább bővíteni.
(12.50)
Gazdaságunk számára a további növekedés lehetőségét a magyar kisebbségek által lakott környező országok piacainak befektetési lehetőségei kínálhatják, ahol - éppen az ott élő magyarságnak köszönhetően - minden versenytársunknál kedvezőbb helyzeti előnnyel rendelkezünk. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a kisebbségi magyar közösségek rendelkezzenek jól képzett szakemberekkel, akikre olyan életképes magyar-magyar kapcsolatokat lehet építeni, amelyek egyúttal - természetesen a kölcsönös érdekek alapján - az országok közötti kapcsolatokat is erősítik.
Több mint fél évszázaddal ezelőtt már Teleki Pál kimutatta, hogy a Kárpát-medence különböző tájegységei gazdasági értelemben szerves egységet alkotnak. A trianoni határok ezt mesterségesen - és tegyük hozzá: brutálisan - megszüntették, de most, amikor Európa az integráció útján halad, elemi érdekünk az összetartozó régiók együttműködése, amelyben nagyon fontos szerepet játszhatnak a határon túli magyarok. A hazai gazdaság szereplői ezt jól tudják, hiszen nem véletlen, hogy a szomszédos országokban az elmúlt évek során már megjelentek a magyar befektetők is. Talán az sem véletlen, hogy a legjelentősebb magyar tőkeexport a felkészült magyar szakemberekkel még leginkább rendelkező Románia irányába történt.
Egy kormánynak és kormányzó pártnak nemcsak négyéves ciklusban kell gondolkodnia, hanem az ország fejlődését hosszabb távon meghatározó lépésekben is. Erre vonatkozik a kormányprogramnak az a megfogalmazása, amely a természetes földrajzi, gazdasági és történelmi tájegységek szerepének növeléséről szól.
A határon túli magyarság erőteljesebb támogatása terén az Orbán-kormány már ebben az esztendőben is jelentős lépéseket tett. Az Illyés Közalapítvány támogatását az 1998. évi 506 millióról 801 millióra emelte, továbbá a kisebbségi magyar felsőoktatás és szakképzés támogatására létrehozta az Apáczai Közalapítványt. Ezek az alapítványok a kultúra és az oktatás támogatása révén igyekeznek elősegíteni a határon túli magyarság szülőföldön maradását és szakmai felkészültségének erősítését. Tekintettel arra, hogy a környező országok jelenleg sem mutatnak komolyabb hajlandóságot a kisebbségi jogok maradéktalan biztosítására, nekünk már most, amíg lépéselőnyünket e téren a nagy világcégekkel szemben még biztosítani tudjuk, tekintettel kell lennünk országunk és az egész magyarság távolabbi jövőjének a megalapozására, elemi érdekünk tehát a határon túli magyarság fejlődésének az előmozdítása.
A költségvetésben elkülönített 2 milliárd forint a határon túli magyar felsőoktatás, az erdélyi magyar egyetem támogatására ezt a célt szolgálja. Az eredményes regionális politikára épülhet ugyanis a kiegyensúlyozott szomszédságpolitika, amely a térség egészének integrációját segítheti elő. Konkrétan ennek az előmozdítása a feladata az új Kézfogás Közalapítványnak, amelynek profilváltása - a kormányprogrammal összhangban - a gazdaságfejlesztési támogatások hatékonyabb felhasználását célozza. A határon túli magyar vállalkozásokat nem a vissza nem térítendő támogatásokkal kívánja erősíteni - ahogyan ez korábban volt -, amikor ellenőrizhetetlen volt a pénzfelhasználás, hanem azt a saját felelősséget is igénylő formát választotta, hogy a hitelfelvételek megkönnyítése érdekében a kamatok fizetéséhez nyújt támogatást.
A 2000. évi költségvetésben a határon túli magyar kisebbségeknek nyújtandó támogatás - a lehetőségekhez mérten - a kormányprogramban vázolt elveket igyekszik megvalósítani, ami a magyar gazdaság hosszú távú fejlődése szempontjából is igen lényeges elem. Mindezt az összmagyarság érdekében tett, a jövőben megtérülő befektetésnek tekintjük, amely a magyarság egésze gyarapodásának lehetőségét is jelenti.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy a költségvetés külügyi fejezetében e célra megfogalmazott rovatokat támogatni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 103 | 78 | 1999.11.30. | 1:53 | 21-159,419-437,440-456 |
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretném megjegyezni azt az apró gondolatot, hogy igenis megoldható a közmunkák rendszere, csak kicsit tovább kellene lépni azon, mint ahogy az manapság van.
Ha a tisztelt képviselőtársaim a túloldalon megnéznék akár azt is, hogy Németországban hogyan történik ez, vagy számos európai országban, akkor, mondjuk, a következőt lehetne tapasztalni. Ha munkanélkülivé válik, tételezzük fel, egy pedagógus, akkor ő azt követően kapja ezt a bizonyos jövedelempótló támogatását, akár a munkanélküli-segélyét - ez országoktól függően változik -, hogy például rendszeresen, havonta iksz alkalommal korrepetálást tart azon gyerekeknek, akiknek erre szüksége van. (Kiss Péter: Istenem!) De ugyanúgy el lehet mondani azt a verziót is, ha van, mondjuk, egy munka nélkül maradt szakmunkás festő vagy villanyszerelő, vagy bárki egyéb, akkor eseti jelleggel az önkormányzati intézményeknek a karbantartásában vesz részt. Azt gondolom, ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen ilyen formában Magyarországon is, kell az a törvényi felhatalmazás, háttér, amelyről most szó van.
Engedtessék meg, hogy egy másik felvetésem is legyen. Önök ott kiabálnak mindig farkast, ahol nincs farkas. Ugyanis állandóan - elsősorban a bizottsági kisebbségi vélemények ismertetésénél - azzal próbálják meggyőzni a külvilágot, hogy valami borzasztó nagy cigányellenesség van kialakulóban. Ne próbálják ráhúzni a dolgokra, a törvényi elképzelésekre azt, ami nincs is benne. Lehet, hogy önök azt szeretnék sugallni, hogy ilyen van, de nincs. Tehát ne kiabáljunk farkast ott, ahol nincs, mert úgy járunk, mint a mesében.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 103 | 128 | 1999.11.30. | 1:12 | 21-159,419-437,440-456 |
PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Én remélem, hogy Pécsett sokan látták és hallották, hogy mennyire felkészült és alkalmas polgármesterük van, hiszen keveri a közhasznú társaságot a közhasznú munkával. De ami miatt én szót kértem, az igazából nem is ez. Szeretném pontosítani, hogy illő lenne egy debreceni képviselőnek, Juhászné Lévai Katalinnak tisztában lenni a város ügyeivel, és nem sületlenségeket állítani. Ő ugyanis azt állítja, hogy Debrecenben a civil szervezetek nem kapnak önkormányzati támogatást szociális szférában.
(12.30)
Szeretném jelezni önnek - tessék megkérdezni, utánamenni -, hogy 1998 augusztusától nyolc civil szervezettel van öt évre szóló ellátási szerződése az önkormányzatnak. Ebben az esztendőben 33 millió forintot fordítanak erre: családsegítő, gyermekjóléti, fogyatékosgyermek-támogatási, hajléktalan és szenvedélybetegekkel foglalkozó. Egy szervezettel kétségtelenül megszűnt ez a fajta ellátási szerződés, egész egyszerűen azért, mert ez a bizonyos szervezet felmondta a szerződést.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A bizottságban valóban megfogalmazódott kisebbségi vélemény. A kisebbségi vélemény hátterében alapvetően az húzódik meg, hogy a többségi álláspontot képviselők között voltak, akik elutasították a törvényjavaslatot, és voltak, akik tartózkodtak. A tartózkodó álláspont gyakorlatilag abból fakadt, hogy képviselőtársaink tartottak attól, hogy úgymond, felesleges ideológiai viták fogják megosztani a közvéleményt. Ez kétségtelenül respektálható álláspont.
A kisebbségi vélemény arról szól, hogy az úgynevezett ideológiai viták honnan is jönnek. Nos, tisztelt Ház, az ideológiai természetű felvetések a szocialista-szabaddemokrata oldalról érkeztek, olyannyira, hogy a bizottsági ülésen olyan kijelentések hangzottak el, amelyek nagyon rossz tartalmakat hordoztak, és végképp nem az előterjesztéshez kapcsolódtak. Konkrétan például elhangzott a numerus clausus kifejezés is. Kérem szépen, semmi köze ennek az előterjesztésnek ilyen terminus technicusokhoz, amelyek rossz áthallásokra adnak alkalmat!
A legnagyobb vita kétségtelenül a Corvin-kitüntetésekkel kapcsolatos elnevezés miatt alakult ki, ugyanis ellenzéki oldalról - ezt elsősorban Horn Gábor fogalmazta meg - ezeket a kitüntetéseket, ezt az elnevezést úgy akarják értelmezni, hogy ez nem más, mint a Horthy-korszakkal való azonosulás. Ezzel kapcsolatban én azt gondolom, hogy a Corvin Mátyás név nem oszthatja meg a nemzetet, legalábbis nagyon-nagyon nehezen tudom ezt a lehetőséget elképzelni. Aki a Corvin Mátyás névben a megosztásra való törekvést véli felfedezni, az valószínűleg nincs tisztában a magyar történelemmel.
A másik problematikus dolog, hogy ezt a tartalmat azért tulajdonították a túloldalon ülő képviselőtársaim az előterjesztésnek, mert ezeket a kitüntetéseket 1930-ban, a Horthy-korszakban alapították. A kisebbségi állásfoglalás szerint csak azért, mert 1930-tól 1943-ig létezett ilyen néven kitüntetés, ebből még nem következik az, hogy ez a kitüntetés automatikusan a Horthy-korszakra bárminemű utalással is bírna, mint ahogy természetesen azt sem gondoltam a kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselők köre, hogy az 1948-ban alapított Kossuth-díj feltétlenül és kizárólag azonosítandó lenne a pártállamisággal.
11.10
Tehát azt gondoljuk, hogy a díjaknak és kitüntetéseknek a tényleges tartalmát kell tekinteni, nem pedig a nevekből következő rossz áthallásokra kell kihegyezni a füleket.
A kisebbségi vélemény ebből következően az, hogy a Corvin Mátyásról történő kitüntetéselnevezés igenis alkalmas arra, hogy a magyar tudomány, kultúra és oktatás terén végzett kiemelkedő tevékenységeket kellőképpen és méltóképpen elismerje. Annál is inkább, mert egyrészt egy olyan uralkodóról van elnevezve, aki e téren igen komoly mecénási tevékenységet fejtett ki, értő módon pártfogolta ezeket - a magyar történelemben kevés olyan korszakot találunk, amikor ilyen szinten, mint Hunyadi Mátyás idején, áldoztak volna a kultúrára -, másrészt pedig szimbolikus is ez a történelmi személy, hiszen ha úgy vesszük, két korszak határán állt, a középkor és az újkor határát jelentő reneszánsz fejedelem volt.
A magyar társadalom számára, amelyik most, az ezredforduló közeledtével egy új évezredbe lép át, az informatikai társadalom korába, egy teljesen más életminőségbe és kulturális közegbe, szimbolikus és jelképes is lehet az, hogy egy ilyen kitüntetést Corvin Mátyásról neveznek el. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 107 | 339 | 1999.12.08. | 1:29 | 1-37,332-414 |
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Érdeklődéssel hallgattam Kiss Gábor hosszas fejtegetését. Egyet is értenék számos megállapításával, kivéve azzal, hogy ha már történeti tényeket idéz, azt pontosan tegye. A kereszténység felvételének gyötrelmei túlnyúltak még 1038 utánra is - csak megnyugtatásként közlöm.
Ellenben a Szent Korona-tanhoz kapcsolódóan szabad legyen egy megjegyzést tennem. Amikor önök ezt állandóan bele akarják keverni, akkor szeretném tudni, hogy melyik Szent Korona-tanra gondolnak, mert a köztudatban a Szent Korona-tan alatt - sajnos - csak és kizárólag a Horthy-korszakban uralkodó Szent Korona-tant értik. De a magyar történelem folyamán a Szent Korona közjogi tartalma és az ehhez kapcsolódó számos egyéb gondolatiság és gondolati kör nagyon sokféleképpen alakul.
Csak egyetlenegy példát hadd említsek. Kossuth számára például a Szent Korona-tan teljesen magától értetődő olyan formában, hogy mindazon szabadságjogokat, amelyek megilletik úgymond a politikai nemzetet - azaz a nemességet - ki kell terjeszteni az ország lakosságára, és ilyen értelemben a Szent Korona-tan immár polgári tartalmat nyer. Ilyen vonatkozásban akár azt is mondhatnánk, hogy a Szent Korona-tan fejlődése egyet jelent a szabadságjogok kiterjesztésének folyamatával, úgyhogy ha ezt az aspektusát nézzük, akkor nem értem, hogy igazából mi a probléma vele. Ha csak nem az, hogy túl sok a szabadság. Nem tudom hova tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 107 | 349 | 1999.12.08. | 0:50 | 1-37,332-414 |
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Hadd említsek meg egy apró adalékot: 1931-ben Eckhart Ferenc "Jog és alkotmánytörténet" című munkájában azt mutatta ki, hogy a korona mint az államiság szimbóluma, jelképe nemcsak Magyarországon volt, hanem a cseheknél és a lengyeleknél is, magyarán egyfajta közép-európai jelenségként tekintette ezt az egészet. Kis színesítésként engedtessék meg, hogy megjegyezzem, hogy a Horthy-kor fajvédői ezért támadták Eckhartot, és a Horthy-kor legnagyobb kultuszminisztere Klebelsberg volt, aki megvédte éppen ezért. (Mádai Péter: Nem védte meg!) Ezt csak azért jelzem, hogy abban, hogy a Korona-tannal kapcsolatosan ki, mikor és mit mond, árnyaltan és precízen fogalmazzunk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Azt gondolom, hogy Bauer Tamás a beszéde elején világosan kimondta azt, ami nemcsak az ő, hanem a Szabad Demokraták Szövetségének is az álláspontja, nevezetesen: a korona alatt nem az államiság jelképét értik, hanem a királyok koronázási ékszerét, a királyok koronáját - így fogalmazott. Kérem szépen, ha ezt az álláspontot képviselik, ám szívük joga.
Én akkor egyetlenegy dolgot nem tudok hova tenni a magam számára, nem tudom megérteni azt, hogy anno, amikor Carter elnök idején visszaadták a Szent Koronát Magyarországnak - tudtommal akkor még egypártrendszer volt Magyarországon -, akkor valahogy ez a kérdés véletlenül sem merült fel, hogy a koronával kapcsolatosan kiben milyen államformaképzet, vagy gondolat, asszociáció támadna. Nem értem, hogy ez most miért kérdés.
Bauer Tamás felvetette azt is, hogy a korona a magyar felsőbbrendűség gondolatát is képviseli. Kérem szépen, nekem ezzel kapcsolatban egy másik problémám van. Érdekesnek találom azt, hogy akkor, amikor a koronáról van szó, ez probléma, akkor, amikor ugyanezt a Hit Gyülekezetének a vezetője mondja el, akkor meg nem probléma. Ráadásul a Hit Gyülekezetének a prominens képviselője ott ül az önök soraiban is. Nem tudom ezeket összetenni a magam számára. (Dr. Pető Iván: Nem baj, majd fejlődsz.)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Csak emlékeztetni szeretnék arra, anélkül, hogy a vitát tovább kívánnám gerjeszteni, hogy ha érvelünk, akkor tegyük ezt pontosan, és tegyük a kellő információk és tudás birtokában.
Bauer Tamás azt mondta, hogy Magyarországon a polgári átalakulás együtt járt az államforma változásával. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy e téren már a középiskolás tankönyvek is elég világosan és egyértelműen beszélnek: az 1848-as áprilisi törvényekben szó sincs a királyság eltörléséről. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a '49-es trónfosztás véletlenül sem a kezdeti szándékoknak a fejleménye volt, az egy eseménysor pro és kontra eredményeinek a kifejlete. Szeretnék emlékeztetni a kiegyezésre, amely gazdasági, politikai, közjogi értelemben, számos vonatkozásban a polgári fejlődést előmozdította.
Én nem mondom azt, hogy a mai mércével kell mérnünk a múlt század fejleményeit, de kérem szépen, a dualizmus rendszere Magyarországon a polgári fejlődésnek egy vitathatatlan korszaka! Én nem gondolom, hogy itt probléma van! Ahol ez együtt jár államforma-változással, az csak a második világháború után van, és azonnal szeretném hozzátenni, hogy úgy, hogy egyúttal itt vannak a szovjet csapatok.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Vendégek! Ha magunk elé terítenénk Európa etnikai és politikai térképét, akkor azzal az érdekes helyzettel találkoznánk, hogy Európában talán Magyarország az egyetlen olyan állam, amely némi túlzással élve önmagával határos, ha az etnikai térképet nézzük. Éppen ezért azt gondolom, hogy igenis egy jó kezdeményezés és üdvözlendő dolog, hogy az Országgyűlés napirendjén szerepel a magyar nemzeti kisebbségek kérdése.
Engedtessék meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében kifejezzem azon elégedettségemet, hogy az elmúlt időszakra, a '98-as kormányváltásra visszatekintve jelentős elmozdulás történt e téren, és sikerült egyensúlyba hozni a nemzetpolitika, a szomszédsági politika, valamint az integrációs politika kérdését. Egyúttal ezek az irányvonalak úgy jöttek összhangba egymással, hogy nem gyengítik, nem kioltják egymást, hanem, ha szabad ezt mondani, akkor egymást erősítik, és egymást kölcsönösen feltételezik is.
A következőkben, azt hiszem, ezekre alapozva nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Magyarország integrációjának kérdése ily módon több, mint pusztán Magyarország integrációjának kérdése. Az integrációs kérdés ilyen értelemben összmagyar érdekké is vált, olyan összmagyar érdekké, amely egyúttal természetesen az egész magyar nemzetiség kérdésére is pozitív hatást kell hogy gyakoroljon a jövőben. A nemzetpolitika tehát nem került szembe az integrációs politikával és a szomszédságpolitikával, annak ellenére, hogy ha visszaemlékezünk, 1998-ban az ellenzéki oldalról voltak ilyen típusú aggodalmak, felvetések, avagy éppen egyéb megfontolásból történő felvetések.
