Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, a kormány tagjait, miniszterelnök urat, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Török Zsolt és Hende Csaba jegyző urak lesznek segítségemre.

Kérem képviselőtársaimat, hogy ne mulasszák el csipkártyájuk használatát, és kérem, hogy a mobiltelefonok kikapcsolásáról gondoskodjanak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja az október 16-17-ei ülésnapokra Vadai Ágnes képviselő asszonyt és Szabó Lajos képviselő urat, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja Fodor Gábor képviselő urat, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja pedig Csapody Miklós képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. Kívánok a megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek megválasztásuk időtartamára sikeres munkát.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: "Közös dolgainkról" címmel. Öné a szó, miniszterelnök úr. (A Fidesz és a KDNP képviselői - dr. Navracsics Tibor és dr. Semjén Zsolt kivételével - elhagyják az üléstermet. - Moraj az MSZP soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen, házelnök asszony. Tisztelt Parlament! (Az elnök csenget.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Túl vagyunk két választáson, túl vagyunk jó néhány tüntetésen is, előttünk van még október 23-a megünneplése, amely, tudom, hogy nem kevés politikai érzékenységgel jár, de azt remélhetjük, hogy lassan minden visszakerül a normál kerékvágásba, és itt a Házban is elsősorban arról beszélhetünk, hogy milyen új jogszabályok, törvények megalkotásával alakítjuk át az ország hétköznapjait és életét.

Az ősz rendszeresen adó- és költségvetési vitától hangos. Az idei ősszel adótörvényeket érdemben nem tárgyalunk, azért nem tárgyalunk, mert a kormányváltást követően - a kiigazítási program részeként - azokat az adójog-változtatásokat, amelyeket szükségesnek gondolt a kormány megtenni, azokat megtettük. Ugyanakkor a költségvetés mellett lesznek más, az adóváltozások jelentőségével vetekedő egyéb törvényhozási cselekmények, ezek közül legfontosabbak azok a nagy átalakítások, amelyek például az egészségügyről szólnak.

Ami a költségvetést illeti, arról kívánom tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy az elmúlt napokban a költségvetés tervezésének folyamata intenzív kormányzati szakaszába lépett, és ahogyan kell, a költségvetést a törvényi előírásoknak megfelelően október 31-éig a parlamentnek be fogjuk nyújtani. Látva az előkészítő számokat, kötelességem most elmondani, hogy bizony költségvetési értelemben nagyon feszes, szigorú év vagy évek elé nézünk. Arra kértem a pénzügyminiszter urat és a Pénzügyminisztériumot, hogy ne csak 2007-et mutassuk be, hanem lássunk tovább is. Ez nem azt jelenti, hogy két-, három- vagy négyéves költségvetést készítünk abban az értelemben, hogy korlátoznánk vagy megvonnánk a törvényhozók jogát, hogy minden évben költségvetést tárgyaljanak, e tekintetben nem követünk egy korábbi, szerintünk nagyon rossz hagyományt, de igen, azt szeretnénk, hogy legyen kitekintése az Országgyűlésnek és az országnak is nemcsak a következő egy évre, hanem a következő három-négy évre is. Így aztán minden korábbi költségvetésnél mélyebben fogjuk bemutatni a következő évet követő időszak költségvetési, államháztartási folyamatait is, annak érdekében, hogy jó előre fel lehessen készülni a következő évekre, kiszámíthatóbb legyen az államháztartás, kiszámíthatóbb legyen a költségvetés.

Jól tudja az Országgyűlés, hogy benyújtottuk, elkészítettük ezt a bonyolult nevű konvergenciaprogramot. A konvergenciaprogramban azt foglaltuk össze, hogy a Magyar Köztársaság közpénzügyei hogyan fognak igazodni az Európai Unióban általában elvártakhoz, viszonylag alacsony, nullához közelítő államháztartási hiánnyal, alacsony inflációval, csökkenő államadóssági rátával. Úgy készül a költségvetés, hogy ennek a konvergenciaprogramnak, ennek a többéves programnak feleljen meg a legelső évben, 2007-ben és azt követően is. Azaz, amikor azt mondjuk ebben a többéves programban például, hogy a következő évben az államháztartás - amelyben a költségvetés is benne van, az önkormányzatok is benne vannak, benne vannak az elkülönített alapok is - minden száz forintból, amit bevételként megkap, 106 forint 80 fillért fog elkölteni úgynevezett eredményelszámolási rendszerben, az bizony pont azt a 6,8 százalékos hiányt mutatja, amit a következő évre mi előre becsültünk. Az azt követő évben pedig ugyanez a szám már 2,5 százalékponttal kevesebb lesz, 4,3 százalékos hiány.

Természetesen soha nem gondolnám azt, hogy a mi választóink, a magyar emberek, amikor költségvetésről, az országról beszélnek, akkor a legfontosabb kérdés, hogy mennyi a hiány - épp ez is az egyik legnagyobb kihívás, ami egy kormánnyal szemben áll -, merthogy az embereket hétköznapjaikban a közpénzügyeknek ez a bonyolult világa nem nagyon érdekli, ez olyan messze van tőlük, hogy azt mondják, örülök én annak, ha az én saját magánéletem rendben van, a közpénzügyekkel pedig foglalkozzanak azok, akiknek ez a dolga, a kormány meg a parlament. Az elmúlt évek, talán éppen azért is, mert ismertük, hogy Magyarországon a közpénzügyekkel való foglalkozás legfeljebb csak a szűk, politika iránt érdeklődők sajátja, ezért túlságosan is sokszor tettünk engedményeket mi magunk is, hogy könnyebbé tegyük a hétköznapi életet akár azon az áron is, hogy közpénzügyeinkben egyre kevésbé gyakoroltuk a felelős politikusi magatartás minden erényét. Mai gondjaink, bajaink nem kis része ebből származik. Azt tudom mondani, ha nem is hét szűk esztendő, de két szűk esztendő bizonyosan vár ránk az államháztartás területén.

Látva, hogy a tárcák milyen igényeket nyújtottak be a pénzügyminiszter úrnak, azt tudom mondani, hogy a lehetséges mozgástér a költségvetési alaptervezést követően éppen egy nagyságrenddel kisebb, mint amennyi pénzt a tárcák szeretnének. Hogy mondjak egy számot: amikor összeadtuk, hogy a tárcák a nekik adott tervezési előirányzathoz képest még mennyi pénzt szeretnének kapni, akkor nagyságrendben olyan 300 milliárd forintot kaptunk, amennyivel többet szeretnének költeni, mint amennyi pénzt mi nekik előre tervezési irányszámként megadtunk. Miközben a kormány mozgástere ahhoz, hogy ezt a bizonyos 6,8 százalékos hiányt tartsa, ennek körülbelül a tizede, 30 milliárd.

