Felszólalás adatai
95. ülésnap (1999.10.21.), 16. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Balczó Zoltán (MIÉP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:36 |
Felszólalások: Előző 16 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Dr. Turi-Kovács Béla hozzászólása okozta felemás érzések késztetnek egy rövid reagálásra. Őt ismerve nincs okom kételkedni abban, hogy őszintén mondta mindezt, amit mondott, és jó tudni, hogy a koalíció második pártja az általa jelzett célok iránt elkötelezett, így például a közrendvédelmet említette, amivel, azt hiszem, mindnyájan egyetértünk.
Mégis, ezt az elkötelezettség kinyilvánítását csak úgy tudom értékelni, hogy talán bízhatunk abban, hogy a 2001-es költségvetésben, a koalíció költségvetésében ez valahogy meg is fog jelenni, és nem ellenzéki kis pártoknak kell törni a fejüket szakértők segítségével, hogy például azt az 5,2 milliárd forintos összeget, amely most már jogilag mindenképpen jár a rendőrségnek túlóradíjak tekintetében, vajon hogy lehet előteremteni, és ne úgy feleljen meg a kormányzat majd ennek az elvárásnak, hogy annak terhére tudja ezt a jogszerűen kötelező lépést megtenni, hogy az általános és egyébként is szerény bérfejlesztést csökkenteni kell. Tehát még egyszer, tudom, hogy őszintén gondolta, de én azt várom, hogy akkor legalább a jövő évi költségvetés összeállításánál ez számszerűen is érezhető legyen.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 16 Következő Ülésnap adatai