Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a mai munkánkat a televízión, a rádión és az interneten keresztül.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 14. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Kis Zoltán és Németh Zsolt jegyzők lesznek majd a segítségemre. Kérem a jelen lévő képviselőket, ne felejtsék el képviselői kártyáikat a kártyaolvasó berendezésben elhelyezni.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/11622. számon, a gazdasági bizottság ajánlását pedig T/11622/2. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a törvényjavaslat expozéja a tegnapi napon, az adótörvények megtárgyalásának megkezdésekor már elhangzott. A költségvetési bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott.

Először megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, a költségvetési bizottság előadójának, 5 perces időkeretben. Parancsoljon!

GŐGÖS ZOLTÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság múlt heti ülésén tárgyalta a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról szóló törvényjavaslatot, és azt többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta.

Tegnap az adótörvények módosításánál beszéltünk róla, az idén általános elvként fogalmazódott meg, hogy próbáljunk törekedni az igazságosabb közteherviselésre. Tegnap egy hosszú vita kapcsán kialakult, hogy láthatóan a személyek adózásánál ez az elv fokozatosan megvalósul, viszont nem ez az elv érvényesül a vállalkozások adóztatásánál. Azt is tudjuk, hogy külön egy szűk területre alkotott adószabályok természetesen nem szolgálják minden esetben az egyenlő mérce elvét, de azt is látni kell, hogy a különböző adókedvezmények legalább ennyire torzítják ezt az elvet.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a pénzügyi intézmények eredményét néhány olyan intézkedés növelte az elmúlt években, amelyek állami szabályozásokkal vannak összefüggésben. Több olyan állami döntés született, amelyek lényeges többletbevételeket jelentettek a bankoknál, úgy, hogy az nem igényelt részükről lényegi teljesítménynövekedést. Nyilván az állam esetében ezek a tranzakciók többletkiadásokat is jelentettek. Ez mindenekelőtt a lakástámogatási rendszerrel függött össze, és a jegybanknál elhelyezett tartalékok után fizetett kamatok megnövekedése termelte ki ezt a pluszeredményt.

A pénzügyi intézményekkel folytatott egyeztetés után alakult ki javaslatként a kamatkülönbözettel realizált eredményadóztatás, vagyis magának a kamatkülönbözetnek az adóztatása. Az adó alanyai a pénzügyi intézmények: a bankok, a szakosított hitelintézetek, a szövetkezeti hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások, a lízing- és faktoráló cégek. A takarékszövetkezetekre speciális szabályok vonatkoznak, tekintettel arra, hogy rájuk nézve van egy kötelező tőkefeltöltési előírás, amely alapján 2006-ban és 2007-ben el kell érniük bizonyos tőkeszintet. Azok a takarékszövetkezetek, amelyek ez alatt az érték alatt vannak, és nem fizetnek az adóévben részesedést, hanem az eredményüket a tőkefeltöltésre fordítják, mentesülnek az adó alól.

Az is elhangzott a bizottsági ülésen, hogy ez a javaslat egy átmeneti, kétéves időszakra szól, mert a gazdasági változások ebben a két évben minden bizonnyal ezt az extraprofitot, ennek körülményeit csökkenteni fogják, megszűnik az extra többletbevételt biztosító néhány elem, ami a bankok, pénzintézetek számára jelenleg kedvező. Éppen ezért ez a megoldás nem kerül beépítésre a társasági adóba, hanem külön adónemként jelenik meg, hiszen egy átmeneti jellegű külön elemről van szó, és jogtechnikailag, alkotmányjogilag is leginkább így volt kezelhető a kérdés.

Felmerült a kérdés a bizottsági ülésen, hogy ez az adó mennyire hárítható át a lakosságra. Megítélésünk szerint a piaci verseny adott körülményeit, az ezen a piacon működő szereplők számát, a pénzintézetek számát figyelembe véve nagy valószínűséggel ennek az áthárításnak komoly piaci akadályai vannak. Szerintünk az is valótlan, hogy ennek hatására a banki hitelezési gyakorlat logikája a kisbefektetőktől a nagyobb hitelnyújtások felé tolódna el. És az az állítás is valótlan, hogy Európában ne lenne ilyen adóteher. Ilyen típusú adóteher más jogtechnikai megoldással, többletadóként a pénzintézeti szférát terhelően működik például Ausztriában és Dániában.

Természetesen nem szeretnénk olyan megoldást alkalmazni, ami ezen szektoron belül aránytalanságokat okozna, és az is elhangzott a bizottsági ülésen, hogy nyitottak vagyunk minden jobbító szándékú módosításra a közös cél érdekében. Ezzel együtt a pénzügyi bizottság többsége ezt az emberek döntő többségének támogatását bíró bevételnövelést a parlamentnek elfogadásra javasolja.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kisebbségi vélemények ismertetésére szintén 5 percben megadom a szót Lenártek András képviselő úrnak. Parancsoljon!

LENÁRTEK ANDRÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság múlt szerdai ülésén hosszas vitát folytatott a törvényjavaslatról, amelynek általános vitára való alkalmasságát az ellenzéki képviselők nem támogatták. Tettük ezt azért, mert sem a leírt indokolások, sem a vita nem győzött meg minket arról, hogy a javaslat körül kialakult megannyi probléma kiküszöbölhető.

A változatlanul fennmaradt kérdések közül néhányat említenék csak. Mi indokolta azt, hogy ez a törvény a 2006-os választásokig, azaz csak két évig hatályos? Miért ezt a módját választotta a kormány az adózásnak, miért nem a szokásos eredmény szerinti adózást, vagy más, pénzügytechnikai eszköz alkalmazását, államkötvényjegyzés, sáveltolás, s a többi? Miért nem egyeztettek a banki szféra más képviselőivel is, sőt, a gazdaság más szereplőivel? Miért nem történt arra vizsgálat, hogy más országok tapasztalatait is figyelembe véve ez a törvény alkalmazható-e Európában? Történt-e hatásvizsgálat arra nézve, hogy a bevezetett új adónem milyen hatásokat vált ki a banki szektorban, és közvetve milyen hatással lesz a pénzügyi szolgáltatást igénybe vevőkre nézve? Miért csak a hitelintézetekre terjed ki, és más, nagy nyereséget produkáló gazdasági szektorokra nem, ha az indoklás szerint a javaslat az igazságosabb közteherviselés érdekében történik? Miért 6 százalék az adó, ezzel összefüggésben mi lesz a sorsa az így beszedett 30 milliárd forintnak az igazságos elosztás alapelvét figyelembe véve?

(9.10)

Ezekre a kérdésekre nem kaptunk megfelelő választ.

Ezzel szemben megfogalmazódtak azok az érveink, amelyek az általános vitára való alkalmatlanságra, a törvényjavaslat visszavonására vonatkoztak. Ezek közül egy: a szocialista-liberális kormány folytatja azt a gyakorlatot, hogy minden évben kitalál egy új adónemet. Mi, mint ahogy eddig, úgy most sem tudjuk ezt helyeselni. Az új adónem az igazságos közteherviselés jegyében született, de ez is tele van igazságtalansággal. Nem meggyőző ugyanis az indoklás, hogy a bankok kizárólag a lakáshitelpiac kedvező hatásai miatt jutnak extraprofithoz. Meg kellene vizsgálni, mondjuk, az egyéb bankközi pénzügyi piaci mozgásokat is. De ha ez igaz is lenne, akkor meg azért igazságtalan, hogy az elkövetkezendő két évre vetik ki ezt az adónemet, mert - az indoklás is tartalmazza - szűkülni fog a lakáshitelezés, és ezáltal az elérhető magasabb nyereség lehetősége.

