Felszólalás adatai

BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A villamos energiáról szóló, a kormány által 2000-ben beterjesztett törvényjavaslat vitájában módomban állt - részletes elemezés alapján - megindokolni, hogy miért kértem a MIÉP képviselőcsoportja nevében a javaslat visszavonását.

A tervezet 2002-es hatálybalépése a nemzeti érdekkel ellentétes lett volna, egyébként pedig a szükséges hatásvizsgálatok is hiányoztak. Ennek alapján tettem föl kérdést Orbán Viktor miniszterelnöknek, tudakolva, hogy szándékoznak-e visszatéríteni az energiapolitikát arra az útra, amelyet programjukban meghirdettek. Vagyis a további önfeladás helyett áttérnek-e a valóban nemzeti érdekű energiapolitika megvalósítására?

A miniszterelnök úrnak is kétségei támadtak, hogy a törvény a beterjesztett formában valóban szolgálja az ellátásbiztonságot, és az úgynevezett befagyott költségek 4 és 80 milliárd forint közé helyezését elfogadhatatlanul tág határnak tekintette a tervezés szempontjából. A javaslat végül is elhalt, vagy ahogy most értesültünk róla, ténylegesen is visszavonásra került, és így most egy új tervezet van előttünk.

Az energetikával összefüggő világfolyamatok átgondolt energiapolitikára figyelmeztetnek minket. Kaliforniában hozzáértő szakemberek dolgozták ki a liberalizációs terveket, mégis megbukott a rendszer. A stratégiai szerepéről korábban lemondott állam végül is kénytelen volt beavatkozni a kaotikus piaci folyamatokba. Bebizonyosodott, hogy a közszolgáltatások, így a villamos energia is különleges áru.

A liberalizáció felemésztette az energiapiac tartalékait, aminek következtében a korábbi kínálati piac keresleti piaccá vált, és ez árfelhajtó hatású. Az ellátásbiztonság törvényi garanciáinak hiányában az újabb egyensúly csak hosszabb idő után, fájdalmas és kényszerű állami beavatkozások árán állt be. Ezért az új amerikai energiapolitika egyebek mellett nagy erőmű-építési programot tartalmaz a kínálati piac helyreállítása érdekében. Ismét előtérbe került az ellátásbiztonság, és úgy tűnik, ehhez a hosszú távú szerződések sem nélkülözhetők. Azt hiszem, hogy e tapasztalatokat figyelembe kell vennünk.

Az Európai Unióban lényeges különbség van az irányelvekben lefektetett jogi és a tényleges helyzet között. Új típusú monopóliumok, minden eddiginél nagyobb, integrált tulajdonosi szervezetek jöttek létre, amelyek már rövid távon is korlátozzák a versenyt, és a nemzetközi piacok felosztását célozzák. Hogy ezeknek a nemzetközi cégeknek mekkora erejük van, azt a legutóbbi, júliusi hazai nagykereskedelmi árrendezéskor lehetett tapasztalni. A miniszteri rendeletben még januárban meghatározott áremelést csak az után voltak hajlandók maradéktalanul megfizetni, miután az MVM Rt. rovására a kormányzat csökkentette a nagykereskedelmi árat. Ez volt az első árcsökkenés a privatizáció óta, csakhogy nem a fogyasztó javára.

Az a körülmény, hogy a beterjesztett törvényjavaslat csak 2003-ban lépne hatályba, és a piacnyitás akkor sem automatikus, hanem annak alanyai és időpontja a kormány rendeletében lesz meghatározva, több dolgot is bizonyít; először azt, hogy a liberalizálás valóban nem sürgős, másodszor pedig azt, hogy nem sikerült kidolgozni nekünk, magyaroknak sem egy igazi, működőképes modellt.

Érdemes megjegyezni, hogy a liberális energiapolitika apostolai a piacnyitás esetére az árak csökkenését helyezték kilátásba, ma már a leendő feljogosított fogyasztókra vonatkozóan is csak azt állítják, hogy a piacnyitás fékezi majd az elkerülhetetlen áremelkedési folyamatot. Mi pedig, az Energiapolitika 2000 Társulat hozzáértő szakértőinek elemzéseire építve azt mondjuk, hogy a piacnyitás következtében az árak egyértelmű növekedésére kell számítani.

Változatlanul úgy látjuk, amint már korábban is kifejtettük az említett szakértői társulat álláspontjával azonosan: elsietett ágazati törvény helyett először nemzeti egyetértéssel energiastratégiát kellene alkotni, vagyis egy önálló energiatörvényre van szükség. Ez a törvény, ahogy többen jelezték, kerettörvény, öt kormány-, tizenöt miniszteri rendelet és három szabályzat fogja végül kiegészíteni ahhoz, hogy működőképes legyen. Ezáltal most, itt számunkra egy alig értelmezhető törvénytervezet állt elő, amely a lényegi kérdések többségére nem ad megnyugtató választ.

