Felszólalás adatai
108. ülésnap (2003.11.18.), 250. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Domokos László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:11 |
Felszólalások: Előző 250 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szalay Gábor, én Domokos László vagyok; Gábor, bemutatkozom öt év után, a nevemet pontosítva, de semmi gond.
Tehát az átmeneti és záró rendelkezésben van a lényeg, ez a mi megítélésünk. A vita négyórás folyása ráirányította a lényegre a figyelmet, hiszen az államtitkár úr mint a kormány részéről megszólaló, valójában nem szólalt meg, ellentétben az 1994 előtti ügyekben nagyon tájékozottan, rögtön az első felszólalás után megszólalt, emlékezzünk.
Itt azt a kérdést, amelyben Szalay Gábor próbált partner lenni és segíteni abban, hogy mi nincsen benne ebben a törvényben, ezt már mi is látjuk, de arról beszéljünk, mi van benne. Ez a 18. § (4) bekezdéséből nagyon szépen kiolvasható, amelyet ha valaki elolvas, fogalma sincs, miről van benne szó.
De nézzük meg, mi az államháztartási törvény, amelyről felmentést kér a kormány! Az pedig az indokolásnál található meg, tudják, úgy, ahogyan a különböző szerződéseknél a legalján lévő apróbetűs kérdések, amelyeket a vevők általában nem szoktak elolvasni. Legalább a parlament mint vevő olvassa el ezt a felhatalmazást, hogy miről szól ez, hol vonja ki ennek az ügynek az ellenőrzését a parlament alól.
(14.00)
A törvényjavaslat, élve az államháztartási törvény 22. §-ában foglalt eltérő törvényi szabályozási lehetőséggel, lehetővé teszi, hogy a kormánynak ne kelljen kérnie az Országgyűlés felhatalmazását az 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, többéves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötése előtt.
Magyarul: ez az a probléma, amibe '98-ban Medgyessy Péter egyszer már beleesett, a 4-es metró finanszírozási szerződése, amikor megkötöttek egy ilyen hasonló tartalmú szerződést az államháztartási törvénnyel ellentétesen, aztán persze ezt sokféleképpen magyarázták, de a lényeg az, hogy most törvényi keretek között ugyanezt meg szeretnék csinálni. Erről szól ez a törvény.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 250 Következő Ülésnap adatai