Nem sok köze van az igazságossághoz annak sem - ahogy ezt Hargitai képviselőtársam a vitában bebizonyította -, hogy a törvény leginkább a takarékszövetkezeteket sújtja, azokat, amelyek csekély részt tudnak kihasználni a lakáshitelpiac kedvező helyzetéből. Sőt, ezeknek a fiókoknak az átlagos eredménye 5 millió forint, szemben a bankfiókok 189 millió forintos átlagos eredményével. Ugyanakkor a takarékszövetkezetek társadalmi fontosságát senki sem kérdőjelezi meg. Ott vannak a legkisebb településeken, igyekeznek mindig arra felé nyitni, ahol nem a busás haszon, hanem az egyszerű szolgáltatásokat igénylők vannak, a kispénzűek, a kisvállalkozások.

Felmerült a kérdés, hogy mit érünk el az új adóval. A költségvetés több száz milliárdos lyukainak a betömködéséhez ez a 30 milliárd forint kevés, ahhoz viszont, hogy a pénzpiac bizonytalanságát és a bizalom megingását okozza, bizony elég.

Sok indokunk volt még ezeken túlmenően is arra vonatkozóan, hogy ez az intézkedés milyen hatásokat válthat ki a banki stratégiában, a banki gondolkodásban. Ezek alapján nem tudjuk általános vitára javasolni a törvényjavaslatot.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra természetesen nem lesz lehetőség.

Először megadom a szót Göndör Istvánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.

Parancsoljon, öné a szó.

GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Emberöltők óta természetes igény - és nemcsak Magyarországon -, hogy mindenki vállaljon többet, vállaljon nagyobb részt a közterhek viseléséből, és lehetőség szerint azok vállaljanak nagyobb terhet, akiknek nagyobb a jövedelmük. A szocialista-szabad demokrata kormány ebbe az irányba tett lépéseket, mint ahogy a tegnapi adóvita és az önök rendelkezésére álló törvényjavaslat is ezt mutatja. Az elmúlt két évben hasonló lépések sorozatára került sor. Miközben most egy új jogintézményt alakítunk ki, a kormánynak az a szándéka, hogy igazságosabb legyen a magyar adórendszer, a személyi jövedelemadó-rendszer, és a banki adó növelése is azokat a vállalkozásokat terhelje meg, azok vállaljanak nagyobb felelősséget, akik az elmúlt években kormányzati intézkedések és költségvetési források révén extraprofitot tudtak realizálni.

Teljesen természetes, hogy különböző reakciókat váltott ki a kezdeményezés úgy a politikai pártokban, mint a gazdaság szereplőiben. Ezt az ellenállást értem, a frakciónk is érti, ugyanakkor azt vártuk el a kormánytól, hogy határozottan lépjen fel, és valóban érjük el, hogy a pénzügyi vállalkozásokat egy külön adóval terheljük meg, ha csak átmeneti időre is. Nem akarok most azzal foglalkozni, hogy politikai oldalról milyen volt a fogadtatása, mert akkor a rendelkezésemre álló időt arra kellene fordítanom, hogy azt elemezzem, sokszor egy napon belül is hogyan változtak az álláspontok egészen a hurráoptimista támogató javaslatoktól a lehurrogó elutasításig.

Azt hiszem, most lehetőségem van a bizottságokban megfogalmazódott véleményekre is reagálni. Elég álságosnak tűnik az a magatartás, amely egyik oldalról a bevételeket szeretné csökkenteni, próbál ránk licitálni az adócsökkentésekben, ugyanakkor a kiadások növelésében az élen jár. Valójában miről szól ez a törvényjavaslat? Arról, hogy a pénzügyi vállalkozások számára az általuk realizált kamatkülönbözetre - tehát a kamat, kamatjellegű bevétel, azaz a beszedett kamatbevételek és az általuk kifizetett kamatok és kamatjellegű kiadások különbözetére - 6 százalékos mértékű adót állapít meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, azt is tisztázni kell - mert nagyok a félelmek és az aggályok -, hogy az előttünk lévő javaslat nem jelent dupla adóztatást, mert ezt a különadót ráfordításként számolhatják el a pénzügyi vállalkozások, és így kizárt az, hogy kettős adóztatásra kerül sor.

Néhány dolgot azért szeretnék megemlíteni a törvényjavaslat hátteréről. Képviselőtársaim előtt is ismert, hogy az elmúlt években mi történt a magyar bankszektorban.

(9.20)

Én azért messzebbre nyúlnék. Fél mondattal szeretném azt megerősíteni, hogy a mi adóforintjaink is bent vannak abban, amivel a bankokat konszolidálták. Ez öröm, hogy már nem beszélünk erről, de évekig volt téma a magyar társadalomban a bankkonszolidáció, ami bizony - még egyszer hangsúlyozom - a közös adóforintjainkból származott.

Az, ami most történik, nem más, mint egy igazságosabb elosztás. Szeretnék önökkel néhány adatot ismertetni. A bankok eredménye az elmúlt öt évben 37 milliárd forintról 216 milliárd forintra emelkedett. A 2004-es első félévi adatok alapján már 300 milliárdos összegről beszélnek az elemzők, mondhatnám azt, hogy suttognak. Bizony, ez egy extraprofit, ha tetszik, ha nem, és ebben több dolog játszik szerepet. Nyilván szerepe van annak, hogy a '99. évben érvényes 35 százalékról 18-ra és most 16 százalékra csökkent a társasági adó - ez tehát nyilván növelte a nyereséget -, de növelte a nyereséget az államilag támogatott lakáshitel-állomány.

Amikor erről beszélünk, képviselőtársaim, akkor azt is föl kell vetni, hogy igen, nem túl nagy összeg az, amiről most szó van, mindössze 30 milliárd forint. De kérem, vegyék figyelembe azt, hogy a lakáshitel-állomány mekkorát növekedett az elmúlt években. Igaz, hogy ez részben összefügg a költségvetési előterjesztéssel is, de tessék belegondolni: a 2002. márciusi 360 milliárd forintról 2004. márciusra 1625 milliárd forintra bővült a lakáshitel-állomány. Aki ezek után azt állítja, hogy ez nem jelenet extra terhet a magyar költségvetésnek, a magyar adófizetőknek, az nagy valószínűséggel nem akar tisztán látni vagy tudatosan próbál meg másokat félrevezetni.

Az a kérdés tehát képviselőtársaim, hogy ez a többletforrás - és ennyiben megint reagálok a bizottságokban, hadd mondjam így, hogy demagógnak érzett elhangzottakra -, ahogy egy családi költségvetésben sem különítjük el a pénzeket a pénzen lévő számok szerint, hanem készítünk egy költségvetést, hogy mire akarunk költeni egy adott hónapban vagy egy évben, nem pedig úgy, hogy itt jött egy bevétel, ezt csak ide és erre fordítom. A kérdés itt az, hogy igen, egyetértünk-e abban, hogy forrás kell a családi pótlék további emelésére, forrás kell a nyugdíjak további emelésére, forrás kell további gyermektámogatásokra; a sort hosszasan lehetne folytatni, de erre képviselőtársaim választ fognak találni a költségvetési törvényben, ezért ezekre tételesen most hadd ne térjek ki, vagy majd a vitában szívesen fogok erre reagálni.