Azt szokták mondani a kedves kollégáim még az egyetemen, hogy a tények tolakodó közelsége gyakran megzavarja az embert a nagyívű koncepció kialakításában. Szeretném azt gondolni, hogy fordítva kell megközelíteni a problémákat és a kérdéseket, és igenis nézzük a tényeket, és azok alapján szűrjünk le következtetéseket, ne pedig csak teoretikus koncepciókat gyártsunk. Éppen ezért engedjék meg, hogy néhány fontosabb tényre felhívjam a figyelmet. Nagyon lényeges változásnak, elmozdulásnak tekintem, hogy a korábban eseti jellegű magyar-magyar politikai kapcsolatok intézményes keretet kaptak, és a Magyar Állandó Értekezlet létrejöttével e kapcsolatok rendszeres formát is öltenek.
Ehhez kapcsolódóan pedig természetesen olyan fontos kérdések és feladatok fogalmazódtak meg, amelyek, azt hiszem, az egész magyarság összkérdései és összügyei. Kétségtelen, hogy a különböző országokban élő magyar nemzeti kisebbségek számára a hangsúlyok más és más helyen lehetnek, de az alapvető kérdések tekintetében mégiscsak olyan irányokba történnek elmozdulások, amelyek összérdeket szolgálnak. A legfontosabb feladata a MÁÉRT-nek meglátásunk szerint az, hogy partneri viszonyt létesítsen a magyar nemzethez tartozó, ámde különböző országokban élők között. Ne születhessenek döntések a határon túli magyarokat érintő kérdésekben úgy, hogy ők ne tudják kifejteni álláspontjukat, ne tudjanak véleményt alkotni erről, és ne szülessen oly módon döntés, hogy az ő beleegyezésük és hozzájárulásuk ezt nem támogatja!
Ne fordulhasson elő az a helyzet, ami előfordult azért az alapszerződések megkötése esetén, ha visszaemlékezünk; nevezetesen, arra kell gondolni, amikor a határon túli magyar politikai vezetők közül jó néhányan teljes joggal azt mondták, hogy kénytelenek tudomásul venni, hogy ez és ez köttetett. Azt hiszem, hogy a MÁÉRT esetében, ami lényeges elmozdulás, az pontosan az, hogy partneri viszonyt sikerült létesíteniük a különböző feleknek egymással.
A Magyar Állandó Értekezlet egy olyan konzultációs forma, amelynek ily módon a létrejötte is tükrözi ezt az elvet, nevezetesen azt, hogy a határon túli magyar szervezeteknek is az erre irányuló igénye nagymértékben szerepet játszott ennek létrehozásában, de természetesen az anyaországbeli politikai erők között is konszenzus mutatkozott e téren, és remélem, hogy ez a jövőben is így lesz. A különböző feladatok végrehajtásának elősegítésére szakértői bizottságok alakultak. A szakértői bizottságokban a határon túli szervezetek mellett, a kormány szakértői mellett a magyar parlamenti pártok szakértői is részt vesznek. Azt hiszem, hogy ez a felállás, ez a szerkezeti összetétel kellő garanciát és keretet jelent a konszenzuális döntéshozatalra a jövőt illetően is.
(16.10)
1999 szeptembere és októbere folyamán a bizottságok meg is tartották alakuló üléseiket, ahol meghatározták a legsürgősebbnek ítélt feladatokat. Most nem kívánom ezeket, mindegyiket felsorolni.
Csak engedtessék meg az, hogy néhány fontosabbat kiemeljek, ami önmagában szimbolikusan is jelzi, hogy melyek azok a nagy kérdéskörök, amelyekre a közeljövőben választ kell találnia az összmagyarságnak. Egyrészt az integrációs folyamat általános helyzete, alakulása; ennek kapcsán olyan kérdésekre kell megoldást keresni, amely a határok ellenőrzésére vonatkozik, a vízumpolitikára vonatkozik, az állampolgársági politikára vonatkozik, vagy közkeletűbben az úgynevezett státustörvényre vonatkozik. Azt hiszem, hogy ezek bizony mindannyiunkat érintő kérdések.
A gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tétele hasonlóképpen ebbe a kategóriába sorolható; egyrészt azért, mert lehetőséget teremt a gazdasági kapcsolatok intenzívebbé válása a magyar nemzeti közösségek gyarapodására és ezáltal erősödésére. Másrészt pedig az a tény, hogy ha a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősödnek és intenzívebbé válnak, az Magyarországra nézve is pozitív hatású. Azt hiszem, hogy ez különösebb kommentárt és nagyobb bizonyságot, nagyobb bizonyítást nem igényel. Ilyen értelemben ez tehát az anyaország érdeke is.
A határon túli magyar oktatási, tudományos, kulturális kérdések igen széles köre hasonlóképpen a kiemelt kérdések közé tartozik, hiszen az identitás, a nemzeti önazonosság szempontjából ezek kulcskérdések, ahogyan az egzisztencia és a mindennapi megélhetés szempontjából a munkajogi, a foglalkoztatáspolitikai, egészségügyi kérdések is természetszerűleg a figyelem középpontjában állnak.
A MÁÉRT második ülése is mutatja, hogy alapvetően nemzeti ügyekben szükséges és megteremthető a magyarországi parlamenti pártok, a határon túli magyar parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek, valamint a nyugati magyarság képviselői közötti nemzeti konszenzus. A Fidesz üdvözli ezt a konszenzust, és üdvözli azt is, hogy a határon túli magyarok magyarországi jogállásáról szóló törvényi szabályozás szükségességéről konszenzusos állásfoglalás született. Mindezt fontos lépésként értékeljük a magyar-magyar integráció gyakorlati megvalósításának irányában.
A határon túli magyar nemzeti kisebbség kérdésköréhez kapcsolódóan engedtessék meg, hogy néhány egyéb tényt említsek, amit akár szimbolikus, akár gyakorlati vonatkozásban, de mindenképpen fontosnak tartunk. Egyrészt üzenet értékű és szimbolikus, tartalmát tekintve mély lélektani vonatkozásokat jelent vagy jelentett az, hogy a magyar miniszterelnök - ha az elmúlt hónapokra visszatekintünk - személyesen felkereste a határon túl élő magyarlakta területeket, azt is mondhatnám, hogy kivétel nélkül, sorban. Az új kormány hivatalba lépését követően szinte azonnal Erdélybe, legutóbb pedig - ha fellapozzuk az újságokat, akkor aki elfelejtette volna, annak is nyilvánvalóvá válik - Kárpátalja volt e célállomás. Azt hiszem, hogy a magyar nemzeti szolidaritás megnyilvánulása szempontjából a Kárpátalját sújtó nagy árvíz az egyik legbeszédesebb, legékesebb példa lehetett, jóllehet azt is hozzá kell tenni, hogy ha nem muszáj, akkor nem ilyen formában kellene megnyilvánulnia a szolidaritásnak, azaz isten óvjon még egyszer bennünket hasonló tragédiáktól.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a millenniumi pályázatokat illetően határon túli magyar területekre szóló pályázatokat is kiírt. Ha fellapozzuk a minisztérium tájékoztatóját, amely a pályázatok eredményét tartalmazza, akkor láthatjuk, hogy az épített örökség, a magyar műemlékek, a történeti síremlékek, a temetők s a többi felújítása határon túli területeken természetesen szerepel. Szerepelnek ezen elbírált pályázatok között határon túli kiadók, értelmiségiek, alkotók pályázatai úgyszintén, ahogyan ünnepségek, fesztiválok rendezésének a támogatása is. Bevallom őszintén, én egy gyors számolást vagy gyors összesítést végeztem, egészen kerek számot nem tudok, de ez körülbelül százmilliós nagyságrendet elérő keret; azt gondolom, hogy ez jelentős.
A romániai magyar alapítványi egyetem létrehozásával kapcsolatosan a költségvetésben szerepel 2 milliárd forint elkülönített keret. Sajnos azok a reményeink, amelyek az állami magyar felsőoktatásra irányultak, olyan ütemben, ahogyan mi szerettük volna, nem állnak a megvalósulás küszöbén. Azt hiszem, hogy a XXI. század küszöbén állva, amikor a tudás és a végzettség szerepe a mindennapok boldogulásában egyre fontosabb lesz, nem lehet kivárni, és nem lehet sokáig halasztani a magyar felsőoktatás kérdését a határokon túl.
Szimbolikus lépés, ámde lélektani szempontból, lelki szempontból mindenképpen fontos az aradi szoborcsoport kérdése. E téren hosszú-hosszú évtizedekig lényegében nem volt elmozdulás. Végre megtört a jég. Azt gondolom, hogy ezt Magyarországon igazából nem is sikerült kellő súllyal érzékeltetni a köztudatban. Igazából a határon túl élő honfitársaink azok, akik ennek a súlyát és jelentőségét sokkal jobban tudják, mint mi. A Párkányi-híd kérdésével kapcsolatban elhangzottak már észrevételek, én csak ismételni tudom, hogy fontos, akár gazdasági, de ugyanúgy szimbolikus jelentését is érzékelem.
Ahogyan fontos és ugyancsak mind szimbolikus, mind pedig egyéb vetületeit tekintve lényeges kérdés az, hogy az anyaország a horvátországi magyar lakta területek újjáépítésében tevőlegesen részt vállalt, ahogyan Szlovéniában a magyar kulturális központ létrehozásában részt vállal, és az egyik legfontosabb a közalapítványi forma, amely igen jelentős pénzösszeget képes a határon túli kérdésekre mozgósítani.
Az Illyés Közalapítványról már volt szó. Engedtessék meg, hogy most egyrészt az Új Kézfogás Alapítványt emeljem ki, különösen a tevékenységének azt a részét, amelyik a felelősség kérdését is felveti, nevezetesen oly módon, hogy nem segélyezés, hanem a partneri kapcsolat előtérbe helyezésével a gazdasági prosperitást, a határon túli magyar gazdasági prosperitást vissza nem térítendő kamatok formájában, vagy pedig egyéb forráshoz jutási lehetőségek felkutatására igyekszik elérni, és nem pedig szimplán csak segélyezéssel. Azt hiszem, hogy ez az alkotó energiákat is sokkal jobban felszabadítja, mint szimplán csak a segélyezés.
Az Apáczai Közalapítvány komoly támogatást nyújtott a tavalyi esztendőben már a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolának, a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémiának, a kárpátaljai Magyar Tanítóképző Főiskolának, a beregszászi főiskolának. Ezeket azért tartom kiemelendőnek, mert ezek már működő határon túli felsőoktatási intézmények; olyan intézmények, amelyek egyúttal egy bázist, alapot is jelenthetnek a további felsőoktatási működtetésre, illetőleg Romániában az erdélyi magyarság esetében az ottani magyar egyetemhez is komoly alapokat fognak majd jelenteni, legalábbis szándékaink szerint.
Az Apáczai Közalapítvány idei évre kiírt pályázatai között többek között olyan témák szerepelnek, amelyek a jövőre nézve - megint csak azt remélem, és bízom benne, hogy így is lesz - fontosak. Nevezetesen: a pedagógus-továbbképzés, a szakoktatás, a felsőoktatás területén, a fiatal, határon túli magyar oktatók életkörülményeinek javítása, a határon túli magyar fiatalok ösztöndíjának kiegészítése vagy a Magyarországon szerzett diplomák hazai honosításához való hozzájárulás. Magyarán mind olyan lépések, amelyek azt kívánják elősegíteni, hogy meglegyenek a feltételek - akár anyagi, akár egyéb politikai -, lelki támasz arra nézve, hogy legyen esély és legyen perspektíva a szülőföldön való megmaradásra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
Tisztelt Ház! Engedtessék meg csak annyi a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében, hogy az összmagyarság felemelkedésében látjuk Magyarország és az egész magyar nemzet jövőjét, és azt gondolom, hogy ehhez a MÁÉRT és ez a határon túli magyar politika, ami eddig folytatódott, és a jövőben is így megy, biztató kezdetet jelent.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy a parlamentben, különösen ha ilyen téma van terítéken, illő tényszerűnek lenni, konkrétnak lenni, és felelősségteljesen megnyilatkozni. Éppen ezért engedtessék meg, hogy néhány pontatlanságra avagy szándékos ferdítésre felhívjam a figyelmet.
Tabajdi Csaba azt mondotta, hogy a kormány megosztja és polarizálja a határon túli magyarságot. Nem tudom, hogy mire alapozza a véleményét, de egyetlenegy dolgot hadd említsek. Ha emlékeim nem csalnak, akkor a vajdasági magyar egység 1994-95 táján hullott szét. Nem kérdezem, hogy ez minek tudható be, de azért el lehet gondolkodni ilyen vonatkozásokban is a dolgokról.
Csatlakozván az előttem szóló Balczó képviselő úrhoz, azt gondolom, hogy nagyon kártékony és ártalmas azt mondani, hogy a határon túli támogatások átláthatatlanok, és mutyizások s a többi vannak. Nem akarok kitérni a kuratóriumok kérdésére, mert erről már volt szó, de a közalapítványok működése nyilvános, a jegyzőkönyvektől kezdve minden hozzáférhető, ezek munkáját ellenőrzi az ÁSZ, ellenőrzi a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Azt gondolom, hogy ilyet állítani elég nagy felelőtlenség.
Szóba került az Illyés Közalapítvány kérdése. Ahogy elhangzott - csak megerősíteni szeretném -, a külügyi bizottságban ez egyszer már felvetődött. Olyannyira alaptalan volt az egész, hogy a végén maga a bizottság elnöke kért elnézést, hogy ilyeneket állított. Azt gondolom, ha ezek után újra ilyen kérdésekkel jönnek elő, ez szándékos és valamilyen rossz irányba mutató dolog kíván lenni, nem pedig a tárgyszerűségnél maradó konstruktivitás.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem párbeszédet kívánok folytatni Tabajdi Csabával, tehát szó se róla, ne legyenek ilyen mellékgondolatok. Szeretnék egy másik kérdést érinteni.
Hegyi Gyula vetette fel, hogy a határon túli különböző szervezeteket az ottani magyarok a voksaikkal különbözőképpen támogatják, és ez egy kellő kiindulópont lehet. Én azt gondolom, hogy a MÁÉRT működési logikája így épül fel, gyakorlatilag azok a szervezetek vesznek ebben részt, amelyek olyan típusú formai kritériumoknak meg tudnak felelni, hogy parlamenti avagy tartományi képviseletet tudnak biztosítani.
Tehát innentől kezdve akkor azt gondolom, hogy valahol önök között, tehát Tabajdi Csaba és ön között nincs teljes összhang a tekintetben, hogy akkor most mi a követendő irányvonal. Ez a dolog, hogy milyen mértékben és hogyan bírnak legitimitással ottani voksok által ezek a szervezetek, avagy ez a bizonyos egyenlő közelségtartás logikája - most nem tudom hova tenni, hogy melyik irányvonalat kell akkor az önök részéről, úgymond, hivatalosnak tekinteni. A vezérszónokit vagy az ön felvetését?
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Még egyszer röviden, és ígérem, részemről utoljára szólok a kuratóriumok kérdéséhez. Szent-Iványi úr, ha jól emlékszem, azt mondotta, hogy az Új Kézfogás Alapítvány korábbi gyakorlata elég rossz volt, most egészen jó irányba mozdulnak el a dolgok, ugyanakkor kifogásolta, hogy a jelenlegi kuratóriumban nincsenek ott az SZDSZ képviselői. Én csak félve teszem föl a kérdést, hogy vajon a kuratóriumi összetétel és az alapítvány működésének ilyen jellegű pozitív változása között vajon nincs-e összefüggés.
A másik felvetésem: Szent-Iványi úr azt is szóvá tette, hogy lassan haladnak a dolgok, és megemlített egy olyan kérdést, hogy ki a magyar. Ha a magyar parlamentben arra nem sikerült választ találni, ugyancsak ilyen logika mentén, hogy ki a magyar, ami a választójogot érintően egy fontos kérdés lehet, akkor innentől kezdve néhány hónap vagy mondjuk, egy fél év után azt várni, hogy hasonlóan - idézőjelben - "egyszerű" kérdésre azonnal megoldást sikerül találni, azt hiszem, dőre dolog lenne.
Ha abból indulunk ki ugyanis, hogy Magyarországnak az a fajta helyzeti előnye, ami talán a jövőben is meglesz az integrációs ütemet tekintve, és ilyen értelemben Magyarországnak a vonzereje értelemszerűen jóval nagyobb lesz, akkor azt hiszem, az a fogalomkészlet, amit én először Tabajdi Csabától hallottam, de azt hiszem, nagyon találó, hogy úgynevezett etnobiznisz állhat elő, ez előállhat onnantól kezdve olyan vonatkozásban is, hogy ki a magyar. Hát mindenki, aki szeretne, mondjuk, Magyarországra jönni, de életében semmi köze nem volt sem nyelvileg, sem kulturálisan, semmilyen vonatkozásban a magyarsághoz. Kérdezem én akkor, hogy ilyen esetben egy magyar társadalom tudná azt tolerálni? Nem tudná tolerálni.
Tehát muszáj megtalálni azokat a normális (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) definíciókat, amelyek mindenki számára elfogadhatóak. Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Úgy érzem, hogy Bauer Tamás két XIX. századi fogalmat vett elő, és van egy olyan érzésem, hogy valószínűleg nincs tisztában teljesen a jelentésükkel. Az államnemzet és a kultúrnemzet fogalomkészletével operál - ez múlt századi, kétségtelen. Azt mondja, hogy ezeket nem szokták összekeverni, összemosni.
Nos, ha a XX. század végének vagy a XXI. század elejének Európáját nézzük, akkor azt kell mondani, hogy van erre példa, nem is kevés. Konkrétan lehet említeni a németeket; tegyünk különbséget aközött, hogy ki minősül, mondjuk, állampolgárnak, és németnek tekintik-e, vagy magát németnek vallja-e. Ha a Németországban élő, már ott született törökökre gondolunk, azok német állampolgárok lesznek, de nem tartják őket németeknek, és nem minősülnek németeknek. Innentől kezdve az a megkülönböztetés és nagyon éles határvonal, amit ön mondott, hogy a kettőt nem szokás összemosni Európában, nem állja meg a helyét. De az íreknél is nagyon erőteljesen működik a kultúrnemzet koncepció, a svédeknél is megfogható ez - van erre példa Európában, nem is kevés.
