Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előzetes nyilatkozataik alapján azt gondoltam, és majdnem el is hittem, hogy lesz egy olyan probléma, amelyet normálisan meg fognak tudni oldani, de sajnos csalódnom kellett, amikor ezt a javaslatot elolvastam. Az egész problémát ugyanis tüneti kezelésként fogják fel, és arra adnak csupán választ, de a probléma gyökerét egyáltalán nem érinti ez az előttünk fekvő törvényjavaslat sem. Az egész helyzet azért alakult ki ugyanis, mert 30 éve a magyar politika fordítva ül a lovon. Az a kérdés ugyanis, hogy meg tudjuke védeni azokat a gyerekeket, akik nap mint nap elmennek iskolába, és ott normális körülmények között, biztonságban szeretnének tanulni. A jelenlegi helyzetben, az elmúlt 30 évben, mondhatjuk ezt, erre a válasz sajnos az, hogy nem. Egy beismerő vallomás is ez az önök részéről, hiszen ha az elmúlt tíz évben hatékonyan tudták volna kezelni az iskolai erőszakot  mint ahogyan nem tudták , és ez visszaszorult volna, akkor nem lenne szükség ilyen radikális intézkedésre, mert az eddigiekhez képest ez is radikálisnak tekinthető.

Ha jogi kérdést csinálunk az egész ügyből, akkor ott ragadhatjuk meg a probléma velejét, hogy tudjuke a tanuláshoz való jogát biztosítani azoknak a fiataloknak, azoknak a gyerekeknek, akik motiváltak, szeretnének tanulni, és azoknak a szülőknek az igényét ki tudjae elégíteni az állam az ország minden pontján, akik biztonságban szeretnék tudni a gyermekeiket. Mert ez az alapvető kérdés, és igen, ki kellene mondani, hogy az ő jogaik megelőzik azoknak a jogait, akik bűnöző életmódra nevelik a saját gyermekeiket.

Apáti István képviselőtársam már 2011-ben javasolta a büntethetőségi korhatár 12 évre szállítását egyébként azokban az esetekben is, amelyek ebben a javaslatban szerepelnek, de hát jobb későn, mint soha, örülünk, hogy ezt a nemzeti radikális követelést legalább most beépítették ebbe a törvényjavaslatba.

Ha nemcsak tüneti kezelést szeretnénk nyújtani az iskolai erőszak problémájára, hanem szeretnénk megragadni, és valóban szeretnénk felszámolni ezt a jelenséget, akkor ennek a mélyére kellene hatolnunk, és ki kellene mondanunk azt, hogy igen, a szülőknek is van felelőssége, és a szülők felelősségét is meg kell jelenítenünk a törvényhozásban is. Amikor azt javasoltam még az előző ciklusban, hogy a szülők távolmaradása az iskolával való kapcsolattartás tekintetében legyen szintén szankcionálható az iskoláztatási támogatás megvonásával, akkor a kormánypárti képviselők nekem estek, hogy micsoda büntető szemléletet képviselek, és milyen durva ez a szankció, amit szerettem volna bevezetni.

Csakhogy ezeket a szankciókat az életből merítettem, hiszen például Pakusza Zoltán, aki a Mi Hazánk Borsod megyei elnöke, 15 évig tanított Miskolcon egy olyan szakiskolában, ahol a szülők az alapvető együttműködésre sem voltak hajlandók, tehát volt olyan, hogy öt éven keresztül volt osztályfőnöke egy osztálynak, és a gyerekek közül többnek sem ismerte a szülőjét. Tehát öt éven keresztül a szülő egyetlenegy alkalommal sem lépett kapcsolatba az iskolával. Nagyon szép dolog az, hogy különböző tréningekről beszélgetünk, amibe majd be kell vonni a szülőket, csakhogy a nagy magyar valóság az, hogy nemhogy tréningekre nem járnak el, hanem az osztályfőnökkel öt éven keresztül nem állnak szóba. És ez rendszeres volt, hogy a 28 fős osztályból nem jelentek meg öten sem a szülői értekezleteken. Ez a helyzet, amire választ kell adnunk, és igenis alapvető kötelessége a szülőnek is, hogy az iskolával tartsa a kapcsolatot. Ki kell azt is mondanunk, hogy az iskolai erőszak megjelenése ott elterjedtebb, amely iskolatípusokban, és amely régiókban magasabb a cigányság aránya. Ezek pedig a szakiskolák, és az északkelet-magyarországi régió. Ez az oktatási jogok biztosának a felméréséből, tanulmányából is egyértelműen kiviláglik.

