Felszólalás adatai

ELNÖK: Megadom a szót Ivanics István képviselő úrnak, Fidesz.

IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy az előttem elhangzottakhoz ezen a területen, ebben a megközelítésben sokat nem lehet hozzátenni, talán egy kicsit szélesebb mezőre kitekintve jobban meg tudjuk érteni, hogyan juthattunk idáig, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan nullára írjuk, és a saját szemünk láttára üresedik ki ez a nagyon fontos iparág.

Miért történik ez? Természetesen mondhatjuk, hogy világtendencia, hiszen megtörténik az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, hogy ezek az iparágak bizonyos értelemben visszaszorulnak. De azért mindenütt találkozunk olyan védelmi intézkedésekkel, hogy legalább ennek az iparágnak a lelkét, az élen járó technológiáját, azt a szellemi tőkét, amit felhalmoztak benne, valamilyen módon hasznosítsuk, akár a kereskedelembe átvive, vagy pedig olyan új gyártási kultúráknak a megteremtésével, amelyekkel ott maradhatunk a világpiacon.

Ehhez természetesen egy jó értelemben vett paternalista hozzáállás szükséges, elsősorban az állam részéről. Ezt már Nobel-díjas közgazdászok is megállapították, több esetben is, hogy esszenciálisan tiszta versenygazdaság, esszenciálisan tiszta kapitalizmus soha nem volt, és nem is lesz. Tehát meg kellene nézni azokat a tapasztalatokat, amelyekkel nálunk sikeresebb nemzetek megoldották ezt a gondot. Ehhez viszont világos elemzések kellenek, felismerni, hogy milyen módosításokkal, milyen intézkedésekkel tudjuk azt a feltételrendszert kialakítani, amellyel az iparág számára menekülési utat tudunk biztosítani. Ez természetesen a kereskedelemre vonatkozik első pillanatban, hiszen látjuk, hogy megállíthatatlanul és minden bevándorlási kvóta ellenére valami eszméletlen ütemben szaporodnak a távol-keleti üzletek a kistelepüléseinken is, már nem csak Budapesten és a nagyvárosokban. Nem volna ez baj, ha ugyanazokkal a feltételekkel indulna egy ilyen üzlet, mint a magyar vállalkozók részéről. Ez kezdődik a vámolásnál, folytatódik a foglalkoztatásnál, az eladásnál, a számlaadásnál, és ha az egész folyamatot megvizsgáljuk, akkor érzékelhető és mérhető a rendkívül negatív összehasonlítás az adózás szempontjából a magyar kereskedőkkel, magyar termelőkkel szemben.

Van emögött természetesen egy nagyon szomorú dolog, hogy miért is nézi ezt a világ nagypolitikája bizonyos tehetetlenséggel. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy Kínában, Thaiföldön és több távol-keleti kisebb-nagyobb országban éppen európai és amerikai nagybefektetők dolgoztatnak, esetleg nyugdíjalapok fektetik oda a pénzüket, hogy az ottani olcsó munkaerővel, a termelés korlátlan felfuttatásával biztosítsák a maguk nyereségét.

Természetesen biztos, hogy jól jön annak a nyugdíjalapnak vagy annak a nagytőkésnek ez az extraprofit, mert nem titok, hogy sok esetben 80 százalékos a haszon; még a tőzsdén is volt olyan időszak, amikor az amerikai tőzsdén a távol-keleti piacokon 80 százalékos hasznot tudtak évente realizálni. Emiatt nyilvánvaló, hogy a politikai szándék is sokkal kisebb arra vonatkozóan, hogy ezt egy világos, normális kereskedelmi mederbe tereljük, kezdve ott, hogy például a kínai fizetőeszköz jelen pillanatban is 40 százalékkal leértékelt. Úgy gondolom, azon túl, hogy kiment oda Medgyessy Péter tárgyalni, és lehetőséget teremtett a kínaiaknak befektetésre, a Malév megvásárlására, meg autópálya-építésre, ilyen ajánlatok hangzottak el, ezen kívül nem tudom, mi hangzott el arra vonatkozóan, hogy a rendkívül negatív kereskedelmi mérlegünkön hogyan is lehetne javítani. Többek között a forint és a jüan viszonyát is meg kellett volna vizsgálni, és akkor abban a pillanatban egészen más relációja van ezeknek a kérdéseknek.

Azért fontosak ezek a kérdések, mert ez nem lesz mindig így. Nyilvánvaló, hogy néhány éven, maximum egy évtizeden belül ezek a dolgok valamilyen irányban visszarendeződnek. És akkor, ha ezt az időt nem tudjuk átvészelni, akkor teljesen nullára üthetjük a könnyűiparunkat, holott ha helyes védelmi intézkedésekkel megteremtjük annak a lehetőségét, hogy legalább a jók vagy a legjobbak piacon maradhassanak, és tovább tudjanak élni, akkor 9-10 vagy 15 év múlva is előre tudunk menni ebben a kérdésben, de ha tehetetlenül feltartott kézzel állunk, mint valami kisgyerek, egy ilyen nemzetközi kihívás előtt, akkor nyilvánvalóan nem lesz semmi esélyünk arra, hogy felálljunk a padlóról.

(17.00)

Azért gondolom, hogy valóban nagyon fontos ez a határozati javaslat, hogy a kormány komolyan és nem egy tárcára vonatkozóan, hanem komplexen vizsgálja és tegyen intézkedési sort arra vonatkozóan, hogy hogyan tudunk ezen javítani.

Könnyű fölmérni, itt képviselőtársam világosan elmondta, hogy egy komolyabb üzem bezárása kétmilliárd forint kiesést jelent. Lehet, hogy egy bővülő ipari termelés esetén erre legyinthet egy pénzügyi kormányzat, de ott helyben, abban a kis régióban ez megoldhatatlan probléma és az egész ország struktúráját sértő kérdés, mert onnan az emberek elvándorolnak, kilátástalan helyzetet érzékelnek, és nem kell csodálkozni, hogy a gyermekvállalási kedv, egyáltalán a jövőben való hit kérdése is problémát okoz, hogy öngyilkosságra hajlamos a magyar lakosság, nem lát jövőt maga előtt.

Ezek mind azok a kérdések, amelyekkel a politikának nagyon komolyan kell foglalkozni, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek bizalmat és valódi lendületet tudnak adni az országnak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz, szintén 8 perces időkeretben.

