1944-ben a Táncsics-zászlóaljban fegyveresen részt vett az ellenállásban. Politikai pályafutása 1945-ben a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban kezdődött: Kovács Bélának, a párt főtitkárának munkáját segítette, eközben tevékenykedett a Független Ifjúsági szervezetének vezetőjeként, s felelős szerkesztője volt a Nemzedék című hetilapnak. A párt szétverése után állás nélkül maradt, majd 1948-tól segédmunkásként, később lakatosként dolgozott. 1951-1956 között talajvédelmi technikus, üzemszervező agronómus volt, s közben folytatta tanulmányait is: 1952 és 1956 között négy évet elvégzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, diplomáját azonban nem szerezhette meg, mert 1956-ban eltávolították az intézményből. A forradalom idején a Parasztszövetségben dolgozott, majd november 4-e után bekapcsolódott az ellenállásba. Két évvel később, a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. Büntetéséből 1963-ban, amnesztiával szabadult.
Fogsága idején megtanult angolul, s 1963-tól szakfordítóként, 1965-től műfordítóként és szabadfoglalkozású íróként dolgozott. 1983-ban József Attila díjat kapott, 1989-ben Wheatland-díjban részesült az angol irodalom kiváló tolmácsolásáért.
Drámaíróként ismert alkotásai a Magyar Médeia, a Mérleg, a Rácsok, a Pesszimista komédia, a Perszephoné. Sarusok címmel regénye, Találkozások címen novelláskötete jelent meg. Száznál több mű - főként angol és amerikai szerzőktől - fordítója (J. Baldwin, E. L. Doktorow, W. Faulkner, W. Golding, E. Hemingway, W. Styron, S. Sontag, J. Updike, E. Wharton).
1981 decemberétől a Magyar Írószövetség fordítói szakosztályának elnöke, ezt követően pedig 1989 decemberétől 1990 szeptemberéig a Magyar Írószövetség elnöke volt. 1990 szeptembere óta az Írószövetség tiszteletbeli elnöke. 1989-1990-ben az Írók Szakszervezetének elnöki tisztét is betöltötte.
Az 1980-as évek végén alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak.
Az 1990. évi országgyűlési választásokon az SZDSZ budapesti területi listájának vezetőjeként került be a parlamentbe. 1990. május 2-án az új Országgyűlés alakuló ülésén elnökévé választotta. E tisztségében az Alkotmánynak megfelelően ellátta a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöki teendőit is.
1990. augusztus 3-án az Országgyűlés öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé választotta, majd 1995. június 19-én újraválasztotta. Mandátuma 2000. augusztus 3-án járt le.
Hivatali működése alatt több magyar mozgalom és rendezvény fővédnöke lett és több határon túli egyetem díszdoktorává választotta. Számos magas külföldi kitüntetésben részesült.