Felszólalás adatai
240. ülésnap (2009.11.09.), 273. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Pósán László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:28 |
Felszólalások: Előző 273 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. A 49. pontban Hoffmann Rózsa képviselő asszony a szakképzési hozzájárulásra vonatkozóan azt javasolja, hogy az alapképzési megfogalmazásból az alapot vegyük ki, és maradjon a képzési szak. Azt kell mondani, hogy ezzel maximálisan egyet is tudunk érteni, ugyanis a dolog lényege az, hogy egy hatheti gyakorlatot igénylő képzés a hároméves alapképzések között ma Magyarországon nagyon-nagyon kevés helyen van. A gyakorlatot igénylő képzések általában szorosan összekapcsolódnak, alap- és mesterképzés együttesen.
Tisztelettel azt mondom, ha a szakképzési hozzájárulást legalább hathetes gyakorlathoz akarjuk kötni, akkor ez úgy indokolt és úgy normális, ha a képzés időtartamának a teljességét vesszük alapul, ezért az alap szövegrész beiktatása a szövegbe nem indokolt. Úgy lenne teljes, hogy az adott képzési szak esetében, és ennek a képzési szaknak a kiteljesedése a mesterképzés lezárultával ér véget. Ez ügyben szíves megértésüket és józan belátásukat szeretném kérni.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 273 Következő Ülésnap adatai