A tét tehát nemcsak az, hogy lesz-e lehetőségünk ezen az ágon némi többletforrásra a költségvetésben, és ezen keresztül nagyon fontos kiadásokra forrást tudunk teremteni, mert azért szeretném azt elmondani, hogy az általam előbb említett tételek külön-külön alig 3-4 milliárdot tesznek ki. Ha tehát a kérdés így vetődik fel, akkor bizony ebből a 30 milliárdból van néhány kisebb tételű probléma, aminek megteremtődhet a fedezete. Kérem a képviselőtársaimat, hogy így mérlegeljenek. Azt tudom, és a törvényjavaslat alapján még adódik a kérdés, hogyan lehet kezelni azokat a kisebb pénzügyi szervezeteket, akik kis falvakban, a magyar vidéken fejtik ki leginkább a tevékenységüket, tehát biztosítják azt, hogy közel legyen a fogyasztóhoz, a szolgáltatást igénybe vevőhöz a bank. Erre mi nyitottak vagyunk, tárgyalásokat ma is folytatunk. És ebben sincs semmi extra, képviselőtársaim, a társasági adó alanyai, de mondhatnám a személyi jövedelemadó alanyait is: ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, annyiféle munkaviszonnyal, annyiféle jövedelmi pozícióval, tehát teljesen természetes, hogy a Magyarországon jelen lévő több mint negyven bank sem azonos. Nem azonos ügyfélkörrel, nem teljesen azonos tevékenységi struktúrával vesz részt a gazdaság és a magánemberek finanszírozásában, ezért a jövedelmi pozícióik is eltérőek.

A törvényjavaslatnak semmi körülmények között nem célja - nekünk, jogalkotóknak sem szándékunk az -, hogy ellehetetlenítsük ezeket a pénzügyi szervezeteket, csak azt kérjük, hogy vegyenek részt nagyobb arányban a közös terhek viselésében. Ezért mi nyitottak vagyunk arra, hogy azt a problémát, ami az érintett kis bankokat, takarékszövetkezeteket illeti, módosító indítvánnyal beemeljük a törvényjavaslatba, és ezeket adott időpontban majd szavazatunkkal megerősítjük.

Még egyszer kérem önöket, hogy ebbe az irányba gondolkodjunk közösen, de magát azt a jogintézményt, hogy a pénzügyi vállalkozásokat ez a 6 százalékos különadó terhelje, kérem, hogy támogassák, és inkább pontosításokkal javítsuk ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Hargitai Jánosnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

DR. HARGITAI JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Beszédes önmagában az államtitkár úr mai hallgatása. Ennek oka az, hogy tegnap az adótörvények vitája kapcsán elhangzott ennek a törvénynek is a rövid expozéja. A kormány sem akarja külön exponálni magát itt egy önálló megszólalással. Nincs is miért tennie, a kormány sem lehet önmagára büszke.

Mintha maffiamódszerek működnének a kormányban, mintha egy orosz maffiafilmet látnék: a miniszterelnök közjogi felhatalmazással, mint a száz leggazdagabb magyar egyike elmegy két nagy bank vezetőjéhez - az egyik persze a Bankszövetséget képviseli, a másik az OTP-t, a legnagyobb bankot képviseli - , és az urak megegyeznek valamiről két évre, átmenetileg. A közjogi felhatalmazással rendelkező azt mondja, hogy mi vagyunk az erősebbek, és márpedig ezt elvesszük tőletek. Elkezdődik az alkudozás, és a három úr alkujának eredményeként valami idekerül az Országgyűlés elé. Amit persze utólag a szocialisták vezérszónoka úgy énekel meg, hogy elvártuk a kormánytól, hogy igazságot tegyen, hogy elvegyenek azoktól, akiknek több van, mert lenn nagyobb a szükség. Ebből semmi sem igaz. Ebből semmi sem igaz, mert a szocialistáknak fogalmuk sem volt arról, hogy a kormány és a bankok milyen alkura készülnek! Ez egy utólagos megéneklése a dolgoknak.

Ez egy milyen irány, amit most Magyarország követ? Az Európai Unió iránya. Persze, megpróbálnak európai fogódzókat találni, és Gőgös képviselő úr a költségvetési bizottság többségi véleményének álláspontjaként meg is találja a hivatkozási alapot Dániában. Csak azt elfelejti hozzátenni, hogy ott, ahol az Európai Unió él, nagyon kis mértékben ilyen, csak hasonló eszközökkel, ott monopolhelyzetet adóztat. Ez igaz például Dániára. Monopolhelyzetet adóztat. (Gőgös Zoltán: Ausztriára is igaz.) Itt szó nincs arról, hogy a pénzintézetek valamifajta monopolhelyzetben lennének, és ezért jutnának többletjövedelemhez, és ezért meg kell őket adóztatni.

Nem, ez az irány, amit Magyarország követ, nem az Unió iránya, hanem sokkal inkább Belorusszia, ha már európai országot keresünk, Fehéroroszország, Jordánia, Türkmenisztán, Maldív-szigetek, és még lehetne sorolni ezeket az országokat, de semmiképpen sem az Európai Unió iránya.

Hogyan változtak a dolgok? Először azt hallottuk a sajtón keresztül, hogy 30 milliárd kell, legalább két évig kell, ameddig ez a kormány regnál, és ezt úgy akarja a kormány elérni, hogy a társasági adót növeli 8 százalékkal: 16-ról fölemeli 24 százalékra, ami persze csak a pénzügyi szektorban lenne izgalmas.

 

(9.30)

Ezt állítólag azért vetették el, mert alkotmányossági aggályokat vetne fel egy ilyen típusú különadóztatás. Az alkotmányossági aggályokkal egyetértek.

A másik ok, amiért elvetették: mivel annak a két úrnak, akikkel a kormányfő tárgyalt, és a mögöttük lévő érdekeknek ez abszolút nem felelt volna meg, ezért is vetették el, tegyük hozzá, ezért formálták át az egészet. Csak ahhoz ragaszkodtak, hogy a 30 milliárd jöjjön, de hogy honnan jöjjön, az számukra érdektelen. Ha nem a külföldi tulajdonban lévő magyar nagybankok fizetik meg ezt az összeget, akkor szedjük be máshonnan. Akkor szedjük be a kicsi vállalkozásoktól vagy maximum középvállalkozásoktól, a takarékszövetkezetektől ennek egy meghatározó részét, és szedjük be a szintén középvállalkozásként vagy kisvállalkozásként működő hazai lízingcégektől, mondjuk, olyan lízingcégektől, amelyek mögött nincsenek ott a nagybankok. Hiszen az összeg a lényeg: 30 milliárdot kapnunk kell, mert céljaink vannak vele, hogy igazságosabbá tegyünk sok mindent, ahogy Göndör képviselő úr fogalmazott. És ilyen szempontból mindegy volt, hogy a hazai kisvállalkozásoktól vagy középvállalkozásoktól vagy esetleg a nagybankoktól szedik be ezt az összeget.

Persze azt nem is kell megemlíteni, hogy amikor az urak tárgyaltak, akkor csak a nagybankok képviselőivel tárgyaltak, a takarékszövetkezeti vezetőket elfelejtették meghívni erre a tárgyalásra. Több mint 180 takarékszövetkezet van Magyarországon; a pénzügyminiszter nem tartotta fontosnak, hogy leüljön velük tárgyalni. Események után tárgyalt persze - a takarékszövetkezeti vezetők is időben keresték a pénzügyminiszter urat -; amikor a nagybankokkal már mindent eldöntöttek, akkor ült le a pénzügyminiszter a takarékszövetkezeti vezetőkkel tárgyalni.

Igaz, hogy van egy kicsi elmozdulás a törvényben a takarékszövetkezetek egy részének javára, hiszen a takarékszövetkezeteknek azt a részét, amelyeknek nincsen még 250 millió saját tőkéje, amit a jogszabályok elvárnak, és ezt 2007-ig teljesíteni kell, mentesítené most a törvény ennek a különadónak a megfizetése alól - de ez nem elégséges. Szóltak már erről itt képviselőtársaim, és öröm számomra, hogy Göndör képviselő úr is felvetette, hogy hajlandóak gondolkodni a takarékszövetkezeti szektort ért hátrányokról.

