A felszólalás szövege:

Államtitkár úr, egyvalamit nem tehet meg ön itt, a magyar parlamentben: azt, hogy szó nélkül hagyja azt, hogy önt és kormányát bűncselekmények elkövetésével vádolták meg.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tamás képviselőtársamnak vágytam volna a jelenlétét az ülésteremben, de ő eltűnt. Távhőügyben nagyon alapos és megfontolt javaslatokat mondott el. Csupán egy kérdést szeretnék hozzá intézni. Fideszes képviselőtársaim, ha látják őt, kérdezzék tőle.

Nagyon szépen hangzottak a javaslatok. Mikor látjuk a parlament asztalán őket? Legalább egy hozzávetőleges időpontot mondjon, mert szépeket mondani mindenki tud ebben az ülésteremben, de úgy gondolom, hogy önök, akik egy nap alatt tudnak törvényeket keresztülzavarni a Házon, le tudják tenni az asztalra törvény formájában. Kíváncsian várjuk az időpontot, ha van ilyen. Ha nincs, akkor csak a vitanap egyik applikációja volt ez a beszéd.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A hosszú cím néhány nagyon egyszerű kérdést takar, amelyet az interpellációm végén szeretnék majd feltenni. Ezek a kérdések arra vonatkoznak, hogy az egészségügyben, az egészségügyi dolgozók között miért tesz különbséget a kormányzati szabályozás a folyamatos műszakban dolgozók és az állandó nappalos, illetve állandó éjszakás műszakban dolgozók között.

Kétségtelen, hogy a munka törvénykönyvéhez képest a pótlékok szabályozásában vannak figyelemre méltó kivételek és kitételek a kormányzat munkájának eredményeként, ugyanakkor a mostani szabályok szerint azok, akik folyamatos nappali vagy folyamatos éjszakai műszakban dolgoznak, elesnek a délutáni, illetve az éjszakai pótlékoktól. Ez az éjszakai pótlék tekintetében 50 százalékkal kevesebbet, a délutáni pótlék esetében pedig 15 százalékot jelent.

Akkor, amikor az indokolásról volt szó, elhangzottak azok az érvek, hogy az állandó éjszakás, illetve az állandó nappalos munka nem terheli meg annyira a dolgozó szervezetét, nem változtatja meg annyira az életkörülményeit, mint a folyamatos műszakban dolgozóké. Talán ez a nappali műszakban dolgozókra elfogadható is lenne, ugyanakkor nem indokolható az, hogy vajon az éjszakai műszakban dolgozók munkája miért ér kevesebbet azokhoz képest, akik folyamatos műszakban dolgoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Bizonyára értik a kérdés lényegét, és bizonyára az államtitkár úr is érti a kérdés lényegét. Arról van ugyanis szó, hogy ugyanazért a munkáért ugyanolyan körülmények között valakik kevesebbet kapnak, hiszen azt meg kell jegyezni, hogy az egészségügyben általában 12 órás a műszak, 12 órás napi munkával lehet azt biztosítani, hogy megfelelő legyen az ellátás és megfelelőek legyenek a betegápolás, betegellátás személyi feltételei, éppen azért, mert nagyon kevesen vannak most már orvosok is, de szakdolgozók is. Ezért tehát a kérdés úgy vetődik fel, hogy vajon érdemes-e konfliktust szítani az egészségügyben dolgozó, egyébként nagyon sok munkát végző emberek között, olyan szakdolgozók között, akik az állandó nappalos, illetve az állandó éjszakás munkát azért vállalják, mert vagy a családi körülményeik, vagy az egészségi állapotuk, vagy éppen a másod- vagy a harmadállásuk az, ami szükségessé teszi, hogy egy kiszámíthatóbb, más, nem folyamatos munkarendben dolgozzanak.

Ezért tehát, tisztelt államtitkár úr, a kérdés az, hogy vajon szándékoznak-e változtatni ezen a helyzeten, amelyben ugyanazért a munkáért másfajta pótlékot kapnak a dolgozók, illetve hogy megéri-e ebben a sokat szenvedett ágazatban konfliktusokat szítani a dolgozók között.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán vegyük át újra az alapokat, mert úgy látom, hogy önnek ezzel gondja van.

Az interpelláció az a műfaj, amiben kérdeznek, önnek pedig válaszolnia kellene a kérdésre. (Halász János: Válaszoltam is!) Na most, ha ez nem megy, akkor azt nem pótolja semmi (Halász János: Ha nem érted a választ, figyelj jobban!), sem a múltra való visszautalás, sem az erőltetett jópofaság, ami szerintem megint csak nem tartozik a munkaköri feladatai közé.

Tisztelt Államtitkár Úr! A helyzet az, hogy amikor azt mondja, hogy van lehetőség, akkor ez a "járni jár, de nem jut" elve. Ezek az emberek ezeket a pótlékokat nem kapják meg, ön ezt egészen pontosan tudja.

A sokat emlegetett bérfejlesztésről pedig csak egy mondatot szeretnék mondani: megmondaná nekem majd, nyilván nem most, hogy vajon nullától hároméves foglalkoztatásig a szakdolgozók bére mennyivel emelkedett? Segítek, államtitkár úr: nullával. Ennyivel becsülték meg ezeket az embereket.

Tisztelt Elnök Úr! A választ nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP soraiban.)

(14.00)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az államilag finanszírozott egyetemi és főiskolai helyek drasztikus csökkentése nemcsak a kirekesztés értelmében veszélyes, hanem rávilágít a költségvetés készítésének módjára is. Egyébként az államilag finanszírozott helyek drasztikus csökkentése és a tandíj bevezetése nemcsak szociális értelemben szakít le a felsőoktatásról, tehát a boldogulásról fiatalokat, hanem földrajzi értelemben is. Földrajzi értelemben is azért, mert ha szemügyre vesszük azt, hogy a vidéki főiskolákra kik tudtak eddig eljutni, akkor az látszik világosan, hogy mindazok, akik nehezebb helyzetben voltak, és akik családja számára vállalhatatlanok voltak a budapesti lakás, tanulás, élés költségei. Ezért, hogyha a hallgatók már szembesültek ennek a kormány által bevezetendő tandíjnak a rémével, és most tüntetnek, akkor azt is érdemes felidézni, hogy ez az új rendszer maguknak az intézményeknek a működését is kockára fogja tenni. Tehát nemcsak arról szól a dolog, hogy hogyan zár ki a felsőoktatásból fiatalokat ez a rendszer, hanem arról is, hogy halálra ítél intézményeket.

Egyébként azért állítom, hogy rávilágított a költségvetés készítésének módjára ez a döntés, mert ugye, azt senki nem gondolja komolyan, hogy a költségvetés végszavazása előtt néhány nappal, a költségvetést döntően érintő intézkedést úgy lehet bejelenteni, hogy annak nincs költségvetési hatása.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, nemsokára szembesülni fognak fizikailag is azzal, hogy mit gondolnak a fiatalok erről az egészről.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért szeretném folytatni a költségvetés készítésének komolytalanságára rávilágító néhány példámat, mert ez legalább világossá teszi, hogy ami előttünk fekszik, az milyen állapotban van, egyáltalán tekinthető-e költségvetésnek.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök szívükre tett kézzel és nagyesküvel állítanák most, hogy mindent tudnak arról, hogy a közoktatási intézmények esetében milyen lesz a forrásmegosztás az állam és az önkormányzatok között. Azonban ez nem igaz, tisztelt képviselőtársaim. Az a folyamat, amely több mint kétezer iskolafenntartóval történő egyeztetést zárt le napokkal ezelőtt, csak akkor - és mondom, csak napokkal ezelőtt - zárta le azokat a szándékokat, hogy önkormányzatok kívánnak-e fenntartóként a továbbiakban működni vagy sem, és milyen funkcióban. Ugye, azt teljes komolysággal önök sem gondolják komolyan, hogy a költségvetésbe fontos forrásként került be az, hogy melyik önkormányzat hogyan fog részesedni, ha fenntartani akar iskolát, és mi kerül majd az államhoz. Ennek az állami fenntartó monstrumnak a működéséből pénz hiányzik, mégpedig jelentékeny. Az önkormányzati kollégák tudják azt, hogy azért, merthogy az önkormányzatok által hozzátett pénz jelenleg sehol nincs. Ezért én azt gondolom, hogy a költségvetés ebből a szempontból nem készült teljes komolysággal.

A másik példát bizonyára ismerik. A bevételek tervezésénél a különféle Matolcsy-csomagok úgy váltogatták egymást, hogy az egyébként teljesen képtelen, Államkincstárra kirótt tranzakciós adónak előbb 40 milliárd, majd 10 milliárd, majd 80 milliárd volt a forrása. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor ez azt jelenti nagyjából, hogy a költségvetés egy rubrikájába az a szám került be, amit éppen oda kellett írni, hogy a vége összeérjen. Azt gondolom, hogy ez a metódus nem követhető.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Ha elnök úr szavaiból jól éreztem ki, akkor túlságosan nagy vágya nincsen senkinek arra, hogy ezt a vitát a továbbiakban folytassa. Annyit szeretnék hozzáfűzni, úgy látszik, a vitának ezen záró szakaszához, hogy a kormány nem teljesítette, amit vállalt. Végigcsinálta nyártól a költségvetés-készítési bolhacirkuszt, és kiderült, hogy egyetlen adat, amit most látunk, nem azonos azzal, amit tervezett. Egyetlen olyan prognózis, amit mondott, nem jött be, módosítani kellett. Végigcsináltatta a parlamenttel azt a butaságot, hogy látszólag a költségvetésről vitatkoztunk, miközben mindannyian tudtuk, a kormány is tudta, önök is tudták, hogy ebből nem lesz költségvetés, és ezt most, ekkor és ilyen állapotban, ilyen feltételekkel, ilyen méltatlan feltételekkel kell elfogadni.

Ezért tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy akkor, amikor a költségvetés alapvető tételeinél, bevételeinél, kiadásainál, főleg a kiadásainál az utolsó napokban is perdöntő bejelentések történnek, akkor ezt a költségvetést a továbbiakban nemhogy támogatni nem lehet, nagy valószínűséggel a következő hónapokban azt fogjuk megélni, hogy a módosításáról kell majd hogy döntsenek. Ezért tehát, tisztelt képviselőtársaim, a magunk részéről a vitát érdekesnek, ám kevésbé jelentősnek tartjuk, hiszen látszik, hogy ez a költségvetés körülbelül annyit ér, mint a papír, amire írva van.

Ha arról kell néhány szót szólnunk, hogy vajon önök miért nem akarták nyilvánossá tenni ezt a költségvetési vitát, miért nem akarták, hogy a választók figyelemmel kísérjék legalább a televízión, akkor ez számomra pedig végképp érthetetlen. Normál hétfői szavazós napokon közvetít bennünket, a parlamenti munkát egy televíziós csatorna. Önök ettől féltek valami miatt, tisztelt képviselőtársaim. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Először is, tisztelt elnök úr és tisztelt Ház, szeretnék gratulálni Puskás képviselőtársamnak, mert ahhoz képest, hogy senki nem figyelt a mondandójára ebben a Házban, zajos sikert aratott a kormánypártok körében, további hasonló sok eredményt kívánok, tisztelt képviselő úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Másodsorban szeretnék gratulálni az előterjesztő nyelvi leleményéhez, felolvasom, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi a cím: "Törvényjavaslat az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról." (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Fogadják forró gratulációimat, hogy az elbaltázott költségvetést megalapozó törvények helyett ilyen zavaros címmel kellett behozni a valóságos megalapozó törvényeket. Úgy, hogy a költségvetés elfogadása után módosító indítványokat kell hozzá idehozni. Azért ez nem semmi, tisztelt képviselőtársaim!

Összességében, hogy ne raboljam drága idejüket - bár nem értem a méltatlankodásukat, hogy mi a probléma azzal, hogy valakik hozzá akarnak szólni, hiszen ezt a tárgyalási rendet önök találták ki, nem mi, ezért tehát legyenek szívesek, ne legyenek sem meglepődve, és ne méltatlankodjanak azon, hogy valaki a vitában részt akar venni. Önök találták ki, hogy vita folyik még fél 11-kor, viseljék ezt türelemmel! (Nagy zaj.)

ELNÖK: Képviselő úr! Megvan a lehetősége a hozzászólásra, kérem, tegye! Maradjon a tárgynál! Parancsoljon, öné a szó.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Két elemhez szeretnék hozzászólni. Az egyik a nyugdíjazás kérdése, a másik pedig a Puskás képviselőtársam által már említett felsőoktatási finanszírozás kérdése.

Az első ügyben szeretném világossá tenni, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők nyugdíjazása kapcsán önök becsapták mindazokat, akik számítottak arra, hogy méltányos elbírálásban lesz részük. Ők a pedagógusok és az orvosok. Azok, akik szükségből, azért, mert nincs szakember, dolgoznak nyugdíj mellett, önök most méltatlan helyzetbe hozzák őket azzal, hogy ígéretük ellenére vagy a nyugdíjukat, vagy a fizetésüket kell választaniuk.

Az ország északkeleti részében az alapellátásban, járóbeteg-ellátásban nagyon sok orvos dolgozik. Ezek közül a vállalkozó háziorvosokra amennyiben nem vonatkozik ez a törvényjavaslat, akkor is vonatkozni fog az intézményeknél dolgozókra, és ez nemcsak méltatlan helyzetet, hanem ellátási gondokat fog okozni.

A második elem, amit szeretnék elővenni és véleményemmel ellátni, az a bizonyos felsőoktatás kérdése, melyről többször szóltak már ma a Házban. Mindenki joggal mondta el, hogy önök megváltoztatták a véleményüket, megváltoztatták azt a véleményüket, hogy önfinanszírozó felsőoktatást és szűkített állami finanszírozású helyeket kell a felsőoktatásban hagyni. A probléma azonban az, hogy nem tudjuk, hogy mire változtatták meg a véleményüket, mert csupáncsak egy lehetőséget említenek: azt, hogy majd valaki szabályozni fogja a férőhelyeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit önök elhisznek ezzel kapcsolatban, mármint hogy egy bizonyos ponthatár fölött csak és kizárólag - csak és kizárólag! - ingyenes felsőoktatás lesz, ezt önök nem fogják végigcsinálni, és szégyellni fogják ezért magukat. Ezért azt gondolom, hogy a felsőoktatás ügyében ideje lenne a finanszírozásnál tiszta szavakat és tiszta mondatokat mondani (Babák Mihály: Volt rá nyolc évetek!), legalábbis tisztességeseket, ha már első közelítésben önök megrettentek attól a tiltakozástól, amely a diákok és a szakma részéről önök felé áramlott.

Elnök úr, ennyit szerettem volna elmondani, és abban a biztos tudatban, hogy a további mondataim bizonyára még nagyobb érdektelenségbe fulladnának, mint Puskás képviselőtársamé, most abbahagyom felszólalásomat, és megköszönöm a türelmüket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(22.30)

TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatika bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A gazdasági bizottságban a kisebbségi vélemények megfogalmazása azért túlterjedt azon, amit Manninger képviselőtársam megemlített.

A kisebbséget képviselők két dolog iránt érdeklődtek a kormányt képviselő tisztségviselőtől. Az egyik ilyen kérdés arról szólt, vajon a kormány lezártnak tekinti-e a lánctartozások elleni hadakozás folyamatát ezzel a törvénytervezettel vagy sem, a másik kérdés pedig arra irányult, hogy ennek a bizonyos kamarai gyors véleményt adó testületnek a díjazása hogyan alakul, hiszen az olcsóbb szóbeli megfogalmazás, ami az ülésen elhangzott, nem elégítette ki az ott ülőket, miután nem tartalmazott egzakt mutatót.

A két kérdésre csak részben kapott a kisebbségi véleményeket képviselők köre válaszokat. Ezeket a kérdéseket azért fogalmaztuk meg, mert véleményünkben kifejtettük szinte mindannyian, hogy a lánctartozások elleni küzdelem kulcsfontosságú tényezője a magyar gazdaságnak. Ugyanakkor erős kételyeink vannak, hogy ezzel a törvénytervezettel, ezzel az előttünk fekvő javaslattal meg is oldódott ez a kérdés. Nem oldódott meg, s főleg nem úgy oldódott meg, mint ahogyan ezt az államtitkár úr említette az expozéjában, nevezetesen, hogy ezek hatékony eszközként fognak majd funkcionálni. Kétségtelen, hogy a javaslatok eszközt nyújtanak ahhoz, hogy ez a folyamat meginduljon, ugyanakkor semmiképpen nem fogja sem az említett szakértői véleményezés, sem pedig az előterjesztésben foglalt egyéb intézkedések sem azt a folyamatot meggátolni, amely káros mértékben alakult ki. Ezeknek a folyamatoknak egyébként a válság - ebben egyetértünk az államtitkár úrral - nem az okozója, hanem csak felerősítője volt, mert a lánctartozások folyamata valójában jóval előbb alakult ki.