(13.10)

Ezért egészen biztosan a miniszter kollégák azzal fognak szembesülni, hogy át kell tervezni, át kell alakítani a maguk költségvetési fejezetét, mert bizony 30 milliárd forintból 300 milliárdot nem lehet majd teljesíteni. Márpedig arra a kormányfő semmiképpen - és azt hiszem, hogy a kormány együttesen sem mint politikai testület - nem lesz hajlandó, hogy bármilyen ponton is megszegje azt a korábbi közös vállalást vagy ígéretet, hogy igen, olyan állapotot teremtünk Magyarországon, amelyre alapvetően a közpénzügyekben az egyensúlytartás vagy az arra való törekvés a megadott program szerint jellemző.

A kormány ezen a héten tárgyalja első olvasatban ezt a költségvetést, holnapután, ezt követően még a parlamentnek történő benyújtás előtt kezdődik az érdekegyeztetésnek, a társadalmi párbeszédnek különböző intézményi és intézményen kívüli formája és tartalma. Azt reméljük, hogy mire a költségvetést benyújtja a parlamentnek az Országgyűlés, addigra nagyon sokaknak már ismerni fogjuk a véleményét, és ahol lehet, ott természetesen figyelembe is fogjuk venni. Amire nem lesz hajlandó a kormány, mert nem lehet hajlandó, hogy a rendelkezésre álló kereteken túl tervezze a költségvetést.

Ami az egészségügyet illeti, hiszen amikor ez a kormány hivatalba lépett, azt mondta, hogy van jó néhány nagy terület, ahol átfogó átalakítást kíván kezdeményezni, ezek körében azt mondtuk, hogy ilyen a közigazgatás, ilyen az egészségügy, indul a felsőoktatás reformjának, átalakításának második szakasza, és bizony ebben a négyéves ciklusban kell majd a nyugdíjrendszerünk sokfajta kérdését újra feltenni magunknak és arra helyes választ is adni. Hát, feladat mint a tenger, mondhatnám, ezen feladatok közül talán az egyik legvaskosabb, legbonyolultabb az egészségügy átalakítása.

Önök jól tudják, hogy bele is tört minden kormány bicskája ebbe a feladatba az előző években, kisebb-nagyobb igazításokon túl a rendszer igazi nagy dilemmáit, kérdéseit senki nem merte magának föltenni. Magánemberként azt tudom mondani, hogy bizonyos értelemben nem is csoda, nem csoda, mert olyan mély emberi dilemmák sokasága kerül asztalra, ha valaki az egészségügyi rendszerhez hozzányúl, hogy nem véletlen, hogy inkább menekülni próbálnak politikusok is, szakértők is sokszor ettől a kérdéstől, és magunk között szólva, amíg a kényszer nem viszi rá az embert, addig húzódozik mindenki a feladattól.

Éppen az egészségügyi reform kapcsán nagyon is világos, hogy talán az sem véletlen, hogy ez a kormány már nem tudta azt mondani, hogy elhalasztom a feladatokat, mert nem egyszerűen csak igazságtalan a rendszer, nem egyszerűen csak nagyon sok túl rossz kompromisszummal működik, hanem - muszáj kimondanom - a rendszer mai állapotában pénzügyileg sem fenntartható.

Elég, ha arra gondolunk, hogy hány és hány kórház vitatkozott mostanában az egészségügyi miniszterrel, hogy bizony az a pénz, ami neki van, az nem elég, hogy hány és hány szakma írt petíciót, levelet vagy éppenséggel tiltakozott más formában ugyancsak az egészségügyi miniszternél, hogy ő több pénzt szeretne. Közben muszáj önöknek megmondanom, hogy - látva a költségvetés jelenlegi állapotát - egészen biztosan a következő évben sem lesz több közforrás az egészségügyre, mint amennyi idén volt, miközben a következő évben ráadásul egy 6 százalék körüli inflációval is szembenézünk. Azaz még ha ugyanannyi lenne is a költségvetésből biztosítható közforrás az egészségügy számára, még akkor is kevesebbet érne jövőre az a pénz. Nade, hogyha már idén is viták kereszttüzében áll az egészségügy, benne maga a miniszter is, akkor el lehet képzelni, hogy a következő évben változtatás nélkül hány és hány vita lenne.

De az is igaz persze, hogy a mi választóinkat, a magyar polgárok többségét nem ez nyomasztja igazából, mert ők keveset éreznek közvetlenül ebből - hát, ha nincsen pénz, majd valahogyan megoldja a kormány. Azt, hogy ezt valahonnan adóból kell vagy majd hitelből kell finanszírozni, ezt ők közvetlenül nem látják. Ezt a szakértők meg talán a politikustársak látják, de ha nekik meg nincsen közvetlen felelősségük, mondjuk, például az ellenzéknek, akkor ők ezzel - hogy mondjam - nem nagyon foglalkoznak, akkor azt mondja, hogy csak több pénzt kell adni. Csak több pénzzel önmagában sem oldható meg ugyanakkor jó néhány gond és baj.

Nagyon büszkék vagyunk arra a szerzett jogunkra, hogy szabad orvosválasztás van. De pontosan tudjuk, hogy az emberek túlnyomó többsége számára ez semmit nem jelent: a faluban egyetlenegy körzeti orvos van, a körzeti orvos általában a szomszédos városkába utalja be az embert, és nincsen szabad orvosválasztás e tekintetben. Nem igaz ez már annyira jó néhányakra, de ez nem az átlagos magyar embert, választót érinti.

Ha valakinek van kapcsolata, akkor ott már van szabad orvosválasztás. Ha valaki nagyvárosban lakik, ott is van szabad orvosválasztás, ráadásul akik ezt megtehetik, nyilván a lehető legjobb minőségre törekednek, az ő jobb minőségű ellátásuknak aztán a költségét, a ráfordítását pedig kifizettetik az egésszel. Furcsa módon az történik, hogy szabad orvosválasztásról beszélünk mint általános, mindegyikünket illető jogról, de amikor megnézzük a hétköznapokat, kiderül, hogy ez csak a nagyvárosokban élők és ráadásul a felső tíz- vagy százezerhez tartozóknak az előjogát jelenti. Szembe merünk-e ezzel nézni? Szembe merünk-e azzal nézni, hogy itt egy előjoggal kellene leszámolni, hogy ne legyenek egyenlők meg még egyenlőbbek?

