Felszólalás adatai

De hogy egy kicsit önreflexív is legyek, és a parlamenti vitára is rátekintsek innen a pulpitusról: azt tapasztaltam az elmúlt három és fél esztendőben, hogy egy igazi költségvetési vitának tétje kell hogy legyen, egy igazi költségvetési vita felhozza azokat az alapvető érdekellentéteket, amelyek egy társadalomba óhatatlanul bele vannak kódolva. Viszont az elmúlt három és fél esztendőben azt kellett hogy tapasztaljam, hogy a kormányzat azt mondja, hogy minden szép és minden jó, az ellenzék meg azt mondja, hogy semmi nem szép és minden szörnyű, és innen már csak lefelé vezet az út. Véleményem szerint egy jó vitában az álláspontoknak közelednie kellene egymáshoz, de úgy tűnik, a magyar parlament egy ilyesfajta vitára nem képes, hiszen itt lövészárokból lövik egymást a pártok. Én igyekszem arra kísérletet tenni, hogy elmondjam, mi a jó oldala ennek a költségvetésnek, és mi az, ami véleményem szerint erős problémákat is rejt magában.

A megbízhatóság kapcsán azért figyelnünk kellene az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács diplomatikus véleményére, miszerint is a kockázatok bele vannak kódolva, több mint 40 százaléka az elvárt bevételeknek részben megalapozott csupán. Fokozatosságra és óvatosságra intenek ezek a független testületek, és kiemelném a Költségvetési Tanács véleményét, hogy az a hiánycél, amely 2,9 százalékon van most meghatározva, csak nagyon megfeszített munkával érhető el. Ezek, tisztelt hölgyeim és uraim, olyan, diplomáciában megszokott mondatok, amelyek a problémára hívják fel a figyelmet, és nem azt mondják, hogy itt alapvetően minden rendben van.

Azért el kell mondanom egy dolgot, hogy legalább a kormányzat most nem ragasztott egy olyan kommunikációs címkét a költségvetéshez, mint az előző években, hiszen azért megtapasztaltuk azt, hogy az elrugaszkodás költségvetéséből a pofára esés éve lett, itt most csupán a rezsicsökkentés költségvetéséről van szó. De ennél sokkal súlyosabb társadalmi problémákat fed el a rezsicsökkentés mindent vivő ásza, ahogyan azt a kormányzat gondolja.

Nem reflektál ez a költségvetés azokra a súlyos társadalmi és gazdasági folyamatokra, amelyek alapvetően globális jelenségek, de Magyarországon is nagyon érezhetőek. Ilyen az élelmiszer árának növekedése. Hol maradt az élelmiszeráfa-csökkentés, amit először önök még 2010 előtt, ellenzékben képviseltek? Majd utána - a saját ígéretüket is lejjebb vették - az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentése? Utána még ezt is sikerült alulmúlni, az ígérgetésben is lejjebb tudtak menni: a hústermékek áfájának a csökkentése? Egyik sincs benne ebben a költségvetésben. Tehát már ígérni sem tud a kormányzat. Miközben az alacsony keresetűek vásárlói kosarában az élelmiszer eléggé nagy részt tesz ki, nagyon magas részét kell egy család bevételének élelmiszerre költenie, miközben az árak mennek föl. A megoldás mindannyiunk számára nyilvánvaló: rövidíteni kell az utat a termelőtől a fogyasztó asztaláig, de erre semmilyen intézményi javaslat sincs a kormányzat részéről.

A globális folyamatok között meg kell említeni azt - és magával a helyzetelemzéssel, azt hiszem, a Fidesz is és a Jobbik is, de még talán az MSZP is egyetért -, hogy a pénzügyi világ kiágyazódott a reálgazdasági folyamatokból, és erre az alapvetően igaz észleletre a kormányzatnak az volt a válasza, hogy adóztassuk agyon a pénzügyi vállalatokat. De a pénzügyi vállalatok ezeket nagyon könnyen ráterhelték a fogyasztókra. Valójában nem tette meg azt a lépést a kormányzat, hogy erős pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályozással és erős szabályozással gátat vetett volna a pénzügyi világ túlhatalmának, hanem csak adókkal próbálta ezt a hatalmat visszavenni, de úgy tűnik, ebben a helyzetben, ahogy a devizahitel-krízis rámutat, ebben a meccsben még mindig a bankok állnak nyerésre. Én kérem továbbra is a kormányzatot, hogy terelje jogi útra a devizahitel-krízis ügyét, oda, ahová ez való.

