Felszólalás adatai

DR. FODOR GÁBOR, a SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem lévő szónokok mindegyike a maga beszédében hivatkozott arra, hogy múltunk megismerhetősége a cél. Nos, mindannyiunkat ez a szándék vezet, amikor e törvényjavaslat vitájára sor kerül: a múlt megismerése.

Természetesen nem egy könnyű feladat, hiszen Magyarország múltja, XX. századi múltja bővelkedik fordulatokban, és a nemzeti önismeret szerves része az, hogy múltunkkal tudjunk szembenézni.

Az elsődleges kérdés ezért mindenképpen az a számunkra - és ezt nagyon fontos itt, a parlamentben is hangsúlyozni -, és mindazok számára, akik figyelik ezt a vitát, hogy tisztázzuk, mi az értelme ennek a vitának, mi az értelme 15 évvel a rendszerváltás után foglalkozni az úgynevezett ügynökkérdéssel.

Nos, hát ez, tisztelt képviselőtársaim: a nemzeti önismeret kérdése, az, hogy tudjunk szembenézni a saját múltunkkal, mert csak akkor erős az önbecsülésünk, csak akkor tudunk tisztában lenni saját hibáinkkal és erényeinkkel, ha tudjuk, mi az, amit helyesen tettünk, és mi az, amit helytelenül, mi az, amit még egyszer nem szabad elkövetni.

Mint említettem, a magyar társadalom nincs könnyű helyzetben e téren, mert nagyon sok minden nem tisztázott. Tavaly volt a holokauszt 60. évfordulója, és sokat beszéltünk ennek kapcsán arról, hogy mennyire nem dolgozta fel a magyar társadalom mindazt a szörnyűséget, mindazt a borzalmat, ami történt, a magyarországi zsidó származású magyar polgárok elhurcolását és elpusztítását. De ugyanígy feldolgozatlan a Kádár-rendszer kérdése is. Hogyan működött ez a rendszer? Hogyan szedte áldozatait? Hogyan lett hétköznapivá egy idő után a működése? Máig nem tudunk nagyon sok mindent erről, nem néztünk szembe azzal, hogy valójában mi történt.

A szembenézés azért lényeges, tisztelt képviselőtársaim, hiszen vannak olyan országok, ahol szintén hasonlóan nehéz XX. századi történelmet kell feldolgozni, és látunk sikeres próbálkozásokat. Ott van például Németország esete. Itt, a mai vitában is voltak szónokok, akik hivatkoztak arra, hogy milyen emberi drámák állnak az ügynökkérdés mögött, kellően meggondolta-e mindenki, hogy milyen sorsok kerülnek elénk, milyen sorsokat látunk, milyen sorsok kerülnek reflektorfénybe, amikor erről a kérdésről beszélünk. Bizony, a német példát azért hozom fel, tisztelt képviselőtársaim, mert amikor a német társadalom is elkezdett szembenézni a saját múltjával, a náci rendszerrel, akkor a hetvenes-nyolcvanas években - ez egészen a kilencvenes évekig húzódott - bizony emberi drámákon, emberi sorsokon keresztül, vérrel, verejtékkel, nagyon sok konfliktussal, de sikerült nagyjából mára elrendezni ezt a kérdést. Nem volt egyszerű, több évtizedes történet volt.

A magyar társadalom előtte van még mindennek, és ezt tudnunk kell. Ez nem megy egyszerűen, ha úgy tetszik, nehézségek, áldozatok és konfliktusok nélkül. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt természetesen mérsékeljük vagy próbáljuk emberivé tenni, vagy próbáljuk minden körülmények között a jogállami normákat betartani. De nem lehet egyszerűen megspórolni ezt a nehéz menetet, mert ez hozzátartozik ahhoz, hogy tisztán lássunk, és tudjuk azt, hogy hogyan kell kezelnünk a múltunkat.

Azt gondolom, azt is látnunk kell - hiszen pont a német példa is erre tanít meg minket -, hogy a gyengeség és a gonoszság példái nem olyanok, hogy elvetemült, esszenciális gonosztevőket látunk a társadalomban. Itt hétköznapi emberekről van szó, hiszen amikor a náci rendszerrel együttműködők és az azt kiszolgálók problémája merült fel a német társadalomban, kiderült, hogy egyszerű, hétköznapi emberek hétköznapi problémáiról volt szó, a zsarolhatóságról, a gyengeségről, a döntésképtelenségről. És ugyanez van a Kádár-rendszerrel kapcsolatban is, ne feledjük el. Ugyanígy ez a probléma, egyszerű, hétköznapi emberek mindennapi problémája, a zsarolás, a kiszolgáltatottság, a döntésképtelenség. Valahogy így működnek a diktatúrák, így működnek az elnyomó rendszerek.

