Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látható, hogy míg a vita legelején kormánypárti beszólások, bekiabálások tarkították a folyamatot, most inkább a telefonok nyomkodása dominál. Ki sem bontakozott az a vita, amelyről elmondható, hogy kormánypárti képviselők, politikusok a saját táboruknak igyekeznek kommunikálni, nem kimozdulva a saját véleménybuborékukból, és önkritikusan jegyezzük meg, ez azért néha az ellenzéki oldalra, a mi oldalunkra is igaz. Amikor az ember az észérvek talaján próbálja megközelíteni a kérdést, bizony, masszív kormánypárti elutasítással találkozik. A fő problémám önökkel nem is az, ami itt kibontakozik előttünk, hanem az önök viselkedésmintái azok, amik igazán ijesztőek. Főleg az idősebb kormánypárti képviselőkre igaz, hogy fiatalkorukban  és ezt nekem nem áll módomban vitatni  küzdöttek valami ellen. Igyekeztek talán lebontani egy rendszert, bár magam nem tartozom a rendszerváltás hívői közé, inkább módszerváltásként tudom aposztrofálni azt az időszakot. De az biztos, hogy sok fiatal demokrata őszintén igyekezett bontani a rendszert, ahogy képességeiből vagy bátorságából tellett. Harminc év elteltével azonban azt látom önökön  és ez nem államtitkár úrnak szól, meg nem egyes képviselőtársaimnak, akik fiatalabbak, hanem nyilván az önök vezérkarának, akik kiadják a parancsokat , azt látom rajtuk, hogy ugyanazokat a viselkedésmintákat kezdték használni politikai ellenfelekkel szemben, amelyeket velük szemben alkalmaztak megboldogult ifjúkorukban.

Egészen ijesztő az, hogy fiatal demokratákból öreg bolsevikok lettek, és az a leginkább ijesztő, hogy eddig csak a politikai ellenfelekkel szemben használták ezt az alja  nem akarok csúnya jelzőket használni, de  pokrócszagú retorikát. Most viszont kiléptek ebből a mederből, és már nemcsak a politikai ellenfelekkel, hanem önkormányzatokkal, egyszerű magyar állampolgárokkal szemben ugyanezt alkalmazzák, azt a vegytiszta bolsevik retorikát, amely ellen én egész életemben küzdöttem. Az a dermesztő mindebben, hogy egy hamis kiválasztottságtudattól fűtve, ideológiát gyártva ehhez, egy saját álvalóságot kreálva önök el is hiszik nagyon sokszor azt, amit mondanak, hogy egy világ-összeesküvés ellen küzdenek. Én meg azt kérem, gondolkodjanak el azon: nem önök az összeesküvés résztvevői adott esetben, és nem lehet az, hogy a gazdasági holdudvar mentén hamis ideológiák tömegét gyártják le, és álvalóságokat táplálnak? Nem lehet az, hogy a Fidesz-KDNP ezen viselkedésmintája egy fake news gyár része? Nem lehet az, hogy amikor a józan ésszel tökéletesen szembemenve ilyen orbitális marhaságokat terveznek csinálni, mint ezzel a törvényjavaslattal, akkor nemcsak a magyar demokráciát bontják le, de lehet, hogy a magyar jövőt is felzabálják? Csak az a kérésem, hogy gondolják ezt végig!

Amiről itt beszélünk, több mint 700 milliárd forint, ennek a sorsáról. Jellemző az, hogy nem tud egyértelműen fogalmazni Magyarország Kormánya, államtitkárai, politikusai a tekintetben, hogy a fővárost és a megyei jogú városokat érintő módon, nagyjából az összeg 70 százaléka érinti ezeket a közületeket, mégis mik a tervek. Azt mondják, hogy mentesülnek a megyei jogú városok önök szerint ezen elvonás alól, mi pedig azt látjuk a lefektetett javaslatban, hogy ennek nyoma sincs, ez a mentesség nem került rá a papírra. Két forgatókönyvünk van. Az egyik, amit egyébként nem akarok feltételezni, hogy az önök kodifikátorai hitvány munkát végeztek. Én mindenkinek a munkáját tisztelem, és ezt mindenféle cinizmus nélkül mondom, nyilvánvaló, hogy önöknél is jól felkészült jogászok, szakértők szerepelnek, akik igyekeznek jó munkát végezni. Csak arra tudok gondolni, hogy a szándék ez volt, bár igyekeznek megtéveszteni ellenzéket, közvéleményt, és ami a legcsúnyább, a saját szavazóikat is, viszont a rögvalóság, a magyar rögvalóság szembejön, hogy a papíron nem az van, amiről önök beszélni tetszenek.