Ha most megnézzük azt, hogy mire hivatkozik a kormány, amikor ezt az új adót kiveti, akkor azt mondja, hogy extraprofithoz juthattak vagy jutottak a pénzügyi szektor vállalkozásai, a bankok, a hitelszövetkezetek és más ilyen típusú vállalkozások. Szerintem, ha egy átlag banki fiókot és egy átlag takarékszövetkezeti fiókot lefotóznék, és száz magyar állampolgárt az utcán megállítanék, hogy az egyikbe bemehetsz, az egyikből elviheted az extraprofitot, melyikbe mennél be: egyik sem akarna bemenni az átlagos takarékszövetkezeti fiókba, mind a nagybankok fiókjába akarna bemenni. Önök mégis úgy alakították át ezt a rendszert, hogy a takarékszövetkezetek számára hátrányos legyen.

Nézzük meg, hogy a takarékszövetkezetek juthattak-e extraprofithoz. Itt elhangzott már egy számadat - Lenártek András képviselőtársam említette -, amit a költségvetési bizottság ülésén én is ismertettem. Ha a 2003-as adatokat nézzük - ezek az adatok nyilvánvalóan nyilvánosak és a Pénzügyminisztérium számára is ismertek, ellenkező esetben mi sem ismernénk ezeket -, akkor azt tudjuk, hogy egy átlag bankfiók 189 millió forint eredményt produkált 2003-ban, ezzel szemben egy átlag takarékszövetkezeti fióknak csak 5 millió forint eredménye van. Hol van akkor az extraprofit? A takarékszövetkezeteknél vagy a nagybankoknál? Ha van egyáltalán extraprofit.

Azt is tudjuk, hogy az országban legalább 1700 takarékszövetkezeti fiók működik, és ezek közül több mint ezer igen kicsi településen. A saját választókörzetemben, ahol egyébként három takarékszövetkezet is működik, megnéztem külön a három takarékszövetkezet eredményét, és azt látom ennek alapján, hogy a kicsi fiókok, a kistelepüléseken működő fiókok - és akkor azt is tisztázzuk, hogy ez alatt mit értünk, és ezt tekintsük eredménynek; takarékszövetkezetek az ezer főnél kisebb településeken is működtetnek fiókokat, Baranya aprófalvas jellege miatt ez teljesen általános -, ezek tehát szinte mind-mind veszteséget produkálnak. Ezt a veszteséget úgy produkálják, hogy a takarékszövetkezetnél az a gyakorlat, hogy az általános igazgatás költségeit még nem is terhelik rá ezekre a kicsi fiókokra, mert akkor még inkább veszteségesek lennének. Tehát a takarékszövetkezetek az eredményeiket is csak az igazán nagyobb településeken tudják produkálni. Egy bólyi takarékszövetkezet, mondjuk, a Pécs városi fiókján keresztül produkál érdemben hasznot, a kicsi településeken pedig veszteséget produkál.

Tehát látnunk kell, hogy a takarékszövetkezetek működési beágyazottságuk miatt sem lehetnek olyan hatékonyak, mint amilyen hatékonyak a bankok. A bankoknak nyilvánvalóan nem fordul meg a fejükben az, hogy egy 10 ezer főnél kisebb településen pénzügyi szolgáltatást nyújtsanak. A takarékszövetkezeteknek ez a világ a természetes közegük. Nem részvénytársaságokról van szó, mint a bankok esetében, hanem szövetkezetekről. Ha most fölidézem önöknek az új szövetkezetekről szóló törvényt, amit 2000-ben fogadott el az Országgyűlés, vagy az 1990. évi I. törvényt a szövetkezetekről, vagy megnézem, hogy a Ptk. mit mond a szövetkezetekről, anélkül, hogy konkrétan ezeket a fogalmakat definiálnám, azt mondhatom, hogy ezek a szövetkezetek nemcsak eredményre törekszenek, sokszor, sok esetben a nonprofit elvet alkalmazzák, a tagjaik érdekében működnek. Hiszen ha csak nyereségre törekednének, akkor már rég kimenekültek volna a kicsi településekről. Ők a tagjaik érdekében, a kicsi településeken, a vidéki Magyarországon nyújtanak pénzügyi szolgáltatásokat, veszteségesen is, és ezt ellensúlyozzák esetleg a nagyvárosokban befolyt eredményekből. Ezt is lássák, amikor ezt a romboló hatású törvényt el akarják fogadni.

Azt mondják, hogy a banki szektor - és benne a takarékszövetkezetek is - többek között azért produkál extraprofitot, mert ott van mögötte a lakástámogatás rendszere és ebben az állam szerepe. Ha így vizsgáljuk meg, hogy mit produkálnak a bankok, milyen mértékben van e mögött a tevékenység mögött ott az állam szerepe a takarékszövetkezetek vagy a bankok esetében, akkor a következőt mondhatjuk: nagyságrendekkel nagyobb finanszírozói a lakásprogramnak a bankok, mint a takarékszövetkezetek. A takarékszövetkezetek mögött nincsenek jelzálogintézmények - kétmilliárd forintos tőkével lehetett ilyeneket létrehozni -, és ezért a takarékszövetkezetek a használtlakáspiacon igazán nincsenek ott. A takarékszövetkezetek nem tudnak devizaalapú hitelekkel foglalkozni, mert ezt jogszabályok tiltják számukra. Ma már a lakáshitelezés is devizaalapon folytatódik. Tehát igazán a lakáshitelezés is a nagybankoknak biznisz, és nem a takarékszövetkezeteknek. Amikor ezeket az érveket hozzuk fel, akkor is azt kell látnunk, hogy a nagybankok esetében ez érv lehet, a takarékszövetkezetek esetében nem lehet érv.

Ha a takarékszövetkezetekből kimozdulok, és egy pillantást vetek, mondjuk, a lízingcégekre, ott is különbség van például az olyan lízingcégek esetében, amelyek mögött ott van egy nagy anyabank; ezek a lízingcégek nyilvánvalóan nem örülnek ennek az adónak, de hallgatnak, hiszen számukra az a jó, ha a nagybank számára kedvező megoldás születik. Az az alku, amit a három úr létrehozott, a nagybankoknak kedvez, hiszen egy cégről van szó, és ha a nagybanknak kedvez az a megállapodás, amit létrehoztak, akkor nem számít ilyen szempontból, hogy hogyan érinti a bank által létrehozott lízingcéget.

De mi van a lízingcégeknél azokkal a kis- és középvállalkozásokkal, amelyek mögött nincs ott ez a nagybank, akár ez a külföldi tulajdonú nagybank? Hogyan érinti őket? Milyen tevékenységet folytatnak az ilyen lízingcégek? Lízingelik a traktort, az orvosi műszert, a szerszámgépeket és bármi mást. Vagyis megint csak a vidéki Magyarországot, a kisvállalkozókat segítik ezzel a tevékenységükkel. És önök úgy fordították át az egész rendszert, hogy ezeknek ez nagyságrendekkel hátrányosabb legyen, mint az eredeti megoldás.

Hogy alkotmányos-e ez a megoldás, ezen is érdemes elgondolkodniuk, ha már alkotmányellenesnek minősítették a másikat. Én nem állítom, hogy az, de megfontolásra ajánlom legalább az átgondolását az egésznek, mert azt is vizsgálni kell, hogy diszkriminatív-e ez a szabályozás. Ha megnézzük, hogy mit akartak önök szabályozni - a bankvilágot, a pénzügyi szektort akarták szabályozni -, önök ezt nem szabályozhatják úgy, hogy a végeredmény hatásában diszkriminatív legyen.

 

(9.40)

Látszatra ez egy nem diszkriminatív intézkedés, hiszen az egész szektor tevékenységét szabályozták. Ha azonban megnézik, hogy közvetve diszkriminatív-e, akkor azt mondom, hogy ez felvethető, mert közvetve a kicsiket, a takarékszövetkezeteket és a lízingcégeket, amelyek sokkal kevésbé eredményesek, amelyek sokkal kevesebb eredményt produkálnak, mint a nagyok, arányaiban mégis sokkal inkább sújtja őket ez az adó, amit önök itt kivetnének erre a szektorra. Ezért mi nyilvánvalóan nem tudjuk támogatni ezt a megoldást.