Ne beszéljünk mellé! Nagyon sokan körülírták szépen ezt a problémát, de azért lássuk, hogy az iskolai erőszak nagyon sok esetben a magyar-cigány együttélés leképeződése az iskolákban. És ha mélyrehatóan akarjuk kezelni ezt a problémát, akkor nem elég az, hogy iskolaőrséggel próbáljuk meg tünetileg megszüntetni ezt, hanem igenis ki kellene azt mondanunk, hogy azok a gyerekek, akik be tudják tartani a normákat, az ő jogaik érvényesítése az első. Nem nekik kell elmenniük Gyöngyöspatáról sem, semmilyen más településről sem, hanem biztosítanunk kell mindenkinek, hogy a saját településén normális mederben folyó oktatási intézmény működhessen; és csak azért, mert nem tudják elviselni azokat, akik nem akarnak vagy nem tudnak beilleszkedni ezekbe a normákba, nekik el kelljen menniük. Ez igazságtalan, és ezt a rendszert tartjuk fenn 30 éve. És sajnos lesznek olyan esetek továbbra is, amelyekre az iskolaőrség sem fog tudni hatékony választ adni. Ezért, ha nem mondjuk ki ezt az alapvetést, hogy nem engedhetjük azt, hogy a kisebbség háttérbe szorítsa a normákat betartó többséget, akkor nem fogjuk tudni ezt a problémát hatékonyan kezelni.

Sajnos, nemcsak Gyöngyöspatán találkozunk ezzel a helyzettel, bár én magam két hete is jártam ott, és az utcán beszélgetve az emberekkel nem csak az iskolában leképeződő problémákról meséltek sajnos. Ha egy mondatban kellene összefoglalni azt, amit a többségi társadalomhoz tartozó emberek mondtak, akkor azzal a mondattal tudnám leginkább kifejezni, hogy csak próbálja meg valaki az életet velük. És ez nemcsak az erőszakra vonatkozik, hanem nagyon sok minden másra, a lopásokra is. Tegnap délután is beszéltem egy olyan magyar fiatallal, aki az úgymond szegregációs időszakban járt ebbe az iskolába, és ő nemcsak az erőszakos bűncselekményekről beszélt nekem, hanem folyamatos lopásokról, olyan fegyelmezési problémákról, amelyekkel ellehetetlenítették egyszerűen a többségi magyar gyerekek életét Gyöngyöspatán, és nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül is.

Tehát ha tényleg komolyan gondoljuk azt, hogy elsők azok a gyerekek, azok a fiatalok, akik szeretnének normális életet élni az iskolában, majd aztán később is, akkor ezt sokkal hatékonyabban kell kezelnünk, és ki kell mondanunk azt, hogy igen, azokat a gyerekeket kell kiemelni ezekből a közösségekből, akik nem képesek a normák betartására. Mert ez a fiatal is, akivel tegnap beszéltem, ő már azt mondta, hogy ő már most kezdi az életét, most fog családot alapítani, most dönti el, hogy hol fog élni. És ez a fiatal nem Gyöngyöspatán fog építkezni. Elmenekül onnan, mert ez a helyzet még mindig fennáll; és nem az, hogy azoknak kell éppen hogy kártérítést fizetni, akik ezt a problémát okozzák, akik miatt elmenekülnek onnan dolgozó fiatalok.

Meg kellene fordulnunk a lovon, és ki kellene mondanunk, hogy ennek vége. De ehhez nemcsak iskolaőrség kell, hanem az kell, hogy a normális gyerekek jogainak az érvényesítése legyen az első, és ne engedjük meg azt magunknak, hogy ők meneküljenek el akár Gyöngyöspatáról, akár az ország más településeiről, sajnos.