Valóban, a leginkább irritáló számomra a nemzeti köntös: nemzeti kormányként emlegetni azt a szervilis, szolgalelkű, térdre ereszkedő kormányzatot, amely példátlan módon szolgáltatja ki hazánkat multinacionális érdekeknek, és egészen példátlan módon, az egész régióban példátlan módon nemcsak hogy nem adóztatja a nálunk rekordprofitot termelő multi közületeket, hanem minden kívánságukat, minden lobbierejük vadhajtását szolgalelkűen teljesíti.

Úgy látom, hogy ez a javaslat, amely előttünk fekszik, a gödi laboratóriumi kísérletből kifolyólag kicsit nagyobb léptékű, nagyobb összegeket megmozgatni kívánó javaslattá vált. Még egyszer mondom: a mellett, hogy a választók akaratát is igyekszik megerőszakolni és meghaladni, a fejük fölött átnyúlni bizonyos fejlesztési források elköltéséről való döntések tekintetében, még védhető lenne a történet, ha valóban állna mögötte egy egységes területfejlesztési koncepció, tehát ha államtitkár úr felállt volna a parlamentben azt mondva, hogy képviselőtársaim, tarthatatlan, hogy az Európai Unió legszegényebb régiói közül négy Magyarországon található. Ez ugyanis nem pártpolitikai kérdés, minden magyar állampolgár érdeke meghaladni ezt a borzalmat, mert nem lehet dübörgő gazdaságról beszélni Európa legszegényebb térségei közepette. Amikor Magyarországon ezek a régiók bolgár és egyéb, teljesen leszakadt területekkel kell hogy  idézőjelben – „versenyezzenek” alacsony bérek tekintetében, akkor senki nem kaphat példás bizonyítványt, mert nem képzelhető el ilyesmi. Ha államtitkár úr és társai ezen változtatni akarnának, szerintem minden jó érzésű, a nemzetét fontosnak tartó képviselő támogatta volna önöket ebben, nem lehetne vita közöttünk.

Csakhogy ez a javaslat nem erről szól. Ez a javaslat jelen formájában arról szól, hogy ha mondjuk, Dunaújváros sikerrel meghív és elintézi, hogy munkahelyteremtő beruházásai legyenek, ami után majd iparűzésiadó-befizetés keletkezik, benne van a pakliban, hogy ez a befizetés a fideszes vezetésű megyei önkormányzathoz kerül, aki majd úgy dönt, hogy Székesfehérváron vagy térségében, vagy más fideszes vezetésű városoknál lesz ebből térkő, új homlokzat a kórházon, amelyben adott esetben már nincs sem dolgozó, sem használható eszköz a maga mennyiségében és a szükséges mennyiségben, és felépül egy olyan vegytiszta kommunizmus Magyarországon, ahol tényleg az dönt fejlesztési forrásokról, hogy kinek vannak jó ismerősei, ki tud fideszes vezetőkkel hatékonyan, eredményesen tárgyalni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: biztosan lesz olyan ellenzéki vezetésű önkormányzat, amelynek megmaradnak a fejlesztési forrásai. Csakhogy ezeknek majd védelmi pénzt kell fizetni azért a fejlesztési forrásért, amit eddig alanyi jogon elkölthettek. Azért legyünk őszinték: az önkormányzatok, például Göd, de bármelyik másikat említhetnénk, akár kormánypárti vezetésűeket is, jellemzően nem zenélő tehenészetre költik el a forrásokat, mint ahogy tették azt nagyon sokan, vagy nem kutyafitneszszalont építenek belőle, mint Nógrádban történt európai uniós pénzből.

Tehát ezeket a nettó őrültségeket általában nem helyi önkormányzatok vezetői és polgármesterek hajtják végre, ugyanakkor ezek a nettó őrültségek benne vannak a rendszerben. Én ezt a rendszert szeretném tisztítani, kipurgálni, ha úgy tetszik, de ez a javaslat ennek ellenére és a másik irányba tesz egy lépést. Ha az a 710 milliárd forint, amely itt bevételként megjelenik a rendszerben, csak egy 10 vagy 20 százalékos hatékonyságvesztéssel találkozik amiatt, ami előttünk fekszik, Magyarország számára már jóvátehetetlen kár keletkezik minden olyan cél tekintetében, amit közösen meg tudnánk amúgy fogalmazni, legyen az demográfiai, családtámogatási vagy családpolitikai cél, mert számomra ezek a legfontosabbak.