Úgyhogy azt hiszem, hogy Magyarország esetében az, ami az egész XX. századot végigkísérte, vagy Trianon óta mindenképpen végigkísérte, hogy egy kultúrnemzet logika mentén fogjuk meg, hogy ki a magyar, ez mind a mai napig él a köztudatban. Ez vésődött be, ez a meghatározó, és szerintem ennek mentén is kell elmozdulni.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Nem akarok sokat beszélni, csak egyetlen megjegyzésem van. A magyar nemzeti kisebbségek nem önként bevándorlás alapján döntöttek úgy, hogy igazodni és asszimilálódni akarnak.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Fritz Péter képviselő úr mondattani-értelmezési problémákkal kezdte. Nekem is ilyen problémám van, csak nekem szöveg-összefüggésbeli problémáim vannak.
Ugyanis Fritz Péter úr azzal kezdte, hogy az aradi szoborcsoport ügye önmagában kevés, ennél több kellett volna - fel kellett volna állítani. Ezt követően pedig hosszasan ecsetelte, hogy miért nem lehet felállítani. Kedves képviselő úr, akkor legalább mondja azt, hogy persze, az lenne jó, ha sikerült volna felállítani ezt a szoborcsoportot, de hát kérem szépen, ilyen körülmények között ez továbbra se megy. És egyébként pedig tegye hozzá azt is, mert szerintem így korrekt, hogy mondjuk, önök hányszor próbálták meg ezeket a szobrokat szépen onnan kihozni.
Ha felsorolta volna nekem azt a huszonöt, ötven, száz próbálkozást és azt mondja, hogy ezért, azért meg amazért nem sikerült, akkor azt mondom önöknek: igen, sajnos itt még mindig ilyen a helyzet. Én nem tudok ilyen próbálkozásról! Most megpróbálta a magyar kormányzat, nem ment könnyen, hál'istennek sikerült; kis lépés, ezt is tudom, még bőven van mit cselekedni.
Nem is arról szól ez a jelentés, hogy eljutottunk a Kánaánba - szó sincs róla! Arról szól, hogy milyen úton tettük meg az első kis lépést, milyen irányba kell menni. Egyelőre erről szól, és nem arról, hogy megérkeztünk a Kánaánba, lecövekelünk, innentől kezdve megállunk és élvezzük a napsütést. Azért tekintsünk mindent a helyén!
És valóban egyetértek: súlyos tévedés összehasonlítani a magyar nemzeti kisebbségeket a Nyugat-Európában élő törökökkel, arabokkal és így tovább. Nem tudom, feltételezem, hogy Bauer Tamásnak címezte ezt a megjegyzését - ha így van, akkor örülök neki. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Bevallom őszintén, hogy Csizmár Gábor felszólalása némileg meglepett. Bevallom őszintén azt is, hogy azért, mert a módszert nem tartja jónak, mert ha jól értettem, akkor a történelmi oktatás oldaláról szeretné ezt jobban megfogni.
Ezzel maximálisan egyetértek. Egyetlenegy dolgot nem értek, bevallom; mégpedig azt, hogy amikor ugyanez a tartalom jelenik meg a holokauszt áldozataival kapcsolatban, akkor ha ez nem jó vagy nem célravezető módszer, annak kapcsán ezt miért nem mondják el? Vagy ha nem mondják el, akkor arra kell gondolnom, ne adj' isten, hogy azzal sem értenek egyet, hogy arról megemlékezzünk? (Bauer Tamás: Azzal sem.) Ezt valahogy nem tudom összerakni a magam számára.
Kétségtelen, hogy a nagy és széles rétegeket érintő katasztrófákról, meghurcoltatásokról, azt hiszem, egy társadalomban jó, ha a kollektív emlékezetben azok helyet kapnak, szerepelnek. Nem tudok mit kezdeni azokkal a felvetésekkel sem, hogy miért nincs emléknapja - ha jól emlékszem, ön példaként említette - a katolicizmus erőszakos áldozatainak vagy a magyarországi németek kitelepítésének, és lehetne sorolni.
A magyarországi németek kitelepítése tökéletesen ehhez az indítványhoz kapcsolódik. A magyarországi németek kitelepítése a második világháború után a szövetséges ellenőrző bizottság és szovjet hadsereg jelenlétében történik. Akkor tehát, amikor a kommunizmus áldozatairól úgymond megemlékezünk, akkor ez egy nagyon-nagyon széles kör, és ezek között valóban emlékezünk többek között számos zsidó honfitársunkra is, annál is inkább, mert nagyon jól tudjuk, hogy mind a Szovjetunióban, mind Magyarországon ezek a kommunista rezsimek elég kemények antiszemiták is voltak - ezt tegyük hozzá.
Ön azt is említette, hogy Magyarországon soha nem volt kommunizmus, és ilyen szóval nem lehet mit kezdeni. Kétségtelenül nem így hívták, úgy hívták, hogy szocialista.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Egyet kell értenem Bauer képviselő úrral. Nagyon furcsa helyzet, de ez az igazság, hogy a SZEB-ügyben való igaz, ez egy többhatalmi egyezség volt. Azért tegyük hozzá azt is, hogy akkor már a jaltai megállapodáson túl vagyunk.
Kétségtelenül az is igaz, hogy nem mondták a szabad demokrata képviselők, hogy a holokauszt emlékünnep ötlete jó vagy nem helyes, de az ellenkezőjét sem. Magyarán, visszhang nélkül maradt ez a felvetés. Tehát, ha nem értenek egyet önök azzal, hogy az emléknap, megemlékezés nem jó, akkor célszerű lett volna valószínűleg felvetni már akkor is. És még egy dolgot hadd mondjak! Nem emlékszem pontosan, ki mondta, hogy Magyarországon nem úgy hívták, hogy szocialista, hanem népi demokrácia. Elfogadom, ellenben a nagy testvérnél úgy hívták, hogy Szovjet Szocialista Köztársaság.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! A magyar felsőoktatás kérdése - még ha a részleteket illetően vannak is viták, nézetkülönbségek, eltérő álláspontok - a lényeget illetően eddig többnyire élvezte a különböző politikai pártok kompromisszumos egyetértését.
Ma Magyarországon mindenki egyetért abban, hogy a felsőoktatás a nemzetgazdaság szempontjából is fontos ágazat, hiszen ha a globalizálódó világban egy kis nemzet a versenyképességét nem arra akarja alapozni, hogy olcsó munkaerőt biztosít, akkor magas hozzáadott értékű termékkel kerülhet csak a világ élvonalába, tehát kiemelten és nagy odafigyeléssel kell foglalkozni az oktatási ágazattal, ezen belül különösen a felsőoktatással.
Az új és új kihívásokra a politikának időben és gyorsan kell reagálnia, és nem szabad hagynia azt, hogy a törvényi keretek és a valóság távol kerüljenek egymástól. Ahogy az államtitkár úr is említette, ez indokolta eddig is, és indokolja most is azt, hogy a felsőoktatási törvény korszerűsítésre szorul. Ez az oka annak is, hogy alig fél esztendővel a felsőoktatási törvény módosítását követően - mely annak idején megteremtette az egységes, többkarú, integrált egyetemeket - most a parlament újból napirendre vette a felsőoktatásról szóló törvény módosítását.
Még az előző kormány 1997 júniusában megállapodást írt alá az Apostoli Szentszékkel a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány egyéb, vagyoni természetű kérdésről. A megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt az Országgyűlés 1999. június 15-én fogadta el. Tekintettel arra, hogy az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodásban szereplő kérdések a többi történelmi egyház esetében is valós rendezést igénylő problémák, a polgári kormány ezen egyházakkal is hasonló tartalmú megállapodásokat kötött.
A parlament elé terjesztett, T/2524. számú törvényjavaslat egyházakat érintő paragrafusai ily módon tehát két kormány törvény-előkészítő munkájának keze nyomát viselik magukon, és ez a tény talán már a törvénytervezet vitájának kezdetén feljogosított bennünket arra a reményre, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan most is sikerül a megfelelő konszenzust kialakítani, és a felsőoktatási törvény módosítása széles körű támogatottsággal kerül majd elfogadásra.
A történelmi egyházakkal kötött megállapodások az egyházi fenntartású felsőoktatási intézményekre vonatkozó fejezeteket is tartalmaznak, ami szükségessé teszi a hatályos felsőoktatási törvény és a megállapodások felsőoktatási vonatkozású fejezetei közötti összhang megteremtését.
A törvényjavaslatnak azon részeire, amelyek a finanszírozás kérdéseire vonatkoznak - mivel erről az államtitkár úr részletesen beszélt -, külön nem kívánok kitérni, csak szeretnék hangsúlyosan utalni arra, hogy ez az egyenjogúságot fogja biztosítani a különböző felsőoktatási intézményekben, függetlenül a fenntartótól. A normatíva kérdésében ugyanez érvényes, mint ami a pályázati egyenjogúság kérdésében, ezért engedtessék meg, hogy a törvényjavaslat számos egyéb részletére térjek még ki.
Mivel a törvényjavaslat számos kérdést érint, amelyek, azt gondolom, nem megkerülhetőek és fontosak, valószínűnek tartom, hogy a legtöbb módosító javaslat is ezekkel fog a későbbiekben foglalkozni, ezért a Fidesz álláspontját is szeretném most ezzel kapcsolatosan ismertetni.
Magyarország jövőbeni versenyképességének fenntartása és erősítése, a tudásalapú társadalom szükségessé teszi, hogy a felsőoktatásban folyó képzés és kutatás a minőségelvű fejlesztést és a minőséget helyezze előtérbe. Éppen ezért, összhangban az Európai Unió gyakorlatával, a minőségbiztosítás rendszerén belül a felsőoktatási törvény vonatkozó fejezeteit a minőségértékelés és minőségbiztosítás feladataival kell kiegészíteni.
A törvénymódosítás pontosít, illetve definiál különböző fogalmakat, kifejezéseket, amelyek között voltak korábban többféleképpen is értelmezhető fogalmak, illetve behoz új fogalmakat is. A jogszabály gyakorlati alkalmazása szempontjából ezekre a pontosításokra mindenképpen szükség van. A jelenleg hatályos szabályozás eddigi megengedő fogalmazása helyett a most előttünk lévő törvénymódosítás kötelezővé kívánja tenni a felsőoktatás szervezetébe illeszkedő társadalmi tanácsok működését. A cél az, hogy erősítse ily módon az újonnan kialakított felsőoktatási központok térségi kötődését, szakmai és társadalmi támogatottságát. Összetételüknél fogva reményeink szerint a társadalmi tanácsok alkalmasak lesznek arra, hogy a felsőoktatási képzésben érvényesüljenek társadalmi, gazdasági, munkaerő-piaci szempontok. Ezért a törvény e tanácsoknak meghatározott véleményezési jogot is kíván biztosítani az oktatási és tudományos feladatokat illetően.
A legtöbb vitát minden bizonnyal az egyetemi és főiskolai tanárok kinevezésére vonatkozó előterjesztés fogja kiváltani, ami azért is érthető, mert a felsőoktatási szféra a jelenleg hatályos felsőoktatási törvény idevonatkozó előírásait is évek óta kritikával illeti, de a tekintetben, hogy milyen irányban kellene ezt a kérdést módosítani, tudomásom szerint sem a felsőoktatásban érintettek, sem pedig a politika nem tudott többé-kevésbé egységes álláspontot kialakítani.
Amiben konszenzus mutatkozik, az az - legalábbis verbálisan mindenképpen -, hogy a minőségi elvet fontosnak ítéli minden érintett rész és szereplő. A tekintetben azonban, hogy a gyakorlatban hogyan kell érvényesíteni a minőségi elvet, a vélemények már nagyon is megoszlanak. Mivel az oktatási tárca előterjesztése és a Fidesz oktatáspolitikusai között sincs mindenben egyetértés e tekintetben, magától értetődik, hogy több ponthoz - így az egyetemi tanári kinevezésekhez is - módosító javaslatokat fogunk benyújtani.
Arról azonban nincs vita a frakció és a minisztérium között, hogy az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések előkészítésében legyen egy olyan fórum, amely az egyes intézményi érdekeken túl a kinevezési követelmények országos, szaktudományonkénti összehasonlítása alapján állást tud foglalni az intézmények által javasolt személyekről.
Erre annál is inkább szükség lenne, mert az elmúlt évekre visszatekintve bizony előfordulhatott, hogy kirívóan egyenetlen teljesítmények álltak ugyanazon egyetemi tanári cím mögött. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a világon mindenhol megbecsülést, elismerést, komoly tudományos, oktatói rangot és presztízst jelentő egyetemi és főiskolai tanári címek az egyes intézményekben jelenleg is más-más szintre helyezett mérce miatt devalválódjanak.
A hazai felsőoktatásnak alapvető érdeke, hogy országosan egységes és magas szintű minőségi követelményeket támasszunk akár egy-egy intézmény pillanatnyi külön érdeke ellenében is, hiszen a társadalmi igények alapján egyre inkább tömegesedő felsőoktatás csak így tarthatja fenn korábbi színvonalát. Azt fogjuk javasolni, hogy az egyetemi tanári cím kétféle módon legyen elnyerhető; úgy, hogy mindkét esetben legyen egy-egy tudós, a felsőoktatási intézményeken kívüli szakmai testület, amely országosan egységes elvek szerint állást tudna foglalni az egyetemi tanári kinevezéseket illetően.
Eszerint az egyik út, az egyik megoldás, amely mentén egyetemi tanárrá kinevezhető valaki, a következő feltételeket jelenti a törvényben előírt feltételeken túlmenően: habilitált és akadémiai doktori címmel rendelkezik valaki. Ilyen esetben a Magyar Tudományos Akadémia jelentené az egyetemen kívüli szakmai testületet, amely országosan egységes elvek szerint tudna mérlegelni.
A másik lehetőség pedig, hogy valaki habilitációval és az akadémiai doktori címmel egyenértékű tudományos munkássággal, saját szakterületén kimagasló gyakorlati eredménnyel rendelkezik. Ennek a megítéléséhez lenne szükség a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményére. Ilyen értelemben tehát ez lenne a másik olyan tudós szakmai testület, amely egyetemen kívüli, és mérlegelésre, állásfoglalásra országosan egységes elvek szerint alkalmas.
Ahogyan az egyetemi és főiskolai tanárok kinevezésének módjában eltérő a tárca és a Fidesz politikusainak álláspontja, úgy abban a kérdésben is mutatkozik némi eltérés - legalábbis a törvénytervezet szövege alapján -, hogy kinevezhető-e a főiskolai tanács előterjesztése alapján főiskolára is egyetemi tanár. Álláspontunk szerint nem. E téren szükséges lenne világos és egyértelmű képet és helyzetet teremteni, hogy a főiskola és az egyetem e tekinteten ne keveredjék. Az egyetemi tanári cím ugyanis nemcsak a tudományos munkássághoz kapcsolódik, hanem elnyeréséhez olyan feladatkörök is társulnak, amelyek a főiskolán nem gyakorolhatóak, amelyekre csak az egyetemeken van mód és lehetőség. Csak egyetlenegy példát szeretnék említeni: ilyen a doktori programok vezetése.
(12.30)
Ha az egyetemi tanári kinevezéseknél lehetőség lenne arra, hogy egyetemi tanárok főiskolán is kinevezhetőek legyenek, és ilyen értelemben az egyetemi tanári címekhez különböző feladatok társulnak, attól függően, hogy egyetemen vagy éppen főiskolán van-e az illető, akkor megint csak eltérő teljesítmény és feladatkör alapján ítélünk oda ugyanolyan címet, ilyen értelemben pedig szintén előállhat annak a veszélye, hogy devalválódik a professzori cím.
Mindemellett szeretnénk a minisztérium figyelmét felhívni annak a veszélyére vagy annak a lehetőségére is, hogy az egyetemi tanárokat felvonultató főiskolák tanszékei vagy akár majd karai egy idő után megpróbálkozhatnak azzal, és értelemszerűen formállogikailag (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) lesz rá lehetőségük - elnézést, elnök úr -, hogy akkreditáltassák magukat. Azt gondolom, nem célunk ennek a képzésnek az ilyen irányú szaporítása.
Merem remélni, hogy a parlament, ahogyan az előző felsőoktatási törvényt, úgy ezt a módosítást is legalább 90 százalékos támogatottsággal tudja majd támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretnék egy megjegyzést tenni ugyancsak a Horn Gábor által felvetettekhez, aki kifogásolta azt, hogy az egyházak itt úgymond kiemelten vannak támogatva, és hogy ez nem tesz jót sem az egyháznak, sem az államnak, sem az oktatásnak.
Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ha emlékezetem nem csal, akkor Magyarországon egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények már évek óta működnek és kiadnak olyan diplomát, amelyet a magyar állam elismer, ilyenek többek között világi szakoknál is működnek. Innentől kezdődően azt kifogásolni, hogy melyek azok az egyházak, amelyeket úgymond az állam ilyen vonatkozásban elismer, így logikailag összekapcsolhatatlan, képviselő úr. Azokról az egyházakról van szó tulajdonképpen, amelyek esetében részben történelmi egyházakként voltak ilyen típusú előzmények, és jelenleg is működtetnek felsőoktatási intézményeket, én ebben semmi ellentmondást nem látok.
Ha ön azt mondja, hogy nem jó megoldás az, ha az állam az oktatásban a hallgatók után a normatívába beszáll az egyházi felsőoktatási intézményeknél, hanem ön szerint az egyházak támogatását kellene úgy en bloc, generálisan növelni - én legalábbis így értettem az ön felvetését -, az azért nem lenne tisztességes és normális dolog, mert a kormánynak és a kormányzó koalíciónak eltökélt szándéka, hogy az első diploma megszerzése ingyenes legyen. Ez most az állami felsőoktatásban így van; amennyiben az egyházi oktatásban is a képzés költségeit az állam a normatíván keresztül tudja biztosítani, ott is el lehet érni az első diploma ingyenes megszerzését.
