Felszólalás adatai

DR. HILLER ISTVÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Tisztelt Magyar Országgyűlés! Képviselő úr, interpellációnak kijáró tisztelettel hallgattam, hallgatom képviselő úr mondatait, és figyelem ezeknek az interpellációknak a változását, evolúcióját. Dörmögő Dömötörről volt szó három héttel ezelőtt, két héttel ezelőtt már a mi kutyánkról volt szó, és aztán most eljutottunk idáig.

Kérdésére válaszolva: tisztelt képviselő úr, én magyar kulturális intézetet szeretnék Székelyföldön. Azt szeretném, és azt akarjuk, hogy a Bukaresti Magyar Kulturális Központ filiájaként intézet nyíljék. Ezért akartam Erdélybe utazni. A tervezett utazás napján azonban itt, a parlamentben kaptam kézhez a román külügyminisztérium jegyzékét, amely további egyeztetést tart szükségesnek, és így, csakis így lát lehetőséget az intézet létrehozására. Mivel mi, képviselő úr, kulturális intézetet akarunk Székelyföldön, ezért tovább egyeztetünk. Ez az egyeztetés az államtitkár úr dolga, ezért ment a kulturális minisztérium államtitkára Székelyföldre.

Azt, hogy tüntetést szervez a Magyar Polgári Szövetség, az önök erdélyi fiókpártja, ez után a döntés után, később tudtam meg. Egyébként egy demokratikus országban, ha egy politikus különböző véleményekkel találkozik, az természetes, engem legalábbis nem zavar. Nem zavar - mint ahogy később kiderült -, hogy hetven-egynéhány MPSZ-szimpatizáns ott tiltakozott. Ezt a gondolkodásmódot vallom, ezt valljuk. Ez a gondolkodásmód eredményezte, képviselő úr, és nem a kiabálás, hogy ma áll Aradon a Szabadság-szobor, amire önök se nem figyeltek, se nem értek el semmit. (Taps az MSZP soraiban.)

Döntse el, képviselő úr, mi a politikai bátorság: kiabálni, de semmit el nem érni, vagy egyeztetni és eredményt felmutatni. Menjen ki egyszer Aradra, aztán nézze meg, győződjön meg arról, hogy mi a valóság! Egyébként számomra nem kétséges, és nem is különösebben kérdéses az a vonzódás, hogy ön a jelenlegi kormánypártok belső életével ilyen mélyen foglalkozik. Ez már csak azért sem csodálható, hiszen ön, képviselő úr, évekig SZDSZ-es képviselőként éppen jelenlegi pártját ugyanilyen kedvvel és ilyen lelkesültséggel ostromolta. Aztán váltott; most a Fidesz tagjaként minket ostromol.

Ebben az írásban leadott interpellációban egyébként - nem olvasta fel, mert ezt adta le képviselő úr írásban, nem azt, amit felolvasott - azt mondta: “Adna-e ön magyar állampolgárságot Mátyás királynak?ö Ez szerepel az írásban leadott kérdésben. Ami pedig tehát Mátyás királlyal kapcsolatos, az erre vonatkozó kérdést illeti: túl azon, hogy az ilyen szemlélettől a történelemkönyvek maguktól mennek a szemétládába, válaszolhatnék azzal is, képviselő úr, hogy szerettem volna, ha a tatár seregek nem jönnek Magyarországra; szerettem volna, ha Szulejmán mégis úgy dönt, hogy elkerüli Magyarországot, de ha már nem teszi, legalább kapjon ki Mohácsnál (Derültség.); és szerettem volna, ha Trianon egy ismeretlen kastély marad a versailles-i kertben, és nem a mi nemzettragédiánk helyszíne.

(15.40)

De, képviselő úr, az ön kérdésében mélyen nem ez rejlik, hanem az, hogy aki nem az önök véleményét vallja, az tisztességtelen és becstelen, aki nem az önök véleményét vallja, az nem jó magyar, és én ezt nem kétszer, nem ötször, hanem százszor is elutasítom. Ugyanolyan tisztességes és becsületes magyar embereket képviselünk mi itt együtt, jelen pillanatban többeket, mint ön vagy önök.

Sohasem gondolnám, hogy önt, képviselő úr, az ön választóit becsületességében, tisztességében, büszke magyarságában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megkérdőjelezném. Kérem, ön se tegye! Viszont hogyha Székelyföldön magyar kulturális intézetet akar (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő!), fogadja el a válaszomat.

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)