Nem elég erről beszélni, hozzá kell nyúlni; hogy van olyan megye, amelynek ugyan kisebb a lakosságszáma, mint egy tőle 150-200 kilométerrel arrébb fekvő megyének, de egészségügyi ellátó intézményeinek száma, kórházainak száma messze meghaladja, mondjuk, egy tiszántúli megyében ott lévő egészségügyi ellátó intézményt. Ez nem kórházbezárást jelent, mert közkeletű szóval erről szoktunk beszélni. Ez azt jelenti, hogy olyan, az intézményrendszer egészét érintő fejlesztési programot kell a kormánynak elkészíteni, amely azt mondja valamennyi polgárnak, hogy nem vagy kevésbé fontos, mint az, aki, mondjuk, egy egészségügyi ellátás szempontjából előrébb járó dunántúli megyében született. Hogy ez egyébként nagyon nehéz és bonyolult? Hát persze! Hát ki az, aki ezt szereti?

Sokan azt mondják, hogy az egészségügy nem üzlet, erről még népszavazás is volt mostanában. Igen ám, de mit mondjunk azoknak a gyógyszerszállítóknak, akik számára nemcsak hogy üzlet, hanem életük legnagyobb üzlete? Hogy a világ leggazdagabb, legjobban prosperáló vállalatai körében gyógyszergyártók sokaságát találjuk meg, hogy aki csak belenéz az esti televízió-műsorokba, azt látja, hogy gyógyszergyártók sokasága költ hihetetlenül sok pénzt reklámra, vagy aki ismeri a magyar egészségügy hétköznapjait, tudja, hogy látogatók, orvoslátogatók sokaságát alkalmazzák annak érdekében, hogy megváltoztassák a gyógyszerfelírási szabályokat orvosok, vagy elfogadtassák éppen ezt a gyakorlatot a betegekkel.

Aki már látta, hogy hogyan épül fel egy kórház, nemrég adtuk át Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat vagy tízmilliárd forintért, és találkozott már egészségügyi beszállítókkal, az azt mondja, hogy dehogynem nagy üzlet az egészségügy, nagyon sokaknak nagy üzlet, több mint ezermilliárd forintot költ rá Magyarországon csak az államháztartás erre.

Aki azt állítja, hogy nem üzlet az egészségügy, az egyébként nagyon számító módon arra a közös élményünkre akar - becsapva valamennyiünk ítéletét - utalni, hogy egyébként tudjuk, az egészségünkért majdnem megtennénk mindent, van egy pont, amikor szinte semmi sem számít, hogy a megbomlott egészségünket helyreállítsuk.

(13.20)

Itt egyszerre van két dolog egymás mellett: az üzleti egészségügy és a valamennyiünk közkincsét képező egészségügy, ami nemcsak magánjószág, az közjószág is. Egy nemzet egészségügyi állapota a nemzet vagyonának a része, ez is igaz. Hogyan fér meg a kettő dolog egymás mellett: az üzleti alapon működő egészségügy és a közös társadalmi jószágunkként működő egészségügy? Ez a legnagyobb kérdés, amit nem tettek fel az elmúlt tizenegynéhány évben, részproblémákkal foglalkoztunk csak. Erre az a válasz, hogy a biztosításalapú egészségügy lehet az, ami közvetít e két különböző arculatú egészségügy között, kiszámítható viszonyokat tartalmazva. De ha biztosítási viszonyok vannak, akkor mindenkinek biztosítottnak kell lenni, és meg kell mondani, hogy kinek mi jár. És nem az jár, amit magának ki tud lobbizni, hanem az, amit előre rögzítettünk, és akkor nem maradnak fent monopóliumok egyik oldalon sem, azt hiszem, sem a szolgáltatást nyújtó oldalán, sem az igénybevevő oldalán, hanem egyenlőség alapján teremtjük újra a viszonyokat.

Ez nagyon sokaknak nem tetszik, látom. Azt sem állítom, hogy jó néhány esetben a kritika nem jogos. Ilyen-olyan módon nyilvánvalóan szemére vethető az új rendszernek ez a fogyatékossága, de a rendszer alapja: nyugalmat, rendet, kiszámíthatóságot teremteni, és élni azzal a felelősséggel, hogy közben pedig itt van nagyjából 1100 milliárd forintunk közpénz egy évben - nagyjából mondom, ez nem a következő évi költségvetési szám -, és ebbe bele kell férni, mert aki olyan rendszert csinál, amely folyamatosan túlfut ezen, az a jövő generációjára fogja átterhelni a ma gondjainak, bajainak a megoldását.

Tudom én, hogy nem szeretik a gyógyszerészek közül sokan, hogy azt mondjuk, hogy bizonyos gyógyszereket lehessen kapni szabályozott, ellenőrzött módon, kiválasztott módon nem patikákban is. Tudom én, de mi itt a fontosabb: a gyógyszerésznek az érdeke vagy a gyógyszert vásárlónak az érdeke? Ha fejfájás van, ha hőemelkedés miatt kell rohanni, akkor ne kelljen sorban állni, és extrapénzt fizetni egy ügyeleti patikánál. Meg kell hallgatni a gyógyszerészeket, és azt gondolom, akkor járunk el helyesen, ha érdemi párbeszéd van, mondom ezt a miniszter úrnak is. Nem elég elmondani nekik, hogy mit gondolunk, meg is kell őket hallgatni, mert ebből lesz párbeszéd. De az az alapkérdés, hogy harminc-negyven hatóanyag és/vagy gyógyszer, ennél talán több is, különböző helyeken megvásárolható legyen, hiszen - azt hiszem, nem mondhatok gyógyszerneveket, mert abból mindenfajta gond és baj lenne, de - a legegyszerűbb fájdalomcsillapítót, a legegyszerűbb lázcsillapítót most is úgy vesszük meg a gyógyszertárban, hogy senki egyetlenegy szót nem tesz hozzá, hiszen megtanultuk, része közös kultúránknak, hogy tudjuk, hogyan kell bevenni egy fejfájás-csillapítót.

