Felszólalás adatai

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság alkotmányának 70/E. §-a értelmében - idézem -: "A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz. Öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

Az alkotmányból fakadó imént idézett kötelezettségek teljesítése óriási feladatot ró a mindenkori országgyűlésre és kormányra. Ezek alól a kötelezettségek alól az előző, szocialista-szabaddemokrata kormány a szociális jogosultságok körének szűkítése révén, az alkotmány módosítása nélkül igyekezett kibújni, és ezt a törekvését csak sorozatos alkotmánybírósági döntések fogták vissza. Például csupán a 43/1995. számú alkotmánybírósági döntés a hírhedett Bokros-csomag két törvényének tizenhárom paragrafusát és további öt kormányrendeletet helyezett hatályon kívül, közöttük a szociális ellátások igénylését szolgáló bizonylatok számának növelését, ezáltal az igénybevétel korlátozását célzó rendelkezéseket.

Örömmel állapítható meg, hogy az új kormány nem folytatja elődjének a szociális jogokat csorbító politikáját, és ez a törvényjavaslat inkább a szociális jogosítványokat bővítő törvények számát fogja növelni. Erre nagyon nagy szükség lesz az időközben bekövetkezett negatív társadalmi folyamatok ellensúlyozása érdekében.

Mi történt a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény kihirdetése óta? Sajnos az történt, hogy Magyarországon időközben robbanásszerűen megnövekedtek a jövedelemkülönbségek, elsősorban a szegényebbek és a tehetősek közötti jövedelmi szakadékot tágító liberális gazdasági politika következményeként. A magyar történelemben eddig egyetlen kormány alatt sem szegényedtek el olyan rohamosan a szegények, és nem gazdagodtak meg oly gyorsan a gazdagok, mint 1994 és 1998 között, a szocialista-szabaddemokrata, Horn-féle kormány alatt. Az említett kormány elhibázott vagy inkább tudatosan alsó- és középosztály-ellenes társadalompolitikája miatt mára óriási nyomás alá került a szociális ellátórendszerünk.

Felmérve tennivalóinkat a szociálpolitika területén, ez a törvénymódosító javaslat nyilvánvalóan elégtelen felgyülemlett gondjaink megoldásához, de egy olyan szükséges lépés, amely felidézve az alkotmányból fakadó kötelezettségeinket, pozitív irányban mozdul előre mind a rokkantak és betegek, mind a hajléktalanok, mind a munkanélküli, gyermekgondozási segélyezettek hátrányos helyzetű csoportjai gondjainak megoldásában.

Néhány számadattal hadd érzékeltessem, hogy milyen nagyságú szociális gondokat örökölt ez az Országgyűlés. Az antidemokratikus szocialista rendszer megbukása évében, 1990-ben hozzávetőleg ötször annyi jövedelemből élt a legtehetősebb egymilliónyi lakos Magyarországon, mint a legszegényebb egymillió.

(10.50)

Elsősorban a gyorsan növekvő munkanélküliség hatására 1994-ig hatszorosra növekedtek meg ezek a különbségek, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy négy év alatt 20 százalékkal tágult a kis és nagy jövedelműek között a jövedelmi olló. Ez a jövedelemkülönbség annak ellenére növekedett, hogy az akkori kormány nagy erőfeszítéseket tett ennek megfékezése érdekében, többek között éppen az 1993. évi szociális törvény életbe léptetése révén. Az akkori szocialista-szabaddemokrata ellenzék számtalanszor pellengérre állította ezt a differencianövekményt, és tette emiatt kritika tárgyává az akkori - szerinte - szociálisan érzéketlen kormányt.

A Horn-kormány hatalomra kerülését követőn rohamosan megnövekedett a két szélső népességtized közötti jövedelmi szakadék. A Bokros-program egy sor szociális ellátást megszüntetett, százezrek váltak jövedelem nélküli eltartottá, és süllyesztették le ezáltal is családjuk életszínvonalát. A legszegényebb és leggazdagabb egymillió lakos közötti jövedelemkülönbség 1996-ban már hét és félszeres volt, '97-ben nyolc és félszeres, 1998-ban az antiszociális kormány megbukása idején pedig már kilencszeres. Ebben a négy évben tehát az említett népességtizedek közötti jövedelemszakadék hatszorosról kilencszeresre növekedett, azaz 50 százalékkal tágult, kétszer-háromszor nagyobb sebességgel, mint az előző szabadon választott kormány idejében.

