Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem valamennyi képviselőtársamat, foglalja el a helyét. Folytatjuk munkánkat, az alkotmányügyi bizottság ugyanis befejezte az ülését.

Most a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/60. számú, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló T/62. számú, továbbá a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló T/61. számú törvényjavaslatok vitájára és a határozathozatalra kerül sor. A Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor képviselők által önálló indítványként benyújtott új változatban kézreadott változatot a képviselőtársaim megkapták.

Először az együttes előterjesztői expozéra kerül sor 45 perces időkeretben, majd a három törvényjavaslat további tárgyalása külön-külön folytatódik bizottsági vélemény ismertetésével, a vezérszónoki és a képviselői felszólalásokkal és a határozathozatalokkal.

Elsőként megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt úrnak, 45 perces időkeretben. Öné a szó, miniszterelnök-jelölt úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A mai napon benyújtjuk a mélyen tisztelt Országgyűlésnek a leendő kormány "Új Magyarország - szabadság és szolidaritás" címet viselő kormányprogramját. A kormányprogram és a leendő kormány nem kisebb és nem bonyolultabb célt tűz ki maga elé, mint hogy teremtsünk egy jobb, egy élhetőbb, egy igazságosabb Magyarországot. Azt mondják, vannak olyan országok, ahol úgy építenek parkokat, hogy megvárják, hogy az emberek milyen utakon indulnak el, majd az így kitaposott utakra tervezik meg a véglegessé váló közlekedési irányokat. Ezt egy parknál meg lehet így tenni.

Nyilvánvalóan nem tehették ezt meg a rendszerváltó nagy ősök, nem tehették meg a rendszerváltás atyjai. El kellett indulni a demokratikus harmadik Magyar Köztársaság időnként rendkívül göröngyös útján. Mindaz, amit létrehoztak a rendszerváltók - a demokratikus parlamentarizmust, a szociális piacgazdaságot, mindazt, ami később létrejött, együttműködés Európával, együttműködés az euroatlanti biztonsági rendszerrel -, ez a három pillér időtállónak bizonyult. Erre épül Magyarország. Változtatni ezen, azt hiszem, nincsen sem szükség, sem - őszintén szólva - lehetőség.

Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy miközben a rendszerváltás tele volt ígéretekkel, ezeknek az ígéreteknek egy részét - legalábbis a hétköznapi viszonyokban - nem tudta teljesíteni, vagy csak maradékosan teljesítette. Sokarcú lett Magyarország, benne elégedettség és elégedetlenség. Sokszor öröm, és nemegyszer lemondás és csalódás. Az az ambíciónk, hogy 16 év mérlegét megvonva tegyük fel azt a kérdést, hogy min kell változtatni az utolsó 16 évben kialakult közös viszonyainkban, hogyan kell átalakítani az állam működését, hogyan kell nehezékből életünket segítő eszközzé tenni az államot; mert bizony mi más dolga lenne az államnak, ha nem az, hogy óvja és segítse polgárait, segítse abban a küzdelemben, amely rájuk vár, mi más dolga lenne, ha nem az, hogy könnyebbé tegye az életünket.

Ma nagyon sokan úgy gondolják, hogy lehet, hogy ez a cél, de nem ez a végeredmény. Ha pedig így van, akkor ezen változtatni kellene. Ez az egyik legnagyobb kihívás, nagy kihívás sok mindenért. Azért részben, mert egy bonyolult, nagy, sokunkat érintő kompromisszum eredménye mindaz, ami 1989-ben, '90-ben, majd a rendszerváltás első éveiben létrejött. Felnyitni ezeket a kérdéseket, bizony ez nem könnyű, sokak érdekét sértheti - ha mást nem, a megszokást sérti. De tudják, én azt látom, hogy az ország sokat változott, az emberek rendkívül sokat változtak. Az is igaz, hogy legtöbbjüknek nem volt választása, csak az, hogy változni kellett. Új szakmát tanultak, nagyon sokaknak megváltozott kényszerűségből a munkahelye, nem kevesen naponta elindulnak nagyon nagy távolságokba, hogy elvégezhessék dolgukat.

Míg az emberek sokat változtak, nem kevés terhet, konfliktust vállalva, az állam és a politika világa 1990-hez képest nagyon keveset, majdnem azt mondanám, hogy inkább mozdulatlanságba merevedett.

(14.00)

Magyarország, miközben mutatja a dinamizmus, a változás képét, aközben mutatja a mozdulatlanságot is, és azt mondjuk, hogy hagyjuk a sok, önmagáért való vitát - elég sokat vitatkozunk mi itt egymással, időnként úgy látom, hogy a legfontosabbhoz képest jelentéktelen dolgokon -, álljunk neki, beszéljük meg, hagyjuk a politikai presztízsvitákat; hagyjuk, hogy önmagunkkal foglalkozzunk, hogy azt gondoljuk, hogy az a politika, hogy én mondok valami cifrát az ellenzéknek, az ellenzék meg válaszol rá, hogy időnként szimpla, időnként bonyolult kommunikációs játékot játszunk egymással. Azt gondolom, hogy a mérce ne egymás legyen, hanem függesszük inkább szemünket arra, hogy a világ valami elképesztő erőben vált, elképesztő tempóban megy előre és változik. Mi, magyarok ehhez képest a győztesek között szeretnénk lenni, vagy megelégszünk azzal, hogy itt egymással foglalatoskodunk?

Nagyon más a világ képe, mint volt akár csak 15 évvel ezelőtt. Világunkat átalakító, új realitások jelentek meg. Mindaz, ami mára hétköznapivá vált, ahogyan élnek gyerekeink, ahogyan végzik a munkát itthon, Magyarországon és szerte a világban, ennek eszközei, kultúrája, technikája legfeljebb ígéret volt a kilencvenes évek legelején. Miközben a képviselők itt a parlamentben, ha kedvük tartja, akkor bekapcsolják a számítógépüket, nézik, hogy mi történik a világban, messzi világ tudáskincsét hozzák ide, eközben az internet keresőrendszere, a Netscape 1995-ben jelent meg először. Micsoda világ! Ma már ez természetes. A politika pedig őrzi régi hagyományait, struktúráját, kultúráját.

Képviselők sokasága végzi a munkáját, kiváltva nemegyszer egyébként a bennünket néző, a bennünket választó sokaság kritikáját, hogy nem ülünk itt a teremben, miközben pontosan tudjuk, hogy a munka nagyobbik része nem itt zajlik, nem itt történik, sokkal bonyolultabbak lettek az érdekviszonyok és a mechanizmusok, hogy kevesebb ember egy jobb szabályozással talán több lenne - meg hát olcsóbb is, lássuk be! Azt látom, hogy a legsikeresebb vállalatok, amelyek diktálják a tempót, az elmúlt 15 évben nem egy esetben harmadannyi erőforrással ötször akkora teljesítményt nyújtanak. Ettől a legjobbak, ettől alakítják a világot. Az állam pedig ehhez képest lassan bandukol, és megmagyarázza, hogy miért nem tud változni. Az embereknek mondja, hogy változzatok; időnként még azt se, azt mondja, hogy ne változzatok, majd megvédünk benneteket, azt hiszi, hogy ezzel jót tesz. Éppen ellenkezőleg!

Jó lenne, ha mi, akik a magyar állam képviselői is vagyunk, jó lenne, ha mi, akiknek dolgunk az is, hogy példát mutassunk, hogy hogyan lehet ebben az új világban is sikeresnek lenni, képesek lennénk ebben mintát mutatni, hogy van bátorságunk hozzányúlni, hogy van bátorságunk átalakítani az állam működését sok területen, átalakítva a parlament működését, létszámát, választását, átalakítva az önkormányzatok működését, létszámát, átalakítva a mögötte lévő intézményeket, átalakítva a párt finanszírozását vagy a pártok finanszírozását, amelyet folyamatosan körülleng sokak gyanúja, hogy ott több pénz folyik el, mint amennyit ők törvényesen elkölthetnének. Ezek azok a kérdések, amelyek itt vannak közöttünk, és mintha keveset beszélnénk róluk: végiggondolni, hogy lehet-e szorosabb együttműködés város és falu között a kistérségben, hogy nem hozna-e többet, ha az állam egy sor funkcióját regionális szintre helyeznénk, sőt átadnánk regionális önkormányzatoknak, hogy közelebb kerüljön az emberekhez. Sok-sok ügyünk lenne nyitva.

Nem tudunk egymás nélkül megállapodni. Nem tudunk egymás nélkül egyről a kettőre jutni. Olyan az alkotmányjogi berendezkedésünk, hogy kormány és ellenzéke az állam átalakításának, az önkormányzatiság átalakításának, a politikai rendszer alappilléreinek akár csak korrekciójában is egymásra van utalva - önök ránk, mi meg az ellenzékre. Én azt gondolom, hogy ilyen helyzetben csak egyfajta magatartás a jó, amikor egyetlenegyfajta feltételt szabunk egymásnak ahhoz, hogy tárgyaljunk, azt, hogy tartsuk tiszteletben a másik, miénktől talán eltérő szándékait az átalakításra, hogy legyen türelme a másiknak is meghallgatni bennünket, hogy ne azt keressük, hogy miért nem lehet együttműködni, hanem azt, hogy miért lehet, és legyen mindegyikünkben az a vágy, hogy találjunk megoldást kompromisszumokkal.

Nyilván lesz egy sor ügy, amiben az ellenzék azt mondja, hogy nekünk nincs igazunk. Ez nem presztízskérdés. Rendben van. Mi az önök javaslata? Mi következik akkor az alkotó ellenzékiségből? Üljünk le újra! Ha hétfőn nem megy, akkor kedden megint! Ha kedden nem megy, szerdán folytassuk! Ne arra keressünk érveket, hogy miért nem tudunk most egy hétig tárgyalni, hanem arra keressünk, hogy hogyan tudunk már mindjárt holnap megint, és akkor ez működni fog.

Szerintem a kompromisszum: politikai teljesítmény. Vége van a választási küzdelmeknek, vége van a verseny legintenzívebb szakaszának, a köztársaság elsősorban együttműködést jelent, szabályozott, garanciákkal ellátott együttműködést, és az együttműködés keretén belül van ugyan versengés, de a versengés nem győzheti le az együttműködés kényszerét. Arról szól ez a program, hogy gyerünk, Magyarország, merjél bátran számot vetni az elmúlt 15-16 évvel, és merjél legalább annyit változtatni magadon, mint amennyit változnia kellett az országnak a politikában. Gyerünk, csináljuk meg!

