A felszólalás szövege:

Az az elképzelés, amit én képviseltem, már hogy történetesen nemcsak az elmúlt fél órában, hanem amikor ehhez a területhez megbízás révén is kapcsolódott a feladatom, akkor egyértelműen az az egyházak által megvitatott és az egyházak többsége által elfogadott metódus volt, miszerint minden lehetőséget meg kell adni az egyházaknak ahhoz, hogy a legszélesebb körben hirdessék és befolyásolhassák a szó jó értelmében az adózó állampolgárokat, hogy lehetőségüket az 1 százalék felajánlására tegyék meg, majd ennek az arányát, mint ahogy említettem, ez többségében 0,34 és 0,36 százalék között realizálódott, nem érte el a 0,5 százalékot, ezt egységgel egészítsük ki. Azt gondolom, hogy ez éppúgy inspirálta az egyházak ilyen jellegű tevékenységét, mint aktivizálta az egyházak és az adójuk 1 százalékának felajánlásával élő állampolgárok közötti kapcsolatot.

Köszönöm szépen.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Asszony! Mi azt az irányt, amelyet önök a köznevelésinek nevezett törvény megalkotásával, majd a megalkotása óta a magyar iskolák világában tesznek, rossznak tartjuk, olyannak, amely nem egy korszerű, modern oktatás-nevelés irányába visz.

Ugyanakkor azt a pontot, amelyről ön most napirend előtt beszélt, hogy történetesen érettségire készülő, érettségi előtt álló magyar fiatalokat, fiatalembereket, fiatal hölgyeket összekapcsolnak a munka világával, helyesnek tartom. Szerintem jó dolog ez. Jó dolog, mert fontos, hogy akik döntő többségében értelmiségi pályára mennek, kerülhetnek, legalábbis minden valószínűség szerint ez a céljuk, ha érettségit gondolnak szerezni, és utána döntő többségük felsőoktatási intézménybe igyekszik, akár karitatív alapú, akár más, a közösséget vagy éppenséggel egy kis helyi közösséget szolgáló munkában részt vesznek, ez szolgálja a közösséget, de előreviszi azt a fiatalt is, aki ezt a munkát végzi. Nem kell elválasztani az értelmiségi létet a munka világától; ha ezt összekapcsolják, akkor ez egy jó dolog.

Nyilván lehetne arra hivatkozni, hogy ennyi idő alatt mennyien csatlakoztak, nyilván lehetne olyan példákat is mondani, amelyek ellenkező előjelűek, mint az, amit az államtitkár asszony idézett, de ebben az esetben én ezt most feleslegesnek tartom. Csinálják jól ezt a programot, és akkor mindenkinek az épülésére fog szolgálni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Igen tisztelt Ház! Ennek a törvényjavaslatnak a vitájánál fel kell tenni először azt a kérdést, hogy miközben, ha valaki kívülállóként elolvassa a törvényt, azt gondolhatja, hogy ez egy szakmai törvény. Úgy gondolom, hogy nem szakmai törvényről van szó. Valójában politikai törvényről van szó. Nem a szakma indukálta ennek a törvénymódosításnak a létrejöttét, hanem egyértelműen politikai szándék. Egy politikai akaratnak a megnyilvánulása az, amit különböző paragrafusokban olvashatunk, és a köpeny, az álca az, ami szakmai. A cél nem oktatáspolitikai változás, a cél egy hatalompolitikai berendezkedés. Ez a hatalompolitikai berendezkedés természetesen és a maga szempontjából logikusan használja az oktatásügyet, ezen belül különösképpen a közoktatásügyet és annak apparátusát.

Ennek a hatalmi berendezkedésnek a célja világosan kialakított és kiépített csatornák; csatornákon keresztül eljutni, befolyásolni, kontrollálni a legkisebbeket, az iskolásokat, azok gondolkodását, abból a kritikai attitűdöt kiirtani, és elfogadtatni azt, hogy amit a hatalom diktál, ami a kiépített csatornákon keresztül az osztálytermekbe érkezik, az és kizárólag az, ami elfogadandó. Ehhez képest az egyes paragrafusok, az egyes mondatok ugyan részletvitára alkalmasak, de igazából a parlament plenáris szintjén nem ez a lényeges.