Ugyanakkor szeretnénk leszámolni ezzel a közkeletű tévedéssel, hogy ez kizárólag az állami beruházásokat, illetve az önkormányzati beruházásokat jellemzi. A lánctartozások jelen vannak minden szektorban, az állami, önkormányzati és magánberuházásoknál úgyszintén, és ezek erősen tolják a gazdaságot, a foglalkoztatást a szürke, illetve a fekete zóna felé. Ez csak egyetlen fonal a gombolyagból, amelyet kihúzunk, ezért a kisebbségi vélemények megfogalmazásakor felvetettük azt is, hogy a szakmai egyeztetés körében, ami kétségtelenül volt, hiszen a kamara nyilván nem váratlanul kapta meg ezt a nemes feladatot, a szakmai egyeztetéseken kívül a parlament akár vitanap keretében is foglalkozhatna ezzel az üggyel, hiszen lényeges és fontos témákat megtárgyalva körüljárhatnánk ennek a kérdésnek minden ágát-bogát, és nagy valószínűséggel az előterjesztésben foglaltaknál hatékonyabb intézkedések is szerepelhetnének a kormány tervbe vett intézkedései között.

Összességében tehát azt mondom, hogy van, de nem kielégítő az előttünk fekvő javaslat, ugyanakkor erősítenénk azt az elképzelést a kormány részéről, hogy a lánctartozások ügyében további intézkedések, további törvényjavaslat vagy törvényjavaslatok fogalmazódjanak meg.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ön és mások előtt is ismeretes, a tavalyi év elején a fővárosi és a megyei, később aztán május elejével minden fekvőbeteg-szakellátó intézmény államosításra került. Ezt követően született meg az elhatározásuk arra, hogy a járóbeteg-szakellátást is állami fenntartásba veszik át. Azonban az egészségügyi bizottság az év végi salátatörvénybe rejtve lehetőséget nyitott az önkormányzatoknak arra, hogy maguk döntsenek a járóbeteg-szakellátó intézményeikről, magyarul döntést hozzanak arról, hogy átadják-e állami fenntartásba, illetve megtartják-e saját fenntartásukban.

Eddig alig tucatnyi önkormányzat jelezte, hogy átadná ezeket az intézményeket, főleg azokat, ahol uniós beruházás volt, és amelyeket nem tudnak orvosok híján megfelelő szakmaisággal üzemeltetni. Valószínűsítem, hogy az is közrejátszik a döntésükben, hogy látják a kórházak államosítása után kialakult helyzetet, a bürokratikus ügymenetet, a kevés pénzt, a gazdasági bajokat és az orvosok, szakdolgozók kényszer-nyugdíjaztatásának fenyegető rémét. Ezért tehát kevesen döntöttek úgy, hogy át akarják adni az államnak ezeket az intézményeket, inkább vállalják a saját fenntartást.

Különösen fenyegető volt számukra az is, hogy önök ezeket az intézményeket működő kórházakhoz kívánták integrálni, ezért tehát fenyegető rém volt az is, hogy a kórházak döntenek majd a finanszírozás kérdéseiről.

Ezért tehát szeretném kérdezni, tisztelt államtitkár úr, hogy hogyan ítéli meg a kórházak államosításának helyzetét ön, illetve a tárcája, illetve hogy valóban kudarc-e a járóbeteg-szakellátás államosítása. Ez utóbbi kérdésemhez hozzá kell fűznöm, hogy a kérdés beadása után jutott tudomásomra, hogy előterjesztés születik, amelyet a bizottság tárgyalni fog a következő szerdán.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő tervezettel kapcsolatban először is azt szeretném leszögezni, hogy szükséges, hogy megszülessen. Azért szükséges, mert kialakult az egészségügyi fekvő- és járóbeteg-szakellátásban egy olyan struktúraváltás, amely szükségessé teszi a szabályozást ebben a tekintetben. Azzal azonban, tisztelt képviselőtársaim, hogy azt állítom, hogy az előttünk fekvő tervezet szükséges ahhoz, hogy zökkenőmentesen vagy kevés problémával működjön akár a járóbeteg-szakellátás, akár más egészségügyi intézmények köre, azt nem állítom, hogy a változásokkal egyetértünk.

Úgy gondolom, hogy az a folyamat, amely először a megyei önkormányzati, majd budapesti és városi fekvőbeteg-szakellátás államosításával kezdett kialakulni, majd utána folytatódott több intézmény tekintetében, az egyelőre nem váltotta be a reményeket. Ugyanis ha a fenntartói feladatoktól eltekintve a betegérdeket vesszük szemügyre, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az eddigiek során nem bizonyosodott be, hogy az állam hatékony és jó gazdaként, magas szakmai színvonalon tud intézményeket működtetni; nem rövidültek a várólisták, nem változott meg az intézmények fojtogató anyagi helyzete, és így tovább. Ezért tehát azt a folyamatot, amely a kórházakkal indult, és jelenleg a 24 százalékot kitevő járóbeteg-szakellátással még nem ért véget, úgy gondolom, kellő kritika kell hogy övezze, már csak azért is, mert az eddigiek során sosem volt alkalmunk arra, még a szakmai bizottságban sem, hogy átfogóan értékeljük a kialakult helyzetet. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az Állami Számvevőszék képviselőkhöz eljuttatott vizsgálódásai és az egészségügyi bizottság elnöke részéről megszületett ígéret alkalmat fog arra teremteni, hogy egy szakmai vitát folytassunk arról, milyen helyzetben vannak a kórházak.

(10.20)

Szeretném azt is megjegyezni, hogy az eredeti terv a járóbeteg-szakellátás ügyében nem az volt, hogy az önkormányzatok nyilatkoznak arról, hogy megtartják-e vagy sem ezeket az intézményeket a fenntartásukban. Az eredeti terv itt is az államosítás volt.

Az egészségügyi bizottság módosító indítványa adott alkalmat arra, hogy február közepéig az önkormányzatok nyilatkozhattak arról, hogy vajon kívánják-e vagy sem a továbbiakban a járóbeteg-szakellátást fenntartani. Az önkormányzatok döntő többsége azt mondta, hogy igen. Az okok között - ne tekintsünk el azért ettől sem - több minden játszott közre. Egyfelől a félelmek. Az a félelem, amely arról szól, hogy ha egy járóbeteg-szakellátás intézménye az államhoz kerül, előbb-utóbb kapcsolódik majd, ha van, a településen kórházhoz, és itt nem valószínű, hogy a nagy intézmény lesz az, amely önmegtartóztató lesz szakmai és finanszírozási kérdésekben.

Másrészt az önkormányzatoknak az a vágya, hogy egy ilyen fontos intézményt megtartsanak maguknak, hiszen azzal teljesen egyetértek, tisztelt államtitkár úr, hogy a helyi közéletben, a település helyi életében ezek az intézmények fontos szerepet játszanak, fontos helyet töltenek be, nem mindegy tehát az önkormányzatok részére sem, hogy hogyan működnek.

Végül a harmadik ilyen típusú félelem az önkormányzatok részéről, gondolom, az volt nem kevésbé, hogy a kötelező nyugdíjazással kapcsolatos döntések számukra is jelentettek egyfajta nyomást, és biztosabbnak érezték a gyógyító orvosok helyzetét akkor, ha az intézményt megtarthatják. Gondolom, nem ismerve a pontos motivációkat, de ezek az okok közrejátszottak abban, hogy az önkormányzatok ilyen nagy számban döntöttek az intézmények megtartásáról.

Azt szeretném megjegyezni, hogy az előterjesztés szelleme, az államtitkár úr és a bizottsági elnök úr által elmondottak arra utalnak, hogy nemcsak az előnyeit, hanem a szakmai kockázatait is látták az előterjesztők ennek az önkormányzatoknál meglévő nagy járóbeteg-szakellátási intézményi körnek, hiszen nem feltétlenül csak az előnyei derülhetnek ki egy önkormányzati fenntartásnak, működtetésnek, hanem nyilvánvalóan azok kockázatai is, amelyeket most még nem vagy nem teljes mértékben képesek az önkormányzatok felmérni. Ezért tehát azt a törekvést, amely arra irányul, hogy minél inkább garanciákkal bástyázzák körül a beteg érdekében a leendő működtetést, én a magam részéről támogatni tudom és helyeslem. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy tekintve az önkormányzatok anyagi helyzetét, lesz még olyan néhány nagyon szomorú helyzet, amikor az élet produkálni fog meglepetéseket az intézmények fenntartása körül.

Akkor, amikor arról beszélünk, hogy a járóbeteg-szakellátás és az alapellátás, a köztük lévő kapcsolat nem kapott eddig kellő figyelmet, és általában a közfigyelem mindig a fekvőbeteg-ellátásra, -szakellátásra, a kórházakra koncentrálódik, azt is mondjuk, hogy a következő időszakban szükség lesz akár a tervezet elfogadása után is erre a 24 százalékos, de nem kicsi intézményi körre folyamatos figyelmet fordítani.

Végül azt szeretném elmondani, hogy van egy olyan szabályozási helyzet, amit a törvényből hiányolok, bár tudom, hogy a tárca dolgozik ezen: ez a bizonyos nyugdíjazás és a nyugdíjazáshoz kapcsolódó körülmények. De véleményem szerint most lett volna alkalom, hogy erre egy ilyen szabályozás megszülessen, bár tartalmilag természetesen vitatható, hogy idetartozik-e. Ugyanakkor a gyorsasága lenne nagyon fontos ennek a dolognak, márpedig az, hogy megnyugtató módon rendeződjön az a helyzet, amitől most mindannyian tartanak a kötelező nyugdíjazás esetében.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzatok döntését megkérdőjelezni nyilván nem lehet, hiszen a helyi közösségek tudják, hogy hogyan kell dönteniük. Véleményem szerint minden döntés jó, ha az tükrözi a helyiek érdekeit. Ugyanakkor az előterjesztéssel kapcsolatban azt gondolom, hogy lesz még olyan helyzet, amikor vissza kell térni akár a módosítására is, lesz még olyan helyzet, amikor figyelni kell arra, hogy az előterjesztésben mi van.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt bizottsági Elnök Úr! Magamnak is feltűnt ez a Nemzeti Földalap képbe kerülése egy egészségüggyel kapcsolatos törvénytervezet kapcsán, mert kissé - hogy is mondjam - mázgásnak tartom ezt az együttdöntési szituációt. Természetesen elfogadom azt, hogy a Nemzeti Földalap valamilyen módon ezeknél az intézménytípusoknál szerepet kap vagy képbe kerül. Nem vagyok túlságosan meggyőzve róla, meg kell hogy mondjam, és magam is rendszeridegennek és furcsának tartottam ezt a fajta szabályozást. Nyilván majd a részletes vitában lesz alkalom és mód arra, hogy adatszerűen vagy tényszerűen is meggyőződhessünk arról, hogy ez a szabályozás szükséges ebben a törvényben a Nemzeti Földalap behozásával.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az előterjesztés szükséges. A helyzet, ami szükségessé tette, viszont nem túl szívderítő. Ezért tehát úgy gondolom, hogy a következő időszakban, ha lezárulnak az intézményi szabályozás ügyei, nyilván a tartalmi dolgokra kell majd figyelmet fordítani, már csak azért is, mert az elmúlt időszak, mondjuk, ön által említett nagyobb tervezete, tehát a gazdasági társasági formából az intézményi formába való visszavarázslása, ami azért egy kicsit hasonlít a rántottából tojást csinálunk akcióra, azt is bizonyítja, hogy pont azon érvek mentén szerveződik vissza intézményi működtetésűvé ez a kör, amely érvek mentén létrehozták az önkormányzatok ezeket a gazdasági társaságokat. Ezért tehát a magam részéről azt kívánnám, hogy az intézményi struktúra változtatása, ha lehet, minél rövidebb úton záródjon le, hiszen nyilvánvalóan ezek nem feltétlenül jelentik a szakmai feladatait az egészségügyi igazgatásnak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Olyan városban élek, ahol a víz-, hulladék- és távhőszolgáltatást önkormányzati tulajdonú cég végzi. Hasznot nem vesznek el a vállalkozásoktól, azzal törődnek, hogy jól tudjanak működni, lehetőleg elérhető áron. A távhő, a víz, és a hulladékszállítás rezsije 10 százalékkal csökken. Legyen! Ezek a társaságok nyilvánvalóan 10 százalék árbevétel-csökkenést fognak elkönyvelni. Államtitkár úr világossá tette kétpercesében, hogy nem hosszú távon fenntartható helyzetet akarnak teremteni, mandátuma jelen pillanatban arra szól, hogy ezt a 10 százalékot elfogadtassa.

A kérdés tehát úgy szól, hogy mire számítanak, államtitkár úr, a következő időben. Arra-e, hogy vajon hosszú távon energiatakarékos megoldások segítenek, vagy arra, hogy a gazdaság állapota majd segíti az önkormányzatokat úgy, hogy ezeket a cégeket újra normális állapotba kell majd hozni? Egyik sem igaz. Következésképpen ez, ami előttünk fekszik, nettó politikai akció. Egy olyan politikai akció, amely arról szól, hogy egy kormány szándékát egy egyébként alkalmatlan előterjesztő, aki nettó pártpropagandát terjeszt itt a szószéken, és pártaláírás-gyűjtő ívet lobogtat, keresztülvigye. Nincs itt másról szó, csak ennyiről.

Abban a tekintetben tehát, ha önök nem akarnak tárgyalni ennek a szükséges rezsicsökkentésnek a fenntarthatóságáról meg arról, hogy az emberek ki is tudják fizetni ezeket a rezsiket, tehát legyen változás a béreikben, arról önök tehetnek akkor is, ha úgy gondolják, hogy ez a rövid távú politikai haszonszerzés célravezető.

Elnök úr, köszönöm a türelmét. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Egy mozzanattal szeretnék foglalkozni, amelyet már Gúr képviselőtársam is említett, mégpedig azzal, hogy miért nélkülözi ez az előterjesztés az igazságosság és a méltányosság szempontjait, bár megtehetné.

Arra gondolok ugyanis, hogy amikor előszeretettel példálóznak a fogyó ellenoldalon azzal, hogy milyen az átlagkereset és ehhez képest mennyi az átlagrezsi, akkor azt gondolom, hogy ez önbecsapás és félrevezetés, átlag ugyanis nem létezik. Ha létezne, akkor a kutyámmal sétálva három lábunk lenne, ami nyilvánvalóan nem igaz.

Más dolog 150 ezer forintból 50 ezres rezsit fizetni, és más dolog 1 millióból 100 ezreset fizetni. Ezt a belátást önök nélkülözik. Nélkülözik! Akkor, amikor eljátszanak a luxusadó ötletével - most már mondom tisztelt képviselőtársamnak is -, politikai és pártpolitikai okokból, akkor ennél az előterjesztésnél tudomásul veszik azt, hogy egy kisebb keresetűnek több a rezsije a pénzéből, mint a nagykeresetűnek ugyanott. Egyszerűbben fogalmazva: a rózsadombi villa fűtését miért kell nekünk támogatnunk, és miért nem segítünk azokon, akik igazán megérdemlik?

A másik szempont a méltányosság. Gúr képviselőtársam már említette, hogy mindazok, akik mondjuk, nem fűtenek gázzal - sokan vannak sajnos ilyenek -, mit csinálnak. De miért nem gyakorolnak méltányosságot legalább azoknál, akiknek hátralékaik vannak, akiknél kikapcsolták a szolgáltatást? Miért nem mondják azt, hogy belefér a rezsicsökkentésbe egy minimumszolgáltatás mindenkinek, merthogy ez jár legalább a normális emberi élet alapfeltételeihez? Úgy gondolom, hogy ha tudomásul vennék, hogy létezik ez a probléma, sokat segítene, javíthatná ezt az egész ötletet.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A Spaller képviselőtársamnak szóló matekot már Gúr és másik képviselőtársam megoldotta, én ezt most nem próbálnám még újra játszani. Remélem, hogy érthető, és remélem, hogy érthető az a félreértés, amiben ő szenvedett, vagy amit gyakorlatilag ő próbált meg úgy előadni, hogy én nem vagyok tisztában a körülményekkel.

Jó, rendben van, tehát van egy nyíregyházi, profitot nem termelő távhőcég, amely el fog szenvedni száz egység veszteséget. Akkor miért nem logikus, ha már ez a kormány terve, hogy a jól keresőnek ebből a veszteségből kevesebb, a rosszul keresőnek meg több járjon ebben a rezsiben? Mi ebben a logikátlan, tisztelt képviselőtársaim, ha már világosan akarunk beszélni? Az önök logikája szerint ez jár mindenkinek, a jobb keresetűnek több jár, szerintünk meg ez nem így van. Ennyi volt az, amit elmondtam. A másik tétel azonban érdekesebb.

Államtitkár úr, emlékszik arra a vitára, amikor a szolgáltatóknak szigorúbb jogosítványokat adtunk, vagyis adott az önök többsége ahhoz, hogy jobban be tudják hajtani az elmaradókon azt a pénzt, amivel tartoznak. Amikor én méltányosságról beszélek, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kormánypárti képviselők, arra gondolok, hogy nem furcsa-e az egyfelől, hogy mindenkinek adunk kivétel nélkül, jó keresetűnek, nehezen élőnek is, másfelől meg fenntartjuk azt a rendszert - és nem gyakorlunk némi méltányosságot -, amely kíméletlenül be tudja hajtani a szolgáltatók részéről az elmaradásokat, kíméletlenül rá tudja terhelni az ingatlanokra azokat a tartozásokat, amelyek léteznek és így tovább. Azt gondolom, hogy ez is végiggondolandó eleme lehet ennek az előterjesztésnek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! Igaza van!)

