Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elérkezett a március, létrejött az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, több feladatot kapott az OEP, közben pedig a kórház-átalakítási terv máris mutatja azokat a jeleket, amelyek alapján erősen kérdéses, hogy mennyi eredményt fog hozni ez a folyamat. A kórházak megyei egyezkedésének eredményessége nagyon is kétséges. Továbbra is csak kérdések maradtak. És a megoldatlan problémák megoldására ki tudja, meddig kell még várnunk. Az egyeztetések alapján nem az látszik, hogy felesleges ágyszámok és felesleges költségek varázsütésre feltárásra és megszűnésre kerülhetnének. A fejünk felett lebegő kórházi összevonások, megszűnések nem jönnek létre olyan könnyen és hatékonyan, mint ahogy ezt a megálmodóik kitalálták. Sokkal inkább az derül ki, hogy mindenki boldogabb lenne, ha nem kapkodva, néhány hónap alatt történne az átalakítás, ha végeredményben nem a kórházak szétforgácsolódását jelentené ez az úgynevezett hatékonyságnövelés.

Mit ért el tehát az eddigi kormányzat az átalakítási lázzal? Úgy tűnik, hogy rengeteg felesleges egyeztetést, mert végül mégis felülről fogják megálmodni az osztályok megszüntetését és az összevonásokat. Illetve elérte még, hogy kiderült, hogy mennyi településen megoldatlan az elfogadható minőségű ellátás, hogyan, milyen körülményes ingázásokra számíthatnak majd azok, akiknek eddig a városon belül megoldható volt a kórházi ellátásuk. De talán az a legfontosabb, amit elért, hogy nyilvánvalóvá vált, mennyire is hibás az a megközelítés, amit követ a kormány. Átfogó megoldás helyett próbálja a már most sem elegendő forrást úgy újraosztani, hogy a végén valahogy mégis több legyen. De az általuk várt csoda mégsem történik meg. Amennyi pénz eddig volt - és kevés volt - az egészségügyre, továbbra is kevés marad. Közben pedig láthatjuk beigazolódni, amit a szakmában dolgozók előre megmondtak: komolyan vehető pénzügyi forrás biztosítása nélkül egyszerűen nem lehet többet nyújtani.

A felelősöket pedig nem a kórházvezetők között kell keresni, hanem olyan átalakítási koncepciót kell készíteni, amelyben elegendő idő áll rendelkezésre az egyeztetésre és a párhuzamosságok, kapacitások, lehetőségek feltárására, a problémák kiértékelésére. Erre ideje volna ráébredni.

Évtizedes problémákkal van tele a rendszer, hogy csak egyet említsek, a napokban bejárta a híreket, hogy a Szegedi Gyermekklinikán bevásárlókocsikat használnak az osztályok és a műtők közti szállításhoz. Bár üdvözlendő, hogy sikerült megoldást találniuk a gyerekek szállítása közben felmerülő nehézségekre, azonban az már elkeserítő, hogy hány és hány helyzetben kerülnek ugyanilyen kényszerhelyzetbe az egészségügyi dolgozók, amikor nincs pénz a munkaeszközökre, gyógyszerekre vagy sokszor kötszerekre, amikor nincs elég keret a kezelésre, sem a bérek kifizetésére, amikor duzzadnak a várólisták is az elégtelen források miatt.

A bevásárlókocsik pedig a hírek szerint már 17 éve teljesítenek szolgálatot, ami azt is jelenti, hogy ha ők ott nem ilyen találékonyak, hiába várnának arra, hogy egyszer majd lesz pénz normális kórházi felszerelésekre.

Valódi megoldásokra azért is várhatnak hiába, mert nemcsak az átszervezések maradnak a látszatintézkedések szintjén, hanem a bérrendezés is. Csak remélni tudom, hogy nem gondolták komolyan, hogy az orvosok nem az elvégzett munkájukért, hanem a röghöz kötésért cserébe kapják a bérüket. Ahogyan azt sem gondolhatják igazán komolyan, hogy bármilyen béremelésre még éveket akarnak várni. Talán fontolóra vehetnék azt a figyelmeztető jelet, hogy a szakmai szervezetek, beleértve még a Magyar Orvosi Kamarát is, már egységesen fejezték ki, hogy a kitalált feltételek elfogadhatatlanok.

De nem feledhetjük el a többi egészségügyi szakdolgozót sem, akik ugyanúgy sorra kényszerülnek elhagyni az országot, mert a fizetésük önmagában már a tisztességes életkörülmények fenntartására sem elegendő, kemény munkájuk nem nyer megfelelő anyagi megbecsülést.

A valódi megoldás már csak azért sem látszik, mert az átszervezés mellett biztosítani kellene, hogy nem termelődnek újra a kórház adósságai, ehhez pedig muszáj az OEP-díjtételek növelése, vagyis a díjtételek egyszerűen semmilyen módon nem tartottak lépést az elmúlt évtizedek árváltozásaival. Enélkül viszont elképzelhetetlen a kórházi adósságspirálból való kiszabadulás. Valahogy mégsem látjuk azt, hogy erre bármilyen szándék mutatkozna, pedig fontos alapkövetelménye ez a kórházak fenntartható gazdálkodásának.

Azt viszont könnyen megérthetjük, hogy miért nem történik valódi változás. Nyilvánvalóan politikai érdekek itt felülírják az egészségügyi, ennél sokkal fontosabb érdekeket, ezeken mindenképpen túl kell lépni, ha az egészségügyben valódi és nem látszatfejlődések irányába szeretnének lépni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)