Felszólalás adatai

A centralizáció kérdésével kapcsolatban felmerült bennem kérdés, Hiller miniszter úr említette ezt a kifejezést először, és vártam volna, hogy ezzel kapcsolatban érveket sorakoztat majd akár a hatáskörváltozásokban, akár a döntéshozatali mechanizmusban. Ezeket nem hallottam, ezért aztán nehezen értelmezhető a valóság tükrében ez a megállapítás.

Többször idézi ezeket az arányokat, amelyek valóban biztosan ön szerint valami fontosat fejeznek ki, ez az 1:2,5 vagy 1:9. Ha már szerintem egyébként nem érdemi számháborút folytatunk, akkor azt mondanám, hogy az 1:6 a valóságos, mert hiszen ha az ön idejében feltételezett 70 milliárdos költségvetés mellett ma ennyi lenne, akkor mellette attól még ugyanott lenne a 12 milliárdos NKA-ban lévő pénz, és az arány pedig, ha jól gondolom, akkor 1:6. Ha már értelmetlen számháborút folytatunk, és az ön számára fontos, akkor mindenképpen ezt szerintem pontosítanám.

Ezen túlmenően én azt gondolom, hogy akkor beszéljünk a centralizációról - mert már érvek is hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy miben mérhető le a centralizáció -, egyrészt hogy megváltoztak önök szerint az arányok ebben a bizottságban. Egyrészt meggyőződésem szerint, és azt gondolom, a bizottság tagjai is visszautasítanák azt a még csak finom feltételezést is, hogy ők valamiféle pártkatonák vagy egy feltételezett kultúrpolitikának a zászlóvivői, tehát valószínűleg ez egy értelmezhetetlen állítás volna az ő számukra. Ezt a feltételezést megerősíti az, ami ma a kulturális bizottság ülésén elhangzott az alap elnöke által, miszerint a döntések túlnyomó többsége egyébként 100 százalékos szavazati aránnyal dől el. Majdhogynem azt mondhatnám, hogy ez alól a szabály alól nincs kivétel, vagy ha van, akkor az nem valamiféle 5:6 arányokban nyilvánul meg, hanem imitt-amott esetleg egy-egy tartózkodásban.

Tehát itt ennek a vizionálása, azt hiszem, már-már demagóg és a valósággal kevéssé igazolható. De ha még a vízióktól elvonatkoztatunk a valóság talajára továbbra is, akkor ezt megelőzően is megvolt az a lehetőség - ami egyébként a valóságban sohasem történt meg -, hogy valamiféle miniszter által delegált versus szakmai szervezetek által delegált tagok versenyében mindenképpen a minisztériumi oldal jött volna ki győztesen. Hiszen ha részt vesz a bizottság elnöke az ülésen mint miniszter, akkor eleve neki egy pluszszavazata van, másrészt pedig az elnök szavazata egyébként is szavazategyenlőség esetén kettőt ér, tehát ilyen értelemben mondom - bár ez egy nem valóságos helyzetnek a modellezése -, azt hiszem, értelmetlen az önök részéről az ezzel való érvelés.

Az, hogy valóban vétójoga van az alelnöknek a kuratóriumok, illetve a kollégiumok döntésével szemben, ezt lehet mondani valamiféle újszerű megoldási lehetőségnek, de azért azt továbbra is látjuk, hogy a döntések a kollégiumban születnek azt követően is, ha esetleg egy ilyen vétó születne. Arról nem beszélve, hogy ha vélhetően megint csak a valóságot szemléljük, akkor ez legkevésbé se lesz egy gyakori fejlemény, hiszen itt azért több száz döntés születik ezekben a kollégiumokban összességében, tehát kicsi a valószínűsége annak, hogy majd ezeknek a döntéseknek a gyökeréig le tud hatolni akár a bizottság elnöke, akár az alelnöke.

És akkor nézzük, hogy vajon mennyire kuriózum egyáltalán ez a megoldás, és mennyire tekinthető ez egy ember vagy egy helyzet megoldására írt jogszabály-, törvényjavaslatként. Azt gondolom, hogy nem az a kuriózum, ha egy testületnek van elnöke meg alelnöke. Azt hiszem, számos ilyen helyzetet tudnánk sorolni a saját nemcsak politikai szerepvállalásunk kapcsán, hanem akár a civil szerepvállalások kapcsán is, ez az általános. Az a szerintem kifejezetten unikális, amikor úgy van a bizottságnak elnöke, hogy a bizottság elnöke azt mondhatja, hogy én továbbadom ezt az elnöki funkciót. Tehát valójában a jelenlegi működés, azt hiszem, viszonylag szokatlan, és még akkor is, ha most úgy tűnhet, és talán részben valóban úgy is van, hogy egy helyzet megoldására születik ez a javaslat, de ténylegesen azt hiszem, hogy egy teljesen hétköznapi és bevett gyakorlat alakulna ennek az alapnak a vezetésében is, ha van elnöke és van alelnöke, és nyilvánvalóan a helyettesítést ezzel kiválóan meg lehet oldani. Az egy más kérdés, hogy itt bizonyos hatáskörök szétosztásáról is szó van.

Azt hiszem, hogy ezek a legfontosabbak, kevésbé érdekes az, amit Novák Előd képviselő úr elmondott. Legfeljebb annyi volt számunkra az újszerű, hogy kivételesen nem csak önmagától idézett; azt hiszem, ez valóban egy új fejlemény volt. Legfeljebb csak annyit jegyeznék meg itt az álláshalmozással kapcsolatban, hogy egyrészt akkor valószínűleg álláshalmozónak tekinthetjük például azt az egyetemi oktatót, aki valamely kollégiumnak a kuratóriumában dolgozik, és egyébként pedig kurátor, hiszen őneki akkor van egy állása, meg egyébként kurátor ebben a kollégiumban. Vagy ezek szerint talán álláshalmozó az is, aki egy egyesületnek az elnöke, és sorolhatnánk a példát, ugyanis az állás kapcsán, ennek a fogalomnak a kapcsán az embernek nyilvánvalóan valamiféle jövedelemszerzés jut többek között eszébe. Nos, ebben az esetben ebből a fogalomból vagy ebből a helyzetből ez hiányzik, ugyanis az alelnöki pozíció, illetve az elnöki pozíció nem egy tiszteletdíjjal együtt járó tevékenység lesz, tehát ilyen értelemben azt hiszem, hogy ez egy értelmezhetetlen megközelítése ennek a dolognak, de hát nem példátlan ebben a Házban.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget, és köszönöm szépen a képviselőtársaimnak a megszólalást, amelyekben természetesen nagyon sok fontos szakmai érv szerepel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)