Hangsúlyozni kell, hogy ezek a nagy jövedelmi differenciák nem pusztán a szociális és családvédelmi ellátórendszerek szétverése miatt keletkeztek, hanem azért is, mert míg a kis jövedelműek terhei nőttek - például megszüntették a csupán a létminimum elérését szolgáló jövedelmek adómentességét -, addig a több milliós jövedelmeket terhelő adókulcsok évről évre csökkentek. Ebben az időszakban a kis jövedelműek életszínvonala amiatt is gyorsan romlott, mert a Horn-kormány felelőtlen közmű-privatizációi miatt az átlagos drágulásnál gyorsabban növekedtek a háztartások villanyszámlái, a vezetékes gáz fogyasztására fordított kiadásai, a víz- és csatornaköltségek.

Mindeddig megoldatlan történelmi örökség az, hogy nem volt rendszerváltás a tömegkommunikáció hatalmi posztjaiban. Ennek elmaradása miatt vált lehetővé az a folyamatos hamis propaganda, amelynek hitelt adva a tájékozatlan választópolgárok azokat a szocialista és szabaddemokrata erőket hiszik még ma is szociálisan érzékenynek, akik a számok tanúsága szerint a legnagyobb mértékben hozzájárultak lesüllyedésükhöz, és azokat gondolják érzéketlennek, akik valójában törekedtek a szociális problémák enyhítésére. Mára kiderült és bizonyítható, hogy a kiegyensúlyozatlan és pártos tömegtájékoztatás - elfedve és elhallgatva a valódi társadalmi folyamatokat - jelentős mértékben hozzájárult a megoldatlan szociális gondok felgyülemléséhez.

Nehezíti helyzetünket az is, hogy az előző kormány nagyon erőteljes jövedelemdifferenciáló tényezőket épített be a gazdaság- és szociálpolitika eszköztárába. Gondoljunk csak a 20-40 milliós végkielégítések, a bíróság elé nem került, azaz 804 milliósnál szerényebb igényű sikerdíjak előző kormány alatti elburjánzására. Ennek utóhatásaival számolni kell, azaz már az is nagy eredmény lesz, ha a Horn-kormány alatt felgyorsult és káros jövedelmi differenciálódás csak lelassulva folytatódik az elkövetkezendő években. Be kell látni, hogy ez a törvényjavaslat messze nem olyan horderejű, hogy semlegesíteni tudja az előző években elkövetett szociálpolitikai mulasztásokat, de ahhoz elégséges, hogy bizonyos részterületeken ezek a mulasztások már ne halmozódjanak tovább.

Milyen tervezett intézkedések segítik - véleményünk szerint - ebben a törvényjavaslatban a szociális problémák enyhítését? Mindenekelőtt üdvözöljük azt, hogy a szociális segélyezési idő folyamatos meghosszabbításához feltételül szabható közcélú munka végeztetéséhez, végzéséhez kötelező díjazást ír elő a törvény a 10. §-ban. Az eddigi szabályozatlan helyzet miatt sok önkormányzat a segélyezés meghosszabbítása fejében akkor sem követelt meg közmunkát, ha erre valójában szüksége lett volna. Ebben tehát vitatkozom Béki Gabriella képviselőtársammal.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának véleménye szerint olyan munkaképes személyek, akik még díjazás fejében is megtagadják a közmunkát az őket ugyanakkor segélyező önkormányzattól, méltán válnak érdemtelenné erre a segélyezésre. Értesüléseim szerint ugyanis sajnos több tehetős önkormányzat - közöttük több fővárosi kerület is -, még ma sem köti a segélyezés megítélését közmunka elvégzéséhez munkaképes személyek esetében, emiatt csak a vállalkozókat sújtó megnövelt helyi adókból volt képes fedezni például az idén a téli hóeltakarítás költségeit. Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy ezt a nagyvonalú, álszociális szemléletet még sokáig fenntartsuk.