Elfogadhatóvá is nehéz tenni, de abban partnerek vagyunk, hogy elgondolkodjunk azon, hogy azok számára, akiket igazán sújt, hogyan tudjuk kedvezőbbé tenni. A pénzügyminiszter úr a költségvetési bizottság ülésén is kifejtette azt az álláspontját, hogy ő fogadókész arra, hogy ezt a rendszert ilyen szempontból még átalakítsuk, csak azt látom, hogy a pénzügyminiszter hátradől, hiszen a 30 milliárdhoz ragaszkodik, és a kormányfő is azt mondja, hogy egyezzetek meg, takarékszövetkezeti vezetők, banki vezetők, lízing-érdekszövetségek; egyezzetek meg, ha ti megegyezésre jutottatok, számunkra csak a 30 milliárd forint fontos. Én viszont azt látom, hogy az érintettek nem tudnak megegyezni, vagy attól félek, hogy nem tudnak megegyezni, mert mindenki a saját érdekeit képviseli.

A pénzügyminiszter úr a költségvetési bizottsági ülésen felvetett egy lehetséges megoldást akkor, amikor én a takarékszövetkezetek, a lízingcégek érdekében érveltem. Azt mondta, hogy ő azt elképzelhetőnek tartja, hogy a takarékszövetkezeti fiókok azon eredménye, ami gyakorlatilag kicsi településeken képződik, az után a bankkülönbözet után ne kelljen adózni, ezt vonjuk ki a rendszerből. Igen ám, csak erre a takarékszövetkezeti vezetők az előző érvelésemmel hasonlóan érvelnek, és azt mondják, hogy nincs eredményük, tehát nincs mit kivonni a rendszerből, mert a kicsi településeken ők csak veszteséget produkálnak, és számukra is csak a nagyvárosok piaca hozza a nyereséget.

Ezért azt is megfontolandónak javaslom, hogy ha nem állnak el ettől a törvénytervezettől, mint ami már itt megfogalmazódott, akkor a szektornak azt a részét mindenképpen mentesíteni kellene a kamatkülönbözet fizetése alól, akik számára az igazán hátrányos, és többet rombolnak vele, mint amennyit elérnek. Önöknek se lehet célja a vidéki Magyarország tönkretétele, nem lehet céljuk, hogy a postabezárások, iskolabezárások után most már a takarékszövetkezetek világa is elhagyja a kicsi településeket.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Bőhm Andrásnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon!

DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Azt nem gondoltam, hogy maffiamódszerekről is beszélni fogunk ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán. Gondolom, hogy don Katona államtitkár úr sem erre készült, de tulajdonképpen a helyzet megbeszélése helyes, tehát azt hiszem, hogy most már a felvezető előadások után elengedhetem a törvény normaszövegének ismertetését. Inkább beszéljünk arról, hogy mi is a valóság, jogilag hogyan helyezkedik el az adórendszerünkben, és mi az, amiről itt vitatkozni kezdtünk, különösen Hargitai képviselő úr felszólalása után erre mindenképpen szükség van.

Elsőként hadd mondjam azt, hogy a javaslat igazságosságával nincs vitám, nincs vitánk. Ugyanakkor nem érzem azt, főleg a javaslat átmeneti jellegére tekintettel, amely átmeneti jellegre még vissza kívánok térni, hogy ez egy olyan jogintézmény lenne, aminek bárki azt a szerepet szánná, hogy beépüljön a magyar adózás rendszerébe. Tehát igen, töredelmesen be kell vallani, hogy ennek az intézkedésnek a célja egy eseti jellegű, a költségvetés hiányán segíteni akaró intézkedés az igazságosság jegyében, tehát amit meg kell vitatnunk, az, hogy ez a fajta eljárás igazságos-e, és nem mellékesen alkotmányos-e.

Hargitai úr arra hegyezte ki a felszólalását, tehát erre érdemes odafigyelni, és érdemes a vitát talán ebben a körben lefolytatni, hogy igazából itt a bankoktól, de az ő értelmezésében érthető módon elsősorban a kis vagyonnal rendelkező takarékszövetkezetektől igazságtalanul vonnak el bevételeket azért, hogy a költségvetés 30 milliárdos hiánya betöltésre kerüljön. De mi is az alapvető kérdés? Az, hogy a bankoknál, a lízingcégeknél, a takarékszövetkezeteknél képződik az úgynevezett marzs. Ez ennek az adónak az alapja, ez a bankok haszna.

Mi is ez a marzs? Ez a kifizetett, tehát az állampolgároknak, cégeknek, gazdasági társaságoknak a bank által kifizetett kamat és a bank által a hitelek után húzott kamat különbözete. Tehát nincs más célja ennek az intézkedésnek, mint hogy azt mondja - ez nehezen vitatható -, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikai intézkedései közül sokan, például a kedvezményes lakástámogatás hihetetlen piac a bankok számára, lehetővé tette ennek a marzsnak a mértéktelen megnövekedését úgy arányában, mint összegszerűségében együttesen véve.

Tehát tulajdonképpen az adó alapja egy valóságos nyereség. Úgy gondolom, azzal érvelni nem helyes, noha meg kell fontolni egészében azt a javaslatot, hogy a takarékszövetkezetek beletartozzanak-e ebbe a körbe vagy sem, tehát hogy pici az eredmény, sőt veszteség is van.

Még egyszer mondom: ennek a jogszabálynak az alapja az eredmény. Tehát ahol nincs eredmény, ahol szűkül a kamatrés bármilyen okból, akár piaci érdeklődés hiányában, ott fel sem merül ennek az adónak a megfizetési kötelezettsége. Ez egy normatív, objektív adó, hogy mennyi pénzt húzok a hitelezéseim után, ha tetszik - én próbálom kerülni, amennyire lehet a demagógiát, de az ember sokszor rákényszerül egy vitában a parlamentben -, tehát ami pénzt abból húzok, hogy az általam nyújtott hitel után magasabb kamatot húzok, kérek, követelek, fizettetek meg az állampolgárokkal, mint amennyit az általam kötött más jogügyletekben kifizetek. Ez egy tiszta haszon, és ennek egy részére mondja azt a törvényjavaslat, hogy ez szerepeljen a költségvetésben helyes, jó célok felhasználása érdekében. A költségvetésben ennek az adónak az alkalmazásával megnyílik 30 milliárdnyi forrás olyan célok felhasználására, ami azoknak az állampolgároknak az érdekében, azon gazdasági társaságok érdekében történik meg, akiknek a terhére ez a mértéktelen kamatmarzs, nyereség a bankoknál létrejött. Ez egy objektív szám.

Tehát a történet hasznossága, indokoltsága, különösen a gazdaságpolitikai intézkedésekre hivatkozva, azt hiszem, helyes. Önmagában egy ilyen típusú intézkedés - és azért kezdtem ezzel - alkotmányosságával nincs problémám, tehát ez jogtechnikailag nagy valószínűséggel megfelelő, kiszámíthatóságot, bizalmat, előretekintést illetően megkérdőjelezhető, de csak akkor kérdőjelezhető meg, ha a gazdaságpolitikai környezettől, az alapoktól elrugaszkodóan olyan intézkedések történnek - és most ne menjünk bele a fiskális és monetáris intézkedések egymással való ütközésébe -, amelyek igenis lehetővé teszik ezeknek a pénzintézeteknek ezt a fajta nyereségét kialakulni. De ne felejtsünk el még néhány kérdést. Nem csak arról van szó, hogy hitelkamat, illetve betéti kamat; nézzük meg ezeket a betéti kamatokat.