Ezernyi vita van vizitdíjtól kezdve addig, hogy hogyan lehet majd a rehabilitációban a rokkantnyugdíj nagy-nagy terhétől szenvedőket kezelni. Ez mind nagyon izgalmas és mind nagyon nehéz dolog, de ha nem állunk neki, ha nem vállaljuk ezt a vitát, akkor Magyarországon a következő években is csak azzal fogunk szembenézni, hogy az ország nem megy előre, hanem nagyon felszínes, buta vitáink ölnek meg bennünket. Nehéz reformokat bevezetni, de muszáj; nem magunk miatt, hanem az ország miatt és a gyermekeink miatt, azért, hogy ebben az országban rend legyen és kiszámíthatóság. Hát, ezért tesszük a dolgunkat.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. A miniszterelnök úr felszólalására frakciónként öt-öt perces időkeretben van lehetőség reagálni.

Navracsics Tibor frakcióvezető urat illeti elsőként a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Jól ismert gondolatokat hallhattunk már, hiszen sokszor hallottuk ezeket a mondatokat, nevezhetjük éppenséggel hangkonzervnek is őket, hiszen az elmúlt négy hónapban, amióta ez a kormány megkezdte a működését, azóta rendszerint ugyanezeket a gondolatokat halljuk viszont. Ugyanezeket a gondolatokat halljuk viszont úgy, hogy tetteket nem látunk azóta sem; elképzeléseket lehet hallani, válságokat lehet látni, válságjelenségeket lehet látni. Azt lehet látni, hogy az a miniszterelnök, aki áprilisban azzal kampányolt, hogy azért szeretne bizalmat kapni, mert akkor már április 24-én nagy ívű reformokat vezet be, és lendületből folytatja a kormányzást, nem folytatja a kormányzást, nem tesz semmit, nem készülnek el anyagok. Most már minisztériumi dolgozók panaszkodnak arról, hogy áll az államigazgatás, teljes a fejetlenség, nem működik az államgépezet; nemcsak nekünk. Ha csak nekünk panaszkodnának, az még alátámasztaná Gyurcsány Ferenc korábbi rémálmait bizonyos árnyékállamokról, és arról, hogy a Fidesz hogyan telepíti be titkosügynökeit az államigazgatás gépezetébe, de a sajtónak panaszkodnak, mert nyilvánosságra akarják hozni most már elégedetlenségüket.

Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, jelen időszakban egy kormánynak három alapvető feladata van, amit meg kell teremteni sürgősen a közeljövőben: a stabil költségvetést, az államigazgatás stabil működését és a közszolgáltatások stabil üzemelését kell biztosítani. A stabil költségvetés tűnhet az első és legfontosabb feladatnak, hiszen a 2007-es költségvetés vitája napokon belül itt, a Házon belül is felszínre fogja hozni az esetleges ellenérveket, meg fogjuk vitatni, ki hogyan látja a 2007-es évet. Ajánlom a kormányoldal figyelmébe a már május óta, korábban önök által sem ellenzett intézményünket, a költségvetési tanácsot, ott van most is az előterjesztés. Az önök által olyannyira óhajtott szigorú költségvetési politika egyik legbiztosabb, legfüggetlenebb intézménye lenne a költségvetési tanács, amelyet ha méltóztatnának komolyan venni, adott esetben támogatnának is a választási kampányban tett kijelentéseikhez híven, akkor talán előre tudnánk lépni a költségvetési politika szigorításában és fegyelmezettségének betartásában.

Ajánlom figyelmükbe a miniszterek anyagi felelősségét a költségvetési irányzat túllépéséért, amely, akárcsak a gazdasági életben bevett megoldások szerint, úgy gondoljuk, hogy az eddigieknél szigorúbban tudná érvényesíteni a költségvetési előirányzatokat. Mindannyiunknak, azt hiszem, az a célja, hogy egy egyensúly közeli költségvetés legyen a jövő időszakban már a domináns; amikor költségvetést alkotunk meg, akkor nagyjából a bevételek és a kiadások egyensúlyban legyenek. Ehhez azonban szükség van ahhoz, hogy az államigazgatás stabilan működjön, szükség van arra, hogy a minisztériumok átalakítása, amit elkezdtek öt hónappal ezelőtt, végre befejeződjön, lehessen már tudni, hogy melyik köztisztviselő hol dolgozik, melyik feladatkör hova tartozik, és az adott jogalkotási feladatokat is éppen melyik minisztériumnak kell ellátnia.

De jó lenne tudni például azt is, hogy a konvergenciaprogram végrehajtása kapcsán a konvergenciatanács kap-e valami feladatot, egyáltalán a konvergenciatanács létezik-e még vagy már megszűnt, illetve mik lesznek a jövőben a hatáskörei. Jó lenne tudni azt, hogy az államigazgatás valóban igényt tart-e a társadalmi párbeszédre. A napokban hallottuk, hogy a II. nemzeti fejlesztési terv operatív programjainak a társadalmi vitája már meg is kezdődik, úgy, hogy csak holnap lesz a parlamentben magának a nemzeti fejlesztési terv II-nek az általános vitája, vagyis önök úgy kezdik el az operatív programok vitáját már a társadalmi párbeszéd keretében, hogy igazán az ellenzékkel vagy más politikai pártokkal még meg sem vitatták az NFT II-t, illetve annak célkitűzéseit. Tudjuk, hogy az lesz majd az ellenérv, hogy már nincsen idő arra, hogy bármit is átalakítsanak benne.

És szükség van stabil közszolgáltatásokra. Arra kérem önöket, amikor az elképzeléseiket megfogalmazzák, ne az országot szabják a kormányzati elképzelésekhez, hanem ha lehet, a kormányzati elképzeléseket az ország adottságaihoz. Ez egy aprófalvas ország, vannak olyan területek, ahol kimondottan jellemző az aprófalvas településtípus. Ne vonják össze ezeket a falvakat, ne vonják el onnan a közszolgáltatásokat (Az elnök csenget.), ne zárják be a kórházakat a posták és az iskolák mintájára!

Köszönöm szépen a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Semjén Zsolt frakcióvezető úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr, öné a szó.

(13.30)

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Gyurcsány Ferenc úr elmondta a költségvetési beszédének, illetve Molnár Lajos miniszter úr költségvetési beszédének a felvezetését, elmondta a százszor hallott paneleket, amiben egyetlenegy új elem nem volt. Ennél még talán az is érdekesebb lett volna, ha ifjúkori verseiből olvas fel szemelvényeket. (Kuncze Gábor hangosan felnevet. - Derültség a kormánypártok soraiban. - Horn Gábor: Tréfás!) Felajánlom a pohár vizemet, ha Kuncze Gábor rosszul érzi magát. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget. - Horn Gábor: Egyszerűen csak tréfás volt! - Dr. Eörsi Mátyás: Én élnék vele! - Derültség. - Dr. Semjén Zsolt dr. Eörsi Mátyás felé emeli poharát: Tessék!)

