Felszólalás adatai

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Májusban elballagtak a negyedikes középiskolások, a múlt héten az óvodások, ezen a héten a nyolcadikosok, és ballag, ballagni készül az oktatási miniszter úr is, hároméves munka után. Pedig őt nem sürgettük annyira, mint már lemondott minisztertársait - Pepó Pált, Kövér Lászlót, Torgyán Józsefet -, akiknek hamar kitelt az idejük. Elment már a fél kormány, reményeink szerint jövőre az egész is. Ezt a ballagást osztályfőnökként majd miniszterelnök úr fogja vezetni, őt karolják a pártelnökök, s vonul majd utánuk a miniszterek, államtitkárok hosszú-hosszú hada, s törölgeti majd szemét az eddigi kivételezettek csapata.

Érthető, hogy mindezt bizonyos oldalakon nem szívesen hallják, hiszen érzik és értik, hogy most egy egységessé vált, megerősödött MSZP-ben találják meg a választók az elballagók utáni kormányt, amely jobbat, többet tesz értük, az országért, az új többségért, mindenkiért. Látjuk, hogy nincs könnyű helyzetben a Fidesz, hiszen három év alatt már a harmadik elnököt fogyasztja, s már Pokorni Zoltánt is fel kell áldoznia, hogy esélyesnek hihessék magukat a nagy versenyfutásban, a hamar megindított kampányban, a jövő évi választáson.

Én mégis sajnálom, hogy távozik miniszter úr, mert őt már régóta jól ismerjük, s tudtuk, hogy olyan fontos, országos jelentőségű ügyben, mint az oktatás, mire is számíthatunk. Hiszen a Fidesznek volt egy oktatáspolitikusa, s ha nagy eredményt nem is tudhatott elérni, legalább nagy galibát sem csinált. Csak reménykedhetünk, hogy - mint ő mondta - viszonylag nyugodt lesz a miniszterváltás, hogy nem borul fel az a fél közmegegyezés, ami azon alapult, hogy az iskolában nyugalomra, pártpolitikától független szakmaiságra van szükség, ahol a gyermekek tanítása, nevelése a legfontosabb, s nem a magas minisztérium.

Az új miniszter úr az eddigiek folytatását ígéri, amely bizony nemcsak jó hír. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a sok ígéret továbbra is ígéret marad, s a tényleges eredményeket a távoli jövőtől várhatjuk, pedig az előző ciklusban rendbe tett gazdaság már jól teljesít, gyorsan fejlődik.

(9.20)

Nem szedem pontokba az elmaradásokat, de megjegyzem, hogy az oktatási törvény módosítása nem előre, hanem hátra módosította az iskolai munkát, megígérték, törvénybe foglalták, hogy az oktatási költségek 80 százalékát az állam fedezi. Ez egyszer sem következett be. Elfelejtették a NAT-ot, háromévi ácsorgás után csak a jövő tanévben vezetik be a kerettantervet. S bizony a távozó miniszter úr is a jövőbe utalta a pedagógusok jobb megbecsülését.

Most is szép szavak, vonzó fókuszok és százalékok hallhatók, miközben a pedagógusok zsebébe - hogyan is írta József Attila - "kuncog a krajcár: ennyiért / dolgoztál, nem épp semmiért." Pedig milyen szép volt az ígéret, évi 8-10 százalékos reálkereset-növekedés, és bizony ez jóval kevesebb lett, a többi majd, majd. Egész pedagógus-pályafutásom több évtizede erről szól, hogy majd egyszer jó lesz. Kollégáim is így tudják, mi több, így is tapasztalják.

Az új miniszter úr az eddigiek folytatását ígérte. Kérem, ne tegye! Ne ezt és ne így folytassa, változtasson! Teljesítsék az ígéreteket, ne utalják ezeket a távoli jövőbe, mert tenni minél hamarabb, többet tenni kell!

Az egyik napilapnak azt nyilatkozta távozó miniszterünk, Pokorni Zoltán úr: alapvetően nem szeretem a pártpolitikát. Megértem. Igaza van. Ha a Fidesz pártpolitikájáról van szó, én is így vagyok ezzel. Nem szeretem. Tudnék ajánlani egy jobbat, mondjuk, az MSZP-t, mert annak jó a pártpolitikája. (Közbeszólások a kormánypárti oldalról.) De tudom, hogy ez nemigen megy, ezért van egy még jobb ajánlatom magamnak is, másnak is: az egészet, az országot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), az iskolát nézve együtt többre jutunk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)