Érdemes persze néhány kérdésbe belefogni csak azért, hogy az előző alapállítást a tényekkel, a törvény önmagában rejlő állításaival alátámasszuk. Elsőként is érdemes azt a gondolatot felvetni, amely a tankönyvpiacról beszél. Tudniillik a tankönyvpiacról legalább annyira szól elismerőleg, mint amennyire politikai értelemben kritikus. Idézem: "Nem vitatható az a tény, hogy a kiadók saját befektetéseikkel fejlesztették ki az általuk előállított tankönyveket, és eközben igyekeztek megfelelni a mindenkori kormányzati elvárásoknak, a változó szabályozásnak és a magas minőségi kritériumnak." A következő állítás azonban azt mondja, hogy de nem is ez a baj, nem az, hogy a színvonalat nem voltak képesek az egymással versengő kiadók kiadványai megteremteni, hanem az egész rendszerrel van a baj. Egyszerűbb, átláthatóbb, kontrollálhatóbb, hogyha - mint ahogy az expozéban korrekt módon el is hangzott - tárgyakból évfolyamonként egy-két könyv van. Ezt az állítást soha semmilyen külső vagy belső, hazai vagy külföldi felmérés, tanulmány nem támasztja alá. Semmi. Semmi nem tudja azt bebizonyítani, hogy egyébként egy egycsatornás modell színvonalasabb, mint a versenyen alapuló színvonalak egymás közti versengése.

Így aztán, amikor a színvonalról beszél, hiszen ez a cél, akkor elképesztő, valóban már-már robespierre-i gondolatokat találunk. Szeretném idézni, hogy történetesen a törvényjavaslat mi mindenről rendelkezik. Idézet: rendelkezik többek között a kormány által rendeletben kijelölt testületről, amely "a legmagasabb állami garancia lesz majd a tankönyvek magas minőségére". Ez tényleg elképesztő a XXI. század elején! Létrehoz az állam egy testületet, egy főbizottságot, és úgy gondolja, hogy a saját maga által vallott elképzelés és az azáltal létrehozott főbizottság önmagában a minőségi garancia a tudáshoz. Ez végképp egy olyan állítás, ami idegen mindattól, amit egyébként szándékban hallunk.

Nem akarom azt felvetni, hogy történt-e egyeztetés, mert mindannyian tudjuk, hogy nem történt. Itt a tankönyvpiacnak nemcsak feldarabolásáról, hanem agyonveréséről van szó, ez egy kivégzés, és valóban, a hóhér a legritkább alkalmakkor tárgyal a kivégzendővel.

Az elmúlt héten volt a tankönyvesek testületének ülése, az államtitkárság meghívást kapott. Nem fogadta el, nem jelent meg senki. Ott volt ennek a testületnek, ennek a piacnak, ezeknek a kiadóknak a képviselői közül gyakorlatilag mindenki. Egy héttel ezelőtt önök egy szót nem szóltak arról, hogy ugyanazon hét végén mire készülnek. Pénteken már meghírelve, vasárnap benyújtva, most hétfő éjjel itt vagyunk, tárgyalva, holnap meg elfogadva, már hogy a többség által.

És hogyha az elfogadásról beszélünk, akkor egy kérdést érdemes még megvitatni, mert nem úgy tűnik nekem, minthogyha ez kormánypártok és ellenzék közötti nézetkülönbség lenne. Felfogások közötti különbség, és itt az árok, a különbözőség nem kormánypárt és ellenzék között van, hanem az előbb említett és valóban, a köznevelésinek nevezett törvény elfogadásakor és megvitatásakor előhozott és azóta is vallott nézetkülönbségekről.

Nem minthogyha egymás lelkiismeretével bármilyen szinten érdemes lenne politikai kategóriaként foglalkozni, az államtitkári expozé egy mondatával azonban igen, amelyik azt mondta, hogy ez a törvény egyébként többek mellett a piaci versengés és az abból fakadó színvonal kérdését is pártfogolja, ennek is teret enged. Hát természetesen nem, mert pont az a törvény lényege, hogy nem. De ismerve az államtitkár asszony szakmai tevékenységét, különösképpen a rendszerváltás utáni években, azt gondolom, hogy ebbe a mondatba saját hitvallását is befoglalta. Igenis úgy gondoltuk, hogy a sokszínűség jobb színvonalat eredményez, mint az egyszínűség. Igenis úgy gondoltuk, hogy a fekete és a fehér közötti választás igazából nem alternatíva. Úgy gondoltuk, hogy a versengés, akár a tudáshoz való hozzáférés módozatairól szóló versengés is színvonalemelő.

