Felszólalás adatai

PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt hozzászólásomat elkezdeném, engedjék meg nekem, hogy megkérdezzem kormánypárti képviselőtársaimat úgy barátilag arról, hogy amikor első ízben ezt a kezükbe vették, és forgatták ezt az irkafüzetet, ahogy Kovács Zoltán képviselőtársam jellemezte, vajon nem gondolták-e azt, hogy kormányprogramnak egy kicsit snassz. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Nem! - Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Gondoltuk!)

Áttekintve ezt a dokumentumot, örömmel tapasztalhatjuk, hogy van benne szó az oktatásról. Van benne szó az oktatásról, és ha figyelembe vesszük, hogy a kormányprogramból egész ágazatok kimaradtak, egész ágazatokról feledkeztek meg, mintha nem is léteznének, ez mégiscsak vigasztalhat minket. Hogy mégsem lehetünk elégedettek, annak az oka az, hogy ami benne van, az nem újdonság. Jelenleg is futó programoknak a leírása, sőt korábbi programok munkájának az eredménye. Másrészt a 2002-es vállalásokból szinte semmi sem maradt, pedig ezek azok, amelyek miatt 2002-ben, ha minimális többséggel is, de kormányt alakíthattak.

Ha jóindulatúak vagyunk (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Legyetek!), akkor legkevesebb 102 olyan vállalást számolhatunk össze, ami nem teljesült. Ezek többsége 2006-ig sem teljesül, hiszen nem szerepel a Gyurcsány-Kuncze-programban. Vegyünk néhány példát, amit hiába keresünk a mostani kormányprogramban; nem sorolom fel mind a 102-t, csak néhány példát a teljesség igénye nélkül. Az ígért tízezer kollégiumi férőhelyből a mai napig, azaz két és fél év alatt egyetlenegy sem készült el, és közpénzből nem is fog épülni 2006-ig. Sőt, két napja már azt is tudhatjuk a gyurcsányi bátor nyelvújítás eredményeként: a tízezer csak több ezer, az új pedig lehet felújított is.

Nincs Sulinet minden iskolában, bár a program kiteljesítését ígérték. A vállalás teljesítése helyett sorozatos botrányokról olvashatunk. Sorra kényszerültek távozni a gyanúba keveredett informatikai miniszteri biztosok a minisztériumból. A pedagógusbérek egyszeri jelentős emelését, majd évenkénti reálértéket növelő mértékű emelését ígérték. Az első vállalás, köszönhetően az önkormányzatoknak, annak ellenére megvalósult 2002-ben, hogy a kormány végül kihátrált ígéretéből. A többiből nem lett semmi, sem 2003-ban, sem 2004-ben nem emelkedett a pedagógusok illetménye.

Nagyjából ugyanez igaz a felsőoktatásra is, sőt az ELTE-n már egy hónap ingyenes munkára kérte a rektor az oktatókat, hogy az egyetem működőképes maradjon. A kollégiumok szakmai fejlesztését ígérték, most pedig Draskovics úr arra kéri a polgármestereket, ahhoz kéri a polgármesterek támogatását, hogy a kollégiumi felügyelet feladatait ne pedagógus végzettségű munkatársak töltsék be. Nem lett ingyenes a tankönyv valamennyi diák számára. Alig növekedett azok száma, akik valóban ingyen kapják a tankönyveket. Nem lett ingyenes az utazás a lakóhely és az iskola között. (Zaj.) Ez több mint egymillió általános és középiskolai diákot, felsőoktatási hallgatót érint. És a sort hosszasan lehetne folytatni.

A gyerekek és az oktatás háttérbe szorulása azért is fájó, mert korábban maga Gyurcsány Ferenc nevezte 2004-et a gyermekek évének, programjában pedig ott olvasható a kiüresített szólam: az első a gyerek. Nos, ebben a programban például a közoktatás, ami 1,8 millió gyereket és 170 ezer pedagógust érint, még önálló fejezetet sem kapott. De ebben a programban nem szerepel az iskolai nevelés sem. Ez mindent elárul.

De akkor mi van ebben a programban? Privatizált jövő, privatizált egyetemek. Idézem: útjára indítjuk Magyarország történetének legnagyobb felsőoktatás-fejlesztési programját. Ezt olvashatjuk, ami nem kevés szerénységről árulkodik. Nos, ez igen derék dolog, gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy valójában miről van szó. Nyilvánvaló, hogy a kormány a jövőben sem kíván pénzt áldozni a kollégiumok támogatására, ehelyett egy átláthatatlan, lényegesen drágább konstrukció, az úgynevezett PPP keretében építtetne befektetőkkel diákszállásokat. A konstrukció végeredményben nem az állam, hanem a diákok pénzén akarja teljesíteni ígéretét, mindeközben pedig privatizálja a jövőt, és évtizedekre eladósítja a felsőoktatási intézményeket, veszélybe sodorva azok napi működését. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így igaz!)

