Felszólalás adatai
277. ülésnap (2005.12.06.), 478. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Firtl Mátyás (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:57 |
Felszólalások: Előző 478 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
FIRTL MÁTYÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Soltész képviselő úr befejezte.
Önök az emelt szintű szociális intézmények támogatását első körben 42 százalékkal akarták csökkenteni, most 20 százalék szerepel a módosító javaslatok után.
Tisztelt Ház! A civil szféra és az egyházi szféra az, amelyik a mi, az önök, az állam és az önkormányzatok válláról veszi le azt a terhet, ami az intézményi hálózatban a fejlesztések irányába elmozdult. Kérem önöket, ne tegyék! Még mindig van lehetőség, hogy próbálják a 2005. évi szintre visszahelyezni a támogatási formát, mert ez az az egyetlen lehetőség, ahol önök tudnak segíteni azon, hogy amit már az állam nem tesz meg, hogy a szegénység ellen küzdenek, de éppen a szegényházakká minősített nyugdíjasotthonokon nem tudnak segíteni. Tegyék meg azt, hogy ahol lehet, segítsenek, hiszen ha végignéznek azon a táblázaton, amit módosításként benyújtottak és módosítottak, gyakorlatilag egy-két helyen történt módosítás, minden egyes esetben még mindig a 2005. évi támogatási szint alatt vagyunk.
Szeretnék még egy gondolatot megosztani önökkel. Amikor a területfejlesztési támogatáshoz módosító indítványt nyújtottam be, azt a választ kaptam önöktől, hogy a kiemelt területeken, a közoktatás, a szociális ellátás terén fognak majd módosító javaslatokat benyújtani azoknak a hátrányos helyzetűnek nem minősülő megyéknek, mint például Győr-Moson-Sopron megye. Nem tapasztaljuk ezt meg. Egyébként ezt a levelet számomra Molnár Albert államtitkár úr írta. Nem tapasztaljuk, hogy a szociális ágazatban a normatívaemelés oly mértékben növekedett volna, hogy az önkormányzatokat ne hozná nehéz helyzetbe.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 478 Következő Ülésnap adatai