A harmadik ilyen globális folyamat, amit sajnos Magyarországon is érzünk a bőrünkön, az az agyelszívás folyamata, hiszen nagyon sok kelet-közép-európai ország szenved abban, hogy a fiataljai, az értelmisége, mondhatni, azok, akiknek húzniuk kellene előre az országot, elmennek inkább Nyugat-Európába, alacsonyabb munkastátusba, de magasabb bérért. A kormányzat nem állt elő semmiféle repatriálási programmal, nem támogatja kellőképpen a fiatalok vállalkozásba fogását, nem támogatja azt sem, hogyan lehetne magas hozzáadott értékű terméket előállítani a fiataloknak. Így, amennyiben elmaradnak ezek a programok, amelyeknek a költségvetésben is ugyanúgy helye kellene hogy legyen, továbbra is csak széttárt karokkal látjuk azt, hogy a barátaink veszik az útlevelüket, és elmennek Nyugat-Európába alacsonyabb státusba dolgozni.

Amely folyamatra nem reagál még a költségvetés, és amely egyre súlyosabb folyamat, a társadalmi szétszakadás folyamata. Rengeteg olyan kutatás van, amely kimutatta, hogy a magyar emberek alapvetően egy középre tartó társadalmat szeretnének, a magyar emberek nem tűrik a társadalmi egyenlőtlenségeket. Ezen társadalmi egyenlőtlenségeknek a növekedése az elmúlt húsz évben szinte természetes folyamat volt az elhazudott rendszerváltás után, de hogy az elmúlt három esztendőben ennyire felgyorsul, erre senki nem számított. Ugyebár emlékszünk a két évvel ezelőtti költségvetés vitájára, ahol azért kibújt a szög a zsákból, és elmondta egy kormányzati oldalon ülő képviselőtársam, hogy mi is a célja a kormányzatnak: feltőkésíteni egy réteget. Föltőkésíteni egy réteget az egykulcsos adó rendszerével, amely réteg majd húzni fogja az országot, amely réteg fogyasztása majd a belső fogyasztást növelni fogja. Ez lehetne egy társadalmi koncepció is, alapvetően ez egy konzervatív gazdaságpolitikai koncepció, csak sajnos ez a koncepció megbukott, nem nőtt a belső fogyasztás. Azon emberek, akik eddig is százezreket kerestek, és most több százezer forinttal többet visznek haza, nem forgatták vissza ezt a pénzt a magyar gazdaságba, nem kezdtek vállalkozásokba, hiszen hogy is kezdhettek volna, hiszen a vállalkozási környezet több mint szörnyű ma Magyarországon, hiszen akkora a jogi bizonytalanság az üzleti szférában, hogy bármikor keresztül lehet húzni a számításokat, nem lehet egy fél évre se előre tervezni, nemhogy hétéves terveket lerakni az asztalra.

(13.20)

A társadalmi kettészakadásnak, az ollónak van a felfelé ívelő ága mellett a lefelé mutató szára, amely még szörnyűbb folyamatokat mutat. Ma Magyarországon 40 százaléka az embereknek létminimum alatt él. A legfrissebb felmérések szerint a társadalom ötöde, a dolgozó emberek ötöde, ha elveszítené a munkáját, egy hétig volna képes fenntartani a családját, további 40 százalék egy hónapra elegendő megtakarítással rendelkezik. Olyan magassá vált a létbizonytalanság és olyan nagy lett a kiszolgáltatottság, amilyenre eddig még nem volt példa. Ez a létbizonytalanság olyan társadalmi frusztrációt szül, amely a politikai elitnek a bebetonozottnak hitt pozícióit is ugyanúgy megrengeti majd. Tehát sem a megbízhatóság, sem a folyamatokra való reflektáltság nem látszik ebből a költségvetésből, de egy dolog még valóban hiányzik: hogy letegye ez a költségvetés, rámutasson azokra a kitörési pontokra, amelyeken keresztül Magyarország ismét felvirágozhatna. Hiányzik az érdemi koncepció.

