Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képvi-selőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hihetetlen álságos előadást hallottunk itt az államtitkár úr részéről e két törvényjavaslat beterjesztése tárgyában. De előtte szólnék pár szót arról, hogy elfogadhatatlannak tartom, hogy odáig jutunk, egy ilyen demokratikus alapjog új szabályozását, ami teljes mértékben, minden tekintetben megváltoztatja a korábbi szabályozás elveit, egy teljesen új struktúrát, egy új szemléletet vezet be, este fél 10-kor kell elkezdenünk 16 darab képviselő jelenlétében tárgyalni. Aki kitűzi ezeket a tárgyalásokat ilyen időpontra, és természetes, hogy az érdeklődés jelentősen alacsonyabb, hiszen reggel 9 óra óta ül a Ház, azaz már megkezdtük a tizenharmadik órát, ez egy jogállamban, egy demokratikus parlamentben elképzelhetetlen. (Z. Kárpát Dániel: Szégyen!) Tudom, természetesen nem az államtitkár úr és nem a jelen lévő képviselők és nem az elnök úr az, akinek ez köszönhető, az soha nincs itt éjszaka, akinek ez köszönhető (Derültség az ellenzék soraiban.), de üzenem neki, hogy a fák nem nőnek az égig. Tehát: ez a két törvényjavaslat semmire nem való azokból az ájtatos módon előadott emberi alapjogokból, amiket itt az elmúlt fél órában-órában hallottunk. Egy kicsit, röviden a magánélet védelméről, aztán majd az ennél fajsúlyosabb és demokratikusnak semmiképpen nem mondható jogszabálytervezetről.

Nincs Magyarországon olyan ember, aki ne örülne annak, hogy a magánélet védelme ilyen védelemben részesül, mint ebben a javaslatban. Ha nem ismernénk az előzményeket, és nem ismernénk azokat a folyamatokat, amelyek tulajdonképpen a fideszes vezetők magánéletének féltéséről szólnak valójában, és nem minden magyar ember magánéletének, családjának, békéjének, otthonának védelméről, akkor azt mondhatnánk, hogy nem is kell vitázni, már most megszavazzuk ezt a jogszabályt. Csak teljes mértékben biztosak vagyunk abban, hogy ez megint csak a kivételezetteknek szóló jogszabály, mert majd a gyakorlat be fogja bizonyítani, hogy vannak az 1-es és a 2-es állampolgárok, az 1-esek, akiket minden tekintetben védenünk kell, a 2-esek pedig érjék be azzal, hogy egyáltalán valaki szóba áll velük, és egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a 2-eseknek a magánélet védelme oly fontos, mint az 1-eseké.

Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy azok a spontán vagy előre bejelentett, családi házaknál, politikusok otthonánál megvalósított tüntetések indikálták mindezt a szándékot. Pontosan tudjuk azt is, hogy valóban egyetlenegy politikus családtagjának sincs köze ahhoz, hogy a politikus a munkájában oly módon dolgozik, hogy az a közvélemény egy részében negatív emóciókat ébreszt, és ezért ezt az eszközt használja. Nincs egyetlen politikus sem, aki úgy érzi, hogy a vezető politikus családjának részesülnie kell ezekből a hátrányokból, ez természetes, de a magyar társadalom nem tüntetős társadalom, a magyar társadalom nem arra van berendezkedve, hogy a másik embertársa magánéletét sértegesse. A magyar társadalom nemzetközi összehasonlításban egy rendkívül békés társadalom, szerintem túlzottan is békés társadalom. Tehát amíg Franciaországban a legapróbb kormányzati intézkedések miatt, amelyek gyakorlatilag nálunk az ingerküszöböt egyáltalán nem érik el, százezres tüntetések vannak, Magyarországon meg maximum százan mennek ki egy ilyenre.