Azt hiszem, hogy társadalmi szempontból ez hasznos. Ha azt nézzük, hogy az egyházi felsőoktatási intézményekben is milyen létszámú hallgatóság tanul - nem kis létszámról van szó -, jelzi, hogy nagy igény van a felsőoktatásban való részvételre, az ottani tanulásra. Szerintem az helyes, ha e tekintetben nem teszünk különbséget azon hallgatók között, akik ide vagy oda mennek.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha jól értettem, Lezsák képviselő úr azt mondta, hogy nem kellene változtatni az egyetemi tanárok jelenlegi kinevezési gyakorlatán, mert akár rivális egyetemekről kikerülő oktatók bírálhatják el, és ilyen értelemben gátolhatják... Ha rosszul értettem, akkor elnézést kérek, én így értettem ezt a megjegyzést.
Én csak egyetlenegy dolgot szeretnék felvetni: ugyanez a típusú probléma akár az intézményen belül is fennállhat, a mindenkori intézményben. A jelenlegi kinevezési gyakorlat arról szól, hogy az intézményi tanács előterjesztése kell mindehhez. Ha intézményen belül is előállhat ilyen helyzet, értelemszerűen lehetnek persze kívül is... Éppen ezért azt gondolom, ha olyan országos szakmai szervezetek tudnak véleményt nyilvánítani ez ügyben, mint az Akadémia egyik oldalon, illetve az Akkreditációs Bizottság a másik oldalon, akkor talán ezeknek a veszélyét valamelyest lehet mérsékelni, tompítani. Százszázalékosan valószínűleg nehéz lesz kiküszöbölni, az emberi gyarlóság minden bizonnyal jelen lesz minden helyzetben és minden körülmények között.
Mindenesetre egy dolgot szeretnék még egyszer a képviselőtársak figyelmébe ajánlani. Az egyetemi autonómia megsértése nélkül is lehetne az egyetemi tanári kinevezéseket kezelni oly módon, ahogy én azt a hozzászólásomban már említettem, hogy habilitáció és akadémiai doktori cím az egyik vonalon - ilyen esetben az Akadémia jelenti azt a testületet, ami bírálni tud -, a másik oldalon a habilitáció, az akadémiai doktori címmel egyenlő tudományos, szakmai munkásság. Ennek a megítéléséhez kellene a MAB véleménye. Ennek ismeretében tudna aztán a miniszter dönteni, hogy felterjeszti-e hivatalos formában a köztársasági elnök úrnak kinevezésre, avagy nem. Ez hasonló, mint ahogyan az akadémiai doktorinál az opponensek bírálata alapján majd eldönti az Akadémia illetékes testülete (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy megítélik-e a címet, vagy sem. Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Balczó képviselő úr felvetéséhez szeretnék kapcsolódni, amivel tökéletesen egyetértek, a pályaívhez tett megjegyzését illetően. Én csak egy dolgot tennék hozzá: Balczó képviselő úr arról beszélt, aki már benn van ezen a bizonyos leendő pályaíven, és én azt gondolom, a pályaívhez hozzátartozik a bekerülés esete is. Magyarán szólva, a posztdoktori ösztöndíjaknak a kérdését kellene itt elővenni, hiszen az utánpótlás biztosításához azt is meg kell teremteni, hogy aki majdan egy leendő üresedő státusba be tud lépni, az a két-, három-, négyéves időtartamot még az adott intézményhez kötődően ott tudja tölteni, és közben a piac egyéb szegmensei ne csábítsák el. Tehát én ilyen szempontból a pályaívet innen eredeztetném, de ezt nagyon fontosnak tartom.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat arra, hogy a bizottsági ülésen számos javaslat olyan támogatást kapott kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt, ami, azt gondolom, a jövőre nézve is kellő reménnyel tölthet el bennünket a tekintetben, hogy számos javaslat kellő konszenzussal fog majd itt a parlamentben a plenáris ülésen is rendelkezni.
(18.40)
Számos dologgal egyetértek, amit a Bazsa képviselő úr felvetett. Egy dolgot szeretnék még hozzátenni, ami a főiskolai és az egyetemi tanári kérdéskörhöz kapcsolódik, csak megfontolás végett. Ha eltérő feladatkörök vannak egyik vagy másik helyen, és ehhez kapcsolódna, mondjuk, egyetemi tanári kinevezés főiskolán és egyetemen is, akkor a kérdés innentől kezdve az, hogy a bérbesorolásuk hogyan alakul. Mert ha azonos címnél azonos fizetés van, de nem ugyanolyan típusú feladatkörök tartoznak hozzá, akkor itt nyilvánvalóan komoly problémák állhatnak elő. Mint ahogy fordítva is igaz a kérdéskör: ha azonos fizetési kategória van, akkor nyilván azonos feladatot kell hozzárendelni.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sok minden elhangzott. Engedtessék meg, hogy egyetlenegy dologra térjek csak ki: az összeférhetetlenség kérdésére az FTT, illetve a MAB esetében.
Úgy gondolom, hogy mind a két testületben az adott intézmények érdekeit, a szakmai színvonalhoz kapcsolódó elvárásait - és lehetne szépen sorolni, hogy mi mindent még - az egyetemekről kikerülő professzorok, a tudományos vonalon eredményeket elérők éppúgy tudják képviselni, mint az aktuálisan éppen hivatalban lévő rektor, avagy főigazgató. Annál is inkább, mert minden intézménynek vannak kifejezetten ilyen területtel megbízott rektorhelyettesei, főigazgató-helyettesei vagy tudományos bizottságai. Azt gondolom tehát, hogy önmagában abból a tényből, hogy egy főigazgató vagy rektor a MAB-ban vagy az FTT-ben nem lehet tag, semmilyen érdeksérelem nem érheti a felsőoktatást.
Kétségtelen, hogy a mindenkori rektor vagy főigazgató számos egyéb aspektusát is ismeri az intézmények működésének. De ha végignézzük a napi gyakorlat szintjén, akkor azt láthatjuk, hogy a rektorhelyettesek körében vagy a főigazgató-helyettesek szintjén jó néhányan töltöttek már be korábban egyetemen, főiskolán belüli megbízatást, amely alapján képük van a működésről, illetőleg volt rektorok is jó néhány esetben megbízhatók ilyen típusú feladattal, fel lehet őket erre kérni. Tehát hogy nem hozzáértő vagy kevés információval ellátott emberekről lenne szó, akik ily módon kerülnének be az FTT-be vagy a MAB-ba, azt hiszem, hogy ez így nem állja meg a helyét, és ez a megközelítés ilyen értelemben kicsit be is szűkítené annak a kompetenciakörét, hogy kik tudnának, úgymond, ezen testületekben hitelesen és tisztességesen fellépni.
Úgyhogy én azt hiszem, az összeférhetetlenségnek a tekintetben talán mégiscsak van létjogosultsága, hogy az intézmények mindenkori vezetőinek - tekintettel arra, hogy immár nagy, integrált egyetemekről van szó - jó néhány fajsúlyos kérdéssel kell nap mint nap megbirkózniuk, és azt hiszem, hogy ha minden feladatkörben csak és kizárólag ők jöhetnének számításba, akkor számos egyéb probléma adódhatna. Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Valóban, korábban se értettünk itt egyet. Én azt gondolom, fontos, hogy ott maradjon az a kitétel, hogy azonos követelmények alapján nyernek felvételt, ugyanis szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy évek, évtizedek óta Magyarországon minden esztendőben megjelenik egy tájékoztató könyv, amelynek az a címe, hogy "Felvételi aktuális tájékoztató", amely tartalmazza a különböző egyetemekre, főiskolákra, karokra, szakokra a felvételi követelményeket.
E tekintetben, azt hiszem, a fogalmazás helyes, hiszen akár levelező képzésen vesz részt valaki vagy költségtérítéses képzésen, akár nappali hallgatóként például jogon vagy közgáz szakon, vagy bármelyik szakot említhetném, ugyanazt a felvetéli követelményrendszert kell teljesítenie. Azt a kérdéskört, amelyről Bazsa képviselő úr beszélt, én úgy tudom megfogalmazni, akkor úgy kellene szólnia a szövegnek, hogy azonos pontszám alapján nyernek felvételt, viszont tudjuk, hogy ez nem így van, a pontszámok nemcsak a képzési formák tekintetében különböznek, hanem még intézmények között is különbözőek, a mindenkori mezőny erősségétől függően más és más ponthatárok alakulnak ki egyik-másik avagy harmadik felsőoktatási intézménynél. Én azt gondolom, az helyes, hogy a követelményrendszer a felvételnél azonos, hiszen a diploma is azonos lesz, amelyet meg fognak kapni. Az pedig, hogy hol milyen ponthatárok alakulnak, a mindenkori teljesítmények függvényében más és más lehet. Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy a költségek kérdése többször elhangzott. Látszatra messze fog esni, amit mondok, de amit mégis mondani kívánok, az azt kívánja megerősíteni, hogy a költségek kérdése nem új keletű dolog.
Az ókori Rómában, amikor áttértek a hivatásos hadseregre a Marius-féle hadseregreformot követően, ha száz évet vizsgálunk, akkor iszonyú meredeken emelkednek a katonai kiadások, csak és kizárólag azzal, hogy áttértek a hivatásos hadseregre. Azt követően pedig, amikor az ókori Rómában a népességszám látványosan kezdett csökkenni - amilyen helyzetben per pillanat egyébként Magyarország is van -, nem volt katonai utánpótlás, és, tisztelt képviselőtársak, akármilyen hihetetlen, a barbárok köréből kellett toborozni a katonákat a hivatásos hadseregbe.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Egy későbbi példát hadd említsek! A magyar történelemből is közismert a XVIII. században az úgynevezett kötéllel fogás. Magyarán: akármelyik történelmi korszakot ragadjuk ki, az önkéntesek aránya egy hivatásos hadseregbe való jelentkezésre általában alulmarad annak, mint amennyit az adott kor szükséglete megkívánna. Úgyhogy én tisztelettel azt gondolom, hogy amikor mindent körbejárunk, akkor fogadjuk meg azt a bölcsességet is, hogy a történelem az élet tanítómestere, és tanuljunk a régiek, az elődök a hibáiból vagy éppen erényeiből is, tehát célszerű ezeket mindenki számára a saját fejében is tisztába tenni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kovács Kálmán felszólalásához szeretnék egyetlenegy megjegyzést tenni. Tíz éve tanítok egyetemen. Egy nagyon éles cezúrát lehet megvonni azoknál a fiúknál, akik egyetem előtt teljesítettek sorkatonai kötelezettséget és akik nem teljesítettek. Akármilyen meglepőnek fog tűnni: akik voltak előfelvételisként a hadseregben, sokkal érettebb fővel jönnek az egyetemre (Kuncze Gábor: Egy évvel idősebbek! - Derültség az SZDSZ padsoraiban.), sokkal tapasztaltabbak és helytállóbbak lesznek, mint azok, akik közvetlenül a középiskolából kerülnek be. Ezt lehet, hogy önök mulatságosnak tartják. Testközelben meg kell tapasztalni, kérem.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a költségvetés általános vitája kapcsán én a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés kérdéséhez szóljak hozzá. Ezen kérdéskörök tárgyalása során is látni fogják - és érezni lehet a költségvetés szerkezetéből is -, hogy direkt avagy indirekt módon megjelennek azok a fő szempontok, amelyeket a Fidesz-Magyar Polgári Párt a 2001-2002-es költségvetés kapcsán kiemelt fontosságúnak tart. Az egyik ilyen fontos szempont a bérek javítása és az életszínvonal emelése, a családtámogatási rendszer továbbfejlesztése, valamint a Széchenyi-terv, amelyen belül szerepel a kutatás és a fejlesztés is.
A költségvetés tervezete szerint a felsőoktatásban 2001. január 1-jétől életbe lépne egy új bérrendszer, amely átlagosan 22 százalékos keresetnövekedést eredményezne ebben a szférában. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az elmúlt hosszú évekre visszatekintve milyen mérvű reálbázisromlás és kereset-értékcsökkenés következett be ebben a szférában, akkor azt hiszem, ennek az értékét mindannyian kellőképpen tudják méltányolni.
A tudományos kutatók helyzetének kérdése ennél még drasztikusabb és elborzasztóbb, szörnyűbb volt az előző években. Itt hosszú-hosszú évek lemaradását kellene orvosolni, amihez eddig, az előző kormányoknak nem volt sem bátorsága, sem elhatározott akarata. Tisztelt Ház, a tudományos kutatók keresetnövekedését ezen költségvetés-tervezet mintegy 30 százalékban határozná meg, tehát igen gyors és nagy ugrással szeretné javítani ezen dolgozók életszínvonalát és kereseti lehetőségeit.
A bérrendezés célja tulajdonképpen az, hogy megállítsa az oktatói és kutatói állomány elöregedési folyamatát; gondolom, azt sem kell különösebben részleteznem, hogy hosszú távon az az ország egészének az érdeke, hogy minél magasabban kvalifikált, szakképzett réteggel rendelkezzünk. A másik fontos célja pedig nyilvánvalóan az, hogy a tehetséges, képzett szakembereket megtartsa a pályán, idehaza, Magyarországon biztosítson számukra perspektívát, és ne kényszerüljenek külföldi munkavállalásra. Azt hiszem, ez megint csak egy olyan cél, amellyel véleményem szerint a parlament minden pártja egyet kell hogy értsen. És hosszabb távon természetesen ez jelenti Magyarország egészének a versenyképességi mutatóiban való javulás lehetőségét is, hiszen az Európai Unióhoz csatlakozni szándékozó Magyarország számára az alacsony munkabérek nem jelenthetnek tartós versenyképességet, nekünk a minőségi oldalra kell helyezni a hangsúlyt.
Ezt szolgálja a költségvetés tervezetében az utánpótlás kérdésére vonatkozó doktoranduszprogram is: a költségvetés tervezete növelné egyrészt a doktoranduszok számát, másrészt pedig növelné a doktoranduszok ösztöndíját is, ugyancsak abból a bevallott szándékból adódóan, hogy a pályán tartsa a tehetséges fiatalokat.
(11.20)
A családi kérdéshez hogyan is kapcsolódik ez a költségvetés? Kérem szépen, a következőképpen. Az államilag nem finanszírozott, költségtérítéses oktatásban részt vevő azon hallgatóknak, akik terhességi segélyben, gyesben vagy gyedben részesülnek, nem kell költségtérítést fizetni, ezt az állami költségvetés veszi magára. Ez egyrészt javítja a családok anyagi lehetőségeit, másrészt pedig javítja ezen családok munkaerő-piaci lehetőségeinek bővülését is, ami, azt hiszem, a későbbieket tekintve egyáltalán nem mellékes tényező.
A Széchenyi-terv - mint tudjuk - prioritásként kezeli a kutatás és fejlesztés kérdését. Zárójelben jegyzem meg, hogy az Európai Unió is ezt teszi. Emlékeztetném önöket a lisszaboni döntésekre, amelyekben a kutatás és fejlesztés szintén kiemelt fontosságú kérdésként szerepelt.
2001-ben a K+F értéke 17,5 milliárddal, 2002-ben pedig 19,5 milliárddal szerepel. Ha visszagondolunk az előző évekre, akkor megint csak azt kell megállapítanunk, hogy ez egy igen számottevő, tetemes változás és növekedés.
Még egy dolgot szeretnék az önök szíves figyelmébe ajánlani, hogy a K+F mértéke nemcsak a központi költségvetési tervezetben szereplő hányaddal gyarapodna, hanem a társaságiadó-törvények változtatása is ebben az irányban viszonylag jelentősebb forrásbevonást tesz lehetővé, hiszen a kutatás-fejlesztési beruházásokra vonatkozó kedvezmények pontosan ezt a célt szolgálják. A fejlett világban általában amúgy is az a gyakorlat, hogy a magánszféra adja a kutatási és fejlesztési összegek nagyobbik hányadát. Ilyen értelemben pedig a piaci igények és a rugalmas innovációs lehetőségek sokkal jobban összetalálkoznak; a cél az, hogy Magyarországon is lehetőleg a szabályozók révén ezt a lehetőséget megteremtsük.
Ezek a fejlesztési források természetesen különböző rovatokban szerepelnek, részben a Magyar Tudományos Akadémiánál, részben a felsőoktatási rovatnál, részben különböző kutatási alapoknál. Ha már itt tartok, megemlítem, hogy az MTA forrásainál 2001-ben 25,2, 2002-ben pedig 26,5 százalékos bővüléssel lehet számolni. Megint csak azt kell mondanom, hogy a korábbi évekre visszatekintve ilyen típusú forrásbővülés ebben a szférában nem volt.
Az OTKA esetében még inkább szembetűnő ez a növekedés: 2001-ben 61 százalékkal nő az OTKA alapja, 2002-ben 33 százalékkal. Tessék visszagondolni, hogy mikor volt erre hasonló példa az elmúlt időszakban.
Természetesen arról sem feledkezhetünk meg, hogy a már megkezdett fejlesztési programok egyáltalán nem állnak le, ezek folytatódnak. A világbanki fejlesztési programok az integrált felsőoktatási intézményekben folytatódnak, ahogyan folytatódik a hallgatói létszám növekedése is, és folytatódik az ezzel kapcsolatos hallgatói juttatások körének nominál értékű bővülése is.
Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy mindezek alapján a költségvetés tervezetét minden párt nyugodt szívvel tudja támogatni; remélem, az ellenzéki pártok is hasonlóképpen gondolkodnak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szent-Iványi Képviselő Úr! A beadott országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatosan a Fidesz-frakciónak a következő szempontjai vannak, amit egyúttal a tisztelt Ház figyelmébe is ajánlok.
Egyrészt a határozati javaslatban megfogalmazott elemek, célok egy része okafogyott, ugyanis részben már most is működnek és léteznek. Tessék arra gondolni, hogy például önök javasolják, a Széchenyi professzori ösztöndíj legyen elérhető a határon túli magyaroknak is - már van. A doktoranduszképzésben élvezzenek a hazai doktoranduszokkal egyenlő elbánást - ez is megvan. Az Apáczai Közalapítványon keresztül könyvtárfejlesztési programokat támogat a kormány, támogatja a tankönyvkiadást, magyarul tanító tanároknak, magyar nyelvű iskolákban fizetéskiegészítést ad, és még sorolhatnám. Tehát ezek részben okafogyottak.