Nem a megtestesült gonoszt látjuk, nem feketék és fehérek a szereplők, hanem a körülöttünk lévő - ahogy az előbb mondtam - hétköznapi emberek sorsáról van szó. Ezért valóban kellő érzékenységgel kell ehhez a témához nyúlnunk, de kellő határozottsággal is, hogy próbáljunk világosan látni, és egyszer s mindenkorra tisztázni azt, ami mögöttünk van.

Ennek kapcsán itt megint csak szeretnék utalni arra, hogy ebben a Házban ma is elhangzott már olyan szónoklat, amely felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynökkérdés mögött milyen emberi sorsok húzódnak meg. Így van, képviselőtársaim, ezt csak aláhúzni tudjuk mindannyian. Bizony, emberi drámák vannak, és bizony kellő empátia, beleérző képesség kell mindannyiunk részéről ahhoz, hogy ezeket átérezzük. Valóban nagyon sok ember kiszolgáltatott volt, nagyon sok ember rendkívül nehéz helyzetben volt, és azért adta a nevét olyasmihez, amit talán ma már szégyell, és ma már úgy gondolkodik róla, hogy helytelen volt. De, tisztelt képviselőtársaim, itt is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez mind igaz, de ne feledjük el, hogy a történetnek van egy másik oldala is. Ugyanis szintén voltak ebben az országban milliók, akik nem írták alá azokat a bizonyos papírokat, akik nem vállalkoztak ezekre a kompromisszumokra, akik nem adták a nevüket, és inkább vállalták a nehezebb utat. És ezzel sorsok törtek ketté, karrierek mentek tönkre, hiszen látjuk az elmúlt hetek, hónapok fejleményeiből is, amikor napvilágra kerülnek ügynökügyek, feljelentettek embereket, akik a hivatali ranglétrán az illető előtt voltak, és soha nem kerültek oda vissza. Velük, az áldozatokkal, az ő lelkivilágukkal nem érdemes foglalkoznunk?

Még egyszer hangsúlyoznám: természetesen az ügynökök mögött, az ügynökkérdés mögött is ugyanolyan emberi dráma van, de azt gondolom, féloldalas a gondolkodásmódunk, ha nem tesszük oda: és mi van az áldozatokkal, mi van azzal a sok millió emberrel, akikről írták a jelentést? Akiknek a saját élete ezért futott zsákutcába, mert nem voltak hajlandók megkötni ezeket a kompromisszumokat, mert nem álltak be a sorba, mert nem gondolták azt, hogy rendben, aláírom azt a papírt, csak hogy menjek előre a ranglétrán. Azt mondták, hogy inkább nem - és velük mi van? Velük foglalkozunk?

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy számunkra az ő sorsuk is ugyanolyan fontos kell hogy legyen, sőt, ha úgy tetszik, bizonyos szempontból fontosabb, mint azoké, akik működtették az elnyomó rendszert.

Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban alapvetően azon az állásponton van, hogy helyesli, hogy ilyen javaslat született, és helyeseljük azt, hogy a parlament elé került; vitatkozzunk róla, mert ezt a kérdést most már illendő lenne lezárni a magyar társadalom számára. Nincs illúziónk, a lezárás nem úgy történik meg, hogy majd döntünk róla egy-két hónap múlva a parlamentben, és azt mondjuk, hogy vége van. Csodát! Nem lesz vége, mert több év, akár évtized is eltelik, míg azt mondhatjuk, hogy lezártuk ezeket a kérdéseket, de a parlament és a törvényalkotás szintjén egyszer el kell érni oda, hogy azt mondjuk, hogy ezt a kérdést elrendeztük tisztességgel, és ez a célunk. Azt gondoljuk, hogy ezen a javaslaton változtatni kell; azt majd el fogom mondani, hogy szerintünk mely pontokon. De alapvetően, hogy itt van a javaslat előttünk, ezzel egyetértünk, és ezért minden dicséret megilleti az előterjesztőket, hogy ezt a fontos kérdést - és hangsúlyoznám: a társadalmat érdeklő kérdést - idehozták a parlament elé.