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem új keletű problémáról van szó, hallhattuk ezt, ahogy már Farkas Imre képviselőtársam a tulajdonképpeni expozéjában fölvezette, hiszen egy történelmi fejlődés eredményeképpen jutott oda ez az iparág, a textil-, ruházati, cipő- és bőripar, amiről most beszélünk, amelynek következtében ez a helyzet előállt. Sok képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy a 24. órában vagyunk, és azt hiszem, nem járunk az igazságtól messze, ha azt mondjuk, hogy ez a helyzet valóban így áll.

Azt vártuk volna, hogy ezeknek az ágazatoknak a jövőt jelentő, túlélést biztosító megoldásait illetően az egymás után következő kormányzatok többet tegyenek, mint amennyit az eddigiekben sikerült tenni. Mi a helyzet ismeretének feltárásában viszonylag könnyű helyzetben voltunk, hiszen a gazdasági bizottság évről évre áttekintette ennek az iparágnak a sanyarú helyzetét, évről évre kezdeményeztük, hogy történjenek változások. Nem lennénk igazságosak a felügyeletet ellátó minisztériumhoz, ha ezt a munkáját nem ismernénk el, hiszen abban, hogy mi egy alapos ismeret birtokában vagyunk, bizony nagy segítséget kaptunk a minisztériumtól, a szakmai szervezetektől és részben azoktól a vállalkozóktól, akik személyes kapcsolatukban, kapcsolatrendszerükben megkerestek bennünket.

Azonban azt hiányoljuk, hogy nem sikerült eddig megoldásokat találni, pedig meggyőződéssel valljuk valamennyien, éppen azért, mert már annyira ismerjük a helyzetfeltárásokból a problémát, hogy van vagy lenne lehetőség olyan intézkedések meghozatalára, amelyek segítségével igenis van továbbélési lehetőség, van megoldás. Nem azt kérjük és nem azt szeretnénk elérni, hogy valamiféle lyukas zsákba töltsük bele az adófizetők pénzét, azt hiszem, erre senki sem vállalkozik, de ahogy több képviselőtársam szájából is elhangzott, az a szakmakultúra, amelyik ebben az ágazatban rendelkezésre áll, az a tudás, amelyet ott megszereztek, az a technológia, amelyik versenyképes, az új megmérettetésben is jelentősen vagy továbbélhető jövőképpel tudjon működni.

Nagyon sokszor kapjuk azt a nagyon leegyszerűsítő, spontánnak tűnő minősítést, hogy nem igazán lehet mit tenni ezen a területen, hiszen az Európai Unió az erre vonatkozó támogatásokat nagymértékben gátolja. Ha valaki az elmúlt időszakban áttekintette, hogy az Európai Unió pontosan e területen milyenfajta intézkedéseket és támogatási rendszereket valósított meg, akkor azt látja, hogy nincs új a nap alatt; az Unióban ezt tudták, és például Spanyolországban vagy Portugáliában, figyelemmel ennek az ágazatnak a foglalkoztatásban, az exportban betöltött szerepére, az adott ország teljesítményére gyakorolt hatására, igen jelentős európai uniós támogatásokat biztosítottak.

Vitathatatlan az is, hogy az utóbbi időben az Unió erőteljesen ragaszkodott az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok szigorú betartásához, de nem jelentette ez azt, hogy emellett az egyes országok úgynevezett saját speciális támogatást nem valósítottak meg, mondjuk, a fejlettebb országok körében. Olaszország példáját szeretném említeni, ahol speciális övezeteket hoztak létre, ahol a helyi önkormányzatok kedvező adózási szabályok alkalmazásával biztosították az ágazat fejlesztését, továbbélésének lehetőségét vagy éppenséggel a számukra fontos helyi foglalkoztatás fenntartását, hogy ne menjenek el azokból a térségekből a munkavállalók más térségekbe, hogy ez megtartó hatású legyen, hogy ott a munkaerő-elvándorlást meg tudják akadályozni.

De jelentős forrásokat fordítottak az utóbbi időkben - és talán nem véletlen ez, ha már Olaszországnál vagyunk - a divattervezőkre, az olasz divat piaci ismeretei elismerésének támogatására is. Hiszen ha megnézzük a világ élvonalát ezen a téren, akkor az utóbbi időkben pontosan onnan számos divattal foglalkozó cég vált olyan szinten meghatározóvá a világpiacon, hogy termékei már a konfekcióipar vonatkozásában is meghatározóak.

De szeretném, ha a figyelmünket egy kicsit a szigetországra fordítanánk, mert a szigetországban is természetesen megtalálták a feltételeket, mondjuk, a tudás, a szakmai ismeretek, az innováció támogatásához kapcsolódva adták meg ennek az ágazatnak azt a támogatást, amire szüksége volt.

Farkas Imre képviselőtársam egyértelmű adatokkal bizonyította, hogy ha nem teszünk itt megfelelő intézkedéseket, ha nem támogatjuk ezt az ágazatot, akkor az a munkanélküliség várható növekedésében mit jelent, mit jelent befizetéselmaradásban, a munkanélküli-ellátási járulék növelésében. Ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, ez aztán különösen nem engedhető meg. Világos, hogy mindazokat a támogatásokat, amelyeket egy ország, jelen esetben a Magyar Köztársaság biztosítani tud ennek a gazdasági szegmensnek, nekünk meg kell adni. Természetesen nem szeretnénk meg nem is akartuk elvenni a tárca kenyerét, illetve a kormány kenyerét akkor, amikor fölsoroltuk azokat a területeket, ahol látunk lehetőséget arra, hogy megfelelő feltételrendszer kimunkálhatóvá váljon annak érdekében, hogy a változások az általunk igényelt pozitív, megkívánt változások irányába menjenek el.

Az is világos, hogy egy 8 perces felszólalás keretében mindazt, ami itt az elkövetkező időszakban szóba jöhet, elmondani nem lehet, de egy következő felszólalás keretében azért szeretnék felvillantani majd erre vonatkozóan néhány olyan gondolatot, amelyet, hiszem és remélem, a tárca, illetve a kormány is megfontolásra méltónak tart, és amelyben lehet együtt gondolkodni annak érdekében, hogy ez az ágazat a jelenleginél sokkal, de sokkal jobb helyzetbe kerüljön.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Gaál Gyula államtitkár úrnak.

GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Örülök annak a lehetőségnek, hogy ebben a kérdésben most valóban mindenki azon töri a fejét, hogy lehetne olyan javaslatokat tenni, amelyek túlmutatnak most már a diagnózison.

(17.10)

Higgyék el, hogy a magam részéről a lehető legnyitottabb fülekkel fogok figyelni ezekre a javaslatokra, legfeljebb attól fogok óvni, hogy különböző illúziókat kergessünk, és tényleg olyan döntéseket sikerüljön hozni, amelyek érdemben változtathatnak a helyzeten.

Kovács Tibor képviselő úr amellett érvelt, hogy nem lehet teljesen leépíteni egy ágazatot, azt hiszem, hogy ebben mindenki egyetért, tehát itt nem érdemes érvelni ez ügyben. De mi lehet a stratégia annak érdekében, hogy ténylegesen valami pozitív változás következzen be?

Engedjék meg, hogy először az ágazaton belüli lehetőségekről beszéljek. Nyilván elsősorban az ágazaton belüli fejlődési vagy továbblépési lehetőségeket vizsgálva, azokat a lehetőségeket kell górcső alá venni, megvizsgálni, amelyek egy minőségi termékváltás irányába hatnak, amelyek éppen az ágazat erős munkaerő-igényessége miatt, amiről sok szó hangzott el, egy magasabb hozzáadott érték felé terelik a tevékenységet.

Szívesen hallgattam Latorcai képviselő úr megjegyzéseit a tekintetben, hogy az olasz vagy akár a francia termelők, akik a divat tekintetében - hogy mondjam - piacvezetőnek számítanak, azok képesek megújulni, vagy képesek határozottabban szembenézni ezekkel a mai kihívásokkal. Ugyanakkor nyilván nem elég azt mondanom erről a helyről a magyar ruházati és cipőipari termelők számára, hogy ők is legyenek a világban divatdiktátorok, és majd akkor az ő terméküket fogják vinni azon az áron, amit itt érvényesíteni tudnak.

De mégiscsak valamilyen értelemben erről van szó. Tehát arról van szó, hogy egy magasabb hozzáadott értéket megtestesítő termékstruktúra kialakítása felé lehessen továbblépni. Ennek részint a modell előkészítése kapcsán van nagy szerepe, tehát nemcsak bérmunkában legyártok egy előre megadott fazont, típust és utána viszem ki, és tulajdonképpen a közvetlen élőmunkán kívül semmilyen hozzáadott érték nincs benne, hanem a tervezéstől kezdve a fázisok összeillesztéséig, kollekciók kialakításáig és a marketingmunkáig bezárólag egy nagyon széles körű tevékenység kapcsolódhat a közvetlen gyártáshoz, és nyilván ilyen értelemben kell tudni megújulni.

A másik lehetőség persze természetesen az, hogy ha erre nincsen lehetőség, akkor a tevékenységváltás sem elutasítandó álláspont, hiszen elsősorban az a cél és az állami eszközökkel azt kell segíteni, hogy munkahelyek, adott térségek foglalkoztatási pozíciói ne romoljanak, munkahelyeket őrizzünk meg, és ennek érdekében, ha adott esetben bizonyos tevékenységek leépülnek, megszűnnek, akkor új tevékenységek léphessenek be a helyébe.

Azt gondolom, egy kormány nem akkor jár el helyesen, ha adott konkrét munkahelyeket mindenáron meg kíván őrizni, hanem akkor, ha tudomásul véve bizonyos piaci folyamatokat, amelyek során egyes tevékenységek leépülnek, másokat kell tudni a helyébe tenni, ezeket tudja támogatni, hogy valóban minden egyes megszűnő munkahely helyett létrejöjjön legalább egy új munkahely. Azt gondolom, hogy a kormányzati ciklus elmúlt bő két évében ez sikeres volt, minden megszűnő munkahely helyett két új munkahely tudott létrejönni. Ha ezt az arányt sikerülne tartani, akkor, azt hiszem, elégedettek lehetnénk.

Ezzel áttértem arra is, hogy mi van a szektoron kívül, mi az, ami állami felelősségi körbe tartozó lépéssor. Nyilván egyrészt felmerül bizonyos közterhek csökkentésének igénye, a határozati javaslatban is szerepel, rögtön az első pontban, hogy az egészségügyi hozzájárulást meg kell szüntetni. Ismert, hogy a kormány programjában ezt a vállalást megfogalmazta, megtette, elhatározott szándék szerint a ciklus végéig teljes mértékben meg fog szűnni az egészségügyi hozzájárulás, ami pont ezekben az ágazatokban jelenti a legnagyobb terhet.

A társadalombiztosítási kötelezettségek alapelvként, egységesen kerülnek meghatározásra. Nyilvánvaló, hogy ez ágazatonkénti differenciálás útján nem kezelhető, ennek a fellazítása sértené a szektorsemlegesség elvét.

Az uniós támogatásokkal kapcsolatban Latorcai képviselő úr elmondta, hogy volt rá példa, amikor ezeket az ágazatspecifikus támogatásokat szorgalmazták, ugyanakkor nem ez a fejlődési tendencia, és ahogy ő is említette, ma már szigorúbban nézi az Európai Unió is. Tehát kifejezetten olyan támogatási lehetőségeket kell keresnünk, amelyek EU-konformnak számítanak. Ilyennek tekintem mindazokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket a vállalkozások fejlesztése érdekében hirdetett meg a kormányzat, akár hazai forrásból, akár európai uniós forrásból táplálkoznak.

Ezek elsősorban a technológiaváltást kívánják segíteni, tehát olyan támogatásokat, olyan pályázatokat írt ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is, ami új technológiák meghonosítását, fejlesztését támogatja, olyan pályázatokat írtunk ki, amelyek a kutatási-fejlesztési tevékenységet, az innovációs tevékenységet támogatja. Ezeknek kell valóban megvizsgálni azt a lehetőségét, hogy hogyan lehet könnyebben hozzáférhetővé tenni a textiliparban, ruházati iparban, általában a könnyűiparban ezekhez a forrásokhoz való hozzájutást. Tehát ezt a javaslatot, ami erre vonatkozik, szintén támogatni tudjuk.