Azt gondolom tehát, hogy a kormányzatnak olyan indikációja semmiképpen nem lehetett, hogy a magyar társadalom pillanatnyi helyzete megérett arra, hogy bizonyos, valóban alapjogokat egy olyanfajta retorikával kezdjünk el módosítgatni, amit itt az előbb az államtitkár úrtól hallottunk. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy Steindl Imre hihetetlen jó munkát végzett, mert ezek a nagy szavak, amelyekkel bevezette ezt a két jogszabályt, nem valósak, ez egyszerűen csak egy szemfényvesztés, egy megtévesztés, emögött ott van az, hogy a vezér vagy valaki megrendelte ezeket a szabályokat, és ez nem az egyszerű társadalomról és nem a nép akaratáról vagy a nép érdekéről, hanem egy szűk politikai elit érdekeiről szól.

Nem is értem, hogy ezt a magánélet védelméről szóló jogszabálycsomagot miért kell egy új törvényben szabályozni. Ebben a javaslatban nincs olyan mondat, amely ne fért volna el a polgári törvénykönyvben. A polgári törvénykönyv a személyek vagyoni és személyes viszonyát szabályozó jogszabály, és ebben a javaslatban körülbelül minden harmadik mondat úgy szól, hogy egyébként a Ptk. ezen és ezen rendelkezéseit kell alkalmazni. Ami ebben le van írva, annak egy része a polgári törvénykönyvben is szabályozva van. Most akkor az lesz majd, hogy ha valakinek a magánéletét sértik, akkor a bírónak kettő darab törvényt kell alkalmaznia? Hiszen ebben a jogszabályban a polgári jogi felelősségen kívül semmifajta jogkövetkezmény nincs leírva. Nincs se szabálysértés, se büntetőjogi következmény, polgári jogi következmények vannak leírva, amely jogkövetkezmények egyébként a polgári törvénykönyvben a személyiségi jogokat sértő jogkövetkezményekként vannak szabályozva.

Fel nem fogom, hogy miért nem lehetett ezt a jogszabálycsomagot gyönyörűen beapplikálni a polgári törvénykönyv azon könyvébe, ahol a személyiségi jogokat tárgyalják, kiegészíteni, és a következő szakaszokkal azt gyönyörűen kiegészíteni. Vagy tényleg azt mondta a vezér, hogy ehhez egy külön törvény kell, mert ez egy olyan szimbolikus dolog, hogy lesz Magyarországon magánélet védelme? Hát, ki ne örülne ennek, hogy van?! De miért kell ehhez egy teljesen külön törvényt készíteni?

Úgy örülnék neki, ha majd ezt a jogdogmatikai kérdést megválaszolná az államtitkár úr, és megmagyarázná, hogy miért kell dupla törvényekkel dolgozni homogén életviszonyokat illetően. Mert a magánélet védelme egyébként a személyiségi jogok védelmének körébe tartozik.

Azt látjuk, és idehívom Trócsányi miniszter úr 2014-es és 2018-as miniszteri meghallgatásának tartalmát, mindkét alkalommal azt mondta el, hogy törekszik arra, és mindent elkövet azért, hogy a jogalkotás folyamatában részt vevők olyan szintű képzésben részesüljenek, hogy a jogalkotó  a jogalkotó  tevékenység a legmagasabb szintű jogászi tevékenység legyen, és miután a jogalkotás teljesen más, nem lehet összehasonlítani sem a mi törvényalkotó munkánkkal, amit mi végzünk, sem a joggyakorlók munkájával, amit több tízezer jogász végez, ez egy olyan magas szintű tudást, ismeretet, képzést, hozzáállást igényel, amit ő be szeretne vezetni, mert gyakorlatilag ő maga is úgy érzi, hogy hiányzik.

(22.10)

Hát, ha valami, ez a jogszabály megint bemutatta, hogy ez a képesség bizony hiányzik, mert az nem létezik, hogy a minisztériumban legalább két ember nem ült össze a vonatkozásban, hogy a jogalkotási törvény alapján, ennek a jogszabálynak a tartalma, célja alapján, a jogkövetkezmények rendszere alapján vagy valami alapján muszáj ezt egy külön törvénybe applikálni? Hát, nincs helye ennek a polgári törvénykönyvben?

