Felszólalás adatai

DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Szülőföld Alap tavalyi tevékenységéről szóló beszámolóból is kiviláglik - és nekünk először az egész helyzetbe kell beillesztenünk ezt a jelenséget - az a tény, hogy a Szülőföld Alap annak a kormányzati törekvésnek a gyümölcse, amit a 2004. december 5-i népszavazás eredménytelensége és ezzel a szomszédságunkban, a szülőföldjén megmaradt magyar néprészek magyar állampolgárságának megadásával kapcsolatos kormányzati ellenpropaganda nyomán előállott helyzet váltott ki.

Gyurcsány miniszterelnök immár szokásosnak tekinthető reflexszel új programot, új nemzetpolitikát hirdetett meg, úgy láttam, hogy az előbb erről Herényi Károly képviselőtársam megfeledkezett, és ennek a nyomán bontotta le a kapcsolattartás rendszerváltozás során kialakított intézményeit. Ez megfelelt annak a felfogásnak, amivel régebben is találkoztunk, liberális oldalról különösen a magyar-magyar párbeszéddel kapcsolatban, hogy jaj, csak ne intézményesítsük az együttgondolkodást a határ két oldalán élő magyarok között.

A Magyar Állandó Értekezletet így rövid, néhány éves intézményesült működése során és után elsorvasztásra ítélte a szocialista-liberális kormány. De nemcsak a Magyar Állandó Értekezletet, hanem a Határon Túli Magyarok Hivatalát is, azután meg a legfontosabb alapítványokat. Utólagosan elhangzik az az érv, hogy több szomszédos ország uniós csatlakozása miatt kellett az egész kapcsolattartó, támogató rendszert fölforgatni, ezt azonban, mint már valaki említette is itt a Házban, senki sem fejtette ki tényszerűen, és az azóta működtetett rendszer nagyobb hatékonyságát sem lehetett igazolni.

A magyar állampolgárság megadását elutasítva a jelenlegi országukban komoly hátránnyal és az asszimiláció sodrában élő magyaroknak a Gyurcsány-féle program a szülőföldön való boldogulást és gyarapodásban való támogatást ígér. Ehhez előbb a 2005-ben megszületett Szülőföld Alapról szóló törvény, amelyet azonban dialektikusan tovább kellett alakítgatni, már csak azért is, mert például hogyan kezelné az időközben megszüntetett HTMH, a Határon Túli Magyarok Hivatala a Szülőföld Alapot, ha egyszer megszüntették. Azonkívül kiderült, hogy a Szülőföld Alap évről évre egyre kevésbé számíthat arra, hogy az állampolgárok adójuk 1 százalékával támogassák. Tóth Gyula már említést tett erről, hogy az első évben ez 110 millió forint volt, majd lett 72,3 millió, míg 2008-ra meg is szűnt. A közbizalom hiánya itt is tetten érhető volt, így hát a kormány feladta a kísérletet.

Másik érv a változásra, a korábban kialakult rendszer elsöprésére az volt, hogy sokcsatornás, átláthatatlan, gyakran párhuzamos támogatásokat nyújtott. Nos, a csatorna talán tényleg kevesebb lett, bár most is csak a költségvetés több fejezetéből lehet összegereblyézni az előirányzatokat, de a támogatás nyújtásának átláthatósága jobb volt korábban, és a párhuzamosság is újratermelődött. Érdemes ezért kitekinteni a határon túli magyarokat érintő tavalyi támogatásokra, és ebben a keretben megvizsgálni egy Szülőföld Alap helyzetét.

A pénzügyi biztonság hiánya, amely egész társadalmunkat sújtja, mint a cseppben a tenger, úgy megragadható itt is. A határainkon kívül került magyarok támogatási rendszerét is folyton át- meg átszervezik, pedig a kedvezményezettek kegyelmi állapotot élvezhettek volna. Elvégre hat éve folyamatosan egy kézben van az irányítás, ugyanaz a szocialista-liberális vezetés van Magyarországon. Így, ha volna tartós koncepció, hogy azt ne mondjam, nemzetpolitikai elképzelés, eddig több mint hatéves folyamatosságot lehetett volna biztosítani. Ezzel szemben az említett átszervezések átláthatatlanná teszik a pénzügyi viszonyokat. Jellemző példa erre, mondjuk, a Sapientia Egyetem Erdélyben, amelynek támogatását jelentősen csökkentették, holott a Románia tanügyi rendszerében történő megkapaszkodás inkább a fokozottabb támogatást tette volna szükségessé.