ELNÖK: Képviselőtársaim! (Csenget.)

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Mindazonáltal három reflexiót megkockáztatnék. Szó volt itt a költségvetés kiszámíthatóságáról. Igen ám, csak itt az a helyzet, hogy önök az előző ciklus végén például törvényben mondták ki az adócsökkentést, holott tudván tudták, hogy nem akarják és nem is tudnak adócsökkentést megvalósítani. Ezek után hogy lehet kiszámíthatóságról beszélni? Ezek után ki hihet önöknek?

A második: szó volt itt a két szűk vagy ki tudja, hány szűk esztendőről, a költségvetés kiszivárgott ijesztő számairól. Mindez egy fokkal kevésbé lenne hiteltelen, ha azzal kezdte volna Gyurcsány úr, hogy minderre azért van szükség, mert önök válságba sodorták az országot.

A harmadik pedig: azzal kezdte Gyurcsány Ferenc a hozzászólását, beszédét, hogy azt szeretné, hogy visszatérjenek a dolgok a normál kerékvágásba. Az a helyzet, hogy ennek egyetlenegy akadálya van: az ön személye.

Köszönöm. (Dr. Navracsics Tibor tapsol. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Haha! - Tévedni tetszik!)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky András frakcióvezető-helyettes úr következik, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. (Folyamatos zaj. - Csenget.) Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Gondolom, lassan megnyugszanak a kedélyek is itt a Házban. Gondolom, abban egyetértünk, hogy abban, hogy a mai magyar államháztartás, a költségvetés, a politika légköre ebbe az állapotba jutott, azért alapvetően önöknek van felelőssége. Ezt leszögezhetjük, nem lehet azt mondani, hogy ez túlzó állítás.

Abban is egyet kell értsünk - hisz a miniszterelnök úr napirend előtti mondandójának nagyobbik részét az egészségügy töltötte ki -, hogy az egészségügy valóban válságban van; anyagi és morális válságban van. Abban már nem értünk egyet, miniszterelnök úr, hogy az állampolgárokat, a választópolgárokat nem érdekli ez az ügy, hisz az orvosi rendelőkben, kórházakban nap mint nap szembesülnek a hiánygazdasággal, szembesülnek azzal, hogy bizonyos - szakmailag lehet, hogy indokolhatóan halasztható, de egyébként ez csak a későbbiek folyamán derül ki - kezelésekhez nem jutnak hozzá, diagnosztikus vizsgálatokhoz nem jutnak hozzá, növekednek a várólisták.

Miniszterelnök Úr! Ön a magánéletében kiváló gazdasági szakember, eredményeket ért el. Bizonyára, amikor az ezzel kapcsolatos tevékenységét kezdte, nem azzal kezdte, hogy amikor egy rosszul működő üzemet átalakított, akkor pénzt vont ki a rendszerből, hanem bizony pénzt rakott bele a rendszerbe, hogy hatékonyabb működtetést tudjon kialakítani.

Nem reform az, miniszterelnök úr, hogy egyik pillanatról a másikra azt mondjuk az intézményeinknek, hogy a mai naptól kezdve 15-18-20 százalékkal, attól függően, hogy az előző évben milyen teljesítményt tettek, kevesebb pénzből kell ugyanazt az ellátást biztosítani. Ez nem reform, ez arra jó, hogy a meglévő szakmai tartalmat csökkentsék, és ezzel a színvonalat szintén csökkentsék.

Miniszterelnök Úr! Itt az üzlet és a közszolgálat közös eredőjeként ön a biztosítási alapot nevezte meg, így van. Figyelmébe ajánlom: 1991-ben ez a parlament fogadott el egy országgyűlési határozati javaslatot, amely kimondta, hogy biztosítási alapon kell működjön a továbbiak folyamán az egészségügy, és amely kimondta, az akkori, de az azt követő kormányoknak is feladatul szabta, hogy ennek az alkotmányjogi feltételeit is teremtse meg. Nagyon kérem a miniszterelnök urat - ha most idefigyel, és nem elmélyülten olvas (Gyurcsány Ferenc dr. Csáky András felé: Figyelek!) -, tanulmányozza azt az országgyűlési határozati javaslatot, ugyanis ez az alap.

Ebben is egyetértünk. Csak akkor, amikor korábban önök bejelentették, hogy mindenki mögött legyen járulékfizető, bejelentették az egyéni számlákat, azt mondták, hogy 2007. január 1-jével indul a rendszer, egyetértettünk. És most mit olvasunk? Nem indul 2007. január 1-jével, majd talán 2008. január 1-jével. Nyilvánvalóan ez egy macerásabb dolog, de szerintem inkább ebbe az irányba kellene menni, nem fűnyíróelvszerűen megsarcolni az egészségügyi intézményeket. Hiszen, miniszterelnök úr, ha ez a metódus folytatódik, nemhogy szerkezetváltozás nem következik be, ez a meglévő rossz struktúra fog bemerevedni, és a későbbiek folyamán sokkal nagyobb károkat okoz.

Nagyon érzékeny pont a gyógyszerforgalmazás kérdésköre. Miniszterelnök úr, van jogalkotási törvénye Magyarországnak, ami kétharmados törvény, ami tételesen leírja, hogy egy törvény előkészítését hogy kell végezni, ezt önök súlyosan megsértették ezzel kapcsolatban. Gondolom, engem nem fognak megfeddni, hogy a Ház előtt lévő törvényjavaslatról ejtek néhány szót, ha a miniszterelnök úr megengedte magának ezt. Kétségeink vannak, hogy az európai uniós jogokkal harmonizál-e az ezzel kapcsolatos jogszabály, de ezt a vitát lefolytatjuk, az erre illetékes szervek ezzel kapcsolatban megmondják a véleményüket.

Mennyiben része a rendszer átalakításának az, hogy meglévő köztestületeket szétvernek? Ezt senki nem tudja nekem megmondani. Jól működő köztestületeket! Mennyiben része az átalakításnak az, amikor a világ minden táján jóformán elég az internetre rámenni, ezzel kapcsolatos cikkeket olvasni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a gyógyszerforgalmazás liberalizálásának egészségügyi negatív hatását...