Majd megint abba a helyzetbe hozzuk a bírókat, hogy ha ennek a szövege és a polgári törvénykönyv szövege ugyanarra az életviszonyra ellenkező szabályokat tartalmaz vagy félreérthető szabályokat tartalmaz, vagy az egyik engedőbb, a másik szigorúbb, akkor melyiket kell alkalmazni?

Tehát én azt kérem a tisztelt kormány képviselőitől, hogy fontolják meg azt, hogy ezt visszavonják, és tényleg a jogszabályi rendszer, a hierarchia és a jogdogmatikai szempontok figyelembevételével a helyén kezelik és a helyén terjesztik be, és akkor tényleg lehetne is vele érdemben foglalkozni.

De akkor rátérek a gyülekezési törvényre. Amikor először elolvastam, akkor az jutott eszembe, hogy ez egy PhD-hallgató lázálma, ami reggelre megvalósult. De komolyan! Tehát ezt tényleg komolyan gondolja valaki, hogy Ausztráliától Németországon keresztül, az Egyesült Államokig, Angliáig, Finnországig, és nem tudom, még hány ország különböző jogrendszere, különböző életviszonyok, különböző társadalmi struktúrák, különböző történelmi helyzet, különböző szemlélet, különböző társadalmi dinamizmus jellemzi mindegyik ország népét, és egy-egy, egyébként precedensjogot tartalmazó vagy jelentő bírósági döntés egy-egy mondatát beleapplikálja a mi törvényjavaslatunkba azzal, hogy ő a nemzetközi gyakorlat figyelembevételével találta ki ennek a jogszabálynak a szövegét?!

Ez a gyülekezési törvény nem egy modern törvény. Ez a gyülekezési törvény sem nem illeszkedik a magyar néplélekhez, sem nem illeszkedik ahhoz a történelmi helyzethez, amiben élünk. Ez nem illeszkedik semmilyen módon a magyar nép, a magyar polgárok politikai tevékenységének sem jellegéhez, sem társadalmunk gyülekezési hajlandóságához. Ez tulajdonképpen semmi másról nem szól, mint a népszavazási törvények módosítása következtében beállott helyzetről, hogy ha lehet, itt Magyarországon ne tüntessen senki, ne gyülekezzen senki. Nem kérdés, hogy ez a cél.

És bár egyik nap Jakab Péter képviselőtársam felszólalásán felháborodtak, amikor ő azt mondta, hogy szerinte önök félnek, meg kell mondjam, hogy én is úgy érzem e javaslat alapján, hogy félnek. És nem azt gondolom, hogy attól félnek, ami ma van, hiszen nem mennek ki az emberek tömegestül az utcára, egyáltalán nem jellemző, pedig nagyon sok elégedetlen ember van hazánkban a közállapotok bizonyos adottságai miatt, és nem mennek utcára. De önök már tudnak valamit, hogy a magyar embereknek a jövőben valamiért utcára kell majd menni. Én azt gondolom, hogy önök attól félnek, amit majd ezután fognak csinálni, hogy következménnyel fog járni, méghozzá annak a következményével, hogy valamiért az embereknek az utcára kell menni.

Én kérem a teremtő Istent, hogy ilyen helyzet ne legyen. De nagyon aggódom, hogy aki ezt a törvényjavaslatot megfogalmazta, vagy akik összeültek és azt mondták, hogy ezt a javaslatot kell megfogalmaznunk, azok tudnak valamit, amit mi még nem tudunk, de az emberek pláne nem tudják. És nagyon-nagyon szeretném, hogy az derüljön ki, hogy ezt a törvényjavaslatot ebben a formában nem a félelem generálta, hanem legfeljebb az óvatosság.

