Felszólalás adatai
201. ülésnap (2005.02.22.), 90. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Birkás Tivadar (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:07 |
Felszólalások: Előző 90 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előbb ott hagytam abba, hogy ebben a kormányzati ciklusban már ötödik minisztere lesz a sportnak, ami mutatja azt, hogy tényleg milyen jól, átgondoltan foglalkozik ezzel a témával a duma-bankár kormány, körülbelül úgy, hogy egy púp a hátukon, aztán próbálják ide-oda rakosgatni, hátha majd valahol ellesz, aztán nem kell vele törődni.
Elhangzott a költségvetésnél, hogy nincsen költségvetési kihatása ennek az áthelyezésnek. Én attól tartok, hogy lesz. Lesz, ugyanis amíg a sport önálló minisztérium volt, addig, miután az Országgyűlés elfogadta a minisztérium költségvetését, onnantól tudhatták a sportszervezetek - és itt már Szalay képviselő úr beszélt a biztonságról -, hogy melyik területre mennyi pénz fog jutni.
(13.30)
Most nem fogjuk tudni, ugyanis ebben az átszervezésben a Nemzeti Sporthivatal feje fölött nyugodtan át lehet nyúlni, a miniszter át tud nyúlni, és megváltoztathatja a sporthivatal elfogadott költségvetését.
Volt már egyébként a sport irányítása a Belügyminisztérium alatt, Kuncze Gábor volt a belügyminiszter. Abban az időszakban körülbelül 10 milliárd forint tűnt el a magyar sportban, ennyi adó- meg köztartozást halmoztak fel a klubok. Aztán hogy ez a pénz mire ment, vezetői fizetésekre, meg mire, azt nem tudjuk, csak arra emlékszünk, hogy amikor stadionépítés volt a polgári kormány idején, ami szerintem vállalható program, Kuncze Gábor mondta a poénjait, hogy: kórházamat egy focicsapatértö. Csak arra nem emlékezett, hogy az ő belügyminisztersége idején annyira nem felügyelte a sportot, hogy 10 milliárd forint tűnt el abban az időszakban.
Egyébként jellemző az SZDSZ hozzáállására, hogy itt a vitában senki nem képviseli a pártot, általában bizottsági ülésre sem járnak. Ez mutatja, hogy a drogliberalizációval kapcsolatban ennek a pártnak van véleménye, de a sporttal kapcsolatban nincsen.
Köszönöm. (Pettkó András: Drogsport!)
Felszólalások: Előző 90 Következő Ülésnap adatai