Másrészt az önök felvetése, valljuk be őszintén, irreális. Irreális és demagóg, ugyanis önök azt javasolják, hogy normatív alapon történjen tankönyvtámogatás, tanszertámogatás az egész Kárpát-medencében. Kérdezem én, hogy ön és a társai is, akik ezt a javaslatot készítették és korábban külügyi államtitkárok voltak, sőt Magyar úr személyében miniszter is volt köztük, miért nem tették meg ezt korábban. Azért nem tették meg, mert önök nagyon jól tudták, hogy ez egész egyszerűen ilyen arányokban és ilyen méretekben jelen pénzügyi körülmények között is, korábban is finanszírozhatatlan. Innentől kezdve, ha önök ilyet javasolnak, ez olyan mérvű demagógia, amit nem lehet másként értelmezni, csak mint szándékos félrevezetést és szándékos illúziókeltést a határon túli magyarok körében. Ez, azt gondolom, nem vezet sehova, és nagyon szerencsétlen végkimenetelű.
Harmadrészt ön is és Eörsi úr is, aki a külügyben kormányzati szinten tevékenykedett, igazán tudhatná azt is, hogy az ilyen típusú normatív alapú finanszírozás ellentétes a Kárpát-medencei magyarság hosszú távú érdekeivel, azzal a nemzetpolitikával (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelynek pontosan az lenne a célja, hogy az európai normák szerint a környező országok kormányzatai éppen az EU-normákat figyelembe véve biztosítsák az ott élő kisebbségnek azokat a jogokat, amelyek megilletik őket, többek között az anyanyelven történő oktatás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az anyanyelvű kultúra és így tovább. Uraim, folyik a MÁÉRT!
Önök ezzel a javaslattal meg akarják zavarni a Magyar Állandó Értekezlet munkáját, el akarják lehetetleníteni az úgynevezett státustörvényt. Nem támogatjuk. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék egypár dologra reagálni. Az egyik kérdéskör az, amit Bazsa képviselő úr említett, hogy a napi működéssel kapcsolatosan hogyan és mint alakul a felsőoktatás finanszírozása, hogy itt nincsen forrásbővülés.
Én egy dologra szeretném csak felhívni a figyelmét, annál is inkább, merthogy erről közvetlen napi tapasztalata neki is van, nevezetesen arra vonatkozóan, hogy a napi működtetéshez kapcsolódó pénzügyi források nem csak és közvetlenül központi költségvetésből származhatnak. A debreceni egyetem esetében, nagyon jól tudjuk én is, Bazsa képviselő úr is, hogy az egyetemi tanács nem is olyan régen arról szavazott, hogy fogászati beruházásbővítést saját erőből akar megvalósítani, majd' egymilliárd forint értékben.
Azt gondolom, hogy azért vannak az egyetemeknek ilyen értelemben forrásaik, és azt hiszem, hogy amikor költségvetési tervezés folyik, nemcsak országos szinten, hanem helyi szinten, egyetemi szinten is, akkor mindezekkel kalkulálni kell.
(12.50)
A másik kérdés pedig az, hogy hamis az a beállítás, hogy csökkennének a fizetések. A költségvetési törvény tervezete úgy fogalmaz, hogy a költségvetés garantál egy minimálösszeget, mind a professzori, mind a docensi, adjunktusi, tanársegédi területen. Ettől magasabb lehet az intézményi szinten - ennél kevesebb nem lehet. Az pedig, hogy az intézmények ezt a saját maguk kebelén belül hogyan rendezik és miként oldják meg, az az egyetemi autonómiából következő hatáskörhöz hozzátartozik.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Pár apróságot szeretnék csak megjegyezni. Toller úr megkérdezte, hogy mikor volt utoljára arra példa, hogy korrupt köztisztviselőt tartóztatnak le. Nos, én egyszerű újságolvasó ember lévén úgy emlékszem, hogy Budapest székesfővárosban történt ez meg, Demszky úr hivatalában, durván egy évvel ezelőtt. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból.)
(12.00)
Tehát azt hiszem, innentől kezdve erre megvan a válasz.
Hack Péter úr megkérdezte, milyen jogkövetkezményei vannak annak, ha a köztisztviselő vagyonbevallást tesz. Kérem szépen, például az minden további nélkül lehetséges a köztisztviselő esetében - akár egy önkormányzatnál is -, hogy például elbocsátják akkor, ha összevetik, hogy iksz időtartamban mennyi volt a fizetése, és ehhez képest milyen a vagyoni helyzete. Ezek viszonylag jól és egyértelműen kontrollálhatók.
Azt gondolom, Takács Imre úr nem gondolta komolyan, hogy az etika ott kezdődik, hogy két fél racionális kompromisszummal hozza létre az etikát, mert akkor nagyon szomorú lennék, ha így kellene megközelíteni ezt a kérdést. Ha a rablócsapatban két rabló összeesküszik, hogy közösen rabolnak, akkor innentől kezdve ezt etikának kell kezelni? Úgyhogy én ezt furcsának tartom.
Megvallom őszintén, azt is nagyon furcsának tartom, amikor Csabainé képviselő asszony azt mondja, hogy a korrupciót a hiány teremti meg. Nézőpont kérdése, én nem vitatom - de hát akkor ezek szerint a Stadler úr megkeresése egy hiányból fakadt? (Dr. Wiener György: Hogy jön ez ide?) Vagy ha arra gondolunk, hogy az OK-TAT Kft.-vel valamikor hogy eltűnt, nem tudom én, mennyi pénz a minisztériumból, ez valami nagy hiányból fakad?
Azt hiszem, ez egy furcsa és nagyon érdekes megközelítés, nem hiszem, hogy helyes úton járunk, ha így haladunk. Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A parlament külügyi bizottsága megtárgyalta a szomszédos államokban élő magyarokat megillető egyes kedvezményekről szóló T/4070. számú törvényjavaslatot, és 20 igen, illetve az SZDSZ 2 nem szavazatával általános vitára alkalmasnak találta.
A bizottság többsége egyetértett azzal, hogy a törvénytervezet összhangban áll a nemzetközi jog elveivel és szabályaival, nemzetközi jogi kötelezettséget nem sért. A szabad identitásválasztás elvére épül, az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint pedig nem diszkriminatív.
Nem egyedi a törvénytervezet, hiszen sok ország rendelkezik a határon túli kisebbségekre vonatkozó hasonló jellegű törvénnyel, mind a szűkebb környezetünkben, mind pedig az Európai Unió országai között is lehet olyanokat találni, amelyek hasonló tartalmú törvényekkel és eljárásokkal élnek.
A törvénytervezet elfogadásával a bizottság többségének állásfoglalása szerint 80 év óta először kerülnének rendezett viszonyba a határon túli magyarok az anyaországgal. Ez azt is jelenti, hogy állami közfeladattá minősülnek azok az alkotmányban rögzített felelősségi elvek, amelyeket mindeddig konkrét tartalmakkal sok esetben csak eseti jelleggel tudtunk megtölteni.
Elhangzott a bizottsági viták során az a felvetés az SZDSZ képviselői részéről, hogy elvándorlásra ösztönöz. Miniszter úr előterjesztésében már volt utalás arra a felmérésre, amely pontosan ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A törvénytervezet egyértelműen az otthonmaradást segíti.
A bizottsági vita során néhány ellenzéki képviselő felvetette azt a kérdést, amely az anyaország és a határon túli magyarok közötti ellentét lehetőségét fogalmazza meg. A többségi álláspont szerint ilyen riogatás határozottan ártalmas, kedvezőtlen tendenciákat erősít, és ráadásul a törvénytervezet erre okot nem is ad.
A kedvezmények és támogatások révén azt reméljük, hogy a nemzetiségi arányok a szomszédos országokban javulni fognak az elkövetkezendőkben, és kíváncsian várjuk, hogy mind az idei, mind a jövő évi népszámlálások vajon e tekintetben már éreztetni fogják-e a hatásukat, statisztikailag kimutatható hatásukat.
A törvénytervezet azt célozza, hogy a XXI. században érdemes legyen magyarnak lenni a környező országokban, és ezzel meg lehessen állítani az asszimilációt. Ennek különösen fontos eszközeként értékeljük a magyar nyelvű iskolába járó gyermekek után járó támogatások körét, ami egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy a magyar oktatási intézményeket a határon túl megerősítsük, illetőleg ily módon az identitás megmaradásnak, fenntartásának fontos átörökítő intézményeit fenntartsuk.
(9.40)
Elhangzott a miniszteri expozéban, és a bizottsági vitában is szóba került, hogy Magyarországnak már most szüksége van a határon túli magyarok munkavállalására, vélhetően ez a tendencia a jövőben erősödni fog, és ilyen értelemben a törvénytervezet fő célja az illegális foglalkoztatottság visszaszorítása, és ezzel együtt a feketemunkának a részarányát igyekszik mérsékelni. A határon túli magyarság szülőföldön maradása hozzájárul a szomszédos országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatok bővítéséhez, amely Magyarország egésze és a nemzet egésze számára is megtérülő gazdasági befektetés. A jelenleg hatályos európai közösségi jog alapján a kedvezménytörvény Magyarország európai csatlakozása után is tudja biztosítani a határon túli magyarok zavartalan határátlépését. A törvényjavaslat elfogadását az is indokolja, hogy az érintett határon túli magyarok a trinanoni és a párizsi békeszerződések folytán akaratukon kívül kerültek kisebbségi sorba, másrészt pedig családi, gazdasági kötelékeik és kulturális kapcsolataik igen szorosak az anyaországgal.
A határon túli magyarokra vonatkozó törvény Magyarország szuverén döntése, így ebből adódóan tájékoztatási kötelezettsége van csak, amit megtett mind az európai uniós országok, mind az Európai Unió nagykövete, mind pedig a szomszédos országok felé. Fontos megjegyezni, hogy ezt a törvénytervezetet a határon túli magyar szervezetek egyöntetűen támogatják, és a bizottsági vita, valamint a MÁÉRT állásfoglalásai is azt bizonyítják, hogy a hazai politikai erők túlnyomó többsége ugyancsak így vélekedik.
Felmerült a bizottsági vita során egy olyan kérdés, hogy gerjeszthet-e feszültségeket ez a törvénytervezet a szomszédos országokkal; ez ellenzéki oldalról vetődött fel. A bizottsági többségi vélemény szerint nem, a stabilitást erősíti, és ilyen értelemben illeszkedik Magyarország külpolitikai programjához, külpolitikai elképzeléséhez, amit 1998 óta a kormány konzekvensen folytat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy értelmeztem az ellenzéki oldalon elhangzott hozzászólásokat, akár Horn Gábor, akár Szabados Tamás mostani hozzászólását, hogy ha ez a felsőoktatási törvényben kerülne szabályozásra, akkor az ő részükről ezen elképzeléseknek tulajdonképpen zöld útja nyílik.
Örvendek annak, ha ez így van, csak egyet nem értek, képviselőtársak, nevezetesen azt, hogy ha kizárólag ez a fajta akadálya van annak, hogy ezen törvénytervezetet támogassák, akkor az összes többi kifogásukat minek kell tekinteni? Egy díszsornak, amit még fel kell akasztani a kerítés szélére, vagy pedig olyan kifogásnak, ami csak arra jó, hogy ha ez mégis bekerülne a felsőoktatási törvény módosításába, akkor újra elő lehessen rángatni, hogy hoppá, ezek mégiscsak itt vannak, tudják, mégse fogjuk megszavazni. Ezért játsszunk nyílt kártyákkal, és beszéljünk világosan egymással, hogy miről is van szó! Magyarán: ne mondjanak ellent egymás érveinek; vagy mondják azt, hogy ez a felsőoktatási törvényben kell hogy szabályozásra kerüljön, és akkor punktum, ezt tudjuk támogatni. (Horn Gábor: A felsőoktatási törvény szerint!) S innentől kezdve az egyéb típusú kifogásokat ezek szerint legfeljebb módosítókkal... - vagy akkor mondják azt, hogy ez bizony egy trükközésről szól (Horn Gábor: Nem tetszik érteni, vagy direkt tetszik csinálni?), és semmi többről.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretnék arra a technikai kérdésre utalni, ami arra vonatkozott a felvetések során, hogy mennyi pénzből meg mikortól kezd el működni, és hasonló egyebek. Ez a törvényjavaslat megteremti annak logikai, jogi alapját, hogy elkezdődhessen egy előkészületi munka. (Horn Gábor: Egy egyetemet teremt meg!)
Ha ezt kellő higgadtsággal végiggondolják, akkor bizonyára önök is belátják, hogy, mondjuk, csak egy olyan jogi procedúra, amíg egy közalapítvány feláll, az nem holnap és nem holnapután történik meg, jó esetben fél évig, rossz esetben akár egy évig is elhúzódhat csak a jogi procedúra. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az a fajta infrastrukturális háttér, nevezetesen egy épület, annak a rendbetétele, renoválása és így tovább, az mit és hogy takar, mennyi időt vesz igénybe. Nem egyik pillanatról a másikra történik.
Magyarán, ez jelenthetné azt a fajta felhatalmazást, hogy elkezdődhessenek ezek a fajta technikai előkészületek, és ezen előkészületek során kell megtenni valóban mindazt, amiről szó volt, akár egy előakkreditációt. Világos, hogy kell hozzá egy működési engedély, de amikor beáll a rendszer, akkor kell egy újabb akkreditáció, nagyon jól tudjuk, hogy ennek mi a menete. Szóval, ezt ne úgy tekintse bárki is, hogy kérem szépen, azonnal előrángatjuk a zsebünkből, mert itt van minden. A dolog nem így történik. Egy egyetem minden aspektusát tekintve nagy ahhoz, hogy ez egyik napról a másikra történjen. Ez jelentheti a kiindulópontot, hogy ebbe az irányba elmozdulhassunk.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én sem kívánok hosszasan és más irányba elmenni, csak engedtessék meg, hogy egypár dologra felhívjam a figyelmet.
Molnár Gyula azt említette, hogy a szülőföldön maradás erősítése az egyik legfontosabb cél, ezzel maximálisan egyetértek. Csak egyetlenegy dolgot nem tudok értelmezni: ha ez a cél, akkor a bizottsági vita során Tabajdi Csaba miért képviselte azt, hogy hat hónapos munkavállalásban kellene gondolkodni, ami egyenlő egy fél esztendővel? A félévi munkavállalás gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a határon való áttelepülésre ösztönöz.
A másik észrevételem az országgyűlési biztos személyére vonatkozik, az ombudsmanra, ha úgy tetszik. Azt gondolom, ezen persze el lehet gondolkodni, de ez nem a mostani törvényhez tartozó kérdéskör, hiszen ez külön törvényben szabályozandó, és ezt nem lehet beépíteni ebbe a törvénybe. Persze el lehet gondolkodni rajta, csak én azt gondolom, hogy amikor most, per pillanat erről a törvényről beszélünk, akkor ebbe nem kellene belekeverni egy olyan kérdéskört, ami jogilag teljesen más szabályozást igényel.
A harmadik pedig: szeretném Molnár Gyula figyelmét felhívni arra, hogy elő kell venni egyébként a Fidesz választási programját, a kormányprogramot is, pontosan el kell olvasni, és akkor nem fog olyan zöldségeket beszélni, hogy mit ígért a Fidesz, vagy mit nem ígért.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a mostani felszólalásra szeretnék csak egy megjegyzést tenni, mert lehet, hogy akkor nem azonos újságokat olvasunk.
(21.20)
Ha kézbe veszem Hajdú-Bihar megyében vagy szüleim révén Szabolcs-Szatmár megyében a helyi lapokat, és megnézem az ottani álláshirdetéseket, akkor bizony azt tapasztalom, hogy rengeteg állást hirdetnek, és egyúttal azt is tapasztalom - részben rokonság, részben ismerősök és egyebek elmondása alapján -, hogy számos olyan munkahely van, amit egész egyszerűen az ott élők nem kívánnak betölteni. Hogy ennek milyen vonzatai és milyen okai vannak, azon nyilván elvitatkozhatunk, és ez egy más kérdés, nem idetartozik.
Tehát én csak azt mondom, hogy az az állítás, miszerint ott képez versenyt, ahol egyébként is túlkínálat lenne bizonyos értelemben a munkaerőpiacon, azt gondolom, ez így nagyon leegyszerűsítő, beszűkítő és sommás vélekedés, mert azért azt pontosan meg kellene nézni, hogy mikor, milyen területekről beszélünk. Ha a képviselő asszony e tekintetben egy kicsit körülnézne, akkor nagyon jól tudná, hogy bizony, ez legtöbb esetben idénymunka, mezőgazdasági idénymunka, és nagyon sok helyen inkább a segélyt veszik fel, nem pedig ilyen munkákra mennek el. Nem kívánok e téren tovább véleményt mondani, mert a végén még valami teljesen valótlan dolgot fognak rám sütni, aminek semmi alapja nincsen.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Vojnik Mária felszólalásához kapcsolódóan a hat hónapos munkavégzés ügyét emelném ki.
Bevallom őszintén, a felvetést nem értem, olyan értelemben, hogy nem sokkal ezelőtt ön pontosan a munkaerő-túlkínálat aggodalmát fogalmazta meg bizonyos területeken. Ebből logikusan lehetne arra következtetni, hogy itt önmagában probléma a három hónap is. Akkor most hova tegyük a hat hónapot?
(22.00)
Ha mindettől eltekintünk, tételezzük fel, hogy ez egész egyszerűen logikai bukfenc, akkor is nagyon komoly problémám van ezzel kapcsolatosan. A vezérszónoki körben önök is elmondták - és maximálisan egyet is tudunk ezzel érteni -, a cél az lenne, hogy a szülőföldön való boldogulást segítsük elő. Azt gondolom, a hat hónapos munkavállalással - az egy fél esztendő - nem a szülőföldön való boldogulást segítjük elő, hanem bizony ezzel kimondjuk azt, hogy ösztönözzük a Magyarországra történő áttelepedést. Akkor itt önöknek legalább logikailag mégiscsak rendbe kellene tenni azt, hogy most mit is akarnak, milyen stratégiai célokat követnek, hogyan illesztik ebbe bele a munkaerőkérdést, a munkaerő-piaci kérdést, és valami koherens egységet lássunk, mert így most lógnak szerteszéjjel a szálak, nem tudom őket összefűzni, és nem igazán értem, hogy melyik irányba halad az önök felvetése, ebbe, abba vagy amabba az irányba. Azt gondolom, akkor tudunk egy nyelven beszélni, ha önök is a saját frakciójukon belül egy nyelven beszélnek.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek, hogy rabolom a tisztelt társaság idejét, de egy kérdés bennem motoszkál és nem tudok rá válaszolni. Egyszer már ezt felvetettem, és most megerősödött bennem. Solymosi képviselő úr hozzászólását vagy akár Vastagh Pált, Tabajdi Csabát vagy Szűrös Mátyást is idézhetném korábbról, mind azt mondták, hogy a Szocialista Párt ezt a törvénytervezetet tudja támogatni, egyetért vele; most pedig elhallgatom Szanyi Tibort, és az az érzésem, hogy nem egy nyelvet beszélnek a saját pártjukon belül. Most vagy egyeztetési problémák vannak, vagy pedig láthatóan ez a javaslat nagyon drasztikusan megosztja az ő közvéleményüket.