(11.10)

Nos, mielőtt az álláspontunkat kifejteném, hadd utaljak itt a parlamentben is - tisztelt képviselőtársaim figyelmére igényt tartva - arra, hogy milyen előzményei voltak ennek a törvényjavaslatnak, hogyan is állt ez az ügy, hiszen oly sokat mondjuk, hogy itt van adóssága az egész társadalomnak, az egész politikának arra vonatkozólag, hogy hogyan tudta elrendezni ezt a kérdést. Emlékezzünk rá, hogy a rendszerváltás után felmerült ez az igény. Donáth képviselő úr hivatkozott is a Demszky-Hack-féle javaslatra. Valóban, ez volt az első javaslat arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Megjegyzem, érdemes tudni, hogy akkoriban, amikor ez a javaslat született, még nem volt a magyar társadalomnak, az ezzel foglalkozó szakembereknek sem tudomásuk arról, hogy valójában hogyan is működött az állambiztonság a Kádár-rendszer idején Magyarországon. Évekbe telt, míg sikerült kideríteni pontosan a III-as csoportfőnökség tevékenységét, működését, ezért az első javaslat természetesen még nem tartalmazhatta mindazokat az információkat, és nem alapozhatott azokra, amelyeket a későbbiekben megtudtunk.

1994-ben az Alkotmánybíróság egy határozatában előírta a törvényalkotóknak, hogy a megfigyeltek információs kárpótlását biztosítani kell. Ez fontos állomás volt ezen az úton. Így aztán 1996-ban az Országgyűlés döntött, és felállította a Történeti Hivatalt. Emlékeznünk kell arra, hogy ezzel a döntéssel valójában csak a III/III-asok ügye került ide, nem volt kontroll az iratátadás felett, és a megfigyeltek nem ismerhették meg például a saját besúgójuk nevét. Ez volt 1996-ban.

2001-ben történt a törvénynek egy módosítása, amely kiterjesztette a Történeti Hivatal illetékességét a teljes III-as főcsoportfőnökségre, a tényleges iratátadásra azonban nem adott garanciát ez a javaslat sem, így féloldalas maradt.

2003-ban készült egy újabb törvényjavaslat - amire még mindannyian emlékszünk, hiszen ez a parlament hozta meg -, amelyben az iratátadás garanciákkal lett körbebástyázva, de túl tág visszatartási okokkal, amiről még fogok beszélni a kritikai észrevételeim kapcsán. A megfigyelt most már megismerhette a besúgója nevét, és közszereplők esetén nyilvánossá vált az ügynökmúlt. Ez a 2003-as törvény, amely a Szabad Demokraták Szövetsége, a liberális párt álláspontja szerint is féloldalasra sikeredett, de azt azért el kell mondanunk, hogy ez indította el azt a folyamatot, amit most látunk. Ennek eredményeként kerülnek nyilvánosságra azok az ügynökügyek, amelyek újra előtérbe helyezték a múlt megismerésének a problémáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy mi alapvetően támogatjuk ezt az elénk került javaslatot, de természetesen van néhány kritikai észrevételünk. Szeretném elmondani, hogy miben van vitánk az előterjesztővel, miközben a lényeges pontokban helyesnek tartjuk az előttünk lévő indítványt. Helyesnek tartjuk azt, hogy elindult a szűkítés útján, azon törvényi okok szűkítésének az útján, amely törvényi helyekre hivatkozva az iratokat vissza lehetett tartani a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Eddig. Ezt azért tartjuk helyesnek, hiszen mindenki, aki kritizálta ezt a törvényt, elsősorban a kutatók, a történészek oldaláról - hiszen az ő munkájuk és szerepük rendkívül fontos a megismerés útján -, azt kifogásolta, hogy túl sok fontos irat marad megindokolhatatlan okok alapján a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Ez ma az elsődleges tennivaló. Mert mint emlékeznek rá, hivatkoztam arra, hogy a 2003-as törvény valójában ma már a legszélesebb szabályozást adja ezen a téren, jelentős előrelépést hozott az elmúlt évek-évtizedek szabályozásához képest, de eme előrelépés mellett is komoly gyengesége, hogy nagy lehetőséget ad a szolgálatok számára arra, hogy visszatartsanak iratokat. Ezt kell megszüntetni. Ez az egyik legfontosabb probléma a jelenlegi javaslattal. Ezen a téren a mostani beterjesztés előrelép, de azt gondoljuk, hogy nem eléggé, mert fenntart bizonyos kiskapukat, amelyeket nem lenne szabad, és erre is mindjárt ki fogok térni.

