Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az anyakönyv, bár nem így hívták nagyon sokáig, talán a legrégebbi olyan nyilvántartás az emberiség történetének kezdő pillanatától, amikor elkezdték feljegyezni a születő emberek adatait. És azt hihetnénk, hogy ha ez természetes módon fontos volt már az emberiség kezdetén, hogy legfeljebb egy fa oldalára, egy kis vonal vagy valamilyen módon egy kővel kifaragott jelzés jelezte esetleg egy gyermek születését, azt hinnénk, hogy azért, amikor már írástudás és könyv és mindenféle technikai lehetőség adott volt arra, hogy elkezdjék az általános nyilvántartást vezetni, azt hinnénk, hogy ez aránylag hamar meg is történt.

Pedig képzeljék el, képviselőtársaim, nem. Nagyon sok időnek kellett ahhoz eltelni, hogy az egyház égisze alatt először bevezessék az anyakönyvi nyilvántartást, és Magyarország nem is járt annyira hátul ebben a sorrendben, mert az 1563-as tridenti zsinatban fejezte ki a katolikus egyház azt, hogy általános anyakönyvi nyilvántartást kell vezetni a születésről, keresztelésről, házasságról, halálról, és tulajdonképpen ily módon Magyarországon ez általánossá vált, és ekkorra azért már Európában szinte mindenütt.

Azt hinnénk egyébként, hogy ha már az egyház ezt ilyen módon megszervezte, akkor azért nagyon gyorsan a különböző államok tisztviselői és államok vezetői is törekedtek erre. De nem, ezt nagyon erőteljesen az egyház tartotta a kezében. Ugye, a katolikus egyház után természetesen a református egyház is, és a többi egyház elkezdte a maga nyilvántartási rendszerét, tehát azért ez még nem volt nevezhető általános anyakönyvi eljárásnak. De egyszer csak a XIX. század végére, amikor azért az egyházak elég erőteljes versengésbe  és ma már úgy mondanám cicaharcba  kezdtek egymással, akkor Magyarországon azt mondta Szapáry György, hogy jó lenne bevezetni az állami nyilvántartást, az általánost, mert azért az mégiscsak jobb lenne. És aztán így lett 1895. október 1-jétől nagyon-nagyon komoly küzdelem után, mert Ferenc József is és a Vatikán is tiltakozott az ellen, hogy Magyarországon általános anyakönyvi nyilvántartás legyen.

Magyarországon tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett az anyakönyvezés állami rendszere, folyamatos fejlődés kísérte ezt a munkát, de az tény, hogy az anyakönyvezés rendszerének legnagyobb lépése vagy a legnagyobb szükséges lépése a globalizált világgal jött el. Rendkívül komoly a népvándorlás a világban, és egy polgár megszületik az egyik országban, aztán a szülőkkel a munka miatt átköltöznek egy másikba, aztán megismer egy lányt vagy fiút, átköltözik vele egy harmadikba, aztán kap egy munkát egy negyedik országban, aztán ott elkezdenek születni a gyerekei, de közben ők is költöznek. Tehát a mai világban húsz év alatt tulajdonképpen egy ember is nagyon sok joghatóság területén fordulhat meg, közben pedig a személyi állapota nem változik, csak legfeljebb házasságot köt, gyermekei születnek, és kíséri az ő életét a minden országban előállított anyakönyvi bejegyzés.

Én ezt a javaslatot üdvözlöm, tulajdonképpen inkább nem kritikám lesz, hanem pici hiányérzetem, de a hiányérzetem elég erőteljesen specifikusan szakmai alapú, tehát nem is lehet elvárni mindenkitől, aki az ilyenfajta jogalkotás rendszerében részt vesz, hogy ezeket a speciális kérdéseket figyelembe vegye, és válaszokat próbáljon rá találni.

Annak nagyon örülök, mert ügyvédként rengeteg olyan eljárásban voltam, ahol az anyakönyvezéshez vagy a továbblépéshez, tehát anyakönyvi bejegyzést igénylő továbblépéshez külföldi okirat állt csak rendelkezésre, és bizony menni kellett a fordítóirodába nagyon sok pénzért, gyakorlatilag olyan adatokat lefordíttatni, ami számokról szólt, meg névről szólt. Azért a mai világban a közigazgatási ügyintézőknek a tudása, ismerete terjed addig, hogy egy útlevelet vagy egy külföldi, bármifajta igazoló iratot, ami nagyon egyszerű, általános nyelvezetű és rövid tartalmú, ő maga is meg tud ítélni, hogy milyen adatot tartalmaz, és szerencsére a 4. § most feloldja azt, hogy minden külföldi irathoz kelljen hivatalos fordítás.