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem lennék ilyen naiv, hogy azt forszírozzam, hogy miért nem tesz le a kormány hosszú távú elképzeléseket, hiszen az államtitkár úr elmondta, hogy jelen pillanatban a mandátum arra szól, hogy megtörténjen a rezsi 10 százalékos mértékű csökkentése. Nem azért, mintha nem tartanám fölöslegesnek ezeket az energiatakarékos beruházásokat, de azt gondolom, hogy az energiatakarékos beruházások megléte vagy elindítása sem oldaná azt a problémát, ami arról szól, hogy mi van azokkal a szolgáltató társaságokkal, amelyek önkormányzati tulajdonban bánnak vízszolgáltatással, hulladékgazdálkodással, távhőszolgáltatással és mással.

Sőt azt is állítom, bár nyilvánvalóan a zöldgondolat jegyében ez egy szentségtörés, hogy ezeknek a társaságoknak az energiatakarékos beruházások nem feltétlenül előnyt, hanem hátrányt jelentenek, hiszen az árbevételük csökken, a takarékosság mértéke növekszik, ami természetesen jó a fogyasztónak, ez teljesen rendben is van, ezeknek a társaságoknak azonban a helyzetét nem segíti, mint ahogy nem segíti a 10 százalékos rezsicsökkentés mértéke sem.

Azt szeretném csak állítani, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor, amikor figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy az önkormányzati társaságok, amelyek közszolgáltatások széles választékát nyújtják a településeken élőknek, a 10 százalékos rezsicsökkentéssel olyan helyzetbe kerülnek, hogy vagy az önkormányzatra szorulnak, vagy valamilyen más megoldást próbálnak meg keresni. Ezért tehát az önkormányzatok jelenlegi sanyarú helyzetében, ami pillanatnyilag semmiféle segítséget nem fog tudni ezeknek a társaságoknak adni, azt is állítom, hogy az ő helyzetük rendbehozatala lesz az igazán nagy tét, hiszen a helyi szolgáltatások azok, amelyek a polgárok szempontjából a legfontosabbakat jelentik.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. A bizottság ülésén a tartózkodó véleményekkel kisebbségben maradt képviselők a következő kérdést tették fel először az előterjesztést képviselő kormányzati tisztségviselőnek: miért van az, hogy az előterjesztés indoklási része hivatkozik ugyan az ócsai lakóparkra, de valójában a szabályozási részben nem találjuk nyomát az ócsai lakópark ügyének? A kérdésre született ugyan válasz, amely kevéssé volt megnyugtató, különösen annak a fényében, hogy az ócsai lakópark építése és benépesítése totális csőd, nem beszélve a működtetés eléggé tisztázatlan körülményeiről.

A második dolog, amit a kisebbségben maradt képviselők nevében el kell hogy mondjak, hogy a mostani korrekciós jellegű, új javaslatok megszülethettek volna előbb is, hiszen a javítani vágyott passzusok az eredeti törvényben már az akkori általános vitában is kemény kritikát kaptak. Tehát úgy gondolom, hogy ha abban az időben a kormány, illetve az előterjesztést képviselők megszívlelik ezeket a javaslatokat, nagy valószínűséggel a korrekciók egy részére nem kellett volna sort keríteni.

A következő dolog, amit az előterjesztés kapcsán a kisebbségben maradt képviselők nevében el kell hogy mondjak, hogy természetesen az nagyon fontos, hogy működőképes legyen a törvény, nagyon fontos, hogy a hibák kerüljenek javításra. Ugyanakkor meg kell hogy mondjam, hogy az a helyzet, amikor a budapesti, illetve megyeszékhelyi, valamint más településeken felajánlott ingatlanok értékhatára változik, most valóban jelent egy bővülést, de maga ez a tétel is, mármint az értékhatárok, kemény vita tárgyát képezték az eredeti javaslatban, magyarul: nagy valószínűséggel itt is meg lehetett volna könnyíteni nagyon sok család helyzetét.

Szeretném azt is elmondani, hogy a kisebbségben maradt képviselők véleménye szerint ezzel a javításoknak nincs vége, szóval, nagy valószínűséggel az élet fog olyan helyzeteket produkálni az eszközkezelő ügyében, amelyeket újabb és újabb módosítások fognak majd követni. Ezért tehát azt gondolom, hogy a mostani vita nemcsak arról szól, hogy mit szándékozik a kormány tenni a javítgatás érdekében, mit szándékozik tenni tágabbra nyitott kapuk ügyében, hanem arról is szól, hogy a vitában felszólaló képviselők nagy valószínűséggel az egész eszközkezelő működésének ügyét is górcső alá veszik, nyilván azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák azt, hogy a következő időszakban újabb korrigálásokra kerüljön sor.

Ezért tehát azt kell hogy mondjam, hogy miközben természetesen egyetlen, az eszközkezelő rendszerébe bekerülő honfitársunknak is nagy segítség az, hogy ez a rendszer működik, mégis itt nemcsak egy előterjesztés, egy elfogadott törvény korrigálásáról, hanem magáról a működésről is szó van, tehát hogy alkalmas-e az eszközkezelő arra, hogy valódi és széles körben elérhető segítséget nyújtson. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köztudomású, hogy a nyugdíjtörvény változása és egy 2013. januári kormányhatározat okán az egészségügyben dolgozó orvosoknak és szakdolgozóknak is választaniuk kell. Választaniuk kell, hogy vagy dolgozni akarnak és akkor nincs nyugdíjuk, vagy pedig nyugdíjba vonulnak és nem tudják folytatni a munkájukat. Vonatkozik ez mindenkire, aki a 62. évet betöltötte vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátásban részesül. Történik ez abban az ágazatban, ahol a szakemberhiány óriási, hiszen mind orvosokból, mind szakdolgozókból rengetegen választották azt, hogy hazánkon kívül találják meg a boldogulásukat. Önök érzékelték a problémát, de nem azzal válaszoltak, hogy általános mentességet kap az ágazat, hanem egy bonyolult kérelmezési rendszert léptettek életbe, ahol először a munkáltató véleményez, a tárca is véleményez, majd valamilyen furcsa oknál fogva az Orbán-kormány dönt.

A kormány azt ígérte, hogy ebben a rendszerben minden dolgozót meg fog tartani, akinek indokolt a foglalkoztatása, és azt is ígérte, hogy a kieső nyugdíjakat pedig kiegészíteni, kompenzálni fogja. A második ígéret nem teljesült, hiszen világossá vált számunkra az elmúlt héten, az elmúlt napokban, hogy a megadott forrás legalábbis kétséges, ugyanakkor ez a kiegészítés az orvosok, szakdolgozók számára csak adható, de nem kötelező.

Akkor, amikor a második ígéretről kell beszélnünk, furcsa dolgot tapasztalunk. Nem az történik, hogy a beérkező kérelmeket lehetőleg gyorsan és egy intézményből lehetőleg együtt bírálják el, hanem úgymond csepegtetik; van úgy, hogy 60-70 érintettből kettő kap értesítést arról, hogy mentességet kapott. De veszélyezteti az intézmények létét is ez a rendszer, hiszen van olyan megyei kórház, ahol az egyharmad, van, ahol az 50 százaléka az orvosoknak, és van olyan intézmény, ahol 80 százaléka a dolgozóknak nyugdíjba fog menni. Akkor, amikor azt mondom, hogy ez az eljárás azokkal szemben méltatlan, akik megfeszített munkát végeznek, gondolom, ezt ön sem vitatja. A kérdés azonban úgy vetődik fel, hogy miért ilyen ez a rendszer. Miért nem történik meg az intézkedés visszavonása vagy miért nem történik meg az általános mentesség megadása?

Ezt a két kérdést fogalmazom meg, államtitkár úr, akkor, amikor megismétlem, hogy vagy az történik, hogy egy intézkedés átgondolatlan, vagy pedig a szakmai elitek lefejezése olyan hátsó szándékokkal történik, amelyeknek latolgatásába inkább már bele sem megyek. A két kérdést, államtitkár úr, azért tettem fel, hogy mindenki számára világos legyen, hogy mi zajlik ezen a területen.

Köszönöm szépen a figyelmet. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Megköszönve a válaszát, de két, a tárca által forgalmazott adatot hadd mondjak. 6500 potenciális érintett van - mondta az ön tárcája -, és nagyjából 1950-en fordultak kérelemmel a felmentésért. Ezt is az ön tárcája forgalmazta mint adatot, sajtóközleményekben utána lehet nézni.

Nem ezek az emberek fogják megmenteni a nyugdíjkasszát. Ezért gyakorlatilag már így is elvesztettük ennek a 6500 embernek a kétharmadát, és ezeknek a pótolhatatlan tudású szakembereknek nem lehet a helyét azon nyomban betölteni. Ezt ön jobban tudja, mint én.

Ezért tehát azt gondolom, hogy foltra foltot vetünk, ahelyett, hogy kijavítanánk a hibát, ez nem megoldás. Az igazi megoldás az lenne, amire természetesen, hadd figyelmeztessem, nem válaszolt, hogy vagy mentesség az ágazatnak, vagy vissza kellene vonni ezt az egészségügy szempontjából teljesen értelmetlen dolgot. Elnök úr, nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Három év után nagy valószínűséggel illendő és lehet rátekinteni arra, hogy az egészségügyben történő átalakulások milyen eredménnyel jártak. Akkor, amikor szemügyre vesszük az átalakulások eredményét, elszomorító jelenségekkel találkozunk: részben azért, mert az egészségügyi ágazat szenvedett el egy olyan nagy mértékű forráskivonást, ami három év alatt mintegy 300 milliárdra tehető, részben pedig azért, mert a csodafegyvernek tekintett államosítás nem hozta meg az eredményét. Nem hozta meg az eredményét, hiszen egyfelől káoszt teremtett a szférában, másfelől pedig változatlanul tovább folyik az intézmények eladósodása. Ezt a folyamatot apró, de nem jelentéktelen döntések is tetézik. Utalnék arra, hogy a kórházak egyes becslések szerint mintegy 100 milliós veszteséget szenvednek el amiatt, hogy nem a számlavezető bankjaiknál, hanem az Államkincstárnál kötelező vezetni számláikat.

Akkor, amikor az egészségügyi ágazat helyzetét értékeljük, a legszembetűnőbb a szakemberek elvándorlása. Orvosok és szakdolgozók döntenek a sorsukról a lábukkal, és keresik a boldogulásukat hazánkon kívül. Arányuk, számuk nem változott az elmúlt időszakban. Akkor, amikor a felelős államtitkárság erőfeszítéseket tett azért, hogy bért, bértöbbletet juttasson az orvosoknak és szakdolgozóknak, tulajdonképpen nem azt a célt erősítette, hogy itthon kell tartani a gyógyító embereinket, hanem inkább csak pacifikálta ezt a területet, megpróbálta a szférából jelentkező, igen kritikus hangokat mérsékelni.

Nem lehet elég szót ejteni arról, hogy a kötelező nyugdíjazás mennyit árt az egészségügyi szakmának, mennyit árt azoknak az intézményeknek, ahol a kötelező nyugdíjba vonulás, illetve a munka és a nyugdíj közötti választás nem került feloldásra, nem került megszüntetésre. Bár logikusnak látszott az, hogy az egészségügyi ágazatban, ahol a szakemberhiány óriási, ezt a döntést vagy felfüggesszék, vagy semmissé tegyék, vagy valamilyen módon oldják ezt a jelenlegi kérelmezős-elbírálós, csepegtetve döntéseket hozó rendszert, ennek ellenére a kötelező nyugdíjba vonulás intézménye, mintegy 6500 embert érintve, maradt az egészségügyi ágazatban.

De ami leginkább rossz a betegek szempontjából, az a várólisták növekvő sora. Az a 60 napon túli, illetve kötelező várólista, amely első ránézésre mintegy 70 ezer embert tartalmazott, aztán, amikor sikerült az adatokat egymással összefuttatni, már csak 54 ezret, és közben valami furcsa és elképesztő módon kiderült, hogy olyanok is vannak, akik bár szerepeltek ellátásban, de nem szerepeltek vagy szerepelnek ezen a listán. Ezek a várólisták azok, amelyek térd-, csípőprotézis, szürkehályog esetében óriásira nyúltak, és a betegek szempontjából nem kevésbé elhanyagolható, hogy a diagnosztikai eljárásoknál is igen-igen hosszú időt kell várni arra, hogy megszülessen az a diagnózis, ami alapján gyógyulhatnak.

Nem ejtenék szót hosszasan arról, hogy az önkormányzatok az alapellátás ügyeleti kötelezettségével mennyit szenvednek anyagi okokból, és milyen nehéz ezt számukra megoldani. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy nemcsak a fekvőbeteg-ellátásban, hanem az alapellátásban is jelentkeznek gondok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Akkor, amikor az egészségügyi ágazatot néhány más ügy mellett közös és nemzeti ügynek tekintjük, akkor a javaslatunk ebben változatlan. Meg kellene kötni azt a szakmai és politikai konszenzust, amely elvezethet odáig, hogy abban az ágazatban, ahol nem lehet négyévenként, kétévenként rángatni a szekér rúdját, közös és együttes vélemények alapján szülessen meg egy olyan egészségügy, amely a betegek érdekét és gyógyulását szolgálja.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Pál Béla tapsol.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök kétszer is lóvá tették a volt magánnyugdíjpénztár-tagokat. Egyszer akkor tették őket lóvá, amikor azt ígérték, hogy szabadon dönthetnek majd, hogy melyik nyugdíjrendszerbe akarnak tartozni, majd szimplán megzsarolták őket azzal, hogy nem lesz állami nyugellátásuk, nyugdíjuk akkor, ha nem lépnek át ebbe. Másodszor akkor tették lóvá őket, amikor azt ígérték, hogy egyéni nyugdíjszámlákon írják jóvá az elcsaklizott mintegy 3000 milliárdnyi összeget.

Hadd következzen most egy kis kronológia az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból és egy parlamenti határozatról! A parlamentben az önök többsége politikai nyilatkozatot fogadott el: "Garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári tagoknak; garantálni kell az állami rendszerbe átlépőknek az egyéni számlákra történő befizetések értékállóságát." Ezután már csak néhány érdekes név következik. 2011 februárjában minden nyugdíj védelmezője, Selmeczi Gabriella mondta azt, hogy régi ígéretet váltanak be, a nyugdíjbiztosító törvényi felhatalmazást kap arra, hogy egyéni számlákat nyisson és kezeljen.

Önök ezt követően, miután hosszú ideig nem történt semmi, egy egészségügyi salátába rejtve fogadták el azt, hogy nem lesz jóváírása senkinek. (Gúr Nándor: Szégyen!) Ugyanakkor a törvény elfogadása előtti estén Varga Mihály miniszter úr azt nyilatkozta, hogy nem indokolt az egyéni számlák megnyitása. Ennek averziójaként mindjárt másnap Rogán Antal beszélt arról, hogy mégiscsak lesznek egyéni nyugdíjszámlák. Államtitkár úr, önök pontosan tudták, hogy semmit nem fognak jóváírni, mégpedig azért, mert amit elköltenek, azt jóváírni nem lehet, másfelől a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap már készen volt akkor, amikor ezeket az ígéreteket fogalmazták. Ami nincs, amit elköltöttek és a szélbe fújtak, azt nem lehet jóváírni. Mert ezt a pénzt elköltötték anélkül, hogy érdemben lett volna bármiféle hatása az államadósságra vagy bármilyen gazdasági folyamatra. (Gúr Nándor: Gyalázat!)

Tisztelt Államtitkár Úr! Miután önök lóvá tettek embereket, nem adnak választ három igen lényeges kérdésre. Hova lett ezeknek az embereknek a pénze? Mi van azokkal az egyéni számlákkal, amelyek emberek tulajdonát jelentették? Kinek kell hinni, a parlament politikai nyilatkozatának, politikustársainak vagy esetleg senkinek? És végül: árulja el, államtitkár úr, tulajdonképpen milyen nyugdíjrendszert akarnak. Milyen lesz az a rendszer, amely biztonságot nyújt majd mindazoknak, akik nyugdíjba akarnak vonulni? Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Vegyük át az ön dolgát elölről, jó? Mert úgy látom, muszáj, hogy beszéljünk erről. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Ön ebben a Házban, tisztelt államtitkár úr, szolga (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kérjél elnézést!): szolgálnia kell a törvényt, szolgálnia kell a Házszabályt, szolgálnia kell a választóit. (Dr. Budai Gyula: Nektek is kellett volna!) Az tehát a dolga, hogy azt tegye, ami a kötelessége. A kötelessége most tudja, mi lett volna? Az, hogy válaszol, válaszol arra, hogy miért hazudtak az embereknek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így-így!) Ön ezt nem tette meg, államtitkár úr. (Folyamatos közbekiabálások a kormánypártok soraiból.) Ha pedig komolyan venné magát (Az elnök csenget.) és komolyan venné a kormányát, akkor azt tenné, ami a dolga, és válaszolna.

Különben a mai napon trafiktörvény után haverokat emlegetni, államtitkár úr, itt ebben a Házban, enyhén szólva arcátlanság!

Nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A betegjogokról szeretnék kérdezni, illetve a betegjogok érvényesüléséről.