Azokat a törvényeket terjesztjük ma elő - konkrétan hármat -, amelyek ahhoz segítenek bennünket hozzá, hogy elkezdődjön az állam, a kormányzat működésének megváltoztatása, hogy kisebb legyen a bürokrácia, és mégis nagyobb a politika felelőssége, hogy a miniszterek teljes felelősséggel vezessék, irányítsák a minisztériumaikat. Arról szól ez a program, hogy kevesebb legyen az előjog és több a felelősség, hogy kevesebb pénzből nagyobb teljesítményt lehessen hozni, hogy átláthatóbbak legyenek a viszonyok, mert azt gondoljuk, hogy a politikának magán kell kezdeni - ez természetes.

Ha nekünk van ehhez bátorságunk, ha önök ehhez támogatást nyújtanak - és úgy látom, úgy tudom, úgy hallom, hogy a tegnapi konzultációk e tekintetben eredményesek is voltak -, akkor teszünk egy lépést. Aztán mihelyst túl vagyunk a szavazáson, azt kérem, folytassuk tovább. Folytassuk tovább, kormányozzunk, folytassuk tovább, hozzunk jó jogszabályokat, tegyük a dolgunkat! Ez a 16 évnek a tanulsága, ezt a tanulságot kell most levonni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Négy!) Szívesen mondok 17-et, ha ez a fontos az ellenzéki képviselőknek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Négy!) Szívesen mondok 16-ot is, meg 17-et is, eljutunk majd a négy évhez is. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.)

(14.10)

Azt szeretném kérni az ellenzéki képviselőktől, hogy talán hallgassák végig, amit mondok, el fogok jutni oda. Most itt a parlamentben szerintem válasszuk azt a munkamódszert, hogy meghallgatjuk egymást. Azt tudom önöknek ígérni, hogy miután befejeztem az expozémat, meghallgatom önöket, és nem fogok bekiabálni. Le tudnának venni a lábamról, ha önök is meghallgatnának, higgyék el! (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.) Ez a leghosszabb ideje itt maradó kihívás. (Zaj, közbeszólás az ellenzéki oldalról: Valami konkrétumot!)

Van aztán más is: 2004 májusában Magyarország az Európai Unió tagja lett, és elindult egy olyan úton, amely soha nem volt megadva elődeinknek. Ez az út a polgárosodás, a nyugatosodás, a modernizáció, egy jobb élethez szükséges fejlesztések útja; olyan út, az új Magyarországnak az útja, amely csak most indulhat el. Elődeink hiába szerették volna megtenni, nem állt rendelkezésükre ez a hihetetlen mennyiségű közös európai forrás. Évente ezermilliárd forintot fogunk elkölteni. Ezermilliárdot fogunk befektetni jobb utakba, jobb közlekedésbe, iskolákba, kórházakba, rendbe tenni szociális intézményrendszerünket, erősebbé tenni a vidéket, a falut, a mezőgazdaságot.

Az is világos, hogy ez egy hagyományos igazgatási elvű kormányzásba nehezen illeszthető feladat. Itt más kell: össze kell kötni régiók, vidék fejlesztésének igényét a kormányzati, ágazati igényekkel. Olyan feladat ez, amellyel most először találkozunk ilyen erővel; olyan kihívás, amellyel korábban nem kellett szembesülni. Egészen biztosan azt fogja ez megkövetelni, hogy alakítsuk át a kormányzat működését. Nem egyszerűen költeni szeretnénk a pénzt, azt bárki tudja; befektetni egy jobb világba, befektetni azért, hogy jobb legyen egypár év múlva, könnyebb legyen egypár év múlva. Össze kell illeszteni olyan érdekeket, amelyek maguktól nem mennek. Mit akarnak a régiók? Mit akarnak a kistérségek? Mit akarnak az ágazatok képviselői, mi az egész ország érdeke?

Vajon ilyenkor a hagyományos kormányzati struktúra elegendő-e ahhoz, hogy jó döntések szülessenek, vagy új intézményeket kell létrehozni? Mi azt mondjuk, hogy újat. Legalább 150 éves hagyományokkal rendelkezik az a kormányzati működés és berendezkedés, amit a mai napig használunk. Itt megjelenik a fejlesztő államnak végre nemcsak az ígérete, hanem a lehetősége. Soha Magyarországon ennyi pénzt állami vagy kvázi állami szerveződések, önkormányzatok nem kaptak, hogy átalakítsák az életüket. Hogyan kell ezt jól megtenni? Hogyan kell ebben is együttműködni? Okosan, tehetséggel. Nem a kormányé az ország, a vidéké, falvaké, de abban az értelemben sem, hogy az ellenzéké ugyanannyira, mint a miénk. Azt mondjuk, ez a második nagy történet, hogy igen, át kell alakítani a kormányzás egész logikáját és szerkezetét, mert nem hagyományos feladatok várnak ránk. A fejlesztő állam soha korábban ki nem taposott útján kell elindulnunk, új intézményekkel és szabályokkal. Ahogy megalakul az új kormány, ebbe az irányba is nyit majd lépéseket.

Természetesen nem szeretném titkolni - ha már egyszer figyelmeztettek is a képviselők -, hogy persze, vannak olyan feladatok, amelyek részben az elmúlt évekből következnek. Kérnék egypár percnyi türelmet ahhoz, hogy eljussak ahhoz a mondathoz is, amit az ellenzéki képviselők nyilván hallani szeretnének. El fogok oda jutni, ígérhetem. De a nyilvános, talán meg nem értő és nem nyitott politikai vita helyett hadd mondjam azt, hogy változtatni kell azért is, mert összességében vagy öt-hat évvel ezelőtt elindult egy olyan gazdaságpolitikai kurzus, amelyről kiderült, hogy Magyarországot szociális értelemben előreviszi, de ami szociálisan kívánatos, az időnként gazdaságilag nem lehetséges.

Nyilvánvaló lett mára, hogy gazdaságpolitikai fordulatra is szükség van. Gazdaságpolitikai fordulatra, amelynek a mélyén egy új egyezséget kell kötni, hogy mi a magánfelelősség és mi a közfelelősség. Egy dolog egészen biztosan nem megy, és ez a legnagyobb dilemma. Biztosan nem megy, hogy azt mondjuk, tegyünk minél több dolgot közfelelősséggé, vállaljon minél több dolgot el az állam, közben pedig ostorozni az állam képviselőit, közte a kormány képviselőit, hogy hajjaj, nagyon sokat költötök, ha ilyen sokat fogtok költeni, bizony orra fogunk bukni, bizony akkor tönkre fog menni a költségvetés.

Mindazok, akik azt mondják, hogy a magyar költségvetéssel gondok vannak, azoknak azt tudom mondani, hogy ha feszültségek vannak a magyar költségvetésben, és vannak, akkor azt csak egyféleképpen lehet megoldani, hogy az állam bizonyos kiadásait csökkenti, bizonyos bevételeit pedig növeli. Csak ilyen módon, nincsen harmadik út! El kell tehát mindenkinek dönteni, hogy csak azon az úton kíván velünk jönni, ami az elmúlt évek gazdaságpolitikájának a kritikája - ezen az úton egyébként lehet velünk jönni, fognak tőlem hallani kritikus mondatokat -, vagy azon az úton is velünk kíván jönni, amely arról szól, hogy mit csináljunk a következő években. Akinek kritikája van a meglehetősen széles állami szerepvállalással kapcsolatban, azoktól azt kérem, hogy most segítsenek, hogy újragondoljuk ezt a szerepet. Segítsenek, hogy az állam kevesebbet költsön magára! Segítsék az államreformot! Üljünk le újra tárgyalni! Valóban alakítsuk át az állam működését, igazgatását, segítsenek, hogy ez megváltozhasson. Segítsenek, hogy kevesebbet költve mégis többet tudjunk tenni! Ahhoz át kell alakítani intézményeket és szabályokat.

Segítsenek, hogy átalakíthassuk az egészségügyet, hogy mehessen tovább a korábban elkezdett oktatási reform, hogy hatékonyabban használhassuk fel a mezőgazdaság, a vidék fejlesztésére fordítható pénzeket, hogy célzottabban érjen révbe minden egyes fillér, amelyet szociális ügyekre kívánunk használni. Segítsenek! Akik azt mondják, hogy hajjaj, itt most nagy a baj, mert az állam sokat költött, segítsenek abban, hogy az állam kevesebből többet tudjon! Segítsenek abban, hogy akkor több legyen az állam bevétele, és máris ki fog derülni, hogy alkotó módon működünk közre Magyarország jobbításában. Ez a feladat.

Persze, tudom én, mert ilyenkor mindig az a kérdés vetődik fel: miniszterelnök úr, de akkor nem az a helyzet, hogy az elmúlt négy évnek is van felelőssége? Erre azt tudom mondani, hogy de, az a helyzet, hogy az elmúlt négy évnek is van felelőssége. Világosan kell beszélni! Azt látom, hogy ha ugyan én azt gondolom, hogy az a gazdaságpolitikai fordulat, amely mára szükségessé vált, ahhoz a gazdaságpolitikához képest jelent fordulatot, amelynek a kezdő időpontja valahol 2000-2001, de teszem hozzá, nem kétséges számomra, hogy a nagyobbik felelősség ebben az ügyben természetes módon az előző négy évet terheli. (Taps az ellenzék soraiban.) Nem sikerült összeegyeztetni a szociálisan szükségeset a gazdaságilag lehetségessel. Minden indokolható szociális szempontból, amit az előző négy évben tettünk, ráadásul, mondom én, annyi bátorítást kaptunk az ellenzéktől, hogy tessék végrehajtani az utolsó pontig a választási ígéretet, hogy soha kormány még ennyit. Soha nem arra kaptunk bátorítást, hogy tudják mit, kormányon lévő kollegák, álljatok már meg. Jó, jó dolog, hogy teljesíteni akarjátok a kormányzati ígéreteket, de van ennél eggyel fontosabb, tessék tekinteteteket most már a költségvetésre is fordítani, a kevesebb most már több lenne. (Zaj és közbeszólások az ellenzék soraiból: De sokszor elmondtuk!)

De hát az is igaz, hogy végül persze a kormányé a meghatározó felelősség, de az kétségtelen, hogy Magyarországon az elmúlt években itt a parlamentben is, meg a parlamenten kívül is nagyjából az volt a hangulat, hogy hogyan lehet még többet kérni az államtól, hogyan lehet még több fizetésre, még több kiadásra rávenni. Mindenesetre teljesen világos, hogy mára ebben is korrekciót kell tenni. Korrekciót kell tenni az elmúlt 16 évhez képest. Korrekciót kell tenni az elmúlt 5-6 évhez képest, és igen, korrekciót kell tenni az elmúlt két év, az európai uniós csatlakozásunk időszaka óta beállt eseményekhez képest, mert kezdődik egy új idő 2007-től, új fejlesztések lehetőségeivel.