(15.20)

Az országosan átfogó felmérést, amelyet szakmailag leghitelesebbnek tartok, azt az oktatási jogok biztosa készítette el. Ajánlom államtitkár úr figyelmébe is, és kérem államtitkár urat, hogy ezt ismételjék meg ugyanezzel a módszertannal, mert az rendkívül hatékony és hasznos lenne, ha látnánk azt, hogy az eltelt időben  ez a felmérés 2009-ben készült egyébként , akár 10-11 év elteltével hogyan változott a helyzet az iskolai erőszak tekintetében, az a döntéshozók dolgát is megsegítené. A biztos úr elmondása szerint egyébként ez mindössze 10 millió forintba került, tehát nem is terhelné meg vélhetően olyan nagyon a minisztérium költségvetését, ha ezt ismételten el tudnák végezni.

Ebből még egy aspektust emelnék ki, hiszen elgondolkodtató az, hogy mi egy olyan országban élünk, ahol a gyerekek kétharmada azt mondja, hogy ő már volt iskolai erőszak áldozata. A gyerekeink kétharmada  minden három gyermekből kettő  azt mondja, hogy ő már áldozata volt iskolai erőszaknak. Ez rendkívül megdöbbentő, és szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy cselekvésre van szükség. De ezt már 2009 óta tudjuk, és most, 2020-ban még mindig arról beszélgetünk, hogy nem lett jobb a helyzet az iskoláinkban.

Szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szakmai programjaira is, amelyekre egyébként államtitkár úr is hivatkozott. Meglátásom szerint ezek is rendkívül magas szakmai színvonalat képviselnek, és a pedagógusok körében méltán népszerűek, talán túlságosan is népszerűek, hiszen nem finanszíroz annyi továbbképzést az állam az ő esetükben sem, amekkora túljelentkezés van ezekre a konfliktuskezelési és az iskolai erőszakkal kapcsolatos tréningekre. Konkrétan tízszeres a túljelentkezés. Kérem államtitkár urat, hogy erre is biztosítsanak megfelelő költségvetési forrásokat, hogy a tanárok hozzájuthassanak ezekhez a képzésekhez, azért, hogy hatékonyabban tudják ők is kezelni a valóban egyre inkább elterjedő konfliktusokat.

A szülők felelősségéről kell még néhány szót ejtenem, hiszen azt a közhelyet nagyon sokan elmondták, hogy a szülők és az iskola együtt neveli a gyermeket, de én ennél is tovább megyek. Elsősorban a szülő feladata nevelni a gyermeket. Az iskola ezt kiegészítheti, az iskola taníthatja, átadhat ismeretet, szocializálhatja, a közösségbe járó gyermeknek minden ezzel kapcsolatos tudást és készséget segíthet elsajátítani, de azért mégiscsak a szülő az, aki vállalja a felelősséget a gyermekért, vállalnia kell a gyermekei tetteinek a következményét, és a szülő az, aki elsődlegesen felelős a saját gyermekéért. Egy pedagógus, egy iskolapszichológus vagy egy iskolarendőr önmagában kiegészítő jelleggel természetesen kell hogy részt vegyen a gyermek nevelésében, oktatásában, de elsődlegesen a család az, ahol ezeket a normákat meg kell tanítani a gyermekeknek. Tehát a szülők felelőssége elsődleges az iskolai erőszak vonatkozásában is. Ezért lenne indokolt, hogy az ő felelősségüket is megjelenítsék akár az iskoláztatási támogatás megvonásával kapcsolatban.

Arra kérem tehát államtitkár urat, hogy ne álljanak meg félúton, és adjunk lehetőséget a normál fiataloknak arra, hogy a saját szülőfalujukban, szülőtelepülésükön alapítsanak családot, odajárassák a gyermekeiket iskolába, és senkinek ne kelljen elmenekülnie egyetlen iskolából sem, egyetlen településről sem azért, mert vannak ott olyanok, akik nem hajlandók betartani a normákat. A törvényjavaslatot természetesen a Mi Hazánk képviselői támogatni fogják. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)