Én mindenesetre azt javaslom Szanyi úrnak, hogy mielőtt néhány dolgot állít, egy kicsit tájékozódjon, és az sem ártana, ha mondjuk, folyamatában végigköveti valaki a vitát, mert azokról a felvetésekről, amelyeket ő most az előbb megtett - akár a diszkriminációra vonatkozóan is, nem akarom sorolni -, a hozzászólók bizony már jó néhány órára visszatekintve mind elmondták, hogy miért nem állják meg a helyüket. Kérdezze meg ön akár Vastagh Pál kollégáját is, hogy talált-e például látványos diszkriminációra utaló jelet vagy valami hasonlót.
Ha szabad egyetlenegy megjegyzést még tennem: az a megközelítése ennek a problémakörnek, amit Szanyi Tibor úgy fogalmozott meg, hogy az európai csatlakozás esélyeit rontani nem szabad, és ennek érdekében minden mást felejtsünk el, bevallom őszintén, engem kísértetiesen emlékeztet arra a fajta szlogenre, amikor még azt mondták, hogy a jószomszédi kapcsolatokat a proletár-összefogás jegyében és az internacionalizmus szellemében veszélyeztetni nem szabad, ebből következően felejtsük el, hogy a határon túl élnek magyarok. Ez egy olyan múlt, aminek a kísértetét én személy szerint nem szívesen látnám viszont.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága megtárgyalta a T/4241. számú képviselői önálló indítványt, amely a felsőoktatási törvény 4. §-ának, valamint 1. számú mellékletének kiegészítését kezdeményezi.
A képviselői önálló indítvány a T/4054. számon beterjesztett, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslathoz kapcsolódik. A bizottság többsége úgy vélte, hogy helyes, ha a Budapesti Német Nyelvű Egyetemmel kapcsolatos törvényjavaslat megfelelő részei a felsőoktatási törvényben is megjelennek, hogy jogi szempontból tiszta helyzetet teremtsünk. Ezt az igényt az Andrássy Gyula Egyetemről szóló parlamenti vita során az ellenzéki képviselők is egyértelműen megfogalmazták, sőt úgy nyilatkoztak, hogy ha megteremtődik a szinkronitás a felsőoktatási törvénnyel, támogatni is tudják a kormány előterjesztését.
Tisztelt Ház! Révész Máriusz képviselő úr önálló indítványa ezt az összhangot kívánja megteremteni, eleget téve egyúttal az ellenzék kifogásainak is, akik ha komolyan gondolták a plenáris vitában tett kijelentéseiket, immár semmilyen kivetnivalót sem találhatnak a német egyetem ügyével kapcsolatosan. Nem kell mást tenniük, mint támogatni a T/4241. számú képviselői önálló indítványt, a felsőoktatási törvény ilyen irányú módosítását.
Az oktatási és tudományos bizottság 13 igen, 7 nem arányban a képviselői önálló indítványt általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Horn Gábor úr felszólalásához kapcsolódóan lenne néhány megjegyzésem. Horn Gábor azt mondotta, ha szabad így fogalmaznom - megpróbálom idézni -, hogy én hülyének nézem őt. Kérem szépen, erről szó sincs, én nem tudom, miért gondolja ezt.
Én egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet: fel kellene lapozni a múltkori plenáris ülésnek a jegyzőkönyvét, ott elhangzott nagyon sok minden az Andrássy Gyula Egyetemmel kapcsolatosan, és a fő súlypont, a felszólalások majdnem mindegyike az önök oldaláról arra volt kiélezve, hogy a felsőoktatási törvénnyel nincs szinkronban. Én nem vitatom, hogy ezenkívül elhangzottak egyéb észrevételek is. És akkor, ha emlékszik, Horn képviselő úr, én magam megkérdeztem, hogy ezt most önök komolyan gondolják, vagy egy trükkről van szó. Mindenki azt mondta, hogy nem trükkről van szó. Akkor én most nem értem, hogy miért olyan borzasztóan tragikus dolog az, és miért becsületbe gázoló, amikor én megemlítem ezt a tényt, hogy önök akkor ezt így fogalmazták meg, én pedig jelzem, hogy ennek nagyon örülünk.
A másik észrevételt pedig a nemzetközi szerződés kérdéséhez tenném, ha megengedik. A mai magyar jogrendben, jóllehet ezt a bizottsági ülésen is elmondtam, én nem vagyok nemzetközi jogász, de a legjobb tudomásom szerint nincs egyértelműen definiálva az, hogy mi számít nemzetközi értelemben szerződésnek, megállapodásnak, és a többi. Ez egy 1980-as évek elejéről származó rendelet, amely viszonylag tág dimenzióban mozog, elég széles értelmezési kört hagy. Én a bizottsági ülésen is elmondtam, és most is csak meg tudom ismételni, hogy nem tudom logikailag máshova besorolni a nyilatkozatokat annak a logikája mentén, hogy az Európai Unión belül is számos program és állammozgás összekapcsolódik (Az elnök jelzi az idő leteltét.) például a nizzai nyilatkozat szellemével. Ez az irányadó.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Szeretném elismételni azt, amit a bizottsági ülésen elmondottam. Saját véleményem az, hogy az elnevezéseknél nem kell használni a gróf, herceg és egyéb ilyen titulusokat, egész egyszerűen abból a logikából kiindulva, hogy ez nem a név része, ez egy társadalmi státus, társadalmi állapot megnevezésére vonatkozott anno, és ilyen erővel - azt a példát bátorkodtam felhozni - Kisvárdán, ahol ha jól tudom, éppen Esze Tamás Gimnáziumként ismeretes az oktatási intézmény, ki kellene írni, hogy jobbágy Esze Tamás Gimnázium, vagy valami hasonló egyebeket.
Tehát én személy szerint továbbra is azt gondolom, hogy az intézmények névadásánál a társadalmi státusra vonatkozó elnevezéseket el kell hagyni. Köszönöm szépen. (Bauer Tamás és dr. Takács Imre tapsol.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Koncepcionális kérdésnek tűnik, vagy tűnt az eddigi tárgyalások folyamán is, hogy az Andrássy Egyetemmel kapcsolatosan a fenntartó és az üzemeltető közalapítvány legyen, vagy nevesítsük állami dolognak. Én ebbe azért nem kívánok belemenni, mert láthatóan itt nagyon markánsan eltérnek az álláspontok, és számos érv hangzott el pro és kontra.
Ellenben azt gondolom, hogy nagyon éles sarkítása az egész kérdésnek, amikor Bazsa képviselő úr azt mondja, hogy politikai habitusa lesz az egyetemnek, és ez tulajdonképpen egy pártfőiskola. Azt hiszem, akkor nem nézte meg kellő alapossággal, és csak személynevekből próbál egy ilyen következtetést levonni. Ez nagyon rossz irányba viszi el a gondolkodásmódunkat; annál is inkább, mert elég világosan szerepel az, hogy milyen tudományterületekről lenne szó. Ezek között viszonylag nehéz lenne ezt felfedezni.
Megint egy érdekes kérdés a nemzetközi megállapodás, a bizottsági ülésen erről is volt többször szó. Az is elhangzott a bizottsági ülésen is többször, hogy a magyar hatályos jogrendbe ennek a definíciója bizony sokféle értelmezésre is okot adó dolog. Én továbbra is azt tudom elmondani a tisztelt képviselőknek, hogy ha Magyarország magára nézve irányadónak tekinti, ha Európa többi országa magára nézve irányadónak tekinti azt, hogy vannak szándéknyilatkozatok, mint például a nizzai nyilatkozat az EU-tagállamok részéről, és ennek logikája mentén cselekszik a jövőt illetően, akkor azt gondolom, hogy minden egyéb szándéknyilatkozatot is ilyen értelemben a helyén kell kezelni, és egyfajta kötelezettségként kell értelmezni. Azt hiszem, e tekintetben olyan nagy probléma nincsen.
Ami a névadást illeti, ott nekem személy szerint kétségtelen, hogy a véleményem közelebb áll ahhoz az állásponthoz, hogy a társadalmi státust ne tekintsük a név részének. De azért ez nem úgy vetődik fel, ahogy Bauer úr nagyon élesen próbálja polarizálni, hogy a múlt és a jelen, meg hasonló egyéb dolgok. Ez egy értelmezési kérdés, hogy a név része, vagy nem a név része. Én azt gondolom, hogy nem része.
Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha megengedi a tisztelt Ház, én egy teljesen más kérdést vennék még most elő, ami, azt gondolom, inkább a negatív tartalmú javaslatok közé tartozik. Bauer képviselő úr beadott néhány olyan módosító javaslatot, amely a névadásnál Lukács György nevét tartalmazza. Én azt hiszem, hogy akkor, amikor egyik oldalon a szabadság és a demokrácia lelkes bajnokaként szokott felszólalni, akkor talán Lukács György nevét e téren behozni némileg anakronisztikusnak tűnik, főleg ha mindezt az 1919-es események tükrébe és miliőjébe helyezzük.
Köszönöm szépen. (Közbeszólás a MIÉP soraiból: Kár volt!)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Bauer képviselő úr felszólalása a bizottságban is megtárgyalásra került, tehát mindazok, amiket most itt elmondott, egyszer már megvitattattak, nevezetesen a külügyi bizottságban, és ehhez képest, be kell vallanom őszintén, némi elmozdulást is érzékelek, mert a bizottsági ülésen Bauer Tamás mint előterjesztő az egész koncepciót alapjaiban elvetette, most ehhez képest némi puhább magatartást tanúsít.
Nem tudom, mi ennek az oka, de különösebben nem is kívánom firtatni. Ellenben, engedtessék meg, hogy néhány olyan dologra felhívjam a figyelmet, amely nemcsak szerintem, hanem a Fidesz szerint is teljes mértékben elhibázott és tarthatatlan.
Az egyik azon javaslat, amely arra vonatkozik, hogy a szomszédos országok minden állampolgárára terjedjen ki e törvényjavaslat hatálya, és Bauer képviselő úr az előbb úgy fogalmazott, hogy ez a nemzetek, a népek közeledését hivatott szolgálni.
Én azt gondolom, hogy ha csak nagyon egyszerű számítást végzünk a tekintetben, hogy a környező országok nem magyar ajkú népességeinek a létszáma mekkora, és ehhez akarunk hozzárendelni akár csak anyagi értelemben vett juttatásokat, akkor ez gyakorlatilag finanszírozhatatlanná válik.
A másik: én azt hiszem, hogy sokkal nagyobb asszimilációs veszélyt hordoz, mintsem nemzetmegőrzést, úgyhogy én merem azt állítani, hogy ez nem a népek közeledését szolgálja, hanem sokkal inkább nemzetfeladásnak tekinthető. De én ezen, bevallom őszintén, különösebben nem lepődöm meg, mert azt a koncepciót, amelyet most státustörvényként tárgyalunk - köznyelven szólva így nevezzük -, végső soron a Magyar Országgyűlés hat pártja közül öt támogatni tudja, a MÁÉRT minden szereplője támogatni tudja. Én azt hiszem, nyugodtan beszélhetünk e tekintetben nemzeti konszenzusról, annál is inkább beszélhetünk nemzeti konszenzusról, mert amikor a NATO-kérdésben hasonló arányok voltak, hogy öt párt támogatta és egy nem, akkor önök is teljes lelki nyugalommal azt mondták, hogy ez nemzeti konszenzus. Tehát én azt hiszem, attól még, hogy egy párt ezt nem tudja támogatni, az a nagy többség, amely e mögé fel tud sorakozni, mégiscsak meg tud jeleníteni egy nemzeti konszenzust.
Bauer képviselő úr beszélt arról, hogy a foglalkoztatással kapcsolatosan nem EU-konform dolgok vannak. Engedtessék meg, hogy megjegyezzem, először is Magyarország pillanatnyilag még nem az Európai Unió tagja. Másodsorban, ha a törvény szövegét figyelmesen elolvassa, abban benne van, hogy mindezen rendelkezések, amelyek megfogalmazódnak, nem sérthetik az Európai Unió normáit, illetve jogszabályait, és addig érvényesek, világos, amíg ez az állapot fennáll. Harmadrészt pedig, az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája az Európai Unió tagállamai között érvényes, úgyhogy én hirtelenjében, bevallom őszintén, nem tudom, hogy Bauer Tamás miről is beszélt.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tabajdi Csaba felvetésére, ha megengedi, egypár dolgot megjegyeznék. Egyrészt hiányolta azt, hogy a különböző alapszerződések és egyéb kétoldalú kapcsolatok nincsenek felsorolva. Ha kézbe veszi a törvényt, láthatja, hogy ott szerepel az a megjegyzés, nevezetesen: a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségek, amelyben benne foglaltatnak - az én értelmezésemben - minden típusú, akár multi-, akár bilaterális szerződések is. Tehát én azt hiszem, ez így benne van. Lehet, hogy Tabajdi Csaba szeretné lapszámban szaporítani a törvény szövegét, de én azt gondolom, hogy ez így korrekt és teljes.
A szabad identitásválasztás elve pedig a törvény alapkoncepciójában kezdettől fogva ott van. Ha tisztelt képviselőtársaim visszaemlékeznek, bizony a külügyi bizottság ülésén is pontosan ezzel kapcsolatban volt hosszas vita, amikor a kormánypártok éppen azt mondták, hogy ez az alapja, önök pedig precízebben szerették volna a jogalanyiság kritériumrendszerét jobban összefogni, ami sokkal több esetben beszűkítőbb eredményű lett volna, mintsem tágító értelmű.
Bauer képviselő úr megjegyzéségre, ha megengedi: ön azt mondja, hogy a kormányt csak azt érdekli, hogy ott maradjanak meg a magyarok, ahol az úgymond történelmi Magyarország.
Tisztelt Bauer képviselő úr, ez a nagy-nagy aggodalom, ami most az ön szavaiból kicseng, tudja, azért hiteltelen, mert korábban én semmi hasonlót öntől ezzel kapcsolatban még nem hallottam. És, ha megengedi, van még egy logikája mindennek: a határon túl élő magyar közösségek nem jószántukból kerültek oda, a határok alakulásában a történelem viharai játszottak szerepet.
Én nem vitatom, hogy egyéni életsorsok szempontjából sokszor a történelem motiváló tényező lehetett, hogy valaki Párizsba, New Yorkba vagy nem tudom, hova költözött, de azért nem ugyanazokról a történelmi körülményekről van szó, tisztelt képviselő úr.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bauer Tamás a kereskedelmi televíziókat szeretné ezzel megdotálni, és egyúttal, úgy tűnik, fogadatlan lobbistájaként tevékenykedik, és megkérdőjelezi azt, hogy a nyereségérdekelt vállalkozásokat akkor most a magyar állam hogy és mint...
Én szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a határon túli magyar vállalkozásoknak az erősítése szolgálja azt a célt, hogy a szülőföldjükön a határon túl élő magyarok igenis megmaradhassanak. A két szóban forgó kereskedelmi televíziócsatorna véletlenül sem ebbe a kategóriába esik, a legjobb indulat mellett sem.
Bauer képviselő úr azt mondta, hogy ő úgy gondolta, majd a kormánypárti oldalon a képviselők kapva kapnak ezen a nagyszerű ötleten. Én bevallom őszintén, hogy a magam nevében tudok csak nyilatkozni, de azért óriási kétely merült fel bennem, hogy vajon egy Frei Tamás-típusú műsoron kellene-e kapva kapni, és elképzelte-e Bauer Tamás azt, amikor például egy Frei Tamáshoz hasonló sztárriporter arról fagatja a nem létező bérgyilkost, hogy a román, a szlovák vagy bármelyik kormány fejét mennyiért ölné meg, hogy ebből micsoda botrányok törnének ki. Elgondolkodott-e ezen? És ha igen, akkor, azt gondolom, talán nem állít ilyen típusú javaslatokat és nem fogalmaz meg ilyen típusú módosításokat.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék reagálni néhány elhangzott dologra. Az előbb Vojnik Mária, előtte pedig Göndör István is a munkavállalási időtartamot említette. Én a múltkor az általános vita során is elmondtam, és most megint csak meg tudom erősíteni azon csodálkozásomat, hogy nem tudom összeegyeztetni logikailag, hogy egyik oldalról magyarországi munkahelyféltés történik, a másik oldalról pedig éppen a munkavállalási időtartam kibővítéséről van szó, kicsit nehéz összerendezni.
Ha az a probléma, hogy megold-e ez Magyarországon bizonyos helyeken munkaerőgondokat, azt gondolom, hogy megold az eredeti javaslat, három hónap, és hozzá van téve az, hogy egyébként pedig lehet még tovább ezt engedélyezni, ez a gazdasági miniszter jogkörébe lenne utalva, annak a mérlegelésével természetesen, hogy hol jelent valóban ez égető szükségletet. Én azt gondolom, hogy egyébként a hat hónapos munkavállalás pontosan a törvény alapkoncepciójával ellentétes folyamatokat indítana el, nem az otthon maradást erősítené, hanem sokkal inkább az elvándorlásra ösztönözne, hat hónap ugyanis egy fél év, ne felejtsük el, fél esztendő; fél év alatt valaki munkát vállal Magyarországon, bizonyos értelemben berendezkedik erre nézve, azt gondolom, hogy ez nem ezt a szándékot tudná erősíteni.
És ha megengedi Vojnik Mária, én azt gondolom, közalapítványoknak az ilyen tartalmú felsorolása, nem vitatom, hogy jó szándékból történik, de a közalapítványok feladatát az alapító okiratok nagyon világosan rögzítik; hogy ezt miért kell még egyszer törvényben felsorolni, bevallom őszintén, én személy szerint feleslegesnek érzem.
Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 1995. évi országgyűlési határozat megvalósulásáról, továbbá a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló H/5030. számú országgyűlési határozati javaslat együttes tárgyalására nemcsak a témakör azonossága ad indokot, hanem az is, hogy ha megvonjuk az eltelt idők mérlegét, akkor tudunk valós és megalapozott kiindulópontokat találnunk a magunk számára ahhoz, hogy a további fejlesztési célokat, stratégiai elképzeléseket meg tudjuk vonni.
A felsőoktatás fejlesztése kiemelkedően fontos stratégiai feladat. Ezt 1990 óta gyakorlatilag minden kormány megfogalmazta, minden parlament minden pártja egyetértett ebben, ám azt kell mondani, hogy kézzelfogható eredményeket e téren eddig a polgári kormány tudott felmutatni. Magyarország felemelkedésében meghatározó az emberi erőforrás minősége, az ország versenyképessége a ma és a jövő felsőoktatásától függ. A nagy hozzáadott értéket termelő gazdaságoké a jövő - legalábbis a gazdasági mutatók az egész világ viszonylatában ezt jelzik.
Kétségtelen, hogy a felsőoktatás az elmúlt időszakban, az elmúlt években jelentős változáson ment át, ezek a változások azonban irányukat tekintve nem mindig voltak egy irányba hatóak. Ez elsősorban abból adódott, hogy a különböző kormányoknak különböző prioritásai voltak. A méltányos tehermegosztást, amelyet a '95-ös országgyűlési határozat még értékként szerepeltetett, és amely tulajdonképpen legalizálta a tandíj-kötelezettséget, az 1998-ban megválasztott, többségében polgári értékrendű új Országgyűlés - az ország tényleges érdekeinek megfelelően - az esélyteremtés értékeivel helyettesítette, ami gyakorlatilag a tandíj eltörlését, az első diploma államilag finanszírozott képzésben történő megszerzésének a díjtalanná tételét jelentette.
A Fidesz és koalíciós partnerei nemzeti érdeknek tekintették, hogy a szociális helyzettől függetlenül minden tehetséges diák bejuthasson a felsőoktatásba. Ennek az oka, hogy a tanulás révén történő felemelkedés egyaránt érdeke az egyénnek, és érdeke a társadalomnak is. Ezt a célt szolgálták a polgári kormány által bevezetett további esélyteremtő intézkedések; engedjék meg, hogy utaljak a Bursa Hungarica szociális ösztöndíjra, amelyben 2001-ben már több mint 12 ezer hallgató részesült, 2002-ben pedig, tehát a következő évben ez a szám várhatóan tovább emelkedik, hiszen a második pályázathoz a tavalyinál mintegy 20 százalékkal több önkormányzat csatlakozott - ez igen tekintélyes és figyelemre méltó bővülés.
Hosszú távon igen jelentős lépésnek ítéljük a hallgatói hitel intézményének a 2001. évi bevezetését, ami a felsőoktatáshoz való hozzáférési esélyegyenlőség eszköze, ugyanakkor alkalmas arra is, hogy javítsa a diákok életkörülményeit, és egyúttal szimbolikus jelentése is van: jelzi azt, hogy a gazdaság és a társadalom hitelképes értékként ismeri el a tudást, és hogy a tanulást az értelmes és rentábilis befektetések közé sorolja. Az esélyteremtő intézkedések közé tartozik az is, hogy a gyermeküket otthon nevelő, gyesen, gyeden lévő szülők számára a további diploma megszerzése is ingyenes lett a polgári kormány idején. Ennek eredményeként 2001-ben majd' 2 ezer gyesen és gyeden lévő fiatal tanulhatott ingyenesen a felsőoktatásban, és szerezhetett az újbóli munkába állását megkönnyítő, korszerű, piacképes tudást. És természetesen azt is egy fontos dologként kell értékelnünk, hogy a költségtérítéses képzésben részt vevők számára jogszabályok szintjén kiszámíthatóvá tettük a mindenkori képzési díjtételek befizetési oldalát, magyarán: nem engedtük meg azt, hogy a harmadik vagy a negyedik esztendőben, tanévben az induló árhoz képest messze elszakadjanak a térítéses képzési díjak.
A hallgatók tanulmányait támogató intézkedések következtében jelentősen nőtt a hallgatói létszám. Erről már volt szó, csak ismétlésképpen: 1995-ben a 18-22 éves korosztálynak mintegy a 17 százaléka vett részt felsőoktatási képzésben, 2001-ben ez 34,8 százalék, tehát közel 35 százalék, és a 2002. évre a költségvetésben meghatározott 58 500 fős, államilag finanszírozott felvehető összlétszám mintegy 42 százalékot fog jelenteni, ami azt is jelenti, hogy ezzel elérjük az EU átlagát. Ha arra gondolunk, hogy a '90-es évek első felében az európai országokkal való összehasonlításban Magyarország még tulajdonképpen a sereghajtó Albánia szintjén szereplő ország volt, legalábbis a felsőoktatásban részt vevők létszámát tekintve, azt kell mondanunk, hogy ez egy igen figyelemre méltó és igen tekintélyes, nagy horderejű változás, ami, kétségtelen, relatíve rövid idő alatt ment végbe. Az 1998 és 2000 közötti időszakban, tehát csak ezen két évben mintegy 30 százalékkal nőtt a hallgatói létszám. A hallgatói létszám növelése tekintetében tehát az eddig kitűzött célok meghaladóan teljesültek, és ebben szerencsére a politikának az egyfajta folytonossága figyelhető meg.
Megvalósult a felsőoktatási intézményhálózat átalakítása, 2000-től létrejöttek a többkarú, nagy univerzitások, amelyek megteremtették a magyar felsőoktatás fejlesztésének azon alapfeltételeit, amelyekkel célirányosan és racionálisan lehet megvalósítani az oktatás és a tudomány fejlesztését.
(10.20)
Ennek elsődlegesen az a célja, hogy egy-egy helyen ne párhuzamos infrastruktúrákat hozzunk létre, olyanokat, amelyek forráshiánnyal küszködnek, hanem lehetőleg koncentráljuk az erőket. Azt hiszem, hogy ezzel a szándékkal és tervvel minden politikai párt egyetértett a parlamentben, hiszen a felsőoktatási törvény ilyen tartalmú módosítása széles körű támogatottságot élvezett.
Az eddig meglévő 52 állami felsőoktatási intézményből 13 állami egyetem és 12 állami főiskola. A felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztési program keretében céltámogatási pályázatokon keresztül 2000-ben és 2001-ben nyolc intézménnyel lehetett szerződést kötni. Az OM és a nyolc intézmény által megkötött szerződések mintegy 42,5 milliárd forintos értéket takarnak, tehát igen jelentős beruházásokról van szó. Új oktatási épületek, valamint könyvtárak, kollégiumok, informatikai központok készülnek. Ha valaki megnézi azokat az intézményeket, amelyek ennek a szerződésnek a részesei, az láthatja, hogy jó néhány helyen már a konkrét kivitelezések is folynak, és láthatóak a falak, az ott folyó munkálatok.
Megkezdődött a korábbi bázis alapú finanszírozásról a normatív finanszírozásra való áttérés. Kétségtelen, hogy ez a gyakorlatban igen nehéz feladat, és az is kétségtelen, hogy ezzel összefüggésben egy sor problémát kell még megoldani. Azt hiszem, e tekintetben is megfigyelhető az a fajta folytonosság, és mondhatni, politikai konszenzus, amely ezeknek a feladatoknak a hatékony megvalósítását politikai értelemben is kellően garantálni tudja.
Nem véletlen, hogy a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljai között is megfogalmazódnak a finanszírozás azon kérdései, amelyek arról szólnak, hogy hogyan lehet új forrásokat bevonni az egész rendszerbe. Ebben a tekintetben a polgári kormány igen sokat tett, hiszen nemcsak költségvetési forrásokat próbál a felsőoktatásba bevonni, hanem az önkormányzati, illetve az üzleti szféra, a gazdasági élet szereplői részéről is igyekszik minél több forrást arra kapacitálni, hogy azok a felsőoktatásban, a kutatásban, a tudományos fejlesztésben részt vegyenek. Az elmúlt esztendők tanulságai alapján megállapíthatjuk, hogy ez a kezdeti lépéseket illetően úgy tűnik, hogy sikeresnek bizonyul, és a jövőt tekintve reméljük, hogy még sikeresebb lesz.
A felsőoktatási felvételi rendszer átalakításának jogszabályi alapjait sikerült lerakni. A felvételi reform ötéves átmeneti periódus alatt lesz majd igazán kiteljesíthető, amelynek az a célja, hogy az államilag finanszírozott helyekért verseny alakuljon ki a hallgatók, a szakok, az intézmények között, és ilyen értelemben a felsőoktatás jobban kötődjön a gazdasági élet és a mindennapi élet elvárásaihoz.
A felsőoktatási törvény többszöri módosításával kialakult a magyar felsőoktatás négy kimeneti szintje is. Ezek között megfelelő átmeneti, átjárhatósági elemek is - természetesen ehhez kötődően - részben vagy valahol már egészben is kialakultak. A kreditrendszer bevezetése pedig természetszerűleg ezt fogja szolgálni. Azon túlmenően, hogy mind a szakok, mind a különböző szintek, intézmények között biztosítja az átjárhatóságot, egyúttal az európai rendszerhez is illeszkedik.
A bizottsági ülésen és most a kisebbségi vélemény megfogalmazásakor is Bazsa képviselő úr elmondta, hogy az önálló hallgatói munka szerepe az ő megítélésük szerint nem emelkedett. Engedtessék meg, hogy néhány dologra felhívjam a figyelmét. Az önálló hallgatói munka szerepének a növekedéséből félrevezető kiemelni csak és kizárólag az informatikai rendszerhez való hozzáférhetőséget, jóllehet kétségtelenül igaz az, hogy a magyar felsőoktatás 2000-től olyan nagy sávszélességgel csatlakozhat már a világhálóra, amely európai viszonylatban is figyelemre méltó. Önmagában ezt kiemelni azonban kevés. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szakkollégiumok jelentős támogatást kaptak az elmúlt esztendőkben, a tudományos diákköri munka úgyszintén jelentős támogatást kap; ha megnézik az éppen most aktuális pályázatokat, azt láthatják, hogy csak 2002-re is 300 millió forint van beállítva a tudományos diákköri munka támogatására. És természetesen a doktori programok szintjén a doktori programban részt vehető hallgatók aránya is jelentős számban növekedett.
A polgári kormány 2001-től átalakította a felsőoktatási bérrendszert, szakított a korábbi közalkalmazotti bértáblázat és az ezt kiegészítő pótlékrendszer alkalmazásával, és bevezette a garantált bér fogalmát. Ez az egyetemi tanároknál a 2001-ben rögzített 230 ezer forintos havi illetmény százalékában határozza meg a további beosztásúak garantált keresetét. 2002-ben ez 245 ezer forint, amit az elfogadott költségvetés rögzít is. 1994-98 között a felsőoktatás területén a bérek 13,5 százalékot veszítettek értékükből, a Horn-kormány alatti jelentős visszaesést 1999-re sikerült pótolni. A polgári kormány az új bérrendszerrel jogilag is összekötötte a felsőoktatási oktatók és a tudományos kutatók bérét, amelynek többek között célja az is, hogy a fiatal oktatókat, kutatókat igyekezzünk megtartani a pályán, és természetesen - ami ennél még fontosabb - a tudományos kutatók méltatlanul alacsony fizetését igen jelentős mértékben megemelte, összefüggésben azzal a stratégiai céllal, hogy Magyarország jövője a magasan kvalifikált humán erőforrás. Az új bérrendszernek bizonyos kiegészítő elemei is bejöttek 2001-től. Ilyen a Békésy Györgyről elnevezett posztdoktori ösztöndíj, valamint az oktatói ösztöndíj szintjén a Széchenyi-ösztöndíj, amely tartalmát tekintve a korábbi állapothoz képest természetesen megváltozott.
E tekintetben tagadhatatlan, hogy vannak komoly teendőink, hiszen a felsőoktatásban a jövőt illetően a technikai segédszemélyzet és az adminisztrációs vonalon dolgozók bérrendezésére nagyobb figyelmet kell fordítani, hiszen az integrált, több karú egyetemekkel olyan nagy volumenű intézmények jöttek létre mind pénzügyi, mind egyéb anyagi forrásaikat tekintve, amelyek működtetése az igazgatás szintjén is szakképzett és elhivatott adminisztrációt igényel. Ebből a szempontból a közeljövő egyik legnagyobb feladata kétségtelenül ez lesz.
A kutatás és fejlesztés, amely a magyar gazdaság versenyképességének, az ország felemelkedésének kulcseleme és igen nagy vonatkozásban kapcsolódik a felsőoktatáshoz - hiszen a magyar tudományos kapacitás igen jelentős hányada a felsőoktatásban koncentrálódik -, nos, a kutatás és fejlesztés GDP-hez viszonyított aránya 1998-ban 0,7 százalék volt, 2000-2002-ben pedig 1,2 százalék; mintegy 54 milliárd forint többletforrás ment erre a területre. Ezen a tényen az sem változtat, hogy Jánosi György, az MSZP választmányának elnöke november 1-jén még úgy nyilatkozott, hogy a kormány a tudomány és a fejlesztés terén semmit nem tett le az asztalra.
A tények azonban, hölgyeim és uraim, makacs dolgok. De hát azt is el kell ismerni, hogy a tények tolakodó közelsége néha meggátolja a politikai célú koncepcióalkotást, és úgy tűnik, hogy Jánosi György e tekintetben a tényeket mellőzve állított olyan dolgokat, amelyeknek nincs valós alapjuk.
Ez annál is inkább megdöbbentő és meglepő, mert a Horn-kormány idején, amikor Jánosi úr államtitkár is volt éppen ezen a területen, ennél a tárcánál, szegedi akadémikusok nyílt levelet intéztek Horn Gyula akkori miniszterelnöknek, és arra kérték, hogy a privatizációs többletbevételből támogassa a kutatást és fejlesztést, de az akkori miniszterelnök még csak válaszra sem méltatta az akadémikus urakat.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A felsőoktatásnak jelentősen fejlődtek a nemzetközi kapcsolatai. Az európai programok keretében kiutazó magyar diákok száma 1998 óta megduplázódott.
Azt hiszem, csak egyetérteni lehet a felsőoktatás jövőre irányuló kiemelt céljaival. Egyet lehet érteni, és azt hiszem, mindenki számára támogatandóak lehetnek az egyes korosztályok szintjén a felsőoktatásban tanuló hallgatói létszám növelésére vonatkozó elképzelések és célok, valamint az, hogy a diákhitel rendszerének zavartalan működését a jövőben is fenn kell tartani, hogy a szociális ösztöndíjrendszert bővíteni kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és sorolhatnám még, hölgyeim és uraim, a célokat, amelyek, azt gondolom, mindenki számára támogathatóak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Többen szóba hozták a felsőoktatási béreket - kétségtelen, hogy számos igazságtartalma van. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a felsőoktatásban a bérek kérdése három vagy két évvel ezelőtt is még arról szólt, hogy a pályakezdő tanársegédi kör és a professzori kör közötti fizetéskülönbség hat-nyolcszoros arányt ért el azzal, hogy a garantált bérrendszerhez áttértünk. Nem azt mondom, hogy ez a világok netovábbja és a lehető legjobb megoldás; ez egy kezdő lépés.
Így viszont sikerült elérni azt, hogy nem nyílik tovább belül az olló, hanem egész egyszerűen szűkül az olló. Én ezt fontosnak tartom, már csak azért is, mert ha visszaemlékezünk arra, hogy itt, a Házban és a bizottságokban is az egyes parlamenti pártok hogyan viszonyultak ehhez a kérdéshez, kérem, össznépi egyetértés volt a tekintetben, hogy a legfontosabb feladat megtartani a felsőoktatásban az utánpótlást, a pályán tartani a fiatalokat. Ennek az egyik fontos vetülete az volt, hogy a bérek szintjén ilyen értelemben a nagyon kinyílott ollót próbáljuk zárni.
Tény és való, hogy egy garantált illetmény szintjén ez az, amit az állami költségvetés oldaláról lehet garantálni, a másik oldala az, hogy hogyan és mint viszonyul mindehhez a felsőoktatás. Ha megengedik, egyetlenegy példát hadd mondjak: érdekes módon az általam ismert felsőoktatási intézmények többségében nem arra fordították a belső meglévő forrásaik többségét, hogy, mondjuk, pluszdíjazásban részesítsenek akár kiemelkedő iskolateremtő professzorokat, hanem arra fordították, hogy a vezetői pótlékokat a lehető legmagasabb szinten állították be. Ez is egy hozzáállás.
Ilyenkor inkább azon kellene gondolkodnunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon amit egyetemi autonómiának is mondunk, annak a keretei hol kezdődnek, hol végződnek, van-e értelme erről beszélni; én azt gondolom, hogy igen.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány észrevételre szintén reagáljak. Részben Gyürk András már jó néhányat érintett, én csak azt szeretném ehhez kapcsolódóan még megjegyezni, hogy aki kicsit közelebbről látja a felsőoktatást - és itt Lévai Katalin képviselő asszonynak címzem a szavaimat -, az tudhatja azt is, hogy részben a diplomásoknál jelentkező munkanélküliség - ezt Kertész képviselő úr is felvetette - létezett egyébként korábban is, kétségtelenül van most is. Tehát innentől kezdve nem azt kell megnézni önmagában, vagy nem úgy kell megközelíteni, hogy ez mostantól van, kérem szépen, ez így nem stimmel. Onnan nézzük meg, hogy miért is van! Jó néhány esetben bizony az az oka, hogy olyan egyedüli szakokat választanak esetleg hallgatók, amelyek önmagukban - fogalmazzunk úgy - nem piacképesek; magyarán, nem tud utána vele mit kezdeni. Ez ügyben kétségtelenül igaz, ez a kormányzat elindult azon az úton - ennek elsősorban financiális vetületei vannak -, hogy a többszakos képzést próbálja forszírozni a felsőoktatási intézményekben. Azt is látni kell természetesen, hogy az egyetemre jelentkező fiatalok számára a könnyebb ellenállás irányába könnyebb elmozdulni és egy szakkal felvételizni, mintsem kettővel vagy nem tudom, mennyivel, de bizony ez olyan kérdéskör, aminek az oka nem igazából itt keresendő feltétlenül, és nem feltétlenül a mostani kormányzatnak címzendő kritika kell hogy legyen.