Azért tartom indokoltnak ennek a kérdésnek a feltételét, mert ha rápillantunk a helyzetre, akkor azt látjuk, hogy egyre több kifogás merül fel azzal kapcsolatban, hogy a betegek jogai érvényesülnek-e, érvényesülnek-e azok a jogok és lehetőségek, amelyeket járulékbefizetés címén elvárhatnának. Hiszen bizonyára abban egyet fogunk érteni, hogy minden beteg elvárja a színvonalas egészségügyi szolgáltatást, ugyanakkor elvárja azt is, hogy az emberi méltósághoz való joga ne sérüljön, hogy kapjon megfelelő tájékoztatást a kezelés mikéntjéről, hogy megtörténjen az a fajta rendszerben való gondolkodás az egészségügy részéről, hogy ne kelljen indokolatlanul várakoznia.

Akkor, amikor az önök kormánya szinte első lépésként megszüntette az Egészségbiztosítási Felügyeletet, amely 2007 óta létezett, indokolt feltenni a kérdést, hogy vajon ez a lépés jó lépés volt-e. 15 évvel a betegjogi törvény és 12 évvel a betegjogi képviselet felállítása után indokolt feltenni a kérdést, ha a számokat nézzük, hiszen ezek azt mutatják, hogy 2012-ben 8832 esetben keresték panasszal a képviselőket, és 1138 írásbeli meghatalmazást is adtak nekik. Nemcsak az egészségügyi intézményekről van szó természetesen, hanem olyan ellátási formákról is, ahol szintén szükséges a jogvédelem - ilyennek tartom a szociális otthonokban élők helyzetét vagy a gyermekotthonokban és nevelőszülőknél elhelyezetteket is.

A kérdés tehát az, államtitkár úr, hogy jó lépés volt-e ennek a felügyeletnek a megszüntetése, és hogyan fognak érvényesülni a betegek jogai a következő időben.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen elnök úrnak, hogy fokozta a címben rejlő kritikát, hiszen a kritikám arra irányul, hogy a kormány az elkészített költségvetést zárolásokkal - zárójelben mondom: végleges megvonásokkal - foltozgatja, egy olyan állapotban, amiről tudtuk, hogy be fog következni. Mint bizonyára emlékeznek rá, az ellenzék és különösen a Magyar Szocialista Párt képviselői folyamatos kritikával illették a költségvetés készítésének nemcsak folyamatát, hanem tartalmát is. A folyamatát azért, mert olyan kaotikus módon terveződött a költségvetés, hogy szinte nem lehetett követni, hogyan változnak meg egyes előterjesztési tételek, hogyan változnak meg egyes fejezetek, hogyan nem teljesül a már júniusra beharangozott fő számok elfogadása. Ugyanakkor tartalmilag is kritizáltuk ezt a költségvetést, mert látszott mind a bevételi, mind a kiadási oldalon, hogy nem fog teljesülni.

Ezeket a kritikákat ugyan a kormánypártok lerázták, mint kutya a vizet, most azonban mégis elkövetkezett egy olyan pillanat, amikor azzal kell szembesülni, hogy a kormány gazdasági ügyekkel foglalkozó minisztere költségvetési megvonásokat jelentett be. Varga Mihály, amikor hivatalba lépett, ugyan nagyon óvatosan nyilatkozott ebben a kérdésben, egyfelől nem zárta ki ezt a lehetőséget, másfelől folyamatosan erősítette, hogy a költségvetés olyan állapotban van, hogy nem kell drasztikusan változtatni rajta. Mégis előttünk van az a kormányzati döntés, ami 92 milliárdot zárol ebből a költségvetésből, illetve azzal a végső mondattal, hogy ezek a tételek a 2014-es évre is érvényesek, egyben azt is jelzi, hogy nemcsak egyszeri aktusról, hanem a tételek végleges kivonásáról van szó a költségvetésből.

Ami különösen szembetűnő ebben a javaslatsorban, hogy bár minden tárca, illetve minden terület elszenved érzékeny veszteségeket, azért az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 17 milliárddal részesül ebből a Varga-csomagból. Ez azért különösen furcsa, mert abban a kormánypártok és az ellenzék mindig egyet szokott érteni elvben, hogy az embernél nincs fontosabb, és nincs fontosabb, mint az a befektetés, ami a humán erőforrásba fektet be. Mégis azt kell látnunk, hogy 17 milliárd kerül ki ebből a területből. Ez a kivonás egy olyan minisztériumot érint, ahol együtt van az oktatás, a felsőoktatás, a szociális ellátás, és itt van az egészségügyi ellátás is.

Azt kell lássuk, hogy amíg az egészségügyi ellátásban a háziorvosok folyamatosan több finanszírozásért, a kórházak a termelődő veszteségeik ledolgozásáért, az egészségügyben gyógyítók a bérük többletének túlmunkában való elismeréséért könyörögnek néha, azt kell látnunk, hogy a felsőoktatásban az egyetemek és főiskolák rektorai közösen lépnek fel azért, hogy ne történjen további kivonás a területükről, hiszen az már az oktatás minőségét veszélyezteti, azt kell lássuk, hogy abban a szociális ellátásban, amiről szinte ordít, hogy nem tud embereket kellő és normális élethelyzetbe hozni, annál a minisztériumnál történik meg a legnagyobb kivonási tétel.

Úgy gondolom, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a fajta megszorítási csomag így elfogadhatatlan. Azért elfogadhatatlan, mert a beterjesztő miniszter úgy tesz, mintha ezek a problémák nem léteznének, és közben folyamatosan azt hangoztatja, hogy nem az emberektől, hanem csak az úgynevezett államapparátustól von meg pénzt a tárca. Ez így, tisztelettel jelzem, nem igaz. Ezeken a területeken ordító az a szükség, ami betömne bizonyos lyukakat, ami legalábbis csillapítana feszültségeket, és nem lehet úgy tenni, mintha ezek az egészségügyben, az oktatásban, a felsőoktatásban, a szociális ellátásban nem léteznének.

Bocsássanak meg, de nem tudom kihagyni, és minden kajánság nélkül nem tudom kihagyni azt, hogy mindeközben a tárca egyik államtitkára örömmel harangozza be, és pénzt biztosít arra, hogy az állam belekapcsolódik a társkeresésbe, ahol véleményem szerint semmi keresnivalója nincs. Semmi keresnivalója nincs! Ezért tehát úgy gondolom, ha erre van pénz, akkor ezek a költségvetési megszorítások még inkább hangsúlyosabbá teszik azt, hogy ez a költségvetés, ennek foldozgatása abból ered, hogy egy rosszul tervezett költségvetéssel álltunk szemben az év végén.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget, köszönöm a figyelmet. (Pál Béla és dr. Józsa István tapsol.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az ön tárcája kezdeményezte azt a nagyon meglepő intézkedést, hogy egy kórházakat fenntartó és gyógyszerhatósági feladatokat ellátó szervezet kapjon nyomozati jellegű jogosítványokat. Ez a hosszú mondat azt takarja, hogy a kezdeményezés arról szól, hogy a GYEMSZI fantázianéven ismert, egyébként közalkalmazottakat foglalkoztató szervezetet - amelynek munkája abban kellene kimerüljön, hogy szakmailag igazgatja a kórházakat, és ellátja azokat a hatósági feladatokat, amelyeket a törvény ráruház - azzal a jogkörrel ruházná fel, amellyel szakmai szervezetek már rendelkeznek, és el is látják ezt a feladatot.

A kezdeményezés érthetetlen. Azért érthetetlen, mert azt a sort próbálja bővíteni, amelyet már ismerünk, hiszen a rendőrség mellett immáron a parlamenti őrségnek, a NAV-nak, különféle más szervezeteknek is joga van egy magánlakásba bemenni a tulajdonos engedélye nélkül, és különböző nyomozati cselekményeket végrehajtani. Számomra - zárójelben mondva - már az is meglepő volt, hogy a katasztrófavédelem értesített arról, hogy amennyiben a kéményemet nem tudják megvizsgálni, hát nekik joguk van megtenni azt, hogy akár be is hatolhatnak, de most zárójel bezárva, a GYEMSZI-ről van szó.

Államtitkár úr, a kérdés úgy szól, hogy mi szükség van arra, hogy egy olyan szervezet, amely szakmailag nincs felkészülve nyomozati cselekmények végrehajtására, ilyen jogot megkapjon. Mi szükség van arra, hogy kiváltson egy másik szervezetet vagy más szervezeteket, amelyek ezt a feladatot egyébként pedig el tudják látni?

Összességében tehát a kérdés úgy szól, hogy vajon nem fölösleges-e ez a kezdeményezés, nem egy újabb szervezet jelenik-e meg, aki majd a hálószobákban is kutakodhat.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Államtitkár úr, nem vitás, hogy a GYEMSZI köztisztviselői, akik egyébként gyógyszerhatósági feladatokat látnak el, értenek a gyógyszerekhez. A problémám nem az, hogy a gyógyszerekhez értenek-e, hanem az, hogy nyomozni tudnak-e. Szerintem nem. Ezek az emberek nem arra vannak felkészülve, hogy úgynevezett nyomozati jellegű cselekményeket hajtsanak végre. Ráadásul mégiscsak úgy gondolom, hogy van erre szervezet Magyarországon, hiszen ha a rendőrségnek más esetekben vannak speciális ismeretei, ne adj' isten, mondjuk, fehérgalléros bűnözők leleplezésére, akkor nagy valószínűséggel ez is megtanulható.

Úgy gondolom, hogy ön és a kormánya, államtitkár úr, beteges hajlamokat dédelget (Wittner Mária: Ez nem normális.) akkor, amikor állandóan be akar menni a lakásunkba, amikor ott akar jelen lenni az érzelmi kapcsolatokban, és az ön előtt szóló államtitkár ilyen groteszk partnerkeresőt szervez. (Dr. Szócska Miklós nevet.) Menjenek ki onnan, ahol nincs helyük, és hagyják rá azokra, akik ezt el tudják végezni. (Wittner Mária: Mondjuk, tirátok.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Hálásan köszönöm a szót, elnök úr. Tudom, hogy nem illik kérdéssel kezdeni egy interpellációt, de ki fog válaszolni a tárca részéről?

ELNÖK: Az interpellációra Szócska Miklós államtitkár úr válaszol. (Dr. Szócska Miklós elfoglalja helyét a miniszteri széksorban. - Taps az MSZP soraiban.) Szócska államtitkár úr a teremben tartózkodik, úgyhogy folytassa, képviselő úr.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Bizonyára azzal az állításommal egyetért, hogy semmi nem kívánatosabb, mint egy kétsebességes egészségügy kialakulása. Olyan kétsebességes egészségügynek, ahol akik tudnak fizetni a gyógyulásért, azok meggyógyulnak, akik nem tudják ezt megtenni, azok pedig betegek maradnak. És konkrétan nemcsak arra gondolok, hogy az egész szakmát és a betegeket is megalázó és kényszerhelyzetbe hozó paraszolvenciával kapcsolatban mi az önök véleménye, hiszen önök nem megszüntetni akarták a hálapénzt, hanem azt gondolták, hogy az engedélyeztetés a helyes folyamat, ahol a vezető megengedi, hogy az orvos hálapénzt kapjon.

Konkrétan olyan dolgokra gondolok, amelyek támogatásban, gyógyszerekhez való hozzájutásban és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutásban a beteget olyan helyzetbe hozzák, hogy fizetnie kell. Elsősorban szeretném említeni azt az ügyet, amelyet képviselőtársam a mai napon önnek már szintén interpelláció keretében jelzett.

Az asztmás gyerekek ügye nem definíciós probléma. Az asztmás gyerekek ügye nem olyan probléma, hogy meg kell határozni úgymond a szakma kérésére, hogy ki a súlyos és ki nem az; egyszerűen támogatási probléma, amelyben, azt gondolom, hogy súlyos hibát vétenek, amikor olyan rendszert teremtenek meg, hogy 17 ezer embernek kell összeállni tiltakozni azért, hogy ez a méltánytalan helyzet ne érje el a családokat.

A másik ilyen ügy, amit szeretnék megemlíteni, egy köztünk lezajlott polémia után is szeretném megemlíteni, ez a tüdőszűrés helyzete. Hiszen bármennyire is az volt akkor az ön válasza, hogy ezt még az előző kormányok idején tettük mi fizetőssé, a helyzet úgy néz ki, hogy elmenve oda, ahol tüdőszűrést végeznek, megszemlélve a kiírásokat, az látszik, hogy 40 éven felül ingyenes, alatta meg azoknak, akik elhelyezkedés szempontjából vagy betegség miatt kötelezettek erre, azoknak meg pénzes.

És végül szeretném megemlíteni a gyógyszerek ügyét, ebből kiragadva egyet-kettőt. Hiszen mind a vérnyomáscsökkentők esetében tapasztalható egyes heparinkészítményeknél 50 százalékos drágulás, de tudok olyan véralvadásgátlóról, amely 7 ezer forint helyett 21 ezer forintba kerül.

A kérdés tehát úgy szól, betartva azt a 3 percet, amiből egy kicsit elvesztegettünk, tisztelt államtitkár úr: ugye, nem fizetős egészségügyért küzdenek, hanem az egészségügyi lehetőségek bővítéséért?

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár-kollégája az imént idézett egy örökbecsű mondást, mely szerint az igazság nem a szavakban, hanem a tényekben rejlik - de mi van akkor, ha mi ketten különböző tényeket ismerünk? Ön az OEP adatsorait ismeri, mondjuk, én meg azokat, akik a patikában nem tudják kiváltani a gyógyszert; mert ilyenekkel lehet szembesülni bőségesen.

Ön a jogszabályok történetét ismeri, én meg azt, hogy a fizetős táblicska ebben az évben jelent meg a tüdőszűrő kis üvegablakán, ahová én minden évben szorgalmas állampolgárként elmegyek.

(15.20)

Ön válaszol a képviselőtársamnak az asztmás gyerekek ügyében, miközben az anyák meg keresik a képviselőket, hogy akkor ne tegyék ezt velük.

Ezért tehát, államtitkár úr, úgy gondolom, jó lenne arról beszélgetni közösen - mert mindig hiszek abban, hogy közös ügy az egészségügy -, hogy a nemzeti kockázatkezelésen alapuló egészségügy, amit az ön tárcáját vezető miniszter ígért a belépésekor, olyan legyen, hogy a kockázat (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ne a szegénynek maradjon, az egészség meg a gazdagnak.

ELNÖK: A választ kérném szépen!

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, nem fogadom el. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy zárószavazás előtti módosító indítványban sok ezer apró pontosítás van, az azt jelzi, hogy a törvény előkészítése szakmai értelemben nem volt jó, mert ha egy már elhalasztott zárószavazás idején kerül elénk annyi pontosítás, ami a patikaügyön kívül benne van ebben a zárószavazás előtti módosítóban, az azt jelzi, hogy nem volt elég körültekintő a törvényalkotói munka, mármint az előkészítés.

Ahhoz pedig, amit két képviselőtársam említett, mármint a patikák kötelező megvásárlásának körülményeit: azt többször kifejtettük, hogy ha a szakma kérte, hogy a patikus vásárolhasson, és a tárca ezt segíteni akarja, az jó; kötelezővé tenni a visszavásárlást abszurd, merthogy a patikus sok esetben nem akarja ezt megvenni. Tehát a kötelezettséget előírni hibás volt ebben a tekintetben.

Az, ami most előttünk van, hogy bizonyos helyeken, ahol nem sikerül vagy nincs a patikusnak megszerzett tulajdona még a törvény alapján sem, ott az állam lép be, az gyanúsan hasonlít ahhoz, amit kórházak, iskolák ügyében már megtett a kormányzat, nevezetesen, hogy mindenhová, ahol valami nem történik, oda az állam nyomuljon be, és tegyen valamit. A patika nem egy állami ügy. A rendszer bebizonyította, hogy működik, ha működni hagyják. Az pedig, amit képviselőtársam az imént említett, hogy hogyan van az, hogy a legkevésbé jövedelmezőknél nincs meg a segítségnyújtás szándéka a törvényben, az önmagában is nagyon furcsa.

Ezért tehát a szocialista frakció nevében azt tudom mondani, hogy egyrészt a módosító indítványt nem támogatjuk, és úgy gondoljuk, hogy a patikák kötelező kivásárlásának előírása alapvetően volt hibás, nem hiszem, hogy a szakma szándéka erre irányult volna, hagyni kellett volna a lehetőséget, és nem bolygatni ott, ahol nem szükséges ezt az ügyet.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az interpellációs kérdéseim arra vonatkoznak, hogy megállapítható legyen, vajon javultak-e a betegek esélyei a gyógyulásra az önök kormányzása alatt.

Első kérdésként azt szeretném megfogalmazni, hogy az elmúlt év bérfejlesztése ellenére - amelynek egyébként a megfogalmazott célja az volt, hogy itthon tartsa az orvosokat és a szakdolgozókat - az orvosok és a szakdolgozók külföldre vándorlása növekedett. A bérfejlesztés tehát nem érte el a célját, ugyanakkor kritikánk volt a bérfejlesztéssel kapcsolatban az is, hogy aránytalan volt a megoszlása a szakdolgozók és az orvosok között, hiszen a több mint 70 ezer szakdolgozó az egyharmadából részesült a 26 ezer orvoshoz képest.

