Felszólalás adatai

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen semmi probléma nem történt, hiszen itt vagyunk együtt, és amíg ezt a részt meg nem beszéltük, gondolom, hogy senki nem fog elmenni. Annál is inkább, kedves képviselőtársaim, mert végre olyan szakmai kérdéseket vehetünk elő, ami gondolom, hogy a mai társadalmunknak az egyik legégetőbb problémája: ez a foglalkoztatás kérdése, és a foglalkoztatni nem tudók és a dolgozni nem tudók további ellátásának kérdése.

Egy kicsit hadd menjek vissza a vitánknak arra az elejére, amikor hosszú ideig itt együtt sírdogáltunk, hogy úristen, tízezrek vannak olyan emberek, olyan állampolgárok Magyarországon, akik már a második generáció óta nem dolgoznak, ahol nem látta a gyermek, hogy az apuka reggel felkelne és elmenne dolgozni, és mi lesz ezzel a társadalmi réteggel.

És akkor, kedves képviselőtársaim, jött az "Út a munkához" program, ami úgy gondolta, hogy nem elég csak siránkozni, hanem meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyeknek segítségével ezeket az embereket ki lehet mozdítani ebből az életformából.

De ugye, kedves képviselőtársaim, azt akkor se gondolta senki sem komolyan, hogy az első lépésben rögtön ki tudjuk emelni őket olyan munka végzésére, ami mondjuk, egy szakmunkát vagy egy teljes éves, teljes 8 órás munkaelfoglaltságot jelent. Nem lehet, mert átmenetet kell teremteni, mert meg kell tanulniuk, sajnos újra meg kell tanulniuk ezeknek az embereknek, hogy mi az, hogy munkavégzés, mi az, hogy reggel felkelni.

Én elfogadom, kedves képviselőtársaim, hogy az "Út a munkához" program nem a legtökéletesebb, ami valaha a világon született, de van, és sok tízezer embert tanított meg újra arra, és adta meg a lehetőséget, hogy önbecsülése legyen, hogy munkát végezzen, és hogy ne szociális jövedelemből, hanem munkajövedelemből segítse eltartani a családját.

Amikor azt mondja kedves képviselőtársam, akivel nemegyszer vitáztam ebben a kérdésben, hogy ez a mondat, ami itt le van írva, ez tarthatatlan, akkor azt kell mondanom, hogy teljesen igaza van, mi is így látjuk. Tudniillik a mondat leírása túl szűkszavúra sikeredett, és nincs benne az, hogy kérem, foglalkoztatni ennek a munkáltatásnak a keretén belül, aminek eredményeképpen jön egyáltalán ez a rendelkezésre állási támogatás, ami rát néven már elhíresült, ez egyébként a mi konstrukciónk vagy ennek a kormánynak a konstrukciója, és öröm, hogy egyáltalán lehet, akkor azt is le kellett volna írni - és a mi módosító javaslatunk tartalmazza -, hogy ugyanakkor nem járhatnak rosszabbul ezek a családok, mert az, aki nem tud dolgozni és a törvény által megadott módon szociális segélyre és szociális ellátásra jogosult, továbbra is meg fogja kapni. Ott, ahol - ahogy említette képviselőtársam - több munkaképes egyén van a családban, de önhibáján kívül, szeretne dolgozni, szeretné, ha foglalkoztatnák, de nem tudnak neki munkát adni, ott ennek keretén belül egy rátot tudunk fizetni. De - és itt jön a mondatom másik része - egyetlenegy ember kezét sem engedhetjük el, másképp és más formában kell megtalálnunk, és ez a felelősségünk, mindannyiunknak, akik elfogadjuk majd ezt a költségvetést, hogy milyen formában.

És amit említett kedves képviselőtársam, akkor is beszéltünk róla, hogy kellene a vállalkozókat támogatni, hogy ők tudjanak foglalkoztatni. Kérem, készül az erre vonatkozó módosító indítvány! És amikor azt mondjuk, hogy meg kell most már nézni, sok embert kimozdítottunk ebből a létből, és vannak közöttük olyanok, akik nem képesek többre, mint a mellényben segíteni a köztisztaságot az adott településen, most már látszik, hogy ki az, és hol vannak a családban azok az emberek, akik szeretnének és tudnak dolgozni, és akiket lehet képezni, lehet szakmunkát adni a kezükbe, lehet velük továbblépni, mert az "Út a munkához" program, kedves képviselőtársaim, egy iszonyú fontos lépés volt, de az útnak az eleje. Tehát amikor elővesszük majd a módosító indítványokat, akkor ezekre a kérdésekre ismételten visszatérünk.

Szeretnék reagálni még, nagyon sajnálom, hogy az általam nagyra becsült Móring József Attila képviselőtársam elment, mert én magam is a gyermekekkel, gyermekvédelmi kérdésekkel szerettem volna egy kicsit részletesebben foglalkozni.

Két kulcsszót hadd emeljek ki. Ez az utógondozás, amit lehoztunk 24 évről 21 évre, illetve az árvák pénze. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban magam is elmondjam, hogy mi is a helyzet valójában.

Az állami gondoskodásban nevelkedett gyermekeknek eddig az úgynevezett utógondozása, tehát amikor befejezték a kötelező oktatást, 24 éves korukig tartott, és szeretném megnyugtatni önöket, hogy továbbra is 24 éves korukig tart mindazoknak az emberkéknek, gyermekeknek, akik veszik a fáradságot és képzik magukat, továbbtanulnak, és folytatják azokat a tanulmányokat, és szakmát szereznek, amelyekre számukra a lehetőség nyitva van ezekben az intézményekben. Csakis és ott csúszik le 21 évre ez az utógondozási korhatár, ahol a gyermek, a fiatal felnőtt úgy dönt, hogy ő tovább semmiféle ilyen képzésben, segítségben nem óhajt részt venni.

