Felszólalás adatai

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Örömmel hallottam ezt a felszólalást, ebben legalább valóban érvek és számadatok hangzottak el, már ami az átállás időtartamát és annak az anyagi vonzatát jelenti. Ezekkel a számokkal valóban nehéz vitatkozni, tisztelt képviselőtársam azonban azzal kezdte, hogy az átállás milyen irdatlan nagy, több tízszeres költségvetési támogatást jelentene.

Azt hiszem, a számolásnak ez csak az egyik része. A másik része az, hogy ennek a fenntartása mikor olcsóbb és mikor drágább. Ha a jelenlegi struktúrában tartjuk ezt a hadsereget, annak - és azt hiszem, ezen nincs vita - a nagy vízfeje az a tisztikar, amely egy 10 ezer fő feletti létszámot jelent, és gyakorlatilag nem hasznosul abban a jelenlegi felállításban, amely egy olyan sorozott hadseregre épül, amelynek a képzési idejét csökkentjük, csökkentjük, csökkentjük, tehát rövidítjük; így az a technika, amelyre azokat az önkénteseket vagy szerződött katonákat próbálnánk meg rávenni, amely katonák hosszú távon már egy korszerűbb, fenntartásában egy olcsóbb és hatékonyabb rendszer működtetésére lennének képesek, az a jelenlegi képzési szint szerint nem elérhető.

Nem vesszük számításba azt, hogy az az állomány, amely most sorozottként benn van, az azzal, hogy az idő alatt esetlegesen kiesik az adófizetői körből, milyen többletkiadásokat jelent, amelyeket nem a hadi és a honvédelmi költségvetésben, hanem az összköltségvetésben vagyunk kénytelenek számba venni. Ha azt a 4 millió forintot feltételezzük éves szinten egy katonára, amit jövendő célként kijelölünk, akkor azzal a tervezett állománnyal, amellyel a hivatásos és önkéntes hadseregre történő átállást követően számol ez az előterjesztés, illetve amellyel mi is és a honvédelmi tárca is foglalkozott már korábban, az 140 milliárd forintot tenne ki. Ennyi lenne az a költség, amibe maga az állomány kerül, nyilvánvalóan a szociális ellátással, a technológiával, a szállással. És itt van egy újabb probléma, hogy mivel tudjuk rákényszeríteni a mindenkori kormányzatot arra, hogy megadja ennek a seregnek a presztízsét, hogy szívesen menjenek oda azok az önkéntes és szerződött állományúak, ha nem azzal, hogy olyan feltételekbe, olyan kiszolgálásba, olyan egyéb szociális körülmények közti elhelyezésre kényszerítjük, amely már alkupozícióból és nem kényszerből ered.

(19.10)

Amit ugyanis az önök elnöke nyilatkozott, és amiről itt szó volt, az szó szerint igaz. Én abban a laktanyában szolgáltam, annak a forradalmi ezrednek voltam jó katonája és jelenleg is őrmestere... - mert vannak itt egyes képviselők, akik a mindenkori honvédelmi miniszterhez szaladgálnak ezredesi és tábornoki rendfokozatokat kérni, jóllehet egy percet nem töltöttek el a hadseregben. Ha nem vagyok egy kicsit pikírt, remélem, hogy itt a vitatkozó felek között nincs olyan, aki személyesen ne lett volna érintve a haza iránti kötelezettség teljesítésében úgy, hogy ennek eleget is tett, vagy kényszerből vagy örömből, remélem, hogy többen vannak, akik örömből és hazafiúi buzgalomból tettek eleget - én nem. Én kényszerből, csakhogy nem voltak protektoraim, nem tudtam kibújni ez alól, pedig szerettem volna. Nem mertem a hároméves börtönbüntetést kockáztatni, ami még az akkori szabályok szerint állt, mert nem volt módomban az egyéb szolgáltatásokat igénybe venni, és még orvosi igazolást sem kaptam.