A második kérdés úgy szól: vajon miért kell a kórházakat és a rendelőintézeteket elvonásokkal sújtani? Ezek a kórházak és rendelőintézetek adósságban fuldokolnak. Az önök állításaival szemben nem sikerült olyan pályára állítani az intézményeket, hogy a gazdálkodásuk kiegyensúlyozott legyen, az adósságok újratermelődnek, a betegek ellátása veszélybe kerül, nagyon sok gyógyító anyag hiányzik, és közben önök elvonással sújtják a kórházakat.

A következő kérdés úgy szól, hogy a háziorvosok vajon miért nem részesülnek a béremelés lehetőségeiből. Ez az a szféra, amely a belépő a gyógyuláshoz, ugyanakkor árulkodó példa, hogy négy gyógyító intézményben 68 - írd és mondd: hatvannyolc - olyan háziorvos volt, aki erre akart szakosodni egyetemi hallgatóként, tehát nem akarják ezt a pályát választani.

A következő kérdés úgy szól, hogy vajon miért nem részesülnek a túlmunkáért emelt pénzben az orvosok és a szakdolgozók. Miért van az, hogy a bérfejlesztések nem épülnek be a bérbe, ezért tehát a túlmunkák nem részesülhetnek pluszdíjazásban? Miért van az, hogy egyre nehezebb ügyeleteket adni a kórházban? Miért van az, hogy rezidensek felügyelet nélkül teszik ezt? Miért van az, hogy megoldhatatlan probléma elé állítják a vezetéseket?

Végül azt szeretném megkérdezni - hogy tisztázzuk, vajon javultak-e a gyógyulásra az esélyek -, hogy miért kellett megalázó kényszer-nyugdíjazási procedúra alá vetni az orvosokat abban a szférában, ahol jelenleg is orvoshiány van, abban a szférában, ahol szükség van a munkájukra.

És végül a kérdésem legutoljára arra irányul, tisztelt államtitkár úr, miért van az, hogy az előző ciklushoz képest az emberek 42 százaléka mondja azt, hogy rosszabb a gyógyuláshoz való esélyük és joguk, mint az elmúlt időszakban.

Várom a válaszát, államtitkár úr. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön morális és erkölcsi rombolásról beszélt a bevezetőjében. Van erkölcsi felelősségük abban, hogy az orvos felkerekedik a két gyerekével, és Németországban keres megélhetést azért, mert itthon nem tud megélni a béréből? (Folyamatos zaj a kormánypárti oldalon.) Tudja azt, államtitkár úr, hogy 2003 első negyedévében 15 százalékkal többen tették ezt, mint tavaly? Van-e erkölcsi felelősségük abban, hogy a kórház intenzív osztályáról a belosztályra rohannak le gyógyszerért? Van-e önnek felelőssége abban, államtitkár úr, akár személy szerint is, hogy a háziorvosok képtelenek ellátni a betegeiket, és hogy a háziorvosi praxisok betöltetlenek? Milyen alapon beszél ön erkölcsi felelősségről, államtitkár úr?

Elnök úr, nem tudom elfogadni a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyár elején a parlamenti kétharmad feltűnő sietséggel fogadta el azt a törvényt, amely egy akolba tereli a takarékszövetkezeteket, egyben állami befolyást érvényesít a működésük felett.

Úgy vette el a rendelkezési jogot a tagoktól a vagyonuk felett, hogy közben kiszorította őket abból a szervezetből is, amely számukra és általuk volt létrehozva, a Takarékbankból. Egyben az állam nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy a tulajdonrészét magánszemélyeknek - ismétlem, magánszemélyeknek - értékesítse majd a következőkben. Ráadásul a törvény a pénzintézeteknél szigorúbb szabályokat fogalmaz meg a működésre, olyan megkötéseket tartalmaz, amelyek más pénzintézeteknél nem érvényesek, nyilván azért, hogy minél könnyebben nyúlhasson bele a takarékszövetkezetek életébe.

A tagok most értették meg igazán, hogy miről van szó, hiszen meglehetősen rövid idő alatt kellett elfogadni azokat az új alapszabályokat a szövetkezeteknél, amelyeket számukra a törvény által létrehozott integrációs szervezet tesz kötelezővé. Azért ismétlem, hogy kötelezővé, mert most állt elő az az abszurd helyzet, amikor szembesülniük kellett azzal, hogy a saját működésükről egy papírra, nevezetesen az alapszabályra csak igennel szavazhatnak. Azért érdekes ez, mert sem módosításra, sem változtatásra, sem nemre nem volt lehetőségük a törvény szerint, ezért tehát ez mindennél fényesebben bizonyítja, hogy elveszítették a rendelkezést a tagok a saját tulajdonuk felett.

Tisztelt Államtitkár Úr! A törvénynek sok egyéb furcsasága is van, például beemel olyan szervezetet is a Takarékbank tulajdonosi körébe, nevezetesen a Magyar Postát, amely meglehetősen távol van a pénzintézeti világtól, hogy finoman fogalmazzak.

Ezért tehát ezzel a törvénnyel kapcsolatban számtalan kérdés vetődik fel, ezeket szeretném elsorolni. Egyáltalán, mi végre történt ez az egész? Mi végre van az, hogy egy működő rendszerbe az állam belenyúl? Egy olyan működő rendszerbe, ahol 125 takarékszövetkezetből több mint száz hoz létre önkéntes szövetkezést, biztosítva ezáltal a kockázat minimalizálását a tagok és a betétesek számára. Miért kellett megsérteni a tagok jogait, amely a tulajdonukhoz fűződik? Miért kell keményebb szabályozást alkotni a takarékszövetkezetekre, mint más pénzintézetekre? Mit csinál a Magyar Posta tulajdonosként a Takarékbankban? És végül megkérdezem: nem a demokrácia paródiája, hogy valamire az ott lévő tagok csak igennel szavazhatnak?

Köszönöm szépen majd megtisztelő válaszát, államtitkár úr.

Köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondta, hogy a tagok megértették a kormány szándékát. Az áldozat is megérti a rabló szándékát, csak nem szereti. (Dr. Bárándy Péter: Így, így.) Tehát az az érv, amely arról szól, hogy ők megértették-e, hogy mit akar a kormány, az nem érv arra, ami utána történt.

Számítottam rá, hogy szóba fogja hozni Soltvadkertet és a Jógazda Takarékszövetkezetet. Szeretném jelezni, hogy ők ketten nem voltak tagjai annak a több mint száz takarékszövetkezetet tömörítő szövetségnek, amely megfelelő garanciaalapokkal rendelkezett, mint ön is mondta, és ezeket a garanciaalapokat ők hozták létre.

Azt gondolom, hogy a kormány beavatkozása nem indokolt, és változatlanul nyitva a kérdés, hogy mit kezd a szabad értékesítés jogával magánszemélyeknek.

És végül, az igennel szavazás kötelezettsége, államtitkár úr, fennállt. Lehet, hogy önök már dolgoznak rajta így Baja után, hogy kifejlesztik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és kiterjesztik ezt a lehetőséget. Mégis azt gondolom, hogy ne tegyék, ne alkalmazzák.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottságban az ellenzéki képviselők nevében azt az álláspontot fejtettem ki, hogy az előttünk fekvő előterjesztést nem tudjuk támogatni, mivel előzményeként a parlamenti kétharmad által elfogadott törvény kényszerintegrációról szól, egy olyan típusú beavatkozásról a takarékszövetkezetek életébe, amire eddig még példa nem volt.

Ebben a vitában tehát nem az előttünk fekvő előterjesztésről soroltunk fel érveket, nem arról, hogy kiderült, hogy a kényszerintegrációban költségek merülnek fel, és ahhoz még több pénz kell, hanem azt a törvényt vetettük kritika alá, amely előzményeként szolgált az előttünk fekvő előterjesztésnek. Ez a törvény pedig egy olyan erőszakos integrációt valósít meg a takarékszövetkezetek életében, amit a takarékszövetkezetek tagjai nem kértek, nem akartak és folyamatosan tiltakoztak ellene.

Kormánypárti oldalról felmerült természetesen érvként, hogy ezt az integrációt azért kellett megvalósítani akár ilyen kierőszakolt módon is, mert két takarékszövetkezet esetében - ezek a soltvadkerti és a Jógazda nevű takarékszövetkezetek voltak - veszélybe került a betétesek pénze. Erre ellenérvként szolgál az, hogy a takarékszövetkezetek - a 125-ből több mint 100 - maguk is elkezdtek egy integrációs folyamatot. A 125-ből több mint 100-an hoztak létre olyan, nevezetesen négy kockázati alapot, amely arra szolgálna, hogy veszély esetén megvédje a betétesek pénzét. Nos, miután ők maguk kívánták intézni a saját ügyeiket, ezért az életükbe való beavatkozás nem szükséges és nem kell.

Arra az érvre tehát, hogy itt két takarékszövetkezet veszélyben volt, és be kellett avatkoznia az államnak, az a válaszunk, hogy pontosan ők voltak azok, akik nem voltak benne ebben a több mint százban; akik nem akartak csatlakozni ahhoz az önkéntes integrációhoz és kockázatviseléshez, amit több mint száz takarékszövetkezet viszont akart.

Másfelől pedig azt gondoljuk, hogy az elmúlt időszak történései a tagok oldaláról azt igazolják, hogy bizony ez a törvény a lehetőséget sem adja meg arra, hogy a saját maguk működéséről önállóan és szuverén módon döntsenek. Nagyon jó példa erre az, hogy az alapszabályaik elfogadásakor csak igennel tudtak szavazni, hiszen nem volt módjuk változtatni ezeken, valamint érvként szolgál az is a törvény esetében, hogy a tulajdonukat nem tekintette szentnek a törvény alkotója és elfogadói, magyarul: ezeknek a tagoknak és betéteseknek a tulajdonát nem védte meg a tulajdon szentségének elve alapján.

Nos, tehát anélkül, hogy tartalmi érvelésbe bocsátkoztuk volna az előttünk fekvő tervezetről, miután ezt a fajta erőszakos integrációt elfogadni nem tudjuk, nem tudjuk elfogadni ellenzéki oldalról azt sem, hogy ehhez még most működési pénzeket rendeljen a törvénytervezet az integrációs szervezet részére.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget, köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhangzottak, mármint az előttem elhangzott mondatok arra utalnak, hogy egy teljesen logikus és normális folyamatnak vagyunk részesei, ahol létrehozunk egy törvénytervezettel egy alapot, amely része lesz a költségvetésnek, és ebből az alapból lehet finanszírozni a takarékszövetkezetek erőltetett integrációjának költségeit. Ugyanakkor újra hadd utaljak vissza arra a tényre, amit már a kisebbségi vélemény ismertetésekor elmondtam, hogy az integráció körülményei voltak olyanok, ami miatt ez a logika elfogadhatatlan.

Ha visszamegyünk az időben, akkor azt láthatjuk, hogy ezeknek a takarékszövetkezeteknek az életében - néhány kivételtől eltekintve - teljesen normálisan folytak a folyamatok, és azt az érvet, amely szerint a takarékszövetkezetek tagjai ezekben a döntésekben nem játszottak igazán szerepet, azért kell visszautasítani, mert a szabályozás a lehetőséget adta meg nekik, hogy tagként dönthessenek a saját pénzintézetük sorsáról. Az ezt megelőző törvénytervezet tehát ezt a lehetőséget elveszi tőlük.

Hadd folytassam egy kicsit még a kényszerintegráció törvényének kritikájával. Azt a takarékbankot, amelyet a takarékszövetkezetek hoztak létre, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta megjelenésével és többségi tulajdonlásával gyakorlatilag állami irányítás és befolyás alá veszi a kormány, méghozzá úgy, hogy hatósági jogosítványokkal is felruházza ezt a bizonyos bankot. Magyarul, az az abszurd helyzet áll elő, hogy a takarékszövetkezetek tulajdonosként a tulajdonuktól kapnak utasításokat. Tehát megismétlem: létrehoztak egy bankot, amely bank most utasítja, sőt szankcionálhatja őket. Mert azért attól a ténytől nem kell eltekinteni, hogy a takarékszövetkezetekre ez a törvény sajátos, egyéb pénzintézetektől egyébként eltérő és keményebb szabályozásokat vezetett be. Hadd említsem ennek példájaként azt, hogy a 90 napon túli lejárt kintlévőségek esetében egy olyan határt szab meg, hogy 10, majd a következő évben 12 százaléknál már szankcionálhatják őket. Ez más pénzintézetek esetében átlagosan 14,5 százalékos, tehát egy jóval lazább szabály.

Ezek azok a helyzetek, ami miatt ezt a törvényt - mármint az elfogadottat - nem igazán lehetett támogatni, és most sem érthető, hogy miért kellett beavatkozni ebbe a helyzetbe. Kicsit ahhoz lehetne hasonlítani ezt az ügyet, mint amikor átsegítik a nagymamát a zebrán, csak ő nem akar átmenni. A takarékszövetkezetek tagjai és vezetői folyamatosan tiltakoztak ez ellen a törvény ellen, és folyamatosan hivatkoztak olyan elvi döntésekre vagy előkészítő folyamatokra, amelyek során a miniszterelnök úrtól kezdve egészen az illetékes kormánymegbízottig - ha jól mondom a titulusát - mindenki azt állította, hogy nem fog a kormány beavatkozni döntő módon a takarékszövetkezetek életébe, és ezt mégis megtette. Megtette úgy, hogy a törvény előkészítésébe az ígéretei ellenére nem vonta be a takarékszövetkezeteket, nem vonta be az érintetteket, nem akarta velük megbeszélni azt, hogy mi történik majd, és nem akart tudni arról a törvény elfogadásának egyébként igen rövid fázisában, hogy nekik más véleményük van, és ezt jó lenne megbeszélni.

Azért utalok újra arra, hogy az elfogadás igen rövid időtartamában nem történtek ilyen egyeztetések, mert mint bizonyára képviselőtársaim emlékeznek rá, ez a bizonyos törvényelfogadás lóhalálában történt a nyár elején, a tavaszi ülésszak zárásaként, úgy, hogy nemcsak a szakmai értelemben érintetteknek vagy a vagyonuk kapcsán érintett takarékszövetkezeti tagoknak, hanem gyakorlatilag a parlamenti pártoknak sem volt érdemi lehetősége arra, hogy változtasson a törvény elfogadásán és a törvény menetén.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom folytatni ennek a törvénynek a kritikájával; nem akarom folytatni azzal, hogy ez az akció utat nyit az állami tulajdon magánszemélyeknek való értékesítése lehetőségén keresztül arra is, hogy majd itt megjelenjenek magánemberek a tulajdonosi körben, egyszerűen csak arra akarok utalni, hogy maga a törvény elfogadása teszi számunkra is elfogadhatatlanná vagy számunkra elfogadhatatlanná az előttünk fekvő törvénytervezetet. Ezért tehát szeretném megerősíteni, hogy ezt a mostani formájában támogatni nem tudjuk, nem áll szándékunkban, és nem áll szándékunkban módosítani sem a beadott javaslaton, tehát módosító javaslatokat fűzni az itt előttünk szereplő tervezethez

Szeretnék tenni egy macskakörmöt - ha létezik ilyen a verbalitásban - a mondandómban, és megismételni valamit: a törvény utat nyit az állami tulajdon értékesítésekor magánszemélyek vásárlására. Itt könnyen megtörténhet tehát az, tisztelt képviselőtársaim, hogy az állam által végrehajtott kényszerintegráció után olyan szereplők fognak megjelenni itt a tulajdonosi körben, nevezetesen a Takarékbank tulajdonosi körében, akik immár nem a Magyar Fejlesztési Bankot jelentik, nem a Magyar Postát jelentik, hanem egyelőre általunk még nem ismert, nem látott vagy csak sejtett magánembereket is, ami azért elfogadhatatlan ebben a rendszerben, mert volt egy jól működő szisztéma, tagok által tulajdonolt takarékszövetkezeti rendszer a maga normális és jól felépített hálózatával és működésével.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció nevében azt tudom megerősíteni, hogy az előttünk fekvő tervezetet nem támogatjuk, és a már elfogadott törvény anomáliáit pedig folyamatosan fogjuk szóvá tenni a közéletben.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget, köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy rákérdezhetek arra, hogy mintegy ezer közfoglalkoztatott milyen körülmények között dolgozik vagy fog dolgozni a MÁV-nál.

Tisztelt Államtitkár Úr! Olyan információk jutottak a birtokomba, amelyek szerint a MÁV különböző területi egységeinél mintegy ezer közmunkást fog foglalkoztatni. A kérdéseim azért vetődnek fel, mert a körülmények tisztázatlanok, nemcsak számomra, hanem mindazok számára, akiknek ezzel a foglalkoztatással törődni kell.

Az első kérdés úgy szól, hogy vajon azok az emberek, akik ilyen minőségükben odakerülnek a MÁV-hoz dolgozni, mit fognak csinálni. A MÁV ugyanis köztudottan egy veszélyes üzem, ezért tehát speciális ismereteket kíván az, ha valaki ott akar dolgozni érdemben.

Amennyiben nem érdemi munkát fognak végezni, akkor vajon miért vannak ott, kérdezem én, és teszem fel a következő kérdést.

A harmadik kérdésem úgy szól, hogy vajon érinti-e a MÁV-nál jelenleg dolgozók létszámát az, hogy oda közfoglalkoztatottak kerülnek. Magyarul: fognak-e elbocsátani éppen emiatt?