Az is nagyon érdekes és tényleg újszerű dolog, és nagyon sokan nem is gondolnak erre, hogy milyen helyzetek vannak akkor, amikor két különböző állampolgár egy gyermek két szülője, akkor az anyakönyvezés miként folyik. Elég bonyolult volt eddig egyébként Magyarországon mindez, és azt a helyzetet, amikor az anya a magyar és az apa a külföldi, akkor aránylag leegyszerűsíti az új folyamat vagy az új eljárás, de azért, ha az apa a külföldi és az anya a magyar, azért ott még némi bonyodalmak maradnak, bár a jogszabály igyekszik nagyon gondoskodó vagy segítőkész lenni, de azért ebben még néha a feleknek küzdenie kell.

Azt a helyzetet már korábban a jogalkotó megváltoztatta, hogy az anyakönyvi határozatok ellen lehessen fellebbezni. Meg kell hogy mondjam, hogy én jogászként azért ezen nem csodálkoztam, mert az anyakönyvezés nem egy érdemi határozat. Az nem úgy van, hogy kértek egy ügyben dönteni, és akkor a belátásomtól függ, hogy az egyik vagy a másik félnek adok igazat. Azért ez egy hatósági nyilvántartás, amiben szintén lehetne bizonyos ügyekben fellebbezni, de ott mindig egy mérlegelési joga van abban az adott közigazgatási szakembernek, hogy azt a jogot megadja-e valakinek. De azért, amikor valaki házasodik, meg születik, meg nevet változtat, azért ott az egy teljesen más típusú ügyfajta, és én magam sem gondolom, hogy ennek fellebbezésének kellett volna lenni, de való igaz, és ez egyébként nem az anyakönyvvezetők felelőssége, hanem a jogalkotás felelőssége volt, hogy az életviszonyok rendkívül bonyolulttá váltak, és az anyakönyvi jogalkotás ezt a bonyolultságot és ennek ritmusát nem tudta követni. És nagyon sokszor voltak az anyakönyvvezetők olyan helyzet előtt, hogy maga a törvény nem adott választ az adott helyzetre, és rá kellett bízni, hogy ő az adott szituációban hogy dönt, és benne volt ebben az is, hogy akár rosszul dönt. A felügyeleti tevékenységnek az erőteljesebb volta legfeljebb most azt fogja szolgálni, hogy az anyakönyvvezető felelőssége megmarad ugyan, de az aggodalma attól, hogy esetleg egy adott speciális ügyben rosszul dönt, az legalább kevésbé marad fönn.

Névváltozási okirat helyett névváltozási hatósági bizonyítvány lesz, ami tulajdonképpen, azt gondolom, csak egy elnevezési változás, illetőleg annak nagyon örülök, hogy nemcsak az határozza meg, hogy a vezetéknév egy- vagy kéttagú lehet, hanem számomra legalább azt is meghatározza, hogy egy Magyarországon született magyar polgárnak, aki magyar szülőktől született, annak maximum kéttagú vezetékneve legyen. Tehát ezt sem bánom, bár rendkívüli módon üdvözlöm azt, hogy  nem is tudom, hogy van-e ország, ahol ilyen liberális anyakönyvi eljárás van, mint Magyarországon  a külföldi, tehát idegen országból származó családban született gyermek, akit Magyarországon magyarnak anyakönyveznek, az eredeti szülői kultúrkört megtartva, gyakorlatilag az ottani névviselést, mind vezetéknevet, mind utónevet illetően megtarthatja, és nem állít a magyar hatóság az elé akadályt, hogy ha ennél több vezeték- vagy több keresztneve van külföldi családból származó gyermeknek, akkor azt viselhesse tovább.

Én nagyon örülök, hogy maximum két utónév jegyezhető be, illetőleg, ha korábban több volt, akkor nyilatkozni kell, hogy melyik kettőt választja. Én tudom, hogy persze egy szülő azt szeretné, ha gyermeke különleges lenne, és még a névviselésében is megkülönböztetett a többiektől, de mikor meghallottam, hogy három-négy utóneveket adnak gyermekeknek, akkor nekem mindig az szokott eszembe jutni, hogy először a szülőknek kéne saját magukkal valahogy rendezni a saját pszichés helyzetüket.

(17.30)

Úgyhogy örülök neki, hogy ez a jogszabályhely ennek korlátot szab.

Az utónév-változtatás kérdése. Nagyon örülök neki, hogy az emberek kezében az egyetlen utónév megváltoztatására is lehetőség lesz és általánosan lehetőség lesz. Meg kell hogy mondjam, hogy évről évre kiadják az akadémiai döntéseket az új elfogadható keresztnevekről, és amikor most ezt utoljára, pár hete láttam, akkor már azt fogalmaztam meg magamban, hogy egyre gyakrabban vannak olyanok, hogy a gyerekeket a saját szüleiktől kell elsősorban megvédeni, merthogy olyan utóneveket adnak, amelyek, azt gondolom, a gyerekeknek nagyon gyakran inkább a társadalmi életben való eligazodásukat nehezítik és nem könnyítik. Nagy mennyiségű és csodálatos nevek vannak Magyarországon, amit a gyerekeknek adni lehet, és azt gondolom, hogy aki abból nem tud választani, az számomra elég sajátságos, de mindegy. Az a lényeg, hogy az utónév-változtatás rendszere üdvözítő.

