Felszólalás adatai

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: (Nem működik a mikrofonja.) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ha a környezetvédelem jön szóba, akkor nemcsak Magyarországon, Európában, hanem a világban is többnyire most már pozitív kicsengése van ennek az ügynek. (Közbeszólás: Nem nyomtad meg a gombot! - Kézi mikrofonba:) Nem kell ehhez gombot nyomni. Kivételesen ebben nem én voltam a hibás. (Bauer Tamás: Még meg kell vizsgálni!) A mikrofont, vagy... (Bauer Tamás: Hogy ki a hibás!) Ja, hogy ki a hibás.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez most már hallatszik. Tehát én azt gondolom, hogy Magyarországon, de Európában és a világban is, amikor a környezetvédelem jön szóba, akkor többnyire pozitív megítéléseket és támogató nyilatkozatokat hallunk. Amikor arról van szó, hogy mi legyen, kell-e, és miként kell majd foglalkozni azzal, hogy milyen legyen a következő évszázad, évezred környezetvédelme, itt mindenkinek nagyszerű gondolatai és ötletei vannak. A fenntartható fejlődés ma már olyan közkinccsé vált, hogy alig-alig van olyan felszólalás, lett légyen bármiről szó, gazdaságról vagy egyébről, hogy erről szót ne ejtenének.

A gond és a baj akkor kezdődik, tisztelt Ház, amikor arról van szó, hogy honnan jöjjenek a források. Egészen eddig a támogatások többnyire egyhangúnak tűnnek, amikor azonban a környezetvédelem és a gazdaság ütközése következik be, fájdalom, de ki kell mondani, hogy többnyire a környezetvédelem az, amely alulmarad. A magyar környezetvédelem helyzete tulajdonképpen úgy ítélhető meg, hogy a meglévő költségvetési forrásokon túlmenőleg a támogatási rendszer teljes egészében egy dologra, az úgynevezett KAC támogatási rendszerre tud hagyatkozni. Ez annyit jelent, hogy Magyarországon a csatornaépítéstől, a hulladékgazdálkodástól a levegőszennyezésig, a zajvédelemig ez a támogatási rendszer az, amelynek helyt kell állnia. Tudni kell viszont, hogy mégiscsak a forrásrészének a döntő része nem más, mint a már meglévő termékdíjrendszer.

A módosításra alapjában véve két okból került sor. Egyfelől azért, mert a gazdasági szabályozók, de ezen belül különösen a vámtörvény is jelentősen módosult, igazítani kellett tehát a termékdíjtörvényben lévő szabályokat a megváltozott körülményekhez és szabályozókhoz. A második része pedig az volt, hogy egyértelműen továbblépjünk azon a területen, hogy termékdíjjal próbáljuk elérni, hogy bizonyos szennyező anyagok esetében, legyen az hulladék vagy más, és ez a fő kérdés, erre majd még visszatérnék, olyan helyzetet tudjunk teremteni, ahol végre nem növekvő, hanem csökkenő tendencia mutatkozik. Alapjában véve a félreértést ugyanis az okozta, és ez a bizottsági viták során jól kitapintható volt, hogy némelyek a termékdíj ügyét a hulladékgazdálkodás ügyével hozták szoros összefüggésbe, sőt olyan szoros összefüggésbe, mintha ez valamiféle ilyen közvetlen célokat szolgálna; ez nem így van.

A termékdíj kettős feladatnak kíván eleget tenni: egyrészt azon a területen, ahol működik, el akarja érni, hogy a lehető legkevesebb hulladék keletkezzen, illetve, ha keletkezik, akkor annak az ártalmatlanítása, még inkább az újrahasznosítása megtörténjen. Felvetődött gazdasági érdekek mentén, hogy de akkor vajon miért terjesztettük ki az igényünket termékdíj tekintetében a festékek, lakkok, hígítók ügyére, miért erre a területre. Ebben hogyan érjük el, hogy kevesebb legyen? Nem erről van szó.

