Felszólalás adatai

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 161., 162., 166. és 172. pontjához szeretnék hozzászólni. Ez tartalmilag két eltérő irányt jelent. Az elsőben, a 161. ajánlási pontban a kiegészítő nyugdíjpénztárban, a kiegészítő egészségpénztárban és a kiegészítő önsegélyező pénztárban levők kedvezményének mértékére teszünk egy emelési ajánlást, míg a többi a családi kedvezményekre és az azt igénybe vevők körére vonatkozik.

Ami a 161. ajánlási pontban foglalt támogatási emelésre tett javaslatunkat illeti, azt a bizottsági vitában is és már az általános vitában is elmondtuk, hogy nincs köztünk lényeges különbség abban, hogy az öngondoskodás különféle formáit akár adókedvezményekkel is segíteni kell. A mi ajánlásunk arra vonatkozik egyfelől, hogy ugyanabban a támogatásban részesüljön a kiegészítő nyugdíjpénztár, tehát ugyanabban a kedvezményben, mint a kiegészítő egészségpénztári tagság, másfelől, hogy az önsegélyező pénztár esetében a kedvezmény mértéke legyen 30 százalék, de együttesen ezek ne a kormány által előterjesztett százezer, hanem kétszázezer forintra emelkedjenek.

Tisztában vagyunk a költségvetési korlátokkal. De tisztában vagyunk azzal is, hogy ez az a két terület, ahol az öngondoskodásra a következő években különlegesen szüksége van mindenkinek, és azt gondoljuk, hogy a nyugdíj- és egészségpénztár esetében a különbségtételre - aminek eltörlésére már a tavalyi évben is tettünk javaslatot - nincs racionális magyarázat. Erről szól ez a 161. pont.

A 162., 166. és 172. pontban képviselőtársaim a korábbi, szinte már órák óta tartó vitában ezt az ajánlást több szempontból vitatták. Én azt kérem, hogy legyen még annyi türelmük, hogy bemutathassam, hogyan érinti az adókedvezmény mértékének megcélzott 30 százalékos emelése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a keresőket, illetve a családokat.

Az általam használt adatok hivatalos KSH-adatok, akár az alkalmazottakra, akár a családokra, akár a foglalkozási körökre, akár a gyerekekre vonatkoznak. Tartózkodni fogok minden pártpolitikai szempontú megjegyzéstől, és azt várom a hozzászólásomtól, hogy megfontolják, valóban érdemes-e egy ilyen nagy térséget - és ebben a tekintetben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az országnak csak egy, de nem egyetlen térsége -, ahol ezek a kedvezmények azáltal érintik hátrányosan az ott élőket, hogy nem részesülhetnek a kedvezményben. Az általam felhozott statisztikai adatok frissek, már az 1999. évi első félévére vonatkoznak, ilyen értelemben tehát jól kalkulálhatók belőle a következő évi adókedvezmény-mértékek igénybevételének lehetőségei.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az alkalmazásban állók száma durván 90 ezer, ebből közel 54 ezer fizikai dolgozó és 35 678 a szellemi dolgozó. 1999-ben a fizikai dolgozó alkalmazottak bruttó keresete 39 774 forint. Ha ismerjük a népességi adatokat, a családok nagyságát, a keresők számát, akkor nem kell pártpolitikusnak lenni, különösebben tán még számszaki szakembernek sem ahhoz, hogy ki tudjuk számolni, már az eredeti kedvezményekkel sem tudtak élni ezek a családok túlnyomó többségükben, a megemelt 30 százalékos kedvezmény pedig őket teljes mértékben elhagyja. A szellemi foglalkozású alkalmazottak közül azoknak, akik pályakezdők, azoknak, akik az életüket kezdik - és természetesen a reprodukció szempontjából ez a legértékesebb kor -, a keresetük alig éri el az 50 ezer forintot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem tudom, milyen adatokat kellene még hozni ahhoz, hogy eléggé meggyőzőek legyenek legalább abból a szempontból, hogy kérdésessé tegyem, hogy valóban ilyen mértékben kell-e haladni a kedvezmények mértékének emelésében, valóban nem számít, hogy kik esnek ki ezekből a kedvezményekből. És ami az ezzel összefüggésben levő családi pótlékot illeti - amelyre képviselőtársaim itt már sokan hivatkoztak -, azt mondják, hogy ez a családi adókedvezmény öngondoskodásra ösztönöz, a keresetekkel arányos és természetesen ezáltal mindenki törekedni fog arra, hogy többet keressen.