Egy új Magyarország az, amely kibontakozik előttünk, új erőfeszítésekkel, a reformok Magyarországa, egy új reformkor; berendezni a harmadik Magyar Köztársaságot, élhetővé tenni, olyanná, amelyben nagyon sokan úgy érzik, hogy nemcsak jó magyarnak lenni, hanem könnyebb is. Nemcsak a múltra vonatkozó nemzeti büszkeségünk az, amely dagasztja a keblünket, hanem amit ma teszünk, meg amit a jövőért teszünk, hogy van bátorság ebben a népben, van tehetség és elhivatottság annak vezetőiben, hogy nem azt magyarázzák meg, hogy mit miért nem lehet, hogy nem egymással pörölnek nap mint nap, félreteszik azt, ami megosztja őket, félreteszik azt, ami a múltat jelenti, és azt mondják, hogy gyerünk, csinálni tovább.

(14.20)

Van dolog ebben az országban elegendő. Van elegendő ahhoz, hogy kormánynak és ellenzéknek egyaránt jusson. Van elegendő, hogy a politikusok megértsék, hogy egymagukban nem tudják ezt megtenni. Sokaknak a támogatása és együttműködése kell, mert nemcsak államreformról van szó, hanem országreformról; a változtatni, a jobban élni akaró sokaság együttműködéséről, hogy elhiggyük végre, hogy ez az ország olyan lesz, amilyenné mi tesszük; hogy nincsenek idegen hatalmak, hanem mi vagyunk itt; hogy a mi dolgunk, hogy teremtsünk egy jobb világot.

Ehhez nyitottság kell, és őszintén szólva az a fajta párbeszéd, amelyből sok példát nem mutattunk az előző ciklusban. Láttuk, hogy attól a fajta vitától, azoktól a gúnyos mosolyoktól, azoktól a bekiabálásoktól nem lett jobb az ország; sőt, zárójelben jegyzem meg, ezzel még választást sem lehetett nyerni.

Minden azt mutatja, hogy nem érdemes ezt tovább folytatni. Meg lehet próbálni másként, elfogadva, tisztelve egymást. Léteznek konzervatívok, liberálisok és szociáldemokraták - ugyanannak a hazának (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) a fiai és lányai, jó hazafiak mindnyájan. Nem úgy látják a világot? - biztos. Más megoldásokat látnak? - biztos. De nem kioktatják egymást, hanem türelmesen meghallgatják, és keresik az együttműködés lehetőségét. Ilyen Magyarországot látok.

De hát mi másra lenne szükség? Nem beszélni kell a haza nagyszerűségéről és arról, hogy a legfontosabb Magyarország - cselekedni, odafigyelni a másikra! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Rajta!) És hogyha ez így fog menni, akkor azt gondolom, hogy talán előrébb fogunk jutni.

Arra készülünk, hogy mindig, minden ügyben, nyitottan tárgyalást kezdeményezünk, hogy értsük, jobban értsük egymást. Arra készülünk, hogy keressük az együttműködés lehetőségét; és arra készülünk, hogy ezt a programot megvalósítjuk. Azt szeretnénk, hogy minél többekkel együtt, de menni fogunk előre, határozottan. Menni fogunk előre, mert Magyarország változásokra vár, s a változásokat magunkon kell kezdeni.

Eldöntöttük, erre kaptunk felhatalmazást. Változást hirdettek az ellenzéki pártok is a választási kampányukban - itt a lehetőség, gyerünk, változtassunk közösen! Hiszen nyilvánvalóan nem arról szólt a változás programja, hiszen mindig ezt mondták: nem a hatalom számít, a szolgálat. Lehet szolgálni a hazát, kormányoldalon és ellenzéki oldalon egyaránt. Lehet szolgálni egy közös ügyet, egy jobb országot. Miért nem indulunk neki? Miért azt akarjuk megmagyarázni, hogy miért nem? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.)

Három nagy dolgot fogunk tenni: javasolni fogjuk, hogy Magyarország közjogi berendezkedését tegyük hatékonyabbá, demokratikusabbá, mert nem kevesebb, hanem több demokrácia kell. Nem nagyobb, hanem kisebb bürokrácia. Nem kevesebb, hanem nagyobb átláthatóság és ellenőrizhetőség. Javasolni fogjuk, hogy ennek részeként változassuk meg azon szolgáltatások és a mögöttük lévő intézmények világát, amelyben az állam kulcsszereplő. Ilyen az egészségügy: igen, átfogó és mély egészségügyi reformot szeretnénk elindítani.

Azt javasoljuk, hogy igazítsuk ki a gazdaságpolitikát, induljunk el az egyensúly irányába; 2008-ra teremtsünk a gazdaságban, a költségvetésben egyensúlyt. És azt javasoljuk, hogy teremtsük meg a fejlesztő állam cselekvőképességét. Tervezzük meg, hogy milyen módon alakítjuk át a kormányzat működését ahhoz, hogy a helyi - mindaz, ami a falvakban, városokban, kistérségekben történik -, a regionális összekapcsolódhasson az országossal, az ágazati az egésszel. Igen, kompromisszumok sokasága, de bátor cselekvés is ez.

Ezt szolgálják a ma három képviselő által benyújtott törvénytervezetek is. Köszönöm ezekhez az ellenzék által nyújtott támogatást. Köszönöm azokat a kompromisszumokat, amelyeket a parlamenti pártok ez ügyben megkötöttek. Azt kérem, hogy ezzel a fajta együttműködéssel szolgáljuk a hazát, a közös Magyarországot valamennyiünk gyermekei, unokái érdekében, azért, hogy ebből egy jobb világ teremtődjön - csak rajtunk múlik!

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával és lehetőség szerint határozathozatalával folytatjuk munkánkat. Az előterjesztést új változatban T/60. számon kapták kézhez.

Elsőként megadom a szót Faragó Péter képviselő úrnak, az alkotmányügyi bizottság előadójának, 5 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. FARAGÓ PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottság az ülésén megtárgyalta a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőinek kivételével a többség a törvénymódosítást támogatta.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 8-8 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. Lehetőség van, frakcióvezető asszony, innen is elmondani... (Lendvai Ildikó jelzésére:) Marad a helyén. Öné a szó, frakcióvezető asszony.

LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A működőképes kormányszerkezet a sikeres kormányzatnak csak föltétele, de nem garanciája; azonban nagyon fontos föltétele, hiszen megadja a szabadságot a kormánynak saját elképzelései érvényesítésére.

Köszönjük, hogy - az eddigi hagyományoknak megfelelően - az ellenzék most is megadja a lehetőséget a kormánynak erre, akár az alkotmánymódosítás formájában is. Ezzel természetesen nem kell a kormányzati felelősségben osztoznia, csak annyit mond - és ez nagyon fontos, hogy mondja -, hogy csináljátok, ha így gondoljátok, mi meg majd figyelünk, és ha kell, véleményt mondunk és kritizálunk. Ez a hozzáállás pedig nagyon rendjén van.

Azt reméljük tehát, hogy a feltételek a mai vitánk végén remélhetőleg rendelkezésre állnak. A sikeres kormányzás garanciáját viszont természetesen a jó kormányprogram és a végrehajtásához szükséges elszántság adja meg, ezért tartotta szükségesnek a felkért miniszterelnök úr is a kormányprogram néhány fontos értékének ismertetését.

Én is, ha megengedik, úgy fogom fel ezt a mai alkalmat, hogy a kormány kapott egy zöld lámpát: a három törvény vitájának és szavazásának befejeztével kigyullad a zöld jelzés. A kormánynak később kell bizonyítania, hogy jó irányt választott, és hogy megfelelő sebességgel halad, kihasználva a szerkezet átalakításához megadott zöld jelzés kigyulladását. (Zaj.)

De ilyenkor, és a választókat is természetes módon az érdekli a legjobban, már látszik, hogy hova sorolt be a kormány az úton, milyen útvonalhoz kérte a szabad jelzést. Éppen ezért, ha megengedik, én is arról beszélnék elsősorban, hogy a most beterjesztett alkotmánymódosítás (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) és az általa lehetővé vált új kormánystruktúra hogyan függ össze a kormánypolitika, az újfajta politizálás választott karakterével.

Nos, a beterjesztett kormányprogram, ahogy a miniszterelnök úr mondta, a "szabadság és szolidaritás" címet viseli. Alcímében három fontos jelző szerepel: sikeres, modern és igazságos Magyarországot akar. Ezért arról beszélnék, hogy a most kezdeményezett szerkezeti változások meggyőződésünk szerint hogyan függenek össze ezzel a három értékkel, hogyan szolgálják az ország sikerét, modernizációját és igazságosabbá tételét.

Hadd kezdjem a modernitás eszményével! E változások, többek között az alkotmánymódosítás célja, hogy modern államot akarunk, amely szolgál, tehát nem pazarol, hanem takarékoskodik. Nem átláthatatlan, ahol, mint Kafka kastélyában, az állampolgár még a bejárati ajtót is nehezen találja meg.

Az államigazgatás túlburjánzása, létszámfölöslege, az, hogy nem egyértelműek a felelősségi viszonyok (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.), hogy az államigazgatás olykor kiszámíthatatlan hatalomként és nem szolgáltatóként viselkedik, mondhatnánk erről azt, ha nagy szavakat akarnék használni, hogy voltaképpen az ország egyik utolsó feudális vonása (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.), az ország egyik utolsó feudális maradványa. Nyilván nem az államigazgatás egésze, hanem ennek néhány visszás vonása.

(14.30)

Nos, ha így vesszük, akkor az államigazgatás ésszerűbb és szolgáltatásra alkalmasabb működését, tehát egy igazi refeudalizációt szolgálnak a szerkezet átalakítására vonatkozó javaslataink. Ezért a létszámcsökkentés szándéka. És ebből a szempontból édes mindegy, hogy egy funkciót miniszterhelyettesnek vagy államtitkárnak hívunk - köszönjük az ellenzék és a többi frakció segítségét, hogy talált egy jobb, talán kevesebb rossz asszociációt keltő elnevezést -, a lényeg azonban mégiscsak az, hogy mind a tárcák, mind az állami vezetők száma egy olcsóbb és áttekinthetőbb állam jegyében jelentősen csökkenjen, a miniszterek száma körülbelül kétharmadára, az alattuk lévő második vezetői szinten az államtitkároké pedig körülbelül felére.