Negyedszer: le fogják-e finanszírozni a teljes költségét ennek a foglalkoztatásnak, nemcsak a bért, hanem azt is, hogy felmerülnek egyéb költségek is, vagy pedig ráhagyják ezek finanszírozását a legendásan veszteséges Magyar Államvasutakra, hogy növeljük még egy kicsit a kiadásaikat?

Kérdezem, hogy ki lesz a munkáltatója ezeknek az embereknek hivatalosan, mennyi ideig lesz munkáltatójuk?

És végül kérdezni szeretném, tisztelt államtitkár úr, hogy vajon ez a foglalkoztatás együtt fog-e járni azzal, hogy huzamosabb ideig akarnak majd állami társaságoknál közmunkásokat foglalkoztatni, nyilván a társaság munkaviszonyában, és kozmetikázni ezáltal az egyébként legendásan hiteles foglalkoztatási statisztikájukat.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget és köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, köszönöm a válaszát, de újra fel kell tennem a kínosabb jellegű kérdéseket. Tehát ha ezeket a munkákat most valaki végzi, és ezt közmunkások fogják végezni, akkor ott valakinek a munkahelye veszélyben van.

A második ilyen tétel, amire nagyon nem szívesen válaszol. Ha a MÁV a foglalkoztatója ezeknek az embereknek, akkor nyilvánvalóan ők kikerülnek a közmunkás státusból, ezáltal nyilvánvalóan egy statisztikai bűvészkedés zajlik a foglalkoztatással.

És végül a harmadik, amit meg szeretnék említeni, amire nem jutott időm az első két percben. Tudomásom szerint a MÁV-nál közmunkásokat képzésben is fognak majd részesíteni, amely képzéseknek egyébként semmi köze a Magyar Államvasutak szakmai működéséhez, mert más irányú. Akkor kérdezem én, hol van itt a logika, még akkor is, ha beleszámítom, hogy a téli foglalkoztatás nagyon fontos.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Amikor a költségvetést megalapozó adótörvényeket tárgyaljuk, akkor célszerű visszatekinteni arra, hogy vajon milyen adópolitikát követ a kormányzati többség. Különösen indokolt ezt akkor megtenni, amikor a kormányzó többség az utolsó költségvetési törvényjavaslatot nyújtja be ebben a ciklusban a parlamentben, az utolsó adótörvényeket és az utolsó megalapozó törvényeket terjeszti a Ház elé. Azért célszerű visszatekinteni arra, hogy vajon milyen adópolitikát és milyen adókoncepciót követett eddig a kormány, mert a célokat célszerű szembesíteni az eredményekkel, most már idestova három és fél év után.

Amikor a kétharmados többség az első adótörvényeket az úgynevezett szabad pálinkafőzős csomagban ideterjesztette a parlament elé, akkor az adózás tekintetében versenyképes gazdaságot, nagyobb vásárlóerőt és természetesen mindezzel együtt egy könnyebb, kiszámíthatóbb adórendszert ígért. Nézzük meg, hogy vajon teljesül-e ez a három ígéret.

Amikor a kormány azt mondta, hogy versenyképes adóztatási rendszert akar kialakítani, sőt néhány kormányzati tényező odáig merészkedett, hogy azt mondta, a legversenyképesebb adóztatási rendszert alakítják ki Európában, akkor meg kell állapítani, hogy sajnos nem jött össze. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a versenyképes adórendszer, amely segíti a vállalkozásokat, nem gátolja a vállalkozókedvet, lehetőség szerint serkenti a gazdaság működését, az adórendszer és a járulékrendszer ágán nem jött össze.

(10.20)

A tavalyi évben csúfos kudarcként egy gazdasági teljesítménycsökkenés volt megfigyelhető, és ez különösen érdekes akkor, amikor a volt miniszter urat, Matolcsy urat kell szembesíteni azzal, hogy 2011-ben és 2012-ben mit ígért gazdasági teljesítmény tekintetében. Azért érdekes ez a 2012-es adat, mert azt mutatja, hogy sem a beruházások, sem pedig a fogyasztás ágán nem sikerült előállítani azt a gazdasági teljesítményt, amit ők néha 2 százalékra, néha 4 százalékra, néha, mikor nagyon hagymázas álmaik voltak, akkor meg 6 százalékra jósoltak. A tavalyi év gazdasági csökkenése egyértelműen arra utal, hogy nem volt versenyképes gazdasági környezet, és ehhez hozzájárult a nem versenyképes körülményeket előállító adórendszer is.

Akkor, amikor a kormányzó többség arról beszélt, hogy adócsökkentéssel, társaságiadó-csökkentéssel, járulékcsökkentéssel, jó néhány más intézkedéssel majd élénkíti a vállalkozások világát, a vállalkozókedvet, akkor meg kell hogy állapítsuk, hogy ez nem jött össze. Különösen érdekes ez akkor, amikor visszautalhatok arra, hogy folyamatosan és egyértelműen arról beszéltek, hogy csökkentik a vállalkozások nemcsak adóterheit, hanem adminisztrációs terheit is. Ezek nemcsak adótekintetben nem csökkentek, hanem az adminisztrációs tekintetben sem csökkentek.

Pillantsunk rá egy kicsit arra, hogy vajon segítette-e a fogyasztást az önök által, mármint a kormányzó többség által kialakított személyi jövedelemadó-rendszer. Folyamatosan tettük kritika tárgyává azt az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, amely véleményünk szerint elvett a kiskeresetűektől, és fogyasztás tekintetében nem élénkítette a gazdaságot sem. Nem volt ez olyan különösebb világ csodája, hiszen, aki józan volt, az beláthatta, hogy egyfelől, aki kiskeresetű és nem jár jobban - különösen az adójóváírás kivezetése után -, az nem fog többet vásárolni, mert nem tud miből, a jobban keresők pedig köszönték szépen a kormány ajándékát, és eltették az egykulcsos személyi jövedelemadóból adódó többletüket, befektették vagy tartalékolták, de semmi esetre sem a fogyasztás irányába terelték ezeket a pénzeket. Tehát meg kell hogy állapítsuk azt, hogy fogyasztás tekintetében a legkatasztrofálisabb évet zárta 2012-ben hazánk, hiszen nem látszott, hogy az emberek szívesen vásárolnának, részben, hogy nem volt miből, részben pedig nyilván óvatosak is voltak.

Akkor, amikor a kormányzati adópolitikának ezt a két tételét, tehát hogy versenyképes gazdaságot és több pénzt az embereknek, cáfolom, akkor egyben azt is jelzem, hogy kudarcos volt ez az adópolitika. Ezért tehát ellenétben a Fidesz vezérszónokával, azt kell mondjam, hogy jelenleg nem a finomhangolása zajlik ennek az adórendszernek, hanem valamiféle plasztikázása, amely szépészeti beavatkozásként jelenthet ebben az adórendszerben valamiféle kis látszatra jobb működést, ugyanakkor mégiscsak arról van szó, hogy a kormányzó többség nem tudott szakítani azzal az adópolitikával vagy azzal az adófilozófiával, amit kormányra lépése óta követ.

Különösen érdekes ez akkor, amikor néhány konkrét adóintézkedéssel kell szembesítenünk a kormányzati többséget. Melyek ezek? Az első nyilvánvalóan az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentése. Akkor, amikor a kormányzó többség részéről azt mondják, hogy vizsgáljuk ennek a lehetőségét, nem tettünk még erről le teljesen, pusztán csak azt próbálják kommunikálni, hogy ezt az egyébként kedvező intézkedést miért nem akarják bevezetni. Különösen humoros ebben Rogán képviselőtársunknak a hatósági húsárra vonatkozó - hogy is mondjam csak? - kommunikációs lufija, ami semmi egyébre nem szolgált, mint arra, hogy bizonyítsa, hogy nem akarjuk megcsinálni a hús és alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, helyette megpróbálunk feleregetni ilyen kommunikációs lufikat, amire aztán nyilván lehet lövöldözni, de a komolyságát tekintetve semmi esetre sem tekinthető egy normális kormányzati célnak, intézkedésnek vagy tervnek.

Alapjában véve azért hiányoljuk ebből az intézkedéssorból az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentését, mert valljuk, hogy nemcsak a rezsivel lehet kedvezni az embereknek, hanem azzal is, hogy a kiskeresetűek számára az alapvető élelmiszereket olcsóbban tesszük hozzáférhetővé; azért hiányoljuk az áfacsökkentést, mert úgy gondoljuk, hogy nemcsak a gáz, a víz, az áram fontos, amikor számlákat kell fizetni, hanem a mindennapi vásárlás, amikor ételt kell tenni az asztalra. Ezért tehát lényeges, hogy milyen áron jutnak hozzá az emberek az alapvető élelmiszerekhez.

Azt a kormányzati kritikát, amely szerint az áfacsökkentés nem juthat el vagy nem jut el az emberekhez, azt azzal utasítjuk vissza, hogy kérem, tessenek szíves lenni üzemeltetni a rendelkezésünkre álló rendszereket. Azért van fogyasztóvédelmi hatóság és sok minden más, hogy ezzel vagy az ő hozzájárulásukkal betartassuk azt, amit az embereknek akarunk szánni. Ezért tehát az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése híján már eleve nem tudjuk támogatni a benyújtott tervezetet.

Ugyanebbe a körbe tartozik egy másik kormányzati ígéret vagy kormányzati szólam, amit persze először ellenzékben tettek meg, ami arról szólt, hogy a 300 forintos benzinárnál hatalmas elánnal reklamálták azt, hogy vajon miért nincs jövedékiadó-csökkentés, miért nem próbálja meg az aktuális kormányzat csökkenteni azokat a terheket, amelyek a magas gázolaj- és magas benzinárból származnak. Emlékszem azokra a sajtótájékoztatókra, amit éppen Varga miniszter úr tartott, amely szerint nagyon könnyűnek, nagyon egyszerűnek nevezte azt az eljárási módot, amellyel a 300, újra megismétlem, 300 forintos benzinárat csökkenteni lehet. Most ott tartunk, hogy jóval 400 forint fölött van a gázolaj és a benzin ára, önök pedig nem tesznek semmit. Tehát nem próbáltak meg semmilyen intézkedést tenni annak érdekében, hogy csökkentsék azokat a terheket, amelyek ebből adódnak közvetlenül azok számára, akik odaállnak a kutakhoz, meg közvetve, hiszen a vállalkozások a magas energiaárakat természetesen megpróbálják majd érvényesíteni az árakban, magyarul, áthárítják az emberekre. Ezért tehát mélyen és erőteljesen hiányoljuk a tervezetből azt, hogy a Fidesz-KDNP kormányzó többség nem csinálja meg azt, amit ellenzékben fennen hirdetett, magyarul, nem érvényesíti ezt a fajta kívánalmat az adórendszerben.

A családi adórendszer változtatásánál üdvözöljük, hogy a kormány végül is megértette azt, hogy lehet beszélni arról, hogy vannak családi adókedvezmények, de szembesülni kell azzal is, hogy ezeket nagyon-nagyon sokan nem tudják igénybe venni, azért nem tudják igénybe venni, mert természetesen nincs annyi lehetőségük az alacsony kerestük okán, hogy igénybe vegyék a családi adókedvezményeket. Az a fajta változtatás, amely most már a becslések szerint egy 300 ezres kereseti határhoz közel érvényesít kedvezményeket, az rendben van. Ugyanakkor természetesen kritikával fogunk élni akkor, amikor azt látjuk, hogy a három- vagy többgyerekesek esetében alacsony keresetek esetén nem hozzáférhető az adó-, illetve most már járulékkedvezmény is.

Meg kell említenem a benyújtott tervezet kapcsán azt is, hogy bár a versenyképesség okán hirdették azt, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kedvezményeket hoznak az adórendszerben, bebizonyosodott, hogy ezek a kisvállalkozások kedvelik az evát, és nem nagyon kedvelik a többit. Ezért tehát ezeket meg kellene tartani. Ha valóban arról van szó, hogy számukra ez tetsző, akkor segíteni kellene, hogy hozzáférjenek, nem kellene kitalálni a kanálban a mélyedést, hogy még újabb és újabb fajta adózási lehetőségeket találunk ki számukra; ami számukra kedvező volt, tetszett és éltek vele, azt meg kell tartani.

Ugyanakkor újra el kell mondanom, hogy mindazon adófajták, amelyekről a kormányzati többség azt hirdette, hogy nem fogják áthárítani az emberekre - bankok, telekommunikációs cégek és így tovább -, az sajnos nem így lett.

(10.30)

Ezeket az adókat a mondott cégek és szervezetek simán hárították át a fogyasztóikra vagy partnereikre, vagy ügyfeleikre, ezért tehát megállapítható az is, hogy az adócsökkentés kormánya nem tudott valóságosan adót csökkenteni az emberek számára, hiszen nemhogy csökkentette volna a terheket, hanem az áthárított adóterhek alapján növelte is azokat.

Külön szeretnék szólni két, immár a komikumba hajló adófajtáról vagy adózási lehetőségről. Ebben a tekintetben külön örülök, hogy Ékes képviselőtársam megérkezett a parlamenti patkóba. Az ő neve jegyzi ugyanis azt a kaszinókkal kapcsolatos törvényt, amelyben található egy nagyon érdekes passzus. Ez az érdekes passzus arról szól, hogy a koncessziós díjat adócsökkentő tényezőként lehet figyelembe venni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Semmi egyébről nincs szó tehát, mint arról, hogy itt van előttünk egy adótörvény-tervezet, aztán ha a barátok meg a haverok, meg a Fanta úgy kívánja, akkor benyújt valaki egy valamilyen más ügyhöz kapcsolódó törvényt, amivel vígan és gátlások nélkül módosítja az adótörvényeket. Nem a konkrét ügy az, amiért most itt szóba hoztam a kaszinó- és adóügyet. Nem akarom most elmondani a kritikáját, nyilván lesz erre alkalom. Azt szeretném csak jelezni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az úgy nincs rendben, hogy adótörvényeket tárgyalgatunk, különben meg más helyeken, más törvényekben, más ügyek kapcsán könnyű kézzel módosítgatja a parlamenti többség ezeket az adótörvényeket, amelyeket azért minimum illendő lenne a kiszámíthatóság szempontjából legalábbis egy évig megtartani.

A másik ilyen ügy, amit szóba hoznék, a népegészségügyi gondolathoz tartozó adóztatási forma, magyarul, hogy az egészségtelen élelmiszereket adóztassuk meg, és ezt fordítsuk hasznos célokra. Azért érdekes ez, mert a bevezetéskor már rengeteget beszéltünk arról, hogy milyen termékek, milyen összetevők, milyen adalékok és a többi, alapján lehetne ezt az adóztatási formát normálisan működtetni. Az, hogy ennek a folyamatos módosítgatása és csiszolgatása zajlik, azt mutatja, hogy nem volt kellőképpen átgondolt ennek a bevezetése. Tehát nem volt kellőképpen átgondolt a termékek köre, az összetevők köre és egyebek köre, még akkor sem, ha ezt az általános kormányzati kommunikáció szerint bevételágon hasznos célokra kívánják fordítani.

Azért szeretném szóba hozni az átgondoltság ügyét adóztatás kérdésében, mert sokszor fordul elő - utalok most itt a kaszinóhistóriára is -, hogy a kormányzó többség úgy nyúl hozzá adóügyekhez, hogy nem gondolja teljesen szakmailag és normálisan végig azt, hogy valójában mit akar elérni, és hogyan képes ezt megtenni.

Ezért tehát, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, azt gondoljuk, hogy a költségvetést megalapozó adótörvények az említett hiányosságok miatt részünkről nem támogathatóak. Külön és nyomatékkal szeretném megismételni azt, amit Kovács képviselőtársam már elmondott bizottsági véleményként. Lehet, hogy nagyon-nagyon sok zseniális képviselőtársunk ül itt a patkóban. A zsenialitásuk azonban biztos, hogy nem terjed ki arra, hogy egy nap alatt legyenek képesek 200 oldalas szövegeket áttekinteni, és szakmailag kritikával illetni, megvizsgálni, ne adj' isten, a nem létező hatástanulmányokat is átolvasni.

Nem azért mondom el ezt, mintha azt várnám, hogy majd a következő néhány hónapban a kormányzati többség változtat ezen a gyakorlaton. Pusztán azt szeretném jelezni, hogy az adótörvények, a költségvetés megalapozását szolgáló törvények és maga a költségvetés nem a háromszázvalahány képviselőtársunk magánügye, aki vagy elolvassa - és el tudja olvasni -, vagy nem, vagy tud szakmai értelemben vizsgálódni ezekben az ügyekben, vagy nem, hanem mindazok ügye, akiket érint. Tehát azért illetjük kritikával a benyújtás módját és gyakorlatát, mert azt gondoljuk, hogy például adótörvények ügyében nemcsak egymással kell tárgyalnunk, hanem mindazokkal, akiket ez érint: szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, ne adj' isten azokkal, akik éppen adózni fognak, tehát a kedves honfitársainkkal is. Nem jó tehát az a módszer, amely szerint a kormányzó többség úgy gondolja, hogy be lehet nyújtani törvényeket, és rá egy napra vagy másfél napra meg is lehet ezeket bizottságban tárgyalni, általános vitára alkalmasnak lehet nyilvánítani, mert miért ne lehetne, hiszen ez belefér.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fér bele! Újra szeretném elmondani, hogy ez a fajta gyakorlat nem fér bele, sem a normális parlamenti működésbe, sem pedig abba a működésbe, amit, remélem, sokan vallunk, hogy minden alapvető változtatást, amit a parlament az asztalra tesz, meg kell beszélni azokkal, akiket ez érint. Tehát nemcsak az adótörvények tartalma a gondunk, hanem a benyújtás módja is.