Azt is helyesnek tartjuk, hogy ez a törvényjavaslat erősíteni akarja a civil kontroll szerepét az iratátadás felett. Ez is vitás pont volt a legutóbbi törvényjavaslat kapcsán. Helyesnek tartjuk a törvényjavaslatban szereplő tudományos tanácsadó testületnek a mi javaslatunknak és elképzelésünknek is megfelelő felállítását, mert mindenképpen kívánatos, hogy a civil kontrollt erősítsük. A Szabad Demokraták Szövetségének a támogatására lehet számítani itt is.

Vitánk van viszont - mint ahogy jeleztem - két lényeges pontban az előterjesztővel, és ezt szeretném is elmondani. Az egyik az úgynevezett kerülőút kérdése. A törvényjavaslat visszahozza azt a jelenleg is hatályos állapotot, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatkozhatnak arra, hogy bizonyos iratokat - ezt a köznyelvben gyakran szupertitkos iratoknak szokták mondani - visszatarthatnak úgy, hogy ezen iratok listájával egy legfelsőbb bírósági bíróhoz fordulnak, és azt mondják, pusztán felsorolva az iratok tételeit, hogy ezen iratok visszatartását, titkossá minősítését továbbra is fenntartják. Ezt mi helytelennek tartjuk, mert úgy gondoljuk, itt egy széles körű visszatartási lehetőséget nyitnánk ki. Úgy gondoljuk, hogy vannak ilyen iratok - természetesen, hiszen a nemzetbiztonsági érdekek fontosak; megint csak szeretném leszögezni, nagyon lényeges egy ország számára, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatai jól és normálisan tudjanak működni, nekik is érdekük lenne már megszabadulni ettől a ballaszttól, amit jó ideje magunkkal hurcolunk már -, de nem lehet megengedni, hogy pusztán a szolgálatok döntsék el, melyek ezek az iratok, főleg ha azok egy jelentős része a múltra vonatkozik. Tehát úgy gondoljuk, hogy nem helyes ennek a kerülőútnak az ilyen módon való fenntartása, be lehet vonni ebbe a bíróságot, de csak akkor, ha ennek a megfelelő tudományos tanácsadó testületnek a vitája alapján nem tudják eldönteni, hogy mely iratokat kell visszatartani. Ebben az esetben a bíróság dönthet ebben az ügyben, nem pedig egy biankó csekket kell adni lehetőségként egy bíró számára, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálatok azt tesznek fel erre az iratlistára, amit akarnak. Ezt nem tartjuk helyesnek, és a Szabad Demokraták Szövetsége számára ez kulcskérdés. Ha ebben kompromisszumra tudunk jutni, akkor számunkra már könnyen elfogadható lesz ez az előterjesztés, de ilyen formában nem tudjuk támogatni.

A másik lényeges kérdés - amire Demeter Ervin képviselő úr is utalt már - az a típusú szűkítés, hogy csak azoknak a hálózati személyeknek az adatai legyenek nyilvánosak, akiknek a személyi adatai és anyaga a levéltár kezelésében van. Képviselőtársaim, ez egyfajta menlevél adása lenne azok számára, akik együttműködtek a hálózatokkal, az állambiztonsággal a hetvenes-nyolcvanas években, és valamilyen oknál fogva a kilencvenes években átkerültek a szolgálatokhoz. Vannak, akik ilyen helyzetben vannak, vannak, akik esetében indokolt is, hogy az ő munkájukat és inkognitójukat fenn tudjuk tartani, de vannak olyanok, akiknél nem. Ezt nem lehet általános szabályként kimondani. Általános szabálynak annak kell lennie, hogy a Kádár-rendszerre, a pártállamra vonatkozó minden irat megismerhető. Ez alól kivételeket el lehet ismerni, lehet kivételeket teremteni, de nem lehet olyan szabályt megalkotni, hogy van egy kör, amelynek az iratai, az anyagai kikerülnek innen, és rájuk nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek a többiekre. Ez ugyancsak nem fogadható el számunkra, de azt gondoljuk, hogy itt is lehet előrehaladást elérni. Bízunk benne, hogy tudunk olyan kompromisszumot kötni, amely elfogadható számunkra is és az előterjesztők számára is.

