Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya elnök asszonynak sokadszor hallgatom a napirend előtti hozzászólásokra adott válaszában nagyjából ugyanezeket a megjegyzéseit. Amikor a biztosítási rendszer átalakításának kérdése a parlament elé fog kerülni, akkor a parlament előtt ön a Házszabálynak megfelelően, természetesen jó előre felkészülve, gondolom, izgalmas szakmai koncepcionális vitában vehet részt, annak az a helye, ön ezt jól ismeri. A mostani konzultáció, a mostani vita azt nem helyettesíti. Nem jogszabályt alkotunk most, hanem tájékoztatom arról, hogy a kormányban milyen szakmai elképzelések egyeztetése zajlik. Azt gondoltam, hogy ön kíváncsi, azt gondoltam, hogy ez érdekli, és azt gondoltam, hogy azt tekinti ön is természetesnek, hogy ha ilyen fontos kérdésről konzultáció van, akkor erről másnap tájékoztatom önöket. Ez egy természetes folyamat. Ha nem ezt tennénk, hanem - sokszor használja ezt, bár nem önök, az egy másik ellenzéki párt - úgymond, titkos tárgyalásokat folytatnánk a háttérben, na, akkor aztán kapnánk hideget meg meleget; akkor azt mondanák nekünk, hogy hát ez elképesztő, a nemzet, az emberek életének egyik leginkább befolyásoló kérdéséről ezek titkos tárgyalásokat tartanak; még arra se méltatnak bennünket, bennünket, parlamenti pártokat, hogy másnap, hétfőn tájékoztassanak arról, hogy hol tartanak!

Hogy nincs nyolc óra alatt egyezség? Nézze, én ezt nem tekintem Istentől való bűnnek (Sic!) vagy hibának, lehet, hogy harminc óra kell, lehet, hogy negyven. Konzultálni kell egymással.

(14.00)

Ön volt koalíciós kormányban miniszter. Hát, fogadni mernék rá, hogy időnként nem értett egyet koalíciós partnereivel ebben vagy abban a kérdésben. Fogadni mernék rá - merthogy annak idején is tartottak hosszabb hétvégi, egész napos kormányüléseket -, hogy helyenként vita volt, és azt mondták, hogy ebben nincs egyetértés, majd máskor folytatjuk, vagy levették napirendről. Csak nem biztos, hogy beszámoltak hétfőn itt, a parlamentben, hogy miben volt vita. Ez a normális, hogy azt gondolom, ha volt fontos konzultáció, arról beszámolok, amikor pedig eljutunk odáig, hogy van egy konkrét törvényalkotói szándék és javaslat, azt be fogjuk terjeszteni, mint ahogy az egészségügyi reform első öt törvényét, amelyet elfogadott a parlament, azt megvitattuk egymással.

Azt látom, hogy Navracsics frakcióvezető úr szeretne koalíciós válságot látni. Ez szerintem - hogy mondjam? - a politikai érdek alapján teljesen érthető. Azt is látom, hogy ha lehetséges, akkor inkább hetente, mint havonta, koalíciós válságot kiáltanak. Ezt is érteni vélem. De azt kell önnek mondjam, hogy a konzultáció sem, sőt még a vita sem válság. Tudja, mi lenne válság? Ennek a hiánya. Tudniillik, azt gondolom, hogy a demokratikus parlamentarizmus lényege a vita, az egyeztetés, a konzultáció. Sőt én bevallhatom önnek - lehet, hogy ez az önök pártjában egy csoda, de akkor most itt mondom -, nálunk a párton belül is van vita, nagyon sok. És az nem válságot jelent; azt jelenti, hogy autonóm politikai elképzelések, szándékok méretődnek meg, aztán a végén abból kialakul egy közös.

Ha nem lenne közöttünk vita a koalíciós partnerrel, akkor egy párt lennénk. Azért van vita, mert a liberálisok egy sor kérdésben mást képviselnek, mint a szocialisták. Mi abban hiszünk, amit mi képviselünk - ők természetesen időnként ettől eltérőt képviselnek. Hogyan lehet a kettőből egy, a nemzet javát szolgáló elképzelést a parlament elé hozni? Ez nem válság, kérem szépen! Tudja, mi a válság? Ami az önök koalíciójában a Kisgazdapárttal történt, hogy ledarálták. Na, az válság volt, látja, az igen! (Szórványos derültség az MSZP soraiban.) Érdekes módon az történik, amikor szocialisták és liberálisok együtt kormányoznak, valahogy a kormányzati ciklus végén épp annyi párt van, mint ahányan elkezdtek kormányozni. Aki önökkel összeállt kormányozni, az előbb-utóbb végveszélybe került vagy megszűnt. Na, az válság volt! (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)

Ami pedig az ön példáit illeti: nincs annál szörnyűbb dolog, ha egyetlenegy embert elveszítünk. Nincs. Nincs annál szörnyűbb dolog, ha akár egyetlenegy emberben vagy egyetlenegy családban az vetődhet fel, hogy az a közös rendszer, amelyet működtetünk - az egészségügyi rendszer, az ilyen -, az nem jól működött, és ennek oka lehet abban, hogy valaki idő előtt elmegy közülünk. Ez tragédia, ebben igaza van. Politikailag pedig az tragédia, képviselő úr, frakcióvezető úr, ha még csak meg sem kísérli a törvényhozónak azt a felelősségét idehozni a parlamentbe, hogy a rendszer egészéről mondjon véleményt.

Ha ön egy emberjogi szervezet civil érdekvédője, akkor a hozzászólása rendben van. Ha ön törvényhozó, kormányzásra készülő parlamenti párt frakcióvezetője, akkor öntől azt várják el a választók, hogy képes legyen egészben gondolkodni, bonyolult viszonyokban. Az ön tehetsége ehhez megvan - a politikai szándéka nincsen meg hozzá. Azt gondolja, hogy a bennünket nézők, a bennünket hallgatók arra a meglehetősen lecsupaszított vitára, hogy én aggódom az emberért, ezek pedig a rendszerekért, ezzel népszerűséget lehet szerezni. Na látja, ez az igazi hazugság!

Az a hazugság, hogy azt gondolják, hogy ebből épül fel az ország. Ez a színtiszta populizmus, a butítás. Ez az! És nem azért, mert nem tragédia akár egyetlenegy embernek az elvesztése; mert nem nagyon nagy baj, ha nem tudják a mentők, hogy hova kell valakit vinni. Az igen nagy baj. És el kell végezni minden ilyen esetnek a kivizsgálását, és ha abból van tanulság, akkor azt le kell vonni. De miért nem akar ennél többet? Miért nem akar nemzetének megoldásokat ajánlani? Miért nem akar a nemzete számára az egészről beszélni? Miért nem akar ellenzékiként viselkedni, azt mondani, hogy itt, meg itt, meg ott nincsen igazuk, ott másként kéne csinálni? Hangulatot szeretne, olcsó akar lenni. Sikerült, ön ma olcsó volt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)