Felszólalás adatai
32. ülésnap (2006.11.16.), 240. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Latorcai János (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:15 |
Felszólalások: Előző 240 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak Göndör Istvánnak egy nem régi beszélgetésünkben elhangzott instrukciója alapján folytatnám a dolgot, hogy teljes egészében végigvigyük a kis- és középvállalkozások helyzetére vonatkozó eszmefuttatásunkat.
Tisztelettel szeretném jelezni, hogy azért is szükség van a tőkepótlás nagymértékű felgyorsítására ebben a szektorban, mert hiszen az Európai Unióban Magyarországot jellemezhetjük a legrosszabb felszámolási- és csődeljárásokkal. Ha jól emlékszem, ebben az évben az első félévben 6400 ilyen csődeljárást folytattak le, amely mintegy 10-15 százalékkal több, mint a tavalyi évben volt, és azt azért el szeretném mondani, hogy a tavalyi évben az Európai Unióban abszolút sereghajtók, illetve az eljárások számát tekintve vezérhelyen voltunk, az utánunk következő Csehországban a felét sem érte el a csőd- és felszámolási eljárások száma.
Tudjuk, hogy az természetes dolog a gazdaságban, hogy kis- és középvállalkozások időről időre átalakulnak, egyesek tönkremennek, mások természetesen lehetőséget kapnak.
(20.50)
De én úgy gondolom, egy ilyen kiemelkedően rossz feltételrendszerben, amit ezek a számok jeleznek - még akkor is, ha Katona Béla képviselőtársam, akinek azért ezen a téren mégiscsak mértékadó ismeretei kell hogy legyenek, most erősen csóválja a fejét, meggyőződésem az, hogy ő is tudja a valóságot -, ezek az eredmények kiemelkedően rosszak, és ezek pontosan arra hívják fel a figyelmünket, illetve az önök felelősségét arra kényszerítenék ki, hogy ezen kis- és középvállalkozásokat, mint ahogy mondottam, a foglalkoztatást biztosító egyik meghatározó szektort, feltőkésítsük, és igazán valódi versenyfeltételeknek megfelelő versenytárssá tegyük őket, hiszen ez a kihívás. Ebben partnerei leszünk önöknek. (Taps a Fidesz soraiból.)
Felszólalások: Előző 240 Következő Ülésnap adatai