Felszólalás adatai
264. ülésnap (2017.12.04.), 30. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Budai Gyula (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend előtti felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 4:58 |
Felszólalások: Előző 30 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mintegy 60-70 milliárd forint európai uniós bírság fenyegeti hazánkat a 4-es metró körüli korrupciós botrány miatt. A négyesmetró-beruházás 452 milliárd forintba került, ebből az Európai Bizottság szerint 272 milliárd forint esetében lehet szó a szocialista-szabad demokrata kormányok korrupciós ügyéről.
A 272 milliárd forintból 166 milliárd forintot elloptak, elcsaltak. Ebből a pénzből 76 milliárd forint az Európai Unióból érkezett, a többit pedig a magyar adófizető polgárok állták. Az Európai Csalás Elleni Hivatal 2016-ban egy négy évig tartó vizsgálatot zárt le, amelynek eredményeképpen megállapította, hogy a négyes metró beruházásával kapcsolatos szerződések, amelyek szabálytalanságot és hibákat tártak föl, 2002-2010 között születtek.
De nem csak az OLAF vizsgálta a négyes metró beruházását. Az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala szerint az Alstom-vezetők 2,7 millió euró kenőpénzt biztosítottak a metróberuházás kapcsán magyar baloldali politikusoknak, és mint tudjuk, ebből Medgyessy Péter feleségének cége 600 ezer eurót, azaz 180 millió forintot kapott. A többi pénz sorsa pedig kérdéses.
Mint tudjuk, a négyes metró beruházását az Országgyűlés Gazdasági bizottsága is vizsgálta, ugyanakkor a bizottság által meghívott személyek ‑ Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Medgyessy Péter volt miniszterelnökök, Demszky Gábor volt főpolgármester, Hagyó Miklós, Horváth Csaba, illetőleg Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés akkori MSZP-s frakciójának vezetője, jelenleg DK-s politikus nem jelentek meg a bizottság meghallgatásán. Egyedül Medgyessy Péter volt hajlandó eljönni, de ő nem is tudott mit tenni, mert jelentős korrupciós pénz áramlott a felesége cégéhez.
Szintén a Fővárosi Közgyűlés metrókorrupciós vizsgálóbizottsága vizsgálta a beruházást, amelynek alapján ő is idézte ezeket a baloldali politikusokat, de egy sem jelent meg a bizottság előtt. A munkacsoport a jelentését elkészítette, a Fővárosi Közgyűlés ezt elfogadta, majd ezt követően a múlt héten megküldték az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának.
Az ügyben büntetőeljárás is folyik két szálon. Egyrészt a Miniszterelnökség tett feljelentést az OLAF-jelentés alapján, illetőleg 2011 óta nemzetközi megkeresés alapján folyik büntetőeljárás. Ezenkívül egyébként Franciaországban, Nagy-Britanniában és más uniós országokban is nyomozást rendeltek el az Alstom korrupciós ügyei miatt.
Ez mind azt bizonyítja, tisztelt államtitkár úr, hogy az Alstom-ügy minden idők legnagyobb korrupciós ügye. A különböző bizottságok által lefolytatott vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a felelősség a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányokat, illetőleg a Demszky Gábor által irányított MSZP-SZDSZ-es városvezetést terheli. Az, hogy a volt szocialista kormányfők, valamint a főváros bukott polgármestere, Demszky Gábor is érintett az ügyben, jelzi, hogy ez az ügy, a négyesmetró-beruházás milyen mélyen szövi át a baloldalt.
A legfontosabb a metróberuházások kapcsán, hogy hova tűnt el a pénz. Melyik baloldali párt vagy pártok kasszájában landolt? Mit tudnak a korábbi MSZP-s, DK-s, SZDSZ-es politikusok ennek a pénznek a sorsáról? Hajlandóak‑e annak az érdekében beszélni, hogy az ellopott 166 milliárd forinton túl legalább a bírságot meg lehessen spórolni a magyar adófizetőknek? Egyébként nem véletlenül mondta korábban Gyurcsány Ferenc: jobb, ha nem beszél arról, hogy honnan érkezett pénz az MSZP-be.
Ha nincs félnivalójuk a baloldali politikusoknak, akkor tisztázzák magukat, tisztázzák a magyar közvélemény felé, biztosítsák azokat az információkat, amelyek alapján fel lehet tárni, hogy mi állt a négyesmetró-beruházás mögött.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Joggal várják el a magyar állampolgárok, hogy ténylegesen azoknak kell megfizetni a baloldal legnagyobb korrupciós botránya miatt a büntetést, akik a bűnöket ekkor elkövették. Ezért nem értem Szakács képviselőtársamat, hogy milyen korrupciós ügyekről beszél, amikor az MSZP és a baloldal tele van korrupciós ügyekkel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Felszólalások: Előző 30 Következő Ülésnap adatai