Szeretnék azzal is foglalkozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ellenzék javaslataihoz hogyan viszonyulunk, mert való igaz, hogy ez a törvény a kormánytöbbségen múlik, de egy olyan lényeges ügyről van szó - ne feledjék, azzal kezdtem, hogy a nemzeti önismeret ügyéről van szó -, amely nem pusztán néhány fős parlamenti többség ügye, hanem az a jó, ha ekörül szélesebb konszenzust tudunk teremteni. Ezért a magunk részéről minden olyan ellenzéki indítványt, amely támogatható, örömmel fogadunk. Szeretném elmondani, hogy a Fidesz által megfogalmazott négy fő javaslatból kettőt támogathatónak tartunk, kettőt viszont nem akarunk elfogadni. Hadd beszéljek arról, hogy melyik az a kettő, amelyik a mi felfogásunkkal egybeesik, s amelyek mögé szívesen odaállunk, és melyik kettőt nem tudjuk támogatni.

Az általunk támogathatónak tartott javaslat elsősorban az, amelyik arra vonatkozik, hogy az iratmegismerés és a múltfeltárás ne álljon meg pusztán a hálózati személyeknél, hanem terjedjen ki a megrendelőkre, vagyis az egykori MSZMP-funkcionáriusokra is. Ez helyes és kívánatos javaslat, a Szabad Demokraták Szövetsége ott van e mögött az elképzelés mögött.

(11.20)

Megjegyzem, ezek az anyagok, ezek az iratok javarészt kutathatók ma is már, tehát rendkívüli újdonságot nem állapítottunk meg ezzel. De amennyiben van olyan része az iratoknak, amely nem megismerhető, nem kutatható, vagy valamely más probléma van vele, mi teljesen készen állunk arra, hogy ezen segítsünk, és valóban nyissuk meg itt is a nyilvános megismerés útját. Tehát mi mögötte vagyunk ennek a javaslatnak.

Mögötte vagyunk annak a javaslatnak is, amely úgy szól, hogy a nyilvánosságra hozatal, mármint az adott lista nyilvánosságra hozatala, hogy kik voltak együttműködők a hálózatokkal, terjedjen ki azokra is, akik a zsarolást végezték, vagyis a tartó tisztekre. Megjegyzem - és most persze nem akarok ezzel különösebben foglalkozni -, finoman szólva látok némi ellentmondást a Fidesz különböző megnyilatkozásai között e téren, de az ellenzéki párt nyilván el fogja dönteni, hogy mely tekinthető hivatalos álláspontjának. Mi ezt a javaslatot, amelyet eddig minden bizottságban és a nyilvánosság előtt megfogalmaztak, támogathatónak tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy helyénvaló, igen, legyen ez is nyilvános, természetesen a megfelelő nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe véve. Legyen ez is nyilvános, mert most már valóban egyszer lássunk tisztán, hogy mi a helyzet.

De szeretném azt is elmondani, képviselőtársaim, hogy az áldozatok védelmét rendkívül fontosnak tartjuk. Nem gondoljuk azt - ahogy Demeter Ervin képviselő úr is beszélt erről -, hogy csak úgy, hasraütésszerűen aztán mindent föl kellene tenni az internetre azokból a dossziékból, amelyek ott vannak a levéltárban a jelen pillanatban is, hiszen teljesen megfordítanánk ezzel a történetet. Onnantól kezdve nem a Kádár-rendszerről és a pártállamról szólna, hanem csemegézni lehetne olyan iratokban és dokumentumokban, amelyek azokról az emberekről szólnak, akikről illegitim módon gyűjtötték ezeket az információkat, és akik küzdöttek a diktatúra ellen. Ezt helytelennek tartanánk, és nem is fogjuk támogatni, tisztelt képviselőtársaim, az ilyen törekvést. Nyilvánosság kell a rendszer megismeréséhez, a listák megismeréséhez, de nem az áldozatokra vonatkozó anyagok megismeréséhez.

Végül az alkotmánymódosításról annyit hadd mondjak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ezt nem támogatja, viszont ha letesznek elénk bármilyen javaslatot, meg fogjuk vizsgálni, és ha meg tudnak győzni arról, hogy ez indokolt, mi készek vagyunk erre. Nem támogatjuk azért, mert nem tekintjük jogállami gondolkodásmódnak azt, ha egy politikai problémával találkozunk, akkor azonnal alkotmányt akarunk módosítani. Szerintünk a közszereplők fogalmának a tágításával megoldható ez a probléma, és erre az SZDSZ javaslatot is fog beadni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Taps az SZDSZ soraiban.)