Azt mondta Lévai Katalin, hogy a legelesettebbeknek nem biztosítanak esélyeket a mostani körülmények. Szeretném azt gondolni, hogy ez pontosan ellenkező módon van, és szeretném azt gondolni, hogy Lévai Katalin nem jár kellően nyitott szemmel a világban, mert ha csak azt végignézi, hogy milyen pénzügyi lehetőségekhez tudnak hozzájutni a felsőoktatásban részt vevő hallgatók, én nem akarom még egyszer elsorolni, amit már jó néhány képviselőtársam ezelőtt megtett, de akkor bizony csak osztani és szorozni kellene, és rájönne, hogy a helyzet bizony sokkal jobb, mint volt, mondjuk, négy vagy öt évvel ezelőtt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Arról még nem is beszélve, hogy a tankönyvek áfamentességét is már megoldottuk.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bauer Tamás nagy és lendületes gesztusokkal alátámasztottan próbálta állítani azt, amit nagyon nehéz állítani, ugyanis én azt gondolom, olyan tartalmat próbál a mostani időszakra kivetíteni, ami akkor volt jellemző, amikor a Horn-kormány volt irányító pozícióban.
Ha megengedi, képviselő úr, én csak egyetlenegy dolgot említenék, és azt hiszem, ezzel elég sok mindent elárultam. Ön azt mondta, hogy a szegényektől átcsoportosítanánk a gazdagok felé. Képviselő úr, ha csak a minimálbért nézi, ha csak és kizárólag ennél az egyetlenegy példánál leragadunk, ön akkor is láthatja, hogy a 19 500 forint 2002-re 50 ezer forintra, közel a háromszorosára emelkedett. Mondja meg nekem, kérem, hogy az önök négy évében mikor volt ehhez hasonló jellegű, egyáltalán politikai akarat is! Egyszer sem volt!
Bazsa képviselő úr több mindent felvetett. Ha megengedi, én azt gondolom, a hallgatói normatívát önmagában kiragadni egy rendszerből nagyon szerencsétlen, merthogy a hallgatóknak adott juttatások egész vertikumát és spektrumát kell összevetni és az egészet szemlélni. Ebből mindig egy elemet ragad ki a képviselő úr, ez a hallgatói normatíva kérdése, minden másról szeret megfeledkezni. Én azt gondolom, ha ezt egyben nézzük, akkor a kép teljesen más lesz.
Azt mondja, hogy nem épül semmilyen épület, nincs felsőoktatási beruházás. Ha csak Debrecenben szétnézne, képviselő úr, azon az egyetemen, amelyen mind a ketten ott vagyunk, akkor igazán láthatná, hogy nem is egy területen, az egyetemnek már több campusában láthatóan folynak az építkezések, húzzák fel a falakat. Szóval, nem tudom, hogy igazából miről beszélünk. Én azt hiszem, szó szerint nemcsak arról beszélgetünk, hogy vannak-e milliárdok, mert ezek megfoghatóak, láthatóak malter, tégla, cement formájában, ott vannak, épülnek az épületek, tehát a tények valóban makacs dolgok. Arról beszéljünk, ami van, és ne arról, amit esetleg szeretnénk vagy nagyon nem szeretnénk látni. A tényekről beszéljünk - a tények pedig ezek!
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány észrevételem hadd legyen az elhangzottakkal kapcsolatosan. Bauer Tamás felvetésére csak annyit szeretnék mondani, hogy a társadalompolitika nem összekeverendő a szociálpolitikával, innentől kezdődően tehát nem feltétlenül abban kell csak gondolkodni, hogy halat adjunk mindig, hanem hálót is.
Innentől kezdődően szeretném Vojnik Máriának címezni a következőket. Vojnik Mária hivatkozott arra, hogy az előző kormány idején Szabolcs-Szatmár megyére vonatkozóan voltak mindenféle fejlesztési tervek. Azt szeretném mondani, hogy a Horn-kormánynak voltak tervei, az Orbán-kormány alatt meg voltak már tettek. (Bauer Tamás: Na!) Ha megnézné a képviselő asszony, hogy a Széchenyi-terven keresztül is például milyen típusú támogatások jutottak akár munkahelyteremtésre, kis- és középvállalkozások fejlesztésére, azt kell mondani - ebben nyilván az államtitkár úr még jobban meg tud majd engem erősíteni -, hogy az adott térségben a tényleges gazdasági szintnél is jóval fölötte vannak azok a támogatási összegek, amelyek oda kerültek. Kérem szépen, hogy ezt megint csak a helyén kezelje!
Bazsa képviselő úrnak kétségtelenül voltak felvetései a felsőoktatásra vonatkozóan, a lakhatási támogatást, sporttámogatást említette, amelyek nőttek, itt nyilván a mértéken lehet vitatkozni, hogy jó vagy nem jó. Egyetlenegy dologra szeretném csak felhívni a figyelmet. A lakhatási támogatás kérdése bizony az egyetemi, főiskolai vonalon kellő szélhámosságoknak is a melegágya, hiszen sokan csak bejelentkeznek a kollégiumba annak tudatában, hogy úgysem akarnak ott lakni, csak azért, hogy felvegyék. Ezt Bazsa képviselő úr mint egyetemi ember meg tudja erősíteni, ahogyan azt is említette, hogy három évig nem építettek az egyetemeken, és a nagy tömegek elhelyezésével kapcsolatosan komoly problémák voltak. Tény és való, én egyszer - ha szabad emlékezetébe idézni - meg is kérdeztem tőle, amikor még rektor volt, hogy árulja el, a Debreceni Egyetemen miért nem előadótermeket és szemináriumhelyiségeket építettek, hanem ehelyett egy hallgatói szórakoztató-központot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - 600 millió forintos beruházás volt a Horn-kormány idején.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem kívánom húzni az időt, csak megütötte a fülemet az, amit Szabó Zoltán úr mondott. Azt mondta, hogy anno a legmagasabb jövedelműektől vonták meg a családi pótlékot. Én emlékszem, hogy ez 20 ezer forint/fő jövedelemhatárnál volt megszabva. (Szabó Sándorné: 21 300 forint!) Kérem szépen, ha ön azt gondolja, hogy akkor ez a legmagasabb jövedelemhez tartozott, akkor valószínűleg végképp nem fogjuk egymás szavát érteni a jövőben sem, hiszen ön olyan úton jár, amire mi véletlenül sem akarunk rátévedni.
Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A felsőoktatás fejlesztésével kapcsolatos határozati előterjesztést, ha kézbe vesszük, akár a kormány által benyújtottat, akár amit Jánosi György és Bazsa György képviselők nyújtottak be, akkor a következőt állapíthatjuk meg ezekkel kapcsolatban. Az egyik az, hogy tulajdonképpen nagy és lényegretörően eltérő elvek azért itt nem fogalmazódnak meg. Magyarán: az a szemléletmód és az a politikai hozzáállás, ami, azt lehet mondani, talán éveken keresztül mégiscsak a felsőoktatással kapcsolatban többé-kevésbé, de a Házat jellemezte, most is fennáll, hangsúlybeli eltérések természetesen vannak, de ez nem baj. Azt gondolom, hogy ez így van rendjén, hiszen világos, hogy az egyes pártok programjai terén vannak nézetkülönbségek, és vannak hangsúlybeli eltérések. Tehát ilyen szempontból azt gondolom, hogy összességében azért nagyon is jó irányban haladunk, hiszen főbb vonulataiban eltérő gondolatiságot egyik sem fogalmaz meg.
Ami viszont mégis figyelemre méltó, az az, hogy a kormány-előterjesztésben bizony több a konkrétum. Több a konkrétum a tekintetben, hogy melyek azok a konkrét megvalósítandó célok, amelyek a közeljövő és a középjövő távlataiban valóban megoldandó feladatok, míg a Jánosi György és Bazsa György képviselő urak által jegyzett módosító javaslat általános, és - hogy is mondjam - szépen fogalmaz, kétségtelenül nagyon komoly stratégiai célokat tartalmaz, ellenben a stratégiai célok vonatkozásában az általánosítás szintjén marad, és a konkrét lebontásokkal adós marad. Ezt a kormányzati előterjesztés ilyen szempontból jobban megteszi.
Tehát azt gondolom, hogy amikor az Országgyűlés valamilyen témáról határozatot hoz, akkor célszerű, hogy számon kérhető is legyen, amit önök oly sokszor elő szoktak hozni. Akkor, kérem szépen, emellett kell letenni a garast, mi az, ami ilyen értelemben konkrét, és mi az, ami kevésbé konkrét, ez összevethető.
Tény és való, hogy sok folyamatot eltérően ítélünk meg. Tény és való az is, hogy e téren vitatkozni szoktunk. Ha megengedik a képviselő urak, akkor egypár dologra szeretnék reagálni, ami elhangzott. Egyetértek azzal, hogy az egyetemeken, főiskolákon belül a bérkérdés, különösen a nem oktatói dolgozók körében, rendezésre szorul, hiszen e tekintetben egy olyan nagy intézményi rendszeren belül, amely létrejött az integráció során, tény és való, hogy nem lehet dolgozni egy viszonylag alacsonyabban fizetett adminisztratív dolgozói körrel. Itt egy sokkal szakavatottabb és szakképzettebb hivatali gárdára van szükség.
Hozzáteszem azonnal, hogy ebben természetesen a felsőoktatási intézményeknek is megvan a maguk feladata, mert ha megnézzük azt, hogy jó néhány felsőoktatási intézményben annak a szakgárdának a hozzáértése, amely a napi adminisztrációt viszi, mennyire van helyén, bizony sok helyen nagyon jól van, és nagyon sok helyen meg találunk ezzel kapcsolatban komoly kifogásolnivalókat. E tekintetben tehát, amikor egyetemi autonómiáról beszélünk, én egyetértek ugyan azzal a felvetéssel, hogy célszerű bővíteni az egyetemek, főiskolák belső autonómiáját, csak akkor azt is tudjuk be, és azt is tegyük azonnal hozzá, és értsük hozzá, hogy ezeknek az intézményeknek bizony az autonómia nemcsak jog, hanem nagyon komoly kötelesség is, nagyon komoly felelősség is annak érdekében, hogy mit hogyan intéz, mit hogyan kezel a saját belső lehetőségein belül.
(20.10)
Ha megengedik, képviselő urak, csak emlékeztetnék arra, hogy amikor az integráció során létrejöttek a nagy egyetemek, akkor bizony tudomásom szerint az országban a felsőoktatási intézményekben mindenhol a tól-ig határon belül a lehetséges adható pótlékok szintjén az egyetemek és főiskolák bizony a vezetői tisztségeknél a legmagasabb adható pótlékokat vezették be a saját autonómiájukon belül. Én nem vitatom, hogy ez jogszerű, szó sincs róla; én csak azt akarom ezzel mondani, hogy amikor pénzfelhasználást és pénzhatékonyságot nézünk, ezt mind hozzá kell tenni, hogy az autonómia ezt is tartalmazza: jogokat és nagyon komoly felelősséget és nagyon komoly kötelességeket is természetesen. Ebben nem fogunk vitatkozni, azt hiszem, Bazsa képviselő úrral, hiszen mind a ketten kárhozatosnak és rossz dolognak tartottuk, hogy konkrétan a Debreceni Egyetem esetében kilenc rektorhelyettes is volt az integráció során. Tényleg egy nonszensz helyzet, mind a ketten egyetértettünk, hogy ez így, ahogy van, tarthatatlan és nem jó lépés, de lássuk be, hogy bizony ilyen érdekes, abszurd helyzeteket is tud produkálni a felsőoktatás a maga autonómiájára való hivatkozással, ami természetesen jogszerű. Úgyhogy amikor ilyen kérdéseket előveszünk, bizony azt kell látni, hogy a törvényhozónak meddig terjednek e tekintetben a lehetőségei, és hol kezdődik már az a határ, amit nem tudunk átlépni anélkül, hogy ne okoznánk jogsérelmet, ami az egyetemeket és a főiskolákat illeti.
Kifogásolják a szocialista képviselők az infrastrukturális fejlesztések kérdését. Ha csak az elmúlt egy évtizedre visszagondolunk, akkor is azt kell mondani, hogy nagyságrendjét tekintve ekkora nagyságrendű infrastrukturális fejlesztés a felsőoktatásban nem indult el, mint ami ebben a kormányzati ciklusban elindult. Tegyük hozzá, hogy szerencsére a gazdasági teljesítőképesség is jó alapot ad ehhez, de azért lássuk be, hogy ez olyan nagyságrend, amelyre bizony hosszú-hosszú évek óta a magyar felsőoktatásban nem volt példa.
Bazsa képviselő úr azt mondja, hogy három év alatt itt nem történt semmi. Elnézést kérek, én szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy amikor egy beruházás elindul - de gondolom, ezt kevésbé kell azoknak részletezni, akik maguk is voltak abban a helyzetben rektorként, hogy ezt jobban tudják -, annak van egy elég komoly tervezési meg engedélyezési szakasza, egy csomó egyeztetési szakasza, és lehetne szépen sorolni. Akkor, amikor a mostani beruházásoknak a tényleges kivitelezését próbáljuk elhelyezni időben is, látnunk kell, hogy 2000 januárjától vannak integrált egyetemek, és a mostani felsőoktatási fejlesztések stratégiáját már az integrált egyetemeknek kellett meghozni, azoknak kellett kialakítani. Úgyhogy innentől kezdődően, amikor az időt felemlegetjük, akkor úgy helyes és úgy korrekt, ha mindezt elhelyezzük abban a dimenzióban, amikor az összes tényezőt egyben látjuk, és akkor talán a kép is ilyen szempontból tisztább és egyéb mellékzöngéktől talán némileg megtisztítottabb lesz.
A hallgatói létszám növelése nem egy varázsdolog, ezzel egyetértek, viszont tény és való, hogy nagy az igény a felsőoktatásra, és az is tény és való, hogy ha ilyen szempontból nagy társadalmi szükséglet mutatkozik meg, akkor érdemes és célszerű ezt a politikának előmozdítani és az oktatáspolitikának ezt felkarolni. Innentől kezdődően pedig a hozzá kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés kétségtelenül lényeges dolog. Azt mondta a képviselő úr, hogy ez önmagában azért nem érdem, mert nagyon sok ebből az önköltséges. Tény és való, erre is nagy a kereslet, ezt el kell ismerni. Amit e téren a kormányzati politika eddig tudott tenni, azt gondolom, az sem kevés, mert korábban nem volt ilyen: például kiszámítható keretek közé tudtuk tenni a költségtérítési díjak ütemezését. Ha emlékeznek rá, éppen Révész Máriusz volt az a képviselőtársunk, aki beterjesztett egy ilyen javaslatot, hogy az utolsó egy vagy két esztendőben a képzést nyújtó intézmény önhatalmúlag hirtelenjében ne emelhesse meg az ilyenkor kérhető összegeket. Kiszámíthatóvá lehetett tenni, és azt gondolom, ez fontos dolog.
Vagy mondok egy másik példát: azoknak a fiataloknak, akik gyesen vagy gyeden vannak, nemcsak az első, hanem a további diploma megszerzése esetében is - sok esetben ezek a fiatalok költségtérítéses képzésben tudtak részt venni - ingyenes ez a képzés.
Én tehát azt hiszem, sikerült jó lépéseket megtenni. Nem azt mondom, hogy itt van a Kánaán, szó sincs róla, csak megtettük az első lépéseket abba az irányba, amiről azt gondoljuk, hogy talán jó. Én azt remélem, önök sem mondják erre, hogy ez rossz. Legföljebb azt mondhatjuk, hogy tegyünk további ilyen lépéseket a jövőben; azt hiszem, ez mindannyiunk közös érdeke, és ebben az irányban kell tájékozódni.
Összességében a Fidesz-frakció részéről az eredeti előterjesztést tartjuk megalapozottabbnak, jobbnak, több konkrétumot tartalmazónak, éppen ezért a Fidesz-frakció részéről ezt fogjuk támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tényleg nem a vitatkozás kedvéért, csak szeretnék azért pontosítani. Elismerem, hogy három évvel ezelőtt voltak tervek, de azt is tegyük hozzá, mert úgy vagyunk igazságosak, ha látjuk, hogy ezeknek a terveknek jó részét bizony át kellett dolgozni, át kellett tervezni, merthogy nem mindegyik volt bizony vagy a valósághoz szabott, vagy pedig jó néhány esetben arra is volt példa, hogy egyes képzési területeknek - elnézést kérek a kifejezésért - a maga sovinizmusa érvényesült, és nagyon komoly belső aránytalanságok voltak.
Tehát azért így helyes, ha látjuk azt tisztességesen, hogy a tervek végső elfogadási fázisuktól még messze álltak a három évvel ezelőtti állapotukban. Köszönöm.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Takács képviselő úr felvetéséhez kötődően, ha megengedi, képviselő úr, csak azt szeretném jelezni, hogy annak az esélye, hogy a versenyszféra és a tényleges egyetemi szféra bér szempontjából egymással paritásos helyzetbe kerüljön, kicsi, már csak azért is, mert a világ fejlett országainak a tapasztalatai sem erről szólnak. Ellenben az járható út, mert ezt máshol is járják a világon, és már Magyarországon is látható, hogy számos versenyágazat képviselője számára egyfajta presztízs is, önértékelés is, ha egyetemen is oktathat. Erre van már példa Magyarországon is, hála istennek, akár a közgazdász oldalt nézzük, akár a jogászképzést nézzük.
Amiben a mi közös feladatunk lehetne itt, az inkább az, hogy az akkreditációs feltételeket próbáljuk újragondolni, hogy feltétlenül azon akkreditációs elvárásokat kell-e számon kérni, mondjuk, attól a legfőbb ügyésztől, aki egy egyetemi képzésben is részt vesz, akár a tudományos oldalt nézve, mint egy főállásban lévő egyetemi professzortól. Érdemes végiggondolni, hogy az akkreditációs feltételeket ez ügyben hogy és mint gondoljuk át. Hogy nagyon világos, vegyi különbségeket tudjunk tenni, hogy ez ez a szféra, az az a szféra, annak az esélyét, nagy realitását, bevallom őszintén, a közeljövőt is tekintve nem látom, de természetesen érdemes közösen is gondolkodni arról, hogy mi lehet a jó megoldás. Köszönöm szépen.