Korábban  most úgy tűnik, remélem, nem figyelmetlenségből  nagyon komoly társadalmi vita kerekedett abból, hogy az anyakönyvi nyilvántartásban a jogalkotó bevezeti a „születési nem” kifejezést. Korábban csak az volt, hogy a „nem”, tehát ez a bizonyos j) pont, és most a „születési nem”. Nagyon sokan azt mondták, hogy ez azzal fog járni, hogy ha valakinek az adottságai alapján olyan a személyi helyzete, hogy élete során nemet kell váltania, akkor majd emiatt, hogy a születési nemet kell az anyakönyvbe bevezetni, ez akadály lesz. Minden egyes nyilvántartásban, sőt akár, ha valaki ingatlant ad-vesz is, a születési nevet is be kell írni a hivatalos nevéhez.

Ugye, azért nagyon fontosak ezek a dolgok, mert vannak emberek, például a házasságkötés eredményeként az asszonyok, aztán a válás, aztán az újabb házasságkötés, tehát egy-egy asszony négy-öt nevet viselhet az élete során, és ha a korábbi életviszonyaiban is már voltak jogügyletei, akkor ahhoz, hogy valamelyest lehessen követni, hogy itt ugyanarról az emberről van szó, természetes velejárója a hivatalos ügyintézésnek, hogy az első, a születési neve is be legyen jegyezve.

Ily módon, amikor egy személyállapoti helyzet előtt áll egy ember, akkor bizony szükség lehet arra, hogy a nyilvántartásban a születési neme kerüljön eredendően meghatározásra, mert természetesen később, ha megfelelő jogszabályi eljárások útján és a megfelelő igazolások kiadása után nemváltás történik, akkor úgyis bevezetik ezt a nyilvántartásba, de ettől még, hála istennek, az ő lehetőségei nem szűnnek meg azzal, hogy az eredeti születési neméhez képest megváltozzon a neme.

És akkor szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét egy fontos kérdésre, méghozzá azért, mert nagyon örülök neki, hogy Kálló Gergely képviselőtársam felvetette azt a kérdést, hogy tessenek megfontolni, hogy a bíróságoknak jogi lehetőséget kell adni arra, hogy a személyállapotú nyilvántartásba valamilyen módon be tudjanak tekinteni és adatot tudjanak lekérni. Egy konkrét helyzetet szeretnék elmesélni, effektíve velem történt meg, tehát meglehetősen autentikus a történet. (Dr. Orbán Balázs Soltész Miklóssal beszélget.)

Bizonyára tudják, nagyon sokszor van olyan, hogy egy per során valamely perelt vagy perlő fél elhalálozik. Amikor a felperes halálozik el, gyakorlatilag nincs olyan nagy gond, mert majd a jogutódja fogja folytatni a pert, hiszen a felperes jogutódjának ez érdeke, de amikor az alperes hal meg, a jogutódnak egyáltalán nem érdeke, hogy az alperes jogutódjaként perelve legyen, ezért az a helyzet, hogy amíg nem folytatnak le hagyatéki eljárást, addig nem lehet a pert folytatni. Én nyolc éve nem tudok egy pert azért befejezni, mert a perelt fél meghalt, és a családja nem hajlandó a hagyatéki eljárást lefolytattatni.

Ha a bíróságoknak lenne arra lehetősége, hogy a személyállapoti nyilvántartásokba be tudjanak tekinteni, ahol ők látják, hogy az elhalálozott embernek ki a gyermeke, vagy ha nincs, akkor ki a felesége, akkor azzal, hogy a nyilvántartásból megkapják ezt az adatot, közölhetik a felperessel, és folytatódhat a jogutód ellen a per. (Dr. Orbán Balázs a helyén ülve Nacsa Lőrinccel beszélget, aki mellette áll.)

Úgyhogy nagy tisztelettel kérem, bár látom, államtitkár úrnak fontos elfoglaltsága van, de hadd hívjam fel erre a figyelmét, hogy tegyék már meg, hogy a bíróságok  természetesen ehhez jogalkotás kell  az anyakönyvi hivatal által vezetett nyilvántartásokba betekinthessenek kifejezetten az adott ügyben, azért, hogy az folytatódhasson, illetőleg befejeződhessen mielőbb. Ha ezeket az adatokat megkaphatnák, igencsak könnyűvé tennék a perlést a polgároknak. Köszönöm figyelmüket. (Sebián-Petrovszki László tapsol.)