Nyilván azt is támogatni lehet, hogy mindent tegyen meg a kormányzat annak érdekében, hogy a külpiaci termékek belső piacra való jutása legális legyen, és ne tudja elárasztani az illegális termékek dömpingje a hazai piacot. A VPOP, a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, az APEH, a rendőrség együttesen kell hogy dolgozzon ezen a feladaton, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a tevékenység fokozása ezen a területen további költségvetési forrásokat igényel, és nem lehet egyik hónapról a másikra látványos eredményeket elérni, de egyetértünk a javaslattal, hogy ez ügyben is tenni kell.

Végezetül hadd kérjem azt, nyilván az eredeti formájában a határozati javaslat nem tekinthető késznek, hiszen a benyújtása óta eltelt idő alatt változott a helyzet, tehát abban a formájában így nem elfogadható, így a megfelelő módosító indítványokat a képviselő urak benyújtani szíveskedjenek, és az alapján tudjuk folytatni a tárgyalást.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Ismét felszólalásra jelentkezett Latorcai János képviselő úr. Megadom a szót.

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak nem szeretném, ha államtitkár úr úgy menne vissza a tárcához, hogy mindazokból a gondolatokból, amelyek értelemszerűen ebbe az ön előtt is fekvő előterjesztésbe nem fértek bele, és mint ahogy az előbbi felszólalásomban jeleztem, nem is volt szándékunk, hogy behatároljuk a tárca cselekvését... Néhányat azért szeretnék említeni, mert úgy gondolom, hogy ez is mutatja, hogy mi mindenben gondolkodtunk mi a gazdasági bizottságban pártállástól függetlenül, annak érdekében, hogy valóban a gyakorlatban is alkalmazható és megvalósítható megoldások biztosítsák ennek az ágazatnak a továbbélését, illetve még talán nem nagy szó, ha azt mondom, a versenyképességét, hiszen enélkül nem lehet léteznie.

Csak néhány gondolat a piacvédelem, a tisztességtelen piaci magatartás vonatkozásában. Az teljesen természetes, hogy növelni kell a vásárok, a piacok fokozott fogyasztóvédelmének és vámellenőrzésének megvalósítását, hiszen ezzel lehet igazából kiszűrni az ellenőrizetlen vagy minőségileg nem megfelelő termékeket. De ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is - a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva -, hogy a jó minőségű, ellenőrzött termékek köre bővüljön.

(17.20)

Komplex fogyasztóvédelmi program valósuljon meg, amely kiterjedne műszaki forgalmazási szabványok áttekintésére, önkéntes termékszabványok kialakítására, minőségi védjegy kialakítására, biztosítására, az ellenőrzött minőségű termékek forgalmi arányának a növelését támogató akciókra. Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek támogatását az Unió nem tiltja. Úgy gondolom, hogy a piacra jutás szempontjából is látunk területeket. Többek között, amikor azt mondjuk, amit Németh Zsolt képviselőtársunk mondott, hogyha biztosítani lehet azt, hogy a közbeszerzések vonatkozásában ebben az ágazatban azok a cégek, akik különben külföldön képesek az ottani közbeszerzési feltételeknek megfelelni, akár egy meghívásos eljárás keretében is, valamiféle többletlehetőséget kapjanak a hazai közbeszerzési eljárásoknál. Vagy a beszállítói programok esetében épp a kicsi és közepes vállalkozások támogatásával, vagy az exportgarancia új típusú támogatásainak a bevezetésével. Vagy a foglalkoztatás szempontjából, ami szintén rendkívül fontos, hogy a magas élőmunka-igényű vállalkozások foglalkoztatási támogatását pályázat keretében, természetesen európai uniós feltételeknek megfelelően úgy biztosítani, hogy a vállalkozások valós költségnövekedéséhez adjon támogatást.

Ugyanilyen fontos lehet a térségi foglalkoztatási szempontok előtérbe állítása vagy a munkaerőalapnak új intézkedések kidolgozása, ami a munkaerő megtartását szolgálja egy-egy területen. Rendkívül fontosnak tekintjük a szakképzést, hiszen át kellene végre vizsgálni, górcső alá kellene venni, hogy ma a szakképzésben jól működnek-e a bázisintézmények, egyáltalán működnek-e, hogy a gyakorlati képzés feltételeit hogyan lehetne javítani, és hogyan lehetne azt a kor követelményeihez igazítani. Vagy a technológiai fejlesztések vonatkozásában a nemzeti fejlesztési terv regionális programjainak kidolgozásánál külön figyelmet kellene fordítani a munkahelymegtartó, munkahelyteremtő támogatások rendszerének kialakítására, vagy a kistérségi és régiós együttműködések működtetésének a támogatására. Hiszen tessék végiggondolni, hogy ezen iparág fejlődését alapvetően meghatározza, hogy módja van-e, elérhető-e számára az innováció lehető leggyorsabb bekapcsolása a termelésébe, vagy valamilyen formában lemaradva, lassú léptekben próbál követően tevékenykedni a technika fejlődésében. Hiszen sajnálatos, de tudomásul kell venni, hogy az elmúlt években leépült a szakmacsoporthoz kapcsolódó kutató-fejlesztési háttér, az innovációvezérelt fejlődés eléggé beszűkült, ugyanakkor nem egy kis- és középvállalkozásnak létkérdés, hogy ilyen innovációhoz jusson, amelyet nagyon sokszor külföldről kell beszerezni. Ez nem azt jelenti, hogy ebben azon a téren kell támogatást nyújtania a kormányzatnak, hogy odavigye hozzá, de egy olyan információs rendszernek a kialakítása, amelyben mind a vállalkozók szervezetei, mind a kormány egységesen részt vesznek, úgy gondolom, alapvető.

Már csak azért is, mert az Európai Unió kis- és középvállalkozás-fejlesztési feltételrendszerében ez az egyik támogatási forma, ami az Unió szempontjából a kis- és középvállalkozások során alapvetően fontos. Vagy az ipari szolgáltatások vonatkozásában az a működőképes gazdasági környezet kialakítása, amely akár innovációs, akár informatikai szempontból szükséges, azt hiszem, hogy azt pontosan állami támogatásoknak részben vagy egészben való felhasználásával lehetne biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem kétséges, hogy valósan kongatunk vészharangot, és arról, hogy ennek a kongatásnak a hangja mennyire erős, és hogy mennyire befogadóképes lesz majd a tárca ennek vonatkozásában, egyelőre nincs biztos ismeretünk, csak reménykedünk. Reménykedünk, hogy annak a nagyon sok, nem tudom pontosan megmondani, hogy 250 ezer vagy 300 ezer kis- és középvállalkozónak, vagy pár százezer munkavállalónak, aki ebben az ágazatban tevékenykedik, a továbbéléshez ez az egyedüli remény, hogy ezt a fajta befogadókészséget a tárca ki fogja nyilvánítani, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a továbbélési feltételekhez támogatást tudjon biztosítani.

