Készült: 2024.05.06.06:28:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

58. ülésnap (2010.12.07.), 127. felszólalás
Felszólaló Bödecs Barna (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:57


Felszólalások:  Előző  127  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy hozzászólásomban felhívjam a figyelmet arra a tényre, hogy a magánszemélyek lakóhelyének megismerése a cégtörvény alapján és ennek korlátozása korábban a Fidesz számára is elfogadható volt és ezt támogatta. Ilyen értelemben nagyon örülünk annak, hogy a konstruktív ellenzéki pártok igénye megtermékenyítette a Fidesz gondolkodásmódját, és egy szűk fél év alatt eljutottak oda, hogy ezt a Bajnai-kormány-féle törvényt igenis érdemes módosítani.

2010. június 24-én az igazságügyi tárca részéről Rétvári Bence államtitkár úr, Navracsics Tibor miniszter úr képviseletében ugyanis még az MSZP álláspontját fogalmazta meg számomra írásbeli kérdésemre adott válaszában, amikor is úgy fogalmazott, hogy ez a korlátozás, különösen a tőzsdei cégek adatnyilvánossága kapcsán rendkívül fontos volt. Még az Európai Bizottságra is hivatkozott levelében az államtitkár úr, így fogalmazott: "A módosítás javította e társaságok transzparenciáját az Európai Bizottság felelős társaságirányítási ajánlásaival összhangban. Ennek kapcsán különösen aggályos lett volna, ha a javadalmazás megismerhetősége mellett egyúttal az érintett személyek lakcíme is megismerhetővé válik, s ez az információ visszaélésekhez vezethet. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a törvényjavaslat Országgyűlés részére benyújtott szövegével az adatvédelmi biztos is egyetértett."

Ezt követően úgy fogalmaz az államtitkár úr: "A lakóhely megismerését biztosító törvényi rendelkezéssel összefüggésben fontos rámutatni, hogy a természetes személyek tekintetében bejegyzett lakóhelyre vonatkozó adat továbbra is a cégjegyzék része marad, és az, bár korlátozásokkal, megismerhető, a változás kizárólag a megismerés módjában következett be. A jogalkotó nem a megismerést akarta kizárni, hanem a lakóhelyre vonatkozó adattal való visszaélést és a megismerés parttalanná válását." Ez alatt nem tudom pontosan, mit értett egyébként az államtitkár úr. "Ennek okán az üzletfelek, befektetők, hitelezők védelmét az új szabályozás nem veszélyezteti, hiszen a jogcím bemutatása ellenében bárki megismerheti a lakóhelyre vonatkozó adatot."

Ami a hozzáférés adminisztratív hátterét illeti, erről így fogalmaz: "A céginformációs szolgálat a lakóhely megismerésének tényét az elektronikus rendszerben rögzíti, ez nem jelent külön adminisztrációs terhet, hiszen a megismerés tényére vonatkozó adatokat az elektronikus rendszer automatikusan eltárolja. A fentiekre tekintettel nem tervezzük a megismerés módját meghatározó hatályos szabályok módosítását." Tehát ez mindenképpen egy fontos fejlődés a Fidesz-kormány részéről, és akkor hadd mondjam el, hogy miért támogatjuk ezt a változást.

A 2009. évi módosítás és ezáltal a magánszemélyek lakóhelye megismerésének korlátozása súlyosan akadályozta a gazdasági szereplők és a média szabad hozzáférését a gazdasági társaságok tulajdonosai, vezető tisztségviselői pontos adatainak megismeréséhez, ami egy olyan országban, ahol évente vállalkozások ezrei tűnnek el, kerülnek felszámolásba oly módon, hogy hitelezőiket és köztartozásaikat nem fizetik ki, álláspontunk szerint megengedhetetlen volt. Ez kizárólag azok érdekét szolgálta, akik mások jogait sértve léptek fel a piacon, és mások anyagi javainak és közpénzeknek az eltüntetésén fáradoztak.

Hamis volt az a megközelítés, hogy ezt a rendelkezést ezen személyek privát szférájának védelme érdekében hozták volna, hiszen akinek nincs takargatnivalója, annak lakóhelye ismerete a köz számára semmiféle biztonsági kockázatot nem jelent, nem jelenthet. Ha pedig ezen személyekkel szemben a törvényeket sértő szándékkal valaki bűnöző módon kíván fellépni, arra pedig megvannak a hatályos jogszabályok és megvannak a hatályos bűnüldözési szervek, akik el tudnak és el is kell hogy járjanak.

(15.20)

Ilyen értelemben a Bajnai-kormány módosításának megváltoztatása jelentős előrelépést jelent a jogrendünkben, ezért támogatjuk azt.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  127  Következő    Ülésnap adatai