Az állam - akkor most már hadd mondjam újra így - refeudalizációjához, modernségéhez hozzátartozik az egyértelmű felelősségek kialakítása. Ha van egy ország érdekében meghaladandó, rossz, ellenszenves feudális vonás, az éppen az elit, olykor az állami elit kiváltságaiban, érinthetetlenségében érhető tetten. Ha a boltban a kiszolgáló kislány valamit eltör, azt levonják a fizetéséből, de egy állami vezető esetében olykor alig lehetett megmondani, hogy ki miért felelős. Ezért akartunk változtatni ezen, ezért akartuk az összekutyult felelősségi köröket szétszálazni, ezért mondja ki az alkotmánymódosítási javaslat a kormány egyértelmű felelősségét, és ezért szüntetjük meg a politikai és a közigazgatási államtitkár egymástól el-elválasztott, ezért nehezen áttekinthető felelősségi rendszerét is.

Második fontos célnak említettem az ország sikerét, egy sikeres Magyarország megteremtését. Nos, a siker kulcsa a modern világban, a fejlesztésekben, a fejlődésben - hogy miniszterelnök úr expozéját idézzem -, a fejlesztő állam általunk szolgálandó eszményében ragadható meg. Ezért tartottuk fontosnak azt az alkotmánymódosítást, amely a Belügyminisztérium korábbi szerepkörének újragondolására adott módot, és ezzel a területfejlesztés megfelelő kormányzati helyét segített megtalálni. Ennek leglényegesebb eleme az önkormányzatiság és a területfejlesztés összekapcsolása egy új tárcában.

Van ennek szemléleti és nem csak irányítási jelentősége is: ez a szemlélet azt mutatja, hogy az önkormányzatok, a létrehozandó régiók és kistérségek legfontosabb küldetése a térség, a település fejlesztése; hogy az önkormányzat nem egyszerűen helyi rendfenntartó hatóság, amelynek irányítását a legcélszerűbb a rendőrséggel együtt kezelni, hanem az önkormányzat a térség fejlesztésének motorja; hogy az önkormányzatiság elve abban is megtestesül, hogy a nem országos fejlesztések tervezési joga és eszköztára decentralizálódik. Ez segíti elő, hogy az önkormányzatiság elvén őrködő új tárca ugyanaz a tárca, amely a fejlesztés, a területfejlesztés céljait is szolgálja.

Harmadikként említettem az igazságosabb Magyarország eszményét. Tudom persze, hogy ezt az egész kormányzatnak kell szolgálni, nem pusztán szerkezeti változásoknak, de nem mindegy, hogy alkalmas eszközt találunk-e erre. Már a gyermekszegénység elleni küzdelem tervezése kapcsán is mindenki észrevette, ahhoz, hogy a gyermekszegénység csökkenjen, a legfontosabb eszköz az, hogy az apának, anyának munkahelye legyen. Észrevettük azt is, ellenzék és kormánypártok egyaránt, hogy Magyarországon ma a legnagyobb igazságtalanság az esélykülönbség gyerek és gyerek, család és család között. Esélyt adni lehet és kell szociális intézményrendszerrel, szociális segítséggel, de még inkább vagy ezzel együtt lehet és kell munkahelyteremtéssel, foglalkoztatással is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Hiszen a szociális ellátás, a szociális segítség olyan dolog, amire mindig szükség lesz, de a segélyezés nem életforma, tartós segítséget, tartós esélyt egy családnak a munkahelyteremtés jelent. Azt akartuk, hogy a szociális rendszer és a foglalkoztatáspolitikai rendszer között legyen az eddiginél jóval rugalmasabb átjárás, hogy a valódi esélyteremtés egységes eszköztára alakulhasson ki. (Az elnök ismét csenget.) Ezért kezdeményeztük ennek a két, eddig különböző tárcának az összevonását.

Persze én is tudom (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő!), önmagában az új szerkezettől...

ELNÖK: Frakcióvezető asszony, legyen olyan kedves!

LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tudom, befejezem a mondatot.

ELNÖK: Köszönöm.

LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Önmagában az új szerkezettől nem oldódnak meg az ország problémái, de felgyullad a zöld lámpa, és mi azt ígérjük, a támogatás esetén gyorsan haladunk tovább. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ahogy hallgattam az ön expozéját, úgy valóban indokoltnak láttam azt a döntést, amit a 2006-os választások második fordulójának estéjén hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy ugyan ellenzékbe kényszerülünk, de alkotó ellenzék leszünk. Mert úgy látom, hogy szüksége van a kormányoldalnak a Fidesz javaslataira, szüksége van a kormányoldalnak a Fidesz segítségére, mert igen nagy bajban vannak.

Kezdjük először azzal, hogy a demokrácia alapja a racionális vita. A demokrácia akkor tud működni, ha a felek úgy gondolják, hogy a közjóról és a közjót érintő tárgyakról racionális vitát lehet folytatni. A racionális vita alapja pedig szerintem az, hogy mindenki ismeri a vita alapjául szolgáló tényeket és körülményeket. Ön pedig itt közel fél órán keresztül egy olyan dokumentumról beszélt, amely önnél van, és senki másnál nincs. Megfosztott minket attól, hogy megismerhessük a kormányprogramot, hanem az ön interpretációjában ismerhetjük meg. Ez egy kicsit olyan, mint amikor nekünk elmagyarázták annak idején, hogyan kell valamit olvasni és értelmezni, mert lehet ugyan, hogy az írott szöveg nem azt mutatja, de tulajdonképpen a költő itt erre gondolt, a költő itt arra gondolt. (Derültség a Fidesz soraiban.) Miniszterelnök úr, vegye komolyan az ellenzéket, arra kérem. Ha beszélünk a kormányprogramról, beszéljünk a kormányprogramról, de akkor előtte adja oda képviselőtársaimnak (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) a kormányprogramot, hogy meg tudjuk vitatni. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Az már egy másik kérdés, hogy ráadásul az én emlékeim szerint egy alkotmánymódosításról kellett volna beszélni, nem politikai proklamációt kellett volna tenni. Ez szíve joga, tegye meg, de arra azért felhívom a figyelmét, hogy itt most alkotmányosságról van szó, alkotmánymódosításról van szó. Komolyan gondoljuk, nagyon nagy vita volt nálunk arról, hogy egy kétharmados alkotmánymódosítást támogathat-e az ellenzék vagy nem. Szerintem kellő komolyságot kell ennek a témának is szentelni, vagyis amikor alkotmánymódosításról beszélünk, akkor érdemes azt megnézni, hogy a mostani kétharmados alkotmánymódosítás mit jelent az ellenzék számára, mit jelent az alkotó ellenzékiség, miért választottuk mi az alkotó ellenzék pozícióját.

Miniszterelnök úr, azért választottuk az alkotó ellenzék pozícióját, mert úgy gondoljuk, hogy a nemzet érdekében mi tudunk hozzátenni ahhoz, hogy a törvényhozás munkája szakmailag hitelesebb és jobb legyen. Ezért az elmúlt egy hónapban, amíg önök kormányprogramot írtak - illetve ön blogot írt több esetben -, mi beterjesztettük a költségvetési tanácsról szóló országgyűlési határozati javaslatot, és elkészítettünk további törvényjavaslatokat, amelyek többek között a miniszterek személyes anyagi felelősségét vezetnék be a költségvetés túllépéséért, amennyiben a költségvetési törvényben megállapított számokat túllépik, vagy amely a nagyobb átláthatóság kedvéért nyilvánosságra hozná az állami vállalatok igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagságát és a honoráriumokat, vagy amely az országgyűlési képviselők esetében - szintén a nagyobb átláthatóság érdekében - nyílvánosságra hozná azt, hogy milyen állami és milyen uniós forrásokat kapnak. (Kuncze Gábor: Te most alkotsz?)

Semmi választ nem kaptunk még ezekre a párbeszéd jegyében. Olyannyira nem kaptunk választ, hogy ön azt mondta, hogy több demokráciát Magyarországon. Mi is azt mondjuk, hogy több demokráciát, ne üldözzenek senkit se amiatt, mert a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mellett a választási kampányban kiállt, vagy éppenséggel merészel országgyűlési képviselő lenni, és emiatt ne váltsák le vezető állásából az Országos Mentőszolgálatnál. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Semjén Zsolt frakcióvezető-társammal idestova két hete fordultunk önhöz levélben ez ügyben, erősítse meg, hogy ma Magyarországon politikai okok miatt, akár jobb-, akár baloldali meggyőződésű valaki, de nem üldözhetik a munkahelyén. Ön a párbeszéd jegyében mind a mai napig adós ezzel a válasszal. (Taps az ellenzéki padsorokból.) Ugyan ön mind a mai napig adós ezzel a válasszal, de bízunk benne, hogy rövidesen választ fogunk erre kapni.

(14.40)

Tegnap a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy ma az alkotmányt kétharmados többséggel módosítsák. Aláírta, mert meggyőződésünk, hogy aki a választást megnyerte és joga van kormányt alakítani, annak joga van a kormányzat szerkezetét is megválasztani magának. Ebben az ellenzék önmegtartóztatásra kötelezett, vagyis ahogyan Lendvai Ildikó frakcióvezető-társam is fogalmazott: hagyjuk, hogy a kormánytöbbség kormányozzon. Kormányozzon a jogállamiság és a demokrácia keretein belül.

Két dolog azért szerintem fontos, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség aláírása mellett megjegyzendő. Az egyik: nem 16 év, először a 4 év mérlegét kell megvonni! Néha a kevesebb több. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Miniszterelnök úr, utána beszélhetünk 16 évről! Beszéljünk 16 évről! Az is nagyon tanulságos egyébként, hogy az elmúlt 16 évben milyen pályát futottak be a különböző összetételű kormányok a Magyar Köztársaság politikatörténetében. De azt hiszem, hogy ha ciklus végén vagy új ciklus elején vagyunk, akkor eddig jól bevált szokás volt, hogy a leköszönő kormány, illetve a hivatalba lépő új kormány elmondta, hogy milyen állapotban hagyja itt az országot, illetve milyen állapotban veszi át az országot. Kérem, miniszterelnök úr... (Lendvai Ildikó beszél Gyurcsány Ferenchez.) Kérem, miniszterelnök úr! Kérem, miniszterelnök úr, figyeljen rám egy pillanatra (Gyurcsány Ferenc: Csak önt hallgatom.) - köszönöm szépen -, és tegye meg ezt a gesztust az ellenzék felé, és tegyen eleget ennek a kötelezettségének az ország felé is!