Azt gondolom, én nem vagyok pedagógus, de engedjék meg nekem a pedagógusok, hogy azt mondjam az ő nevükben, hogy tessék mondani, hányszor van olyan szituáció az életben, hogy a tanítványnak már régen nincs intézményes köze az ő tanárához, az ő iskolájához, hányszor fordulnak mégis a volt tanárhoz?

(10.30)

És most is tisztelet és becsület nekik, mert én nem hallottam, hogy valaha valaki, egy pedagógus, különösen azok a pedagógusok, akik ott dolgoznak ezekben az intézményekben, elküldte volna bármelyik volt tanítványát vagy volt gondozottját, ha mondjuk, huszonegy és fél éves, de problémája van. Biztos vagyok benne, hogy ezt a segítséget ő is, aki már intézményesen... - és csak ez a kis csapat nem fog ilyen értelmű utógondozó ellátást kapni.

Hozzátéve, még azt is tudniuk kell, benne van ebben az úgynevezett megalapozó törvényben, ahogy képviselőtársam mondta, hogy amikor kijönnek, elhagyják az intézményt ezek a gyermekek, kapnak otthonteremtési támogatást, és hogyne, látjuk, kapcsolatban vagyunk a szakemberekkel, bizony nagyon sokszor előfordul, hogy kellő támogatás és kellő támaszték híján szétfolyik ezeknek a fiataloknak a kezéből ez a pénz. Ezért már többféle módosítás is van e tárgyban, egy régebbi, hogy ő felhasználhatja például azt a pénzt előtakarékosságra, foglalkozhat vele, segítséget megkap hozzá, és 30 éves koráig toltuk ki ezeknek a fiatal felnőtteknek azt a határt 24-ről, hogy ezt az otthonteremtési támogatási összeget jól és jobban fel tudják használni.

És ugyanígy beszélnünk kell a - tényleg azt mondom - siralmasan az árvák könnyeként elhíresült nem is tudom, hogy mivel, mert ez a szakma túlnyomó többsége számára is egy megmagyarázhatatlan hangulatkeltés. Engedjék meg, hogy ennek is elmondjam a lényegét! És ehhez egy kicsit vissza kell mennünk ahhoz, hogy mi is az, hogy családi pótlék. Amit ugye megint meg kívánok jegyezni: a családi pótlék összege ennek a kormányzatnak az ideje alatt most már komoly pénz, most már valóban lehet és érdemes vele számolni.

Miért is adja ezt a közös költségvetés? Miért is adjuk ezt mindannyian a gyermeket nevelő családoknak? Hát jó esetben azért, hogy támogassuk a gyermeknevelést, hogy a gyermekeink jóllétét minél inkább elő tudjuk mozdítani, és csak sajnos néhány esetben kerül arra sor, hogy a megélhetését kell hogy biztosítsa a gyermeknek. Bár ott is megvannak a megfelelő transzferek, a szociális ellátásban, de túlnyomó részben azt kell elmondanom, és mindenki, aki gyermeket nevelt, és kapott családi pótlékot, tudja, hogy ez az a kis plusz, amivel esetleg be tudom íratni gyereket hegedűre, lovagolni, úszni, és urambocsá, még külföldi táborba is elmehet, ha ezt a család ki tudja még pótolni.

Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, kedves képviselőtársaim, akik bent vannak ezekben az állami intézményekben? Hogyne, megkapnak minden ellátást, ételt, gondoskodást, nagyon sokszor szeretetet is, és bensőségességet és oktatást, és tulajdonképpen mindent, ami az ő fejlődésükhöz szükséges. De meg kellene kapják még azt a kis pluszt is, ezt a kis hozzátétet, mert hátha ő szeretne egy olyan számítógépet, amit ő elvihet az ágyába, és még ott foglalkozhat vele; hátha szeretne az intézményben nevelkedő gyermek is egy kicsit olyat, valami mást kapni, ami nem fér már bele az átlagos ellátásba.

Képviselőtársaim, ha nekem mint szülőnek vagy önöknek, akik kapták, nem kell összegyűjtögetni ezt a családi pótlékot, mert nem arra kötelezi önöket a törvény, hogy amikor a gyerekük 18 éves, akkor egyben adják nekik oda, akkor miért is csináljuk meg ezt az otthonban nevelt és gondozott gyermekekkel? Különös tekintettel arra, hogy akik nevelőszülőnél, egyéb helyeken vannak, ott ez régen így működik, hogy a családi pótlék fele a gyermekre fordíttatik azért, hogy az ő jólléte jobb legyen.

És megint csak a gyámhatósági kollégák nevében mondom önöknek, hogy kérem, elképzelhetetlen, hogy a családi pótlék feléből egy fillért is az intézmény bármilyen más célra használjon fel, mint a gyerekek céljára, mert azok a dolgozók ráadásul még - ha is nem lenne ez szabályozva, holott abszolút megvannak a végrehajtási szabályok - még otthonról is hordanak be ezeknek a gyerekeknek, nemhogy elvennének tőlük, kedves képviselőtársaim.

Tehát az árvák pénzének elvételéről nemhogy szó nincsen, hanem ez megint egy olyan lehetőség és rendelkezés, hogy azok a kis emberkék is kapjanak valami többet, valami pluszt a mindennapi megélhetésükhöz.

Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a ma délelőtt folyamán lesz még egy-két olyan dolog, amire tudok reagálni, és akkor folytatom még a gondolataimat.

Elnök úr, köszönöm. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)