Nem kétséges, hogy ehhez a szakmai ismeret önöknél megvan, hogy a tárca tökéletesen tisztában van mindazzal, amit mi itt elmondtunk, ezt számos előterjesztés, olyan javaslat is, amely nyilvánosságot nyert vagy kevésbé nyert nyilvánosságot, egyértelműsíti. Arról van szó és az az igazi kérdés, hogy a tárca mennyire lesz képes érdeket érvényesíteni ezen a téren, azaz föl tudja-e vállalni, akarja-e fölvállalni, és sikerre tudja-e vinni ezt az érdekérvényesítést.

Ezt kérjük államtitkár úrtól, azt hiszem, pártállástól függetlenül valamennyien, hogy ebben ne a mi kérésünkre, hanem az ebben az ágazatban dolgozók kérésére és igényére a lehető legtöbbet szíveskedjen megtenni.

Köszönöm szépen. (Általános taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Podolák György képviselő úrnak, MSZP.

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, elég tudathasadásos állapotban ülünk itt, hiszen olyan formákat veszünk fel, amelyhez nem szoktunk hozzá az elmúlt években. Nem vitatkozunk egymással és nem próbálunk ellenérveket használni, hiszen ez egy olyan téma, ami politikailag kellőképpen föltuningolható, és bármelyik oldalról nagy magas labdákat lehetne fölpörgetni, le lehetne ütni, és elég jó demagóg jelszavakat lehetne hozzá illeszteni, és mindenki elmondhatná a saját maga által fontosnak tartott politikai mondanivalót, és ehhez hozzárakhatná a saját maga púderozásához szükséges olyan gondolatokat is, amelyeket a saját választókörzetében nagy büszkeséggel elmondhatna, minden újságban megjelentethetné, és büszke lehetne magára, hogy a parlament falai közé olyan témát hozott be, amely politikailag is hangos.

Nem ez történik a parlamentben. Vajon miért nem ez történik a parlamentben? Itt ülünk egymással szemben, én nem kevesebb, mint hat éve vitatkozom erről a témáról Latorcai, Ivanics, Németh - és sorolhatnám - képviselő urakkal, és olyan kérdésekről vitatkozunk, amelyekben tulajdonképpen egyetértünk. A baj az - én csak hat évre tudok ebben a parlamenti munkában visszatekinteni -, hogy az elmúlt hat évben egyetlenegy érdemi intézkedés, döntés nem született. Számtalan felmérést, tanulmányt láttunk, amely arról szólt, hogy ez az iparág mekkora vesztes a magyar gazdaságon belül, és a magyar társadalomnak azon rétegei, akik ezzel foglalkoznak, milyen veszteségre vannak kárhoztatva a következő években.

Az államtitkár úr részéről elhangzott az, hogy illúziókat ne tápláljunk. Úgy gondolom, hogy ez a vita, amit itt folytatunk, egyelőre arról szól, hogy önmagunkat erősítjük, de aki a szakmával vagy a gazdaságpolitikával foglalkozik, nem hiszem, hogy bármilyen illúziót is táplálna, és erre a legkisebb irányultságot is mutatná. De a realitás talaján valahol el kell jutni odáig, hogy parlamenti inspirációra szülessen meg az a kormányzati döntés, amely alapján kijelölhetjük azt a pályát, ahol a könnyűipar ezen ágának működnie kell. El kell tudnunk dönteni, hogy valóban az-e a politikai kérdés, hogy működtethetünk-e a foglalkoztatáspolitika szempontjából egy olyan ágazatot, ahol a GDP-termelés per főre vetített értéke az egyötödét, egytizedét éri el a húzóágazatoknak. Kell ez vagy nem kell ez? Hozzá lehet tenni ezeket az érveket, hogy mennyibe kerül a felszámolásuk.

Elnézést, én eléggé benne éltem ebben a területben, hiszen egy olyan gyárban dolgoztam, ahol évente 30 komplett ruhagyárat szállítottunk ki a KGST piacaira! Pontosan tudom, hány ruhagyár működött Magyarországon, hány embert foglalkoztattak ott, és pontosan tudom, hány cipőgyár volt, és tudom, hogy a településeken ez mekkora munkaerőt kötött le, hány embernek adott megélhetési lehetőséget, és hányan dolgoztak ebbe bele.

(17.30)

Azt is pontosan tudom, hogy ennek a visszaállítására nincs illúzió, hogy ez bármikor visszaállítható. Ez elvesztette; ugyanakkora veszteséget - ha nem nagyobbat - szenvedett el a könnyűipar, mint a mezőgazdaság, tartunk ott, ahol tartunk. Körülbelül 100-120 ezer embert foglalkoztatnak ezen a sávon, amiről most beszélünk. De el kell tudnunk dönteni, hogy ha ennyit, ezt hosszú távon akarjuk foglalkoztatni, vagy pedig azt mondjuk, hogy 50 ezret vagy 80 ezret és ezt milyen kondícióval, a pályát ki kéne jelölni. Ez tehát több mint egy egyszerű versenyhelyzet, ez a terület az, amit nem lehet belökni a versenyporondra, hanem itt sokkal többről van szó.

Úgy gondolom, hogy a foglalkoztatás területén kell azokat a kedvezményeket megteremteni, amik az EU egyéb országaiban is kellőképpen élnek. Megvannak azok a speciális jogosítványok, amelyeket az önkormányzatoknak lehet biztosítani, az önkormányzatokon keresztül lehet adókedvezményben, egyéb források juttatásában részesíteni őket, és mi ezt pontosan tudjuk, hogy nincs az a ruhaipari cég vagy cipőipari, könnyűipari cég ma Magyarországon, amely közbeszerzésen nyerni képes, amely pályázaton indulni képes, és nyerhet is, mert sajnos a szellemi potenciál is elment erről a területről. Megszűntek a vállalkozásban azok a szakmai területek, amelyek erre képessé tennék. Ha ezt nem teremtjük meg, akkor ezzel komoly gondjaink lesznek a jövőben.