(21.50)

Ezért azt állítani, hogy a valóban létező problémák, amelyek a magyar társadalomban szocioökonomikus, magyarul társadalomgazdasági okokkal magyarázhatók, egy család társadalmi, gazdasági hátteréből fakadó különbözőségeket nem képes a rendszerváltás utáni szabadságát kivívott ország biztosítani, és ebből azt a következtetést levonni, hogy úgy lehet a színvonalat elérni, hogy a színvonalat csökkentjük, és igenis visszatérünk a fekete-fehér közötti álságos választás lehetőségéhez, ez egy rossz irány. Rossz irány, de logikus azzal kapcsolatban, amit a köznevelésinek nevezett törvény kiegészítő, egyéb rendelkezéseiben, más ehhez kapcsolatos törvényekben önök vallottak.

Végezetül nem mintha ez lenne a törvény lényege, de a mentalitását, azt, hogy hogyan gondolkodik a tudás szabadságáról, a sokszínűségről, és minthogy azt nem tudja mondani, hogy a tankönyvpiac rosszul működött, mert egész egyszerűen ez nem igaz. Minden piacnak igenis vannak hiányosságai, és én vallom azt, hogy az államnak fontos szerepe, többek között a piacot szükségszerűen korlátozó szerepe is kell hogy legyen. Nem hiszek abban, hogy a piac önmagában mindent megold, de kérem, itt a másik véglet van! Itt mégiscsak arról van szó, hogy a piacgazdaság egy részét, elismerem, csekély szeletét, csekély 16 milliárdos szeletét, csekély néhány ezer ember munkahelyét jelentő szeletét, azt teljes egészében lesöprik, és ehhez képest a teljes ellenkezőjét, az állam mindenhatóságát vallják. Miközben szükség van és szükség volt a közoktatási rendszerben az állami szerep megerősítésére, önök arányt és mértéket tévesztettek. Súlyosan tévesztenek arány és mérték ügyében, amikor már, még a fél évvel, egy évvel korábbi nézeteiket is az idő előrehaladtával megduplázva centralizálnak. Ehhez tartozik ennek a tankönyvpiacnak a 48 órán belüli megsemmisítése, történetesen egy piac kivégzése, majd egy régi rendszer felújítása. Erre - és ezzel szeretném zárni, tisztelt elnök úr - nem vall jobban semmi, mint a törvénynek egy jogi értelemben egyesülettel egy piaci érdek alapján, de szabad társulással kapcsolatos nézete. Ez a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete, amelyről azt mondja a törvény, hogy 2014. március 31-én megszűnik - így, pont. Danton még egy kicsit morogna, Robespierre már éljenezne. Így! Nem az, hogy megszűnhet vagy vizsgálja, hanem megszűnik, pont!

A következő gondolatban pedig egy egyesületről, emberek, társaságok, kiadók szabad társulásáról azt írja, hogy a testület közgyűlése nem határozhat sem köztestületi, sem más formában történő továbbműködéséről. Azt mondja ki egy törvény egy egyesületről, hogy semmilyen formában, sem ebben, se más formában nem működhet tovább. Milyen gondolatok ezek, államtitkár asszony? Hogyan van az, hogy egyébként oktatáspolitikáról szólna a beszélgetés, és akkor állampolgárok, szervezetek, adott esetben kiadók törvényesen működő, törvényesen és saját szabályai szerint elismerten - ott van a törvény indoklásában - magas színvonalnak megfelelően igyekvő társulását betilt? Azt mondja, semmilyen formában nem működhet. Ha azt gondolja valaki, hogy ez a szellemiség önmagában egyről, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületéről szól, akkor nem érti az egészet. Hát pont az a dolog lényege, hogy nem egyről szól, hanem az egészről. Ezért azt kell mondjam, hogy bár egy szeletéről a piacgazdaságnak beszélünk, bár a közoktatásnak is valóban fontos, de mégiscsak egy részéről, a törvényjavaslat sokkal-sokkal többet mond felfogásról, mentalitásról, mint amennyi a tankönyvpiac önmaga.

Ennek ilyen radikális és sebes kivégzése, majd indoklásaiban is ellentmondásos, néha lelkiismeret-furdalásos megnyilvánulásai, végezetül pedig azok a kijelentések, amelyek testülettől, önmagában egy testülettől várják a színvonalat az oktatásügyben, ezek kétségkívül elfogadhatatlanok. Ezért mi nem egyes részleteiben utasítjuk el ezt a törvénymódosítást, hanem egészében, a holnapi szavazáskor is és a későbbiekben is.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.)