Ami kiviláglik egyedül ebből a költségvetésből és az előző évektől különbözik, az az, hogy még több pénz van a futballra. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon fontos a sport, nagyon fontos az, hogy minél több ember mozogjon, de az, hogy egy ország a sporton keresztül akarja a gazdaságát kihúzni, az számomra a Münchhausen báró-effektust mutatja meg. Azt gondolom, hogy az oktatással, az aktív munkaerő-piaci eszközökkel, illetve a vállalkozások terheinek a csökkentésével lehetne a jövőbe befektetni; nem a szórakoztatás és a sport az, ami valóban kitörési pont lehet, hanem a jól művelt emberfők. Magyarország három alapvető erőforrásra tud csak támaszkodni: a földre, a vízre és a tudásra. Ezen költségvetési javaslatnak nem is kell szólnia a földdel kapcsolatos mizériákról, arról hallunk eleget a parlamentben. Viszont a vízzel kapcsolatos problémákról igen. Hiszen itt volt két héttel ezelőtt a víz világkonferenciája, arra sem reflektál semmit ez a költségvetés, hogy a globális felmelegedés miatt az egész magyar Alföld kiszáradásra van ítélve, és hatalmas beruházásoknak kellene elkezdődniük ahhoz, hogy öntözéssel a termőterületet meg tudjuk tartani, ha már növelni nem tudjuk.

A tudás kapcsán el kell mondani azt, hogy az az aprócska költségvetési cseppek, amelyeket most csepegtetnek, a rég elmaradt adósságot sem tudják fedezni. Tehát a pedagógusbér-emelés jó és szükséges, de nem fedezi azt, hogy ezt a pedagógusbér-emelést már három évvel ezelőtt életbe kellett volna léptetni, amikor is megígérték a kormányváltás előtt a programjukban. Viszont három év alatt nem történt semmi, és a mostani életbe lépése csupán annyit hoz, hogy van, aki a pénzénél maradt, van, aki még ott sem. Páruknak növekedett, ezt is el kell mondani.

A költségvetés egészéről elmondható, hogy bizonytalanok a bevételek, ami miatt folyamatos megszorítások kellenek. Százmilliárdos felesleges állami beruházásokkal találkozunk, amelyek csak az állami beszállítóknak hasznosak. Köznép helyett megint a Közgép jár jól. Az ország jövőjének alapját képező társadalmi és környezeti tőke felélésével találkozunk. Az igazságtalan közteherviselés, amit ráadásul hetente variálnak, azt hozza el, hogy Magyarországon már annak sincs kedve adót fizetni, aki tudna. Aki szeretne becsületesen megélni, azt is ellehetetleníti a túlburjánzott bürokrácia, és lehetetlenné teszi a tisztességes adófizetést az az állandóan változó jogszabályi környezet, amely a magyar gazdaságot jelenleg sajnos jellemzi.

Az elégetett 2700 milliárd magán-nyugdíjpénztári vagyonnal szemben nem csökkent érdemben az államadósság. Meg kell vallani, hogy az államadósság-számlálót a kormany.hu-ról áttették az ÁKK honlapjára, viszont az látható, hogy az államadósság csak olyan hangyányit csökken ezen költségvetés-tervezet kapcsán, ami felveti annak lehetőségét, hogy alkotmányellenes is lehet ez a költségvetés. Túl nagy a kockázata az államadósság-csökkentési pályának. Miért is? Hiszen a kormányzat azt az utat választotta, hogy Magyarország majd a piacról finanszírozza magát 3-4 százalékkal drágább hitelkamatokért. Tehát a szabadságharcuk árát az egyszerű adófizetőknek kell megfizetniük az adósságszolgálatban. El kell néha gondolkodni azon is, hogy milyen gazdasági megfontolások vagy milyen politikai elhatározások állhatnak emögött. Hiszen nem gondolom azt, hogy egy kormányzat csak azért választ magának szűkebb teret és magasabb adósságszolgálatot, hogy az majd neki jó legyen. Véleményem szerint azon politikai hasznot, amit nyerhetett a kormányzat azzal, hogy kiebrudalta az alacsonyabb kamaton hitelezőket azért, hogy magasabb kamaton tudjunk törleszteni, azt a politikai hasznot is elveszíti azáltal, hogy sokkal magasabb adósságszolgálatba viszi a magyar költségvetést.