A másik lényeges részlet szerintem. Amikor önök hivatalba lépnek, mandátumot, megbízatást kapnak, az lényegében egy technikai lépés. Van azonban ennek egy tartalmi mozzanata is. A mandátumnak, a megbízásnak van egy tartalmi része. Valami alapján a választópolgárok többsége úgy döntött, hogy önöket hatalmazza fel a kormányalakításra. Ez a valami a választási program - vélhetően. (Egy hang a Fidesz soraiból: Így van.) Ennek jegyében várjuk érdeklődéssel a kormányprogramot. Bízunk benne, hogy azok a gondolatok, azok a tervek és azok a mondatok, amelyek a választási programban megjelentek, meg fognak jelenni a kormányprogramban is. Bízunk benne, hogy nem igazak azok a sajtóértesülések és hivatalosan még meg nem erősített értesülések, amelyek több ezer pedagógus, több ezer köztisztviselő elbocsátásával riogatnak - amit önök cáfoltak egyébként még a választási kampányban több ízben is -, és bízunk benne, hogy abban, ami az önök választási programjának az alapját jelentette - vagyis azt, hogy itt tulajdonképpen egy virágzó gazdaságról és virágzó államháztartásról van szó -, önöknek van igazuk, és nem nekünk, akiket folyamatosan azzal vádoltak, hogy rossz kedvet generálunk ebben az országban.

Ennek a jegyében jelentem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megadja a támogatást az alkotmánymódosításhoz - kormányozzanak! De most már kezdjenek el kormányozni, mert jó lenne látni, hogy ha már a csillagászat kérdését is érintettük és a futurológiával is foglalkoztunk, akkor mi fog történni holnap, és mi fog történni ősszel. Köszönöm szépen. (Nagy taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A frakcióvezető urat csak tájékoztatom, a házbizottsági ülésen is elhangzott, hogy a kormányprogram ma kerül benyújtásra. Ennek a vitájára 10 órás időkeretben a jövő héten kerül sor, tehát lesz ideje valamennyi frakciónak megismerni a kormányprogramot. (Közbeszólások és derültség a Fidesz soraiban.)

Ugyanakkor tájékoztatom önöket arról is - bár megbocsátom a frakcióvezető úrnak -, hogy a Házszabály 101. § (1) bekezdése maga is úgy fogalmaz, hogy a törvényjavaslat egészének vagy részének szükségességét lehet indokolni. Így bátorítom önt is - mint ahogy ezt egyébként hozzászólása végén megtette -, ez nem annyira kötött forma, kérem, hogy az ezzel kapcsolatos kritikáit eszerint tegye. Köszönöm szépen. (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Podolák György jegyző által rögzített közbeszólás: Domokos László: Szégyelld magad! Milyen alapon?!)

Megadom a szót Fodor Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja vezérszónokának. (Domokos László felé fordulva:) Képviselő Úr! Visszautasítom, és kérem, hogy ezt a stílust ebben a Házban mellőzze! Egyelőre még az elnök én vagyok! (Taps az MSZP padsoraiban.) Ha valakinek szégyellnie kell magát, akkor azt hiszem, hogy ezért a megnyilatkozásért kell. Egy nővel szemben, azt hiszem, ezt nem lehet használni! Nem csak egy elnökkel szemben! (Zaj, közbeszólások az ellenzéki padsorokban.)

Fodor Gábor képviselő urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetségéből, vezérszónokként 8 perces időkeretben. Öné a szó.

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A napirendi pontunk az alkotmánymódosítást jelöli meg, és engedjék meg, hogy én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében ehhez a napirendi ponthoz szóljak hozzá, hiszen ma az egyik legfontosabb ügye a parlamentnek az alkotmánymódosítás feletti döntés.

Hadd kezdjem azzal, hogy tegnap ötpárti egyeztetést tartottunk ebben a témakörben, ahogy az előttem szólók itt a parlamentben már említették is ezt, és örömünkre szolgál nekünk, liberálisoknak is, hogy elmondhatjuk, hogy egyetértés alakult ki köztünk: a jelenlévők többsége azt mondta, hogy igen, támogatja ezt az alkotmánymódosítást. Ezért köszönet illeti az ellenzéki képviselőket és az ellenzék jelen lévő képviselőit is, hiszen ez igazán olyan magatartást jelent, amely reméljük, hogy követendő példa lesz az elkövetkezendőkben is. Azért szeretném ezt aláhúzni, hogy remélhetőleg az elkövetkezendőkben is követni fogják ezt a magatartást, hiszen a lényeges kérdések ezután jönnek.

Ahogy a miniszterelnök úr felvezetéséből is hallhattuk, jelentős és fontos törvényeket kíván előterjeszteni a kormány. Olyan törvényeket, amelyekben szükség van az ellenzék hozzájárulására. Olyan törvényeket, amelyek kétharmados támogatást igényelnek itt, a parlamentben. E törvények akkor tudnak sikeresek lenni, akkor tudunk róluk megfelelő módon dönteni, ha az ellenzék is odaáll melléjük. És azért reménykedhetünk ebben, hogy odaáll melléjük, hiszen jó néhány kérdésben - mint a parlamenti létszám csökkentése, önkormányzati képviselők létszámának csökkentése - a választási kampányban az ellenzéki pártok is azt mondták, hogy igen, ezeket a törekvéseket támogatják, nekik is voltak ilyen irányú javaslataik.

Tehát az igazán lényeges kérdések ezután jönnek. Remélhetőleg ez a tegnapi döntés felvezette csak az elkövetkezendő időben azt a támogatást, amit megkaphatunk az ellenzéktől, mert nem hiszem, hogy bárki azt mondaná ebben az országban, hogy rendben van minden e fontos rendszerekkel, alrendszerekkel kapcsolatban; hogy minden rendben van az önkormányzatok támogatása terén, mert kormánytól függetlenül, kormánypárthoz és ellenzékhez tartozó politikai gondolkodók mindannyian azt mondják, hogy igen, itt változtatni kell. Változtatni kell olyan területeken is, amelyek például a parlamenti létszámcsökkentéshez kapcsolódnak. Változtatni kell a közigazgatás területén is jó néhány kérdésben. Tehát számtalan olyan ügy van előttünk, amely bizony fontos és szükséges összefogást igényel itt, a parlamentben.

Remélem tehát, hogy ez a tegnapi akaratnyilvánítás ennek az előszele volt, mert ha ne adj' isten, nem így lenne, akkor viszont az emberben óhatatlanul is felmerül a gyanú, hogy mivel itt egy alapvetően technikai jellegű alkotmánymódosítás van a kezünkben, remélhetőleg nem az lesz a helyzet, hogy ebben az apró kérdésben az ellenzék megadja a támogatást, de az igazán lényeges kérdésekben a nem álláspont mellett vagy az időhúzás mellett van. Mert bizony, azt gondolom, az ország számára nem lenne jó egy ilyen politikai magatartás.

Nos, nézzük csak, hogy mi az, ami ma a tisztelt Ház asztalán van, mi az, amiről ma döntenünk kell! Ez a technikai jellegű alkotmánymódosítás először is tisztázza az alkotmány szövegét. Tisztázza azért, mert az alkotmány szövegébe évekkel ezelőtt bekerültek olyan passzusok, ami a Belügyminisztériumra való utalással konkrétan nevesít egy minisztériumot, nevesít egy minisztert az összes miniszter közül. Akkor, amikor nagyon helyesen azt gondoljuk, hogy a mindenkori kormányzatnak joga és lehetősége van arra, hogy saját maga alakítsa ki a szükséges kormányzati struktúrát, amelyben dolgozni és tevékenykedni akar, akkor helyénvaló az a felhatalmazás, amelyet ez az alkotmánymódosítás tartalmaz, hogy bizony a kormány ezt döntse el, és ne kösse meg a kezét miniszteri, illetve minisztériumi elnevezésekkel. Ezt én fontosnak tartom, de még egyszer hangsúlyoznám: ez egy technikai jellegű alkotmánymódosítás, ne felejtsük el.

Ugyanilyen a rendeletalkotás jogára való utalás is. Ez is rendben van. Végül is ez egy olyan gyakorlat, amelyet alkotmányos szinten tisztázunk ebben a módosításban.

Igazából ami érdekes volt, és ami a tegnapi egyeztetésen is komoly vitát váltott ki, ez az elnevezés kérdése, hogy ezután a miniszterek helyetteseit hogyan hívjuk: miniszterhelyettesnek vagy államtitkárnak. Azt hiszem, hogy jó az a kompromisszum, ami megszületett, és végül is megtartjuk az államtitkár elnevezést. De látni kell, hogy itt elnevezésről van szó, és nem szabad mögé érteni másfajta politikai tartalmakat.

Sokakban felvetődött az, hiszen kormánypártok és ellenzékiek is szóvá tették, még a Szabad Demokraták Szövetsége részéről is, hogy talán a miniszterhelyettesi elnevezés azért nem szerencsés, mert tartalmában olyasmit értünk ezen, amit leírtunk, mégis: a pártállami rendszerhez kötődik, az előző rendszer auráját hozza vissza, és még ha tartalmában nem is erre gondolunk, az elnevezést meg kell változtatni, ha bárkiben ilyen típusú gyanú merül fel.

(14.50)

Itt egyetértés alakult ki a tárgyalófelekben, és én ennek is örülök, hiszen a rendszerváltásnak e fontos, ha úgy tetszik, elnevezésben megnyilvánuló vívmányait is őriznünk kell.

Viszont arra is érdemes néhány szót most irányítanunk, és a figyelmet egy kicsit erre irányítani néhány szóval, hogy bizony az elnevezés mögött más is megbújik, itt egy tartalmi változtatásról is szó van, és a félreértések elkerülése végett erről is szeretnék szólni. Amikor az államtitkár fogja helyettesíteni a minisztert az elkövetkezendő időkben, ez legyen világos, tisztelt képviselőtársaim, azt jelenti, hogy a kormánynak az a határozott szándéka, hogy elválassza a közigazgatást a politikai befolyástól. Világossá akarjuk tenni azt, hogy mi az a terület, ahol a politikának van tennivalója és dolga, ahol politikai kinevezettek szerepelnek a minisztériumok élén, és mely az a szint, ahol meg akarjuk óvni a politikától a közigazgatást.