Remélem, tisztelt képviselőtársaim, önök egyetlen rokonuknak és gyereküknek sem kívánnak majd ilyen előnyt szerezni a jelenlegi rendszerben, hogy elintézzük, hogy a gyerek ne legyen katona, ha az esetleg nem akarna önként menni. (Nyitray András a fejét csóválja.) Hiába csóválod a fejed, tisztelt képviselőtársam, sajnos, ez rendszer, mert hallja ám az ember, ahogy jár - én tíz éve járok a politikai körökben -, hogy azért meg-megszólalnak a folyosón, hogy kinek a gyerekét kellene esetlegesen nem oda vagy emide vonultatni jobb esetben, rosszabb esetben pedig esetlegesen nem is segíteni azt az alkotmányos kötelezettséget, amelyről itt most papolunk.

Ne legyünk farizeusok, akkor mondjuk azt, hogy akkor ez a rendszer mindenkire egyformán vonatkozzon, itt ne legyen kibúvó, hogy a gyerekek hány százaléka alkalmatlan. Ha ilyen rokkant gyerekekből áll ez az ország, miután egy orvosi igazolással megjelennek a sorozóbizottságnál, akkor itt már a tolókocsikból hiány lenne, sorba kellene érte állni!

Ez is ténykérdés, kedves, jó barátaim! És akkor sírunk, hogy a gyerekek 70 százaléka a sorozáson alkalmatlan - biztosan igaz, papír szerint. Hál' istennek, a body-building-termek meg a diszkók nem ezt a képet mutatják összességében, bár egy-két egyetemen kétségtelenül igaz, hogy a testi fejlődés lassan arányban áll egyes szellemi képességekkel is, ami, sajnos, negatív irányban is igaz.

Tehát erre azért figyeljünk oda, hogy ha erről beszélünk, akkor ez is legyen ott a másik oldalon, és nagyon szeretném tudni, hogy egy ilyen morálisan nem biztos, hogy indokolható esetben - már ami a sorozott katona problémáit jelentheti - az egészségkárosodással, esetleges halálesettel mi újság van. Hogy mondjuk meg ezeknek a szülőknek - mert sajnos, vannak egypár százan -, hogy a gyerekeik halálesete és súlyos egészségkárosodása nem minden esetben tisztázott, mert van egy úgynevezett mundérbecsület. Ezek az emberek még mindig keresik az igazukat, mert a gyerekük nem önként és dalolva ment abba a hadseregbe, hanem bevitték, és ott maradt. Sajnos, az én Bakony '74 nevezetű hadgyakorlatomon, amin forgalomirányítóként ténykedtem, nyolc ember maradt ott, mert belefért a kálóba, mert volt ez a 3 ezrelékes káló. Egy ember sem ezrelék, ha nem vállalja. Ha vállalja, akkor nyilván, az ács és tetőfedő is kockázatot vállal, amikor odamegy, tudja, hogy mit vállalt, de nem szokták őket sorozni, hogy a tizedik emeleten kényszerből kelljen neki ácsszekercével fabrikálni. Szóval, ez is hozzátartozik a másik oldalról, amikor itt ilyesmiről beszélünk.

A korábbi tárgyalásoknál megfigyelhető volt, akár a honvédelmi törvénynél, akár a szolgálati törvénynél, hogy igen nagy érdeklődést tanúsított az az állomány, akikről szó volt; itt tábornokok jöttek-mentek különböző díszegyenruhákban. Amikor viszont olyan kérdésről tárgyalunk, mint most is, hogy mikorra fejezhető be ez a reform, vagy egyáltalán van-e szándék arra, hogy a hivatásos állomány és a szerződött állomány határozza meg a magyar hadsereget, akkor sajnálattal nem látjuk a képviselőit. Én nem feltételezem, hogy el vannak tiltva a parlamenti vitától, de nagyon jó lenne, ha azok, akik érintettek ebben az ügyben, és akiknek a reformot szakmapolitikailag elő kell majd készíteniük, azok az ilyen vitákon is részt vehetnének, és nagyon jó lenne az is, ha az előkészítésben nem olyan lobbiérdekek jelennének meg, amelyek a kisebb és könnyebb ellenállás hatásába tolják a minisztériumot vagy esetleg a minisztert, hogy "ej, ráérünk arra még".

