Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem először kerül szó a magyar parlamentben a lakhatási kataklizmáról, arról az óriási problémahelyzetről, hogy teljes társadalmi csoportok, jelesül és példánk esetében a magyar fiatalok egyszerűen kimaradnak a kormányzat számításaiból. Látjuk azt is, hogy ha a 2010 óta eltelt időszakot vizsgáljuk, a statisztika szerint a 2011 óta feladott albérlethirdetések adatai szerint országosan és jellemzően a megyeszékhelyeken folytatott vizsgálatok alapján kicsit több mint 8 év alatt majdnem 90 százalékkal nőttek a lakbérek, Budapesten ugyanez az emelkedés 130 százalékosnak megfelelő volt, miközben a nettó jövedelmek mindösszesen 40 százalékkal emelkedtek. Tehát van olyan városunk Magyarországon, ahol háromszor akkora mértékben nőttek a bérleti díjak, mint ami a keresetek emelkedése tekintetében kimutatható. A bérleti díjakról szóló statisztika viszonylag pontos, bár ezt torzíthatja nyilván a szerződés nélküli lakáskiadás és azok az esetek, amikor nincsen konkrét papír erről a tranzakcióról vagy erről a folyamatos viszonyról. Ugyanakkor a béreket illető statisztika legalábbis torzít. Egyrészt, mert nem méri a nagyon alacsony keresetűek egy részét. Jellemzően az öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégek és a mikrovállalkozások nagyon széles köre kimarad a jövedelemre vonatkozó statisztikából.

(19.00)

Így pedig, ha ezzel súlyoznánk az átlagot, piaci becslések szerint fejenként 20-30 ezer forinttal alacsonyabb átlagbér jönne ki, még egyszer mondom, abban az esetben, ha mindenkit beleszámolnának ebbe. De látható, hogy elképesztően nyílik az olló, és az amúgy is megalázóan alacsony bázisról induló keresetek emelkedése nem tud lépést tartani a bérleti díjak emelkedésével. Azzal is szembesülnünk kell most már, hogy egy elképesztő kínálati szűkösség uralkodik az albérlet- és a lakhatási piacon. Nemcsak nagyon kevés új építésű ingatlant adnak át, de nagyon kevés számát tekintve a kivehető ingatlan is. Ez egy elképesztő árnövekedéshez vezet, és ezt a rendszert kell súlyoznunk azzal, hogy a 19 és 25 közöttiek körében több mint 500 ezren, a 31 és 35 közöttiek körében pedig több mint 130 ezren élnek még mindig a szüleikkel, mert lényegében esélyük nincs anyagiak és erőforrások híján önálló életet kezdeni.

Nem azt mondjuk, hogy ez a rengeteg, több mint 600 ezer ember azonnal leválna és elköltözne, de azt mondjuk, hogy közülük egy százezres nagyságrend került abba a helyzetbe, hogy elkezdené önálló életét, családot alapítana, gyermekvállalási céljai vannak, ugyanakkor tér hiányában nem tudja egyelőre ezeket a célokat beteljesíteni. Ha azt vizsgáljuk ezen fiatalok esetében  jellemzően fiatalokról van szó, de nem csak róluk természetesen , hogy hogyan képesek ezeket a céljaikat realizálni, akkor azt látjuk, hogy ha az átlagfizetésből havonta csak 50-100 ezer forintot félretesznek, és ez egy óriási nagy szó egy átlagfizetésből, akkor is 6-12 évig kell spórolniuk csak egy bankhitel önrészére, és erre rakódik még az az elképesztő teher, amit egy lakáshitel adott esetben két évtizedes távlatban jelent.

Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy ha valaki segítségre szorulna Magyarországon, akkor ez a társadalmi csoport az. Viszont elképedve látjuk, hogy az ő tipikus problémájuk, élethelyzetük egyszerűen kimaradt a költségvetési tervezésből, hiszen ők azok, akik CSOK-igénylőként jellemzően nem jelennek meg, vagy ha megjelennének és az önrészt valahogy összeszedik a lakhatási célú állami támogatás nélkül, akkor is a folyósító kereskedelmi bankok a megfelelő szintű jövedelem hiányában sokszor egész egyszerűen elhajtják, elhajtatják őket.

Egy másik fontos módosítás lenne az, ha a családtámogatási rendszer ilyen vagy olyan adományait  ne nevezzük ezt adománynak, hiszen adófizetők adják össze, de a közvetített pénzösszegeit  nem a pénzintézetek kénye-kedvétől függően tennénk elérhetővé fiatalok és magyar családosok számára, hanem ezek bizony alanyi jogon járnának. Ez egy nagyon fontos módosítás lenne, amelynek részleteiről érzésem szerint komoly vitákat kell folytatnunk a Házban. Az viszont egészen biztos, hogy nem fogadható el, hogy ez a kormány 2010 óta folytatólagosan mond le a magyar jövőről és mond le nemcsak komplett társadalmi csoportokról, de azokról is, akik közülük kényszerből külföldön találják meg a számításaikat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő és ideális körülmények esetében ők mindannyian hazajönnek vagy haza tudnak jönni külföldről. Nyilvánvaló módon egy ottani bebetonozás sokkal nehezebben mobilizálható helyzetet idéz elő.

A mi célunk viszont az, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, éljen akár itt a Csonka-Magyarországon vagy éljen jelenlegi határainkon túl, mindenkinek egyenlő életlehetőségeket szeretnénk biztosítani a Kárpát-medencében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)