Az a véleményünk, hogy ez nem csak és kizárólag a Gazdasági Minisztérium területe, itt sokkal nagyobb kérdésről van szó. Ez kormányzati döntést igényel, legalább annyira foglalkoztatáspolitikai kérdés, mint gazdasági kérdés. Úgy ítélem meg, hogy ebben eljött az idő, és ha az szükséges, hogy tovább gondolkodjunk közösen a kormányzatnak azon szervezeteivel, akik ebben tenni képesek, akkor ez a parlamenti vita akár el is nyúlhat egy-két-három héttel, de hogy érdemi döntést kell hozni, az egész biztos.

Ahányan itt vagyunk ebben a parlamentben és ahányan ezzel a kérdéssel foglalkozunk, tehát politikai hovatartozásunktól függetlenül, ebben, úgy gondolom, teljes egyetértés van, és én ezt kérném a kormányzattól is, hogy próbáljuk ebben kijelölni a pályát, és olyan döntést hozni itt a parlamentben, ami a működés feltételeit hosszú távon biztosítja. Nem kívánok olyan kérdésekkel foglalkozni, hogy mi a vám szerepe.

Pontosan tudjuk, mint az életben, termelésben részt vevő vállalatok, hogy hogy kell a vámon a simliket megcsinálni, hogy jön be, nem is ez a kérdés, hogy Kína idehozza a könnyűipari termékeit vagy sem; sajnos most már nem Magyarországra hozza. Mert ha nem ide, hanem fogja, és egyéb más európai országba hozza, onnan már ellenőrizni sem tudjuk, ami jön be a magyar piacra. Még ebben is a megfelelő ésszerűséget kell megtalálnunk. Ebbe az utcába nem is kell nekünk belemenni, hanem úgy gondolom, ez olyan kormányzati döntéseket igényel, aminek az útját kijelölhetjük a parlamentben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Ismét felszólalásra jelentkezett, és megadom a szót Gaál Gyula államtitkár úrnak.

GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Elnézést, hogy folytatom a hozzászólásaimat, de gondolom, azért maradtak itt, hogy ezt a vitát tudjuk folytatni egymással. Azt gondolom, hogy valóban az első kérdés az, hogy lehet-e és érdemes-e ágazatspecifikus támogatási rendszert kialakítani, vagy pedig ilyen értelemben szektorsemleges eszközökkel kell élnie a gazdaságpolitikának.

Nyilvánvaló, hogy ha elfogadjuk azt a hipotézist, hogy az ágazat egy része, amely képes a megújulásra, amelyben megvan a szellemi potenciál is és képes magasabb minőségi szintre emelni a tevékenységét, a hozzá kapcsolódó fázisokat megteremteni maga körül, hogy ezzel egy komplexebb szolgáltatással kiegészített termelő tevékenységet folytasson, azt érdemes támogatni, azt érdemes olyan lehetőségekhez juttatni, amiben valóban a versenyképességét tudja megőrizni.

Tehát azok a támogatási formák, amelyek ma valamennyi ágazatban szükségesek és jelen vannak, vagy kívánatos, hogy jelen legyenek, amiket említettem - a technológiaváltáshoz, a technológiai fejlesztéshez kapcsolódó támogatási lehetőségek, a kutatási-fejlesztési tevékenységhez, az innovációhoz kapcsolódó támogatási lehetőségek -, mindenhol érvényesek kell hogy legyenek. Speciálisan úgy ítélem meg, hogy ott kell átgondolnunk, hogy valóban ezek a támogatások elérhetőek-e, tehát a peremfeltételek, azok a feltételek, ahogy ezek meg vannak fogalmazva, alkalmasak-e arra, hogy ebből a szektorból is arra alkalmas vállalatok, vállalkozások pályázni tudjanak, eséllyel tudjanak pályázni.

Nem gondolom, hogy általában specifikus dolgokat... - itt nem a technológiafejlesztésre kéne kiírni támogatási pályázatot, nem a kutatás-fejlesztésre és így tovább kell kiírni támogatást, mint bármelyik másik ágazatban, hanem azt kell tudnunk megtenni - ezt a minisztérium nevében is feladatként el kell vállalni -, hogy a pályázat feltételei jól vannak-e megfogalmazva ahhoz, hogy hozzáférhetőek legyenek; ez az egyik.

A másik, hogy a piacvédelemmel kapcsolatos intézkedésekről folyt a vita egyik ága, de mint a képviselő urak is pontosan mondták a hozzászólásaikban, ez az ágazat nagyon jelentős mértékben exportorientált. Tudni kell tehát azt, hogy belföldi piacvédelemmel nem fogom tudni megoldani a Németh képviselő úr által idézett vállalkozásnak azt a problémáját, hogy a finn piacon versenyképes lesz-e vagy sem, mert nincs rá befolyásom. Globális, versenyképességet szolgáló eszközöket kell tudni kialakítani.

Végül hadd szóljak azokról a vállalkozásokról, amelyek valóban nem alkalmasak arra, hogy olyan szintre emeljék a tevékenységüket, és olyan mértékű hozzáadott értéket állítsanak elő, ami már jövedelmezően előállítható a jelenlegi költségviszonyok mellett is. Nyilván azt gondolom, hogy hosszú távon nem érdeke az államnak, illetve az adófizetőket képviselő kormányzatnak, hogy csak azért, hogy az adott munkahely megmaradjon, azt abban a formában fenntartsa különböző támogatásokkal, érdeke viszont az, hogy a rendezett visszavonulás vagy struktúraváltás feltételeit megteremtse vagy lehetőséget biztosítson arra.

Azt gondolom tehát, hogy azok a termelők, amelyek nem képesek ténylegesen erre a minőségi pályára állni, sohasem fognak tudni versenyezni azokkal a távol-keleti termelőkkel, ahol napi 1 dolláros munkabért fizetnek a munkavállalónak. Miközben jogosak az igények, hogy a hazai bérszínvonal valahogy közelítsen az uniós bérszínvonalhoz, nyilvánvaló, hogy ezen a speciális területen történetesen nem az uniós bérekkel van versenyben a hazai termelő, hanem egészen más bérszínvonallal.