Itt arról van szó, hogy ezen általam felsorolt és szinte mindennap a gyakorlatban használt anyagoknak van egy olyan része, és ez ma a döntő része, amely illóanyagokat tartalmaz, éspedig olyan illóanyagokat, amelyek károsak, éspedig nem is akármire károsak, hanem az olyannyira, oly sokszor elmondottak szerint végül is a légköri viszonyainkat egészében rontják. Itt mindenképpen csökkenést kell elérni, és van is megoldás. A vizes alapanyagú festékek ugyanis nem károsítják az ózonréteget, és így nem növelik az ózonlyukat. Olyan jó azt olvasni, annyiszor olvassuk színes újságban és különböző helyeken, hogy milyen borzasztó az, hogy Ausztráliában már nem lehet strandra menni, egyre hosszabb ideig nem lehet, hovatovább már azt tanácsolják, hogy egyáltalán ne menjenek strandra az emberek, mert az ózonlyuk, és ennélfogva a védelem hiánya, azon a területen egyre jelentősebb.

Tisztelt Ház! Pontosan erről van szó. Ennek a csökkentésére mi kötelezettséget is vállaltunk, és úgy gondolom, hogy erre ez az egyik legjobb módszer. De kimondva vagy kimondatlanul, most inkább kimondom: egyértelmű, hogy a termékdíjnak megvan a másodlagos funkciója is, azaz hogy a támogatási rendszert kell fenntartania és életben tartania. Márpedig, tisztelt Ház, örömmel számolhatok arról be, hogy a befolyó termékdíjak összege évről évre csökken, és ez a csökkenés 2000-ben, majd várhatóan 2001-ben már olyan mértékűvé vált, hogy magát a támogatási rendszer hibátlan fenntartását is veszélyeztetheti.

Miről van szó? Arról, hogy ez a rendszer tényleg akkor működik igazán jól, és azért mondtam, hogy örömmel számolhatok erről be, ha van olyan jellegű lehetőség, ahol ki lehet váltani a termékdíjfizetést. Ez a rendszerbe be van építve. Ha ezzel jelentős mértékben élnek, értelemszerűen kisebb a befolyó termékdíj, hiszen ez a kedvezmény lényege, és értelemszerűen akár nulla is lehet. Akkor hogyan néz ez ki a most bevezetendő további termékdíj esetében? Itt pontosan erről van szó. Ott, ahol nincs szó arról, hogy káros kibocsátás lenne a festék esetében, nulla ez a kulcs. Ezzel szemben ott, ahol a káros kibocsátás megtörténik, úgy gondolom, mindenképpen szükséges a termékdíj bevezetése.

Lehet persze úgy is gondolkodni, hogy egyfelől folyamatosan fellépünk különböző igényekkel a környezetvédelem területén, lehet így is gondolkodni, de nem biztosítunk ehhez forrásokat. Lehet úgy is gondolkodni, hogy bármilyen forrásigény merül fel, annak az elutasítás a sorsa, mondván, hogy ez a gazdaság mozgását, a gazdaság növekedését akadályozná. Ez messze nem így van az adott esetben. Én azt hiszem, hogy ez az adott esetben fényesen bizonyítható.

De továbbmegyek: még egy helyen történt változtatás, a gumiabroncsok területén. És azt, hogy következetesek vagyunk, azt hiszem, ez éppenséggel igazolja és bizonyítja. Azoknál a tételeknél, ahol a legkedvezőbb helyzetet lehet előállítani, azaz a használt gumiabroncs tekintetében belföldön, hazai módon, itt lehet az itteni vállalkozásokkal megoldani, és oly módon, hogy ez a lehető leginkább felhasználja a már elhasznált gumiabroncsot, ott mindössze kétszáz forint kilogrammonkénti értéket jelöltünk meg. Ezzel szemben ott, ahol behozzák a már újrafutózott gumiabroncsot, bizony, kilencszáz forintot. Lehet ezen persze vitatkozni, hogy jó-e ez vagy nem jó, de én azt gondolom, és mély meggyőződéssel vallom, hogy ebbe az irányba kell nekünk elmozdulni.