Mi, liberálisok egyértelműen világossá akarjuk tenni, hogy igen, a közigazgatást a maga szakmai szintjén meg kell védeni, segíteni kell abban, hogy megfelelő professzionális munkát végezzen, és világossá akarjuk tenni azt, hogy a politikai szférát is egyértelműen kell definiálnunk. Tehát amikor a minisztert államtitkárok fogják helyettesíteni, és alattuk szakállamtitkárok irányítják majd a minisztériumok munkáját, az ennek a koncepciónak a megjelenítését fogja valójában kiteljesíteni és egyértelművé tenni.

Mi, liberálisok ehhez szeretnénk a támogatásunkat adni, hiszen a magyar közigazgatásnak az elmúlt időszakban is egyik komoly problémája volt az, hogy a politika rendszeresen túlterjeszkedett azokon a szférákon, ahol formálisan megjelenhetett. Ezért nagyon fontos és nagyon lényeges az, hogy lássuk a szándékot e mögött a döntés mögött. A szándék pedig egyértelműen a közigazgatási és a politikai szférának a kettéválasztása. Az, hogy a politika, ha úgy tetszik, a miniszter sorsát osszák mindazok, akik közvetlen munkatársait jelentik ezután a minisztériumban, de alattuk legyen meg az egyértelmű védelem.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez az alkotmánymódosítás áttételesen ezt is tartalmazza, hiszen erre is utal azzal, hogy egy új koncepciót szeretne megjeleníteni a kormányzat, egy olyan koncepciót, amihez remélem, nagyon sokan adják majd a hozzájárulásukat itt a tisztelt Házban.

Mi, liberálisok egy ilyen felfogást, egy ilyen gondolkodásmódot támogatni tudunk, és ezért fogunk igennel szavazni erre az alkotmánymódosításra.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Salamon László képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka. Öné a szó, képviselő úr.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Navracsics Tibor képviselőtársam joggal tette szóvá a miniszterelnök úr expozéját, amely nem igazán állt köszönő viszonyban azzal a tárggyal, amivel most foglalkozunk, az alkotmánymódosítással.

Ehhez még annyit hozzátennék, én rendkívül méltatlannak tartom azt, hogy egy alkotmánymódosításra frakciónként a képviselőcsoport álláspontját 8 percben lehet csupán ismertetni, és ezzel kapcsolatban alkotmányos aggályom is van, figyelemmel a 245/B/2004. alkotmánybírósági határozatra. Nem fogok ennek részleteibe bocsátkozni, mert a saját időnket emésztenénk fel. Kénytelenek vagyunk távirati stílusban fogalmazni és felszólalni egy ilyen fontos kérdésben.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány felállásakor régi parlamenti hagyomány és szokás, hogy az ellenzék, bár kritikai véleményét meg szokta fogalmazni a kormánypártok elképzelésével szemben, azonban azok megvalósulását nem gátolja. A Kereszténydemokrata Néppárt ehhez a hagyományhoz most is tartja magát, és a politikai hozzáállását a javaslathoz egyfelől ez szabja meg. Másfelől azonban semmiféle kormánystruktúra-kérdés nem indokolhatja azt, hogy az ellenzék feladjon a maga számára fontos, lényeges alkotmányos értékeket és szempontokat. Ez a másik szempont.

Ebben az alkotmánymódosításban az a probléma, hogy mind a két elem sajnos összekapcsolódik, és jelen van. Vannak olyan elemek, amelyeket tudnánk támogatni, azonban vannak olyan elemek is, amelyeket nem tudunk elfogadni, és ez az oka annak, hogy végső fokon ezt az alkotmánymódosítást nem fogjuk tudni szavazatainkkal támogatni.

Nézzük részletesen! Azzal kezdeném, amivel egyetértünk. Egyetértünk a módosítás, alkotmánymódosítás 2. §-ával, amely helyére teszi a miniszteri rendeletet, mégpedig megszüntetve azt az eddig fennállt szerepkörét, hogy társadalmi viszonyokat legmagasabb szinten maga szabályozhasson; a miniszteri rendelet a jövőben csak felhatalmazás alapján, törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján a végrehajtó hatalom szolgálatába kerül, és csak erre korlátozódik a szerepköre. Ezt önmagában helyeselnénk.

Helyeselni tudjuk azt a megoldást is, ami ennek az alkotmánymódosításnak a legelső rendelkezésében megjelenik, jelesül, hogy az egyes állami főhatóságok kétharmados törvényben is megjelenő elnevezése ne legyen gátja annak, hogyha a kormány föl akar építeni egy olyan struktúrát, ami a főhatóságok szervezetét átalakítja, vagy más elnevezéssel illeti. Ezzel mint elvi törekvéssel egyet tudnánk érteni.

Azonban itt az 1. § (1) bekezdésében rögtön egy súlyosnak mondható - hadd tegyem hozzá zárójelben, azért alkotmányjogi kérdésben minden hiba súlyos hiba -, súlyosnak mondható problémát látunk, amikor ezt a rendelkezést az alkotmány úgy általában a közigazgatási szerv vonatkozásában kívánná kimondani, tudniillik az alkotmányjogi, közjogi, elméleti gondolkodás a közigazgatás fogalmába az önkormányzati igazgatást is beleérti. Tehát félreérthető és félremagyarázható lenne az egyébként föltételezhetően szándékában nem jelentkező, visszaélési szándékot nem feltételező szöveg. Arról nem is beszélve, hogy az ugyancsak a mai napon tárgyalandó, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat szóhasználatával is ez szögesen szemben áll.

Az igazán súlyos problémánk azonban a közigazgatási államtitkári tisztség megszüntetésével kapcsolatban áll fenn, amely ebben az alkotmánymódosításban implicite benne van. Rögtön hozzáteszem, azt mi is örömmel fogadtuk, hogy a tegnapi napon abban sikerült megállapodásra jutni, hogy ez a rosszízű és rosszemlékű miniszterhelyettesi elnevezés kimarad az alkotmányból. Azonban az alapprobléma mégsem oldódik meg, mert nevezhetjük akárminek a volt közigazgatási államtitkárt, ez a javaslat és ez a megoldás szakít egy hagyományosan magyar, jogállami, az európai kontinensen is általánosan elterjedt olyan megoldással, amivel mellesleg 16 éve minden politikai erő egyetértett. Nevezetesen: a köztisztviselői kar, a minisztériumok köztisztviselői karának és a politikának a szétválasztásával.

Fodor képviselő úr, amit elmond, célkitűzésként helyes, csak ebben az alkotmánymódosításban pont az ellenkezője foglaltatik benne. Itt most arról van szó, hogy a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetésével gyakorlatilag a miniszter helyettesítését ellátó új államtitkár politikai szereplővé válik, és gyakorlatilag a köztisztviselői kar fölött a politika korlátlan hatalmat nyer, korlátlan uralmat nyer, és az a hagyományos megoldás, ami a közigazgatási államtitkárnak, a minisztérium szakmai vezetésének a szerepét adta, ezt a hagyományos megoldást ez a törvényjavaslat kidobja az ablakon. Ez, sajnos ki kell mondanunk, azt jelenti, hogy a javaslat gyakorlatilag politikai eszközzé, a politikának teljesen kiszolgáltatott eszközzé fogja tenni a köztisztviselői kart.

(15.00)

Tisztelt Országgyűlés! Szeretnénk remélni, hogy a javaslat mögött csak a közjogi ismeretek, a közjogi műveltség hiánya húzódik meg, félek azonban, hogy a köztisztviselői kar politikai alávetését célzó javaslat nem nélkülözi a tudatosságot. Mindenesetre bármi is legyen a javaslat hátterében, abban nem tudunk mást látni, mint a visszarendeződés egy közjogi elemét, amely a rossz emlékű, pártvezérelt, totalitárius rendszerekre jellemző közigazgatás irányába vezet.

Elfogadhatatlan továbbá az alkotmánymódosításban az a rendelkezés, amely a köztársasági elnök hatáskörét szűkíti, és gyakorlatilag az államtitkár kinevezését most már egyszerű törvény keretébe utalja, és egyszerű törvény keretében biztosítja az államfőnek, ugyanis ebben a kérdésben az egyszerű kormánytöbbség döntésével bármikor változást lehet előidézni, ami nyilván ennek a közjogi megoldásnak a kétharmados többséggel eddig biztosított garanciáját megszünteti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előadottak folytán, mint arra utaltam, olyan elemek vannak ebben az alkotmánymódosításban, amelyeket a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának nem áll módjában támogatni. A politikai megállapodás értelmében módosító javaslat benyújtására nem kerülhet sor, ezt tiszteletben tartjuk, viszont kénytelenek leszünk (Az elnök ismét csenget.) az adott helyzetben az alkotmánymódosítás ellen szavazni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja vezérszónokának, Boross Péter képviselő úrnak adom meg a szót. Öné a szó.

DR. BOROSS PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjenek meg annyi szubjektív megjegyzést, hogy nagy élmény közel egy évtized után visszakerülni e nemes falak közé és konstatálni azt (Taps a kormánypártok, szórványos taps az MDF soraiban.) - félre fogják érteni (Derültség. - Font Sándor: Titeket erősít!) -, hogy alapjában véve nem sok minden változott. Most a változatlansághoz fűződő élménnyel és örömmel szeretnék hozzászólni a magam részéről ahhoz, amit címül kaptunk, és elsősorban magához az alkotmánytervezethez.

Hölgyeim és Uraim! Elhangzott már - és azt hiszem, ez magától értetődő -, hogy ami foglalkoztat mindnyájunkat, főleg akik a kezdeteknél is bábáskodhattak, az annak a modellnek a megváltoztatása, amit mi magyar hagyományként '90-től érvényesíteni és helyesen érvényesíteni láttunk, nevezetesen: a kettős államtitkárság pozícióját. Miért? Azért tartottuk ezt annak idején fontosnak, mert olyan negyven év állt mögöttünk, ahol egy politikai beavatkozás tisztázatlan világa vagy nagyon is tisztázott világa úgyszólván totálisan érvényesítette a maga akaratát, és nem gátolta se jogrend, se törvény és nagyon sok esetben a jó ízlés sem. Ezért születtek azok a megoldások, amelyek határvonalat szabtak. Tehát amikor hagyományról és hagyománytiszteletről beszélünk, és valahol a kiegyezés korszakától indítunk, akkor azt a negyven évet mindig hagyjuk ki, amely egy teljesen idegen test a magyar közjogi fejlődésben, és egyáltalán ez az a korszak, amely az államélet organikus és a társadalmi élet organikus szövetét oly mértékben tépte darabokra, hogy '90-ben sok mindent újra kellett kezdeni.