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a 444.hu nyomán több sajtóorgánum is beszámolt arról a levélről, amelyet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ írt az iskoláknak abban az ügyben, hogy összegezzék eszközigényüket a 2014-es évre. A levélhez mellékelt táblázatból kiderül, hogy kizárólag a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága "termékek és szolgáltatások" listájából lehet rendelni, magyarán: az iskolák a börtönökben előállított termékeket rendelhetik csak meg. Ezen túllépve látható, hogy a KLIK minden áttekintés nélkül úgy küldte el az iskoláknak a listát, ahogy azt a büntetés-végrehajtás összeállította, s egy tollvonást nem tett azért, hogy válogasson, hiszen a táblázatot mégiscsak iskolák kapják. Így a 280 tételes jegyzékben igazán praktikus, az iskoláknak az oktatás-nevelés terén fontos és nélkülözhetetlen tételek találhatók. Idézek néhány ilyen tételt: temetői fejfa, taktikai öv, lábujjcímke hulláknak, gyorstok pisztolyhoz vagy éppen nyusziház; ezt küldte a KLIK az iskoláknak. Lábujjcímke hulláknak vagy nyusziház - lehet választani.

Lehetne hivatkozni arra, hogy figyelmetlenségről, apró bürokratikus tévedésről van szó. Lehetne, de nem lehet. Azért nem lehet, mert a KLIK egész tevékenységét ez jellemzi. Teljesen ostoba és kivitelezhetetlen rendelkezések, ésszerűtlen uniformizálás és egységesítés mindenütt. Egységiskola, egységigazgató, egységgyerek - ez a központ felfogása. Valamit a kormány is hallhatott, mert tavaly ősszel miniszteri biztost nevezett ki a KLIK átvilágítására. Az index.hu idézi a jelentést, miszerint: "A KLIK elnöke nem képes hatékonyan működtetni a szervezetet." Újabb idézet: "A KLIK nem költséghatékony." Újabb: "A KLIK elnöke tájékoztatásában valótlanságot állított." Elég durva! Ehhez képest önök az írás megjelenése után siettek közzétenni, hogy a KLIK elnöke élvezi a bizalmat - nyilván rá is szorul -, és az elkészült munkaanyagok beépültek a központ mindennapi működésébe. Be, olyannyira, hogy ezután ajánlotta a központ az iskoláknak a lábujjcímkét hulláknak meg a nyusziházat, és a példák sorát tucatjaival emlegethetnénk.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mégis, mi kell még ahhoz, hogy belássák, hogy a KLIK egy csőd, nem a megoldás, hanem maga a probléma? Mégis, mi kell ahhoz, hogy belássák, a KLIK rosszul vezetett, drága és felesleges? Mégis, mi kell még ahhoz, hogy belássák, valójában a KLIK csődje nem csak a KLIK csődje?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, hogy megkérdezte, elnök úr. Nem, nem fogadom el a választ.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön orgánumával semmilyen problémám nincsen, és megértésem. Azzal már van problémám, hogy öntől öt méterre ül a köznevelésért felelős államtitkár asszony, akinek mégiscsak tiszte lett volna erre a kérdésre válaszolni. Bár jogi szempontból kétségtelen, hogy a parlamenti államtitkár erre válaszolhat, csak éppen a szakma tisztessége azt kívánta volna meg, hogy erre a kérdésre ne egy általános és sablonos, hanem szakmai választ kapjunk.

(12.40)

Mindenesetre az, amit elmondott, azt jelenti, hogy minden csupa öröm és boldogság a magyar iskolákban. Lehet, hogy öröm és boldogság, ahogy önök gondolják, de van még mindig olyan hely, itt vagyunk február elején, ahol a tankönyv még nincs ott a gyermekeknél. Helyette egyébként olyan levél, amiben - hogy idézzem ismét - gyorstokot kínálnak pisztolyhoz, temetői fejfát, nyusziházat meg lábujjcímkét hulláknak, ez kimegy az iskoláknak. Ez kérem, rendszerjellegű hiba! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez nem egyszeri hiba! Ezért nem is fogadható el a válasz. Kérem, hogy önök se fogadják el. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)