A kihagyott lehetőségek költségvetése ez. A kihagyott lehetőség az, hogy egy igazságos és stabil adórendszert teremtsen meg ez a költségvetés. Itt alapvetően adófilozófiai különbség van mi, zöldek és a kormányzat között. Azt gondoljuk, hogy a munkát terhelő járulékokat és adókat a lehető legalacsonyabbra kellene vinni. Nem csupán a személyi jövedelemadó itt az egyetlen tétel. Ugyanúgy a munkáltatói járulékok kapcsán is van hova még csökkenteni. Viszont a kormányzat azt gondolja, hogy a fogyasztást kellene agyonadóztatni. Erre példa a 27 százalékos áfa. Mi azt gondoljuk, hogy adózzanak a vagyonosok. Hiszen nemhogy egytől egyig, minden egyes embernek meg kell fizetnie a fogyasztáson keresztül az áfát, de a nagyon magas áfakulcs felhívás táncra az adóelkerülőknek és az adócsalóknak. Ebbe a táncba nem szabad beleszállnia a magyar költségvetésnek úgy, hogy ilyen magasan tartja az áfaszintet.

A kormányzati adócsökkentésről vagy tehercsökkentésről szóló hamis beállítások már ott lelepleződnek, hogy az elvonás általános szintje nem csökken. Pusztán egy olyan perverz újraelosztás valósult meg a szegényektől a gazdagok irányába és az átlagemberektől a Fidesz közeli elit irányába, amely az igazságtalanságot zengi. A Fidesz költségvetései eddig átlagosan két hónapot éltek meg. Kíváncsi vagyok rá, hogy ez a 2014-es meddig fog élni.

A költségvetés véleményünk szerint leginkább egy homokra épült hulladéklerakóra hasonlít, bizonytalan alapokon egy káros felépítmény. Amit a költségvetés bevételi oldaláról a legfinomabban mondani lehet, az, hogy egy torz makropálya alapján tervezték, sok fantombevétellel, és ezzel óriási kockázatnak teszik ki Magyarországot, mert nem egyszerűen megnőhet a hiány vagy az adósság - említettem, hogy a hiány és az adósság mértéke is maximumra van feszítve -, hanem ennek súlyosabb következményei is lehetnek. Ami a bevételeket illeti, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nem tudom, figyeltek-e akkor, amikor az Állami Számvevőszék értékelte a költségvetés tervezetét, és azt mondta, hogy a bevételek 47,4 százaléka csak részben megalapozott. Tehát eléggé necces, hogy majd' fele a bevételeknek hogyan fog befolyni.

(13.30)

Ismét túl van tervezve a növekedés. A bizonytalan bevételek egyik okozója a túltervezett növekedés. Ahogy a Költségvetési Tanács fogalmaz, a bővülés a lehetséges tartományának felső sávjába tartozik. Legalább eljutottunk odáig, hogy most már nem álom szinten van a költségvetési tervezés, nem fairy tale meseországban él a Nemzetgazdasági Minisztérium, de azért még mindig jóval optimistább a realizmusnál.