Bonyolultabb ez a probléma, kedves, jó miniszter úr, én voltam államtitkár, találkoztam ilyen köztisztviselői stílussal; ha valamit nem akarunk megoldani, akkor azt nem lehet megoldani. Sőt, az egyik, aki 24 órán belül el lett távolítva a minisztériumból, olyat mondott, hogy az az ügy, ami magától nem oldódik meg, azzal ne is foglalkozzunk, mert az megoldhatatlan. Őt megkértem, hogy a humánpolitikán intézze a további ügyeit.

Tehát igenis, ez is amögött van, amit itt most egyes képviselők teljesen jó szándékkal, azt mondom, teljesen átérezve a probléma súlyát, felvetnek az átállás időpontja vonatkozásában, hogy az most 2002, 2004 vagy 2005. Mi állítjuk, hogy ha ezt a reformot, ezt az átalakítást ebben az évben elkezdenénk, akkor ez 2002 végére igenis, végrehajtható lenne.

Még egy kitétel itt az előttem szólók megjegyzésére: itt senki nem állította, hogy a honvédség szerves részét képezi a határőrség, ha jól emlékszem, itt háromszor hangzott el az, hogy ez egy sorozott, fegyveres testület volt. Most fegyveres testület, de hivatásos fegyveres... (Mécs Imre: A fegyveres erő része.) Még precízebben: itt a korábban katonaságot nem látott Mécs Imre úr azért elmondja (Derültség.) - mármint belülről nem látott katonaságot (Mécs Imre: Tizedes voltam.), tizedes volt, de lefokozták. Nos, ő tehát megjegyzi, hogy a fegyveres erő része, és ez így helyes, és így precíz a terminus technicus szerint. Tehát nyilvánvaló, hogy ilyet nem mondunk.

Arra már nem akarok kitérni, hogy a NATO-hoz való csatlakozás milyen új katonapolitikai stratégiát eredményez ebben az országban, és mennyire csökken valóban annak a haderőnek a fontossága, amely emberanyaggal akar itt demonstrálni, és az emberanyagot nem tartja számottevő fogyóeszköznek. Mint ahogy bennünket sem tartottak az 1974-es árvíznél annak, amikor kivezényeltek egy szál géppisztollyal a gátra, hogy véletlenül se fogjunk homokzsákot, mert a budapesti forradalmi ezred nem azért van itt, hogy védje a gyulai részt az árvíztől, hanem megvédje, ha esetlegesen át akarják robbantani a gátat a másik oldalról. Ez volt a parancsunk, kedves barátaim, éles lőszerrel és géppisztollyal. Ezt utólag tudtuk meg, mert szerettünk volna segíteni a bajba jutottaknak, akik ott rakták a zsákot.

Sajnos, Lányi úr erre már nem tud reagálni, de érdekes volt a felvetése a tűzoltással és az árvízi védekezéssel. Azt gondolom, hogy egy hivatásos hadsereg ugyanúgy képes erre, és minden elismerésem azoknak a katonáknak, akik oda ki lettek vezényelve, vagy önként kimentek, de ahhoz nem kell különleges katonai képzettség, hogy homokzsákot megtömjön valaki, azt hiszem, az a katasztrófavédelmi törvény szerint egyéb úton-módon is elérhető és megvalósítható.

Végezetül Antall Józsefnek egy idézete jut eszembe, aki a Fideszről nyilatkozván annak idején, egy kicsit jó szándékkal és barátsággal említette meg, amikor megkérdezték, hogy mégis, mi a véleménye a Fideszről és a stílusáról. Azt mondta, hogy egy öreg liberálisnál csak egy fiatal konzervatív nevetségesebb - és, hála istennek, én a Fideszben nem ezt látom. Nos, remélem, hogy a jövendő igazolja Antall József szavait, és azzal, hogy idősebb lett ez a generáció, nem lett konzervatív, hanem maradt még a liberalizmusból is bennük néhány gondolat.

Köszönöm szépen. (Dr. Fodor Gábor tapsol.)