Felszólalás adatai

DR. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Vendégeink! Kedves Képviselőtársaim! Nem csak az ülés rendkívüli; rendkívüli a helyzet és rendkívüli a felelősség is. A felelősség persze nem egyenletesen oszlik meg, nem ezt akarjuk mondani. A végső döntésekben és az elképzelések részletes kimunkálásában a kormányoldalé a fő felelősség. De a kihívás a nemzet előtt áll. Méghozzá hosszú évek óta a legnagyobb magyar próbatétel, túlmutat a Parlament falain is. Ezért kértük, és ezért köszönjük vendégeink jelenlétét, akik a magyar közélet, a magyar gazdaság fontos szektorait képviselik. Köszönjük azt is - mondom ezt a szemben ülő fideszes és kereszténydemokrata kollégáknak, nekik köszönöm -, hogy legalább ezúttal a parlament mintha egy normális országgyűlés képét mutatná, ahol a képviselők bent vannak, és meghallgatják egymást.

A nemzeti feladat - mert erről van szó - ma kettős. A nemzeti feladatot egyrészt úgy hívják, hogy védelem, másrészt úgy hívják, hogy felkészülés. Védelem - a lehető legjobb - a világválság közepette. De felkészülés is, mert ez a válság nem olyan, mint az influenza, hogy túl vagyok rajta, és utána a régi módon folytatom az életem.

Ez a válság most a gazdaság válságán túl itthon és a nagyvilágban is modellválság is egyben. Nem, nem gondolom, hogy új társadalmi rendszer lesz vagy kell. Nem lesz kommunizmus, és nem lesz valami szélsőjobboldali visszarendeződés sem, legalábbis remélem. Nem lesz új rendszerváltás. De lesz - valamilyen mélységben biztosan - modellváltás vagy legalábbis modellkorrekció, nem a verseny és a piac ellenében, hanem éppen az értelmes versenyért, a piac ésszerű kereteiért.

Ma mindenütt ugyanezen gondolkodnak, hiszen világválságról van szó. De nagyon rossz munkamegosztás, ha a "világválság" szóból a kormányoldal csak az egyik elemet, az ellenzék nagyobb része meg csak a másik elemet hangsúlyozza. Rossz munkamegosztás, ha mi a kormányoldalon egyedül a "világ" szót nyomjuk meg, hangsúlyozva, hogy nemzetközi ügyekről van szó, semmi szerepünk, semmi részünk benne, és a megoldást is valahonnan onnan kell várni. De ugyanilyen rossz, ha az ellenzék egy része elhallgatja a "világ" szót, tagadja a válság nemzetközi jellegét, csakis magyar hibákról, csakis kormányhibákról beszél, ráadásul 2002 óta egyfolytában válságról és életszínvonal-romlásról szól; valahogy úgy, mint aki már júliusban azt mondta: tél van, és januárban most boldogan jelenti, ugye megmondtam, sőt már vagy fél éve mondom.

De mindkettőnk igazságában van részigazság, a kettő csak egyszerre igaz. Világválságban van a fejlett országok gazdasági modellje, de ezenfelül - és nem csak ennek részként - válságban van a magyar gazdaság és társadalom működési mechanizmusa, mondjuk így: válságban van a magyar modell is. A mi hazai modellünknek minimum két fejlődési rendellenessége van. Az egyik a kevés munkavállaló; az, hogy közülünk alig 40 százalék képes, tud, kíván dolgozni. A másik fejlődési hibája a magyar modellnek a politikai élet ismert természete, amely egyszerre túlfűtött és egyszerre hűvösen kiábrándult.

Az első nemzeti feladat ezért úgy szól: védjük meg a lehető legtöbb munkahelyet. Védjük meg - amennyi eszközünk csak van hozzá, abban a mértékben - a világválság közepette a magyar gazdaságot.

A második nemzeti feladat úgy szól: készüljünk fel a válságból való kilábalásra, a válság utáni életre, egy jobb magyar modellre, amelyben több a lehetőség és több az érdekeltség a munkára, és amelyben több a felelősség és több az érdekeltség az értelmes politizálásra.

A feladatok részleteiről a szocialista miniszterek szólni fognak, valamit hadd mondjak azonban arról, hogy mik a sajátos magyar modell kijavításának feladatai. Ahogy mondtam, a magyar modellnek minimum két fejlődési hibája van. Gazdasági baja az alacsony foglalkoztatottság, és ami ezzel jár: a munkavállalásra nehezedő hatalmas adóteher. Politikai baja a magyar közélet ismert, lesújtó színvonala, a rettenetes kevercse a túlfűtött politikai fanatizmusnak és a politikai kiábrándultság hűvös távolságtartásának. Az a helyzet, amelyben a politika iránt még érdeklődők szűkülő körében kibékíthetetlen indulatok és konfliktusok vannak, a kiábrándultak növekvő körében pedig a "húzzatok el együtt kézen fogva", a "senkinek sem hiszünk többé" sajnos egyre terjedő érzése.

Ha így van, akkor nemcsak a régi gazdasági papírjainkat kell kidobni, el kell dobni a régi politikai kliséinket és szövegeinket is. Mert kellenek a pártviták, de nem kellenek a pártháborúk. Kellenek az okos programok, az éles kritikák, de nem kellenek az infantilis, gügyögő kampányszövegek. Nincs rosszabb jel annál, hogy már megfelelő ülésrendcserével el tudnánk mondani egymás szövegeit, mert már annyiszor hallottuk őket. Úgy érzem, tudom - és nem haragszik Navracsics kollégám, hogy őt hozom példának, de úgy érzem, tudom -, hogy Navracsics kolléga arra készül, vagy legalábbis azt várják tőle, hogy elmondja: mindenben a kormány a hibás, a válságot ő okozta, ráadásul nem ismerte fel, illetve kezelni sem tudja, nem csinál semmit, az adóról hol ezt mondja, hol azt mondja, mintha közben a helyzet változatlan lenne; és közben persze lesz néhány vádoló rámutatás és személyes megszólítás: a miniszterelnök úr most jött rá, hogy adót kell csökkenteni, de úgyis tudom, hogy voltaképpen adót akar növelni, ez a parlamenti ülés így teljesen értelmetlen, maguk látszategyeztetést tartanak, a mi összes remek javaslatunkat elutálják, pedig itt van ez a remek kis ötlet a parlament feloszlatásáról is, ami mindent megoldana. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Nem, nem bántani akarok, mert magamat is bánthatnám. Éppen ezért gyorsan hozzáteszem: persze, mivel Navracsics kollégám jó intellektus és jó szónok, most már nem ugyanezt és ugyanígy fogja mondani. És azt is hozzáteszem - egy második perszével -, hogy persze, adott helyzetben már legalább száz alkalommal ő is el tudta mondani az én szövegeimet. De hát ez baj. Baj, hogy így van. Baj, hogy unjuk egymást, és baj, hogy un minket az ország. Csakhogy most dolog van! Nem a szokásos politikai nagyoperett századik jutalomjátéka. Nem a kormánynak segítenek önök - ezt nem is kérjük -, de az országnak segíthetnek. (Moraj, közbeszólások a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Mert most tényleg igaz az, amit olyan sokszor szoktak, szoktunk emlegetni. Mindig azt mondjuk: az emberek érdekében cselekszünk. Így, ilyen lélektelen hadarással mondjuk. De most tényleg róluk van szó: a magyar emberekről. Ha jobban állna nekem a pátosz - mint ahogy nem áll jól -, még azt is mondanám, mert igaz: a magyar hazáról.

Ezért kértem, kérem, kérjük és köszönjük figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)