A kialakult helyzetben csak olyan törvény fogadható el, amely az uniós csatlakozásig nem léptet hatályba uniós normákat, a csatlakozást követően pedig csak a tagállamokra nézve kötelező előírásokat veszi alapul; ahol pedig választási lehetőség van, ott a nemzeti sajátosságoknak megfelelő, a hazai érdeket kifejező előírásokat tartalmazza.

Bár a törvényjavaslat némileg javult a 2000-ben előterjesztett, majd visszavont változathoz képest, lényegét tekintve azonban változatlanul elnagyolt és megalapozatlan. Ennek csak egy bizonyítékát hadd említsem. A háttéranyag az átállási költségek legvalószínűbb értékét 48 milliárd forintban jelöli meg. De az ehhez tartozó sáv 27 és 103 milliárd között van. Az átállási költségek, amelyek nagysága kilowattóránként 1-3 forint, a tervezet szerint rendszerirányítási költségként valamennyi fogyasztót, vagyis ilyen módon - teljesen világos - a közszolgáltatást is terhelni fogják.

Ezzel szemben azt kellene a törvényben egyértelműen rögzíteni, hogy a liberalizálás következményeit a liberalizált piac szereplőinek, a feljogosított fogyasztóknak kellene viselni, akiknek érdekében történik a piacnyitás. Az átállási költségek egyébként számottevően csak úgy csökkenthetők, ha a korábban, a Horn-kormány idején éppen a privatizáció érdekében kötött hosszú távú áramvásárlási szerződéseket kifuttatjuk.

A piacnyitás időpontját emiatt is célszerű lenne az Európai Unióba történő tényleges belépés időpontjához illeszteni, különös tekintettel arra, hogy a mi feltételezésünk szerint a belépés esetleges időpontja meglehetősen bizonytalan, és nem feltétlenül ez a meghirdetett 2004-es dátum lesz.

A törvényjavaslat az állam, különösen a parlament szerepének indokolatlan csökkentését irányozza elő. A jelenlegi helyzettel szemben már a kormány határozná meg az erőművek létesítésének energiapolitikai követelményét, és a jelenlegi villamosenergia-törvényben meghatározott energiapolitikával kapcsolatos parlamenti jogosítványok megszűnnének. Energiapolitikai stratégiai kérdés annak törvényi rögzítése egyébként, hogy az ellátásbiztonság állami felelősség.

A törvényjavaslat az új kapacitások létesítésére az úgynevezett engedélyeztetési eljárást tartalmazza. Ez feltételezi a befektetők beruházási szándékát, ami viszont kizárólag a piaci szereplők érdekviszonyainak függvénye. A befektetők csak hosszú távú áramvásárlási szerződések birtokában hajlandók új kapacitásokat létrehozni. Ezért csak kellően erős állami tulajdonosi jelenlét, állami piaci erő esetén garantálható a kapacitásegyensúlynak legalább a közszolgáltatási piacon való fenntartása.

Ezzel elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: a villamosenergia-közszolgáltatáshoz. A méltó emberi élethez szükséges minimális, mással nem helyettesíthető szolgáltatásokat, jelen esetben a villamos energiát minden állampolgárnak megfizethető áron biztosítani kell. Ez a piacgazdaság körülményei között is állami feladat. A közszolgáltatási villamos piac létjogosultságát az uniós irányelvek is elismerik.

A közszolgáltatási piac működésének három, egymással összefüggő feltétele van: a termelői háttér és a közszolgáltatást megvalósító technikai ellátórendszer, a megfelelő tulajdonosi piaci erő a közszolgáltatás teljes vertikumára, végül az állam hatósági ármegállapítása a termelésre, a kereskedésre és a szolgáltatásra vonatkozóan.