Valamennyien tudjuk, hogy például a vállalkozók pénzforgalmi számláján, tehát ezen a letéten, a lakossági folyószámlán, amelyek nem lekötöttek, mert jellemző módon látra szólóak ezek a betétek, illetve folyószámlák, nevetséges mértékű kamatokat fizetnek a betevőknek, ugyanakkor a bankok az általuk kihelyezett pénzek után ennek a többszörösét érik el kamatban. Hogy lehet csökkenteni ezt az adóalapot például a bankok részéről? Úgy, hogy ezt a kamatollót szűkítik. Kinek az érdekében szűkítik? Két okból: egyrészt alacsonyabb adót kell fizetniük, másfelől pedig látra szóló betéteknél, gépkocsilízingnél vagy hitelezésnél, lakáshiteleknél, vállalkozói pénzforgalmi számláknál, lakossági folyószámláknál, nem mondom, hogy tűrhetetlen, mert üzletpolitikai döntés, de végül is nevetségesen alacsony mértékű letéti kamatok növelésére sor kerülhet, és akkor csökken a fizetendő adó.

Tehát azt gondolom, hogy a jelenlegi gazdasági, politikai környezetben a dolog igazságosságát tekintve nehezen hozhatók fel érvek egy ilyenfajta intézkedéssel szemben, és amikor azt mondom, hogy támogatjuk, támogatjuk azért, mert a költségvetésnek segítséget nyújt, de mi a magunk részéről nem tekintjük rendszerjellegűnek semmi esetre sem; vizsgáltuk a dolog alkotmányjogi vonatkozását és nem volt olyan aggályunk, hogy ez komolyan kockára tenné az alkotmányossági vizsgálat eredményességét.

Igen, bevalljuk azt, hogy ez egy költségvetést segítő intézkedés, átmeneti intézkedés, és azért van erre mód, mert olyan gazdasági, politikai környezetben működnek a bankok, lízingcégek, hitelintézetek, amelyeknek ezek a gazdaságpolitikai környezetek, kormányzati és nemzeti banki intézkedések lehetővé tették egy olyan típusú rendkívüli eredmény létrejöttét, amely bizonyos részének elvonásával helyes, ha részt vesznek a költségvetés kiadási oldalának finanszírozásában.

 

(9.50)

Még annyit, hogy a veszteségekre történő hivatkozásnál a bevétel, kiadás, kamatot illetően kifizetett, húzott kamatkülönbözet az adó alapja. Viszont ez ráfordításként számolandó el, tehát a költségek között elszámolandó; ahol veszteség keletkezik, ott értelemszerűen nincs adófizetési kötelezettség, tehát a történet vagy a társasági nyereségadó oldalon vagy eleve ennek a rendkívüli adónak az alapjánál megszűnik. Tehát, ahol eredmény nem jelentkezik, azt ne hárítsuk, tehát ne vezessük félre a hallgatókat vagy a nézőket, csak ott van fizetési kötelezettség, ahol a kamatnyereség realizálódik. Tehát, ha van egy kis falusi takarékszövetkezet, akinek nincs olyan piaca, amiből kamatkülönbözet legyen, ott nem kell ezt az adót megfizetni. Tehát ez nem kvóta, fejkvóta szerinti adó, ami ki van vetve különböző arányokban minden pénzintézetre, hanem a valóságban képződő nyereségalap teremti meg ennek az adóalapját.

Tehát azt gondolom, hogy az egy félrevezetés, hogy a szegény takarékszövetkezetnél elvonnak úgy, hogy eredmény képződött volna. Ez nem így van. Ezzel együtt bármiféle elfogadható indoklás mellett készek vagyunk arra is, hogy megfontoljuk, de elfogadható indok alapján, hogy a takarékszövetkezetek részvétele ebben a fajta időleges, átmeneti, bevallottan költségvetési lyukfoltozó intézkedéssorozatban megfelelő, indokolt vagy sem.

Egyébként tehát az előadott indokokra figyelemmel a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a fajta jogszabály-tervezetet támogatja, és amennyiben értékelhető módosító indítvány van, akkor közreműködik annak a vitájában és elfogadásában is.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Herényi Károlynak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az első kérdésem talán az, hogy vizsgáljuk meg, miért van erre a különleges adófajtára szükség. Aztán a második kérdésem az, amit önmagamnak teszek fel, és próbálok rá választ adni, hogy ha szükség van rá, akkor miért ezt a megoldást választotta a kormány. A harmadik kérdés, amit fölteszek önmagamnak, és próbálok rá választ adni, hogy vajon lenne-e más megoldás a szükség enyhítésére és arra, hogy a helyzetet, a problémát valahogy megoldjuk.

Hogy a szükség okát megvilágítsuk, vissza kell mennünk legalább két esztendőt az időben, hiszen a harmadik alkalommal tárgyaljuk a jelenlegi MSZP-SZDSZ-kormány költségvetési törvénytervezetét. A baj 2002 nyarán követtetett el, amikor a kétszer száznapos jóléti csomag foganatosítása eredményeképpen meglehetősen nehéz helyzetbe került a magyar gazdaság, és nagy válságokat él át a magyar pénzügypolitika.

Mi is történt 2002 nyarán? Elindult egy folyamat 1998 és 2002 között, az akkori polgári kormány igyekezett a forrásokat úgy átcsoportosítani, hogy készülvén a 2004. május 1-jén bekövetkezett európai uniós csatlakozásra, a gazdaság magyar szereplőit egyre jobb helyzetbe hozza. Erről szólt a Széchenyi-terv. Aztán jött 2002 nyara, a választások eredményének kihirdetését követően az új kormány először arról panaszkodott, hogy az előző kormány szinte mindent kiszedett a sifonérból, és nincs pénz. Aztán végül mégiscsak ráakadtak 320 milliárd forintra, és ezt a 320 milliárd forintot nem eredendően arra használták föl, amire a félretevő azt célozta, tehát a magyar gazdaság szereplőinek támogatására, a versenyképesség növelésére, a pozíciók javítására, hanem a választási ígéretek beváltására, jóléti intézkedésekre.

Egy pillanatig ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy vajon indokoltak voltak-e ezek a jóléti intézkedések vagy nem. Indokoltak voltak. Csak aki okosan gazdálkodik, az megnézi, hogy egy jóléti intézkedéscsomagnak a forrásai biztosítottak-e. És ha ezt megtette volna, akkor nagyon hamar kiderül, hogy bizony nem biztosítottak. És azóta egy olyan problémahalmazt görget maga előtt a kormány, amelyet nem tudott megoldani, és a jelenlegi költségvetési törvénytervezet azt mutatja, hogy most sem fogja tudni megoldani. Tehát tulajdonképpen ennek a mostani intézkedésnek, ennek a törvényjavaslatnak az oka és a lényege az, hogy a költségvetés lyukait betömködje valahogy, a hiányt, az óriási mértékű hiányt valahogy pótolja.

Pótolni a hiányt többféleképpen lehet. Lehet egy koncepció alapján, amikor azt mondom, hogy ha ezen az úton elindulok és végigmegyek, akkor nagy valószínűséggel egy nehezebb időszak után enyhül, javul a helyzet, és kiszámítható módon majd valami pozitív változás fog beállni. És lehet úgy is, hogy kapkodok ide-oda, és találok olyan megoldásokat, amelyek lehet, hogy időlegesen megoldanak egy helyzetet, de hogy hosszú távú megoldást nem adnak, az biztos. Ez derül ki abból az előterjesztésből, ami azt tartalmazza, hogy ez az intézkedés két évre szól, tehát a hatálya két esztendőre terjed ki. És mi lesz két év múlva? Honnan tudjuk a mostani költségvetési törvénytervezet ismeretében, hogy két év múlva ennek az országnak a gazdasági helyzete jobb lesz? Egyáltalán nem lehetünk benne biztosak, tehát ez egy olyan megoldás, amit nem az átgondoltság jellemez, hanem a kapkodás.