Az egyébként már különösen bájos, hogy előbb a költségvetés került be a parlament elé, majd utána kerül be a megalapozó törvények és az adótörvények sora. Célszerű lenne, tisztelt képviselőtársaim, ha mindannyian úgy gondolnánk, hogy előbb a költségvetést megalapozó döntéseket kell meghozni, majd utána beszélni arról, hogy az előállított bevételek vagy jelzett kiadások alapján milyen költségvetést tudunk megtenni.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt frakciója a benyújtott adótörvényeket nem fogja támogatni. Kritikával éltünk és élünk a kormány általános adófilozófiájával kapcsolatban, meg a konkrét letett, szépészeti beavatkozásokat megcélzó adótörvényekkel kapcsolatban is. Ezért tehát azt szeretném jelezni, hogy bár nyilván lesznek módosító indítványaink, nyilván lesznek beadott javaslataink, de önmagában ezt a fajta filozófiát nem tudjuk elfogadni.

Azt már csak úgy ilyen ceterum censeo alapon jegyzem meg, hogy külön nem tudjuk elfogadni azt, hogy Ékes képviselőtársam könyékig nyúlkál a kaszinóügyek alapján az adótörvényekben, ami nemcsak hogy nem etikus, hanem immár komikus is.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a figyelmet, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint mindannyian emlékszünk rá, nyár elején a parlament méltatlanul rövid eljárással fogadta el azt a törvényt, amely állami túlsúlyt biztosít a szövetkezetek által létrehozott Takarékbankban a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank által, és durván rátenyerel a takarékszövetkezetekre, elvonva belső önállóságukat, döntési lehetőségeiket. Ennek a törvénynek volt velejárója az, hogy létrejött egy bizonyos integrációs szervezet, mely kvázi hatósági jogosítványokkal van felruházva, mint ahogy valamikor a szövetkezetek, takarékszövetkezetek által létrehozott bankjuk is.

A nyár fejleménye volt, hogy a szövetkezeteknek el kellett fogadni az új alapszabályukat, de ennek nagyon abszurd hozadéka az, hogy csak igennel szavazhattak erre. Akkor, amikor a kormány létrehozta a többségét a Takarékbankban, valamint kényszerintegrációra kényszerítette a takarékszövetkezeteket, hibát követett el, hiszen egy jól működő rendszerbe nyúlt bele. Ugyanakkor - egy új hír szerint - a kormány nem elégszik meg ennyivel, hanem az integrációs szervezetnek pénzt juttatva - mintegy 100 milliárdot, más források szerint 136 milliárdot - arra ösztönzi az integrációs szervezetet, hogy szerezzen tulajdont a szövetkezetek által létrehozott Takarékbankban a Magyar Posta útján.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! - és mindazok, akik követik a televízió adását, ha most elvesztették a fonalat, nem csodálom. Nem csodálom, ugyanis teljes képtelenség az, amire most a kormány készül, mert sem logikus magyarázata nincs, sem pedig valóságos pénzforrása sincs hozzá. 100 vagy 136 milliárd forint elég nagy összeg ahhoz, hogy a kormány végiggondolja, hogy mit tesz. Ha ez az ügylet a vállalkozások világában bonyolódna, akkor kereshetnénk benne gazdasági ésszerűséget, akkor azonban, amikor a kormány késztet rá egy gyakorlatilag kormányzati ellenőrzés alatt lévő szervezetet arra, hogy bevásárolja magát az egyébként veszteséges Magyar Postába, akkor annak nyilván nem gazdasági magyarázata van, hanem politikai magyarázata.

(14.20)

Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a postának kiterjedt hálózata van, mint ahogy a takarékszövetkezeteknek is, 1500, illetve 2000 fiókkal bírnak, és nyilván, amikor a kormány szinergiákról beszél, azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mi lesz akkor.

Kérdéseim: mi szükség volt erre az ügyletre? Hol van erre 100 milliárd forint? Nincs-e hasznosabb cél, amire lehetne költeni? Vajon veszélyben vannak-e munkahelyek az összeolvadással?

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor arról beszél, hogy a kormány az emberek javát akarja, akkor mindig félő, hogy ezt komolyan is veszi, és nemhogy komolyan veszi, hanem szó szerint. Ez történt ebben az esetben is, hiszen a javait akarta a takarékszövetkezeti tagoknak.

A kormány úgy járt el ezzel a törvénnyel, mint amikor valaki beleül valakinek az autójába, és azon a jogcímen, hogy ő jobban tud vezetni, elviszi. A takarékszövetkezeteket békén kellett volna hagyni.

De hogy a mondott 100 milliárdról is beszéljünk egy kicsit, Németh Lászlónét, az ön miniszterét idézném a Napi Gazdaságból, amely szerint a kormány 100 milliárd forintért az SZHISZ integrációs szervezetnek lehetőséget biztosít tulajdonszerzésre a Postában. Tehát nem a szövetkezeti szektorba ad pénzt, hanem tulajdont szerez a Magyar Postában, logikátlan és fel nem fogható okból.

Ezért tehát, tisztelt államtitkár úr, sem a törvényt, sem pedig az ön érvelését elfogadni nem tudom.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bocsánatot kérek, hogy megjegyzem, de a fenntartható fejlődés helyett talán a gazdasági bizottság véleményét mondjuk mind a ketten Aradszki képviselő úrral, vagy valamit félreértettem esetleg.

ELNÖK: Akkor én elnézést kérek, én valóban a fenntartható fejlődés bizottságát jelöltem, mert én kötve vagyok a forgatókönyvhöz. De amennyiben ezzel a témával kapcsolatban a gazdasági bizottság az első helyen kijelölt bizottság, akkor magától értetődően jó helyen van a szó.

Parancsoljon, képviselő úr!

TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tehát akkor mondhatom, elnök úr. Köszönöm szépen.

A gazdasági bizottság ülésén a kisebbségben maradó képviselők egyrészt azért tették kritika tárgyává a költségvetést megalapozó csomagot, mert olyan gyors megítélést kívánt az egyszerre benyújtott adócsomaggal együtt, amely a két adott törvénymódosítás terjedelmét tekintve nem volt lehetséges.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit nyilván unalmasnak tűnik, de az ellenzéki képviselők folyamatosan teszik bírálat tárgyává az egyes törvénytervezetek benyújtási módját, a rendelkezésre álló rövid határidőket. Így történt ez a költségvetést megalapozó csomaggal is.

A másik ügy, ami miatt kritikát mondtunk az előttünk lévő csomagról, az volt, hogy a közösen benyújtott két tervezet, tehát az adótörvények módosítására irányuló tervezet, valamint a költségvetést megalapozó sor esetében kérdéses volt számunkra, hogy vajon nem lett volna-e célszerű az adótörvényekben szabályozott néhány dolognak a megalapozók között való szerepeltetése részben logikai, részben áttekinthetőségi ügyek miatt. Ilyenként kell megemlítenem a NAV adótörvényekben szereplő alapvető változásait, illetve a környezetvédelmi termékdíj szabályozására utaló változásokat.

Összességében azt kell hogy mondjuk ezekről a megalapozó törvényekről, hogy annyiban volt furcsa a benyújtásuk módja, természetesen nem vitatva azt, hogy a kormány betartotta az Alkotmánybíróság idevonatkozó döntését, hogy előbb került a költségvetés a képviselők elé teljes terjedelmében, azután következtek az adótörvények, és azután következtek a megalapozó törvények.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára nem nehéz belátni, hogy elsősorban az adótörvények mint a költségvetés döntő bevételét képező adó-, illeték- és egyéb bevételek szabályozásának kérdése, részben pedig a költségvetés megalapozását szolgáló, egyébként államtitkár úr által csomópontokban ismertetett törvénytervezet előbb kellett volna hogy elénk kerüljön, mert ezek tanulmányozása után lehetett volna a költségvetés tételeiről pontos kritikát mondani. Ezért tehát úgy gondoljuk, hogy eljárásmódjában ez a folyamat kissé kaotikus és zűrzavaros, vagy nem is kissé, hiszen látnivaló, hogy a megalapozók a költségvetéssel olyan kapcsolatban vannak, mint ahogy a költségvetés maga készült el.

Miután a költségvetés szerkezetében, társadalompolitikai céljaiban, a kormány céljaiban nem változott az előző években képest gyökeresen, ezt mi kritizáljuk természetesen nagyon sok dologban, ezért tehát a megalapozó törvények sem hoztak olyanfajta változást, amely a költségvetésben jelentkező változatlan célokat esetleg változtathatná. Hadd utaljak néhány ilyen általunk kritizált kérdésre: az egykulcsos személyi jövedelemadó ügyére, a különféle vállalkozásokat sújtó adók ügyére, mindazon ügyekre, amelyek szociálpolitikai téren sújtják azokat, akik nehéz helyzetben vannak és így tovább.

Összességében tehát, tisztelt képviselőtársaim, a megalapozó törvényeket egyben tekintettük át az akkor benyújtott adótörvényekkel és nyilván a költségvetéssel is, és ezért kell eljárásmódjában is és tartalmában is kritikát mondanunk róla, amit meg is tettünk.

Ez lett volna a kisebbségi vélemény, elnök úr, és köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP padsoraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában elhangzottak közül négy ügyre szeretnék reagálni.

Horváth képviselőtársamnak arra, hogy joggal hiányolja akár Ertsey képviselő asszony, akár más, hogy a megalapozó törvények között nincs a felsőoktatásra vonatkozó rész. A Rektori Konferencia és a felsőoktatással foglalkozó grémiumok elfogadtak egy koncepciót, amit egyetlen ember nem fogadott el az ott ülők közül, mégpedig - ha jól mondom - az iparkamara elnöke, aki a tudásalapú társadalommal szemben valami teljesen agyament, idióta, munkaalapú ügyeket feszeget, és ezáltal a felsőoktatás döntő részét tartja feleslegesnek. Ezért nincs ott a megalapozók között ez az ügy.

Kettő. Úgy gondolom, hogy nem Varga Zoltánnal vitatkoznak önkormányzati ügyben, hanem négy önkormányzati szövetséggel. Állásfoglalásuk kint van a TÖOSZ honlapján - egy dicsérő szót sem mondanak a költségvetésről.

Három. Üdvösnek tartottuk volna mindannyian, akik itt ülünk, ha amellett, hogy a megalapozó törvényekben szerepel az otthonápolás egyes esetekben való költségeinek a megemelése, az otthonápolókkal is foglalkozunk, mégpedig azokkal az emberekkel, akik otthon vannak, ápolnak súlyos mozgássérültet, mozgáskorlátozottat, beteget, akik számára ez nem jelent jogszerző időt sem a nyugdíj tekintetében, sem pedig másban. Jó lett volna, ha ezzel is foglalkoznak.

És a negyedik ügy, amit megemlítenék, az ennek az egész törvénycsomagnak a komolysága, belevéve az adótörvényeket, amelyeket együtt terjesztettek be, és mást. Adótörvényeket kezdünk el tárgyalni a költségvetéshez kapcsolódóan, Ékes képviselőtársunk meg benyújt egy kaszinókhoz kapcsolódó szabályozást, benne azzal, hogy a koncessziós díjat le lehet írni az adóból. Milyen érdekes! Tárgyalunk egy tervezetet, közben meg más ágon módosítgatjuk könnyű kézzel ezeket. Na, ez nincs rendben ebben, tisztelt képviselőtársaim, és ezért ennek szól a kritikánk, amikor kritikát mondunk!

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselőtársam biztosan tudja, hogy semmiféle személyes ellenszenv nem szól belőlem, amikor kritizálom azt az eljárásmódot, amikor Puskás Imre képviselőtársukkal kaszinótörvényt nyújtanak be a megbízható kaszinóüzemeltetőknek - így szó szerint -, és ebben az adótörvények módosítására tesznek javaslatot, miközben adócsomag van a parlament asztalán. Ez így nem korrekt és nem gilt, tehát ez így nincs rendben.

Ráadásul ennek a megalapozó törvénycsomagnak a komolyságát az is kérdőjelessé teszi, hogy a hozzá beérkező kormánypárti módosító javaslatok megváltoztatják a tartalmát és értelmét néhány javaslatnak. Ezeket most már látjuk. És látnivaló az is, hogy az önkormányzatok részéről a kormánypártok oldalán helyet foglalók nem nagyon értenek egyet azzal a szabályozási móddal, amely szigorúságot ír elő az önkormányzatok tekintetében. Ha elolvassák a benyújtott módosító indítványaikat, nevezetesen Balla képviselő úrét és másokét, akkor pontosan tudni fogják, hogy mire gondolok.

Amit pedig még el szeretnék mondani a törvénycsomag tartalmával kapcsolatban, az a következő. Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, természetesen lehet beszélni arról, hogy speciálisan az önkormányzatok ágán milyen szabályozást érvényesít a megalapozó törvények sora, de úgy érzem, nemcsak az önkormányzatokról van itt szó, hanem arról, hogy a költségvetés tekintetében a kormánypártok még akkor sem hajlandók módosítani a céljaikon, ha azokról bebizonyosodik, hogy rossz. A Cséfalvay államtitkárral lefolytatott pengeváltás engem arról győzött meg, hogy nemcsak abban van különbség az ellenzék és a kormánypártok között, hogy milyen a gazdasági fejlődésünk lehetősége, hanem abban is, hogy a költségvetésben nem változnak olyan tartalmak, amelyekről bebizonyosodott, hogy rosszak. Például egy fogyasztást gátló személyi jövedelemadó-rendszer vagy egy beruházásokat jelentősen korlátozó adó- és járulékrendszer kérdésessé teszi a költségvetés körülményeit 2014-ben.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért szükséges reagálnom, mert szeretném, ha mindenki pontosan látná a felsőoktatásban kialakult helyzetet. Nem a rektorok koncepciója rossz, nem az bukott meg; Klinghammer államtitkár úr koncepcióját nem fogadja el a kormány, és ezért nincs felsőoktatással kapcsolatos szabályozás a megalapozó törvényekben. Most, november 5-én egy kormánypárti képviselő azt mondta, hogy az államtitkár alkalmatlan felsőoktatási koncepciót nyújtott be - rögzítsük ezt a dátumot akkor, Babák úr -, és ennek nyilván vannak következményei. Félreértés ne essék tehát, itt nem a rektorok akarták megmondani, hogy mi történjen, hanem az államtitkár akarta megmondani, hogy hogyan alakuljon át a felsőoktatás, amit Parragh László - mint ahogy voltam kedves említeni - megfúrt, és ezért nem látjuk ezt.

A másik pedig, amit mondani szeretnék az általános szabályozással kapcsolatban, arról szól, hogy ha már a megalapozó törvények között nem szerepelnek ilyen, egyébként lényegbevágó és koncepcionális ügyek, azért jó lett volna néhány kiigazítást elvégezni ebben a megalapozó törvénytervezetben. Például nemcsak abban a tekintetben, hogy az önkormányzatok számára hogyan történik, vagy hogyan nem történik a szabályok felállítása - még számunkra sem világos a benyújtott kormánypárti módosítók függvényében, hogy mennyire fúrják meg a benyújtó tárca javaslatát -, hanem abban is, hogy világossá teszi, hogy melyek a prioritásai ennek a költségvetésnek. Márpedig én azt gondolom, hogy fejlesztési ügyekben - amelyben én kétlem, hogy 60 százalékos lenne az önkormányzatok fejlesztési részesedése - nem a stadionépítések koncepciója a perdöntő, hanem azoknak az ügyeknek az orvoslása, amelyeket egyébként az önkormányzatok a bőrükön éreznek mint orvosolandó problémákat.

Elnök úr, köszönöm a szót és a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Kihasználva ezt a kevesebb mint egy percet, ami a szocialista frakció rendelkezésére áll, újra meg kell, hogy ismételjem, hogy a benyújtott csomag, amely adóváltoztatásokat, költségvetés-megalapozást szolgál és költségvetést, nem alkalmas arra, hogy távlatosan rendezze azokat az ügyeket, amelyeket közpénzből finanszírozunk. Különösen kirívó ez annak a fényében, amikor minden negyedik fejlesztési forintot a kormány a miniszterelnök magánmániájára, stadionépítésre akar fordítani.

Szeretném jelezni, tisztelt képviselőtársaim, hogy adunk be módosítókat, a költségvetéshez rengeteget, ezek azok, amiket önök 2009-ben adtak be módosítóként, mondván, hogy mindegy, hogy forrást nem jelölünk meg, az a kormány dolga, hogy ezt előteremtse.

Tisztelt Képviselőtársaim! Miután sok nem valósult meg ezekből, sok sikert kívánok a forrásteremtéshez. Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen.

ELNÖK: Igen. Tukacs István képviselő urat illeti a szó.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai parlamenti ülésnap is szolgáltat egy újabb fejezetet a takarékszövetkezetek lenyúlásának adalékaihoz. Azért nem tud ez a folytatásos regény befejeződni, mert újabb és újabb törvénytervezetek érkeznek a parlament akciójára ezzel kapcsolatban.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy nyár elején egy nagyon durva mozdulattal a takarékszövetkezeteket a kormány letenyerelte, állami befolyást szerzett bennük, a Takarékbankban pedig a Postát és a Magyar Fejlesztési Bankot a törvény erejével nevezte ki tulajdonosoknak.