Ebben a megyében, ahol nagyon meg kell becsülni a munkahelyek számát, nem a személyes törekvések a korlátai annak, hogy az alkalmazottak, az ott dolgozók, az ott élők többet keressenek; a mezőgazdaságból élők, a szolgáltatásból élők, a kereskedelemből élők keresetei átlagosan ilyen alacsonyak. A törekvés itt nem elég. De ha már azt mondjuk, hogy nem helyes dolog, hogy az állami újraelosztásból kell kedvezményekhez juttatni - de hát ugye a szegényeknek ez járjon -, akkor nem találnak-e egy kis ellentmondást a családi pótlék jövedelemkorlátjának eltörlésében, hiszen ez a redisztribúció kedvezményes helyzetbe juttatta azokat is, akiknek erre igazából különösebb szükségük nem volt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondta Tállai képviselő úr, hogy úgy látszik, egyenként kell itt a patkó másik oldalán ülőket győzködni, vagy megküzdeni velük. Én arra kérem a képviselő urat, hogy hozza elő a maga adatait, küzdjünk meg ebben, győzzön meg engem, de hallgasson is meg engem, mert azt gondolom, hogy ezek nem egyszerűen teoretikus számok, ezek valóságos számok, egy adott, nagyon nagy válsággal küzdő, a munkanélküliség által sújtott, egyébként sok gyereket nevelő családos térségben.

És akkor a másik kérdés, hogy ki jut hozzá a családi adókedvezményhez. Fel kell idéznem az általános vitát, amikor Szabó Sándorné képviselőtársam előhozta az APEH 27/1997. iránymutatását, amely nem adja meg az élettársi kapcsolatban élőknek azt a lehetőséget, hogy a családi adókedvezményt megosszák egymás között.

(18.40)

Horváth Zsolt képviselőtársam nem is hitt a fülének, amikor Szabóné képviselő asszony átvitte az APEH állásfoglalását - a jegyzőkönyvből ellenőrizhető -, és a képviselő úr azt mondta, hogy ezeket elméletileg egy tollvonással el is törölhetjük, és úrrá lehet lenni rajtuk. Úgy gondoltuk, hogy azért az nem baj, ha egy módosító indítványban ezt kérjük megerősíteni.

Nehéz szívvel jelentem képviselőtársaimnak és mindenkinek, akit még ez a vita érdekel, hogy a bizottsági vitában azok a képviselőtársaim, akik még az általános vitában ezt mint egy megoldandó problémát valóban számon tartották, most úgy gondolták, hogy nem szükséges azt a módosító indítvány benyújtásakor támogatni. Így marad az az állapot, hogy az élettársak továbbra sem tudják megosztani a kedvezményt, ha az egyikőjük ezt nem tudja igénybe venni. Ezért mégis csak arra kényszerülök, hogy ebben az ügyben újra előhozzam a magam érveit, és természetesen újra csak a statisztikákra fogok hivatkozni: egyfelől a számra, másfelől a trendre, harmadsorban pedig arra, hogy valóban csak egy népességcsoportot, egy iskolázottsági csoportot érint-e ez a dolog vagy általában a magyar társadalomra is jellemző lesz az a világtendencia, amit a házasságon kívüli születések és az élettársi kapcsolatok kérdésében a világban megtapasztalunk.

A vizsgálatokra hivatkozva szeretném elmondani, hogy 1995-ben az összes születések több, mint egyötöde házasságon kívül és túlnyomó részt élettársi kapcsolatban élők között történt, de 1997-ben ez a szám már egynegyed, két év alatt 5 százalékkal nőtt. Magyarországon ez még viszonylag alacsonynak mondható, csak a trend érdekes ebből a szempontból, ha önök azt mondják, hogy kevés ez a minden negyedik gyerek, aki ilyen a kapcsolatban születik és nevelkedik.

Megvizsgálták azt is, hogy vajon hozzákötődik-e az iskolázottsághoz, hogy valaki vállalkozik-e házasságon kívül élettársi kapcsolatban gyermekekre. Azt találjuk a statisztikákban, hogy noha ez a különbözőség valóban létezik, de trendjét tekintve az alacsony és a legmagasabb iskolázottságúak között ez kiegyenlítődni látszik. Ennek természetesen több oka is lehet. Oka lehet az, hogy a nők a maguk gazdasági, iskolázottsági pozíciójuk között könnyebben vállalkoznak a gyermekvállalásra, de az is lehet, hogy más egyéb gazdasági szempontjaik is vannak. A vizsgálatok azt igazolták, hogy a házasságon kívüli gyermekvállalás már nem egy szűk társadalmi csoport vagy réteg sajátja, hanem gyakorlatilag valamennyi rétegben elfogadottá válik. Ezért miközben sajnálkozom azon, hogy ezt az érvet nem sikerült eléggé világossá tenni, hogy elfogadható legyen kormánypárti képviselőink számára, fenntartjuk ezt a javaslatunkat, és reméljük, hogy a vita után a szavazáskor mégis csak sikerült bebizonyítani, hogy meggyőztük önöket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én végighallgattam ezt a vitát, benne az érdemi érveket is és a néhol nem igazán jó ízű megjegyzéseket, de azt gondolom, hogy minden családnak meg kell találni a helyét, mindenki rászorul a támogatásra, és ahol gyereket vállalnak pályakezdőként, kiskeresetűekként, és az öngondoskodás még nem elégséges ahhoz, hogy a gyermek vállalására tartósan vállalkozhassanak, ott azért a társadalmi segítségnek is jelen kell lenne. Ha nem sietünk az egyik csoportnak a kedvezmények kibővítésével, akkor a valóban rászorultaknak talán megtaláljuk a forrásokat, amelyekkel megsegíthetjük őket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)