Mi a másik oka annak, hogy ezt a megoldást választotta a jelenlegi kormány? Első intézkedéseinek egyike, hogy a bankokat sújtó adótörvény-javaslattal előállt. Igaz, hogy az első forma nem ez volt, és az is igaz, hogy amikor a banki szakemberekkel és bankvezetőkkel tárgyalt a miniszterelnök-jelölt, akkor tulajdonképpen a bankvezetők nem megegyeztek, hanem mást nem tudtak tenni, mint elfogadták a kormány igényét és óhaját, és alávetették magukat ezen óhajnak, és azt mondták, hogy rendben van, valahogy ezt a kétszer 30 milliárd forintot ki fogják fizetni.

De miért ilyen látványos módon igyekszik a kormány ezt az igényt kielégíteni? Azért, mert ez jól kommunikálható, ennek nagyon komoly a PR-értéke. Elkövetett az ellenzék egy komoly hibát, amikor elkezdett úgy beszélni az előző kormányról, hogy bankárkormány. Ez PR-technikai szempontból elfogadható lenne, de egy komoly politikai erő ilyet nem tesz. A bankok a szociális piacgazdaság, egy jól működő piacgazdaság pénzügyi infrastruktúrájának az alapját jelentik, a beléjük vetett bizalom vagy annak megingatása rendkívül kockázatos dolog. Ilyet felelős politikai erő nem tehet, és egy rossz kihívásra jött egy rossz válasz: akkor mi bebizonyítjuk, hogy nem bankárkormány vagyunk, és jól megbüntetjük a bankokat. Kinek használ ez? A bankoknak egyáltalán nem. A költségvetésnek átmenetileg talán használ, egyébként meg senkinek. Ez egy olyan ostoba cselekedetsor mind a két részről, amit abba kellene hagyni, és valós és reális megoldásokat kellene keresni.

Vajon van-e valós és reális megoldás? Mi az indoka a törvényjavaslatnak? A törvényjavaslat indoka az, hogy a bankok különösen nagy nyereséghez, extraprofithoz jutottak az utóbbi esztendőkben. Mi volt ezen extraprofit keletkezésének az oka? Az, hogy olyan szerződéseket voltak képesek kötni az állammal, ami számukra ezt lehetővé tette, például a lakásfinanszírozás rendszerén belül. Akkor nem kézenfekvőbb lenne az a megoldás, hogy törvénymódosító javaslat vagy törvény elfogadása helyett ezeket a szerződéseket, megállapodásokat módosítjuk? Nem egy tisztább, nem egy jobb megoldás, ha arra törekszünk, hogy ha egy rossz megoldás negatív eredményét módosítani akarjuk, akkor a szerződéseket módosítjuk? Ezt a kormány a saját hatáskörében bármikor megteheti, és nem kell a parlament elé hozni egy olyan törvényjavaslatot, amely több sebből vérzik. Nem ezt a megoldást választotta, és nyilván ennek megint olyan okai vannak, hogy kommunikációs szempontból ez sokkal jobban eladható, és az új kormánynak ez nagyon jól jön, csak ennek megint nagyon nagy lesz az ára.

Ha nem hagyjuk abba a kommunikációs vetélkedést egymással, akkor erre az ország rámehet, a magyar gazdaság rámehet. Vajon van-e olyan tartalék az új költségvetési törvényben, az intézkedésekben, amely forrásokat biztosíthatna, és amely megint magában hordoz egy olyan csapdát, aminek meglesz a negatívuma, és majd megint kereshetjük a megoldást.

(10.00)

Én idézek egyet - ez nem más, mint a tegnap elkezdett törvénycsomag, 28 törvényről tárgyaltunk tegnap. Az áfatörvény 38. §-ának az egyik nagyon fontos változása: a törvényjavaslat a gazdasági tevékenység körébe utalja a vállalkozások nem rendszeresen végzett értékpapír- és üzletrész-értékesítését. Ez azt jelenti, hogy amíg eddig egy cég normál tevékenysége után vissza tudta igényelni az áfát, addig ezután ezt a visszaigénylést az értékpapír értékesítésének arányában csökkentenie kell.

Mivel a cégek a szabad pénzeszközeiket szívesen fektetik állampapírokba és értékpapírokba, sőt ezeket az év folyamán forgatják, előfordulhat, hogy az eddig jogosan visszaigényelhető áfájuk alapja 20, de akár 40 százalékkal is csökkenni fog. Ez nagyon komoly veszteséget jelent a vállalkozóknak. Mindez a szabad pénzeszközök banki elhelyezése esetén nem áll fenn, tehát a szabad pénzeket állampapírban vagy tőzsdén forgatni ésszerű cégmenedzsment esetében nem fogják. A másik következmény, hogy ha a társaság üzletrésszel rendelkezik egy másik társaságban, akkor egy kedvező értékesítési lehetőségnél az áfán sokat veszíthet.

Ez tehát egy burkolt és kemény, új adóztatási forma. Ez az intézkedés azt mutatja, hogy vagy fogalma sincs a Pénzügyminisztériumnak az intézkedés hatásáról, vagy így kívánja a bankoktól elvont sarcot a kormány visszafizetni, hiszen ez a bankoknak nyilván jelentős nyereségnövekedést fog okozni. Tehát itt van a taposóakna előttünk, a tegnap megkezdett törvénycsomag tárgyalásánál észrevehettük, tegnap már felhívtuk erre a figyelmet. Azt gondolom, hogy átgondoltabb koncepciót tartalmazó költségvetési törvényjavaslattal kellene a kormánynak előállni, és akkor mentesülne az ilyen két évre tervezett különadók kivetésének a nehézségei alól.

Az előttem szólók már említették, sőt a legnagyobb kormánypárt képviseletében Göndör képviselő úr is, hogy ők maguk sem értenek egyet a rendelkezés azon részével, amely a takarékszövetkezeteket érinti. Volt egy olyan elképzelés az előterjesztés előkészítése során, amikor a takarékszövetkezetek kivétettek ebből a körből. Ez egy logikus lépés volt, végül mégis benne maradtak; igaz, hogy olyan feltétellel, hogy 200 millió forint saját tőkével, aztán 2007-től 250 millióval kell rendelkezniük. De mennyi olyan szövetkezet van, amelynek a működését fogja veszélybe sodorni ez a törvény, ha ezt ilyen formában elfogadjuk?

Függetlenül attól, hogy nyilván módosító javaslatok lesznek beadva, vagy bead akár a kormánypárt is a szövetkezetek érdekeinek a védelmében, ez egy olyan rossz elgondolás, egy olyan koncepciótlan, kiforratlan elgondolás, annyira nem illeszkedik a magyar adórendszerbe, annyira idegen tőle, az európai gyakorlattól is annyira idegen, hogy a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényt még módosításokkal sem tudja elfogadni, és tisztelettel arra kéri a kormányt, hogy ezt a törvényjavaslatot vonja vissza, és a hiányzó 60 milliárd forint két esztendő alatt történő behajtásának valami más, kulturáltabb, európai formáját találja meg.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

A napirend szerint most az elsőként jelentkező független képviselő felszólalására fog sor kerülni, 10 perces időkeretben. Ennek megfelelően megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, és a kétperces felszólalásokra természetesen ezután kerül majd sor. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

FONT SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz vezérszónoka sok olyan gondolatot elmondott, amelyhez magam is csatlakozom. Egyáltalán az a különleges tárgyalási mód, amelyet alkalmaztak, hogy a bankoktól valamilyen módon adót szedjenek be, eleinte a társasági adóemelés módjával, majd pedig, nagy hirtelen, amikor rájöttek, hogy a multinacionális bankoknak ez nem kedvez, egy újabb módszerrel jöttek elő, de az egyeztetésnek már semmilyen, a szokások szerint elvárható módját nem alkalmazták, hiszen ebben - mint ahogy ez a közhírekből ismert és látható volt - mindössze a legnagyobb magyar pénzintézet vezetője és a szövetség részéről szintén egy bankhoz tartozó úriember vett részt, és nagy hirtelen megállapodtak abban, hogy a kamatrést kell adóztatni.