Ehhez jött még adalékként azt, hogy miniszter asszony bejelentette, hogy a takarékszövetkezeteket integráló szervezet tulajdont fog szerezni a Magyar Postában, a veszteséges Magyar Postában, mintegy 100, más források szerint 130 milliárd forint értékben. A mai napon költségvetési módosítás került a parlament elé, és bár a kormány képviselője apró technikai módosításként próbálta ezt eladni, ez 135 milliárdról szól a takarékszövetkezetek feltőkésítéséhez.

Összességében tehát úgy látszik, hogy könnyű kézzel mozognak 200-300 milliárdok e körül az ügy körül, és a ma szintén a parlamenthez benyújtott törvénytervezetet, ami általános szabályozási kérdéseket fogalmaz meg, sürgősségi eljárással kérte a kormány megtárgyalni.

Államtitkár úr, azt szeretném kérdezni, hogy abban a helyzetben, amikor egyes tárcák és ágazatok egymást ölik 2-3 milliárd forint pluszért, vajon miért van 200-300 milliárd forint erre az ügyre. Szeretném továbbá kérdezni azt, vajon mi a végkimenetele ennek a takarékszövetkezeti lenyúlásnak. Mi a logikája azoknak a lépéseknek, amelyeket eddig láttunk a takarékszövetkezetek ügyében, és egyáltalán: hol van a vége annak folyamatnak, amiben a kormány előbb befolyást szerez, a későbbiekben aztán nem tudjuk, hogy mit fog csinálni?

Elnök úr, köszönöm a szót. (Egy hang az MSZP padsoraiból: London! - Taps ugyanott. )

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor hinném, hogy jóhiszeműen járnak el, ha egy átfogóan szabályozó törvényt nem egy nap alatt akarnának megtárgyaltatni velünk, akkor ez így rendben lenne, mert lenne esély arra, hogy egyáltalán beszéljünk róla. A másik: abból a két takarékszövetkezetből, ahol úgymond felmerültek jogellenes cselekmények lehetőségei vagy gyanúi, az egyiknek a képviselője már bírósági úton kért ezért elégtételt.

Államtitkár úr, megnyugtató lenne a helyzet, ha a nemes célok érdekében történne meg az, ami történik a takarékszövetkezetek világában. Valójában azonban azt látjuk, hogy egy gyors és rendkívül erőszakolt folyamatban a végére szeretnének eljutni, és nyugtasson meg majd, államtitkár úr, hogy nem az a vége, de hát a Magyar Posta és a Fejlesztési Bank tulajdonrészét a Takarékbankban két éven belül értékesíteni kell. Az értékesítés lehetősége magánszemélyeknek - ismétlem: magánszemélyeknek - is adott. Megnyugtató lenne, államtitkár úr, ha nem ez lenne a vége.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Amíg a bizottság eljutott a többségi véleményhez, azért meghallgatott jó néhány kisebbségben maradt véleményt is a tervezettel kapcsolatban. Ezek három csoportba oszthatóak.

Egyrészt azt kellett most már "rutinszerűen" ismételnünk, hogy a költségvetésnek ez a fajta módosítgatása - amit ezek szerint a költségvetési bizottság ellenzéki tagjai is ugyanígy értékeltek - nem elegáns, nem áttekinthető és nem követhető. Különösen sérelmezte a kisebbségben maradt képviselők köre azt, hogy miután költségvetési hiányt eredményez majd ez a fajta akció, amelyben egy alapot hozunk létre, majd azt pénzzel látjuk el, akkor vajon az hogyan egyeztethető össze azokkal a célokkal, amelyek alacsony költségvetési hiányra törekszenek, és a hitelfelvételek lehetőség szerinti elkerülésére vagy újabb kamatterhek vállalására.

Azért kellett ezt a kritikát megfogalmaznunk, mert a költségvetés módosítása kormányzati részről most már rutin, és rutinnak próbálták feltüntetni ezt a módosítást is, mondván, ez csak technikai lebonyolítása annak, amit a parlament már ezelőtt két héttel eldöntött, hogy létrehoz egy ilyen alapot.

A kisebbségben maradt képviselők élénken érdeklődtek a források iránt, magyarul, hogy miből lesz ez a pénz, és mire fogja költeni az, aki ebben döntéshozó lesz. Egyáltalán kérdésként merült fel, hogy vajon kik hozzák majd a döntéseket ezekben az ügyekben, mert a kormány jelen lévő képviselője a bizottsági ülésen megerősítette, hogy az Ékes képviselőtársam által említett ilyen képzés meg működés költségein kívül természetesen ez a pénz lesz az, ami arra szolgál, hogy feltőkésítse úgymond a takarékszövetkezeteket. Amennyiben igen, akkor ezek üzleti típusú döntések, üzleti típusú döntéseket valakinek pedig hoznia kell ennek az alapnak a környékén. Ez az egész döntéshozatal egyébként kérdéses.

A másik csomópont az ellenzéki vélemények kialakításánál az volt, hogy a takarékszövetkezeteknek ezt a fajta kormányzati letenyerelését mi nem fogadjuk el. Az történt ugyanis, hogy egy törvény által kierőszakolt kényszerintegráció valósul meg, amit természetesen a takarékszövetkezetek nem akartak, ugyanakkor a folyamatosan emlegetett két - kettő - takarékszövetkezet, amelyeknél állítólag gazdálkodási problémák voltak, éppen hogy nem volt tagja sem a takarékszövetkezetek által kialakított integrációnak, amit saját maguknak csináltak, sem pedig nem volt tagja azoknak a védelmi alapoknak, amelyek arra szolgáltak, hogy az üzleti kockázatokat mérsékeljék.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen is megfogalmaztuk, hogy nem világos, mi történik ebben az ügyben. Különböző hírek kelnek szárnyra - és majd utalok a harmadik véleménycsomagra -, amelyek arról szólnak, hogy az úgynevezett törvény által létrehozott integrációs szervezet a Postában fog tulajdont szerezni 100 vagy 130 milliárd forintért. Ennek a forrásai is kétségesek, ez biztosan nem az a forrás, amit most magunk előtt látunk ebben az alapban, és az a dolog, amiért tulajdonképpen létrehozni vélik ezt az erőltetett integrációt, azért sántít nagyon, mert a takarékszövetkezetek eddig maguk intézték az integrációs ügyeiket és eredményesen.

És végül a vélemények harmadik csoportjára szeretnék kitérni. Akkor, amikor itt ilyen kereszttulajdonlás van tervezve a miniszter asszony által interpretálva a nyilvánosságban az integrációs szervezet - magyarul: a takszöveket tömörítő szervezet - és a Takarékbank egyik tulajdonosa, a Posta között, akkor ez számunkra többfajta kérdést rejt magában. Miért kell egy veszteséges, egyébként nagy állami céget ilyen módon megvásárolni a kisebbségi tulajdonrész által? Mi szükség van arra, hogy ez a tulajdonlás ilyen módon jöjjön létre? Mi történik majd a következő időben? Tehát itt a hálózatok, a Posta és a takarékszövetkezetek összeolvadása vagy együttműködése kapcsán szűnnek-e meg munkahelyek, szűnnek-e meg fiókok és így tovább? Végül is a fő kérdés, az alapkérdés az, hogy mi történik majd a folyamat végén.

A képviselőtársaink, akik a Posta-ügyletet sérelmezték, azt mondták, hogy jó lenne, ha a bizottság meghallgatná most már a Magyar Posta képviselőit, mert különféle stratégiák születtek a Posta működésére, amelyek nem látszanak teljesülni, hiszen ilyen ötletszerű tulajdonosváltások zajlanak az egyik legnagyobb állami cégben. Ezért tehát azt is kértük a bizottság elnökétől, hogy mindenképpen történjen meg a Posta szemügyre vétele a következő időszakban.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP és a Jobbik padsoraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): (Nevetve:) Elnézést kérek, elnök úr, bocsánat, igyekszem kellő komolysággal folytatni ezt a vitát ez után a kis intermezzo után.

Én a 12415/561., 562., 563. számokon beadott módosító indítványokról szeretnék beszélni. (Novák Előd: Fidesz-MSZP-módosító!) Azért ezekről, mert három olyan jelentős tételt tartalmaznak, amelyek egy város működése szempontjából fontosak. Természetesen fölösleges is mondanom, hogy ez a három is szerepelt annak idején azok között a fideszes javaslatok között, amelyeket 2009-ben volt alkalmunk látni; volt alkalmunk látni a költségvetés mintegy 1400 módosító indítványánál, volt alkalmunk látni az olyan forrásmegjelöléseknél, ahol 10 milliárdnyi forrásra 100 milliárdnyi pénzt akartak elkölteni; és természetesen volt alkalmunk látni a kampányban azokon a szórólapokon is ezt a három tételt, amelyek azzal vádoltak bennünket, hogy nem akarunk örömére tenni a nyíregyháziaknak, mert nem építünk utakat. Ezért tehát úgy gondolom, hogy a lehetőséget meg kell adni a képviselőtársaimnak, hogy ezek az utak elkészüljenek.

Azért nagyon fontos ez szakmai szempontból, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, mert a megyeszékhely elkészült közlekedési koncepciójában brutális mennyiségű járművet jelzett tranzitforgalomként Nyíregyházán keresztül a forgalomszámlálás. Azért brutális mennyiségűt, mert egyfelől ez az út vezetett nyugat felé mindazok számára, akik Ukrajnából, a partiumi és az erdélyi részekről érkeztek hazánkba, és ez az út vezetett azokhoz a célpontokhoz, amelyeket az úgynevezett bevásárlóturisták céloztak meg a megyeszékhelyen. Zárójelben jegyzem meg, hogy ennek a bevásárlóturizmusnak az iránya megváltozni látszik most már: a megyeiek járnak át vásárolni, és nem pedig mi fogadjuk azokat, akik nálunk költenék a pénzüket.

A három konkrét javaslat Nyíregyháza belső körútjának befejezéséről és az autópályához kapcsolódó nyugati elkerülő útról szól. Azért lényeges ez a két beruházás, mert egyfelől a városon belül befejeződhetne az a körút, amelynek egy darabja nagyon méltatlan állapotban van, másrészt pedig az autópályához kapcsolódó beruházásként elkészülhetne most már szinte a teljes körgyűrű. Forgalmi szempontból és környezetterhelés szempontjából tehát ezek a beruházások létfontosságúak. Nem is akarnék további szakmai érveket felhozni amellett, hogy ezek miért szükségesek és miért fontosak. Természetesen tudom, hogy mondjuk, Békés megyei képviselőtársaim szívesen küszködnének ilyen problémákkal, és erről nyilvánvalóan beszélni is fognak, ugyanakkor világosan látszik, hogy ezek a beruházások azért fontosak, mert az autópálya nemcsak a Szabolcs megyeiek részére jelentett előnyt, hanem nemzetközi vonatkozásai is vannak, hiszen azt a korridort hivatott kiépíteni, amely a későbbiekben Ukrajna szíve felé vezet nemzetközi megállapodások alapján. Ezért tehát mind a belső körutunk befejezése, mind pedig ennek a hiányzó elkerülő útszakasznak a megépítése kapcsolódik ahhoz a rendszerhez, amely arról szól, hogy hazánkból a keleti irányba is tisztességes, normális, könnyen járható közlekedő útvonalakat lehessen kialakítani, lehetőség szerint úgy, hogy megőrizhessük Szabolcs-Szatmár megye székhelyének az élhetőségét, azt a szépséget, amely ebben a városban jelen van.

Akkor, amikor a forrásokat megjelöltem a módosító indítványoknál, tisztelt elnök úr és tisztelt Ház, két olyan forrást jelöltem meg, amely rutinszerűen bukkan fel a módosító indítványok forrásainál, immáron hosszú ideje, hiszen az egyiknél a kormányzati kommunikáció szerepel, ami - tekintve a mostani kormányzati hirdetéseket, a kormányzati kommunikáció különböző formáit -, azt hiszem, mélyen indokolt.

(11.10)

Amikor egy országban a mai napon, mondjuk, szociális munkások követelnek normális bért, akkor biztos, hogy ezeknek a pénzeknek lenne jó helye. Bár Vágó képviselőtársam mondta, hogy ne vesszünk el a részletekben, de sokszor tapasztaljuk, hogy kénytelenek elveszni a tárcák is és a képviselők is a részletekben, hiszen százmillió forintokért, néhány milliárd forintokért folyik a késhegyre menő harc, miközben őrült mennyiségű pénz áramlik általam fölöslegesnek vélt tevékenységbe, amit kormányzati kommunikációnak neveznek, egyszerűbben pedig úgy szokták hívni, hogy a kormány önfényezése, hiszen azt a virtuális világot akarja bemutatni, ami nem létezik, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, ami igen.

A másik ilyen forrás a Kossuth tér rekonstrukciójának a forrása. Azt nehéz lenne vitatni, hogy a főváros szívében szép, esztétikus kialakítású parlamenti környezet kell, ugyanakkor az is látszik, hogy ez a megalomán beruházás túlhalad ezen a célon, és sokkal többet akar megvalósítani, sokkal több jelentéssel vagy üzenettel is - mondjuk, a szobrokra utalnék itt -, mint amennyire szükség lenne.

Akkor, amikor mérlegelni kell célok között, valószínű, hogy azokat kellene mérlegelni, amelyek több embernek hoznak jobbat, ezért tehát bizonyos brutális nagyberuházásoknál a szerénység nem ártana, és sokkal többet érdemelne az az égető jó néhány gond, amelynek megoldása szükséges lenne.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, elnézést kérek, hogy kissé utógyújtással működöm, mint egy rossz autó, de vártam, hogy Vágó képviselőtársam esetleg mégis felbukkan még a vitában. Pusztán csak a jegyzőkönyv szempontjából szeretném megjegyezni, hogy ha képviselő úr még egyszer hasonló kitételeket használ az MSZP képviselőivel kapcsolatban - akármilyen adóüggyel kapcsolatban, amit használt -, akkor annak a következményei is meglesznek.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen.

ELNÖK: Képviselő úr jelzi, hogy igen. Öné a szó, Tukacs képviselő úr.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Többször tettem már szóvá azt a leírhatatlan folyamatot, amellyel a takarékszövetkezeti rendszert lenyúlták, államosították, és még meghatározatlan célok érdekében kívánják használni. Leírtam már azt a folyamatot, ami egy nagyon gyors törvényelfogadással, aztán a takarékszövetkezeti integrációs alap 150 milliárdnyi kistafírozásával, a Magyar Postában való tulajdonszerzéssel, tehát mintegy 300 milliárdnyi pénz felhasználásával jár, egyelőre nem pontosan körvonalazott célok érdekében.

Az utóbbi hetekben és napokban is szembesülhettünk új folyamatokkal. Egyfelől találkoztunk egy fideszes módosító indítvánnyal, amely az államháztartásért is felelős miniszter lehetőségeit kívánja teljesen megszüntetni az integrációs alap pénzeinek felhasználása ügyében, ami azért furcsa, mert ha miniszter úrnak van lehetősége arra, hogy néhány milliárdot a felsőoktatásban zároljon, akkor bizonyára érdekelné az is, hogy 130-140 milliárdot mire használ el az integrációs szervezet.

Másfelől a takarékszövetkezeti rendszerben is zajlanak furcsa folyamatok, hiszen úgy látszik, sokak érdeke az, hogy ne kerüljön napvilágra, hogy valójában mi történik. Takarékszövetkezeti vezetők gyűjtenek nyilatkozathoz aláírásokat, amely szerint a VOSZ nevében - ismétlem, a VOSZ nevében - ki nyilatkozhat a takarékszövetkezetek ügyében.

És ha még ehhez hozzáveszem azokat az indítványokat, amelyek arról szólnak, hogy zárolni lehet kifizetéseket a takarékszövetkezetekben, akár betétesek és tulajdonosok pénzét is, akkor az látszik, hogy ez az a terület, ahol valami meghatározatlan cél érdekében nem teljesen tisztességes folyamatok zajlanak.

Államtitkár úr, a kérdésem az, hogy hová fog vezetni az, amit látunk. Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Államtitkár úr, én egyetértek abban önnel, hogy két perc alatt nem lehet kivitatni ezeket a kérdéseket, ezért próbálok meg folyamatosan kérdéseket feltenni és interpellálni, hogy legyen mód és idő megvitatni mindezeket.

A 300 milliárd azért stimmel, mert az ön miniszter asszonya azt jelezte, hogy az integrációs szervezet a Magyar Postában 130-140 milliárdért szeretne tulajdont szerezni. Nem tudjuk, hogy miért, de ez már az alapnak juttatott pénzzel együtt közel jár ahhoz az összeghez, amit mondtam.

Államtitkár Úr! Nagyon rövid az időm, ezért világosan szeretnék beszélni. Nyugtasson meg, nem arról szól ez a történet, hogy a Magyar Posta és a közvetett állami szereplők kivásárlása után magánszemélyeknek egy pénzzel kistafírozott, esetleg az állami intézmények számlavezetésével zsírosra hizlalt bankrendszert akarnak átjátszani a takarékszövetkezetek ügyében. Erre lenne egy jó igen vagy nem válasz, de mindenképpen világos válasz lenne jó.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)