Tisztelt Ház! Én azt remélem, hogy azok, akik őszinte környezetvédőnek vallják és mondják többnyire magukat, és nagyon gyakran a legkülönbözőbb helyeken meg is nyilvánulnak, a természetféltés sajátjuk, az egészen olyan mértékben sajátjuk, hogy amíg nekik nem kerül pénzbe, a hozzátartozóiknak nem kerül pénzbe, egészen addig, amíg semmilyen áldozatot nem kell hozni, lelkesek és odaadóak.

(19.20)

Azt gondolom, adott esetben a társadalomnak meg kell hoznia bizonyos fajta áldozatokat annak érdekében, hogy a környezetvédelemben lehetséges legyen újra és újra a továbblépés. Akik úgy gondolják, hogy haszontalan volt az a fajta termékdíjrendszer, amely eddig működött, azok több okból tévednek. Egyszer már világosan meg kell nézni a számokat! Nézzük meg, hogy mennyit támogatunk ezekből valóban - így van, igaz -, mondjuk, a csatornaépítésnél, a hulladékgazdálkodás területén. Erre persze lehetne azt mondani, hogy miért ebből a pénzből. Azért, tisztelt Ház, mert a környezetterheléssel kapcsolatos elképzelések még nagyobb ellenállásba ütköztek, balról-jobbról egyaránt. Azért, mert ha azt a megoldást próbálnánk választani, amelyik egy másik, és ennél nagyobb forrást biztosítana ennek a területnek, félek, hogy még kisebb siker reményével startolnánk itt, a tisztelt Házban az eredményességért.

A magam részéről úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, a környezetvédelem megéri, hogy biztosítsunk a számára olyan továbblépési lehetőséget, amiről beszéltem. És most beszéljünk egy kicsit a számokról is! Itt arról van szó, hogy mekkora terhet jelent ez a különböző szférák részére - számításokat végeztünk. A kis- és középvállalkozások esetében ez a teher gyakorlatilag nem jelentős. A valóban jelentősebb teher a mi számításaink szerint a nagy cégek és a nagyvállalkozások esetében jelenik meg, és én azt gondolom, hogy ez így van helyén, hiszen ez a nagyobb teherviselés szándékát mutatja ezen a oldalon.

Biztosítottuk azt is, hogy a kiváltás lehetősége megtörténjen. Az a körülmény, hogy jól választok a felhasználandó anyag tekintetében, az nyilvánvalóan olyan anyaghoz juttat minket, amely olcsóbb, könnyebben elérhető és ráadásul természetbarát. Mennyi lehet a haszna? - mert ugye ez minden alkalommal konkrét kérdés. Az előzetes becsléseink szerint ez összességében mintegy 2,5-3 milliárd forint többletbevételt jelenthet; szeretném hozzátenni, hogy csak 2003. január 1-jétől. Miért 2003. január 1-jétől? - mielőtt még a sanda gyanakvás felmerülne, hogy a választás miatt. Nem, tisztelt Ház, hanem azért, mert erre a részre nagyon jól fel tud készülni a kereskedelem; nagyon jól fel lehet arra készülni, hogy valóban azok kerüljenek be, amiket mi környezetbarátnak tekintünk. Ha ez az előkészület eredményes és sikeres, akkor, azt gondolom, ez nem jelent olyan terhet, mint amire itt egyesek gondoltak vagy gondolnának.

Én még egyszer arra kérem a tisztelt Házat, hogy amikor állást foglalnak ebben a kérdésben, egy picit nézzenek túl azon, ami most itt éppen szóba jön. Próbáljanak egy kicsit továbbtekinteni ennél, és tekintsék a környezetvédelem távlatos ügyeit is! Annak reményében mondtam ezt el, hogy hitem és meggyőződésem szerint előbb vagy utóbb itt, a tisztelt Ház előtt meg kell majd küzdeni a környezetterhelési díjjal is. Előbb vagy utóbb meg kell tudni emészteni azt is, hogy a környezetvédelem területén vállalt kötelezettségeinket források hiányában nem teljesíthetjük. Azt gondolom, hogy ha ezt nem látjuk be, ha ezt nem fogadjuk el, akkor nemcsak önmagunk ellen, hanem az utódaink ellen teszünk. Ezért én mindenkit arra kérek, hogy nagy felelősséggel, mélyen átgondolva és bölcsességgel, de támogassa ezt a javaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)