Felszólalás adatai

Tisztelt Ház! Világos, hogy egy olyan törvény áll előttünk, amelynél - és erre már utaltam kétperces felszólalásban - hihetetlenül nehéz feladatot vállalt az, aki ezt, azt kell mondanom, kötelező teherként próbálja teljesíteni.

Amikor ennek az útnak nekiindult a kormány és a kormány képviseletében Szászfalvi államtitkár úr, nyilvánvalóan tudta, hogy valami olyasmire kell vállalkozni, ahol szellemi tevékenységekkel összefüggő, de materiálisan és jogilag szabályozott körülményeket kellene biztosítani és garantálni. Hallatlanul nehéz. Gondoljanak bele, olyan ez, mintha a művészetet próbálnánk valahogyan úgy jogszabályba foglalni, amelyben megmondjuk, ki a művész, ki az, aki a művészettel foglalkozik vagy foglalkozhat. Hihetetlenül nehéz. Mégis azt kell mondanom, hogy a törvény, ami most itt van előttünk, arra föltétlenül alkalmas, hogy az elkövetkezendő időkben egy nyugalmat, egy nyugodalmasabb időszakot tudjon biztosítani ahhoz az időszakhoz képest, amelyet meg kellett élnünk az elmúlt évtizedekben. Az elmúlt évtizedekben ugyanis - és ez ténykérdés - valóban igen nagy számban jelentek meg, és ez egy fájdalmas dolog, olyan szervezetek, amelyek egyháznak álcázott módon, egyházként igyekeztek megjelenni a külvilág előtt, miközben semmi mást nem tettek, mint gazdasági előnyöket, adóelőnyöket, vagyoni előnyöket igyekeztek szerezni. Ezért azt gondolom, ennek valamilyen úton-módon, éspedig nyilvánvalóan törvénnyel, véget kellett vetni, véget kell vetni.

Az sem vitás énelőttem, hogy ennek bizonyára nem az a módja, hogy vajon hányan követnek egy felekezetet. Engedjék meg, nem szívesen teszem politikai viták során, hogy az evangéliumra hivatkozom, de azt hiszem, mindannyian ismerjük a mustármag gyönyörűséges példabeszédét vagy a kovászt, amely ugyanolyan szépséges Máténál és Márknál is. Mindkettő világossá teszi, hogy bizony, a picinyke mustármagból is lehet olyan gyönyörűséges nagy növény, ahová elférnek a madarak is.

Ezért én azt gondolom, meg kell találni azt a helyes arányt, amelyben a meglévő, működő és már kétségtelenül a köztudatban megjelent egyházaknak biztosítjuk a jövőt és a lehetőséget, miközben semmiképpen nem zárjuk el annak a lehetőségét, hogy az Istenhez vezető utat - és ebből nem tudok engedni - mások is, más módon szabályozottan igyekeznek keresni.

Tisztelt Ház! Én éppen azért tartom olyan nagyra Szászfalvi államtitkár úr tevékenységét, mert nemcsak a nagy egyházakkal egyeztetett, hanem ugyanolyan egyenrangú módon egyeztetett a kisegyházakkal is. Eljutottak hozzám olyan jelzések, amelyek, azt kell mondanom, talán a legpozitívabbak, amit az elmúlt másfél esztendőben hallhattam és tapasztalhattam. Ezekből az világosan kiderül, hogy semmiféle elzárkózás, semmiféle valami hitbéli különbségek miatti ellenérzés nem volt érezhető. A különbségtétel legfeljebb abban történt és kellett hogy történjen, hogy melyek azok, amelyek egy törvény keretébe beleférnek, és melyek azok, amelyek egy törvény keretében ugyanilyen kategóriában nem jelenhetnek meg.

Amit én nehezményezek: nem tartom szerencsésnek, hogy azok a kisegyházak, amelyek most ebben a 14-es körben nincsenek benne, egyesületi megnevezéssel kerülnek bele a törvénybe. Miért nem kerülhettek be, mondjuk, vallási közösségek néven? Nem jó érzés az egy kisegyházhoz tartozó embernek, ha ő innentől kezdve olyan néven szerepel, mint mondjuk, a sakk-kör vagy a madarászok egyesülete. Nem jó érzés ez, mert ő valahol mást tesz, mást akar tenni ott, abban a közösségben, ahova tartozik. Ezért én sokkal szerencsésebbnek tartottam volna, ha a 14-es kör megtartása mellett, akik ezen kívül maradtak, például vallási közösség megjelöléssel folytathatták volna egyesületi jogosítványok mentén a tevékenységüket. Picinyke gesztusnak látszik, mégis azt kell mondanom, szerintem jelentős gesztus lehet.