Nem lehet problémamentes tehát az a gondolat, ami itt most e javaslatban megfogalmazódott, és ezt annak ellenére szükségesnek tartom kifejteni mint aggályt, hogy a Magyar Demokrata Fórum igennel fog szavazni az alkotmányváltozásra, csak aggodalmának ad hangot a későbbiek miatt. Előttem elhangzott ugyan, hogy pontosan ez a megoldás fogja garantálni vagy ez is garantálni tudja azt, hogy a közigazgatás a maga relatív autonómiájával a törvényeknek és jogszabályoknak alávetett módon és minden más politikai befolyástól mentesen teljesíti a kötelességét, de biztosítékát ebben az alkotmányos reformban nem láthatjuk. Nem láthatjuk, és ez természetes módon váltja ki abbéli gyanakvásunkat, hogy hátha nem így lesz.

Mindnyájan nagyon sajnáljuk, hogy amit '90-ben elképzeltünk, hogy valóban a közigazgatás a maga külön struktúrájával vagy kvázi külön struktúrájával elválik, és hol válik el a politikai vezérléstől, ezt az elkövetkezendő másfél évtized szétdúlta. Az a stabilizáció, amit szántunk a közigazgatásnak, a közigazgatási államtitkári pozíciónak, nem következett be; különböző pártváltások és kormányzati váltások alkalmával éppúgy hullottak a fejek a közigazgatás szférájában is. Mi a biztosíték, hogy nem így lesz? Mert tudniillik, ha eddig nem így volt, mert rosszul alkalmaztunk egy modellt, akkor a megoldásnak nem a legoptimálisabb változata az, hogy szüntessük meg magát a modellt, hanem esetleg elindulhattunk volna, mondjuk, a következő másfél évtizedben eme különválással is.

Bizonyára önök előtt - már aki érdeklődött - ismeretes, hogy másféle kérdések is kapcsolódnak ehhez. Egész közigazgatásunk nem működik jól. Már csak azért sem működik jól, mert a jegyzői hivatalok egyoldalú kiszolgáltatottsága nem mindig teszi lehetővé a törvények és a törvényesség maradéktalan érvényesülését. Olyan hatalmi beavatkozások történnek, mert egzisztenciálisan semmi nem védi a jegyzőt a helyi erőszakkal és sok minden befolyással szemben - lenne tehát itt tennivaló. Márpedig addig nem várhatjuk el a közigazgatás erősödését, a maga sajátos szerepének a teljes értékű betöltését, amíg például ezt meg nem oldjuk.

Szerepel a Magyar Demokrata Fórum programjában még egy olyan intézményrendszer, amely nagyon hiányzik az országban, ez pedig a közigazgatási bíróság. Hölgyeim és uraim, a közigazgatási bíróság mint speciális bíróság 1896-tól 1949-ig töltötte be nagyszerű hivatását. Oka volt, hogy miért. Mert olyan speciális bíróság volt, ahol a közigazgatási ügyek eldöntését nemcsak magasan kvalifikált bírók, hanem magasan kvalifikált közigazgatási szakemberek együttese végezte, és írd és mondd, 42 napon belül az ügyeket el kellett dönteni. Hát miért nem kell egy ilyen jogintézményt nálunk, épp a közigazgatás, a gyors döntések, az időben történő döntések, a mulasztások megelőzése érdekében megszülni? Miért ez a furcsa ellenállás, miközben a publikációban komoly és közigazgatáshoz értő elmék nagyon helyeselnék eme intézmény létrehozását, és a rendes bíróságtól épp az eltérő eljárásjog miatti - vagy többek között emiatti - leválasztását?

Aggodalommal vagyunk tehát - és nem feltétlenül e törvényjavaslat kapcsán, hanem úgy egyébként is potenciálisan - a magyar közigazgatás működési nívója miatt. Ez évek óta romlott - személykiválasztási önkények, alkalmatlanság -, mert nem sikerült elérnünk - javaslat ellenére -, hogy jegyzőkinevezéshez a felettes közigazgatási szakszerv hozzájárulása mégiscsak kelljen. És legyünk őszinték, nem feltétlenül a falu legszebb lányából lesz a legjobb jegyző. Tudjuk azokat a kinevezési mechanikákat, amelyek itt érvényesültek.

Hölgyeim és Uraim! Az igen szavazat mellett a mélyen tisztelt kormányt arra kérem, hogy az aggályokat is vegye figyelembe.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és az MDF soraiban.)

(15.10)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végéhez értünk, most pedig képviselői felszólalások következnek, öt-öt perces időkeretben. Jelzem, hogy senki nem kérte írásban felszólalásra a lehetőséget.

Turi-Kovács Béla képviselő úr jelezte, hogy ügyrendben kíván szólni. Képviselő úr!

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az ellenzék részéről alkotmányos lehetőséget és védelmet, pozíciót feladni mindig veszélyes, és nagyon gyakran nagyon nem kifizetődő. Négy év tapasztalata után...

ELNÖK: Kérem, hogy ügyrendi javaslatát tegye meg, képviselő úr, egy percben!

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Nem ügyrendi kérdésben, hanem hozzászólásra jelentkeztem!

ELNÖK: Bocsásson meg, ügyrendben jelent meg, úgy is kérdeztem, hogy ügyrendi...

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Hát akkor tévesen jelent meg, én normál felszólalásra jelentkeztem!

ELNÖK: Normál felszólalásra - még nem mondtam végig egyébként azzal kapcsolatosan; azt mondtam csak, hogy írásban senki nem jelezte a felszólalási igényét. Aki most kéri, felszólalhat. Akkor most öt percben öné a szó.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. A gombot így nyomtam, ha nem jól nyomtam, akkor elnézést kérek.

ELNÖK: Nem jól, ügyrendben; ezt a jegyzőtársaim egyébként megerősítik. Köszönöm.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Nos, tisztelt Ház, a megszólításokat elhagyom, már nem kezdem újra; félek, hogy ez is az időmet rabolja. Hogy világos legyen, ismételten leszögezem, hogy az alkotmányügyi bizottságban nemcsak a kereszténydemokraták, a kisgazdák részéről magam sem szavaztam meg a támogatását ennek a javaslatnak. (Szórványos derültség az MSZP soraiban.) Lehet itt mosolyogni, meg lehet jókat nevetgélni, de ez az ügy annál sokkal komolyabb. Itt arról van szó, tisztelt Ház, hogy alkotmányos lehetőségeket és jogokat feladni ellenzéki oldalról - ahogyan az előbb mondottam volt - rendkívül veszélyes. A kétharmados törvények támogatását külön-külön lehet értékelni és időszakonként akár támogatni is, de kétharmados szabály kiiktatását négy olyan esztendő után, mint amit meg kellett tapasztalnunk, úgy gondolom, nem lehet támogatni.

És különösen veszélyesnek tartom azt, tisztelt Ház, ami ebben a jogszabályban már most benne foglaltatik. Itt több mindenről szó esett már, és sokan elmondták az aggályaikat, olyanok is, akik egyébként támogatni fogják ezt az alkotmánymódosítást. Most szeretném elmondani, hogy az egyik legsúlyosabb politikai lépés ebben, amikor kiterjesztik a politikum hatáskörét nemcsak a közigazgatási, de a helyettes államtitkárokra is. Hol van az a határ, ahol meg fog állni, hogy már nem politikai szempontok alapján fogják elbírálni, hogy miként történik a nagyseprűzés, hanem kifejezetten politikai szempontok alapján? Hol van az a határ, amely gátat szab, ha a jogosítványainkból bármit is feladunk?

Ezért a saját részemről és a mi kisgazda álláspontunk szerint nagyon határozottan úgy kell nyilatkoznom, hogy jogfeladást az elkövetkezendő időszakban nem szabad tenni. Határozottan és a leghatározottabban védelmezni kell azokat a garanciális elemeket, amelyek nélkül meggyőződésem szerint a kormányzati túlsúly olyan túlkapásokra lesz képes, amelyeket már meg kellett élni az eltelt időszakban. A tanulságok levonása mindannyiunkra tartozik. Világosan és egyértelműen kell látni, hogy ha szabad kezet adunk bizonyos kérdésekben, és ha már azokat az elemeket is feladjuk, amelyek a védelmet tudnák biztosítani, akkor az elkövetkezendő időszakban már csak beszélhetünk, beszélhetünk, de semmi, semmiféle lehetőségünk a változtatásokra nem lesz. Ezért az együttműködésnek, úgy gondolom, az az igazi alapja, ha a kétharmados szabályok biztosítékként megmaradnak, külön-külön mindig értékelhetünk, és az értékelés alapján döntünk, hogy mi az, amit támogathatunk, mi az, amit nem támogathatunk.

Ezért én a magam részéről határozottan bejelentem, hogy nem támogatom az alkotmánymódosítást. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíván-e még bárki a frakciókból a felszólalás lehetőségével élni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván senki felszólalni.

Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e válaszolni. (Jelzésre:) Miniszterelnök-jelölt úr, öné a szó.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Mélyen tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Rövid reflexiókat tennék csak az alkotmánymódosítás tárgykörében elhangzott felszólalásokhoz azzal, hogy előre egyeztetett és bejelentett módon az én expozém mind a három törvénytervezethez elmondott általános indoklás volt.

Elöljáróban hadd mondjam el, hogy egészen üdítő volt Boross Péter érvelését, nyugodt, higgadt, tárgyszerű mondatait hallgatni. Az a fajta bölcsesség sugárzott belőle, amely oly sokszor hiányzott a parlamentben az elmúlt években, mindegyikőnknek talán utalva, kormánypártokra, ellenzékre, valamennyiünkre, talán alkalmas mérce lehet a következőkre.

Hozzáteszem, az igazi kérdést is ő tette fel. Ha tehát egyben szeretnék válaszolni az alkotmánymódosítás tárgykörében elhangzott felszólalásokra, akkor talán az a legegyszerűbb, ha nagyjából azt a logikát használom és hívom segítségül, amit ő tett az asztalra. Azt tudniillik, hogy a rendszerváltóknak volt egy nagyon határozott szándéka: elválasztani a kormányzás mögött ott lévő, nyilvánvaló pártpolitikai érdeket, értékelvűséget, ott lévő hatalmi viszonyokat és ambíciókat az igazgatástól, és a kettő közé világos falakat húzni.