Az 1989-es törvény  amely jelenleg hatályban van  keletkezéséről államtitkár úr egy picit hosszabban előadást tartott. Még el is mondta, hogy már az Ellenzéki Kerekasztal munkájának megkezdése előtt az akkori parlament megszavazta. De hogyha visszaemlékszünk, mert én már akkor éppen végzős egyetemista voltam, tehát igencsak figyelemmel kísértem a folyamatokat, annak a törvénynek a vitája során több mint 80 százaléka jelen volt a parlamenti képviselőknek. Egy szocialista rendszerbeli parlamentről beszélünk. Egy olyan közösségről, ahol azért minden, csak nem a demokratikus alapjogok volt a legfontosabb tényező.

Azok az emberek adtak arra, hogy a demokratizálódó Magyarországon a demokratikus viszonyok legfontosabb alapértékét, a szólásszabadság közegét, a gyülekezést ilyen erős konszenzussal és ilyen demonstratíve, az új rendszer hajnalán a közös szándék megnyilatkozása érdekében így hozzák meg.

Ma pedig ott tartunk, hogy államtitkár úr előad egy fantasztikus demokratikus gondolkodással átszőtt előadást arról, hogy ez a törvény miről szól, de valójában ez a törvény tartalmában se nem demokratikus, se nem előremutató, és gyakorlatilag az alkalmazása igencsak kétséges.

Egy picit belemennék a részletekbe. Mindjárt a 2. §-ban mi nincsen? A „közterület” szó. Nincsen benne. (Zaj, közbeszólások.) Nem leszek hosszú. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Nincsen benne, nincsen benne a közterület! Tehát el tudják azt képzelni  elmondom a mintahelyzetet , hogy kitárom a kertem ajtaját sarkig, bárki bejöhet. Tehát a nyilvánosság számára nyitva helyeztem a kertemet, és elkezdenek emberek bejönni, és egyszer csak azt észleli az arra járó autó, rendőrautó, hogy hoppá, ide be lehet menni. Hátha ezek politikai gyűlést tartanak! Hát ez az! Ez van leírva a 2. §-ban, innen indulunk. Ez a kezdőpontja ennek a jogszabálynak.

Akkor most hogy lesz, gyerekek? Nem nyitjuk ki az ajtónkat. Még a végén azt hiszi egy rendőr, hogy itt gyűlést tartunk, méghozzá be nem jelentve, hiszen tessék már megmutatni, hogy melyik az a baráti társaság, aki az elmúlt nyolc évben nem szidta a rendszert. Én olyannal nem találkoztam. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.  Dr. Harangozó Tamás: Pártállástól függetlenül.) Pártállástól függetlenül.

Tehát most elképzelik azt a helyzetet, hogy beszélgetünk, mondjuk, egy nyitott kertkapun belül hárman, négyen, megbeszéljük éppen az aktuális, egyébként mindenre alkalmatlan jogszabályt, hogy megszavazták, és akkor belép a rendőr, és azt mondja, hogy hoppá, gyűlni tetszenek! Na, ki a szervező? Ki a vezető? Be tetszettek jelenteni? Nem. Hogy tiltja be? Hát betilthatja. Nincs odaírva, hogy ez akkor érvényes, hogyha ez a gyűlés közterületen van. Ez nincs beleírva. Ugyan a jogszabály későbbi részében szól a közterületről, de csak úgy szól róla, hogy a közterületen hogyan történik a gyűlés. Arról nem szól, hogy csak a közterületen szervezett gyűlésről van szó, ez csak egy példája ennek a javaslatnak. (Z. Kárpát Dániel: Profi munka!)