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): ...hozzuk fel, akkor önök ezt erőltetik? Ez nem átalakítás (Az elnök csenget.), ez kapkodás, ami hihetetlenül nagy károkat okoz.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban. - Dr. Navracsics Tibor és dr. Semjén Zsolt tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr! (Dr. Géczi József Alajos a KDNP padsoraiban foglal helyet.)

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr két különböző, de egyébként egymással összefüggő kérdésről szólt. Az egyik a jövő évi költségvetés, az államháztartás helyzete, a másik pedig az egészségügy átalakítása.

Azért merem mondani, hogy a kettő egymással szorosan összefügg, mert a mondanivalónak az a lényege, hogy a jövő évben is és még az utána következő évben is, sőt lehet, hogy utána is nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a költségvetés megbomlott egyensúlyát helyreállítsuk, és ez még kevés, de ráadásul erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy azután pedig ez az egyensúly a későbbiek során fenntartható legyen. E miatt a fenntartható egyensúly miatt van szükség szerintünk, liberálisok szerint is a közigazgatásban, az önkormányzati igazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban vagy akár az adórendszer területén a különböző, eddig mindig halasztott és megítélésünk szerint most már tovább nem halasztható átalakításokra. Lényegében ezt számtalanszor elmondtuk már, ez az, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati szerepet, kormányzati feladatot vállalt.

Ráadásul, erről is többször volt már szó, miniszterelnök úr is többször hivatkozott rá: egész egyszerűen a mi megítélésünk szerint is eljutottunk odáig, hogy szemléletváltásra van szükség, nemcsak a politikában, hanem a magyar társadalom egészében. Ha költségvetésről van szó, akkor azt kell belátnunk végre, hogy az én pénzem, az a mi pénzünk, ha valamilyen módon a közzel kapcsolatba kerülök, akár adófizetőként, akár pedig olyanként, aki támogatást kap adott esetben a költségvetésből. És pontosan ez a költségvetési pénzzel, a mi pénzünkkel való felelős gazdálkodás az, ami az elmúlt időszakban többször megbicsaklott; igaza van annak, aki azt mondja, hogy az elmúlt négy évben nagyon erősen, meg annak is igaza van, aki azt mondja, hogy meg az azt megelőző években is.

(13.40)

Ahhoz viszont, hogy ezzel a gyakorlattal képesek legyünk szakítani, szükség van annak a belátására, hogy ha egy társadalmi csoportot egy adott intézkedéssorozat sért, akkor lehet, hogy annak viszont egyébként nagyon sok haszonélvezője van, akiknek adott esetben a hangját nem halljuk. Így van ez az egészségügy esetében is, ahol folyamatos vita van arról, hogy rossz a helyzet az egészségügyben, valamit tenni kellene, ugyanakkor viszont másrészt rendre hiányoznak azok a programok, vagy hiányzik a bátorság, amelyek segítségével ezen a helyzeten változtatni lehetne, úrrá lehetne lenni.

Hallom, hogy problémák vannak, hogy kevés a pénz a magyar egészségügyben. Helyes, csak persze a helyzet igazán az, hogy ma még a különböző reformintézkedéseknek semmilyen hatásuk nincsen. Vagyis mindazok a problémák, amelyekkel ma a magyar egészségügyben szembe kell nézniük, a jelenlegi, megváltoztatandó rendszernek a hibái, és pont azért kell ezeket a rendszereket megváltoztatni, mert íme, így vezetnek el a működésképtelenség határára. Elhangzik ugyan, hogy kevesebb a pénz, de mihez képest, tisztelt képviselőtársaim? Ugyanis a beszedett járulékokon bőven felül, több száz milliárd forinttal felül költ a költségvetés az egészségügyre, vagyis maradhatunk abban, hogy amennyit járulék formájában befizetünk, abból a jelenlegi szerkezetben lévő egészségügy nem működtethető.

Lehet azt mondani, hogy az átalakításhoz először pénzt kell beletenni, csakhogy hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az előző négyéves kormányzati ciklusban több száz milliárd forintot tettünk be többletként a magyar egészségügybe, attól az semmilyen módon nem lett jobb, semmilyen módon nem változott meg, ebbe a feneketlen kútba pénzt változtatások nélkül betenni nem érdemes, ezért kell érdemi vitákat folytatni az átalakítás, az átalakulás módjáról. Erre lesz lehetőség majd az elkövetkezendő hetekben, hiszen a parlament megkezdi azon törvények tárgyalását, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák majd.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Felszólalásra következik Katona Béla frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető-helyettes úr!

DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor Navracsics frakcióvezető úr azt mondta, hogy egy költségvetéstől néhány dolgot el lehet várni, például azt, hogy egy stabil pénzügyi helyzetet biztosítson az ország számára, egy stabil és a szükségesnél egyetlen fővel nem nagyobb államigazgatást és egy stabil közszolgáltatást, akkor például ez az a pont, amiben tökéletesen egyetértek frakcióvezető úrral, és azt hiszem, ha erről folynának itt a Házban viták, az nagyon jó lenne. Persze, most azért van még egy speciális helyzet a következő néhány évben, hogy az is abszolút közös érdek, hogy azt a 8000 milliárd forintot, amit a következő időkben az ország fejlesztésére fordíthatunk, a lehető legjobban hajtsuk végre, a lehető legjobban használjuk föl.

A konvergenciaprogramról úgy beszélünk sokszor, mintha ez egy uniós előírás lenne, és azért lenne szükség rá, mert egyébként az Unió nem fog szeretni minket. Szeretném mondani, hogy alapvetően az ország érdeke, a tízmillió magyar ember érdeke az, hogy ezt a hiánycsökkentési programot a lehető leggyorsabban végrehajtsuk. Amikor a költségvetési kiadásokról beszélünk, amikor majd azt a vitát le kell folytatni, amit a miniszterelnök úr az előbb említett, hogy 300 milliárd forintos túligény jelentkezik a minisztériumok részéről, és körülbelül 30 milliárdot lehet ezekből a túligényekből kielégíteni, akkor mindenkinek tudni kell, hogy nem a kormány pénzét osztogatjuk, hanem az állampolgárok adóforintjairól beszélünk, és ezért kutya kötelességünk a kormányoldalon elsősorban, de ha az ellenzéki oldalról ehhez majd a frakcióvezető urak megkérik az itt jelen nem lévő képviselők segítségét is, akkor várjuk a jó ötleteket, hogy hogyan lehet ezt a leghatékonyabban fölhasználni.

