Felszólalás adatai
187. ülésnap (2009.01.29.), 100. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Székely Tamás |
Beosztás | egészségügyi miniszter |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:05 |
Felszólalások: Előző 100 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A parlament által december 15-én elfogadott úgynevezett salátatörvény az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt a következőképpen módosította. Az intézmények évente két alkalommal a szükségletekhez tudják igazítani a struktúrájukat. Ez érthető úgy is, hogy egyes szakmák között tudnak átcsoportosítani a betegek szükségletét figyelembe véve, illetve egyes ellátási formák között is át tudnak csoportosítani. A másik lehetőség, amit biztosított a törvény elfogadott módosítása, hogy a járóbeteg-kapacitásokat azokon a területeken, ahol egyrészt az aktív fekvőbeteg-szakellátó kapacitás csökkent, ott meg tudják emelni, illetve ott, ahol szükséglet mutatkozik, szintén meg lehet emelni összességében mintegy 5 százalékkal.
A pólusprogram, az egészségpólusok fejlesztése vonatkozásában a kormány egyrészt úgy döntött, hogy a 75 milliárd forintot kiegészíti további 10 milliárd forinttal. Ennek megfelelően a régiókban lévő intézmények közül, hogy úgy mondjam, a legnagyobb intézmények - ideértve a vidéki egyetemeket, illetve a legnagyobb megyei kórházakat - fejlesztési forráshoz juthatnak. Természetszerűleg ezeket a forrásokat a pályázatban felírt célokra meg lehet kapni, ki fogjuk osztani ezt a pénzt maradék nélkül.
(14.40)
Ennek alapján még azt szeretném elmondani, hogy igen, a pénzt megkapják, bezárás nem történik, mivel az intézmények kapacitásai összességében változatlanok maradnak, s a betegeknek nem kell utazniuk ahhoz, hogy az ellátásokat megkapják.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 100 Következő Ülésnap adatai