Szólni kell a bevételek kapcsán a koncessziós bevételekről is, hiszen túltervezték a frekvenciapályáztatásból befolyó összegeket, és még most idén, a 2013-as esztendőben véleményem szerint a kelleténél jóval alacsonyabb áron adták ki 9 évre ezt a szolgáltatóknak. A tartalék mértéke is hatalmas kockázatokat rejt magában, hiszen amíg a tavalyi évben mintegy 600 milliárd forintot tett ki az összes tartalék, igaz, hogy ebből a tartalékból lett a kormány focipénze, de akkor is, ez a tartalék még elegendő volt arra, hogy a makropálya mozgásának kilengéseire egy biztosítékot adjon. A mostani 200 milliárd forint nem elegendő arra, hogy biztosítsa azokat a kockázatokat, amelyek bele vannak kódolva ebbe a költségvetésbe.

Milyen pozitív kockázatok vannak, hiszen ez is látszódik? Egyrészt az európai uniós pénzek kitöltésének nagy rohama, amelynek kapcsán az egyik szemem sír, a másik pedig nevet; mert én is örülök, hogy minden egyes európai centet le lehet hívni Magyarországra. De amikor azt látom, hogy az olyan beruházásokra megy, amelyek minimum harmadával vannak túlárazva, mint például mai hír, hogy a Strabag-Swietelsky-Közgép mesterhármas majd' 35 milliárd forintért újítja föl a békéscsabai vasútállomást, mikor 22-ért is föl lehetne azt újítani, akkor azt mondom, hogy ez a pénz hiába jön az európai adófizetőktől, a magyar és a vele szövetséges nemzetközi oligarchák zsebébe fog folyni.

A Magyar Nemzeti Bank növekedési programja mintegy csodafegyverként jelenik meg itt a gazdasági tervezés kapcsán, de már Varga miniszter úr is fölhívta a figyelmet arra, hiszen pontosan önök, a Fidesz mondta azt, hogy nem lehet hitelből való növekedésre építeni. Láttuk, hogy mit tett az MSZP az országgal, amikor hitelből való növekedésből akart politikai hasznot szerezni. Most ugyanez a kockázat lép föl akkor, amikor a Magyar Nemzeti Bank hitelkihelyezésével találkozunk. Hiszen az előző hitelkihelyezési programnál sem a beruházásokra fordítandó hitel volt a legnagyobb tétel, az csupán mintegy 32 százalékát tette ki az egész hitelprogramnak.

A kiadások kapcsán szörnyű képet látunk. Hiszen pont a kiadásoknál kellene megvilágolnia annak, hogy milyen utat szab a kormányzat az országnak, milyen utat szeretne a Magyar Országgyűlés, merre induljon el az ország. Mire jut pénz? 84 milliárd forint stadionépítésre, 50 milliárd forint a sporttámogatásra a társasági jövedelemadóból. Majdnem duplája, mintegy 4,5 milliárd forint jut a lakájművészeknek, a Magyar Művészeti Akadémiának. Plusz 17 milliárd forint a Kossuth tér rekonstrukciójára. Követik a Kossuth tér ügyeit, tisztelt képviselőtársaim? Indult 7,5 milliárd forintról, most 37-nél jár. Mintegy megötszöröződött ez a pénz, hát remélem, hogy szép lesz a Kossuth tér, ha már ekkora terhet kell az adófizetőknek vállalniuk ezért. Az MNV Zrt.-nek két új irodaházra van szüksége közpénzből, mintegy 2,8 milliárd forintért, az Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal plusz 3 milliárd forintot kap, összesen 7 milliárdot, négyszer annyit, mint az egész Magyar Tudományos Akadémia összességében.

Pedig ahol valójában kitörési pont lehetne, nem ezek a megalomán építkezések és nem is az energetikai ipar magyar részesedésének fölpuffasztása, hanem az oktatás, a kutatás-fejlesztés, az aktív munkaerő-piaci programok, hogy tényleg kezdjünk azokkal az emberekkel valamit, akik most képzetlenül ott vannak, tétlenül ott vannak, és közmunkaprogramra járnak. Közmunkaprogramból nem fog kijönni az ország a kátyúból. Nyilvánvaló, hogy a közmunkaprogram látszatcselekvés, szükség volna ezen emberek képzésére, hogy ezen emberek valóban részt tudjanak venni piaci munkahelyeken a gazdasági folyamatok beindításában. Szükség volna arra is, hogy a kutatás-fejlesztés meglóduljon az országban. Katasztrofálisan alacsony a kutatás-fejlesztésre fordított kiadás Magyarországon.