Mint tudják, a nagy bankok döntő mértékben valamilyen módon örökletes feladatot kaptak, például számlavezetést, amelybe más bankok nem nagyon férhettek bele. Így döntő mértékben a takarékszövetkezeti rendszerek sem férhettek bele ezekbe az örökletes, kedvező pozíciókba. A takarékszövetkezetek próbálták megkeresni azokat a lehetőségeket, amikor a vállalt feladatuknak, a szövetkezeti rendelméletnek megfelelően, igenis a tagok érdekében és a kistérségekben, a kistelepüléseken élők érdekében továbbra is működnek, messze nem olyan infrastruktúrával és messze nem olyan nyereséghányaddal, mint ahogy ezt a nagy multinacionális bankok teszik, amelyek mögött most már, mint tudjuk, magyar tulajdonos gyakorlatilag nincs vagy alig van, míg a takarékszövetkezeti rendszernek, különösen a TÉSZ-csoporthoz tartozóknak, a magyar állampolgárok a tulajdonosai.

A helyzet azt eredményezte, hogy amíg a nagy bankok piaci részesedése 95-96 százalékos, a takarékszövetkezeteké 4-5 százalékos, ugyanakkor az így kitalált ötlet szerint a kamatrés alapján történő adózásban a takarékszövetkezetek több mint 10 százalékkal fognak részt venni, ha ez a rendszer így marad. Ez súlyos problémához vezet.

A takarékszövetkezet, a mintegy 180 szervezet közel 1700 fiókkal rendelkezik, döntő mértékben olyan településeken, ahol ma már gyakorlatilag az utolsó közintézmény a polgármesteri hivatalon kívül, mert az önök áldásos tevékenysége miatt a kisiskolák vagy bezártak, vagy most éppen összevonják őket; a postákat az elmúlt időszakban ezeken a kistelepüléseken megszüntették, és gyakorlatilag már csak a takarékszövetkezetnél lehet például befizetést eszközölni. Nem kétséges, hogy ezeknél a kis fiókoknál veszteséges az üzemelés, és a takarékszövetkezetek megpróbálják a nyereségüket más területre átcsoportosítani valamilyen módon, illetve a veszteséget fedezni.

Érthető, hogy ha a nyereségadó lenne bevezetve a bankok esetében, akkor a takarékszövetkezetek a veszteséges területeket le tudnák írni az úgymond, másik területen keletkező nyereségből, és egy jóval kisebb nyereségadó-alap keletkezne, amelyet akár meg lehetne adóztatni a szóban forgó 24 százalékkal. De ezen takarékszövetkezeteknek, amelyek normál tevékenységükben döntő mértékben betét és hitel kezelésével foglalkoznak - és közben tudjuk, hogy az egész éves tevékenységük ennek ellenére nagyon negatív lesz -, az évközi tevékenységét, a veszteségük mellett, meg fogják önök adóztatni, ha ez a rendszer így marad.

Mihez vezet ez? Két út van: az egyik, hogy a takarékszövetkezetek nem vállalják a vidéki kis fiókok további működtetését, bezárják - nem tehetnek mást, be fogják zárni. Ez egy újabb vidék elleni támadást jelent. Ezeken a kistelepüléseken, mint említettem, már csak a polgármesteri hivatal, abban is csak a társadalmi munkát vállaló polgármester marad gyakorlatilag, és nem lesz közintézményük. A másik, hogy a multinacionális tőkével rendelkező bankok értelemszerűen el fogják foglalni mindazokat a terepeket, amelyekről a takarékszövetkezetek kiszorulnak. Azaz a hitel- és betéti ügyletek kezelése kapcsán a takarékszövetkezeti rendszeri tagok egyszerűen át fognak vándorolni a multicégekhez. Azaz az OTP nagyon jól megfontolta: egy hosszú távú piacnyerést épített bele ebbe a javaslatába.

(10.10)

Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a kormány ehhez asszisztál. Azt jelentette be, hogy szerinte ez a módszer jó - ezzel, úgy tűnik, végérvényesen bebizonyította, hogy nem az országnak van kormánya, hanem a külföldieknek és a multiknak van itt egy kormánya, és egyáltalán nem érdekli őt, hogy a vidéki kisembereknek mi az érdeke ebben a rendszerben.

Módosító indítványommal javasolni fogom, hogy a bankoknak lehessen választani két adózási forma között: vagy az önök által is beterjesztett kamatrésadózást választják, vagy pedig az előzőekben már egyszer fölvetett társasági adózást 24 százalékkal, úgy, ahogy önök először már egyszer javasolták a tárgyalások során, aztán majd ezt egyszer csak elfelejtették. Nem kérdéses számomra: ezt a törvénytervezetet önök keresztül fogják vinni, ebből törvény lesz. Alaphelyzetben, szívem szerint egyetértek azzal, hogy legpontosabb, legjobb lenne megsemmisíteni ezt a beterjesztést, visszavonni és újragondolni. Nade, ahogy ismerjük a helyzetet, rettentő későn nyújtották be az adótörvényeket, nagyon nagy az időhátralékuk. Ebből újratárgyalás - véleményem szerint - nem lesz. Önök pontosan rástartoltak arra a kétszer 30 milliárd forintra.

Ezért ezt a helyzetet és az önök szándékát tudva inkább azt az utat választom, hogy lehetőséget kellene adni a módosító indítvány következtében például a takarékszövetkezeteknek, hogy igen, ha nekik sokkal kedvezőbb és arányosabb a nyereségadó alapján történő adóztatás, akkor ezt válasszák. Egyébként az előterjesztők, illetve a kormánypárti képviselők is utaltak arra, hogy az utóbbi öt évben a 37 milliárd forintos bankszektori nyereség az idei év becsült adatai alapján már fölment 300 milliárd forintra. Egy nagyon nagy, dinamikus fejlődés következett be. Úgy tűnik, emellett a társadalom egyes tagjai éppen ellenkező irányba indultak el, ahogy a statisztikai adatokat ismerjük.

Ennek tükrében - tehát éppen az öt év alatt 37 milliárdról 300 milliárd forintra történő növekedés tükrében - számomra érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy önök csak két évre tervezik kivetni ezt az adófajtát. Én ezt nem nevezem másnak, mint a Gyurcsány-kormány választási zsebpénzének. Nem értem, hogy mi a logikája, hogy ha egyszer önök ezt megszavazzák, akkor 2006 után ez az adófajta szűnjön meg, mikor önök bizonyították be, hogy milyen dinamikusan növekszik ennek a szektornak a nyeresége.

Az Európai Unióban szokatlan az a helyzet, ami Magyarországon eddig volt, hogy kizárólag a bér- és munkajövedelmek kerültek adóztatásra, a tőkejövedelmek nem. Ha most ebbe az irányba legalább verbális szinten elmozdul a kormány, hogy igenis, kérem, a tőkejövedelmeket is adóztatni kell, és így a bankszektorra is külön oda kell figyelnünk, akkor ennek az elvnek súlyosan ellentmond, hogy csak 2006-ig szeretnék ezt az adózási formát fenntartani.

Ezért, mivel kiszámítható az önök szándéka, önök meg fogják szavazni ezt a beterjesztett adótörvényt, ha ebben a módban szavazzák meg, akkor semmiféleképpen nem támogatható, és ha egyáltalán megszavazzák, az külön nem fogadható el, hogy csak két évre, mert mondom, ez nem más, mint a szocialisták és a Gyurcsány-kormány választási zsebpénze a választási időszakra, azaz nem a társadalom érdekében történik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Felszólalások:   1   1-57   57-77      Ülésnap adatai