Azt látom, hogy ha védelmi pénzt kell majd fizetni ellenzéki önkormányzatoknak az eddigi fejlesztési forrásaik megtartásáért, továbbá 3 százalék adminisztratív költséget azért a megyei vezetések leírhatnak ezekből az összegekből, amikor újra elosztják őket, akkor nem feltétlenül a helyi közösségek építkezése felé haladunk. Amikor települési önkormányzatok vélhetően kormánypárti többségű vezetése is tiltakozik a kormánypárti tervek ellen, akkor én az önök helyében vennék egy levegőt, és leülnék legalább azokkal beszélni, akik az én oldalamon állnak, és értenek ehhez a területhez. Nem kérünk többet, tényleg! A sajátjaikkal üljenek le! Állítom, hogy önöknél az a működési mechanizmus, hogy ez nem történt meg. Vagy a főnökük, vagy valaki kitalálta, hogy ennek így kell lennie, és ez akadály nélkül keresztülmegy a rendszeren, és talán nagyon sokan nem mernek vagy nem akarnak szót emelni az ellen, ami egyébként önérdekük lenne. Én állítom, hogy Magyarország Kormányának ez a javaslat nem szolgálja a politikai érdekeit.

(12.30)

A gazdaságit egészen biztosan, tehát súlyos milliárdok fognak itt megmozdulni, és más irányokba mennek, mint eddig, de biztos vagyok abban, hogy a Fidesz-KDNP-t politikailag, szavazatokban mérhető módon ez a javaslat roncsolni fogja. Semmiképpen nem lehet a politikai racionalitás következménye az, ami előttünk fekszik.

Ami viszont engem leginkább bánt, az a nemzeti retorika, és ezzel párhuzamosan Magyarország kiszolgáltatottságának helybenhagyása. A nemzeti retorikát imádom, szeretem hallgatni, csak ha a tettek mögötte egészen másról árulkodnak, akkor irritálóvá válik a „nemzeti” jelző önök általi használata, miközben tényleg azt látjuk, hogy a miniszterelnök Szaúd-Arábiában azzal turnézik, hogy kellőképpen rugalmas a munka törvénykönyve  ezt pár éve mondta, azóta két módosítást, fajsúlyosat élt át ez a törvény , és hogy kellőképpen alacsonyak őszerinte a magyar bérek. Igen, ha megvizsgáljuk a visegrádi országok életszínvonalát, Magyarországon találjuk a legalacsonyabbat. Ezek dermesztő, drámai adatok, és az a helyzet, hogy a multiszegmens közteherviselés alá bevonása segíthetne ezen a helyzeten. Az is segíthetne, ha a stratégiai szerződések újratárgyalása során Magyarország Kormánya kikötné a magyar munkabérek legalább lassú emelésének akár csak a szándékát; tehát jelenjen meg ez valahol a rendszerben.

Nem ez történik. Magyarország Kormánya kettős utat választott. Egyrészt kivel kötött stratégiai megállapodást most, az utóbbi hetekben, államtitkár úr, kivel kötöttek? Egy munkaerő-közvetítő nagy céggel, amelyik eddig is sikeresen hozott be ukrán, délszláv és ki tudja még, milyen államokból munkaerőt, azért, hogy magyarországi beruházásokon dolgozzon, vélhetően magyar emberek helyett, vagy olcsóbban elvállalva a munkát, mint adott esetben dolgozó magyarok vagy magyar fiatalok.

Ez volt az egyik vonulat. A másik, hogy nem kerültek elszánt viselkedésmintákig a magyar munkabérek szervezett emelésének legalább a szándéka mellett, hanem megtűrték azt, hogy a munkaerőhiány által felverjék valamelyest a munkabéreket, amelyek még így is regionálisan nagyon-nagyon alacsony szinten álltak. De kétségtelen, hogy Magyarországon nem egy közszférában megvalósuló béremelési program volt az, ami emelt a bérszínvonalon legalább néhány százalékos mértéket. És még trükköztek ezenfelül, a kafetériaelemek elvétele után hagyták, hogy a munkaadók, a jobb érzésűek beépítsék ezt a munkabérekbe, aztán kiálltak sajtótájékoztatót tartani, hogy emelkedtek a bérek, pedig az eddigi kafetériát kapta meg az ember a fizetésében, nem változott szinte semmi.

Egészen elképesztő álvalóságot kreáltak tehát. Én ebből kívánom visszahívni önöket, visszahúzni önöket, ha úgy tetszik, a magyar rögvalóságba, mert a magyar valóság azt mutatja, hogy az ilyen javaslatok bár gazdaságilag rövid és középtávon lehet, hogy hasznot hoznak önöknek, politikailag roncsolni fogják önöket, ami pedig engem még jobban érdekel és a leginkább fájó, a magyar jövendőt egészen bizonyosan. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)