Én úgy gondolom, hogy manapság kicsit sokat beszélünk a reformokról, holott én azt hiszem, hogy ezek a reformok vagy ezeknek a döntő hányada nem más, mint visszatérés egy normális működéshez. Ha az oktatás szempontjából csak azt nézem, hogy állami támogatással az adófizetők pénzéből képeztünk egy csomó olyan diplomást, akikre semmi szükség nem volt az országban, és nem képeztünk olyanokat, akikre egyébként szükség lett volna, ha ezt kiigazítjuk, akkor az nem egy különösebb reform, az visszatérés egy normális működésre, mert egy normális ország olyan diplomákat ad a hallgatók kezébe, amivel később el tudnak helyezkedni, és az ország érdekében hasznos munkát tudnak végezni.

Ha arról beszélünk, hogy nyugdíjreformot akarunk csinálni, akkor nem azzal kell riogatni az embereket, hogy meg akarjuk emelni a 62 éves nyugdíjkorhatárt. De ugye, az sem teljesen természetes, hogy ha egy országban 62 év a nyugdíjkorhatár, akkor a nyugdíjba vonulók összesen 4 százaléka van, aki úgy megy nyugdíjba, hogy eléri a 62 évet, és 96 százaléka korábban? A tényleges nyugdíjba vonulás átlagidőpontja 53 év. Ezt az 53 év és 62 év közötti különbözetet pedig a többi adófizető polgár pénzéből kell kifizetnünk.

Ha az egészségügyről beszélünk, akkor vissza kell gondolni, és tudom, hogy ellenzéki képviselőtársaim, még talán a két frakcióvezető úr is gyakran mondogatja, hogy ne beszéljünk az elmúlt 16 évről. De kénytelen vagyok az elmúlt 16 évről beszélni, és felelősként is - mert én mind a 16 év alatt itt ültem ebben a parlamentben - láttam, hogy az egészségügyben két nagyon jellegzetes tevékenysége volt a mindenkori parlamentnek. Egyik, hogy kormánytól függetlenül megpróbált több pénzt a változatlan formájú egészségügybe belepumpálni, a másik pedig az, hogy különböző orvos- és területi lobbik olyan fejlesztéseket kényszerítettek ki a mindenkori kormányból, amire semmi szükség nem volt. Ezért jött létre az az egészségügyi ellátórendszer, ami ma óriási különbségeket tartalmaz attól függően, hogy valaki Szabolcsban lakik vagy Budapestben.

Ezért azt gondolom az egészségügyről is, hogy ha azt mondjuk, hogy normális, egyforma, azonos ellátást akarunk biztosítani minden állampolgárnak, függetlenül attól, hogy hol lakik, ez nem egy különösebben nagy reform, ez a normális élet helyreállítása. Ha azt mondjuk, hogy az kapjon ellátást az állampolgári jogon járó ellátásokon kívül, aki egyébként befizeti a járulékot, és aki nem fizeti be, az fizesse meg az egészségügyet teljes mértékben, ez nem egy különösebben nagy reform, ez egy normális, alapvető működéshez való visszatérés.

Ezért én nagyon kérem a parlament valamennyi képviselőjét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a normális helyzet helyreállítási munkájában dolgozzunk együtt, és legyünk együtt sikeresek. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. (Közbeszólások a KDNP soraiban helyet foglaló dr. Géczi József Alajos felé. - Derültség.)

Viszontválaszra a miniszterelnök urat illeti a szó. Miniszterelnök úr!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Csáky András képviselő úr a Magyar Demokrata Fórum nevében arra emlékeztetett, hogy ha egy vállalkozás, egy gazdasági társaság nincsen túl jó bőrben, és ott rendet kell tenni, őszerinte ott sem úgy kezdődik a rendberakás folyamata, hogy pénzt vonunk ki egy ilyen vállalkozásból.

Egyetértek a képviselő úrral. Hanem azzal kezdődik a folyamat, hogy az ember egy ilyen vállalkozásnál mélyreható szerkezeti-működési átalakítást kezdeményez, és természetesen újabb forrásokat csak ehhez a programhoz, illetve az ezen program végrehajtása nyomán létrejövő, már jobban működő társaságnak ad.

Kuncze Gábor frakcióvezető úr emlékeztette arra a tisztelt Házat, hogy 2002-ben az akkor hivatalba lépett szocialista-liberális kormány éppen azért, mert értette és érezte is, hogy milyen hihetetlen egzisztenciális feszültségek halmozódtak fel a magyar egészségügyben, meghirdette és végre is hajtotta az 50 százalékos béremelés programját abban az egészségügyben, ahol a költések túlnyomó többsége egyébként bérre és járulékaira megy el.

Ezen kívül más, a szerkezetet érdemben érintő lépést nem tettünk akkor. Hiba volt! Hiba volt, mert az derült ki, hogy bár hónapokra vagy talán másfél-két évre is javult a hangulat az egészségügyben dolgozók között, de az alapproblémája a magyar egészségügynek a benne rejlő igazságtalanság, például az, hogy képtelen úgy bánni a mi közös forrásainkkal, hogy mindnyájan azt mondhatnánk, hogy igen, jobban csinálják, mint bármelyikőnk tenné, ők a legjobbak, akik ezt teszik.

(13.50)

Ezt nem tudta teljesíteni. És azt láttam, hogy mindig újra és újra visszahőkölt a politika, amikor arról volt szó, hogy na de nyúljunk hozzá a lényeghez, nyúljunk hozzá ahhoz a struktúrához, amely minden évben, függetlenül attól, hogy ki kormányzott, mondjuk, a gyógyszerkasszában évente 15-20 százalékos kiadásnövekedést eredményezett. Miközben folyik egy politikai kampány, hogy az egészségügy nem üzlet, minden három közforintból, közforrásból egyet arra a gyógyszertámogatásra költünk, amely végül nagy hazai és multinacionális gyógyszergyártó cégek zsebében köt ki.