A következő: elnézést kérek, a gyülekezés arról szól, hogy emberek kitalálják, hogy nekünk valami nem tetszik, meg akarjuk ezt valahol egymással beszélni, esetleg a nyilvánosság számára is megmutatjuk a mi ebbéli akaratunkat. Hát, ha valami, akkor ez egy önkéntes dolog, a szervezés, az, hogy miről szól, hogy hol leszünk, hogy hányan leszünk  és a hatóság fog abba beleszólni, hogy nálunk milyen tisztségviselők legyenek, mi, akik gyülekezni akarunk? Tehát látott olyat valaki a világon, hogy egy, az emberek alapjogait jelentő, akár spontán, akár szervezett összejövetelen majd a hatóság mondja meg, hogy milyen szereplőknek kell lennie? Ilyet a világ nem hallott! És egyébként oda van írva, hogy már két ember is gyűlés. Ha két ember gyűlés, akkor az egyik a szervező, a másik pedig a vezető? És ki a gyűlő? Most ne haragudjanak, de tényleg!

Egyszerűen én nem tudom elképzelni. Olyan nagyra becsülöm a teremben lévő kormánypárti jogásztársaimat, önök tényleg kiváló jogászemberek, nem létezik, hogy ezek a kételyek önökben nem merültek fel. Én egyben biztos vagyok: ennek a megalkotásában önök tutira nem vettek részt. Kizárt! Tehát nem létezik, hogy önök annál az asztalnál ültek, ahol ennek a szövege megalkotódott, és ahol azt mondta valaki, hogy ez most így lesz.

(22.20)

Rettenetesen sajnálom azt, hogy önökkel kell szemben állnom, akiket oly nagyra becsülök, és kritizálnom ezt a jogszabálytervezetet.

Azt mondja, hogy a kommunista és náci bűnöket tagadók  hát persze, hát még véletlen sem! Nem létezik olyan gyűlés, hogy ilyen szóba kerüljön, és emiatt ne oszlathassanak fel! De azt egyébként ki fogja ellenőrizni, már most ne haragudjanak, de ha, mondjuk, száz ember vesz részt, és a száz emberből álló csoport kellős közepén valaki egyszer csak azt mondja, hogy „Heil Hitler!”? Ki fogja azt észrevenni, hogy azt föloszlathatja?

De most tényleg, a gyakorlatban próbáljuk már egy kicsit ennek a dinamizmusába, a szituációjába beleképzelni magunkat! Vagy ez csak úgy lesz, hogy ha valaki elöl áll, és azt látják a rendőrök, és mondjuk, lendít egy kart, akkor már rendben van, de ha mondjuk, a csoport közepén kezdi el valaki azt mondani, hogy Sztálin volt a legcsodálatosabb ember a világon, akkor azt honnan fogják megtudni? Vagy csak akkor, ha előzetesen a meghirdetésben vagy a levelezésben arra utaló jel van, hogy esetleg ilyen bűnök dicsőítéséről fog a rendezvény szólni?

Nagyon fontos elemének látom azt, hogy a leendő közigazgatási bíróságnak már van egy második ügytípusa. A múlt héten volt az első ügytípusa, akkor leesett a tantusz, hogy gyűlik az a bizonyos törvényben meghatározott ügyfajta, amit az Alaptörvényben olvastunk; hát gyűlik, mert múlt héten volt az első, most itt a második.

Most tényleg azt tetszenek gondolni, hogy fognak tudni itt emberek gyülekezni és a politikai véleményüket kifejezni, amikor ilyen, abszolút élettől idegen, a helyzettől idegen, az adottságoktól idegen, a társadalmunk lélekállapotától idegen, és tulajdonképpen egy új, olyan, a hatalomhoz hű bírósági rendszer által felügyelt és elbírált jogintézmény itt egyáltalán működni fog, itt egyáltalán lesz mód arra, hogy az emberek gyülekezzenek?

Késő van, nem akarom húzni az időt, majd a részletes vitában a bizottságban részletesebben kifejtjük. Én csak egyet szeretnék nagy tisztelettel mindenkinek mondani: ne törvénykezz, ha nincs tisztességed; ne törvénykezz, ha nincs szíved; és ne törvénykezz, ha nem vagy elég bátor! Én csak ezt szeretném mondani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)