Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ilyen az, amikor az egyszeri képviselő válaszra, reakcióra, vitára számít, ami egyébként minden parlamentben szokásos műfaj. De az a helyzet, hogy ez a vita elmarad. Nyilván az én gyengeségem jeleként is felfogható, hogy bizonyosfajta válaszokat nem sikerül kiprovokálnom, kierőszakolnom még a kormányzat hozzáértő államtitkáraiból sem. Nagyon bízom benne, hogy legalább azon zárszóban számíthatunk érdemi válaszokra, amely tekintetében a kormányzat már tudja, hogy nekem reagálási lehetőségem nem lesz. Ez nem túl lovagias műfaj az önök részéről, de igazából a válaszok elérése a lényeg, és azon válaszokkal aztán mindkét oldal majd kezdhet valamit a saját fegyverrendszerén belül vagy a saját fegyvernemei tekintetében. El kell mondanom, hogy az államadósság tekintetében egy rövid csörte már folyt, és bizony szemmel látható, hogy az Eximbank helyzete, besorolása közöttünk évek óta viták tárgyát képezi. S mivel az Eximbank besorolása érdemben befolyásolja a magyar államadósság mutatóit, adott esetben 2 százalékos eltérést is okozhat a kormányzat által megfogalmazott érték és a valós érték között, ezért a magam részéről megértem a kormányzat azon szándékát, hogy igyekszik húzni-halasztani ezt a szembenézést, igyekszik akár évekig, mint a rétestésztát, nyújtani ezt a helyzetet. De a helyzet az, hogy emlékszünk 2010-re, amikor az első államadóssággal kapcsolatos vitákat a Fidesz, illetve a Jobbik frakciója kirobbantotta egymás között. Nem voltak ezek annyira élesek, inkább szakmai viták voltak. Azt el kell mondanom, hogy már a Széll Kálmán-tervben elhangzott egy ígérvény, amely nem 80 százalékos rátáról beszélt, hanem egy 65-70 százalékot célzott be. Elhangzottak még 60 százalékos ígéretek is. Most pedig azt tapasztaljuk, hogy az Orbán-kormány minden évében az utóbbi időben nagyságrendileg ezermilliárddal nő az államadósság tömege. Erre szoktak államtitkár úrék a GDP-arányos mutatóval válaszolni, pontosan amely GDP-arányos mutatót érdemben befolyásol az előttünk fekvő csomagban említett Eximbank besorolása is. Tehát azt kell mondanunk, hogy az államadósság elleni harcot sajnálatos módon ez a kormány elveszíteni látszik. Annyi eredményt természetesen fel tud mutatni, hogy a devizaadósság aránya nemcsak némiképp, hanem mérhető módon csökkent és ez egyébként egy általam támogatott folyamat.

Bárcsak ilyen sikeres lett volna a lakosságot, a devizahitel-károsultakat érintő rendezés, amit tökéletesen elrontott a kormányzat, és önfeladó módon, az EBRD-vel, illetve a Bankszövetséggel paktumot kötve, az út szélén hagyta azokat az embereket, akiket ha nem hagyott volna az út szélén, most nem kapnánk a kilakoltatásukról szóló riasztásokat. A helyzet az, hogy az ellenzéki pártok, a különböző képviselők, színezettől függetlenül, nem azért emlegetik a kilakoltatásokat, a szociális katasztrófát, mert összebeszéltek volna, vagy valamifajta szivárványkoalíció valósult volna meg, hanem mert ugyanazok a problématípusok érkeznek be mindannyiunk fogadóóráira. Valószínűleg a fideszes képviselők fogadóóráira is. Számomra ezt többen megerősítették a parlamenti folyosón. Nyilván nem fogom itt nevesíteni őket, mert úriember vagyok, de több, velem jó ismeretségben álló fideszes képviselő erősítette meg, hogy az önök fogadóóráira is rendszeresen befáradnak azok a hitelkárosultak, kilakoltatás előtt álló emberek, akik segítségre számítanak, és bizony a fideszes országgyűlési képviselők is széttárják a karjukat. Nem tesznek semmit kormányzati szinten az ő főnökeik ezzel a problémával.

Azt is el kell mondanom, hogy a bankadó, a tranzakciós illeték rendezése, tehát az, hogy valóban az fizesse ezt a terhet, akire a jogalkotó ki kívánta vetni, nem jelentené egyértelműen a hitelkárosultak kálváriájának a rendezését. De az már igen, ha a költségvetési vita vagy a megalapozó viták során egy olyan keretrendszert alakítanánk ki, amelynek értelmében az MNB-nél felhalmozódott bármikori többlet, mondjuk, egy német mintának megfelelően, kötelező befizetéssel párosulna a költségvetés számára. Tehát nemcsak 50 milliárdos osztalék tekintetében, mint ahogy az utóbbi időszakban tapasztalható volt, hogy az MNB idézőjeles „hasznának” egy részét osztalékként méltóztatott befizetni, egyébként opcionális jelleggel, hanem kötelező jelleggel, ha így többlet keletkezik, azt be kell fizetni a magyar költségvetésbe.

Ebben az esetben, ha ez megtörtént volna, akkor a devizahiteles átváltáson keletkezett több száz milliárdos többlet ott lenne a sorok között. Ebből egy kártérítési alapot lehetne és kellene létrehozni, amiből egyébként a már bajba kerültek lakhatását is rendezni kellene, illetve lehetne, és még mindig nem tudta volna ez a kormány visszaadni a szétszakított családokat, az öngyilkosságba menekült családtagokat. Tehát itt nem képzelhető el az eredeti állapot helyreállítása. De az arra való törekvés, úgy gondolom, igenis elvárható lenne a kormányzat részéről. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)