Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Amikor a 2007. évi költségvetésre készültem, meglehetősen sok irományt végigolvastam, és akármennyire is gondolkodtam, hogy mi lenne az, ami összefoglalásképpen ebben a költségvetésben megjelenik, nem tudok mást mondani önöknek, mint hogy ez a költségvetés annak a tükröződése, ami az elmúlt három-négy esztendőben történt, persze nem egyszerre, varázsütésre, hanem módszeresen és mélyen az emberek lelkébe ivódva. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt három évben egy sikeres ország hitét törték meg. Megtörték azt a hitet, amit előtte - szintén nem varázsütésre - négy év kemény munkájával értünk el. Az emberek hittek abban, hogy ha akarnak, jutnak egyről a kettőre - és jutottak -, ha végigmentek a falvakon, azt látták, hogy lecserélték a házakon a tetőt, egy csomó ház lábazata megújult, a kerítéseket átfestették. Öröm volt járni az országban, mert azt lehetett látni, hogy az emberek bíznak a jövőjükben. Lépten-nyomon kisebb vállalkozások alakultak, munkahelyek voltak. Ezt a lendületet, ezt a hitet törték meg. És a szakadék irányába robogva, az utolsó pillanatban megpróbálnak félrekormányozni, megpróbálják berántani a féket, s közben úgy tesznek, mintha valami felsőbb hatalom által elrendelt végzet lenne az, hogy nekünk, ennek az országnak ide kell jutni. Nos, hölgyeim és uraim, az a helyzet, hogy önök ezért felelősek. Ha elismerik a felelősségüket, bocsánatot kérnek, megkeresik a felelősöket és elszámoltatják őket, akkor utána kérhetnek áldozatot minden magyar embertől. Utána! Addig nem!

Ez a költségvetés kemény áldozatokat kér. Én magam az egészségügyi részéhez szeretnék majd bővebben hozzászólni, de az már most látszik, hogy az az áldozat, amit meg kell hozni, nem két évig fog tartani. Az az áldozat, az az adóssághalom, ami előttünk van, amiből ki kell másznunk, legalább tíz-tizenöt évet fog igénybe venni. Ha nem is egy egész emberöltőt - mert én egy optimista ember vagyok -, de az én hátralévő aktív időszakomat tönkretették. Azzal a munkával, amit eddig elvégeztünk, nem jutottunk előrébb, visszamentünk oda, ahol voltunk, kezdhetjük megint elölről. Többször elhitte már ez az ország, hogy ilyen rontás még egyszer nem jöhet rá. Nos, a rontás ismét rajtunk van, a kérdés az, hogy mikor tér magához, mikor fog önvizsgálatot tartani, bűnbánatot, és mikor fogja elfogadni a penitenciát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Nézzük meg az egészségügy szűkebben vett - mondjuk ki - nyomorát! Öt egész törvénnyel - ha minden igaz, ma már az ötödik törvényt is benyújtották - kívánják ezt az ágazatot, úgymond, megsegíteni. A megsegítés abból áll, hogy hatalmas nagy bárddal vagdosnak összevissza és csonkolnak. De ennek nincs értelme! Ezt ebben a formában nem lehet megcsinálni, ugyanis a bárddal történő csonkolás nem egyenlő a sebészi pontossággal végrehajtott műtéttel.

(16.00)

Ennek a végén egy vérző, egy önmagát ellátni képtelen, torz alak jön létre. A sebészi beavatkozás, még ha fáj is, még ha csonkol is, mindig arra gondol, hogy utána egy önmagát a helyzethez képest remekül ellátni képes, önálló életvitelre képes ember, szülemény vagy kialakult kép jöjjön létre. Ez ezekből a törvényekből nem olvasható ki.

Azért beszélek más törvényekről, mert az Állami Számvevőszék leírja, hogy az egészségügyi reformmal összefüggő intézkedések és előirányzatok nem értelmezhetők a törvények nélkül, majd ezt követően 6 vagy 7 pontban sorolja, hogy melyek azok a rendeletek és melyek azok a törvények, amelyek nélkül ezt egyszerűen nem lehet megérteni.

Nos, le lehet egyszerűsíteni hogy mi is az elképzelés. Az elképzelés nagyon egyszerű: az egészségügyben szereplő érdekcsoportok érdekképviseleteit lehetőség szerint meg kell gyengíteni. Ha kell, meg kell őket félemlíteni. Magából a rendszerből ki kell venni azt az erőt, ami a rendszerben található, és ennek a rendszernek a legnagyobb ereje az egységes társadalombiztosítási rendszere, az egységes finanszírozása. Jól látható ennek az öt törvénynek a célja, ahogy előttem Mikola miniszter úr fogalmazott: le kell soványítani a kecskét, és a kecskén keresztül utána hozzá lehet jutni a pénzeszsákhoz, a társadalombiztosítás több ezer milliárdos éves költségvetéséhez.

Ha csak szigorúan az egészségügyi költségvetést nézzük, a gyógyító-megelőző ellátásokat tekintve 1000 milliárd körüli nagyságrendet látunk; 1100 milliárd környékén van. Elmondták előttem képviselőtársaim, hogy ez nominálértékben csökken. Vannak benne komoly lefejezések: például az Orvosi Kamaránál nem lefejeztek, hanem nagyjából csak a keze fejét hagyták meg, a többit mind elvitték - mármint a finanszírozásnak.

De a Vérellátó Szolgálat... A Vöröskeresztet - azért mondtam vérellátót, mert a vérbegyűjtésben az egyik legfontosabb intézmény, egyébként ez a biztonságunk egyik talpköve; komoly beteg, komoly baleset esetén szinte kirívó példa, hogy ne kelljen vért használni, de sok más betegségnél is - meg egyszerűen megfelezték. Ezért mondtam én azt, hogy az egészségügy területén csonkolás van, megfélemlítés van: a rendszer szereplői, a rendszerért aggódókkal szemben. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Egészen elképesztő az az arcátlanság, ahogyan a kormányzat mindenfajta előzetes törvényi kötelezettségét megszegve, mindenfajta előzetes tárgyalástól elzárkózik, ezeket nem hajtja végre. Azt gondolom, képviselőtársaim, hogy eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol nyugodtan ki kell mondanunk, ne tovább. Ne tovább! Térjenek vissza az igazi demokratikus törvényalkotáshoz! A többségnek megvan az ereje ahhoz, hogy véghezvigye azt a változást, amit elképzelt. De ezt lehet tisztességes európai módon, a rendszerben szereplők megértésével, egyetértésével végrehajtani.

Tudjuk, hogy át kell alakítani a rendszert, de ez, ami most megy, nem több, mint egyszerű vagdalkozás és csonkítás. Kérem, gondolják ezt még egyszer át.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)