Azt mutatja az elmúlt tizenhat év, hogy van valami, ami erősebb volt annál a modellnél és annál a tiszta akaratnál, amit a rendszerváltók képviseltek. Az a praxis, amelyben egyébként közösen osztozunk... - szeretnék itt mindvégig többes szám első személyt használni, nem méricskélve, hogy hol nagyobb és kisebb a felelősség. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogy nézze meg az elmúlt időszak kormányváltásait - mindenki volt már kormányon -, és nézze meg, hogy mondjuk, a kormányzati ciklus felénél hányan voltak még államtitkárok, helyettes államtitkárok közül hivatalban azok közül, akik hivatalban voltak az előző kormány leköszönésekor. És ki fog derülni, hogy egyik oldalról valamit mondunk, hivatalosan kijelentünk, deklarálunk mint elveket, és végül nem ez történik. Az történik - és még egyszer mondom, mindenki kormányzott már -, hogy nagyjából a mai struktúrában helyettes államtitkárok szintjéig, egészen kevés kivétellel, egészen kevés kivétellel valamennyi kormány átalakította a minisztériumok működését, valamennyi kormány azt igényelte, hogy egy átfogó, mély, a közvetlen igazgatásin talán valamivel túlnyúló lojalitás is megjelenjen. Hozzáteszem, nem csodálkozhatunk ezen, mert jól látjuk, teljesen természetes, hogy Magyarországon vannak olyan civil szervezetek, amelyekről pontosan tudjuk, hogy bal- vagy jobboldali szervezetek - ó, az ég bocsássa meg nekem, hogy egyáltalán ilyeneket mondok! -; vannak olyan énekesek, akik bal- és jobboldali énekesek; vannak olyan labdarúgóedzők, akik bal- és jobboldali labdarúgóedzők. A rendszerváltás után elindult a politika hódító útjára, hihetetlen tempóban és mélységben politizálja át nem egyszerűen az igazgatást, hanem a kultúra, a tudomány, a szabad civil szerveződés világát. Folyik egy kettős beszéd az országban, mert abban a pillanatban, ha egyébként nem húzzuk meg a határt, akkor minden relativizálódik, és ez azt jelenti, hogy folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre hat le a puszta, nyers politikai szándék és akarat érvényesíthetősége a társadalomban.

Itt a mérceszabó - be kell valljam - nem is elsősorban a normaalkotó, hiszen normákat tudunk mi alkotni. A mérceadó az a politikai kultúra, amit hordoz a mi politikai elitünk, ez a politikai kultúra pedig az elmúlt tizenöt évben egy hódító jellegű politikai kultúrává vált - most is az udvariasság és egy másfajta politikai vita megnyitásának elkerülése miatt fogalmazok többes szám első személyben. Ez itt az igazi fő probléma! Csak akkor lehet erős, garanciális védelmet nyújtani az igazgatásnak, ha első lépésként megszüntetjük a nyilvánvalóan hamis beszéd gyakorlatát, világossá tesszük, hogy meddig terjed a politika akaratérvényesítő képessége; ott viszont erős normákat és erős védelmet kell alkotni.

(15.20)

Ezt a két lépést együtt kell megcsinálni. Ez az alkotmánymódosítás elvégzi a munka egyik felét, és vár ránk egy másik fele.

Hogyan kívánunk normák alkotásával, magatartási szabályok alkalmazásával, magatartási kódexek alkalmazásával nagyon világos választóvonalat húzni igazgatás és politika közé? Az ünnepi beszédek és a parlamenti szónoklatok világa mögött egy sokkal durvább világ húzódik meg, elválik egymástól a beszéd és a cselekvés most már sok-sok év óta. Azt mondjuk, hogy véget kell ennek vetni. Azt mondjuk, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba, világossá kell tenni a felelősségi viszonyokat. Erre utal ez a módosítás.

Azt tudom mondani, hogy az elmúlt 15-16 évnek ez is az egyik tanulsága. És ha elrontottuk, mert az a mérce valóban, amit Boross Péter miniszterelnök úr említett, akkor közösen rontottuk el, nem méricskélve megint ebben a kisebb és nagyobb felelősség kérdését. Példának okáért úgy lehet ezen változtatni, hogy ha ennél visszafogottabb, ennél együttműködőbb, ennél nyitottabb magatartást tanúsítunk, és folyamatosan arra törekszünk, hogy elfogadja mindenki. Persze, mindig a kormányé a vezető szerep, hogy a kormányzati politikai hatalom térben, időben korlátozott, és ez a normális. Együtt kell tudni élni a sokféleségnek, de ehhez az kell, hogy a teremben ülő politikusok mindegyike tartózkodjon olyan politikai üzenetek küldésétől, hogy mi vagyunk az egyetlen, az igaz és a kiválasztott, mi vagyunk az igaz magyar haza képviselője, mert ha ezt üzenjük, akkor azt üzenjük mindenkinek, hogy lényegében bármi megtehető, hiszen az igaz ügy, a szent ügy, a haza ügye előrébb való, mint az írott jogi norma.

Azaz ha a politikai felek között az a legitim, demokratikus méltányosság lesz az uralkodó, ahol konzervatív és liberális védi szociáldemokrata érvelését és erkölcsi, politikai legitimitását, és azt mondja, hogy létezik egy közös demokratikus felelősség, amelyben nem engedem bántani a riválisaimat sem, ugyanakkor zárok azok felé, akik szélsőséges politikai irányzatokat képviselnek, akkor egyetlenegy politikusnak sem lesz bátorsága folyamatosan tágítani a határokat, és ösztönözni, hogy a politika elinduljon hódító útjára. Erről szól, ez az igazi kérdés, ez az igazi politikai dilemma itt, hogy rendet tenni először is abban, hogy kik vagyunk mi, és hogy mit is jelent demokratikus elkötelezettségünk. Ha ez megvan, akkor utána ennek le lehet vonni a konzekvenciáit. Például az első ilyen konzekvencialevonás az, ami ebben a törvényben van. Igen, Boross Péter szavaival élve, szétdúlta a politika az igazgatás jelentős részét. Ezt kell rendbe tenni.

Nem megyek azzal semmire, be kell valljam, képviselő urak, hogy miközben pontosan látjuk, hogy mi történt az országban, és teszem azt a méltányosságot, hogy fogadjuk el ezt közös felelősségként, hogy bekiabálnak nekem abban, hogy ugyan, miniszterelnök úr, ez az önök felelőssége, bár ilyen egyszerű lenne ez a dolog. Úgy lehet elkezdeni a közös munkálkodást, hogy van bátorságunk időnként "mi"-ben is fogalmazni. Így lehet elkezdeni. Úgy nem lehet elkezdeni, hogy ha ebben a fajta közös felelősségben nem tudnak, nem akarnak még egy nyugodt párbeszéd szintjén sem osztozni. Így lehet.

Ami pedig a négy év mérlegét jelenti, bár nem tudom, hogy ez éppen e törvénytervezeteknek a tárgya-e -, akkor, ha azt a szemrehányást kapom, hogy miért nem a közvetlen törvényekről beszélek, de hát üsse kő, azt tudom mondani, hogy a négy év mérlegét megvonták a választók. Egészen világosan megmondták a választók, azt mondták, hogy nyilván van vitánk a kormánnyal, biztosan sok mindennel nem vagyunk elégedettek, amiket ők tettek, nyilván van vitánk az ellenzékkel, nyilván azzal sem voltak elégedettek, de ha választani kell az egyik és a másik között, akkor egy dolog legalább biztos: ők kormánynak jobbak voltak, mint a másik ellenzéknek. Ezt nagyjából elmondták a választók. Megvonták a mérlegét ennek a dolognak. (Taps az MSZP soraiban.)

Soha nem gondolnám, hogy egyébként a kormányzásunk tökéletes lett volna, mert az legfeljebb a Teremtő. A kormányzásunk a választók ítélete szerint több erényt hordozott, mint ami erényt és jövőre vonatkozó meggyőző erőt az ellenzék képviselni tudott. Ez a demokratikus választói akarat világos megnyilvánulása. Szerintem most a választások után pár héttel ezt el kellene fogadni, tudomásul kellene venni - győztesnek szerénységgel, vesztesnek nyugodtsággal -, és elkezdeni dolgozni a jövőn. Én ezt tudom javasolni. (Moraj a Fidesz soraiban.) Szerintem ez egy tisztességes javaslat. Azt várom, hogy az alkotó ellenzékiség ezzel foglalkozzon.

Nézzék, négy évet úgy éltünk végig, hogy az akkori ellenzék folyamatosan és mindig a négy évvel ezelőtti választási ígéreteket akarta számon kérni. Újra azt tudom önöknek mondani, hogy ebből babér nem termett sem az országnak, sem az ellenzéknek. Én abban partner vagyok, hogy a következő négy évben is ezt az utat folytassa az ellenzék, de leginkább azért, mert ez azzal a hittel tölt el, hogy minden bizonnyal lehet folytatni majd 2010 után is ezt a kormányzást, hiszen látom, hogy ez az ellenzéki taktika nem vezetett sehova sem.

Én azt mondanám, hogy tanuljunk mind a ketten az elmúlt négy évből. Mi azt, hogy mi az, ami az ország érdekében áll, és időnként akkor is meg kell tenni, ha az ember a választásokon másként értékelte az ország előtt álló lehetőségeket, és azt kell mondani a választóknak, hogy ugyan azt ígértük, de ezt kell tenni. Azt hiszem, hogy ezt meg kell tanulni a kormánypártoknak is, és az ellenzéknek is azt kell megtanulni, hogy talán a politikai párbajvívás helyett többre megyünk azzal, ha nem azt nézzük, hogy hogyan lehet egyet ütni a kormányon, hanem azt, hogy éppen az adott helyzetben mi az ország érdeke, nem pedig azt, hogy mi az ellenzéki párt hatalmi érdeke.

Az pedig teljesen nyilvánvaló, és e tekintetben megerősíthetek mindenkit itt, a Parlament falain belül és azon kívül: ennek a kormánynak és a kormány mögött álló pártoknak határozott, egyértelmű és szilárd a demokratikus elkötelezettsége. Senkit politikai nézeteiért, vallásos meggyőződéséért, kulturális attitűdje miatt hátrány az országban nem érhet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Moraj a Fidesz soraiban.) Azt gondoljuk, hogy ezt a normát kell alkalmazni, és eszerint fogjuk tenni a dolgunkat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor.

Most a határozathozatal következik. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a törvényjavaslat elfogadásához az alkotmány 24. § (3) bekezdése alapján az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 258 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/60. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 323 igen, 27 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést új változatban T/62. számon kapták kézhez.

Megadom a szót először Wiener György képviselő úrnak, a bizottság előadójának, ötperces időkeretben. Képviselő úr, öné a szó.