A Magyar Tudományos Akadémia, amely az egyetlen jegyzett kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézményünk nemzetközi szinten, éppenhogy vegetálni tud. Nem tudjuk megtartani azokat a fiatal kutatókat, akik tényleg a tudásukkal olyan kapukat tudnának megnyitni, amin keresztül milliárdok ömlenének az országba; mert ezek a fiatal kutatók inkább nevesebb külföldi egyetemeken kamatoztatják azt a tudást, amit itthon megszereztek. Így nemcsak egy-egy embert veszítünk el, hanem egy óriási lehetőséget is a kitörésre.

Ha megnézzük, a felesleges kiadásokhoz sajnos hozzá kell számítani a korrupciós felárat is. A korrupció mára Magyarországon nem egyszerűen olyan lett, mint a szocialistánál volt, ahol táskában vagy szatyorban, vagy whiskysdobozban, vagy Nokia-dobozban vitték be a pénzt, hogy elintézzenek dolgokat, hanem a fideszes időszakban egy új minőségű korrupció jött létre. Ez a state capture, az állam foglyul ejtése, amikor egy olyan gazdasági érdekcsoport vette át az uralmat, aminek a törvényhozói helytartói is itt ülnek a tisztelt Házban. Lehet, hogy önök sem tudják minden egyes törvényjavaslatnál, hogy kinek és miért jó az a törvényjavaslat, az a piaci szabályozás, de nagyon sokszor felmerül a gyanú, hogy itt egyetlen, ugyanazon gazdasági érdekkör számára hoznak létre törvényeket. És egyetlen, ugyanazon gazdasági érdekkör zsebeli be az uniós támogatások és közbeszerzések java részét is. Az iparági kutatások alapján mintegy 20 százalékot tesz ki ez a korrupciós felár.

Amire nem jut pénz a megszorítások bebetonozásával, az a környezetvédelem, az egészségügy, hiszen mindenki látja azt, hogy Magyarországon katasztrofális állapotban van az egészségügy, de egyik politikai erő sem mer nekimenni, hogy változtasson ezen a helyzeten. Hiszen hatalmas milliárdokat emésztene fel egy ilyen reform, miközben az egészséges munkaerő szempontjából ez egy kulcskérdés volna. Továbbra is vegetál az egészségügy, továbbra is ki van véreztetve a környezetvédelem, miközben azért tapasztalhattuk azt, hogy erős környezetvédelmi intézményrendszer híján bármikor bekövetkezhet egy katasztrófa, mint ahogy az bekövetkezett Kolontáron is. Amennyiben jó környezetvédelmi intézményrendszer van, akkor sokkal alacsonyabb annak a kockázata, hogy egy környezetvédelmi katasztrófa miatt utólag többszörösét kellene annak a pénznek kifizetni, mint amennyibe egy jó jelzőrendszer, egy jó intézményrendszer kerül.

A bukott munkahelyteremtés (sic!) és a zöldgazdaság kiépítése is ugyanúgy hiányzik ebből a költségvetésből. Az adósságcsökkentés ígéretéről már szóltam, hogy messze jár a valóságtól. A gazdaság fellendítése egy olyan vágyálom, amelyben inkább hagyatkozunk a német gazdasági növekedésre, mint Magyarország belső erejének kiterjesztésére.

Összességében azt gondolom, hogy amint ezen költségvetés rendelkezik azon három... - megbízhatósággal, a valós folyamatokra való reflektálással, illetve azon koncepcióval, ami tényleg a jövőbe néz, ha ezen költségvetés ezzel a három attribútummal rendelkezne, tudnánk támogatni. De ezen költségvetés sajnos egy olyan köldöknéző költségvetés, ami nem fogja megérni a következő választásokat sem, és ennek nem politikai, hanem szakmai okai vannak.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(13.40)