Amikor nekem is volt alkalmam az egyik említett - hadd ne mondjam a nevét - cipőgyárban megnézni, hogy hogy tudnak alkalmazkodni ehhez a helyzethez, milyen módon reagálnak, változtatnak, azt kellett látnom, hogy miközben mindent megtettek annak érdekében, hogy minimálisra leszorítsák a költségeiket, tényleg nagy odaadással dolgozik az egész munkavállalói kör és nem irigylésre méltó munkában, ott görnyedve a gépek fölött napi 8 vagy még több órában - az ingázást hozzászámítva még lényegesen nagyobb leterhelés mellett -, mindazt az áldozatot meghozzák, ami tőlük telik, de ha nekik versenyezni kell a - mondom - napi 1 dolláros munkabérrel, akkor kész. Ezt nem lehet állami támogatásból megoldani, és nem is érdemes. Nyilván az állami támogatásokat, a fejlesztési-segítési eszközöket ahhoz kell biztosítani, hogy ne ezekkel a termékekkel versenyezzenek, hogy világos legyen, hogy ez egy más szintű kínálat és más szintű termék, mint ami ezekről az olcsó piacokról érkezik hazánkba; ne csak Magyarországon, hanem lehetőleg a teljes exportpiacainkon, az Unióban és az Unión kívül is versenyképesek legyenek ezekkel a termékekkel.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

(17.40)

ELNÖK: Köszönöm. Most kétperces felszólalásokra kerül sor. Először Podolák György képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Egyetlenegy gondolatra szeretnék reagálni, amit az államtitkár úr elmondott az előzőekben: államtitkár úr, igen, úgy értjük. Tehát az nem elfogadható a mai magyar gazdaságban, hogy csak azért támogatunk valakit, mert létszámot tart meg. Ez nem működik, ez maga a halál.

Tehát ez a pálya nem járható egyetlenegy kistelepülésen sem. De az igen, és úgy gondolom, vannak olyan pályák a könnyűiparban is, hogy nem a napi egydolláros munkabérrel kell neki versenyezni, hanem vannak esélyek és lehetőségek, amelyek magasabb kvalifikáltságú, színvonalas munka végzésére adnak lehetőséget. Sajnos, most már kis vállalkozásaink vannak és nem nagy gyárak, amelyeknél jelentős technológiai beruházásokra van szükség, de ezeket a kisvállalkozásokat kellene olyan helyzetbe hozni, amelyek családi vállalkozások vagy 5-10-15 fővel működnek, hogy technológiailag eljussanak egy olyan szintre, hogy legyenek olyan beszállítók, vagy olyan speciális termékeket állítsanak elő ruhaneműben is, amely minőségi. De ma éppen nincsenek meg ezek a lehetőségek, hiszen neki olyan kondíciókkal kell pályáznia a különböző beruházási pályázatokon, ahol esélye nincs, hogy hozzájusson, forrása sincs.

Tehát lehet, hogy az a döntés, amit a kormányzatnak ebben a kérdésben hoznia kell, nem arról fog szólni, hogy a munkaerőt ezen az ágon fogom támogatni, hanem arról fog szólni, ha beruházás van könnyűipari területen, ilyen és ilyen technológia, ott jelentősebb állami hozzájárulás vagy kedvezményezettség, vagy pályázati nyerési lehetőség van. Csak így képzelhető el. Ha valami eleve halálra van ítélve, azt nem érdemes még lélegeztetéssel sem fenntartani, tehát az kárára lenne mindenkinek.

Igen, mi ezt így gondoljuk, csak találjuk már meg az útját, hogy ezt hogy tehetjük meg közösen.

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, MDF.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Mintha azt érezném ki a hozzászólások némelyikéből, mintha ebben az ágazatban egyrészt jellemző lenne a bérmunka, ez még igaz is lehet, de ez valamiféle szégyellnivaló dolog, amely jobb, ha megszűnik. Úgy érzem, hogy ez egy túlhaladott álláspont, hiszen nem nagyon látjuk azt, hogy mondjuk a Flextronics valamely vezetője lehajtott fejjel közlekedne csak azért, mert bérmunkát végeztet. Ebben a szektorban is, a bérmunkával együtt is megjelenik a kutatás-fejlesztés és az innováció. Ezeknél a cégeknél nem feltétlen az egydolláros munkabérrel versenyeznek, hanem az én példámban a nálunk, a magyarnál lényegesen magasabb bérszínvonalú támogatott szlovén bérrel. Tehát nem távol-keleti példát hoztam.

Ugyancsak államtitkár úr gondolataira hadd reagáljak, mert nem arról beszéltem, hogy valamely külső piacon nem lesz versenyképes, hanem itt, a hazai, a magyar piacon az a cég, amely, mondjuk, egy európai uniós tagállamban közbeszerzést nyer el, itt pedig nem tud ráállni a rajtkőre - erről beszéltem -, azért, mert olyan szabályaink vannak. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm. Mivel több jelentkezőt nem látok, ezért megkérdezem Farkas Imre képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Farkas Imre bólint.) Öné a szó, képviselő úr.

FARKAS IMRE (MSZP): Igen, köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a lezajlott vitát kétféleképpen lehet jellemezni. Egyrészt biztosak lehetünk benne, hogy a sajtóban nem fog megjelenni, mert rendkívül unalmas volt, hiszen igaziból nem volt komoly vita. Ha a másik oldalról közelítem, akkor azt mondom, hogy igenis értelmes vita volt, megoldásra törekvés és konstruktivitás jellemezte ezt a vitát, és mindenki a különbségek felmutatása és egymás marása helyett valóban arra törekedett, hogy lehetne itt még valamit nyújtani az ágazatnak.

Amit az államtitkár úr több felszólalásban is elmondott, én azt úgy látom, és beszéltem néhány képviselőtársammal, mindannyian úgy ítéljük meg, hogy a tárca részéről egyfajta nyitottság van ezen a téren; és több képviselőtársam is elmondta, és mi magunk is így látjuk mindannyian, hogy ez nem egyetlen tárca ügye, éppen ezért a kormányzat irányába fordultunk, és kifejezetten több tárcára tartozó dolgot látunk itt.

