Felszólalás adatai

SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban mindenképpen azzal szeretném kezdeni, hogy köszönet illeti meg az Alkotmánybíróságot, hogy a kormány általi folyamatos fenyegetettség ellenére az alkotmánynak és a nemzetközi szerződéseknek megfelelő döntést hozott, és ezzel is bebizonyította azt, hogy a kormány hatalmi szóval nem tehet meg mindent a kormánytisztviselők, illetve a köztisztviselők párt iránti lojalitása bevezetése érdekében.

Ugyanakkor dicséret illeti a kormányt a tekintetben, hogy ahogy az előző törvényeknél, most nem felejtették el az érdekegyeztetést, és ahogy hallottuk, még a holnapi napon is lesz egy egyeztetési folyamat állomása. Ez mindenképpen előrelépés, és azt bizonyítja, hogy belátták annak a politikának a kudarcát, hogy mindent erőből kívánnak lenyomni.

Ugyanakkor körülbelül három hete, ha jól emlékszem, három hete volt egy foglalkoztatási albizottsági ülés, ahol már az alkotmánybírósági döntés utáni helyzetről volt szó, és itt a minisztérium képviselője említette, hogy egy egyeztetésen már egy tervezetet egyeztetnek. Akkor azt furcsállottuk, hogy ez miért nem került ki a honlapra. Tehát itt a nyilvánossággal még mindig nagyon komoly problémák vannak, és a tegnapi foglalkoztatásügyi bizottsági ülésen is felvetettük ezt a kérdést, hogy miért nem lehetett ezt a tervezetet nyilvánosságra hozni a minisztérium honlapján, erre sajnos nem kaptunk egyértelmű választ.

Most szeretnék rátérni a törvény részletes vizsgálatára. Itt már több ellenzéki képviselőtől hallották a gumifogalom megnevezést, ami teljes mértékben helytálló. Ilyen a vezetőhöz való szakmai lojalitás, mert ez nem ad választ arra, hogy mi történik, ha a lojalitás és a jogszerűség ellentétbe kerül. Pedig a köztisztviselőnek igenis feladata elmondani a hivatali vezetőjének, amennyiben annak elképzelését szakmailag - hangsúlyozom: szakmailag - vitatja. Ezt az új szabályozás szerint igen kockázatos lesz megtennie.

Lássuk a további részleteket! Az alkalmatlanság szabályozása elég furcsára sikerült. Mintha a ló túlsó oldalára esett volna át a jogalkotó. Ha az alkalmatlanság esetén nemcsak azt kell a munkáltatónak bizonyítani, hogy a konkrét munkakörre alkalmatlan az érintett, hanem ha ezt valamennyi üres munkakörre is meg kell tennie, akkor változatlanul inkább fog fiktív átszervezést csinálni a munkáltató. Tehát a könnyű elbocsátás lehetősége nem szűnik meg, csak éppen más lesz a hivatkozási alap, nem az alkalmatlanság. Idetartozik az is, hogy az alkalmatlanság és a vezetői bizalom elvesztése egy olyan közigazgatásban, ahol csak a törvény számít, egy és ugyanaz, ez az ideális eset. Ez a törvény távol áll az ideális szabályozástól.

A jog alá rendelt közigazgatással nem fér össze a Ktv. új 37. § (4) bekezdése, amely szerint a köztisztviselőnek a jogszabályok iránt kell elkötelezettnek lennie, nem pedig a vezetője szakmai értékrendje iránt. Természetesen azt kell végrehajtani, amit a felettese rendel, de lelkesednie nem kell érte. A bizalomvesztésnek a törvényjavaslatban definiált módja ezt nem biztosítja. A köztisztviselőnek és a kormánytisztviselőnek jogállamban a jogszabályokhoz és nem a szakmai vezetőkhöz kell lojálisnak lennie. A bizalomvesztés a törvényjavaslat szerint deklaráltan nem a tisztviselő magatartásán, hanem a főnöke ezzel összefüggő szubjektív értékítéletén alapul, bár ugyan formálisan megjelenik mellette a kötelezettségszegés is mint kritérium. De a vezető iránti szakmai lojalitás ezen új tartalma mégsem lehetett annyira immanens része a közhivatal viselésének, ha elvolt nélküle a köztisztviselői, sőt a kormány-tisztviselői törvény is. Ennyiben biztosan kevesebb védelmet ad a szabály, mint a munka törvénykönyve adna, hiszen utóbbi nem ismer olyan felmentési okot, amely a főnök kirúgási szándékát ismerné el indokként.