Hadd értékeljem nagyra azt, hogy az átmeneti törvényen belül - és ez megint azt igazolja, hogy nyitottság volt és nem elzárkózás a törvényhozás során - még aktuális problémákon is igyekezett segíteni a törvény előterjesztője. A földtörvény módosítása, mindannyian tudjuk, nagyon konkrét okok miatt vált szükségessé. Az már egy másik kérdés, jogászként el kell mondanom: arról nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy egy alkotmányossági próbát is kiáll-e ez a forma. Mert az egy hatalmas kérdés, hogy civil szervezet és civil szervezet között lehet-e olyan különbséget tenni, hogy az egyik szerezhet földet, a másik nem. Ennélfogva én azt gondolom - egyelőre halkan, csöndben mondom az észrevételemet -, azt remélem, hogy ez így meg tud állni, és ennélfogva ezt a problémát ezzel megoldottuk; de ha nem, bizonyos vagyok abban, hogy a törvényhozó nyitott arra, hogy megtalálja azt az utat-módot, amely lehetővé teszi annak a folytatását, ami jó, hasznos és szükséges.

(15.50)

Összességében, tisztelt Ház, az én meggyőződésem szerint ez a törvényjavaslat - ha már olyan nagyon megkérdezik, hogy miért volt olyan sürgős - szolgálja azt is egyértelműen, hogy az általunk elfogadott alaptörvény gond nélkül január 1-jét követően hatályba léphessen. Igen, el kell ismerni, hogy ez szorított bennünket, egyfajta időkeretbe szorított bennünket. Nem kell ezt röstellni, mert hiszen ha akarjuk, hogy az alaptörvény hatályba lépjen, akkor meg tennünk, és biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyek mentén az valóban hatályba is léphet. De a gondolkodás lehetőségét sem vezérszónoklatban, sem utólagos megrovásokban nem lehet korlátozni és nem is szabad, azok folytatódnak; folytatódnak mindaddig, amíg van hitélet, amíg létezik hitélet.

Gondolataimat azzal szeretném végezni, amit oly szépen foglalt össze Demeter Zoltán képviselőtársam, egyfajta történelmi visszapillantóval. Ő áttekintette Európában azokat az országokat, ahol az állam és az egyház összefonódása törvényi úton ma is létezik. Érdemes elgondolkodni azon mindenkinek, érdemes elgondolkodni, hogy vajon hol erősebb a hitélet. Azokban az országokban, ahol megmaradtak ezek a fajta összefüggések? Sehol nem olyan gyenge ma a hitélet sajnos, mint amilyen például Nagy-Britanniában, pedig állami egyház van. Ezért azt gondolom, hogy az a mértéktartás, ami az állam és az egyházak kapcsolatát kell jellemezze, ebben a törvényben meg kell hogy jelenjen, álláspontom szerint jelen is van, és azt a fajta együttműködést, egyben távolságtartást a jövőben is garantálni és biztosítani kell. Az egyház akkor lehet erős, ha önmagában is tud, képes működni, és tud, képes önmagáért is kiállni, helytállni, és a híveiért is helytállni, és az állam is akkor erős, ha olyan egységet tud képezni, amelyen belül az egyház megtalálja ezt a helyét.

Én is egyházról beszéltem, pedig talán nem jól tettem, mert vallási felekezetekről kell beszélnünk, hiszen abban a 14-es listában, valljuk meg, nem mindenki egyház. Hogy világos legyen - ez persze van, akinek fájdalmasabb, van, akinek kevésbé -, az én számomra egyértelmű, hogy minden olyan kompromisszum, amelyet meg kellett kötnünk a törvényhozás mentén, nem szolgálhatott mást, mint azt, hogy stabilitást, biztonságot próbáljunk nyújtani arra az időszakra, amely alkalmas kell legyen arra, hogy azok a vallási közösségek, amelyeket most befogadtunk, be tudjanak fogadni további vallási közösségeket, olyanokat, amelyek világosan és egyértelműen a nemzetet, a hazát és természetesen a Mindenhatót kívánják szolgálni.

(Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.)