Amit az államtitkár úr elmondott, arra néhány tekintetben reagálnék. Igen, probléma van a munkaerővel. Sajnos, az a baj, hogy azokban a térségekben, ahol ez a munkaerő felszabadul, amely kiszorul a könnyűiparból, ott nem tudnak elhelyezkedni. Lehet hogy az ország más részén, több száz kilométerrel arrébb teremtődnek munkahelyek, ahová autóbusszal, drága pénzért szállítják az embereket, de ezekben a térségekben általában nem tudnak az emberek elhelyezkedni, és itt az alternatívája a foglalkoztatásnak a munkanélküliség, ez fog bekövetkezni. Én magunkkal is vitatkozva azt kell hogy mondjam, bizonyos feltételek között, majdnem szociális alapon még az ilyen esetben is el tudom képzelni a foglalkoztatást, mert ha az nincs, akkor csak a munkanélküliség van, ha ott nem teremtődik munkahely ezen a téren.

A másik, amit az államtitkár úr elmondott: maximálisan egyetértek vele, hogy magasabb hozzáadott érték felé kell elmozdulni, nem vitatható. Én úgy látom, több évtizedig dolgoztam ebben az ágazatban, hogy itt igenis létrejöttek értékek, vannak termékek, márkák és sok minden, de ez az ágazat úgy ki lett véreztetve, hogy ma már ezeket a márkáit nem tudja megvédeni, nem tudja továbbfejleszteni, és a bérmunkába menekül bele, mert a bérmunkában nem kell neki az anyagköltségeket megfizetni, nem kell semmit kifizetni, csak a munkabérre és a rezsire kell kicsi összeget fordítani. Idáig jutott az ágazat. És ha valóban abba az irányba kell elmozdulni, hogy legyenek termékei, mert enélkül valóban nem megy, akkor ehhez kell bizonyos segítség, mert ma már ezt leromlott állapotot nem tudja megteremteni saját erőből egy-egy ilyen vállalkozás.

Amit képviselőtársaim elmondtak, azokkal maximálisan egyetértek. Németh Zsolt a közbeszerzés tekintetében valóban egy érdekes kiegészítést tett, valóban beillhet abba a sorba, amit itt megfogalmaztunk mint lehetőséget.

Latorcai János képviselőtársam és több képviselőtársam is mondott kedvező példákat, hogy milyen lehetőségek vannak, uniós példákat is. Én magam is úgy gondolom, hogy vannak számunkra lehetőségek.

Mondok erre egy konkrét példát: igenis ez a kormány jelentős intézkedéseket tett az egészségügyi hozzájárulás csökkentésére, sőt már tavaly bizonyos területeken eltörölte az egészségügyi hozzájárulást. Ezt most élvezik olyan vállalkozások, amelyek egyébként erre abszolút nincsenek rászorulva. A mostani adótörvények sorában szerepel olyan kezdeményezés, hogy a társadalombiztosítási járulék felét vagy akár nagyobb részét is elengedik. Élvezhetik ezt majd azok a vállalkozások, ahol ez a probléma nem jellemző, és alig-alig fogják majd érzékelni könnyűipari vállalkozások. Igen, jön a dilemma, hogy lehet-e ágazati szinten valamit kiemelni, és ez összefügg-e az európai uniós lehetőségekkel. Valószínű, hogy így, mint ágazat, nem lehet, de területi elvre vagy a foglalkoztatástámogatás bizonyos körére meggyőződésem szerint lehet, és akkor már ez valós lehetőség, és valóban ott használja fel az állam ezeket a lehetőségeket, ahol ez létfeltétel, és nem feltétlenül ott, ahol ez csak kifejezetten profittöbbletet jelent valakiknek vagy valamilyen vállalkozások számára.

Podolák képviselőtársam elmondta, hogy a foglakoztatás területe kiemelt ebben a kérdésben.

(17.50)

Én magam is így látom, mert ha más tekintetben nem is, itt nagyon nagy dolgokról van szó, sok embert érint, és sokan egyetértünk abban, hogy ha ezek az emberek munkanélkülivé válnak, akkor borzasztó nagy baj lesz ezeken a területeken. Mondok egy konkrét példát a foglalkoztatási gondokra. Például munkahelymegőrző támogatást egy miniszteri rendelet értelmében csak az a vállalkozás vehet igénybe... - illetve amelyik vállalkozás ezt megkapja, két évig ilyen támogatást nem vehet igénybe. Van ebben némi logika, de mit tesznek a vállalkozások? Az egyik része becsületesen megkéri azt az összeget, ami számára szükséges, felhasználja, és tudomásul kell venni neki, hogy két évig semmi nincs. A vállalkozások egy másik része kér egy rendkívül magas összeget, mert ő tisztában van vele, hogy két évig nem kérhet, és nagy összeget fog kérni.

Meggyőződésem, hogy az ilyen és hasonló jellegű szabályozásokat lehetne finomítani, hogy ne legyenek olyan vállalkozások, akik egy-egy ilyen munkahelymegtartó vagy munkahelyteremtő támogatásnak borzasztó nagy haszonélvezői, bizonyos vállalkozások meg kimaradnak ebből a körből teljes egészében. Ezekre a kérdésekre kellene meggyőződésem szerint a kormánynak egy sokkal finomabb szabályozást végrehajtani.

Bízom benne, ahogy Podolák képviselőtársam is elmondta, hogy a gazdasági bizottság talaján mi, képviselők tudunk segíteni abban, hogy valóban egy hasznosítható országgyűlési határozat szülessen, ami nemcsak önmagában egy országgyűlési határozat, hanem önmagában is alkalmas lehet arra, hogy a kormányzat átgondolja ezeket a kérdéseket, és bizony láttuk azokat az ötleteket, gondolatokat, amelyek eddig is felmerültek, csak különböző tárcák szempontjai alapján nem formálódtak kormányzati szinten megfogalmazott gondolattá. Azt hiszem, lehetünk abban a helyzetben, hogy néhány héten belül elfogadjuk ezt az országgyűlési határozatot.

Valóban szükség van módosító javaslatokra, több ilyen módosító javaslat már benyújtásra is került, részben ami aktualizálja a részeket, amelyek szükségesek, részben pedig kiegészíti. Itt is felmerült ilyen javaslat, és ha ezekben kellően konstruktívak leszünk, akkor néhány héten belül valóban születhet egy olyan országgyűlési határozat, amely inspirációt adhat arra, hogy a kormányzat valóban intézkedjen, és tegyen megfelelő lépéseket a ruhaipari, ruházati ágazat megsegítésére.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, a benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára várhatóan következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Bőhm András, SZDSZ és Tóth József, MSZP, képviselők önálló indítványát T/10146. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/10146/1-2. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Tóth József képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 10 perces időkeretben.