(11.50)

Nézzük, ezek hogyan teljesülnek! A közszolgáltatás megvalósításának első feltétele: a közszolgáltatási célra termelő erőművek állami tulajdona hazánkban még fennáll, mivel a közüzemi nagykereskedő MVM Rt. tulajdonában van az atomerőmű. A jelenlegi önköltség típusú árak megtartása lehetővé teszi a közszolgáltatási piac megvédését a piacnyitást követő ugrásszerű áremelkedéstől. A másik feltétel: a megfelelően erős állami tulajdonosi háttér a közszolgáltatási piac kézben tartásához. Hogy az MVM ennek a feladatának eleget tudjon tenni, ahhoz erős tulajdonosi helyzetben kell lennie. Az MVM eddigi folyamatos gyengítése ezt nem segítette elő. A privatizációból származó korábbi vagyonvesztés mellett a kormány 2001. januári és júliusi fogyasztói érdekvédelmi intézkedései az MVM Rt. esetében több 10 milliárd forint veszteséget szenvedtek el. További tulajdonosi meggyengülést okozna, ha a rendszerirányító Mavir Részvénytársaságot tulajdonilag leválasztanák az MVM Rt.-ről; a javaslat ezt tartalmazza. A rendszerirányító egyébként Németországban és Franciaországban is az integrált áramszolgáltató társaságok tulajdonában van, csak könyvviteli szintű szétválasztás történt. Szerintünk felesleges lenne jelentős költséggel Mavir Rt. néven egy újabb MVM létrehozása, amikor az MVM Rt. még megfelelő szakmai és személyi potenciállal rendelkezik, és egyébként az erősítése deklarált kormányzati célkitűzés.

A közszolgáltatási piac szereplői: a közüzemi nagykereskedő MVM Rt., a Paksi Atomerőmű és az ellátásbiztonság alappillére, az Országos Villamos Távvezeték Részvénytársaság jelenleg ugyan még állami tulajdonban vannak, de a Horn-kormány idején módosított és ma is hatályos törvény szerint privatizálhatók: az MVM 50 százalék mínusz egy szavazat arányban, a Paksi Atomerőmű és az OVIT Rt. egy darab szavazat, elsőbbségi részvény kivételével. Ezt a helyzetet a beterjesztett javaslat nem változtatja meg, tehát a privatizáció e törvényi felhatalmazással folytatható. Mi lesz ebben az esetben a közszolgáltatással? Hogyan teljesülnek a Fidesz választási ígéretei a villamosprivatizáció leállításáról, az erős nemzeti villamostársaságról?

S hogy ezt a privatizációt a beterjesztők komolyan gondolják, azt a törvényjavaslat más, meglehetősen ellentmondásos részei tartalmazzák. Ugyanis ez a törvény módosítaná a tartós állami tulajdonban lévő társaságokról szóló törvényjavaslatot, nevezetesen a rendszerirányítóról kijelenti, hogy annak százszázalékos állami tulajdonban kell lenni, ugyanakkor a törvényjavaslat más részein arról beszél, hogy milyen arányú tulajdonszerzés lehetséges a Mavir Részvénytársaságban. Ez önmagában logikailag is ellentmondás e törvényjavaslaton belül. A további privatizáció az állami akarat érvényesítésének elgyengüléséhez vezetne, ez szerintünk elfogadhatatlan. Úgyhogy itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Egyértelműen törvénybe kell foglalni, hogy a Magyar Villamos Művek, a Paksi Atomerőmű és az OVIT száz százalékban állami tulajdonban marad. E garancia nélkül ez a törvény a nemzet érdekeivel ellentétes, elfogadhatatlan, ilyen formában a MIÉP nyilván nem fogja támogatni.

Célszerű lenne az állam által visszavásárolni szándékolt MOL földgáz üzletágát is az MVM Rt.-nek átadni; nem szorosan e törvényhez kapcsolódik, ezt már más körülmények között kifejtettük. Ha az a kormányzati cél, hogy az MVM erős cég legyen, erős tőkeerejű, és az ÁPV Rt. megszüntetése tervbe van véve, akkor pontosan e kettőt összekapcsolva lehetne alkalmas a Magyar Villamos Művek Részvénytársaság arra, hogy magyar energetikai részvénytársasággá váljon, és a felügyeletet a Gazdasági Minisztérium gyakorolná.

A közszolgáltatási piac működésének harmadik fontos feltétele a megfelelő közszolgáltatási árképzés. Elméletileg is bizonyított, hogy a szabályozott piacon a fogyasztói átlagárat az összes termelő átlagos költsége határozza meg. A liberalizált piacon az árak spontán hatások miatt jelentősen ingadoznak, és nyomás érvényesül a kereslet által még igényelt legdrágább termelő árának az elismerésére. Ebből adódóan a versenypiaci árak elméletileg is tartósan magasabbak, mint az önköltség típusú szabályozott árak, ha abban nincs túlfinanszírozottság.