Ami pedig leginkább alkalmassá teszi ezt a felmentési okot az indokolás nélküli felmentés szellemének továbbvitelére, az az, hogy a mindennapi munkában különböző elvárások egymással konkurálnak. Például, ha egy kormánytisztviselő abban a helyzetben, amikor az általa kidolgozandó kormányzati intézkedés végrehajthatatlan és ésszerűtlen, akkor a következő lehetőségek közül választhat. Ha ezt nem jelzi vezetőjének, akkor feladatvégzése nem volt lényegre látó és szakmailag elhivatott. Ha a végrehajtás helyett jelzi kételyeit, akkor nem volt fegyelmezett. Ha pedig a döntési javaslat mellé csatolja fenntartásait, akkor azzal biztosan megsérti a vezetőivel való alkotó együttműködés kötelezettségét. Ezzel tehát a javaslat olyan sapkát ad a közigazgatás politikai vezetőinek kezébe, amit bárkire bármikor rá lehet húzni, így ez lehet majd sláger a létszámleépítés és az átszervezés mellett a felmentési okok között.

Azzal egyetértünk, hogy olyan szabályozás kell, amely megengedi, hogy a munkáját netán rosszul végző köztisztviselőt viszonylag könnyen el lehessen bocsátani a közigazgatásból, de legalább ilyen fontosnak tartjuk, hogy a jogszerűség mellett kiálló közszolgát ne lehessen, ne bújhassanak mindenféle gumiparagrafusok mögé. De hadd tegyek fel egy kérdést az előterjesztőnek: őszinte vallomást vagy tréfás sajtóhibát kell látnunk a törvény azon passzusában, ez a 24/A. § (1) bekezdése, amely az irányítás alatt nem álló minisztériumról beszél? Ez vélhetően freudi elkodifikálás, ami jól jellemzi a közigazgatás irányításának színvonalát, de a törvényeket célszerű hosszú távra alkotni, és bízni abban, hogy a minisztériumok egyszer majd hatékony vezetés alatt állnak.

Rátérek a döntőbizottságra. A közszolgálati döntőbizottság intézményének létrehozásával több problémánk is van. Első látásra ez nem rossz ötlet, mert tehermentesítheti a bíróságokat. Mi indokolja azonban, hogy tagjai a konkrét eljárásban való részvétel nélkül is havi félmillió forintot kapjanak? Körülbelül ennyi a minisztériumi főosztályvezetői illetmény. És nincs létszámkorlát sem a törvényben. Felmerül az a kérdés, hogy csak nem a klientúrának teremtenek újabb zsíros állásokat, miközben leépítéseket terveznek a közigazgatásban. Hasonló jogintézményeknél csak az eldöntött ügyek után kapnak pénzt a választottbírák. Úgy véljük, ízléstelen dolog az, hogy amikor a megszorításoktól már amúgy is fulladozik a közigazgatás, akkor ilyen juttatások kerülnek kiadásra.

(12.00)

Ráadásul a kormány-tisztviselői döntőbizottságok egyáltalán nem független testületek. Azt javasoljuk, hogy a döntőbizottság elnökét és helyettesét, valamint tagjait az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács javaslatára nevezze ki a miniszterelnök, és ne határozatlan időre, hanem meghatározott időszakra; mi hároméves időtartamot javasolunk. Félő, hogy közvetlenül a panaszos hivatali felettesének érdekeit érvényesítené ez a döntőbizottság. Megjegyzem, ha egy sunyi, utolsó pillanatban beadott alkotmánymódosítással nem nyugdíjaznának több száz bírót, akkor most nem is volna szükség erre az új, drága és korántsem független testületre.

Összességében ez a javaslat egyértelmű beismerése annak, hogy a Fidesz kísérlete az indokolás nélküli elbocsátásra megbukott, és ezért volt kénytelen az alkotmányos normákhoz közelítő új szabályt alkotni. Megbukott, ám az Orbán-kormány mégsem adja fel az irányú törekvéseit, hogy gumifogalmak mögé bújva folytathassa a nem megfelelő káderek tisztogatását. Ellenezzük a törvényt, mert a célnak, ami a minőségi közigazgatás és a köztisztviselők védelme, nem felel meg, nem szünteti meg a köztisztviselők, kormánytisztviselők fenyegetettségét, bár persze jobb, mint az alkotmányellenes indokolás nélküli kirúgás.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)