A korábban kialakított 2 milliárd forintnyi szükségletből előbb 1,4 milliárd, majd 1 milliárd lett, ígért a kormány 400 millió pályázati lehetőséget, amiből 200 millió lett. Mindez megnehezítette a felsőoktatás tervezett kialakítását, s akkor még nem is említettük sajnos a Sapientia ellen az otthoni és itthoni magyar sajtóban megindított támadásokat. Mindezt olyan helyzetben, amikor a magyar nyelvű felsőoktatás ellen több szomszédos országban is látjuk a hatalom fellépését, hogy csak utaljak a révkomáromi egyetem szlovák anyagi ellehetetlenítésére vagy az ukrán oktatási rendeletre.

A Szülőföld Alap törvénymódosításokkal átszabott irányítási rendszere pedig arra utal, hogy az előző rendszer előnyei elvesztek. Elveszett a szubszidiaritás, a döntésmegosztás elve, ami például az Illyés Alapítvány esetében a helyi határon túli alkuratóriumok kezdeményezési lehetőségében nyilvánult meg. És elveszett az irányítás demokratizmusa, hiszen a Regionális Egyeztető Fórum Elnöke a miniszterelnök, tagjait ő nevezi ki, vagyis szélsőségesen központosított a pénzosztás.

(10.50)

A szakmai testületek, a kollégiumok pedig a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől kapták a felkérést és a jóváhagyást, és kizárólag magyarországi köztisztviselőkből állnak. Ezért aztán különösen aranyos számomra, hogy miniszter úr beszámolójában - de államtitkár úr is - úgy jellemzi a tevékenységüket, hogy politikamentes. Ezek szerint a magyarországi kormány politikától mentesen működik? Aztán itt van még a társadalmi tanácsadó testület, hogy sokszínűbb legyen a kép. De ugye, ide sem politikusok kerülnek, hiszen maga a miniszterelnök kéri fel a tagokat.

Joggal tehető fel a kérdés, hogy a Szülőföld Alap mennyiben tudott "az új helyzet kihívásainak megfelelő és kellő hatékonyságú választ adni". Az alap által elbírált pályázatok száma, a megítélt támogatások összege lényegében nem különbözik a megszüntetett közalapítványok hasonló mutatóitól, viszont tevékenysége a központosításból fakadóan a közigazgatási és politikai testületek és szereplők előzetes egyeztetéseire épül. Hiányzik tehát belőle a helyi civil és szakmai intézményesített részvétel. Utalok ismét és hangsúlyosan a korábbi alkuratóriumok rendszerére.

Az egyre elégtelenebb pénzellátás elfedésére a kormány nemegyszer önmagának is ellentmondó érvelésében gyakran halljuk, hogy egyrészt nőtt a támogatások mértéke, másrészt nagyobb lett a takarékosság. Úgy tűnik, hogy egyik állítás sem lehet igaz, a kettő különben is kizárja egymást. A megszüntetett közalapítványok forrásainak pótlását vizsgálva először is eléggé önkényes, hogy az alapot felügyelő miniszternek lehetősége van a fejezeti előirányzatokból történő átcsoportosításra. A számok tükrében ez nem nagyon megnyugtató. Szászfalvi László kollégám már említette, hogy 2007-ben a Szülőföld Alap kapott forrásai nagyságrendileg megegyeznek azzal az összeggel, amit az Illyés és az Apáczai Közalapítvány 2003-ban együttesen használt fel, beleértve a Munkaerő-piaci Alap akkori hozzájárulását is. Ez azt jelenti, hogy a megújult nemzetpolitika keretében az anyagi források az elmúlt évben nem növekedtek, vagyis a támogatások elértéktelenedtek. Ezért aztán nem tartható véletlennek, hogy a támogatások nyomon követésének lehetősége csupán 2006-ig volt tételesen ellenőrizhető a nyilvánosság számára.