A piac legjobban kiszolgáltatott szereplői, a lakossági fogyasztók nincsenek alkupozícióban. Éppen ezért szükséges a legkisebb költség elvének érvényesítésén alapuló szabályozott ár fönntartása. Az árképzés alapelveit ebben a törvényben kellene meghatározni. Enélkül nem lehet a Magyar Energia Hivatal hatáskörébe utalni az árképzés részletes szabályait. A törvényjavaslat 2004. január 1-jétől az egyedi erőművi termelői hatósági árak megszüntetését tartalmazza, de a közüzemi célra lekötött energia esetében is. Ugyanakkor a közszolgáltatási piacon a szabályozott hatósági ár fönn fog maradni. Ez pontosan az a veszély, az a mechanizmus, ami az említett kaliforniai példában a gondot okozta, nevezetesen szabaddá tett termelői árak a közszolgáltatási piacon is, és emellett pedig a rögzített fogyasztói nagykereskedelmi árak. Úgy gondoljuk, hogy nem lenne célszerű nekünk e törvénybe foglalni azt a hibát, azt a mechanizmust, ami ott a rendszer összeomlását okozta.

A javaslat megszünteti az állami nagykereskedő MVM villamosenergia-külkereskedelmi monopóliumát. A feljogosított fogyasztók már az uniós csatlakozás előtt éves fogyasztásuk felét importálhatják. Álláspontunk szerint az uniós csatlakozásig fenn kell tartani az állami tulajdonú MVM Rt. külkereskedelmi monopoljogát. Szükséges a villamostranzit állami monopóliumának fenntartása, mert ezzel a, nevezzük így, árammosás akadályozható meg, aminek az lenne a lényege, hogy az uniós tagállamokban is és nálunk is tevékenykedő villamosenergia-kereskedők megvásárolják a keleti olcsó villamos energiát, amit sajátjukként értékesítenek magasabb áron hazánkban.

A törvényjavaslat gyakorlatilag nem korlátozza megfelelő mértékben nagy regionális és integrált szolgáltatási monopóliumok működését. Hogy ezek valóban létrejöttek, miközben a privatizáció kapcsán annak idején pont a monopólium felszámolását jelölték meg mint fontos célt, elegendő megnézni a törvényjavaslat háttéranyagát. Hogy csak egy példát említsek - áramszolgáltatók megoszlása az értékesített villamos energia szerint -, van hat nagy áramszolgáltató három tulajdonossal, az arány a szolgáltatás szerint 44, 34 és 22 százalék. A 44 százalékos tulajdonú társaságnak egyébként 11 százalékos erőműtulajdona is van, amellett gázszolgáltatási tulajdona is van, és ez regionálisan lefed hatalmas területet. Akkor meg kell kérdeznem: nem monopólium jött most létre? Ekkor világossá válik számunkra, hogy tulajdonképpen ez a törvény ebben a formájában, az általunk javasolt korlátozások nélkül, egyértelműen ezeknek az áramszolgáltatóknak az érdekét jelenti. Nem véletlenül igyekeznek ezért mindent megtenni a propaganda és a píár területén, ezért vannak az úgynevezett liberalizációs tenisztornák, ami - még egyszer mondom - az ő szempontjukból teljesen jogos, hogy aki ebben érdeket lát, az ezért lobbizik. Azon már kicsit meglepődtem, hogy a parlamenti frakcióvezetőkhöz a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületével közös levélben fordultak olyan, egyébként eddig függetlennek tekintett komoly egyesületek - egynek én is tagja vagyok -, amelyek még 1995-ben a privatizációs veszélyekre hívták föl a figyelmet, világosan, szakmai érvekkel megjelölve, hogy mit tarthatnak elfogadhatónak. Nos, ezek az egyesületek ma azt kifogásolják, hogy a törvényben rögzített, a monopóliumok megakadályozását bizonyos szintig előíró paragrafusok, például a 30 százalékos részarány meg nem haladása miért szerepel ebben a törvényben. Nos, ez számomra azért meglehetősen árulkodó, hogy a jelenlegi formában kinek az érdekét szolgálja ez a törvényjavaslat.

A Magyar Energia Hivatal jogállása szerintünk ne maradjon változatlan; szerepe felértékelődik, egyértelműen az Országgyűlés felügyelete alá kellene helyezni.

(12.00)

Súlyos hiányosság, hogy a törvényjavaslatban nem szerepelnek a szolgáltatás minőségi követelményei, az ellátási paraméterek szabványosítása, a kötelezően biztosítandó minőségi paraméterek rögzítése. Hogy ez milyen veszélyt rejt magában, azt mutatja a privatizáció óta bekövetkezett szolgáltatási minőségromlás - minden egyes évben a MEH jelentése erről világosan és objektíven beszámol.

Összefoglalva: ezt a törvényjavaslatot a MIÉP-frakció a beterjesztett formában nem fogadja el, támogatni csak jelentős átdolgozás után, az általunk támasztott feltételeket a törvénybe beépítő érdemi módosítások elfogadása esetén tudjuk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a MIÉP soraiból.)