Ilyenkor nem hallom azt az ellenzéki pártvezetőt, aki egyébként minden alkalommal a multinacionális cégek ellen szólal fel és rajtuk köszörüli a nyelvét, ilyenkor nem mondja azt nekünk, hogy igen, miniszterelnök úr, meg kell változtatni azt a gyógyszer-támogatási rendet, amelynek teljesen nyilvánvalóan a legfőbb haszonélvezője a magyar és a nemzetközi gazdaság egyik legerősebb lobbija, a gyógyszergyártás. Miniszterelnök úr, most lehet, hogy mi vitatkozunk sok mindenben, még az is lehet, hogy időnként ez a vita méltatlan, de az én pártom - mondom ezt, azt várva, hogy egyszer meg fog szólalni az ellenzéki frakció vezetője ebben az ügyben is -, de az én pártom, aki egyébként azzal kel és azzal fekszik, hogy ostorozza a multinacionális cégeket, most ebben az ügyben az ön kormánya pártján áll. Mert igen, az nem lehetséges, hogy minden évben 30, 40, 50 milliárd forinttal többet költünk az adófizetők pénzéből, és minden három forintból, amit elköltünk egészségügyben, egy ma a gyógyszergyártókhoz megy. Be kell avatkozni, mert itt valami nincsen rendjén. Itt valami olyan spirálba került az ország, amelybe előbb-utóbb bele fogunk bukni, ha nem változtatunk. Ilyen politikai támogatást ma nem kaptam. Kaphattam volna.

Márpedig azt tudom mondani, hogy ezekben a küzdelmekben szükség van az önök támogatására. Ezekben a küzdelmekben a magyar kormány nagyon kemény ellenféllel kell hogy megküzdjön. Nem a maga érdekében, az adófizetők, a magyar emberek érdekében, akik így vagy úgy, de kifizetik a cechet. Ha van nemzeti ügy, ha valamihez érdemes támogatást adni, akkor ehhez igen, mert itt nem egyszerűen a kormányt támogatják. Ugyan, kérem! A kormány meg az ellenzék majd elvitatkozik ezen-azon. De ebben a kérdésben, hogy ne költsük el haszontalanul azt a pénzt, amit egyébként nyilván nem szívesen fizetnek be az adófizetők, szívesebben megtartanák maguknak, ebben nagyon jó lenne, ha kapnánk támogatást, kiváltképp attól a párttól, amelynek úgy látom, legalábbis a kommunikációban ez ott van a programjának a közepén.

Ugyancsak Csáky András mondja, hogy úgy tudja, a korábbi ígéretektől eltérően 2007. január 1-jétől nem fogjuk bevezetni az egyéni egészségügyi számlákat. Miközben a kormánypárti vezérszónokokat hallgattuk, egy gyors kérdést tettünk fel a pénzügyminiszter úrnak, hogy mit gondol, miért mondhatja ezt a képviselő úr, hiszen valamennyi eddigi program azzal számol, hogy 2007. január 1-jétől az egyéni egészségbiztosítási számlák alapján történő szolgáltatás-igénybevétel elindul. Talán emlékeznek rá, hogy az előző kormány időszakában a száz lépés programjának részeként a 21 egészségügyi lépésben 2005 nyarán döntöttünk arról, hogy ezt a feltételt kiépítjük. Bonyolult, nagy rendszer ez. Az APEH - fejből mondom, de - idén tavasz óta fogadja nagyjából az egyéni befizetések összes adatát, nagyjából a befizetések 80 százaléka már egyénileg jön. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azt tudjuk, hogy egy vállalat befizette az összes egészségügyi hozzájárulást, és csak neki van arról nyilvántartása, hogy kinek a neve alatt fizette ő ezeket be, vagy kinek az okán fizette be, hanem mi az APEH-ban, és majd később nyilván onnan átadjuk az adatokat az egészségbiztosítóhoz, mi is tudjuk, hogy kik vannak biztosítva. Ez egy bonyolult, nagy fejlesztés volt.

Mint minden ilyen fejlesztésben, nagyon sok a kockázat. Azt reméljük, hogy január 1-jétől a munka elindulhat. Most kell mondanom, hogy szinte bizonyosnak tűnik, hogy kisebb-nagyobb fennakadás az első hónapokban lesz, bizonyosnak tűnik. Itt 10 millió biztosítottnak kell nyilvántartani az adatait, mert hogy azokat is nyilván kell tartani, akiknek nem a munkáltatójuk vagy maguk fizetik a járulékot, hanem például a költségvetés fizeti a járulékot. Ez egy nagyon nagy fejlesztés volt. Azt remélem, hogy az első gyermekbetegségeket követően 2007-ben ezen túl leszünk, és a rendszer működni fog.

Nehezen tudok mit kezdeni Navracsics frakcióvezető úr kritikájával, mert egyik oldalról azt mondja, hogy nem csinál a kormány semmit, másik oldalról meg azt mondja, hogy egyeztessünk. Nyilván csak arról tudnánk egyeztetni, amit csinál, tehát az egyik szavával üti a másikat. Vagy az egyik állítása nem igaz, vagy a másik. Vagy az nem igaz, hogy nem csinálunk semmit, mert akkor természetesen nem lenne miről egyeztetni, vagy azt az igényét nincsen oka megfogalmazni, hogy egyeztessünk, ha az első állítás igaz, mert ha nem csinálnánk semmit, nem lenne miről egyeztetni. Úgy látom, hogy az ellenzéki frakcióvezető úr felszólalását semmi más nem ösztönözte, mint hogy ahány módon lehet, rúgjunk bele a kormányba. Szerintem ez ugyan lehetőség egy ellenzéki frakcióvezetőnek, csak nem biztos, hogy előreviszi a dolgainkat. Ismét azt mondom, hogy nem a kormány dolgát, a kormány teszi a dolgát, hanem a közös dolgainkat.

Inkább azt javasolnám, ráadásul, ha a stílus maga már ilyen tárgyszerű, mint amilyen most ebben a napirend előttiben, nyilván ennek is megvan az oka, kevesebb a bekiabálás, nyugodtabb a hangulat (Derültség a kormánypártok soraiban.), akkor talán a tartalmat is tegyük tárgyszerűbbé. Én megpróbálok tárgyszerűen reagálni az önök hozzászólására, elemző módon, önök megpróbálnak a miénkre, és esetleg el tudnak szakadni azoktól a politikai kijelentésektől, ami a Kossuth téren fölállított színpadon talán ahhoz jó, hogy támogatókat szerezzen, de ez a parlament, itt próbáljunk meg okosan beszélni egymással! Türelmesen, nyitottan, elemzően, ha kritikánk van, akkor tárgyszerűen, és időnként attól se féljünk, hogy merünk támogatni egy-egy jó ügyet. Szerintem még a Kossuth téri tüntetők is örülnének annak, ha azt látnák, hogy ilyen az ország vezetése. Magyarországért és a köztársaságért!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)