S most nézzük a meghirdetett távlati célokat! Sorakoznak a nyitott kérdések: a felzárkózás, az együttműködés, a közös fejlesztési stratégiák, a közös térségi és intézményfejlesztés kialakítása, a közösségépítő, támogató és fejlesztési politika. Mindezt hogyan szolgálja az alap támogatási gyakorlata? Mennyiben tér el a megszüntetett alapítványokétól? Mit ér például a közös térségi és intézményfejlesztési programok megvalósításában az önkormányzati együttműködési informatikai média, a kollégium számára rendelkezésére bocsátott 15 százalék? Nem tudjuk. Hogyan reagált az alap az új kihívásokra? Mérlegelési szempont-e az például, hogy a pályázat céljaként a szomszédos országban működő civil szervezetet támogassuk, vagy pedig az ottani állami intézmény tevékenységéhez járulunk hozzá, persze elismerem, sokszor kényszerűségből? S ha igen, akkor hogyan kapcsolódunk a szomszéd állam intézményfejlesztési programjaiba, milyen kétoldalú megállapodásokkal?

Hogy magyarázható, hogy a Regionális Egyeztető Fórum 2007. február 27-i ülésén ugyan döntést hozott a támogatási célokról és prioritásokról, azok megosztásáról a kollégiumok között, de - a beszámolóból kiderül - a támogatások közé utólag kellett új jogcímet becsempészni - ezt is említette Szászfalvi kollégám -, a magyarországi pályázatok lehetőségét? Ő a mértékét kifogásolta, én meg magát az elvet is, mert ha erre az új jogcímre szükség volt, akkor hogy működik az a szervezet, amelyik az éves tevékenység megtervezésekor még csak nem is gondolt erre.

S ez felveti azt a kérdést is, hogy az alap működése, a kollégiumok tevékenysége milyen viszonyban van a Regionális Egyeztető Fórum tevékenységével. Miért nincs még jogszabályban sem nevesítve a TTT-k, a társadalmi tanácsadó testületek státusa és szerepe, valamint javaslattevőként a kollégiumokba meghívottak helyzete? Ez már az Állami Számvevőszéknek is feltűnt. Számomra ugyanígy kérdéses, hogy ha az egyik évben a hivatal költségei nem haladhatják meg az 5 százalékot, akkor a következő évre hogyan kétszereződhet ez meg. Mert vannak és lehetnek tervezési bizonytalanságok, de ilyen mértékben? Hiszen abszolút értékben is, ha 10 százalék a kezelési költség, akkor az rendkívül rossz arány.

Mindezt azért tehetem fel joggal, mert az ÁSZ idevonatkozó jelentése szerint "a pályázati programok, célok és az ezekhez rendelt források megalapozottsága írásos, szakmailag indokolt, alátámasztott előterjesztés hiányában nem volt értékelhető".

Végül pedig a 2006. évi törvénymódosítás külön kívánta rendezni a határon túli gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési programokat, s ebben a közvetítő szerepet a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zártkörű Részvénytársaságra bízta. Az Új Kézfogás Alapítvány megszüntetésével vajon hogyan történhetett meg, hogy ez a szervezet valójában, ténylegesen és egyértelműen nem látja el a feladatát?

Alföldi Albert képviselőtársam említette, hogy nemcsak a számokkal érdemes foglalkozni - bár egy alap működésében ezek mégiscsak fontos dolgok -, hanem érdemes a számok mögé is nézni. Szerintem is, mert ezek viselkedése kézzelfoghatóvá teszi azt, ami a 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban a kormánypropagandában megjelent. Azt, hogy a filléres szempontok előtérbe kerülése, az anyagi eszközök olyan megvonása, amely a nemzetpolitikai célokra szánt pénzeket hatékonyságuktól fosztja meg, ezen a területen is a magyar közösség rombolásához, leromlásához vezet. S ne tessenek a gazdasági meg a pénzügyi válságra hivatkozni! Céltalan ezzel takarózni, mert a leépülés - amint visszakövethető az előző évekre - bizony folyamatos.

Mindezek alapján azzal a közismert képpel tudok élni, hogy nem lehet jó szele annak a vitorlásnak, aki nem tudja, hogy merre tart, vagy nem meri bevallani. Az előadottak miatt a működésről szóló beszámolót nem tekinthetjük elfogadhatónak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)