Egyetértünk azzal, hogy a jövőben ne veszíthessék el a jövedelempótló támogatásra való jogosultságukat a gyermekgondozási segélyezettek - 8. §. Itt kell megjegyeznünk, hogy kisstílűnek, az otthoni ápolásra szorulók gondjaihoz mérten érzéketlennek érezzük a mindeddig jogosult, nappali tagozaton tanulók diákok jövőbeni kizárását az ápolási díjra jogosítottak köréből. Különösen aggasztó ez a javaslat annak tükrében, hogy éppen ennek a tanulógenerációnak a szülei kénytelenek továbbdolgozni a felemelt nyugdíjkorhatár miatt, azaz emiatt marad ellátatlanul az idős és beteg nagyszülők nemzedéke - 12. §.

Egyetértünk azzal, hogy a jövőben törvényi előírás szerint is elkülönüljenek az idősek, szenvedélybetegek, fogyatékosok és hajléktalanok otthonai - 25. §. Eddig rengeteg emberi probléma és fegyelmi ügy keletkezett amiatt, hogy egy-két idősotthonban elhelyezett alkoholista randalírozásával megkeserítette szobatársai és szomszédai éjszakai nyugalmát. Amiatt is gyakran keletkeztek problémák, hogy 40-50 éves hajléktalanokat helyeztek el - más megoldást nem találva - 70-80 évesek között. Ezek a beutaltak gyakran visszaéltek fiatalabb korukkal, jobb egészségi állapotukkal, jóval idősebb társaik rovására.

Nagyon határozottan ellenezzük viszont a hajléktalanprobléma olyan formális megoldását, amely szerint a jövőben a hajléktalan személy puszta nyilatkozata elegendő lesz ahhoz, hogy megállapítsák az őt ellátni köteles önkormányzat illetékességét - 3. §. Ez nem más, mint újabb lehetőség a szociális problémák települések közötti áttolására. Nem szükséges bizonygatnom, hogy ezek a nyilatkozatok mennyire megvásárolhatók lesznek ebben a kiszolgáltatott körben. S előre borítékolható, hogy nem fog érvényesülni a törvényalkotók rejtett szándéka, miszerint nyilván a gazdagabb városokat fogják nyilatkozataikban a hajléktalanok megjelölni, amelyek majd kénytelenek lesznek megoldani elhelyezésüket. Inkább az várható, hogy éppen ezek a gazdag települések fogják - ellenszolgáltatásokkal biztatva - más településeket megjelölő nyilatkozatra késztetni a hajléktalanokat. Minden olyan képviselő, aki ezt a nagyon szerencsétlenül megfogalmazott 3. §-t megszavazza, elkerülhetetlenül szembesülni fog a lakóhelyén élők kritikájával.

Egyetértünk azzal, hogy az önkormányzat olyan, szociális tevékenységeket összehangoló gondozási központot létesíthessen, amely az idősek napközi otthonának, az idősek klubjának és a házi szociális gondozásnak eddig elkülönült feladatait koordinálja - 16. §. Azzal is egyetértünk, hogy a bentlakásos intézményekbe történő felvétel egyik feltétele, az egyszeri hozzájárulás összege ne tűnjön el a napi fenntartást szolgáló költségek között, hanem igazolhatóan szolgálja az otthon tárgyi feltételeinek javítását. Azzal tehát már nem azonosulunk, hogy ugyanebben a 49. §-ban az egyszeri hozzájárulás forrása lehet a személyi kifizetéseknek is, ami nyilvánvalóan folyó kiadás.

Összességében a felsorolt és javítható hiányosságok kiküszöbölése reményében a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslatot a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja általános vitára alkalmasnak tekinti, és a tisztelt Ház tagjainak ajánlja megtárgyalását.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

(11.00)