A kollégiumépítés ilyen konstrukcióban lényegesen, évente több mint háromezer millió forinttal drágább, mintha az állam a költségvetésből vagy saját hitelfelvétel útján teremtené elő a fejlesztéshez szükséges forrásokat. Ezek után megmosolyogtató, hogy a program az adófizetők pénzével racionálisan gazdálkodó felsőoktatás megteremtéséről beszél. A racionális tehát a kormányprogram szerzői szerint az, ha valamit négyszeres áron építünk meg. Ez a voluntarista politika súlyos következményekkel jár. A kormány húsz évre előre elkölti az egyetemek és az oktatási tárca fejlesztési forrásait. Nincs garancia arra, hogy a napi bérfizetési gondokkal birkózó felsőoktatási intézmények képesek lesznek a hitelek törlesztésére, illetve a kollégiumok működtetésére. Ez azzal a reális veszéllyel fenyeget, hogy az adósság fejében a kollégiumok a befektetők tulajdonában maradnak, és megkezdődik az egyetemek privatizálása.

Aligha kérdéses, hogy a kormányprogramban nem ennek folytatását, hanem leállítását kellett volna célként megjelölni. Éppen ezért itt, ezen a helyen is felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy függessze fel ezt a programot, és vizsgálja meg a konstrukció pénzügyi feltételeit és törvényességét is. (Babák Mihály: Lop-stop!) Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a készülő felsőoktatási törvény egyes változataiban is időről időre feltűnik a privatizáció gondolata, akkor joggal aggódhatunk, hogy minden tiltakozás ellenére ez a szándék vezérli az oktatási minisztert és a kormányt.

És néhány szót még a körzetesítés és iskolabezárás ügyéről. Mindenki emlékszik még Medgyessy Péter elhíresült kijelentésére az életképtelen településekről. Nos, ha cizelláltabban fogalmazva is, de a Gyurcsány-program is hasonlóan gondolkozik a kistelepülésekről: azt akarjuk, hogy a legkisebb településen élők, az ő gyermekeik is elérhető közelségben részesüljenek oktatásban. Világos beszéd: ne ott legyen az óvoda és az iskola, ahol élnek, hanem elérhető közelségben. Tudják önök, hogy hány gyermeket és hány intézményt érintenek ezek a javaslatok? Az a megszorításokkal kikényszerített erőszakos körzetesítés, amely itt és több más kormányzati dokumentumban is körvonalazódik, közel 350 ezer gyermeket és több mint 3800 intézményt érint, azaz minden negyedik gyermeket, az intézményeknek pedig közel a felét.

De ejtsünk szót a minisztérium és az oktatás világáról is. Az elmúlt napokban az egyik, ha nem a legtekintélyesebb oktatási szakmai szervezet, a Magyar Rektori Konferencia elnöke jelentette ki: a magyar felsőoktatás elvesztette bizalmát az Oktatási Minisztériumban és annak vezetésében. És joggal bizonytalanodtak el és veszítették el a bizalmukat a pedagógusok is, akiket, hogy mást ne említsek, alkotmánysértő módon akart titkolódzásra kényszeríteni az Oktatási Minisztérium.

És akkor még nem szóltunk az oktatási tárca botrányairól, a Cisco-ügyről, amikor a miniszter és munkatársai a cég pénzén utazgattak a világban, a Sulinet-botrányokról, a miniszter bizalmasainak balatoni luxushétvégéjéről egy olyan cég vendégeként, amely szerződéskötés előtt állt az OM-mel; a szakképzési helyettes államtitkár, az SZDSZ volt pártigazgatójának dicstelen távozása egy korrupciógyanús közbeszerzés után, a felsőoktatási informatikai beruházások ügye, vagy éppen a legújabb, a csőd szélére került árnyékminisztérium, a SuliNova Kht. ügye, amelynek kapcsán nem kevesebb, mint három államtitkár felelősségét vetette fel a miniszter kabinetfőnöke, talán éppen ezzel takargatva a minisztérium első emberének felelősségét.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogramot nem támogatjuk. (Taps az ellenzéki padsorokban.)